A jószívű hősnek is szabad káromkodni (Cigány mesemondók meséi 1. - Jóni Ferenc)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatása. Régóta szerettem volna elolvasni egy csomó cigány népmesés kötetet, amiket az évek során összegyűjtöttem. Ennek apropóján született ez a sorozat, és a hozzá tartozó Moly.hu kihívás. Ezekben a bejegyzésekben viszont nem lesz külön "Kapcsolatok" szekció, mert szinte minden mesetípus ismerős.

Jóni Ferenc meséivel először a Néprajzi Múzeum adattárában találkoztam, amikor a Ribizlihez kutattam meséket. Több története is bekerült a válogatásomba (A só / Az elátkozott testvérek / Hapták, Kerdáj, Rékcung). Örömmel fedeztem fel, hogy a meséiből egy egész szöveggyűjtemény is megjelent. Mivel nagyon csíptem az adattárban olvasott mesék nyelvezetét és humorát, rávetettem magam a kötetre.

Jóni Ferenc (1899-1972) romungró mesemondó volt, aki Ramocsaházán élt (Szabolcs-Szatmár-Bereg m.). A meséit Erdész Sándor gyűjtötte fel 1960-ban. 163 meséből állt a repertoárja, ami elég nagy szám. Ferenc mellett a nővére, Anna, és a bátyja, Mihály is remekül meséltek (az ő meséikre is sort kerítek majd). Ebben a kötetben 97 szöveg szerepel; a szerkesztő megjegyzi, hogy hasonló típusú mesék közül csak egyet-egyet válogattak be. Érdekes módon pont nem azokat, amiket én szerettem, de így is akadt rengeteg újdonság, amik megfogták a fantáziámat.

Jóni Ferenc felnőtteknek mesélt, Erdész Sándor pedig cenzúrázatlanul rögzítette a meséit (szerencsére), így a szövegek tele vannak cifra  káromkodásokkal és más felnőtt témákkal.

Fénypontok

Az egyik kedvenc mesém a kötetből A három aranyalma volt. Az aranyalmából született hős két elátkozott királykisasszonyt is megmentett egy harmadik segítségével, és utána a saját két elátkozott testvérét is sikerült visszaváltoztatnia. Külön tetszett, hogy az elátkozott lányokkal meg kellett harcolni, és sorra levagdosni róluk a páncélt/békabőröket. Szintén tetszett A király, akinek a házába nem volt szabad kígyót vinni: egy nagyon okos inasról szólt, a király fiának legjobb barátjáról, aki azért mégiscsak megmentett és hazavitt egy kicsi kígyót (akiről persze kiderült, hogy elvarázsolt királykisasszony). Klasszikus "lehetetlen feladatokat a feleség segít megoldani" mese volt, de nagyon szimpatikusnak találtam a jószívű, jótanuló hőst. Szintén boldog voltam, hogy a kedvenc mesetípusom, a sárkányokkal téli álmot alvó ember meséje is szerepelt a kötet végén; itt kifejezetten garabonciástól megszökött sárkányról volt szó.

A halhatatlanságot kereső királyfi meséjére volt egy klassz változat egy királyról, aki kilencszáz évig élt, és csak utána indult el halhatatlanságot keresni (ennek ellenére "jóképű gyerek" volt a mesélő szerint). Nagyon tetszett a vége, ahol a királyon veszekedő királyné és a halál egyszerűen elfelezték a fickót, majd a megmaradt feléből a felesége újranövesztette, mint a tengeri csillagot. Hasonlóan kreatív volt az égig érő fa meséjének Jóni-féle verziója, egy kis kondás fiú főszereplésével. A tündérek más nyelven beszéltek, az egyiküknek, aki járt Magyarországon, tolmácsolnia kellett; Tündér Ilona szárnyait a szolgálólányai segítettek ellopni, mert tele volt a hócipőjük a "fejedelmükkel". A sztori végére Tündér Ilona börtönbe került, mert házasságon kívül szült egy gyereket (a kondásnak), de amikor kiengedték, csak sikerült a kedvesét visszaszereznie - a kondás elvált miatta egy kalandos úton megnyert földi királykisasszonytól. Egy másik kondásfiú kertésznek csapott fel egy királylány udvarában (aranyhajú kertészbojtár mese), és mivel nem csak "tudományos" volt a saját erejéből, hanem remekül flörtölt is, el is nyerte a lányt feleségül. Ebben a mesében a kiszínezett flörtölő párbeszédek voltak a legbájosabbak... 

