"Mindennel, ami él, én beszélni tudjak": A mesemondó esete az idézetekkel

Néhány héttel ezelőtt elkezdtük szervezni a nyári táborokat, és ezzel együtt megint eljött a tábori mesetárak összeállításának ideje. Ilyenkor mindig kampányban kutatom azokat a történeteket, amelyek a legjobban illeszkednek egy-egy tábor témájához, korosztályához, üzenetéhez. Mivel az egyik táborunk többek között az ember és a környezete kapcsolatáról szól, különös figyelmet fordítottam a természet ismeretére, szeretetére.

Ekkor jutott eszembe egy nagyon népszerű idézet, amit sok magyar mesemondótól hallottam, olvastam már: "Mindennel, ami él, én beszélni tudjak." Egy magyar népmeséből származik ez a szép kívánság, és mivel pont úgy hangzott, mint ami egy természetről szóló táborba illene, elhatároztam, hogy megkeresem.

Nem számítottam rá, mibe keveredek.

Nem volt egyszerű kapásból megtalálni a forrást, mert bár rengeteg helyen idézik az Interneten ezt a gondolatot, a mese címét vagy gyűjtőjét sehol sem hivatkozták le. Végül, hosszas keresgélés után, megtaláltam az idézet kibővített, szöveghű verzióját, amely így hangzik:

"Ahol mi létezik a földkerekségen, én mindennel tudjak beszélni, legyen az fű, fa, kő, állat, víz, vér, vagy amihez én szólok, az énnekem felelni tudjon."

Ez így még sokkal szebben és izgalmasabban hangzott, úgyhogy tovább kutakodtam, és végül meglett az eredmény a Google Books segítségével. A népmese kissé váraltan címen fut: A pokol kályhafűtője. A háromkötetes Magyar Népmesék sorozatban található, ami éppen megvan nekem itthon, úgyhogy gyorsan elő is kerestem. És leesett az állam. 

A mese egy szabadságos katonával kezdődik, aki véletlenül a pokol fenekén köt ki. A pokol jelen esetben egy kis erdei házikó. Emberünk azt a feladatot kapja az erdésztől (aki maga Lucifer), hogy fűtsön az üstök alá, amikben a lelkek főnek. Neki azonban megesik a szíve a lelkeken, nem kínozza őket, így cserébe azok segítenek neki teljesíteni a szolgálatot. Végül, amikor megmenekül a pokolból, még egy csomó lelket is magával visz, hogy felrepülhessenek a mennyekbe. 

A jó szívéért és a lelkek megmentéséért cserébe Isten egy hírnököt küld a huszárhoz azzal, hogy lehet három kívánsága. Elsőre emberünk a lelke üdvösségét kéri, másodjára egy erszényt, amiből sohasem fogy ki a pénz. Harmadjára hangzik el a fenti ominózus kívánság. Mindhárom kérés azonnal teljesül, és huszárunk boldogan megy tovább. Nem sokkal később megáll egy fával beszélgetni; megkérdezi, fáj-e neki, ha a szél tépi az ágait. Ez után a kedves epizód után beér egy városba, és beül egy vendéglőbe lakomázni.

Innentől vesz kissé váratlan fordulatot a történet.

(Felnőtt tartalom! CW)

A vendéglős lánya kifigyeli a gazdag huszárt, akinek sohasem fogy el a pénze, és elhatározza, hogy feleségül akar hozzá menni. A huszár ebbe csak úgy egyezik bele, ha előtte egy éjszakát együtt alszanak. A lány belemegy ebbe is az apja engedélyével, de amikor szerelmeskedni is próbál a huszárral, az elutasítja: nem akar semmi mást, csak közös ágyban aludni, egymásnak háttal fordulva. Amikor aztán a lány elalszik, a huszár felemeli a szoknyáját, és megkérdezi a nemi szervét, "bántotta-e már valaki." A "p**uska" azt feleli, vannak neki szép tüzérjei. Másnap reggel a huszár visszautasítja a lányt. Erre viszont próbálkozni kezd a vendéglős másik két lánya is, akik pont ugyanígy járnak (az egyiknek sok bakája van, a másiknak huszárőrmestere). 

A lányok erre bepanaszolják a huszárt a bírónál, hogy bolonddá tette őket, egy ágyban akart aludni de nem lett belőle házasság. A bíró berendeli a huszárt, hogy felelősségre vonja. A huszár erre a bíró, a jegyző meg az írnokok szeme láttára sorra felemeli a három lány szoknyáját, és ismét megkérdezi a nemi szervüket, "bántotta-e már" őket valaki. A legkisebb lány ijedtében bedugja a sajátját egy kukoricacsutkával, hogy ne tudjon megszólalni, de a huszár azt is kirántja. A bíró végül neki ad igazat, így a huszár boldogan hazatérhet a szülőfalujába.

(Felnőtt tartalom vége)

Aha.

Úgy döntöttem, ez a mese nem fog elhangzani a környezettudatos táborunkban. 

Ahelyett, hogy belemennék, hányféle probléma van a történettel mesemondói meg feminista szempontból (SOK), inkább megosztom a listát, amit környezettudatos népmesékről készítettem: itt találjátok.

Tanulság I: A források ismerete a mesemondó munkájának elengedhetetlen része. 

Tanulság II: Az idézet ettől függetlenül továbbra is szép.

Tanulság III: Ha az embereknek tényleg lehetne ilyen szuperképessége, egyáltalán nem lepődnék meg rajta, ha a többség pont úgy használná, mint a huszár. (Tök feleslegesen, nyilván.)

Tanulság IV: Kedvem lett feladni a mese elejét (a fáig bezárólag) egy csomó mesemondónak, és megnézni, ki hogyan kreálna neki jobb befejezést. Ha már ennyi embert megszólított ez az idézet, akár lehetne belőle szervezni egy pályázatot.

Tanulság V: Van olyan népmese, ami pocsék, és ostoba. Ide lőjetek.

