Sir Gawain házassága (Feminista Multikulti Népmesék 15.)

Ismét szerda, ismét Feminista Multikulti Népmesék! A Feminista Magyar Népmesék folytatásaként ezúttal Magyarországon kívüli országokból, kultúrákból válogatok. A bejegyzések listáját itt találjátok, akit pedig érdekel az előző sorozatból született mesegyűjtemény, az Ribizli a világ végén címmel találja meg a Móra kiadónál. És természetesen ebből a sorozatból is készül könyv :)

Származási hely: Anglia, 15. század

A történet

Karácsony környékén Arthur király vadászni indul, és eltéved az erdőben. Találkozik egy titokzatos lovaggal, aki kihívja, hogy válaszoljon egy találós kérdésre: Mi az, amire a világon minden nő a legjobban vágyik?
Arthur a válasz keresésére indul, de minden nő, akit megkérdez, valami mást válaszol neki. A lovagjai is segítenek a kutatásban, főleg Sir Gawain, aki mindenképpen meg akarja menteni a nagybátyját. Arthur az erdőben egy rettenetesen ronda banyával találkozik, aki állítja, hogy meg tudja mondani a helyes választ - és Sir Gawaint kéri férjül cserébe. Gawain beleegyezik a dologba, hogy megmentse a királyt. A banya elárulja a helyes választ: "A világon minden nő arra vágyik a legjobban, hogy maga dönthessen a sorsa felől."
Arthur megmenekül, Sir Gawainnek viszont feleségül kell vennie Dame Ragnellt, a banyát. A nászéjszakán az első csók után a banya csodaszép hölggyé változik, és felteszi a kérdést, nappal legyen-e szépséges, vagy éjszaka. Sir Gawain megtanulta a leckét a találós kérdésből: a hölgyre hagyja, hogy döntsön a saját sorsa felől - és így megtöri az átok második felét is.

Mitől feminista?

Juan Wijngaard illusztrációja

Azt hiszem, ezt nem nagyon kell magyarázni. Az üzenet annyira egyértelmű, hogy többször előfordult már, hogy kamaszok a közönség soraiban megjegyzést is tettek, micsoda "feminista sztorikat" tolok én nekik. Amikor először felteszem a kérdést, mi az, amire a világon minden nő a legjobban vágyik, még felnőtt hallgatóságtól is fojtott röhögés szokott lenni a válasz, és látni lehet, ahogy a suttogott poénok terjednek embertől emberig. A legtöbb nem túl kreatív, és általában a szex avagy a pénz körül forog, ami önmagában is beszédes. Különösen szeretem azokat a beszólásokat, amelyek szerint minden nő a világon legjobban a férfi anatómia bizonyos szervére vágyik - ezekre vissza lehet szólni, hogy sajnos nem igaz, mert van sok nő, aki a női anatómia vonatkozó részére vágyik, vagy mindkettőre, vagy egyikre sem. Ilyenkor mindig megy a pislogás.
Azokat a pillanatokat is szeretem, amikor megkérdezem a közönséget, szerintük mit választott/válasszon Sir Gawain: nappal legyen szép a felesége, vagy éjszaka? Meg is szoktam szavaztatni őket, hogy lássam, ki mit gondol. Nagyon beszédes, hogy hányan szeretnének nappal szép (reprezentációs értékű) asszonyt, annak ellenére, hogy éjjel egy banyával kell egy ágyban aludniuk (bár ezt gondolom egyszerűbb elengedni, mert többen megjegyezték már, hogy szexelni és aludni nappal is lehet...). A szavazás végeztével meg szoktam kérdezni azt is, van-e, aki szerint akad harmadik megoldás. Ilyenkor valaki mindig bepróbálkozik a "legyen szép éjjel is meg nappal is!" varázsigével, ami sajnos nem opció. Ellenben, érdekes módon, minden közönségben szokott lenni egyvalaki - sokszor egy csendes, hátsó sorban ülő, figyelmes srác vagy úriember - aki halkan megjegyzi, hogy "a világon minden nő a legjobban arra vágyik, hogy maga dönthessen a sorsa felől..." Na, rájuk érdemes odafigyelni. A történet ugyanis tulajdonképpen a szájába rágja a közönségnek a helyes választ már jó előre... csak valahogy a nagy izgalomban meg poénkodásban a legtöbben rögtön el is felejtik. Érdekes elgondolkodni rajta, hogy amíg az elméletet értékeli is a közönség (a "helyes választ" mindig hangos álmélkodás fogadja), amikor gyakorlati alkalmazásra kerül a sor, keveseknek jut ösztönösen az eszébe. Figyelem, empátia, és főleg gyakorlás kell hozzá, hogy a tanulság felfogássá váljon.

