Népmesék örökbefogadó apákról (Apák napja)

Apák napja van, és úgy döntöttem, ez megérdemel egy bejegyzést.

(Mindenki nyugodjon meg, ez egy stock fotó)

Ma az apákat és apafigurákat ünnepeljük a világ körül. Az angol blogomon már írtam egyszer az apai példaképek fontosságáról a népmesékben - szerintem ugyanolyan nagy szükség van gondoskodó apákra, mint példás anyákra vagy éppen kedves mostohákra (ld. a Széltestvér és napkelte című mesegyűjteményem). A mai nap alkalmából úgy döntöttem, örökbefogadó apákat szeretnék keresni a világ meséiben. Azért, mert az örökbefogadás témája közel áll a szívemhez, és azért is, mert a népmesék sokszor nem kezelik túl jól.

Egy szó mint száz, éljenek a gondoskodó, támogató örökbefogadó apukák! A mesékben és a valóságban is.

(Linkek a mesék címében; ahol tudtam, a magyar verziót adtam meg.)

The Flying Horse of Earthdom (Earthdom szárnyas paripája, skót traveller mese)

A híres Duncan Williamson (hagyományos skót traveller mesemondó) egyik meséje. Egy király fia púppal a hátán születik, és ezért az apja elküld egy vadászt, hogy pusztítsa el a csecsemőt az erdőben. A vadász azonban inkább átadja a gyermeket egy titokzatos, púpos idegennek, aki magával viszi Earthdom rejtett királyságába, ahol mindenféle számkivetett emberek élnek. Ahogy a fiú cseperedik, íjászatra tanítja, így mire felnő, a púpja jórészt eltűnik. Felnőttként a legény egy szárnyas lovon visszatér az apja birodalmába, és megnyer mindenféle versenyeket. Amikor a király megtudja, hogy a vitéz a fia, otthon akarja marasztalni, de a legény inkább hazatér Earthdom-ba, az emberekhez, akik felnevelték.

A Zöld Ember Lánya (Görögország)

Egy király lánya azt álmodja, hogy az apja egyszer majd meghajol előtte. Az álmot hallva a király dühében elűzi a lányt, aki az erdőben bolyongva a Zöld Ember házára bukkan. A vadon ura befogadja őt és gondosan felneveli; segít neki hozzá illő férjet találni, és még a halála után is varázserőt hagy rá, hogy boldog lehessen.

Heimer és Aslaug (Izland)

Ez a legenda Szigurd és Brünhilda történetének, a Völsunga-sagának folytatása. A tragikus szerelmeseknek születik egy lánya, Aslaug. A szülei halálakor egy Heimer nevű férfi megmenti a kislányt és elmenekül vele; egy lant belsejébe rejti, és vándor zenészként járja vele a világot. Idővel sajnos megölik Heimert, de a lány megmenekül (és a Vikingek sorozatból ismert Ragnar Lothbrok felesége lesz).

N'oun Doaré (Bretagne)

A mese címadó hősét (akinek a neve azt jelenti, "Nem tudom") Coat-Squiriou márkija találja kisgyermekként az út szélén. A jószívű márki és a felesége felnevelik a fiút, és segítenek neki hőssé válni. Idővel a legény megtudja azt is, honnan származik, de amikor kérdezik, még mindig a márkit nevezi apjának.

Boris Son o' Three (Borisz, három apa fia, Ukrajna)

Egy kisfiút elragad egy sas, és a vadonban hagyja. Három fivér bukkan rá, és sajátjukként nevelik fel; a keresztségben a Borisz, Három Apa Fia nevet kapja. Amikor felnő, az apák egy táltost ajándékoznak neki, amin elindulhat szerencsét próbálni. Borisz mindenféle izgalmas kalandokat él át és természetesen a végére király lesz belőle.

The Wild Cat of the Forest (Vadmacska, Ausztria)

Egy szénégető keresztapát keres a fiának, és találkozik egy különös, fekete macskán lovagló fickóval az erdőben. A fickó a Vadmacska nevet adja a fiúnak, és ellátja a családot minden jóval. Amikor Vadmacska felnő, a szülei sokat bántják, ezért elmenekül otthonról a keresztapja házába. Az erdei ember felneveli, kitanítja a kertészetre és a növények titkaira. Idővel Vadmacska innen is továbbáll, és mindenféle kalandokba keveredik.

Több mese is van még ebben a témában, de most ennyire volt időm. Csak meg akartam mutatni, hogy az örökbefogadó apák is lehetne klassz szülők a népmesékben :) 

Boldog apák napját!

A király két felesége: Poligámia és poliamoria a népmesékben

Említettem már, hogy szeretem, ha nagyon speciális mesekutatási témával keres meg valaki? :) 

Ha az ember különböző népek meséit olvassa, nem különösebben akad fenn azokon a történeteken, ahol egy szultánnak, rádzsának, sejknek stb. több felesége van. Olyan kultúrákban, ahogy élő gyakorlat a poligámia, ez nyilván a mesékben is megjelenik, vagy családi háttérként, vagy akár az események mozgatórugójaként (gyakran a féltékenység és a versengés motívumán keresztül). Ebben a bejegyzésben olyan népmeséket, mítoszokat, legendákat gyűjtöttem össze, amelyek érdekes példái a kettőnél több embert tartalmazó mesei párkapcsolatoknak.

Elöljáróban az alapfogalmakról:

Poligámia: több mint két házastársból álló házasság.

Poligünia: a poligámiának az a formája, ahol egy férjnek több felesége van.

Poliandria: a poligámiának az a formája, ahol egy feleségnek több férje van.

Poliamoria: többszerelműség. Kettőnél több partner között kialakított bensőséges kapcsolatrendszer.

Ami NEM poliamoria: A megcsalás. A poliamor kapcsolatok minden résztvevő tudtával és közös megegyezésével jönnek létre. Részletesebben itt tájékozódhattok a fogalmakról.

Mielőtt belevágnék, még egy dolgot le kell szögezni: az, hogy egy mesében valakinek több férje vagy több felesége van, nem feltétlenül jelenti, hogy az adott kultúrában létezik vagy valaha is létezett poligámia (vagy pláne poliamoria, hiszen egy csomó helyen és korban a házasságot teljesen külön kezelték a szerelemtől). Nem ezt próbálom bizonyítani a listával. Inkább érdekes példákat szerettem volna hozni arra, hogyan pottyanhatnak ilyen motívumok a világ különböző népmeséibe. 

És akkor jöjjenek a mesei példák (linkek a címekben):

A lány, akinek három férje volt (spanyol népmese)

Ez tulajdonképpen egy tréfás megoldás egy sok helyen (pl. a székely hagyományban is) ismert dilemma-mesére: mit lehet tenni, ha egy királykisasszony megmentésében három legény együtt vesz részt? A spanyol verzió szerint azt, hogy a lány mindhármukat megkapja férjül. 

Tengöri Hereberi Atyámuram (magyar népmese)

A Rózsa és Ibolya mesetípus egy érdekes csongrádi változata. Mit lehet tenni, ha egy legény elfeledkezik az első feleségéről, és véletlenül még egyszer megházasodik? Például azt, hogy a két feleség összebeszél, és megegyeznek, hogy nekik jó így.

Az álomlátó fiú (görög népmese)

Egy legény álmot lát, de nem hajlandó elárulni senkinek, amíg az be nem teljesedik. Amikor furfangosságával és kitartásával nem csak egy, hanem két királykisasszonyt hódít meg, végül bevallja, hogy az álom pontosan ezt jósolta meg: két rózsával és egy rózsabimbóval (a gyerekük) körülvéve látta magát a királyi trónon. 

Az elátkozott elsőszülött fiú (koreai népmese)

Egy család minden elsőszülött férfi tagján átok ül: az a sorsuk, hogy fiatalon felfalja őket egy vérengző tigris. Egy lány azonban beleszeret a soron következő legénybe, és a barátnőjével együtt sikerül megtörniük az átkot, és elűzni a bestiát. A legény hálából mindkettőjüket feleségül veszi, mert nem hajlandó közülük választani. 

Aranyfa és Ezüstfa (skót népmese)

Hófehérke-verzió. Miután az első királynét a gonosz (édes)anya megmérgezi, a király ismét megházasodik. A második feleség rábukkan a felravatalozott első királynéra, kihúzza a kezéből a mérgezett tövist, és segít neki megszabadulni a gonosz boszorkánytól. A történet végén mindketten a király feleségei maradnak. (Ez a mese benne lesz a következő kötetemben, az érdekes Hófehérke-változatok között). 

A királyfi és a medve (marathi népmese)

Izgalmas történet egy gonosz medve-varázslóról, aki a lánya segítségével csalogatja áldozatait a vadonba, hogy a vérükkel öntözze varázslatos gyümölcsfáit. A lány azonban beleszeret az egyik kiszemelt áldozatba, és segít neki szerezni a ritka gyümölcsből, ami arra kell, hogy a kedvese életét megmenthesse vele. A királyfi végül mindkét lányt feleségül veszi.