Jót mulattam a temetőkerülő meséjén, aki egy velőscsont belsejébe zárta be okos csellel az őt kísértő Szerencsétlenséget. Bár a Szerencsétlenség kínjában minden kívánságát teljesítette, emberünk a végén mégsem engedte szabadon, hanem nemes egyszerűséggel porrá égette. A "kovács és az ördög" (itt: az ács és a halál) meséje is váratlan fordulatot vett a végén: bár először nem akarták beengedni az ördöngös ácsot a mennyekbe, kiderült, hogy a kártyán nyert pénzét mindig szétosztotta a szegények között, titokban jótékonykodott, és ezért kiérdemelte az üdvösséget. A legmeglepőbb fordulat azonban a Huszonnégy szőrös ember meséjében következett be: itt huszonnégy fiútestvér egy elátkozott palota huszonnégy kisasszonyát próbálta megszabadítani - de nem jártak sikerrel. A legkisebb fiútestvér aztán a faluban megházasodott, lett huszonnégy fia, és amikor azok felnőttek, ők tértek vissza a palotába megtörni az átkot.

Az Ezeregyéjszakára emlékeztetett Kovács János "mese a mesében" története. A címadó szereplőt csalfa felesége először komondorrá, majd kismadárrá változtatta. Mindenféle kalandokon ment keresztül állat képében (farkasokat és boszorkányokat győzött le), míg egy kedves szolgálólány visszaváltoztatta emberré, és végre bosszút állhatott a feleségén meg a szeretőn.

Voltak a kötetben szép számmal sötétebb hangvitelű mesék is. Egyik nagy kedvencem, a koporsóba zárt királykisasszony is szerepelt például, A szabadságos katona obsitért megy cím alatt. Itt az ördöngös királylány lángokkal szállt ki a koporsójából, és amit megfogott azt megégette. A Sánta és Csonka című mese az első változata volt ennek a típusnak, ami tényleg nagyon tetszett. Egy boszorkány megnyomorított két királyfit, akik koldusokként éltek az erdőben; egy jószívű királylány vállalkozott rá, hogy gondot visel rájuk, mint testvérük. Amikor viszont őt kezdte kínozni titokban egy boszorka, a fivérek siettek a segítségére, és a végén még kezüket-lábukat is sikerült visszanyerniük. Bogdán, a halászlegény meséjében a hős azt a feladatot kapta, hogy menjen fel a mennyekbe, és hívja meg a királyhoz Istent vendégségbe. A halból lett feleség úgy oldotta meg a feladatot, hogy Bogdánt három galambbal megölette, majd a mennyországi látogatás után újraélesztette... A temény című novellamese pedig egy asszonyról szólt, akit féltékeny, őrjöngő férje halálra vert, de isteni csodák jelezték, hogy ártatlan volt, a férj pedig méltó módon a pokol fenekére került.

Egy különleges történet egy farkassá varázsolt királylányról szólt, aki először fel akart falni egy királyfit, de az mégis úgy döntött, hogy megmenti a lányt az átoktól (az egész népével együtt). Megküzdött egy félelmetes farkassal (a lány első férjével) és legyőzte. A mese legjobb része az volt, hogy a királylány "álnok, huncut" apja, aki farkassá átkozta a lányát (mert maga választott férjet), a happy end után sem volt hajlandó megbocsátani neki, így végül az ifjú pár begorombult, elküldte a fenébe, és megszakította vele a kapcsolatot. Jogosan. A mese szerepelt egy második, szintén izgalmas változatban is a könyv végén. Nem ez volt egyébként az egyetlen emlékezetes állatos történet: egy másikban egy vadász medve nevelte kisfiúra bukkant az erdőben, és hazavitte magához. Felnőve a hős egy tizenkét óriás által nevelt királykisasszonyt nyert el mindenféle próbák által (és a királylány segítségével, aki a haját kötözte a karjára, hogy erőt adjon neki). Érdekes módon a medveanya később is felbukkant még a történetben, és a hős elsírta magát az emlékétől.