Népmesék vadászokról, akiket móresre tanít a Természet

Az utóbbi időben többször szóba került a vadászok alakja a hagyományos mesékben, illetve az ember és a természet kapcsolatáról szóló régi legendák. Ismert erdei körökben az az általános nézet, hogy a hagyományos társadalmakban a vadászok harmóniában éltek az állatvilággal, hiszen a vadászat a mindennapi betevő és sok használati tárgy elengedhetetlen forrását jelentette. Arról viszont sokkal kevesebb szó esik, hogy ez a harmónia mennyire sok finomhangolást igényelt - és hogy mi történt, amikor felborult. A meséknek azonban erre is van válasza.

Az alábbiakban olyan hagyományos történeteket válogattam össze, amelyekben nem a préda, hanem a vadász húzza a rövidebbet. Esetleg tanul is valami fontosat. Időszerűnek éreztem a témát.

A vadász és a tündérek (Togo)

Egy vadász megsebesít egy antilopot a mellkasán, de a vérnyom, amit követ, egy hatalmas baobab fánál véget ér. Antilop helyett a vadász egy öregemberre bukkan, aki átvezeti őt a fa egy nyílásán egy másik, gazdag házakkal és szépséges kertekkel teli világba. Az egyik házban egy daliás legény haldoklik a mellkasán ejtett sebtől. A vadász megtudja, hogy az állatok a saját világukban mind emberként élnek (kulparga a népük neve), és rettegnek tőle. A legényen sajnos már nem tud segíteni, de miután visszatér az emberi világba, soha többé nem fog fegyvert.

A halász és a delfinek (Brazília)

Nagyon hasonló az előbbi történethez, csak itt egy halász lődöz unalmában folyami delfinekre. A delfinek lerántják magukkal a saját víz alatt világukba, ahol megmutatják neki, mennyi fájdalmat okozott az értelmetlen lövöldözéssel. A halász addig ápolja a sérült delfineket, míg az utolsó is fel nem gyógyul, majd három nap elteltével megváltozott emberként tér vissza a saját világába.

A vaddisznó hercegnő (Dusun)

Még egy példa a fenti mesetípusra (ami bemutatja, mennyire általános ez a történet Afrikától Amerikán át Ázsiáig). Egy vadász megsebesít egy vaddisznót a lándzsájával, és követi egy folyón túlra, ahol a vaddisznók emberként élnek. Rádöbben, milyen sokan szenvednek a testükbe akadt lándzsáktól, sorra meggyógyít mindenkit, sőt, az egyik vaddisznó-lánnyal gyereke is születik. Sajnos amikor az öccse utána akarja csinálni a dolgot, ő elárulja a vaddisznóknak, hogy igazából vadász, a dühös állatok pedig széttépik. (Hasonló módon kerül a Disznók Országába egy costa rica-i vadász is.)

A lány és a madarak (Udege)

Egy lány abból tartja el magát és a nagymamáját, hogy madarakra vadászik. Egyre jobban elbízza magát azonban, és büszkén arra, milyen jó íjász, egy csomó madarat halomra lődöz. A Madarak Ura büntetésből madárrá változtatja a lányt, hogy madarak között kelljen élnie. A nagymamája hosszú és kalandos utat jár be, míg sikerül az unokáját visszaszereznie.

A coboly-lelkek (Udege)

Két testvért annyira elkap a cobolyok iránti vadászszenvedély, hogy számlálatlanul fogdossák össze és gyilkolják le őket; magát a Coboly-gazdát, a cobolyok ősapját akarják elejteni. Végül eljutnak Onku, a hegyek és erdők istenének színe elé, aki keményen megszidja őket, amiért a földön minden cobolyt kiirtottak. Vezeklésül fel kell mászniuk az égbe, és le kell vadászniuk újra minden coboly-lelket - mert amit odafenn elejtenek, az visszaszáll a földre. A vadászok így végül visszajuttatják a cobolyokat a földi világba, de ők maguk örökre az égben rekednek.

A bivalygolyók (Togo)

A togói vadászok hiedelmei szerint egy bizonyos fajta állatot csak direkt az arra készített, mágikus puskagolyókkal lehet leteríteni. A különböző fajokra való töltényeket a vadászok a kovácsoktól szerzik be. Egy legenda szerint egyszer egy különös ember kafferbivalyra való golyókat rendelt egy kovácstól. Egy vadász titokban követte a vevőt, és látta, ahogy emberből bivallyá változik - ám amikor rálőtt, a golyók már nem fogtak rajta, mert az állat a megvásárolt töltények varázserejével megvédte magát.

Szirimán, a vadász (Mali)

Egy vadász addig öldökli az állatokat, míg azok közösen bosszút nem esküdnek ellene. Egy antilop szépséges lánnyá változik, elcsábítja a férfit, és kitudja minden titkát. Amikor az állatok közös támadást indítanak ellene, a vadász csak hajszál híján és sok rémisztő kaland után tud megmenekülni tőlük. Hasonló történetet egyébként olvastam Togóból is.

Az éneklő vadludak (USA)

Egy vadász megpillant egy csapat éneklő vadludat, és lelő egyet. A vadlúd azonban tovább énekel, még a sütőben is, és amikor feltálalják, a többi lúd berepül az ablakon, teletűzdelik tollakkal a sült ludat, és elszállnak vele.

Madár, madár, sok madár (Közép-Afrika)

Egy vadász, a tiltás ellenére, lelövi  és megeszi Isten különleges, kedvenc madarát. A történet egyik verziójában kidurran a hasa, és ezer meg ezer madár repül szét belőle; a másik szerint ő maga változik ezer meg ezer madárrá.

Dinianga Dia Ngombe (Angola)

Egy vadász elejt egy szarvast, ám amikor megnyúzza, az állat felpattan, és elmenekül. A vadász utána kiált, nem szégyelli-e magát, pucéran rohangálni, mire a szarvas visszakiált, hogy kettejük közül ő a nevetségesebb, amiért egy üres bőrrel megy haza.

A favágó és az oroszlán (Szíria)

Egy szegény favágót megszán egy oroszlán, és megengedi neki, hogy az erdejében fát vágjon. A favágó meggazdagszik, ám a nagy bőségben megfeledkezik az oroszlán kedvességéről. Előbb gúnyolni kezdni, majd végezni akar vele, mire az oroszlán elkergeti az erdőből azzal, hogy "a sebek begyógyulnak, de a sértő szavak nem múlnak el."