Draupadi és az ő öt férje (Mahábhárata)

India leghíresebb eposzának hősei, az öt Pándava fivér, mind ugyanazt az egy lányt veszik feleségül. Ez a motívum végigkíséri a történetet, és olyan apró részleteket is rejt, mint pl. hogy az öt férj mind egy kicsit máshogy viszonyul Draupadihoz. Az egyikük még nőnek is öltözik a kedvéért, hogy tőrbe csaljon egy rossz szándékú herceget. 

A gyöngyöt termő fa (indiai népmese)

Egy királyfi elindul megkeresni egy legendás, gyöngyöt termő fát - amiről kiderül, hogy tulajdonképpen négy tündér átváltozott alakja. A történet végén (miután a testvérei megpróbálják elrabolni a tündéreket, de nem értik meg a fa varázslatos titkát) mind a négyen a feleségei lesznek. 

A három feleség, akik megmentették a férjüket (kongói népmese)

Egy vadásznak három felesége van. Amikor baleset éri a vadonban, a három asszony egyesült erővel menti meg - majd próba elé állítják, hogy megmutassák neki, mind a hárman egyformán fontosak kell, hogy legyenek a számára. 

A végére néhány további példa, amik igazából nem illenek ebbe a kategóriába, de súrolják a téma határait:

Nárdán kisasszony története (azerbajdzsáni népmese)

Ennek a fantasztikus mesének a hősnője hol lány- hol pedig fiúruhában bujkál a rá vadászó gonosz uralkodó elől. Lányként egy kertészlegénybe, fiúként pedig egy királykisasszonyba szeret bele, akik végigkísérik a kalandos úton, míg le nem győzi az összes ellenségét. A végén a kertészlegényhez megy feleségül, de ez máshogy is alakulhatott volna...

A három évszak istensége (thai népmese)

Három égi jóbarát egyszerre szeretne a földre születni, és valahogy hiba csúszik a tervükbe, mert mindhárman ugyanabban a testben landolnak. A történet hőse attól fogva évszakonként változik: egyszer lány, másszor fiú, a harmadik esetben pedig óriás. Mindhárom formájában mindenféle kalandokon megy keresztül, és több családot is alapít. 

A bátor Seventee Bai (indiai népmese)

Nagyon klassz történet, de a végében csalódtam. Egy királyfit két feleségével a vadonba száműznek, és a gyáva fickó magára hagyja a két fiatalasszonyt. Egyikük felveszi a férje ruháit, és királyfiként indul útnak, úgy téve, mintha a másik asszony az ő felesége lenne. Hosszas kalandok során Seventee Bai több újabb királykisasszonyt is megszerez feleségül - de végül az egész pereputtyot átadja ajándékba a hazatérő férjének. Nyeh.

Az éjjeli és a nappali tolvaj (sri lankai népmese)

A világ körül sok helyen (pl. az Ezeregyéjszakában is) ismert mesetípus. Egy asszonynak két férje van, egy éjjeli és egy nappali, akik sohasem találkoznak. Amikor végül kiderül a dolog, a két fickó összeméri a furfangosságát és tolvaj-tudományát, hogy eldöntsék melyiküké legyen a feleség. Nem találtam még olyan verziót, ahol mindketten megmaradnak, pedig érdekes lenne, mert sok változatban kifejezetten barátságos közöttük a mérkőzés. 

Férfi a csónakban (skót népmese)

Tréfás mese, amelyben egy fickó véletlenül nővé változik, családot alapít, anya lesz, és amikor végül visszaváltozik, megtudja, hogy nem telt el semennyi idő a valódi világban, amíg mindez történt. Nem derül ki, álmodta-e vagy a tündérek játszottak vele, mindenesetre gazdagodik egy jó sztorival. 

Sokáig lehetne még sorolni a mesei példákat, de most ezek voltak a legérdekesebbek, amik eszembe jutottak. Ha tudtok még, írjatok!

MythOff Aquincum: Vissza a klasszikusokhoz

A koronavírus miatt február óta nem volt alkalmunk Mítoszok Csatáját rendezni, és már mindannyiunknak nagyon hiányzott. Kapva kaptunk tehát a lehetőségen, amikor az Aquincumi Múzeum meghívott minket egy "külső helyszínes" előadásra: a múlt hétvégén szervezett Római Fesztivál keretei között mesélhettünk az aquincumi polgárváros romjai között. Alkalomhoz illően nem csak kiöltöztünk mindannyian római ruhába, de természetesen görög és római mítoszokkal is készültünk. 

Délután, a gladiátorviadalt követően kerültünk sorra. Mivel erősen tűzött a nap, úgy döntöttünk, mindenkinek jobb lesz, ha nem a szabadtéri szánházban tartjuk meg a csatát, hanem a közelben álló hatalmas fa árnyékában, ahol senkinek sem sül ki az agya. Jó ötletnek bizonyult: nagyon hangulatos mesemondás kerekedett a juharfa alatt, az 50-60 főnyi közönség állhatatosan velünk maradt két órán keresztül. A szavazást is ókori módra oldottuk meg, urnába dobált cserepekkel voksolhattak a hallgatók, díjként pedig a múzeum jóvoltából kerámia antefix-másolatokat oszthattunk ki. 

Így zajlott a mesélés:

Első kör: Élet és halál

Az előadást Hajós Erika nyitotta meg Erüszikhthón király mítoszával, akit örök éhséggel büntetett Démétér istennő a gőgössége miatt (ez nekem is nagy kedvenc történetem, be is válogattam a kamaszoknak szóló sztorik közé). A második mítoszt Gregus László mesélte, ő Aeneas alvilágjárását ecsetelte nekünk, a római birodalom alapításának kapcsán. 

A szavazókérdés: Melyiket vállalnátok inkább, az örök éhséget, vagy a leszállást az Alvilágba?

A győztes: Aeneas. A többség inkább menne az Alvilágba, minthogy éhes maradjon.

Második kör: Szerelem

Itt szerepeltem én, és új mítoszt avathattam a repertoáromból: Dea Muta, a Néma Istennő történetét meséltem. Ő egykor fecsegő nimfa volt, aki megmentette egy barátnőjét Jupiter "szerelmétől", majd Mercurius istenség titkos kedvese lett. Nagy Enikő Philemon és Baukisz megható mítoszát mondta, amelyben egy idős pár egyetlen kívánsága az volt, hogy együtt távozhassanak ebből a világból. 

A szavazókérdés: Melyik szerelmet választanád: azt, ami gazdag, de titokban kell tartani, vagy az, ami szegényes, de nem kell titkolni?

A győztes: Philemon és Baukisz. A többség inkább nélkülözne, mint titkolózna. 

Harmadik kör: Trója

Stenszky Cecília, a kör első mesélője, Philoktétész, a szerencsétlen íjász történetét mondta el nekünk, ami a trójai háború végéhez kapcsolódik. És hogy ne maradjunk le a sztori előzményéről sem (amelyet Aquincumban mozaikon is megtekinthetünk), Dala Dániel, Aquincum helyi "beépített embere" elmondta nekünk Héraklész halálának mítoszát is hozzá.

A szavazókérdés: Kitől vennél inkább íjászleckéket?

A győztes: Héraklész. A többség inkább választaná a dühös, mint a büdös tanítómestert. 

Nagy élmény volt ókori romok között ókori mítoszokat mesélni. Remélem, lesz még rá alkalmunk máskor is!

MythOff Budapest: Bestiárium

Eljött az ősz, és vele egy újabb budapesti Mítoszok Csatája! Immár megszokott helyünkön, a Premier Kultcaféban gyűltünk össze, hogy mítoszokat meséljünk élőszóban felnőtteknek (bár ezúttal a közönségben ült három nagyon lelkes gyerek is, szülői felügyelet és beleegyezés mellett). Az est a Bestiárium címet viselte, mely mindenféle mitikus és létező lényekről szóló történeteket foglalt magába. A téma nem csak minket hozott lázba: ismét több, mint hetven csodálatos hallgató ült a közönség soraiban.