A "felnőttesebb" sztorik közül kiemelkedtek a katonás mesék. Az egyikben egy szegény ember fia, aki katonának állt, betyárok tanyájára tévedt egy éjszaka. Véletlenül pont odatévedt a király is, álruhában. A katona cifra káromkodásokkal öntött lelket a beszari királyba, és együtt végeztek a betyárokkal; később kalandos úton derült csak ki, kinek az életét mentette meg emberünk valójában. Hasonlóan mókás és nyers volt Mátyás király és a részeges huszár meséje, a "Mátyás király lopni megy" sztori legjobb verziója, amivel eddig találkoztam. A huszár itt is keresetlen szavakkal ugráltatta az álruhás királyt, de alapvetően jó szívről tett tanúbizonyságot.

A szegény asszony és a sárkány (Ribizli a kulisszák mögött 30.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  


Miről szól?

Egy idős cigány házaspár téglavetésből keresi a kenyerét, és bár nagyon szegények, boldogan élnek és szeretik egymást. Egy napon valaki megpróbálja elrabolni a tégláikat, és amikor szembeszállnak vele, megtámadja apókát. Apóka a botjával védekezik, de a helyszínre érkező emberek mindebből csak annyit látnak, hogy ő támadott, és a bíró parancsára apóka börtönbe kerül. Anyóka elindul kiszabadítani, hiába próbálják visszatartani, mert a városba vezető út veszélyes erdőn keresztül halad. Anyóka mégis nekivág, útközben mellesleg megöl egy huszonnyolc fejű sárkányt, és amikor a városiak megtudják ezt, hálából igazságot szolgáltatnak apókának, és szabadon engedik.

Hogyan készült?

Kolompár Judit Szedva nagysallói mesemondó meséje, Sáfár Sándor gyűjtéséből. A cigány mesehagyományban több hasonló, sárkányölő-férjkiszabadító mesével találkoztam már, egyikükről blogoltam is a régi sorozatban. Ezen a szövegen igazából nem is nagyon volt mit kifésülni, nagyon szép kerek történet, megkapó részletekkel.

Mitől különleges?

Nagyon sok szeretni való mozzanat van ebben a mesében. Az idős pár, akik még mindig szerelmesek egymásba; az igazságtalanság pontos ábrázolása; vagy a tény, hogy a történet hőse egy anyóka, aki halált megvető bátorsággal vág neki a rengetegnek, hogy kiszabadítsa a férjét. Női sárkányölők léteznek más hagyományos mesékben is (többen, mint gondolnánk), de olyat ritkán találni, ahol a szörnyeteget nem fiatal lány vagy harcias amazon, hanem egy anyóka győzi le. Jó látni, hogy nem csak fiatalok lehetnek aktív, hősies szereplői a meséknek, és egy anyókának nem kell feltétlenül a bölcs segítő vagy a gonosz boszorkány szerepkörébe szorulnia.
Különösen szépen adja át a mese az előítéletek mibenlétét is. Az idős pár kemény munkával elkészített tégláit valaki el akarja lopni, és amikor apóka rászól, gúnyolódik és erőszakot alkalmaz - ám a botrány csak akkor szabadul el, amikor apóka önvédelemből visszaüt. Amikor aztán megjelenik a törvény a színen, végül apókát csukják le, és nem a tolvajt - a mese nem szűri le, pontosan miért, de gyerekek számára is érződik belőle, hogy itt igazságtalanság történt, a törvény képviselői nem végezték jól a munkájukat. Anyóka ezzel ellentétben nem karddal a kézben indul apókát kiszabadítani, békésebb eszközökhöz folyamodik - csakhogy útközben megtámadja a sárkány, akit saját erejéből legyőz (a hajával kötözi meg), és így olyan új rangot ér el az emberek szemében, hogy rögtön hallgatnak a szavára, és teljesítik a kérését. Ironikus, hogy apókának így sem szolgáltatnak igazat, de "fizetségül" a sárkányölésért szabadon engedik. Az igazságot végül nem a törvény, hanem a közösség adja meg azzal, hogy pénzt gyűjtenek össze az idős házaspár segítésére. Szó szerint kipótolják, ami hiányzott a jóvátételből, hogy kerek legyen a történet.