+ A király és a tündérrókák (Uganda)

Egy gőgös király mindenféle állatokat tart fogságban, és azzal dicsekszik, hogy neki van a legnagyobb állatkertje az egész világon. A sínylődő állatokon megesik egy fiatal legény szíve, és cselt eszel ki: kicsalogatja a királyt a dzsungelbe azzal, hogy vadásszon tündérrókákra. Rókát ugyan egyet se találnak, de a király annyira megszereti a dzsungelt, hogy szabadon engedi az összes fogva tartott állatot.

Hogyan mentették meg az asszonyok Guam szigetét (Feminista Multikulti Népmesék 13.)

Ismét szerda, ismét Feminista Multikulti Népmesék! A Feminista Magyar Népmesék folytatásaként ezúttal Magyarországon kívüli országokból, kultúrákból válogatok. A bejegyzések listáját itt találjátok, akit pedig érdekel az előző sorozatból született mesegyűjtemény, az Ribizli a világ végén címmel találja meg a Móra kiadónál. És természetesen ebből a sorozatból is készül könyv :)

Származási hely: Guam (Mikronézia)

A történet

Kép innen

Guam lakói magukra haragítják a természet szellemeit, ezért egy napon arra ébrednek, hogy valami szörnyeteg hatalmas darabokat harap ki a szigetből. Hamar megfigyelik, hogy a szörnyeteg egy óriási palakse (papagájhal), de hiába erednek a nyomába, nem tudják elkapni, mert mindig titokzatos módon eltűnik. A férfiak tanácskozásra gyűlnek össze, de a nőket nem engedik be, és azt sem hagyják nekik, hogy segítsenek elfogni a halat - mondván, hogy az a férfiak dolga.
A nők külön tanácsot tartanak, és tervet kovácsolnak: mindannyian levágják a hajukat, és közös erővel hálót készítenek belőle. Az egyik lány felfedezi, hogy az öböl vizén olyan narancshéjak úszkálnak, amivel a túlparti asszonyok mossák a hajukat - vagyis alagút lehet a sziget két oldala között, ott bujkálhat a hal. Ki is vetik a hálót, és elkapják a szörnyeteget, amit aztán egyesült erővel (és most már a férfiak segítségével) vonszolnak partra. A sziget megmenekül.

Mitől feminista?

Egyike azon ritka hagyományos történeteknek, melyekben a nők közösségként lépnek fel. Míg a férfiak a veszélyhelyzetben a háttérbe szorítják őket - nem engedik be a tanácsra, nem engedik részt venni a vadászatban - addig ők maguk között alternatív megoldásokon kezdenek töprengeni, mivel látják, hogy a a direkt támadás nem célravezető. A női közösség tanácskozik, meghallgat mindenkit (a történet változataiban öregasszonyok és kislányok is szóhoz jutnak), és többen együtt, összeadott tudásukkal jutnak el a megoldásig. Valaki felfedezi a narancshéjakat (megfigyelés); valaki felismeri, honnan vannak (ismeretek); valaki rájön, hogy mit jelentenek (összefüggések); valaki tanácsot ad a cselekvésre (stratégia); valaki javaslatot tesz az eszközökre (gyakorlatiasság); és végül mindannyian együtt, a saját hajukat hozzáadva a munkához készítik el a hálót, és együtt is fogják meg vele a halat. A guami asszonyok a jól működő csapatmunka és a támogató közösség mintaképei. A történet végére pedig a férfiak is beállnak hálót húzni, és elismerik, hogy hiba volt a nőket kizárni a probléma megoldásából.

Kép innen

Amit érdemes átgondolni

Ha mesélem ezt a történetet, el szoktam magyarázni néhány dolgot: például hogy ma hogyan néz ki Guam szigete (a két öböllel a két oldalán), vagy hogy mi az a palakse.

Források

Eve Grey: Legends of Micronesia (Department of Education, 1951.)
Bo Flood, William Flood, Beret E. Strong: Micronesian Legends (Bess Press, 2002.)
Bo Flood, William Flood, Beret E. Strong: Pacific Island Legends (Bess Press, 1999.)
Evelyn Flores, Emelihter Kihleng: Indigenous Literatures from Micronesia (University of Hawaii Press, 2019.)
Lawrence J. Cunningham, Janice J. Beaty: A history of Guam (Bess Press, 2001.)
https://www.guampedia.com/how-the-young-maidens-saved-guam-folktale/

Megjegyzés

Remek történet ember és természet kapcsolatáról, így környezettudatos mesemondó alkalmakon sokszor szoktam mesélni.

A dzsungel bölcsessége (Népmesék nyomában a világ körül 156. - Uganda)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

The ​King of the Snakes
And other folk-lore stories from Uganda
Rosetta Baskerville
The Sheldon Press, 1922.

A kötet huszonhat ugandai népmesét tartalmaz a múlt század fordulójáról. Néhányat a szerző egy eredeti luganda nyelvű gyűjteményből fordított, míg másokat maga gyűjtött az országban töltött évei során. A könyvben a meséken kívül dalok és közmondások is szerepelnek, bár hogy a daloknak mennyire pontos a fordítása, az kérdéses, mert eléggé európai módon rímelnek. A kötet kimondottan gyerekek számára íródott, ezért esélyes hogy a gyűjtő "finomított" a meséken, de így is gyönyörűek voltak.
(A kötet címe egy olyan történetre utal, amelyben a bennszülöttek varázslója előre megálmodta, hogy a fehér emberek nagy, fémből készült kígyókon érkeznek majd - ez volt a vasút.)