Az est, Nagy Enikő kiváló hoppmesteri tevékenységének köszönhetően, az alábbi rend szerint zajlott:

Első kör: Bestiák a családfán
Ebben a körben olyan történetek szerepeltek, amelyekben a természetfeletti lények a család részét alkották. Elsőként Varga-Fogarasi Szilvia mesélt, aki újdonsült anyaként tért vissza a MythOff csapatba némi szünet után; a görög mitológia teremtéstörténetét hozta el nekünk titánokkal, erünniszekkel, mindenféle egyéb mitikus szörnyalakkal. A másik sarokban a japán mitológia foglalt helyet, Hajós Erika előadásában, aki egy vadász és egy rókatündér bús, természetfeletti szerelméről mesélt.
A szavazókérdés: Melyik mítosz alapján alapítanál szívesebben zenekart?
A győztes: A japán mitológia, és a Rókabunda-bűz nevű punk zenekar

Második kör: Női bestiák
Ebben a körben két olyan történet került párba, amelyben nők változtak át - ráadásul mindkettő a görög mitológiából. Klitsie-Szabad Boglárka Medúsza történetét mesélte el nekünk kiváló humorral és szédületes tempóban, Bumberák Maja pedig Arakhné mítoszát adta elő lírai, csodaszép szavakkal. Jó volt kettejüket egy körben, egymás mellett látni.
A szavazókérdés: Mit vállalnál el inkább, Medúsza legyőzését, vagy egy versenyt Athéné ellen?
A győztes: Mindenki Medúszával küzdene meg inkább

Harmadik kör: Bestiák a vadonban
Az utolsó körben olyan történeteket meséltünk, melyekben az emberek léptek át az állatok világába. Elsőként én kerültem sorra; egy Salamon-szigeteki mítoszt meséltem egyik kedvenc mitikus lényemről, a Bungurungururól (az előadást itt meg is nézhetitek a YouTubeon). A kört Stenszky Cecília zárta, aki pedig egy hanti mítoszt hozott egy medveként újjászületett asszonyról, és a Medve csillagkép születéséről.
A szavazókérdés: Mit ültetnél a kertedbe inkább, Salamon-szigeteki páfrányt vagy hanti cirbolyafenyőt?
A győztes: Salamon-szigetek

A győztes mítoszok mesélői kézzel festett bögréket kaptak Enikőtől - mindegyik bögrén más és más mitikus lény volt látható. A negyedik bögrét kisorsoltuk a közönség tagjai között. És a jó hír: Már azt is tudjuk, mikor lesz a következő MythOff! Írjátok be február 12-ét a naptárba, szerelmes mítoszokat fogunk mesélni :)

Könyvtáras-ottalvós II: Az isteni sarjak már a spájzban vannak

Tavaly nagy lelkesedéssel blogoltam a miskolci Herman Ottó Gimnázium által szervezett könyvtári bentalvós Halloween buliról, és aztán egész évben szurkoltam, remélve, hogy megint meghívnak majd. Idén korán lett karácsony: pont egy évvel a tavalyi látogatás után ismét landoltam este a Herman könyvtárában. És ezúttal nem csak meséket vittem magammal.

Az idei téma a görög és római mitológia volt, azzal a céllal, hogy megágyazzunk (heh) a Percy Jackson könyvek olvasásának. Persze volt már pár fiatal, akik olvasták a könyveket és imádják őket, így megint csak azt tudom mondani: Isten áldja Rick Riordant, hogy megkönnyíti a mesemondók életét. Ilyen háttér előtt könnyű menőnek lenni.

Este hatkor érkeztem a könyvtárba, ahol már nagyban zajlott a zsibongás, arcfestés, hálózsákok húzkodása, gumicukor-osztogatás, stb. Az iskola egy másik részében még folyamatban volt a halloweeni program, így a legtöbb gyerek rémisztőre pingált arccal szaladgált ki-be. A tavalyi csapat nagyon megörült nekem, és én is nekik; mellettük találkoztam sok újonccal is, akikhez tavaly nem volt szerencsém. A pizzarendelés kisebb akadályba ütközött (a pizzázó nem volt hajlandó pizzát kiszállítani ennyi éhes kamaszra), így amíg a könyvtárosok hősies lendülettel nekiálltak melegszendvicseket alkotni, addig én elkezdtem a mesemondást.

A sort Mómosz nyitotta meg; a kritika, szarkazmus, és gúny istenével nem nagyon lehet mellélőni (nem véletlenül szerepel a kamaszokról szóló mesegyűjteményem borítóján). Ahhoz képest, hogy milyen rövid történet, sokaknak megragadta a fantáziáját, és az esti programok folyamán többször is elcsíptem olyan megjegyzéseket, hogy "ez nagyon Mómoszos volt" meg "tudom, hogy most Mómosz szól belőlem..." Szamoszatai Lukianosz büszke lenne rájuk. A következő három történet szintén a kamaszoknak szóló mesegyűjteményből került elő: "Prométheusz néni" bemutatta, hogyan élnek tovább a görög mítoszok a modern görög folklórban (itt egy furfangos öregasszony lopja el a tüzet Istentől), Mésztra története bemutatta, mi történik azzal, aki feldühíti a Természet istennőjét (Démétér ráküldi az Éhséget), Pomona és Vertumnus pedig a római mitológiát képviselte, hogy olyat is halljanak (mellette pedig egy nagyon bájos történet). A mesélés végeztével a fiatalok azt a feladatot kapták, hogy írják le, melyik történet tetszett nekik a legjobban, és miért. A cetlik magukért beszéltek.

A mesélés végeztével az idősebb ottalvók egy kis csapatával félrevonultam a társalgóba szerepjátékot játszani. Tavaly csak hirtelen felindulásból rögtönöztem egy kalandot, de idén már felkészülten érkeztem, kockákkal, karakterlapokkal, kalanddal. Mivel a mitológia volt a téma, összedobtam egy kezdőknek való Scion kalandot, és minden olümposzi istenséghez alkottam egy karaktert (a Scion világában, Percy Jacksonhoz hasonlóan, a karakterek egy istenség és egy halandó félvér gyerekei). A hét játékos kiválaszthatott magának egy-egy karaktert, elnevezhették, és megtölthették személyiséggel. A játék elején még hatalmas volt az izgalom, és sok a kiabálás, de aztán látványos gyorsasággal belerázódtak a játékrendszerbe, és magába a szerepjátszásba is. Onnantól pedig, hogy elkezdődött a kaland, nem volt megállás.

Hosszú lenne ez a bejegyzés, ha felsorolnék minden zseniális dolgot, ami a háromórás játék folyamán történt. A csapat úgy vetette magát a játékba, mint béka a vízbe. Az egyik kedvenc dolgom a világon, amikor a szemeim előtt kezd el egy rakás játékos igazi csapattá formálódni; amikor elkezdenek figyelni egymás erősségeire, teret adnak egymás ötleteinek, és kitalálják, hogyan tudnak hatékonyan megoldani nehéz feladatokat. Amikor Zeusz fia beadja a halandóknak, hogy ő egy nagyon fontos hollywoodi színész, és amikor visszakérdeznek, milyen filmekben szerepelt, Hermész fia odavágódik a háttérből, és rögtönöz egy nagyon hihető választ. Amikor Árész lánya és Hermész fia közösen találják ki, hogyan lehet repülőt vezetni. Amikor Héphaisztosz lánya echolokációval beméri, hol vannak a szirének (miután mindenkinek csinált profi füldugót), Poszeidón fia pedig befagyasztja őket. Amikor Artemisz lánya megtalálja a varázsnövényt, Athéné lánya pedig gyógyszert kever belőle. Amikor Artemisz lánya összeparancsolja az állatokat, hogy Zeusz fia rájuk nézzen a mágikus szemüvegével, és meglássa, melyik volt valaha ember... Ez utóbbi húzás egyébként különösen zseniálisra sikerült. A kaland Kirké szigetén játszódott, ahová a csapatnak észrevétlenül be kellett jutnia, és kimenteni négy, állattá változtatott fiatalt. Az állatokat még csak-csak összeterelték, de nem tudták, melyikük elvarázsolt ember, és melyikük nem. Erre támadt a csapatnak az az ötlete, hogy használják Zeusz és Athéné "bűnösség látása" képességét - azzal érveltek, hogy az ember lehet bűnös vagy ártatlan, de az állat nem is fog látszani a radaron, mert az állatok nem esnek az emberei "bűn" és "ártatlanság" koncepciója alá. Ezzel az ötlettel nem tudtam vitába szállni, és remek filozófiai eszmefuttatás született belőle.

A legszebb pillanatok a kockadobások körül történtek. Mivel a Scion rendszerében minden dobás egy marék tízoldalú dobókockával történik, vittem magammal egy adagot, azzal, hogy egyet-egyet mindenki megtarthat. Amikor azonban dobni kellett valamire, mindig egy csomó kockára volt szükség, így a játék végére kialakult az a remek rítus, hogy aki éppen a tettek mezejére lépett, az kitartotta a kezét: "Öt kockát kérek!" A többiek pedig mind beletették a sajátjukat. Még azt is megtanulták, kinek a kockájára szabad ráfújni, és kiére nem.

Amellett, hogy remekül ment a csapatnak a játék (még ha esetenként nagyon hangosak is voltak az izgalomtól), külön-külön is ráéreztek a karaktereik ízére. Repkedtek a jobbnál jobb beszólások.

Poszeidón fia: "Én tudok beszélni vízi állatokkal!"
Athéné lánya: "A róka attól nem lett vízi állat, hogy bedobtad a tóba!"

Hermész fia: "Megmondom a hotel portásának, hogy mi mindig is itt laktunk. Becsszó."

Héphaisztosz (pirotechnikus) lánya: "Mi az, ami olyan mint egy repülő, de lehet rá felvinni robbanóanyagot?"
Zeusz fia: "Magánrepülő."

Zeusz fia: "Én okleveles vegyész vagyok."
Athéné lánya: "Pffft. Okleveles."

KM: "Sikerült a varázslat, tudsz beszélni a nyúllal. Három kérdést tehetsz fel."
Artemisz lánya: "MEGSIMOGATHATLAK?!"
Poszeidón fia: "Rágós vagy?"

Árész lánya: "Szirének! Be kell dugnunk viasszal a fülünket!"
Héphaisztosz lánya: "Viasz az nincs. C4 nem lesz jó?"