Amit érdemes átgondolni

Mesemondóként azt tapasztalom, hogy egyáltalán nem mindegy, hogyan festi le valaki a csúnyaságot. Egyszerűen az, hogy "öreg", nem biztos, hogy csúnyát is jelent, ahogy egyenként más testi fogyatékosságok sem. Én leginkább a teljesen eltúlzott fantasztikus leírásokat szoktam előnyben részesíteni, és inkább az ápolatlanságot helyezem előtérbe, csöpögő fülzsírral meg hasonlókkal...

Források

A szöveget és az elemzését (angolul) itt találjátok.
Magyarul megtaláljátok a történetet a Hősök és Pimaszok: Mit és hogyan meséljünk kamaszoknak? című könyvemben (PONT Kiadó, 2019.)

Megjegyzés

A Facebook oldalamon a videók között meghallgathatjátok tőlem a mesét élőszóban is! :)

Tele vannak az erdők elfelejtett népmesékkel (Népmesék nyomában a világ körül 101. - Anglia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Mivel nem találtam olyan gyűjteményt, amelyben az Egyesült Királyság egyszerre képviseltetett volna, különvettem az országokat.

Forgotten Folk-tales of the English Counties
Ruth L. Tongue
Routledge, 1970.

Ez a könyv felkerült a kihívás legnagyobb élményei közé; szerintem újabb örök kedvencet avattam. Telis-tele van különleges, ismeretlen mesékkel. Ruth Tongue hosszú évek munkájával összerakott néprajzi gyűjtése 1966-ban tűz áldozata lett; a katasztrófa után a hölgy nekiállt, hogy fejből lejegyezze, és az égett papírok közül összeszedje a meséket, amiket ő maga gyűjtött, vagy mások küldtek neki levélben. Sokukat előtte nem is olvasta el, így nem csak a hagyomány, de ő maga is kis híján megfeledkezett a létezésükről. A kötetben kilencven ilyen mese szerepel. Három fejezetre vannak osztva, a fejezeteken belül pedig tematikus csoportokat alkotnak (pl. Sárkányok, Folyók és fák, Természetfeletti lények, stb.). Minden meséhez tartoznak források és jegyzetek, és a könyv tartalmaz egy megyék szerinti mutatót is.

Fénypontok

Sok kedvencet avattam ezzel a kötettel. Szerelem volt első látásra A róka és a tölgyek, melyben egy vadászok elől menekülő rókának fák és növények segítettek (vagy épp nem segítettek) elbújni, míg végül hazaért a férjéhez. Találkoztam ismét a Bodzaboszorkánnyal, akit a saját könyvembe is átemeletem annak idején; remek horror-sztori, amiben egy fa a fő ellenség, és egy talpraesett nagymama a hős. A fák elég sok más mesében is eleven szereplők voltak; Timbertoes és Silvertoes egy tölgy és egy nyírfa barátságáról szólt, A csodás erdő tölgyfái megmentettek egy lányt egy szüzekre vadászó királytól, a Zöld Asszonyok pedig három fáról szólt, melyek közül kettőt kivágott két gonosz testvér, és megbűnhődtek érte. Különösen sokat szerepeltek almafák, melyeket általában tündérek, vagy tündér-lovak (Lusta Lawrence) őriztek meg jószívű emberek számára a mohó szomszédoktól.