Fénypontok

Kintu története arról szólt, hogyan került a halál az emberek világába. Kintu pásztorfiú volt, aki beleszeretett Felhőország királykisasszonyába, Nambiba, aki a szivárványon csúszkált le a földre játszani. Össze is házasodtak, de amikor Nambi a földre költözött, követte őt testvére, Walumbe a Halál, és ő is örökké az emberek között maradt. Egy másik mesében Mpobe, a vadász véletlenül rátalált az alagútra ami Walumbe birodalmába vezetett; a Halál hazaengedte azzal a feltétellel, hogy nem beszél róla senkinek. A vadász természetesen megszegte a szabályt, és a Halál eljött érte.
Majdnem klasszul végződött Béke Hercegnő története, de aztán mégse. A hercegnő más országokat akart látni, de az apja óva intette, hogy azok furcsák, vadak, nem érdemes foglalkozni velük. Egy madár segítségével Béke mégis átrepült a Nagy Tavakon egy másik országba... ahol annyira furák voltak az emberek, hogy a lány belátta, az apjának igaza volt... Na bumm.
Két varázsló is szerepelt a Sáskajárásról szóló történetben: egyikük szentjánosbogarak segítségével a Viktória-tó fölé csalta a sáskákat, másikuk pedig a vulkánja tetejéről vihart küldött, és a vízbe fojtotta a sáskafelhőt.
A kedvenc mesém a kötetből a Tündérrókák története volt, amelyben egy gőgös király saját állatkertet tartott, de az állatok szenvedtek benne. Egy tanácsos rávette a királyt, menjen ki a dzsungelbe "tündérrókát" vadászni (egy ritka, kitalált lényt). Az ott töltött hetek alatt a király megszerette a természetet, és szabadon engedte az állatait. Másik nagy kedvencem A két barát meséje volt, amelyben egy fura, csendes fiú az erdőbe ment gondolkodni, és miután sok állat adott neki haszontalan tanácsot, összebarátkozott egy nyúllal, aki kedves volt és megértő, és segített a fiúnak megtalálni a maga útját. Már ezért a két meséért megérte végigolvasni egész Afrikát...

Kapcsolatok

A Méhkirálynő meséjéhez hasonlított A varázslatos dongó története, amelyben Kintu megmentett az esőtől egy dongót, aki cserébe segített neki visszaszerezni az ellopott tehenét. Egy varázsló három próbáját kellett kiállnia érte, és a dongón kívül segítségére siettek mindenféle hangyafajok és a bambuszerdő is. A gonosz király lehetetlen feladataira itt Walukaga, a kovács felelt meg a szokásos okos lány helyett.
Kibate meséjében felbukkant a tűzlopás motívuma: itt egy orrszarvú szarváról kellett tüzet szerezni azzal, hogy meg kellett nevettetni az állatot egy vicces történettel. A feladatot egy magányos vadász teljesítette, aki annyi időt töltött az erdőben, hogy ismerte az orrszarvúak fura humorát.
Megint csak volt egy történet arról is, miért éjszaka repül a denevér (mert elfelejtett átadni egy üzenetet a Napnak, aki megfenyegette). Az egymást megvendégelő és átverő állatok meséjében itt béka és gyík szerepelt. Szintén előkerült a mese, amelyben a kakas "forró tarajával" ijesztgette az állatokat, míg el nem szenderedett, és a leopárd gyerekei rá nem jöttek, hogy a taraj egyáltalán nem forró.
Az ügyeletes trickster megint csak Nyúl volt. Egy mesében megszabadult Oroszlántól és Hiénától, hogy az állatoknak jobb királya lehessen (abban versenyeztek, kinek érdekesebbek a gondolatai). Egy másikban egy marék kukoricát cserélt furfangosan egyre nagyobb dolgokra, míg végül egy tehénnel tért haza (ez egy klassz változat volt erre a mesére).

Hova tovább?
Kenyába!

MythOff Budapest: Élő Bolygó

Kilencedik alkalommal rendeztük meg Budapesten a Mítoszok Csatáját - második alkalommal az új helyszínünkön, a Premier Kultcaféban. A téma, Bumberák Maja javaslatára, az Élő Bolygó címet kapta, és ember és természet kapcsolata körül forgott. Annak ellenére, hogy nyár közepe van, csodálatos közönségünk volt, lelkesek és kíváncsiak, akik pont megtöltötték a nézőteret (annyira pontos telt ház volt, hogy egy  széket még be is kellett hozni). Az estet hoppmesterként Nagy Enikő vezényelte le, aki nem csak remek szavazócédulákat nyomtatott, és a Műanyagmentes Július nevében varrt a győzteseknek textil bevásárlózacskókat, de ráadásul arról is gondoskodott, hogy a közönség tagjai között is kisorsoljunk egyet.

A mesélés így zajlott:

Első kör: Szent növények

Hajós Erika Erüszikhthón királyról mesélt, aki kivágatta Démétér szent ligetét, és az istennő cserébe éhséggel sújtotta, amíg kínjában fel nem falta saját magát. Ellenfele Klitsie-Szabad Boglárka volt, aki Daphné és Apollón görög mítoszát hozta el nekünk. Erika előadása drámai volt, míg Bogié humoros; remekül kiegészítették egymást.
Szavazókérdés: Ha fát ültetnél a kertedbe, ezeket a mítoszokat hallva babérfát vagy tölgyet ültetnél-e inkább?
A győztes: Daphné és Apollón!

Második kör: Tenger és állatok

Ezt a kört én kezdtem egy óceániai történettel arról, hogyan mentették meg az asszonyok Guam szigetét, amikor a természet feldühített szellemei egy óriási halat küldtek ellenük (nagyon szeretem ezt a sztorit, az asszonyok közös erővel fonnak hálót a hajukból). A párom Bumberák Maja volt, aki Szednának, a Tenger Anyjának inuit mítoszát mesélte, dobkísérettel. Szedna haja az emberek mocskától összeragad, és ki kell fésülni, hogy az állatok visszatérjenek a vizekbe.
Szavazókérdés: Kinek a haját fésülgetnéd inkább, Szednáét, vagy a saját (hősiesen) levágott hajad?
A győztes: Szedna!

Harmadik kör: Tápláló föld

Ebben a körben a föld, az élet, és a termékenység volt a fókuszban. Stenszky Cecília Istár istennő alvilágjárásának csodaszép mezopotámiai mítoszát mesélte (szintén dobolással). Gregus László Tahitiról hozott egy fordított özönvíz-mítoszt, ahol a tenger dühös istene eltüntette a szigeteket, kivéve azt az egyet, amin halandó szerelme lakott.
Szavazókérdés: Kivel ülnél le inkább egy kávéra a Premier Kultcaféban, Istárral vagy a tahiti hercegnővel?
A győztes: Istár!