Poszeidón: "Magamhoz szólítom a halakat. Kedves halak! A segítségetekre van szükségünk!"
Hermész fia: "Gyorsan, ugorjatok bele ebbe a bográcsba!"

Árész lánya: "Nekem nincs Orvoslás képességem, de van Természetfeletti Törés-zúzás. Azzal milyen orvos lehetek?"
"Csontkovács."

A játék éjfél körül ért véget (sikeresen megoldották a küldetést), pont akkor, amikor a csapat másik fele befejezte a Percy Jackson film nézését. Miközben mi játszottunk, a többiek még csillagképeket is keresgéltek kinn az udvaron, így elalvás előtt akadt még egy feladat: El kellett mesélnem Perszeusz mítoszát, a hozzá tartozó csillagképekkel együtt. Immár mindenki pizsamában, hálózsákban telepedett le, és mivel későre járt az idő, igyekeztem egy rövidített verziót összehozni a sztoriból. Hathatós segítséget kaptam: azok a fiatalok, akik már ismerték a történetet, gyakorlatilag velem együtt mondták, mi történt, mi fog történni, és figyelmeztettek a részletekre is, amiket esetleg kifelejtettem. Mivel így egy kicsit "belsős" sztorizássá alakult a dolog, félúton újra kellett kezdenem a mesélést, hogy a nem-mitológia-rajongók is tudják követni, de ennek ellenére nagyon jópofa, hangulatos zárása volt az estének. És így visszamenőleg is jó volt látni, hogy nem én vagyok az egyetlen gyerek a gimiben, aki szerette a mitológiát...

A bentalvás "alvás" részét a polcok között, a Történelem és Földrajztudomány" szekciók által körülvéve töltöttem egy kényelmes matracon. Reggel sajnos korán el kellett indulnom haza, de szerencsére finom házi süteménnyel, és sok mosollyal indítottak útnak.

Klassz volt, na. Most megint szurkolhatok jövő ilyenkorig...

MythOff Athén: Mítoszok hazai terepen

Az idei World Storytelling Day (a mesemondás világnapja) a "Mítoszok, legendák, és eposzok" témát kapta. Egy ilyen lehetőséget természetesen nem lehetett kihagyni arra, hogy újabb Mítoszok Csatáját szervezzünk. Az Európai Mesemondó Szövetség támogatásának köszönhetően néhány athéni mesemondó és jómagam összefogtunk, hogy elvigyük a rendezvényt egy olyan helyre, ahol a levegő is mítoszokkal van tele: Görögországba!

Érdekességképp elmesélem, hogy a görög mesemondók többsége nem mesél mitológiát hazai terepen. A barátaim szerint azért, mert mindenkinek a könyökén folyik ki, és a görög közönségek egyszerűen nem bukkannak fel, ha mitológiát hirdet valaki. Így aztán nekünk is szóltak előre, hogy ne éljük bele magunkat a rendezvény sikerébe - még akkor se, ha a hat mesemondóból csak három hozott hazai anyagot.

Az eredmény minden várakozásunkat felülmúlta. Körülbelül hetvenen jöttek el, ami kis híján telt házat jelentett.

A rendezvényre a Kükladikus Művészeti Múzeumban került sor, ahol amúgy is gyakran rendeznek mesemondó programokat. Egy szép nagy előadótermet bocsátottak a rendelkezésünkre. A terem elején hosszú asztal állt, amire szükségünk is volt - a MythOff történetében először ugyanis nem csak mesemondók, hanem illusztrátorok is részt vettek a műsorban! Amíg mi meséltünk, a hátunk mögött három képregényművész szorosan rajzolt, festett, és alkotott, és végül mindegyikük két-két illusztrációt mutatott be az elhangzott mítoszokhoz. Az egyes körök között görög dalok szóltak két mesemondótól, a szavazás pedig a rendezvény végén történt, kis fehér kavicsokkal, amiket a művészek által rajzokkal megfelelően felcímkézett dobozokba kellett potyogtatni.

A műsor így alakult:

Első kör: Tűztolvajok!

A sort én magam nyitottam egy abház nart legendával arról, Hogyan szerzett tüzet Sasruquo egy óriástól. Nagyon mókás sztori, van benne lenézett és bántalmazott hős, szőrös fülű óriás, nagy hatalmú anyafigura, és mindenféle kalandok. A közönség jókat kuncogott és helyenként felszisszent rajta; általánosságban véve remek hallgatóság voltak, le lehetett olvasni mindent az arcukról. A páros másik felét régi jó barátnőm, Vasileia Vaxevani alkotta, aki a helyi színekben Prométheusz történetét mesélte el, sok humorral és kellő drámaisággal. A végén még Héraklész is tiszteletét tette.
Szavazókérdés: Ha nem tudnál rágyújtani, kitől kérnél tüzet szívesebben?
A győztes: Prométheusz!
Az illusztrációk: A rajzainkat (ironikus módon vízfestékkel) Yannis (John) Rubus készítette. Itt találjátok az alkotói oldalát, érdemes nézegetni! Annyira klassz képek készültek ehhez a körhöz, hogy Yannis megszerezte a legjobb rajzolónak járó aranyszínű hajpántot is.

Második kör: Asszonyok

Mivel szorosan kapcsolódik Prométheusz történetéhez, Pandora mítoszával folytattuk a sort. Maria Terzaki mesélt róla nekünk, választékos szavakkal és finom eleganciával; ügyesen beleszőtte a történetbe azt is, hányféleképpen értelmezhetjük Pandora alakját. A kör másik előadója az olasz Mattia Di Pierro volt, aki a teremtésről, főleg pedig Lilithről és Éváról mesélt nagy beleéléssel; az ismert történet ellenére többször is sikerült meglepnie a közönséget.
Szavazókérdés: Ha segítséget kellene kérned, hogy alkoss valamit (vagy valakit), melyik teremtőt hívnád segítségül szívesebben?
A győztes: Pandora! (avagy az őt alkotó istenek)
Az illusztrációk: A gyönyörű rajzok stílszerűen egy női rajzoló, Eugenia Koumaki kezei alól kerültek ki.

Harmadik kör: Tenger

A Tenger kör vendég mesemondója, Torgrim Mellum Stene Norvégiából érkezett, és egy grönlandi mítoszt hozott magával. Szedna, a Tenger Istennője egykor halandó lány volt, aki egy tengeri madárhoz ment feleségül; amikor az apja erőszakkal elszakította a madárcsaládtól, az érte zajló csata során Szedna a tengerbe merült, és a vízi lények úrnőjévé vált. A görög oldalt Ifigenia Kakridoni képviselte, aki Glaukosz és Szkülla mítoszát adta elő, Kirké vendégszereplésével. Úgy tűnt, ezt még a görög hallgatóság sem hallhatta gyakran, mert minden szavát feszült figyelemmel követték.
Szavazókérdés: Ha át kéne változnod (makeover) valamilyen módon, melyik átváltozást választanád szívesebben?
A győztes: Szedna!

Az illusztrációk: Megint csak ironikus módon a Tenger kör rajzolója szénnel rajzolt. Dimitrios Kasdaglis az utolsó történetet már élőben, állványon illusztrálta, így mind megcsodálhattuk, ahogy a lendületes vonalakból megszületett Glaukosz és Szkülla figurája.

Úgy tűnt, mindenki remekül érezte magán. Az biztos, hogy én igen. Minden mesemondó megkapta ajándékba a maga illusztrációját, és Dimitrios még kis, kavicsra festett baglyokat is adott nekünk ajándékba - Athénből nem kell ennél tökéletesebb szuvenír! Természetesen az előadás után mind elvonultunk vacsorázni és ünnepelni.

A Mítoszok Csatája újabb országot hódított meg. Biztos vagyok benne, hogy nem ez lesz az utolsó :)

Kamaszok, pimaszok, mítoszok: MythOff a gimnáziumban

Baráti kérésre és hirtelen felindulásból elvittük a Mítoszok Csatáját egy gimnáziumba.

A Mítoszok Csatáját Clare Murphy álmodta meg, és azóta a világ sok országában, köztük Magyarországon is nagyon népszerű. A rendezvény a mitológia népszerűsítésére jött létre, és arra, hogy az emberek élőben, jó mesemondók szájából hallhassák ezeket a régi, ám töretlenül izgalmas történeteket. Alapjában véve felnőtt műfaj: Kocsmákban és hasonló "felnőtt" helyeken szoktuk megrendezni (bár tinédzsert még sosem rúgtunk ki róla). Amikor viszont egy ismerős megkérdezte, nem vinnénk-e el a műsort a lánya mitológia-rajongó hetedikes osztályába, néhányan a csapatból nem tudtunk nemet mondani.

Az a helyzet, hogy borzasztóan szeretek kamaszoknak mesélni. Amikor annyi idős lehettem, mint most ez az osztály, hatalmas mitológia-rajongó voltam; kapcsos füzetbe gyűjtögettem az istenek listáit, meg mindenféle magazinokból kitépett cikkeket mítoszokról (még most is megvan). És akkor még nem is volt Percy Jackson, hogy az osztály egészét bevonja a témába... Mindenesetre elképzeltem, hogy mennyire lettem volna izgatott, ha néhány mesemondó élőben jön be csak úgy sztorizni egyet. A válasz: Nagyon.

