Tubarózsa kisasszony (Ribizli a kulisszák mögött 21.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Pályuk Annának minden meséjét imádom, de a szerelmes történetei közül biztosan ez a kedvencem.

Miről szól?

Egy gróf lányának mindene a kertészkedés, de az apja nem engedi, hogy összekoszolja a kezeit. Amikor rejtélyes, nyamvadt virághagymák érkeznek Hollandiából, a lány elültetteti és titokban gondozza őket, míg tubarózsa nem nyílik belőlük. A csodás illatú új virág sok bonyodalmat okoz, és a lány fejére vonja az apja haragját - ő azonban kiáll magáért Miska, a kertészfiú segítségével, így végül a bántalmazás megszűnik, és győz a szerelem.

Hogyan készült?

Megint olyan egyedi mese, ami csak Pályuk Anna repertoárjából ismert. Helyenként ki kellett fésülnöm, mert szokás szerint vagy a gyűjtésnek, vagy az idős mesemondó memóriájának köszönhetően akadtak benne zökkenők, de meglehetősen kevés (egy ponton Miskára, mint királyfira hivatkozott, de aztán ezt a szálat végül nem bontotta ki). Az eredeti szövegben Tubavirág szerepelt, de a Tubarózsa jobban tetszett.

Mitől különleges?

Amellett, hogy teljesen egyedi történet, nagyon-nagyon szép is. Megismerünk egy grófkisasszonyt, akinek szenvedélye a kertészkedés, és titokban űzi akkor is, amikor megtiltják neki. Sőt, saját nevet választ magának, a lázadását és önállóságát jelképező tubarózsa nevét. A mesében csodaszép látni a folyamatot, ahogy a lány megtanul kiállni az apja bántalmazása ellen - ehhez fontos segítséget kap a kertészlegénytől, aki a tomboló apát szó szerint felkapja, arrébb teszi, és férfiúi voltát kihasználva rádörren, hogy ne merjen még egyszer kezet emelni a lányára (az apa bántalmazása a mesében abban jelenik meg, hogy elkezdi kitépkedni a virágokat). Miska nem megmenti a lányt, csupán mellé áll és támogatja; pozitív férfi szereplő abból a szempontból is, hogy elismeri a saját hibáit, és azt is elfogadja, ha másvalaki kijavítja őket (rosszul ültette el a virághagymákat, és erre a lány jött rá). A szerelmespár története bájos és hihető; összeköti őket a közös szenvedély, a barátság, és egymás kölcsönös tisztelete. 

Érdekesség

A tubarózsa Közép-Amerikában őshonos, hozzánk a 18. században érkezett meg, akkor lett népszerű kerti virág. A mesében is Hollandiából kapja a gróf a virághagymákat, és senki sem tudja megmondani, micsodák. Nagyon realisztikus elem ez egy mesében, de a helyére kerül, ha tudjuk, hogy Pályuk Anna maga is a kertek nagy szerelmese volt, és rengeteg virágos meséje van.

Ezt a történetet egyébként kiadtam angol fordításban is, a Pályuk Anna harminc csodaszép meséjét tartalmazó Dancing on Blades: Rare and Exquisite Folktales from the Carpathian Mountains című kötetben (Parkhurst Brothers, 2018.), ami 2019-ben Storytelling World Resource és Anne Izard Storyteller's Choice díjakat nert.

Az álmos kisasszony (Ribizli a kulisszák mögött 14.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Ismét egy különleges Pályuk Anna mese!

Miről szól?

Egy bíró lányát álomkór támadja meg: nem tud ébren maradni. Egy szegény füvesasszony és a két lánya mindent megtesznek, hogy ébren tartsák, de sehogyan sem sikerül. Végül egy varázslatos virág tanácsára tervet kovácsolnak, és egymást váltva három napon keresztül mesékkel, dalokkal, és játékokkal szórakoztatják a lányt, aki a barátságuknak köszönhetően kigyógyul az álomkórból - a csodálatos virág pedig kerülő úton gazdaggá teszi a szegény családot.

Hogyan készült?

Megint csak olyan meséről van szó, amit nem ismerek Pályuk Annáén kívül más variánsban. Néhol igazítanom kellett rajta, mert a szöveg a gyűjtés folyamán valahol egy kissé széttöredezett - az elején például három lánya volt a füvesasszonynak, de a végére már csak kettő szerepelt. Neveket én adtam nekik, mert nehéz volt három névtelen lányra és egy névtelen asszonyra egyszerre hivatkozni mesélés közben.

Mitől különleges?