Mindhárom szavazásunk igen szoros volt, ami annak a jele, hogy jó műsort sikerült színpadra vinnünk. Mivel kilencven-valahány szavazatot megszámolni nem kis feladat, időközben spontán meséltünk még egy kicsit a közönség szórakoztatására: én Szent Péterről és a globális felmelegedésről, Maja pedig ezen felbuzdulva Szent Péterről és a földek termékenységéről.

Megint nagy élmény volt együtt mesélni, és még nagyobb, hogy ilyen remek közönségünk volt. Legközelebb is várunk mindenkit szeretettel! További információkért kövessétek a MythOff Facebook oldalát!

Az óvodások és a természet

Említettem már, mennyire szeretem a vidéki fellépéseket? Talán azért, mert én is vidéki vagyok, de mindig nagyon élvezem, ha kiutazhatok a nagyvárosból mesét mondani. Ezen a héten például egészen Szegedig vonatoztam, ahonnan autóval vittek tovább Zákányszékre.
Zákányszék kicsike község, ám annál barátságosabb. Sanyi, aki készségesen fuvarozott oda-vissza, menet közben elmesélte és megmutatta a környék összes érdekességét. Ez is egy olyan dolog, amit imádok a munkámban: meglátogatok olyan helyeket Magyarországon, ahol még sohasem jártam, és a házigazdáim mindig örömmel mesélnek az otthonukról. Sokkal jobb, mint turistának lenni.

Ami magát a fellépést illeti: A Zákányszéki Művelődési Ház és Könyvtár hívott meg, hogy egy környezeti nevelést célzó program keretében meséljek náluk óvodásoknak és kisiskolásoknak. A téma az ember és a természet kapcsolata volt. Mivel már bontogatja a szárnyait az idei Év Csodái programom, amelyben az év fajairól (év madara, év emlőse, év fája, stb.) szóló meséket gyűjtögetek, ezekből is vittem magammal néhányat.
A gyerekek két turnusban érkeztek: Először a nagycsoportosok és az elsősök, majd a második órában a második és a harmadik osztály. Már érkezéskor nagyon vidámak, barátságosak, és kíváncsiak voltak, és amikor megkérdezték tőlük, szeretnek-e mesét hallgatni, hangos igeeeeeen volt a felelet. Ez a korosztály még nincs teljesen rászoktatva arra, hogy csendben és illedelmesen üldögéljen, ezért sokkal aktívabban vesznek részt a mesékben, mint az idősebbek. Amikor azt mondom, "a tengerben élt egy sárkány," akkor felmorajlanak, hogy "hűűű! sáááárkáány!". Amikor a sárkány ráordít valakire, velem együtt ordítanak - majd egy kislány az első sorban megjegyzi, hogy "hát, ez azért nem volt szép tőle!" Ilyen közönség mellett a mesélést én is mindig borzasztóan élvezem; él a mese bennünk, közöttünk.

A kisebb csoportnak elvittem A foltmadár című történetet, amit egykor egy mianmari népmese alapján alkottam meg, és idén, az év madara tiszteletére, belemeséltem a gólyatöcsöt is. Vittem róla szép nagy képet, hogy lássák, és együtt beszéltük meg, mi a különbség a gólya és a gólyatöcs között (akit egyébként népiesen széki gólyának is lehet nevezni idősebb gyerekek esetében, akik már viccesnek találják a nevét). A mese interaktív, volt benne sok hadonászás, lábdobogás, nevetés, és bele kellett mesélni mindenféle állatot, ami csak a gyerekek eszébe jutott (a kányát például többször is). Másodjára (komolyabb) vizekre eveztünk, és elmeséltem nekik A Tenger Anyját, egy gröndlandi legendát arról, hi történik, ha az emberek nem tisztelik a természetet. Itt a vízi állatokon és az északi sarkkörön volt a hangsúly; a gyerekek nagyon izgatottak lettek a fókáktól, jegesmedvéktől, és főleg a sarki nyulaktól. Együtt bontogattuk a Tenger Anyjának olajtól, szeméttől összeragadt haját.

Az idősebb gyerekeknek elvittem az egyik új kedvenc mesémet arról, hogyan okozott Szent Péter véletlenül globális felmelegedést. Miután egy szegény koldus arra panaszkodott, télen milyen nehéz az élete, a szent elintézte, hogy mindig nyár legyen. Ezen a ponton hosszasan ötleteltünk a gyerekekkel, miért is baj az, ha folyton forróság van. Születtek egészen remek kommentek, pl. "Elolvad az összes fagyi!", "Elpárolog a tenger!", "Mindenki napszúrást kap!", és a kedvencem: "Meggazdagodnak a naptejárusok!" A mese folyamán az történik, hogy elszaporodnak a békák, ráadásul egyre nagyobbak lesznek. Itt megint jöttek remek ötletek arra, mit lehetne kezdeni a békapopulációval - akadt, aki az úthengert javasolta, de volt olyan is, aki szerint a békákat a kedvenc ételükkel kellett volna más lakóhelyre csalogatni. Végül Szent Péter is belátta, hogy az örök forróság rossz dolog, és visszakérte az évszakokat. Egészen megmelengette a szívemet, hogy a gyerekek a végén aggódva kérdezték, mi lesz most akkor a szegény koldussal. Erre is voltak ötleteik. Nem csak a klímaváltozást oldottuk meg közösen, de a hajléktalanságot is...