Hárman vállalkoztunk rá, hogy házhoz visszük a MythOffot a XVI. kerületi Szerb Antal Gimnáziumba. Kis késéssel, hason csúsztunk be az osztályba, így rögtön pörgetni kezdtük a programot; röviden elmagyaráztuk, mire számíthatnak, majd egyből belecsaptunk a mesélésbe. Páratlan számú mesemondóval eddig nem tartottunk még ilyesmit, de sikerült egy új (és, bevallom, remek) szavazási rendszert feltalálnunk.

Első kör: Teremtés és tricksterek

Ebben a körben mindhárman olyan mítoszokat hoztunk magunkkal, amelyek valaminek a kezdetét, teremtését, eredetét mesélték el. Varga-Fogarasi Szilvi Maui születéséről mesélt (ő képviselte a rendzevényen Polinéziát), Nagy Enikő Thor kalapácsának kovácsolásáról Loki segítségével (óészaki oldalról), én pedig Mómoszról, aki kritizálta az Olümposzi istenek teremtményeit. Utóbbiban külön klassz volt, hogy az elején megkérdeztem a kölyköket, tudják-e, hány isten lakik az Olümposzon; amikor rávágták, hogy tizenkettő, megkédeztem azt is, fel tudja-e valaki sorolni őket. Egy lány könnyedén abszolválta a feladatot, a többiek lelkes segítsége közepette. Repesett a szívem.

A kérdés: Mielőtt elkezdtük volna az első szavazást, megkérdeztük az osztályt, tudják-e, hogyan tört ki a trójai háború. Egy srác rávágta, hogy valaki elrabolta valakinek a feleségét; egy lány hozzátette, hogy Aphrodité ígérte oda a nőt; mire valaki más tovább fűzte, hogy igen, de az aranyalmáért cserébe; megint más elmondta azt is, hogy az aranyalmát egy esküvőre gurították be, és így az osztály szép lassan, közösen visszafejtette az egész történetet. Erre előkaptam egy aranyalmát (tegnap este festettem ki, az almát is meg a fél konyhát, aranyszínű akrilfestékkel), és feltettem a kérdést: Ha leérettségiztek és egyetemre mentek, a három trickster közül melyiket szeretnétek kollégiumi szobatársnak?

A szavazás ezúttal kavicsokkal zajlott. Három poharat tettünk a tanári asztalra a három mitológiához; a közönség pedig egyenként az urnához járult, fogott egy üvegkavicsot, és a megfelelő pohárba dobta. A srácok az első sorban figyelték a szavazás érvényességét, és kommentálták, hogy éppen ki áll nyerésre. A végeredmény látványosan Loki javára dőlt el (mögötte Mómosszal, és a kissé lemaradt Mauival). Ha egy nap a koleszban majd levágott hajjal ébrednek, magukra vessenek.

Második kör: Az istenek haragja

Ebben a körben olyan mítoszokat meséltünk, melyekben valaki magára haragított egy istenséget. Elsőként Szilvi mesélt, ismét Mauiról, aki egy vulkánistennőtől lopta el a tüzet az emberek számára (You're welcome). Enikő is ismét Thort hozta, aki ezúttal menyasszonynak öltözött, hogy visszaszerezze a pörölyét az óriásoktól (és aztán jól elkalapája őket vele). Részemről Erüszikthon király legendájával társultam a műsorhoz, melyben a dölyfös király kivágatja Démétér szent ligetét, aki ezért mindent elpusztító éhséget küld rá.
A kérdés: Ha oda kéne adnod a második aranyalmát (kettőt vittünk) az egyiknek a három istenségből úgy, hogy tudod, hogy a másik kettő megharagszik rád - melyik istenséget szeretnéd a legkevésbé magadra haragítani?
Ahogy a srácok kommentelték az első sorból: "Démétérnek meglett a kétharmad."
(Pont ebéd előtt állt az osztály, gondolom ez is hozzájárult a döntéshez, átérezték az éhséget...)

Megint csak bebizonyosodott, hogy a kamaszok remek közönség, különösen akkor, ha mitológiáról van szó. Nem csak lelkesen válaszolgattak a kérdéseinkre, de kommentálták a történeteket is, hol hangosan, hol egymás között. Mindeközben pedig feszült figyelemmel követtek minket, véresen komolyan vették a szavazást és a kérdéseket, és még a műsor végeztével is odajöttek hozzánk beszélgetni. Teljesen felvillanyoztak mindannyiunkat.

Több mesemondást a gimnáziumokba!

A görögök nagy mesemondók (Népmesék nyomában a világ körül 75. - Görögország)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

A sorozat ezzel a bejegyzéssel rövid szünetre megy. Májusban folytatjuk az utazást!

Modern Greek Folktales
Richard McGillivray Dawkins
Greenwood Press, 1974.

Ezt nevezzük alapos munkának. Avagy alapműnek. Dawkins 84 görög népmesét válogatott a kötetbe, azzal a céllal, hogy lefedje velük a modern görög mesekincs minden egyes típusát. Ezzel persze lehet erősen vitatkozni, mindenesetre dicséretes gondolat, hogy a legismertebb görög mesetípusok mind képviselve vannak a kötetben (és néhány egyedi ritkaság is). Ahol van egyenes párhuzam, ott az Aarne-Thompson számokat is megjelöli, és minden meséhez listát közöl az ugyanabba a típusba tartozó más görög szövegekről, a kutatók (én) legnagyobb örömére.
Minden fejezet ugyanúgy épül fel: A mesetípus részletes bemutatásával, a különböző görög variánsok ismertetésével, más kultúrákból hozott párhuzamokkal, a görög források listájával, és a típus egyes elemeinek mélyebb értelmezésével kezdődik, majd következik maga a (Dawkins által fordított) meseszöveg. Néha egy típusra kettő is, ha érdekes kontrasztot alkotnak, máshol viszont a szöveg maga kimarad, ha teljes egészében hasonlít ismert mesékre (pl. Hófehérke). Így nem csak magukat a meséket olvasgathattam nagy élvezettel, hanem rengeteget megtudtam arról is, Görögország egyes részein milyen verziókban fordulnak elő, honnan származnak, és milyen szimbólumok rejlenek bennük. Ez utóbbit különösen élveztem - kiderültek olyan dolgok, mint például hogy miért szezám a "Tárulj, szezám!", és miért is "három alma" hullik az égből. Kár, hogy nem minden országhoz készült ilyen gyűjtemény...

Fénypontok

Mutatom, mennyire tetszett a könyv

Az egyik legjobb sztori a kötetben A Drágakő-hegy és a Galamblány című volt. Az egyik kedvenc mesetípusomat, a Drágakő-hegyet kombinálta egy viszonylag barátságos szörnyeteggel és egy elveszett feleséggel - aki miatt a hős másodszorra is hagyta magát felküldeni a hegyre, és hagyta a fenébe a drágaköveket. Sőt, a végén még a szörnyet is meggyógyították a galamblányok. Szintén lelkesen üdvözöltem a Varázslatos Madár meséjét, ami kedvenc típusom a mongol Aranyat Köpködő Királyfi óta; itt viszont a madát megevett belsőségei nem aranyat és ezüstöt adtak a főhősöknek, hanem különleges képességeket (többek között gondolatolvasást is). A Vadász Fia már régről ismerős volt; annak idején a saját gyűjteményembe is beválogattam a segítő miatt, aki földrengést tud előidézni.
Nagyon tetszett a Fiú vagy Lány? mese, ahol egy király a lányát, egy másik pedig a fiát küldte el az Élet Vizéért, hogy lássák, a fiúk vagy a lányok érnek-e a többet. Természetesen a lány győzött, aki fiúnak adta ki magát, és menet közben ezzel sikerült jól összezavarnia az Északi Szelet - akivel végül mégiscsak egymásba szerettek.
Az egyik legszórakoztatóbb mese a kötetben A fiú és a három barátja című volt. Ez tuladjonképpen három mese a mesében: Egy Világszépet kereső fiú három barátot szerez az úton - a Nap Fiát, a Hold Fiát, és a Tenger Fiát. Menet közben meg-megállnak, míg minden kísérőnek jut feleség, egy-egy beágyazott mesetípuson át: A Nap Fiának az Üveghegyi Királykisasszony lóval ugratós próbáján át, a Hold Fiának a Széttáncolt Papucsokkal, a Tenger Fiának pedig a Szótlan Szutlánkisasszonnyal, amibe még bele volt ágyazva a Varázslóinas meséje is. Mese a mesében - olyan volt az egész sztori, mint egy többemeletes torta... A Szótlan Szultán(Király)kisasszony amúgy külön típusként is szerepel a könyvben. Többek között a Bolhabőr meséje is bele van ágyazva.