Nők segítenek nőknek. Lányok segítenek lányoknak. Ha pszichológus vagy meseterapeuta lennék, biztosan behatóbban foglalkoznék az "álomkór" szimbolikájával is, de mesemondóként leginkább az érdekel, hogy milyen sok szimpatikus nőalak szerepel ebben a mesében. A füvesasszony, aki egyedülálló anya, és egymaga tartja el a lányait, akiket a saját mesterségére tanít; a lányok, főleg a kisebbik, akik okosak és talpraesettek; és még maga az álmos kisasszony is, aki annyira megszereti a segítőit. A kedves lányok és asszonyok sok mesében áldozatként jelennek meg (pont a kedvességük miatt), ebben a történetben viszont a gondoskodás az erősségük, és pont ezért hívja őket a bíró segítségül. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy az egyikük mesemondással segít!
Azt is szeretem ebben a mesében, hogy, bár a bíró feleségül veszi végül a szegény asszonyt, ez csak az után történik meg, hogy a szegény család a varázslatos virág segítségével meggazdagodik. A szegénységből nem a házasság emeli ki őket - a füvesasszony és a bíró már egyenlő felekként kerülnek össze, szerelemből.

Érdekesség

Pályuk Annának egyébként van egy nagyon hasonló, felnőttesebb meséje is, melyben egy szegény asszonynak nincs pénze bábára, így egy gazdag grófnő sorra küldi a három lányát a szülésekhez segédkezni.

A feneketlen kút (Ribizli a kulisszák mögött 1.)

A mai nappal új blogsorozatot indítok útjára! A júniusi Könyvhétre jelenik meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok majd a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  


A kötet az egyik kedvenc történetemmel indul, amit évek óta mesélek itthon és külföldön is. Pályuk Anna kárpátaljai ruszin-magyar mesemondó repertoárjából származik, és hasonlót sem találtam sehol máshol a hagyományban. Pályuk Annának közel száz csodaszép népmeséjét gyűjtötte fel Szirmai Fóris Mária a múlt század elején; a könyvben összesen öt szerepel közülük.

Miről szól?

Egy király elveszíti a kedvenc gyűrűjét, és három szeretett lánya közül ajánlja fel az egyiket a szerencsés megtalálónak. A királylányok azonban a sarkukra állnak, nem hajlandóak feleségül ígérkezni egy gyanús idegenhez, így végül a király az, akinek jobb belátásra kell térnie.

Hogy készült?

A sztorin nem sokat változtattam, csak a király három feleségének alakját színeztem ki. Pályuk Anna meséjéből kiderül, kik voltak a királylányok anyukái (egy tündér, egy bűbájos asszony, és egy egyszerű halandó), de nem tudjuk meg, mi történt velük. A tündéranya történetéhez csallóközi és erdélyi tündérmondákat használtam fel. Amikor külföldön (Görögországban, Írországban, vagy épp az Egyesült Államokban) meséltem a történetet, szerettem volna, ha a hallgatók kapnak egy kis bepillantást a magyar tündérvilágba.
A három lánynak az eredeti szövegben nincs neve, de a sok szóbeli mesélés során hamar kiderült, hogy nagyon nehéz rájuk név nélkül hivatkozni (főleg, amikor az apjuk utánuk kiabál, hacsak nem akartam ilyen nosztalgikusan megoldani a dolgot). A legkisebbet Pályuk Anna tiszteletére neveztem el Anicának.

Mitől különleges?

Sokan kifogásolják a népmesékkel kapcsolatban, hogy a (gyakran névtelen) királylányokat csak úgy ajándékozgatja az apjuk jobbra-balra, a beleegyezésük nélkül. Bár sokszor ennek, főleg a varázsmesékben, szimbolikus jelentéstartalma is van, valahogy mégiscsak jó látni, amikor a lányok véleményt nyilvánítanak a dologról, esetleg kerek perec nemet mondanak egy nem kívánt házasságra. A határozott nemet mondás olyan készség, amit mindenkinek (lányoknak és fiúknak) fontos elsajátítania, amikor a saját autonómiájukról, testükről van szó. Ebben a mesében például a lányok az apjuk parancsára sem hajlandóak "udvariasságból" megcsókolni egy vadidegent, és végül a király látja be, hogy rosszul bánt velük, és tanul a hibájából.
Azt is nagyon szeretem ebben a mesében, hogy a féltestvérek nem viszálykodnak egymással. Főleg lányok esetében gyakori népmesei motívum, hogy az egyikük boldogul csak a többiek rovására, itt viszont mindhárom királykisasszony egyetért és támogatja egymást.

Érdekesség

Ez volt az a mese, amit tavaly a Múzeumok Éjszakáján az Elfeledett magyar népmesék kiállítás megnyitóján meséltem. Itt találkoztam Szlukovényi Katalinnal, a Móra Könyvkiadó munkatársával, aki felvetette az ötletet, hogy könyv szülessen a gyűjteményből. Nem véletlenül ez a nyitó mese, hiszen tulajdonképpen az egész könyvet neki köszönhetem.