A második mese, amit magammal vittem, szintén új volt: Egy lengyel népmese egy királyfi és egy hiúz barátságáról. A hiúz rögtön felkeltette a gyerekek érdeklődését: kiderült, hogy az iskolában már beszéltek az év fajairól, képről fel is ismerték az összeset, és boldogan csillogtatták a tudásukat. A hiúzos mese nagyon megfogta őket. Csavartam rajta egy kicsit, hogy amikor a hiúz (akit a királyfi szabadon enged a királyi állatkertből) háromszor segít a hősön, mindig olyan módon tegye, ami elmond valamit a valódi hiúzok tulajdonságairól is. A gyerekek már mondták előre, melyik feladatot hogyan fogja majd megoldani - elbeszélgettünk róla, milyen jól lát a hiúz, milyen magasra ugrik, vagy milyen éles a hallása. Közösen vezettük végig a királyfit és a hiúzt a mesén, ami a gyerekek számára zajos siker, számomra pedig szívmelengető mesemondói élmény volt. Köszönet mindenkinek, aki idén a hiúzt tette az Év Emlősévé. Remek évnek nézünk elébe!
A harmadik mese, ami a műsorba belefért, egy brazíliai legenda volt az amazonasi delfinekről. A történetből kiderül, hogy a saját világukban, a folyó mélyén a delfinek is emberek, ugyanúgy van otthonuk és családjuk, ugyanúgy éreznek örömet és fájdalmat, mint a szárazföldi halandók. Egy halász, aki szórakozásból lövöldözik rájuk, eljutt ebbe az elvarázsolt világba, és megtanulja, hogy az állatokat is tisztelni kell. A gyerekeket lenyűgözte a rózsaszín delfinek gondolata - többször kellett bizonygatnom, hogy igenis léteznek - és mindent tudni akartak az amazonasi vízalatti világról. Még a könyvtárból kifelé menet is azt tárgyalták, hogyan lélegeznek a delfinek, miért múlik máshogyan az idő egy elvarázsolt birodalomban, és hogyan lehetne egy amazonasi delfint lencsevégre kapni.

A műsor végén ügyeltem rá, hogy a gyerekeket a tanítók előtt is alaposan megdicsérjem. Előfordul ugyanis, hogy amit én lelkes részvételnek érzékelek, az őket aggasztja; ha a gyerekek nincsenek teljes csendben, a felnőttek félnek, hogy a mesemondónak nehezére esik a mesélés, vagy rossz élményként marad meg benne. Ezért aztán leírom itt is: imádtam a mesélés minden pillanatát. Minden nevetés, minden közbeszólás, minden váratlan ötlet, minden bekiabált állat remek volt, és élővé, izgalmassá tette a mesét. Még hazafelé menet a vonaton is az élmény hatása alatt voltam, és fel-felnevettem magamban. Mindig jó látni, ha a gyerekek ilyen nyitottan, kreatívan állnak hozzá a mesemondáshoz - és azt is, hogy a szívükön viselik az állatok és a természet sorsát.

Az Év Csodái műsor ezennel megnyitotta 2019-es évadát. Hiúz, gólyatöcs, havasi cincér, foltos szalamandra, vörös szárnyú keszeg, és a többiek. Alig várom a következő mesélést!

Tele vannak az erdők elfelejtett népmesékkel (Népmesék nyomában a világ körül 101. - Anglia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Mivel nem találtam olyan gyűjteményt, amelyben az Egyesült Királyság egyszerre képviseltetett volna, különvettem az országokat.

Forgotten Folk-tales of the English Counties
Ruth L. Tongue
Routledge, 1970.

Ez a könyv felkerült a kihívás legnagyobb élményei közé; szerintem újabb örök kedvencet avattam. Telis-tele van különleges, ismeretlen mesékkel. Ruth Tongue hosszú évek munkájával összerakott néprajzi gyűjtése 1966-ban tűz áldozata lett; a katasztrófa után a hölgy nekiállt, hogy fejből lejegyezze, és az égett papírok közül összeszedje a meséket, amiket ő maga gyűjtött, vagy mások küldtek neki levélben. Sokukat előtte nem is olvasta el, így nem csak a hagyomány, de ő maga is kis híján megfeledkezett a létezésükről. A kötetben kilencven ilyen mese szerepel. Három fejezetre vannak osztva, a fejezeteken belül pedig tematikus csoportokat alkotnak (pl. Sárkányok, Folyók és fák, Természetfeletti lények, stb.). Minden meséhez tartoznak források és jegyzetek, és a könyv tartalmaz egy megyék szerinti mutatót is.

Fénypontok

Sok kedvencet avattam ezzel a kötettel. Szerelem volt első látásra A róka és a tölgyek, melyben egy vadászok elől menekülő rókának fák és növények segítettek (vagy épp nem segítettek) elbújni, míg végül hazaért a férjéhez. Találkoztam ismét a Bodzaboszorkánnyal, akit a saját könyvembe is átemeletem annak idején; remek horror-sztori, amiben egy fa a fő ellenség, és egy talpraesett nagymama a hős. A fák elég sok más mesében is eleven szereplők voltak; Timbertoes és Silvertoes egy tölgy és egy nyírfa barátságáról szólt, A csodás erdő tölgyfái megmentettek egy lányt egy szüzekre vadászó királytól, a Zöld Asszonyok pedig három fáról szólt, melyek közül kettőt kivágott két gonosz testvér, és megbűnhődtek érte. Különösen sokat szerepeltek almafák, melyeket általában tündérek, vagy tündér-lovak (Lusta Lawrence) őriztek meg jószívű emberek számára a mohó szomszédoktól.

A fák mellett állatokról is szólt sok szerethető történet; nagyon tetszett például a Fekete Kiskutya meséje, melyben egy senki által nem kívánt kutyust egy lány hazavitt a családjához, és a kutya sorra megvédte őket egy boszorkány minden átkától. Kutya, macska, és szamár is segített egy kisfiúnak visszaszerezni a tündérek által elrabolt kishúgát A tündérek ködkapuja című csodás karácsonyi mesében, egy lányát kereső asszonyt pedig öszvér, vadászkopó, és öleb (!) segített a Grim (erdei démon) elleni harcban. Az Étel, tűz, társaság meséjében egy kedves, magányos anyókához költözött be egy szó szerinti házitündér...
Olyan mese is akadt, amit megkönnyeztem. A fekete kiskutya mellett ilyen volt Szegény Mall Zarándoklata, ami egy megesett (pontosabban erőszakkal a grófnak eladott) lány életéről szólt, ami egyre rosszabb fordulatokat vett, míg végül egy tisztességes pap érkezett a faluba, aki mindenkit legorombított, aki a lányt (már anyókát) bántani merte, majd a saját hátán cipelte el Canterburybe, hogy láthassa az örökbe adott fiát, akiből érsek lett.