Nagyon tetszett a Világszépe keresése című mese is. Itt egy elrejtett királykisasszonyt kellett megtalálni, aki végül maga adta tudtára a kiválasztott királyfinak, hol keresse őt. Szintén szerethető volt A királykisasszony kendője, amelyben egy (nővérei által) őrültnek tartott lány segített a királykisasszonynak megtalálni elveszett szerelmét. Az Alvilági Házasság mitológiai eredetű lehetett; egy lány tévedt az Alvilágba, ahonnan virágokat hozott fel, és később vissza is tért, hogy feleségül menjen az Alvilág Urához (helló, Perszephoné!). És ha már a halálnál tartunk: Szép és szokatlan volt Az asszony, aki látta a Halál Angyalát története; amikor egy asszony bármit kérhetett az angyaloktól, azt kérte, láthassa, hogyan jelenik meg az angyal a halottas ágyaknál.
Sok szempontból érdekes mese volt az Emberhús, amelyben egy titokzatos idegen, az Alvilág Ura vitt magával menyasszonyokat, és emberi húst kínált nekik, hogy vele maradhassanak (helló, Perszephoné!). A legkisebb lány, aki végül a felesége lett, egy kulcsot talált a férje köldökében, amíg aludt, és a kulcsot elfordítva ajtót nyitott a férje hasán keresztül az egész világra. Ez állítólag gyakori motívum a görög mesékben, és a szerző utalt egy zseniális albán változatra is, amit rögtön fel is vettem Albániához az olvasmánylistára. Klasszikus görög horror volt a Strigla meséje, amelyben egy fiú hős küzdött meg vámpírrá változott húgával.

Esthajnalcsillag és Fiastyúk

A legtöbb mesetípus már ismert volt, de még ezeknek is akadtak szépséges és/vagy váratlan variánsai. A kisfiú és a nővére mese pl. a mi Szép Cerceruskánk rokona volt, csak itt a kisfiú (aki a lány mostohájának volt a fia) mentette meg a nővérét a mostohától, és együtt indultak el vándorolni. A mese végére az égbe menekültek az üldözőik elől, és belőlük lett a Fiastyúk és a Hajnalcsillag. A Tenger Fia a Grimm-féle Tavitündér meséje volt, kombinálja azzal a motívummal, amikor a hős oroszlánná, sassá, és hangyává tud változni - végül mindhárom formájának hasznát vette, hogy megszabaduljon a vízitündér átkától. Borzasztóan érdekes A lány, akinek két férje volt című mese - ez a törökök Sárkányhercegére emlékeztetett, csak itt még meg lett fejelve azzal, hogy a főszereplő lány a (leendő) mostoha unszolására megölte a saját anyját, és ezért kellett sárkánydajkaként vezekelnie... A mese nem is végződött happy enddel. Anyagyilkosság egyébként előfordult a helyi Hamupipőkében is, csak ott a hősnő (a legkisebb lány) nem vett részt benne. A Só meséje ugyanúgy indult, mint az ismert mesetípus, ám itt a király nem elüldözte a legkisebb lányát, hanem egyenesen feleségül adta az első szembejövő szegény emberhez (akiről kiderült, hogy remek férj). A végén a lány maga találta ki a sótlan vacsorát az apja megleckéztetésére.

Néhány mese esetében a szerepcsere volt érdekes. A lány, aki állathoz ment feleségül (a címmel ellentétben nem állat volt, hanem egy óriásasszony szörny-fia, Pézsma és Borostyán nevezetű) például a Rózsa és Ibolya féle ördögnek szolgálós és aztán elmenekülős mese volt, csak itt épp a fiú segített a lánynak megoldani a lehetetlen feladatokat. Egy jegyzetből tudtam meg, hogy az Álomlátó fiúnak (a mi Kékfestőinasunknak) is van olyan görög változata, amiben az álomlátó főhős lány. A könyvben szereplő álomlátó fiú egyébként érdekes módon nem csak az őt megmentő királylányt vette feleségül, hanem (török mintára) azt a furfangos királykisasszonyt is, aki a feladványokat küldte az ellenséges udvarból. A szerencse keresése mesében ezúttal egy (dühös) öregasszony volt a főszereplő, aki a Halhatatlan Naphoz ment, hogy számon kérje rajta a saját (és mások) szerencséjét. A történet jól végződött, az anyóka elégedetten tért haza (annak ellenére, hogy még csak meg sem gazdagodott). Cserébe a kontrasztos meseszövegben egy fickó, aki megpróbálta megpiszkálni saját szerencséjének (szó szerinti) forrását, beletört egy gallyat a csapba, és a szerencséje teljesen elapadt; utána az élete totális szerencsétlenségek sorozatából állt, az ismerősei legnagyobb jóakarata ellenére.
Utalás történt egy férfi "Borsószem királykisasszonyra" is, de sajnos csak zanzásított formában, meseszöveg nélkül.

Kapcsolatok

Ukrajna, Moldova, és Bulgária után itt is felbukkant a mese, ahol a lány enni visz a fivéreinek a földekre, de egy sárkány mindannyiukat elrabolja. Az utólag született, megmentő fiútestvér itt varázslatos módon nem borsóból vagy egyéb ételből fogant, hanem az anyja saját könnyeiből: az özvegyasszony összegyűjtötte és megitta őket. Legutóbb az USA-ban találkoztam azzal a típussal, ami itt Az aranyműves felesége címen futott (és amelyben két jóbarát megszöktetett egy nőt zsarnokoskodó férjétől).
Külön tetszett az állat-vőlegény típusú mesében, hogy itt az állat(rák)bőrbe bújt fiú volt az, aki a szülei távollétében előbújt, és kitakarította a házat. A varázslatos sógorok meséje a Grimm-féle Kristálygolyóhoz volt hasonló, de itt a gonosz nem egy, hanem rögtön három tojásba osztotta el magát: egyben volt a látása, egyben az ereje, egyben pedig az élete (helló, Voldemort). A fiú és az őrzője a "hálás halott" mesetípusba tartozott, de tetszett az az apró részlet, hogy a királyfit senki sem szerette, és azért szedte össze a hálás halottat, mert az apja kijelentette, hogy lefejezteti, ha nem szerez legalább egy barátot. A lány, akit az apja akart feleségül venni a Kalapvári Kisasszony meséje volt; ebben meg az tetszett, hogy a bálból való menekülés közben a lány húzta le a királyfi gyűrűjét és vitte magával, hogy később visszajöjjön érte. A három mérő só meséje a "szemtelen lány" mesetpusába tartozott, ahol egy feleség folyamatosan átverte a férjét, hogy bizonyítsa, ő az okosabb (ld. Violetta a Pentameronéból, vagy az amerikai Bazsalikomlány). A lány, aki háborúba ment a "királylányból királyfi" mese egy csinos változata volt - a jegyzetekből pedig megtudtam, hogy létezik olyan variáns, ahol királyfi változik királylánnyá. Az okos lány meséje itt is előfordult, a "titokzatos beszédű lány" verziójában: Egy királyfi keresett olyan feleséget, akivel rejtvényekben beszélve is szót tudott érteni (azt is megtudtam, hogy ezt görögül "varjúbeszédnek" hívják). Találkoztam még egy mesével, ami a saját könyvemből a távol-keletről volt ismerős: A három férfi és a bíró szereplői mind különlegesen éles érzékszervekről, és Sherlock Holmes-i megfigyelőkészségről tettek tanúbizonyságot.

Hova tovább?
Kis ugrással Máltára!

MythOff Budapest 2017 - A csillagokat is lemeséltük az égről

Természetesen idén sem múlhat el nyár Mítoszok Csatája nélkül! Szilvi ötlete volt, hogy az augusztusi teljes napfogyatkozás tiszteletére napos, holdas, csillagos történetekkel készüljünk az idei első mitikus mesélésre. Jó ötlet volt, mindenkinek tetszett. És lőn.

Mivel a tavalyi helyszínt megint csak kinőttük, a kísérletezés szellemében idén ismét váltottunk: az RS9 színház fogadott be bennünket, melynek közel 100 férőhelyét becsülettel meg is töltöttük (ez úton is kalapot emelünk lelkes, és egyre gyarapodó közönségünk előtt!). A hoppmester ezúttal Varga-Fogarasi Szilvia, az esemény ötletgazdája volt, aki a járulékos elemeket - zene, díjak, és némi tűzijáték - is szolgáltatta az esthez.
A mesemondó körök ezúttal a következőképp alakultak:

(Újdonság: A nevekre kattintva a videókat is megnézhetitek!)