A fák mellett állatokról is szólt sok szerethető történet; nagyon tetszett például a Fekete Kiskutya meséje, melyben egy senki által nem kívánt kutyust egy lány hazavitt a családjához, és a kutya sorra megvédte őket egy boszorkány minden átkától. Kutya, macska, és szamár is segített egy kisfiúnak visszaszerezni a tündérek által elrabolt kishúgát A tündérek ködkapuja című csodás karácsonyi mesében, egy lányát kereső asszonyt pedig öszvér, vadászkopó, és öleb (!) segített a Grim (erdei démon) elleni harcban. Az Étel, tűz, társaság meséjében egy kedves, magányos anyókához költözött be egy szó szerinti házitündér...
Olyan mese is akadt, amit megkönnyeztem. A fekete kiskutya mellett ilyen volt Szegény Mall Zarándoklata, ami egy megesett (pontosabban erőszakkal a grófnak eladott) lány életéről szólt, ami egyre rosszabb fordulatokat vett, míg végül egy tisztességes pap érkezett a faluba, aki mindenkit legorombított, aki a lányt (már anyókát) bántani merte, majd a saját hátán cipelte el Canterburybe, hogy láthassa az örökbe adott fiát, akiből érsek lett.

Olyan ősi mesék is szerepeltek a könyvben, mint például az Éjjeli Vadászat, melyet egy fiú véletlenül idézett meg azzal, hogy az erdőben megtalálta és megfújta Herne kürtjét. Vagy a Solway-i Sárkány, amit apálykor a sekély vízbe ásott karókkal öltek meg - ezt a történet a világ legtöbb bennszülött népének hagyományában megtalálható. Sárkányok sok más történetben is felbukkantak, egyikük például kétszer is - először a Winlatter Sziklán álló szerzetes űzte el, másodjára pedig Három Bátor Legény, akik a Blue John néven elhíresült fluoritbányába száműzték a szörnyeteget.
Természetesen akadt más természetfeletti lény is a könyvben - például a mély tavakban élő, halk szavú és gyengéd sellők (Asrai), a legendás Fekete Kutya, unokatestvére a Tündérkutya, másodunokatestvére a Százszorszép Pincsi (nem én találtam ki, becsszó), Black Annis a kék arcú boszorkány, a Shuck néven ismert démonborjú/kutya, vízi pónik (shoopiltee), és mindenféle tündérek ezerféle néven (grig, boggarty, silky, stb.).
Egy mese erejéig még Robin Hood is tiszteletét tette. Mégiscsak Angliában járunk...

Kapcsolatok

Érdekes fordulatot vett az a Hattyúlány-mese, amelyben egy vadász megsebesítette a híres Hét Hattyú egyikét, és az átváltozott lányt hazavitte feleségnek. Amikor azonban a lány felgyógyult, ismét hattyú lett belőle, megtámadta a vadászt, kikergette a házból, a többi hat testvére pedig vízbe fojtotta. A menekülő palacsinta / mézeskalács meséjéhez hasonlított a Cheshire sajt, ami a mennybe ment, miután elgurult a paptól és szétosztotta magát a szegények között.
A szerző megjegyzi, hogy a Mi van a zsebemben mesét valószínűleg Tolkien is ismerte. Itt egy buta óriás és egy okos törpe kötött barátságot, és amikor ellopták egy varázsló birkáit, az óriás zsebébe rejtőző törpe segített mindkettőjüknek megúszni a varázsló bosszúját. Találós kérdésekkel.

Hova tovább?
Walesbe!