Ezt a történetet egyébként kiadtam angol fordításban is, a Pályuk Anna harminc csodaszép meséjét tartalmazó Dancing on Blades: Rare and Exquisite Folktales from the Carpathian Mountains című kötetben (Parkhurst Brothers, 2018.), ami 2019-ben Storytelling World Resource és Anne Izard Storyteller's Choice díjakat nert.

A kismalac télen (Adventi Mesetár)

Advent alkalmából a Villa Bagatelle minden nap egy-egy mesével kedveskedik a vendégeinek. A mesékkel a Világszép Alapítvány munkájára szeretnénk felhívni a figyelmet. Az adventi naptár bemutatkozó bejegyzését itt találjátok, a meséket magukat pedig a Villa Bagatelle Brótpékségben és a MOM Parkban a Bagatelliniben ingyen vehetitek át! 

Miről szól?

Egy szegény ember egyedül él az erdőben a kis malacával, akit saját gyermekeként szeret. Amikor beköszönt a tél, és elfogy az ennivaló, a hűséges kismalac elindul, hogy élelmet keressen a gazdájának. A rá leselkedő farkasok és medvék fenyegetése ellenére kalandos úton sikerül gombákat és mézet is találnia, amivel átvészelhetik a telet a kunyhóban.

Mi fán terem?

Pályuk Anna ruszin-magyar mesemondó szépséges népmeséivel először a Felsőtiszai Népmesék című könyvben találkoztam, kezdő mesemondó koromban. Azóta a repertoárom központi részévé váltak; mesélem őket magyarul, angolul, spanyolul, és hamarosan angol fordításban kötetem is jelenik meg majd belőlük. Pályuk Annától majdnem 100 mesét gyűjtöttek fel a múlt század elején; többségük sohasem jelent meg nyomtatásban, így be kellett ülnöm a Néprajzi Múzeum adattárába, hogy előássam őket. Többek között olyan kincsekre bukkantam közöttük, mint ez a kis történet is, ami a maga egyszerűségében végtelenül bájos. Kíváncsi vagyok, a szerkesztett kötetekbe miért nem válogatták bele.

Hab a tortán

Az a sejtésem van, hogy a történet eredetileg három ennivalót, három malac-küldetést tartalmazott, de egy valahogy kimaradhatott a lejegyzett szövegből. Ki-ki kipótolhatja a saját ízlése szerint.

Aki meséli, járjon utána!

Az eredeti szöveg a Néprajzi Múzeum Adattárában található. Pályuk Anna többi meséjéből az alábbi kötetekben olvashattok:

Kocsisné Szirmai Fóris Mária: A csodacsupor (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1968.)
Kovács Ágnes: Felsőtiszai Népmesék (Alföldi Magvető, 1956.)
Simonits Mária: Szélanyó keresztlánya (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1986.)

A Vidám Királyfi és a Lánghajú Lány - meséltem a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztiválon!

Idén ősszel az a megtiszteltetés ért, hogy a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál meghívott előadója lehettem. Tulajdonképpen hazatérési jutalomjáték volt, és több szempontból is mesés alkalom: Utoljára kilenc évesen jártam Erdélyben, ami a mesék, legendák, és varázslat földjeként maradt meg az emlékezetemben, és ráadásul olyan műsort vihettem magammal, ami a szívemhez nagyon közel áll: Pályuk Anna tündérmeséit, A Vidám Királyfi és a Lánghajú Lány című új mesecsokromban. Külön szép egybeesés volt, hogy az indulás előtti napon fejeztem be az utolsó simításokat a mesék angol nyelvű kiadásán!
A fesztivál során öt nap alatt három városban nyolc fellépésem volt, és összesen huszonhét mesét mondtam el. Közben sokat utaztam, láttam sok szép tájat, és turistáskodtam is egy kicsit - ezekről majd a következő bejegyzésben számolok be. Most mesélek inkább a mesélésről:

Kép a Székely Hírmondóból,
ahol interjút is olvashattok velem

Székely Nemzeti Múzeum: A fesztivál első két napján gyerekeknek meséltem a múzeum szépséges nagytermében. Nagyon figyelmes, jó fej csoportok voltak, akik vették a lapot, és hangot is adtak a véleményüknek, ha tetszett nekik a mese. A második osztályosoknak és előkészítősöknek vegyes történeteket mondtam (Utgard-Loki és a Sütőtök-lány különösen jól szerepeltek), a művészeti iskola hatodikosainak sárkányos legendákat (amik végül Dietrich-estbe torkolltak, de nem tiltakozott senki), egy másik hatodik osztálynak pedig középkori sztorikat, mint például Dame Ragnell, és örök kedvencem, Wedderburn Kapitány. A tanító nénik közben néha kissé túlbuzgóan próbálták fel-, le-, és szétültetni a csemetéket, de azért sikerült megtartanom a figyelmet. Rengeteg energia ment bele a mesékbe, és legalább annyit vissza is kaptam.