Első kör: Az éjszakai ég fényei

Lovranits Júlia nyitotta meg az estét egy fülöp-szigeteki mítosszal a Hold keletkezéséről, melyben a Nap magának követelt feleségül egy lányt, aki a népéért feláldozva magát apja kérése ellenére az égbe emelkedett, és Holddá vált.
(A történetet ebben a könyvben találjátok magyarul)

Ezt követte Hajós Erika súlyos, ám szépséges görög mítosza Kallisztóról, Zeusz erőszakosságáról, Héra bosszújáról, és a Nagymedve és Kismedve csillagképek keletkezéséről. Külön tetszett, hogy a "szerelem" cinikus módon jelent meg az ő előadásában; valljuk be, Zeusz nem túl romantikus hős ebben a sztoriban. Sőt. (Részletes forrásokat - angolul - itt találtok a mítoszhoz)
A kérdés: Ha Héra vadászni indulna, és prédáját a jószívű Sulamyn védené, melyikük kerülne ki az összetűzésből győztesen?
A győztes: Görögország

Második kör: Mítoszok napkeletről

Ebben a körben napokról szóló mítoszokat hallhattunk.
Bumberák Maja a japán Amateraszu elrejtőzését és visszatérését mesélte el - egy szépséges mítoszt arról, hogyan bújt el szégyenében és félelmében a napistennő, miután a fivére bántalmazta, és hogyan csalta megint elő az öröm istennője egy tükör és némi mulatság segítségével.
(A mítoszról információkat itt, itt, itt, és itt találhattok)

Őt követte Gregus László, aki Kínából hozta el Yi és a tíz nap legendáját, melyben a mennyei íjász lelőtt kilenc napot az égről, hogy ne perzseljék fel a földet - végül mégis megbüntették a tettéért.
(A történetet többek között ebben a könyvben találjátok, és itt blogoltam róla részletesebben angolul)
A kérdés: Ha be kéne világítani egy mesemondó rendezvényt, mit választanál inkább, Amateraszu tükrét, vagy a tíz nap hintóját?
A győztes: Japán

Harmadik kör: Vakszerencsecsillag

Ez a kör úgy született, hogy mindkét mesemondó egy kulturális régiót húzott ki egy kalapból, és onnan kellett napos, holdas, avagy csillagos mítoszt választania.

Én szépen belehúztam Dél-Afrikába, és hosszas keresgélés után bukkantam rá egy történetre, ami nem csak illett a témához, de nagyon szépséges is: A Nap és a Szélmadár című khoikhoi (elavult nevén hottentotta) mítoszról van szó, melyben a Nap és a Szél versengenek egy lány szerelméért, aki nagyon szereti a színeket. Tetszett, hogy a történetben mind a Nap, mind pedig a Szél színeket varázsolt a pusztaságba a lány kedvéért.
(Videó a mesélésről itt, eredeti forrás itt, képeskönyv itt)

A sor végül Nagy Enikő zárta, aki a hindu mitológiából hozott magával két, a Marsról és a Fiastyúkról szóló rövidebb mítoszt. Megtudtuk, hogyan született meg Kártikéja, a háború istene, a Fiastyúk hat csillagának darabjaiból, akik maguk szikrákból jöttek létre.
(Róla bővebben itt olvashattok)
A kérdés: Ha divatot szeretnénk teremteni, a dél-afrikai mese színvilága, vagy a hindu mítoszok vagány szikrái lennének-e jobb vizuális inspiráció?
A győztes: A khoikhoi mitológia

Összességében megint nagyon remek program született a témából és a változatos mitológiákból. A közönség lelkes volt, figyelmes, és gondosan szavazott is a győztesekre - ez úton is köszönjük! A rendezvény barátságos, oldott hangulatban telt, és a Mítoszok Csatája hagyományai szerint ismét az előbbi, és nem az utóbbi félen volt a hagsúly.

Hamarosan ismét jelentkezünk!

13. Kea Mesemondó Fesztivál

Alig ébredtünk fel a szerda délutáni sziesztából, már kezdődött is a Kea Mesemondó Fesztivál, szám szerint a tizenharmadik, Görögország jelenlegi legismertebb mesemondó rendezvénye. A fellépések igazából már az előző hét óta folyamatosan zajlottak a sziget különböző pontjain, de a konferencia (ld. az előző bejegyzést) végeztével végre mi is bekapcsolódhattunk a programba.
A mesélésre törzshelyünkön, a múzeum citromfás kertjében került sor, egy erre kialakított szabadtéri színpadon. A nézőtér a görög színházak formáját idézte, félkörívben emelkedő kő- és fapadokkal, és a hetven-egynéhány nemzetközi mesemondón kívül szép számmal ültek rajta görög családok és arra tévedő turisták is.

A mesemondás este hétkor kezdődött. Mindenkinek tíz perce volt egy-egy történetre (a meséket előre be kellett jelentenünk, hogy beleírhassák a rövid görög és angol nyelvű összefoglalókat a programba). Összesen huszonegyen voltunk, és az időkorlátot kevesen tartották be, így aztán a borozással és beszélgetéssel töltött szünetekkel együtt kis híján öt órásra húzódott szét a műsor, és éjfél körül ért véget. Mediterrán terület lévén ez senkit sem zavart.
Az előadás nem zajlott  mindig felhőtlenül. Sajnos a klasszikus minta ellenére a színpad akusztikája csapnivaló volt, amihez hozzájárultak még a délies virtussal ordító kabócák, a kertben található játszótér, egy közeli szamárka, és a háttérben húzódó autóút hangjai. Hangosítás hiányában az ember kénytelen volt legjobb színpadi tudása szerint hallhatóvá tenni magát, és végig tartani is a hangerőt, ami nem mindenkinek sikerült a mesére és az angol nyelvre való koncentrálással egy időben - sokan elhalkultak a mese közepe felé. Ennek ellenére azért hallottunk néhány egészen zseniális előadást.
Antonietta Pizzorno például, ahhoz képest, hogy csak olaszul és franciául beszél, úgy mesélte a tésztából gyúrt királyfi történetét, hogy a röhögéstől leestünk a szék alá. Nuala Hayes, az egyik ír küldött, egy zseniális ír népmesét mondott el, amiben a görög király lánya beleszeretett az ír király fiába. Seung Ah Kim, a koreai lány, hagyományos koreai viseletben, énekkel és nyelvleckével együtt adta elő a Kígyóvőlegény történetét. Senem Donatan, az egyik török lány, lenyűgöző énekkel ötvözte Inanna pokolra szállásának mítoszát; a csillagos ég alatt megdöbbentő ereje volt a hangjának és a kísérteties dallamnak. Regina Sommer Németországból az egyik kedvenc Nagy Károly-legendámat mesélte, Aachen alapításáról. Susana Tornero a Kőleves meséjét szabirul, a középkori Mediterráneum közös kevert nyelvén adta elő; értettem minden szavát, csak nem voltam benne biztos, miért - úgy hangzott, mintha egyszerre beszélt volna spanyolul, olaszul, és franciául. Tulajdonképpen ezt is tette.
Részemről a Csodakút című Pályuk Anna mesét vittem magammal, amit legutóbb az amerikai konferencián adtam elő, és nagy sikere volt. Az európai közönség hasonló módon élvezte, és utólag sok dicséretet kaptam, nem csak az előadásomra, de magára a történetre is. Pontosan tíz percre jöttem ki, végig hallható voltam, és a közönség sokat nevetett a poénokon. Pályuk Anna empátiája és humorérzéke átütött az élő előadáson is.

A csütörtöki nap estéjén új helyszínre költözött a fesztivál: Kocsival mentünk fel Iulidába, a hegy tetején lévő városkába, ahol ismét mesemondó sétában volt részünk. Az első helyszínen, egy forrás felett kőlépcsőkön ülve, négy történetet hallottunk; valahogyan mindegyik a tengerrel volt kapcsolatos. Kiemelkedett közülük Janneke Tanja, a holland hölgy meséje, ami egy halászról szólt, aki tudtán kívül a holtak lelkeit szállította át a tengeren. Libabőrös lettem.

A második helyszín egy utcasarok volt, mediterrán házikók fehér falai között. A nézőteret megint csak egy lépcsősor alkotta. Itt három mese hangzott el, többek között a walesi Dafydd Davies Hughes története is, aki Midasz király mítoszának egy walesi népi változatát mesélte; külön érdekes volt pont Görögországban hallani, egyes motívumok milyen messzire utaztak az évszázadok alatt.
Az est utolsó helyszíne egy árnyas kőszínház volt a hegy oldalában; itt került sor Abbi Patrix francia mesemondó egész órás műsorára. Abbi nagy népszerűségnek örvend, és látványos, színpadias, mesteri mesélő, akit egy hölgy kísért mindenféle ütős és zörgős hangszereken. Tanulságos állatmesék voltak terítéken, a majom és a krokodil történetébe ágyazva és afrikai közmondásokkal megtűzdelve.
A fesztivál a hétvége folyamán is tovább zajlott, de sokunknak péntek reggel búcsúznia kellett: Eljött az idő a hazautazásra. A két nap élményei alapján azt kell mondanom, hogy Kea szigete tökéletes, bájos helyszín egy mesemondó fesztiválnak; az emberek kedvesek, a táj lenyűgöző, és a FEST konferenciának köszönhetően egy görögül nem beszélő látogató számára is csodálatos két napot nyújtott. Remélem, lesz még alkalmam visszatérni!

FEST mesemondó konferencia, 2015, Kea szigete

Az elmúlt három évet (Belgium, Róma és Svédország) anyagi és szervezési okokból kihagytam ugyan, de idén jó okom volt visszatérni a FEST (Európai Mesemondó Szövetség) köreibe: Tavaly ősszel bejegyeztettük a Holnemvolt Mesemondó Alapítványt, így január óta hivatalosan is a FEST egyik tagját képviselem. Ennek örömére (no meg a helyszín miatt) elutaztam Keára, a görög mesemondó élet központjába, hogy megint belevessem magam az európai mesemondás tengerébe.