MythOff London: Botrányos nőszemélyek

***Felnőtt tartalom***

Még valamikor tavaly történt, hogy régi mesemondó bűntársam, Clare Murphy, megosztott a twitteren egy cikket, aminek valami olyasmi volt a címe, hogy "Women Who Gave No Fucks" (azóta sem tudom jól visszaadni magyarul a kifejezést - "to not give a fuck" azt jelenti, leszarni valamit, szóval kb. "Nők, akik le se szarták [mit gondolnak róluk mások / mit szabad és mit nem szabad]). A twitteren csevegve kezdtünk el poénkodni azon, mennyire klassz cím lenne ez egy MythOffhoz, hat női mesemondóval.


És elég őrültek voltunk ahhoz, hogy tényleg megszervezzük.

A szervezés természetesen nem csak a kettőnk érdeme volt. Csatlakozott hozzánk négy másik perszóna is, közöttük a Story Jam rendezvénysorozat házigazdái, akiknek köszönhetően helyszínt is sikerült kerítenünk a dél-londoni Canada Water Theatre színháztermében. A korábban részletezett dublini fellépésnek köszönhetően épp a "környéken" jártam - így aztán nem hagyhattam ki, hogy öt zseniális, botrányos nőszeméllyel együtt színpadra lépjek Londonban.

Az est a szokásos MythOff formátumban zajlott. Hoppmesterünk és házigazdánk Judith Faultless volt, energikus és kreatív színésznő-humorista, aki gondoskodott a díjakról és a közönség lelkesítéséről egyaránt. Még egy műanyag fénykardot is hozott magával, melynek segítségével a közönség egy kiváltságos tagja a tapsok erősségét mérte - így döntöttük el, melyik kört ki nyerte meg. A három körben ezúttal két csapat egy-egy mesemondója mérkőzött meg egymással. A "Burning Bushes" csapatot Clare, Debs, és Lucy alkották, míg én Alyssel és Rachellel közösen a "Mighty Muffs" zászlója alatt szálltam ringbe. Igen, mindkét csapatnév női nemi jellegekre utal. Le se szartuk.

A műsor a következőképp alakult:

Első kör: Wrecking ball (amikor az istenek terveit romba döntik)

Az első körben rögtön két hatalmas erejű mitikus nő állt szemben egymással. Clare Murphy lépett először szinpadra, aki Anatot, a szex és a háború ugariti istennőjét idézte meg. Anat szeretőjét, Baált felfalta a halál istene - amiért is a hölgy nemes egyszerűséggel megölte, feldarabolta, porrá zúzta, és széthintette a Halált. A történet Baál feltámadása után győzedelmes és pusztító erejű szexjelenettel zárult. Clare szokásához híven hihetetlen szuggesztív erővel, és remekül időzített humoros pillanatokkal tálalta a sztorit. Egész idő alatt egy pisszenést sem lehetett hallani (sőt, még fényképezni sem mertem).

A mi oldalunkról Rachel Rose Reid vettel fel a kesztyűt ebben a témában, és a zsidó hagyomány Lilith-legendáival felelt Clare kihívására. Lilith Ádám első felesége volt, aki felfedezte a szexet és a gyönyört, de nem sokra tartotta Ádámot, aki mindenáron uralkodni akart felette. Amikor odáig fajult a dolog, hogy Ádám akart felül lenni szex közben, Lilith nemes egyszerűséggel elhagyta, és összeállt inkább egy angyallal. A sztori vége az lett, hogy elölről kellett kezdeni a teremtést, megalkotni az Édenkertet, és Ádám kapott egy alkalmazkodóbb feleséget, Évát - akit azonban Lilith titokban mégis kitanított néhány női praktikára. Rachel kikacsintós, érzéki előadásán jó sokat kuncogtunk; nem sajnálta a poénokat a férfi felsőbbrendűség (és a misszionárius pozíció) rovására.
A díj: A termékenység szimbóluma, egy műanyag nyúl az egyfontos boltból (letört füllel)
A győztes: Lilith