Vártemplom, Sepsiszentgyörgy: A helyi református közösségnek meséltem egy varázslatos hangulatú régi erődtemplomban meséket olyan értékekről mint a szorgalom, az őszinteség, és a szeretet. Itt felnőttek és gyerekek vegyesen voltak, de majd' egy órán keresztül hallgatták nagy áhitatban a meséket. Kicsit meglepődtem, hogy a "Szerencséjét kereső fiú" történetét néma csendben fogadták (ezen a közönségek, például a fent említett hatodikosok, hangosan szoktak derülni), cserébe viszont a "Kis kondás" fiú meséje Pályuk Annától, ami először hangzott el tőlem az ódon falak között, nagy sikert aratott. Vittem is tovább magammal a hét hátralévő részében.

Csíkszereda, Szabadság tér: A Magyar Népmese napját ünneplő rendezvénysorozat részeként érkeztem meg szeptember 28-án Csíkszeredára, ahol a Szabadság téren állítottak fel színpadot a meséléshez. A hideg szél ellenére több iskolás osztály is kivonult meghallgatni Pályuk Anna meséit, elsősök és idősebb gyerekek egyaránt. Az egy órás műsor legszebb pillanata az volt, amikor a "Felhőkön járó fiú" történetét meséltem, és együtt néztünk fel a szép kék égre és a felettünk úszó bárányfelhőkre... ezt a mesét csak ilyen ég alatt lenne szabad mesélni! Az előadás után négy tévé- és két egyéb interjúm volt, és könyveket is dedikáltam (Interjút itt olvashattok)

Marosvásárhely, Spectrum Színház: Teltházas, nagyjából száz fős közönségnek meséltem egy otthonos kis színháztérben. A közönségben gyerekek is voltak, de nem annyian, hogy az egész közönség gyerekként viselkedjen; még a két kisfiú is, akik négykézláb bemásztak a színpadra, és a lábaimhoz ültek, nagyon illedelmesen és türelmesen hallgatta a meséket. Jó volt látni, hogy Pályuk Anna meséi a felnőtteket épp úgy lenyűgözték, mint a kicsiket, és mivel sokan voltak a szülők, elmeséltem a Vidám Királyfi történetét, hogy a műsor címének is legyen értelme (a Lánghajú Lányra nem került sor, mert az egyértelműen felnőtt, sötétebb hangvételű mese). 

Toró Attila fényképe az előadásról

Bod Péter Megyei Könyvtár, Sepsiszentgyörgy: A fesztivál záró rendezvényén, szeptember 30-án a sepsiszentgyörgyi könyvtárba vittem el a mesecsokromat. Itt is majdnem százan ültek a közönségben, gyerekek és felnőttek vegyesen. Először meséltem nagyközönség előtt a Nyírfaerdő Királyáról (ezt a mesét Pályuk Anna apja a katonai szolgálatból hozta magával), és elővettem egyik régi nagy kedvencemet, Tündér Ilona álmát is - ez volt annak idején az első mese, ami miatt beleszerettem Pályuk Anna tündérvilágába. A közönség készségesen jött velem a gyöngyvirágos erdőbe. Méltóképpen megemlékeztünk Anicáról.
Külön megtiszteltetés volt, hogy a színpadon két csángó népi mesemondóval, Dobos Rózsával és Csernik Máriával osztoztam, akik zseniális sztorikat meséltek - szentpétereset, aranyalma-elrablósat, szorgosleányosat, meg egyéb klasszikusokat, pergő tájszólással. Helyenként gurultam a nevetéstől. A közönség is elégedetten távozott, és még díjakat is osztottunk a fesztiválhoz tartozó meseíró pályázat győzteseinek (a mesék olvashatók lesznek majd a fesztivál Facebook oldalán. Alig várom!).

A mesés hetet és a fesztivált közös vacsorával, és éjszakába nyúló beszélgetéssel zártuk. Sok-sok élménnyel távoztam Székelyföldről, annak reményében, hogy hamarosan megint visszatérek majd. A varázslat semmit sem kopott; a mesék megtalálták a helyüket kis és nagy közönségek szívében egyaránt. Külön köszönöm ez úton is a meghívást Szabó Enikőnek, a fesztivál szervezőjének!

Találkozunk az úton!