A háromnapos konferencián 75 mesemondó vett részt, 21 ország 44 szervezetének képviseletében, ezekből 32 volt tag (a FEST-nek jelenleg negyven körüli számú tagja van - csak szervezet lehet tag, magánszemély nem). A nem-tag országok képivselői megfigyelőként voltak jelen, ami jelen esetben csupán annyit tett, hogy nem vehettek részt a hivatalos szavazáson. A résztvevő országok: Anglia, Belgium, Ciprus, Dél-Korea, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Kanada, Magyarország, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Skócia, Spanyolország, Svédország, Szlovénia, Törökország, Wales. Erős "Játék Határok Nélkül" nosztalgia lengte be az egész rendezvényt - pont ezt szerettük benne.
A konferencia előestéjén nemzetközi büfét tartottunk: Mindenki hozott magával valami hagyományos kaját vagy piát, és kaptunk egy-egy asztalt egy tengerparti vendéglő kertjében. Nekem nem sikerült a magyar konyhát prezentálni - már csak azért sem, mert nincs olyan kaja, ami kibírta volna az előző öt napot Görögországban, piát meg nem vittem, mert eltörik, és különben sem szeretem. Nem voltam egyedül a dilemmával: A franciák "legendás eltűnő kecskesajtot" hoztak, a britek pedig kőlevest. A büfé fénypontja az volt, amikor a helyszűkével küzdő kilenc török lánynak felajánlottam, nyugodtan foglalják el a magyar asztalt is. Történelmi pillanat volt, többen kuncogtak a háttérben. Sok jó édességet hoztak.
A konferencia hivatalosan hétfő reggel nyílt meg. A görög házigazdák mitológiai előadással üdvözöltek minket, majd egy rövid eszmefuttatás következett a tűz szerepéről a mitológiában. Mindez a Kulturális Központ épületében zajlott, ami a Mythos nevű görög mesemondó szervezet szülőhelye és a mesemondó iskolájuk főhadiszállása. A nap első igazi konferenciaelőadását Dr. Stavros Benos tartotta meg, aki egy olyan alapítvány vezetője, ami kulturális előadásokat szervez ókori görög színházakba. Az elgondolás kitűnő volt, de az úriemberből nehezen lehetett konkrét válaszokat kicsikarni olyan kérdésekre, mint például hogy "fogtok-e mesemondókat meghívni a színházakba?"
A délutáni programban három rövidebb előadás szerepelt: Marina Grandlund Svédországból a Hermész Projekt keretei között Perszephoné történetét mesélte el, és egy közösségépítő ceremóniát is rögtönzött, melynek keretei között megidéztük a görög isteneket, egy-egy kavics oltárra helyezésével. Kissé zanzásra sikerült a szertartás, a végén plusz kavicsokat kellett keresni, és mindenki pánikolt, ne felejtsünk el véletlenül valakit, mert annak a történetek szerint soha nincs jó vége... A második előadás volt messze a kedvencem: Maria Vrachionidou görög kutató beszélt arról, hogyan élnek tovább a görög mítoszok a görög népmesékben, és hozott néhány zseniális példát is, amiket jól megjegyeztem. A harmadik kör Stella Kassimati, a krétai mesemondó központ vezetőjének előadása volt, aki arról beszélt, hogyan lehet a személyes sztorikat és családtörténeteket összeszőni a mitológiával. A saját családja történetéből vett példát, és Europé mítoszával együtt adta elő.
A hétfő estét egy közeli kávézó és múzeum kertjében töltöttük, párnákon ülve citromfák alatt. Két műhely között lehetett választani: Az egyik színpadi technikákról szólt mesemondókak, a másik pedig a mesemondás szerepéről az oktatásban. Én ez utóbbira ültem be, és nem bántam meg. A négy előadó Guy Tilkin (Belgium), Heidi Dahlsveen (Norvégia), Regina Sommer (Németország) és Jennifer Ramsay (Spanyolország) volt. Sok érdekes dologról szó esett: Regina mérhető, tudományos projectben gyűjtött adatokat hozott arról, hogyan változtatta meg a rendszeres mesélés (három évig hetente) hátrányos helyzetű diákok tanulmányi eredményeit; Guy arról beszélt, milyen fontos szerepe van a narratív gondolkodásnak a tanárképzésben; Heidi a személyes sztorik fontosságát emelte ki a gimnáziumi oktatásban, Jennifer pedig a mesemondás nyelvoktatásban betöltött szerepéről beszélt (angol nyelvű mesemondóként Spanyolországban). Rengeteg érdekes és értékes dolgot hallottunk, és sok nemzetközi projectről kaptunk beszámolókat és brossúrákat is. Az előadásokat éjfélig tartó vacsorázás és kötetlen beszélgetés követte, amiből legalább annyit tanult az ember, mint a hivatalos beszámolók alatt.

A kedd reggelt Kea szigetén kirándulva töltöttük; a sétaút egyes állomásain a házigazdáinktól hallottunk helyi népmeséket és legendákat (többön látszott a mitológia nyoma is). Meglátogattuk Kea Oroszlánját, egy ősrégi kőszobrot, ami már a görögök előtt is ott állhatott a hegyoldalban, és változatlanul mosolyog a tűző napon. Megsimogattam. Hideg volt. A Végtelen Történet oroszlánja jutott az eszembe.

A séta a hegytetőn, csodás kilátással és egy hatalmas platánfa alatt elköltött piknikkel végződött. Itt tartottunk egy jó két órás kerekasztal-beszélgetést is arról, hogyan befolyásolja a meséket a táj, amiben születtek. Hallottunk sok érdekes példát, véleményt, és természetesen meséket is; a közös megegyezés valami olyasmi volt, hogy a meséken mindig látszik az adott kultúra és táj nyoma, de ha csak erre hagyatkozik az ember ("bezzeg nálunk otthon..."), attól még nem lesz érdekes a fellépése.
Kedd este négy kerekasztal közül választhattunk kettőt-kettőt; én első körben a fesztiválszervezők csoportjába ültem be, ahol olyan témákat tárgyaltunk meg másfél órában, mint a tolmácsolás kérdése, a közösségi finanszírozás, és a fesztiválokra megrendelt új programok előnyei és hátrányai. Nagyjából huszan voltunk a csoportban, közöttük veterán fesztiválszervezők és újoncok is. A második körben átültem a "Mesemondás és Befogadás - Szociális, politikai, és gazdasági bevándorlók" csoportba (értelemszerűen nagyon aktuálisnak éreztem a témát). Arról beszéltünk, melyik országokban milyen projektek valósultak meg a mesemondás és a bevándorlás kapcsolatából; hogyan lehet a menekültek történeteit megismertetni egy ország közönségeivel, integrálni idegen kultúrájú gyerekeket megalázás nélkül, és hidakat építeni gyűlölködés helyett. Nehéz téma volt, és nem kis érzelmi háttér állt mögötte mindannyiunk számára, de jó volt hallani, hogy a mesemondók mindent megtesznek, ami tőlük telik, hogy javítsanak a helyzeten.
Kedd este a görögök ünnepélyes keretek között átadták a FEST fáklyáját a francia küldöttségnek - jövőre Párizsban leszünk. Kellő módon, énekléssel és tánccal ünnepeltük az eseményt.
A konferencia szerdai ebéddel zárult; ám mielőtt eljutottunk volna odáig, még hátra volt az utolsó napi szavazás és ügyintézés. Először megszavaztuk, hol legyen a konferencia 2017-ben; a hollandok és az írek prezentálták terveiket, mindkettő meggyőző erővel, aminek az lett az eredménye, hogy 16-16-os döntetlent szavaztunk. Ekkor mindkét fél kapott még egy-egy percet, hogy meggyőzzön minket; a második kört az írek nyerték: 2017-ben Írországba megyünk! Ezek után szavaztunk a 2018-as helyszínre is, ami Szlovénia, Törökország, Wales és az Euregio (Maastricht, Aachen, Liege) között dőlt el, és Szlovénia került ki belőle győztesen.
A nap utolsó szavazása arra vonatkozott, kik legyenek a FEST vezető bizottságának (executive committee) új tagjai - ketten ugyanis idén töltötték le a harmadik évüket, és visszavonultak. A két helyre öt jelölt volt, és csodálkozva vettem észre a kifüggesztett lapra pillantva, hogy az én nevemet is felírta valaki. Mindannyian egy-egy percet kaptunk, hogy meggyőzzük a szavazókat, mit tudunk hozzáadni a FEST munkájához. Én a magam részéről először is tisztáztam, hogy a tanév alatt Amerikában tartózkodom; szakértelemként a digitális és közösségi médiát ajánlottam fel. A szavazás eredménye a szlovén csajt, Anát tette első helyre, a spanyol Sonia és én pedig döntetlenben másdoikak lettünk - a FEST úgy döntött, mindhármunkat kinevez bizottsági tagnak. Kalandos három évnek nézek elébe.
A konferencia végeztével azonnal kezdődött is a 13. Kea Mesemondó Fesztivál. De erről majd a következő bejegyzésben számolok be.