Olyan ősi mesék is szerepeltek a könyvben, mint például az Éjjeli Vadászat, melyet egy fiú véletlenül idézett meg azzal, hogy az erdőben megtalálta és megfújta Herne kürtjét. Vagy a Solway-i Sárkány, amit apálykor a sekély vízbe ásott karókkal öltek meg - ezt a történet a világ legtöbb bennszülött népének hagyományában megtalálható. Sárkányok sok más történetben is felbukkantak, egyikük például kétszer is - először a Winlatter Sziklán álló szerzetes űzte el, másodjára pedig Három Bátor Legény, akik a Blue John néven elhíresült fluoritbányába száműzték a szörnyeteget.
Természetesen akadt más természetfeletti lény is a könyvben - például a mély tavakban élő, halk szavú és gyengéd sellők (Asrai), a legendás Fekete Kutya, unokatestvére a Tündérkutya, másodunokatestvére a Százszorszép Pincsi (nem én találtam ki, becsszó), Black Annis a kék arcú boszorkány, a Shuck néven ismert démonborjú/kutya, vízi pónik (shoopiltee), és mindenféle tündérek ezerféle néven (grig, boggarty, silky, stb.).
Egy mese erejéig még Robin Hood is tiszteletét tette. Mégiscsak Angliában járunk...

Kapcsolatok

Érdekes fordulatot vett az a Hattyúlány-mese, amelyben egy vadász megsebesítette a híres Hét Hattyú egyikét, és az átváltozott lányt hazavitte feleségnek. Amikor azonban a lány felgyógyult, ismét hattyú lett belőle, megtámadta a vadászt, kikergette a házból, a többi hat testvére pedig vízbe fojtotta. A menekülő palacsinta / mézeskalács meséjéhez hasonlított a Cheshire sajt, ami a mennybe ment, miután elgurult a paptól és szétosztotta magát a szegények között.
A szerző megjegyzi, hogy a Mi van a zsebemben mesét valószínűleg Tolkien is ismerte. Itt egy buta óriás és egy okos törpe kötött barátságot, és amikor ellopták egy varázsló birkáit, az óriás zsebébe rejtőző törpe segített mindkettőjüknek megúszni a varázsló bosszúját. Találós kérdésekkel.

Hova tovább?
Walesbe!

Az Év Csodái: Mesék a Kutatók Éjszakáján

Különböző magyar intézmények minden évben meghirdetik az év természeti kincseit; van Év Fája, Év Madara, Év Emlőse, Év Ásványa, és még egy rakat más csodálatos dolog, amikre ilyen módon szeretnék felhívni a figyelmet. Idén eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha ezekhez a kincsekhez mesék is tartoznának, és elhatároztam, hogy készítek hozzájuk egy mesemondó programot. A terv azonban terv maradt egészen addig, amíg össze nem futottam egy mesemondó rendezvényen Dr. Oborny Beátával, az ELTE TTK ökológus professzorával, aki a Hagyományok Házában tanult mesemondást, és ugyanolyan lelkesedést mutatott a téma iránt, mint én. Elhatároztuk, hogy közösen visszük el a mesemondást az ELTE TTK Természettudományi Múzeumába, és erre nem kisebb rendezvény, mint a Kutatók Éjszakája kínálta a legjobb alkalmat. Két előadást hirdettünk meg: Az első családoknak, a második pedig felnőtteknek szólt.

A családi előadás az Év Csodái címet kapta. Listát állítottam össze róla, milyen természeti kincseket ünneplünk az idén, és addig kutattam-kerestem, míg mindegyikhez sikerült népmesét, legendát, vagy legalábbis valamilyen történetet találnom. Még szerencse, hogy szeretem a kihívásokat, mert többjükkel alaposan fel volt adva a lecke - elleben amikor sikerrel jártam, és csodásnál csodásabb új meséket fedeztem fel, úgy éreztem, megérte a fáradozást.

A kornistárnicsról például kiderült, hogy allergiásak rá a sárkányok (legalábbis a bolgár népi költemények szerint); a levendula remekül alkalmas madárrá változott spanyol királyfiak csalogatására, a kőrist szeretik az ír tündérek, a fluroithoz pedig egy egészen nagyszerű sárkánylegendát találtam, ami az angliai Blue John bányához kapcsolódik (fluoritos népmese!!). Képeket nyomtattam mind a tíz meséhez, sőt, a múzeum rendelkezésünkre bocsátott egy kitömött vándorsólymot (aminek lába kélt a raktárból, de a mesélés napjára rejtélyes módon újra megkerült), és egy doboz fluoritot is, amit Bea levendulás kézkrémmel egészített ki. Sajnos talán a helyszín, talán az időpont miatt nagyon kevesen jöttek el az előadásra, így végül csak két mesére került sor - a közönségünk a fluoritról és a vándorsólyomról szeretett volna hallani, amikor felajánlottuk nekik a választás lehetőségét. Bea felkészült minden természeti kincsből, és mondott róluk sok érdekességet, amik aztán visszaköszöntek az általam elmondott történetekben is. Mind a felkészülést és a kutatómunkát, mind pedig a mesélést rettenetesen élveztem. Elhatároztuk, hogy megpróbáljuk más helyekre is elvinni ezt a programot még az év vége előtt, és biztos vagyok benne, hogy jövőre megint összeállítok egyet. Akkor is, ha a gólyatöcs lett a 2019-es év madara...

A felnőtteknek szóló mesélést a TTK múzeum üvegpiramisában tartottuk este nyolc órától. Itt már jelentősen többen voltak, nagyjából harminc ember jött el. A műsor az ember és természet kapcsolatáról szóló történetekből állt össze, és egy amazonasi legendáról A halász és a delfinek címet kapta. A műsort Bea nyitotta meg, aki Szednának, a Tenger Anyjának grönlandi legendáját mondta el - Szedna haja az emberek mohóságától összeragad, összemocskolódik, és benne ragadnak mind a tengeri állatok. Amíg egy sámán ki nem fésüli, az állatok nem térnek vissza a vizekbe, és az emberek éhezni kezdenek. Hasonlóan éles és költői üzenete volt a többi mesének is, amiket én mondtam el. Szó esett oyan hősökről, akiket állatok helyett növények segítettek az útjukon (erre az oroqen mesére régóta fentem már a fogamat); delfinre vadászó halászokról, akiket a delfinek magukkal vittek elvarázsolt vízalatti birodalmukba; és egy görög királyról is, aki kivágatta Démétér szent ligetét, és éhséggel bűnhődött érte. A közönség nagy figyelemmel hallgatta a történeteket; elsőre meglepődtek ugyan, hogy hogyan kerülnek a népmesék a Kutatók Éjszakájára, de a műsor végére átérezték, hogy milyen üzenetet közvetítenek a történeteink, és nagyon kedvesen köszönték meg nekünk az előadást.