Második kör: Nem az számít, mid van, hanem hogy hogyan használod

Nem direkt terveztük így (mindenki magától választott mítoszt), de ez a kör remekül összejött. A mi oldalunkról Alys Torrance nyitotta meg, aki váratlan taktikát választott: Humor helyett Démétér gyászáról, Perszephoné kereséséről mesélt, a férfi istenek kegyetlenségéről, míg Démétér el nem jutott arra a pontra, ahol elveszítette az életkedvét is. Ezen a ponton lép be a történetbe Baubó, az a furcsa, szemtelen kis görög istennő, aki disznó vicceivel és a bolondozásával felvidítja Démétért, és ráveszi, hogy továbbinduljon. Baubó szemei a mellbimbói helyén vannak, a szája pedig a vulvája, ezért eleve mókás látványt nyújt - ő az érzékiség és a "disznóságok" istennője. Alys csodálatosan, végtelen bájjal tudott átvezetni minket a nyomott, gyászos hangulatból a hangos röhögésbe - ahogyan maga Baubó is tette. Humorban rejlő bölcsesség.

A másik csapatból Lucy Lill állt színpadra, aki nem csak azért volt nagyon cuki, mert picike és energikus, hanem azért is, mert nagyon terhes. Ez pedig azért volt külön mókás, mert Amateraszu elrejtőzésének japán mítoszát mesélte, amelyben a napistennőt megsérti a fivére, és ezért elbújik a világ elől. A fényt végül Ame-no-Uzume, a vidámság istennője csalja elő egy látványos tánccal, melynek során a melleit és a fenekét mutogatja, és egy kakassal a kezei között pucéran mókázik a többi istenség előtt. Lucy lelkesen táncolt és billegett a színpadon mesélés közben, mi pedig hatalmasakat nevettünk.
A díj: Egy műanyag bagoly (kerekre nyílt, csodálkozó szemekkel)
A győztes: Ame-no-Uzume

Harmadik kör: Amikor a nők mítosszá válnak

Az est harmadik és egyben utolsó körében Debs Newbold és jómagam néztünk farkasszemet. Debs került sorra elsőként. Grace O'Malley, Írország híres 16. századi kalózkirálynőjének igaz történetét mesélte, onnan kezdve, hogy gyerekkorában felszökött az apja hajójára, egészen odáig, hogy a fia születése után néhány órával, a combján csorgó vérrel ment fel harcolni az angolok ellen a hajója fedélzetére. A történet fénypontja Grace és I. Erzsébet királynő legendás találkozása volt. Debs harsány, lobogó göndör hajú, zengő hangú, folyton mozgó mesemondó, akihez tökéletesen illett mind a karakter, mind pedig a történet.

A műsort én zártam. Hosszas töprengés után, hogy milyen vagány nőszemélyt vigyek magammal Londonba a saját házam tájáról, Puskás Klári legendájára esett a választásom. Róla a Feminista Magyar Népmesék sorozatban írtam, és már akkor nagyon tetszett a története. Nem csak hét tatárt gyilkol le mindenféle háztartási eszközökkel, de ráadásul közben vissza is beszél nekik - a csata után pedig hármasikreket szül. Az utolsó ellenfelét, a tatárok vezérét, paprikával vakítja meg, és a saját kardjával kaszabolja le. Az alap legendák mellett Jókai költeményét vettem alapul a történet kiszínezéséhez, és nagyon pörgős, lendületes előadás kerekedett belőle. A poénok ültek, a harcjeleneteken fel-felhördült a közönség, és a végén hangos ujjongás fogadta a hármasikrek születését. Puskás Klári minden szempontból nagy sikert aratott.
A díj: Egy Little Mix naptár (elmagyarázták nekem, hogy ez egy nagyon népszerű lánybanda)
A győztes: Grace O'Malley

Mivel a "Burning Bushes" csapat kettőt megnyert a három körből, ők vitték el az est főnyereményét is, egy szép csillogó piros madártollat. A színház információi szerint, több, mint száztíz nézőnk volt, és mind nagyon meg voltak elégedve az előadással.

Jöttünk, láttunk, we gave no fucks. Remélem, lesz még ilyen!