Úgy tudom, idén mi voltunk az egyetlen mesemondó előadás a Kutatók Éjszakáján. Remélem, jövőre még népszerűbb lesz az ötlet!

A Természet Őrzői (Népmesék nyomában a világ körül 58. - Belize)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

If Di Pin Neva Ben
Folktales and legends of Belize
Timothy Hagerty & Mary Gomez Parham
Cubola Productions, 2000.

A kötet történeteit a hetvenes években gyűjtötte a két szerző, eredetileg spanyol és kreol nyelven. A könyv két részre oszlik, legendákra és népmesékre; ezeken belül pedig téma szerint csoportosulnak a történetek. A bevezetőben megemlítik, hogy eredetileg etnikumok szerint szerették volna rendszerezni őket, de nagyon sok legenda és mese átível a kulturális különbségeken, így végül meggondolták magukat. A tíz népmesét tartalmazó második részben a párbeszédeket meghagyták kreol nyelven, amitől elég nehéz volt olvasni őket, de legalább visszaadtak valamennyit az eredeti nyelv ízéből. Minden mesénél megjelölik a gyűjtés helyét és idejét, valamint a mesemondó nevét és életkorát is.

Fénypontok

Nagyon sok történet szólt a könyvben a természet őrzőiről, akik azért felelnek, hogy az emberek ne kínozzanak állatokat, vagy öljenek meg többet, mint amennyi a túléléshez szükséges. Ilyen volt például Tata Balam, a természet "gazdája", és Burucat, a segítője, aki kimondottan az állatokért felelt (egy emberarcú csacsi, egyébként). Warri Massa a vaddisznókra vigyázott (és ostorral verte meg a vadászt, aki összevissza lövöldözött). Nohochtat, az Erdő Ura, leszidott egy ügyetlen vadászt, hogy megsebesíti és hagyja szevedni az állatokat, de gumifa-ültetvényt is mutatott a szegény erdei vándornak. A kókuszültetvényekre is külön ügyelt valaki, de a legfontosabb az összes figura körül a Duende (Tata Duende) volt, az erdők őrzője, aki hol segített az embereken, hol meg gyerekeket rabolt el.
Hátborzongatóan szép bolt a belize-i Halottak Napjáról (Los Finados) szóló történet. Az ünnepen az emberek asztalt terítenek a halottak lelkeinek, akik ilyenkor járnak vissza a rokonaikhoz, és az étel illatával táplákoznak (és jut külön teríték az elfelejtett lelkeknek is, akikért nem imádkozik senki). A legendában egy kislány látta a megérkező lelkeket az asztal körül; az egész történet nagyon szépen, érzékletesen volt leírva.

A népmesék közül az egyik legjobb a Hétszínű madár volt, ami a férfi Hamupipőke (nálunk pl. "Szegény ember szőlője") mesetípus helyi variánsa. Egy gazda földimogyoró-ültetvényét éjjelente dézsmálta egy hétszínű madár - de amikor a legkisebb fiú megfogta, alkut kötött vele, hogy a segítségére lesz. Ezek után megtömtek egy papagájt földimogyoróval, és a fiú beadta az apjának, hogy az volt a tettes... Az is klassz volt a mesében, hogy a királykisasszony, akinek az ujjára vágtató lóról kelett gyűrűt húzni, mindig ide-oda görbítette az ujját, hogy csak annak sikerüljön, akit ő maga kiválasztott.
Mókás volt a Belize-i változat a "Miért zümmögnek a szúnyogok az emberek fülébe?" eredetmagyarázó mesére - itt ugyanis Szúnyog pénzt adott kölcsön a barátjának, Fülzsírnak, aki az emberek fülébe bújt előle, hogy ne kelljen visszafizetnie... a szúnyogok pedig azóta is hangosan követelik a jussukat.

Kapcsolatok

Belize-ben is él a hiedelem a folyók mentén vagy erdőkben ólálkodó női démonokról. Itt Xtabay néven ismerik őket, és amellett, hogy férfiakat leckéztetnek meg, védő szerepük is van: Az egyik történetben például egy kisfiút rettentettek el attól, hogy madarakra lövöldözzön. A Sisimite nevű szőrös szörny, ami embereket rabolt el, Costa Rica Sisimiquí-meséjére emlékeztetett; a bőrükből kibújó alakváltó boszorkányokkal (Heg) pedig találkoztam már a Karib-tengeren is.
Esélyes, hogy utunk során egy időre utoljára találkoztam itt Ananszi-mesékkel (Afrikába átérve majd megint lesz hozzájuk szerencsénk). A népmesék nagy részében ő volt az ügyeletes trickster, de akadt azért Nyúl-mese is - például a Costa Ricából ismert "nyuszi a tatu hátán" történet egy helyi, némileg véresebb verziója.
Sok történet szólt föld alá temetett kincsekről, amiknek láng mutatta a helyét, és csak bizonyos feltételek mellett lehetett kiásni őket. A magyar hiedelemvilágban is sok ilyen monda van - bár nekem úgy tűnt, hogy Belize-ben jóval gyakrabban járnak sikerrel a kincskeresők, mint a tanulságos magyar mesékben...

Bónusz: Ha többet szeretnétek olvasni a Belize-i szájhagyomány mai helyzetéről, és felhasználásáról az oktatásban, ajánlom Kristin Pedemonti könyvét a témában!

Hova tovább?
Mexikóval hivatalosan elérkezünk Észak-Amerikába!