Érdekesség

Huszonnyolcfejű sárkánnyal ritkán találkoztam eddig, pedig ha belegondol az ember, van értelme - négy darab hétfejűből áll össze...

Vitéz Rózsa (Ribizli a kulisszák mögött 17.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

A kötet egyik legkülönlegesebb meséjéhez érkeztünk.

Miről szól?

Egy mindig szomorú király három gyermeke elindul, hogy visszaszerezzék az apjuk kardját, amit egy Százkesely nevű vitéz vett el tőle. Az első kettő, Márta és Mariska, visszafordulnak, mert egy medve rájuk ijeszt az első hídnál, ám Rózsa állja a sarat, és kiderül, hogy az apja tette próbára medve képében. Ezek után már az apja áldásával és paripáján vág neki a világnak. Százkesely a kardért Tündér Ilonát kéri cserébe, ezért a vitéz elindul, és mindenféle óriásokkal, varázslókkal való találkozások után meg is érkezik Tündér Ilonához - ám a királynő inkább hozzá szeretne feleségül menni. Előbb azonban megkéri a vitézt, szabadítsa meg a bátyját a fekete pokolból, ahonnan viszont Rózsát egyenesen Szent Péterhez küldik, akinek a lovát kell ellopnia. Amikor Szent Péter ráeszmél, hogy valaki elvitte a paripáját, látatlanban átkot küld utána: "ha legény voltál, változz lánnyá, ha lány voltál, változz legénnyé!" Rózsa legénytestben tér vissza Ilonához. Hazafelé menet együtt kerülik ki az óriásokat és veszedelmeket, Százkeselyt pedig Ilona teszi el a halál vizével láb alól. A szerelmesek egymáséi lesznek, a két idősebb testvérre hagyják a birodalmat, és visszatérnek uralkodni Tündér Ilona királyságába.

Hogyan készült?

Ez a mese egy gyakori és különleges típusba, az ATU 514-esbe tartozik, ami "A nemek felcserélése" néven ismert. A szöveg alapját Farkas Károly nagyszalontai cigány mesemondó története adta; kisebb elemeket emeltem át hozzá ugyanennek a mesének egy másik változatából, Fényes Károly kovácsvágási cigány mesemondótól. Utóbbi a történet elejét színezte szépen, ahol a király gyerekei sorra útnak indulnak. A három testvérnek én adtam nevet, két okból: egyrészt, mert mesélés közben, főleg ilyen hosszú és bonyolult meséknél, nagyon nehéz hivatkozni rájuk - másrészt pedig azért, mert nem akartam a hőst egyszer sem "lánynak" vagy "legénynek" hívni. Szerencsére a magyar nyelvben meg lehet csinálni, hogy nemre utaló névmások nélkül mesélünk végig egy történetet, és érdekes kísérlet volt, változik-e a mese valamiben, ha nem mondjuk ki, hogy Rózsa éppen lány-e vagy fiú vagy más. Azért választottam a Rózsa nevet, mert a népmesékben férfi és női névként egyaránt előfordul, és virágnévként különösen érdekes asszociációkat kelt a nemi szerepekkel kapcsolatban.

Mitől különleges?

Erről a történetről szintén blogoltam már korábban, ezért itt nem fogok mindent elismételni.
Az 514-es egyike azon népmesetípusoknak, amelyekről érdemes beszélni a biológiai és társadalmi nemek témájával kapcsolatban. A legtöbb változatban az útnak induló hős eleve férfinak öltözik (egy másik variánsból emeltem át azt a mozzanatot, amikor közli is, "rám a vitézi ruha mindig jobban passzolt"), és valamiféle varázslat folytán a mese végére hímnemű testre tesz szert, amivel aztán boldog lesz, és feleségül vesz egy lányt akit szeret. Nem mondhatjuk viszont, hogy a viselkedése, az önkifejezése is megváltozna tőle - a hős ugyanolyan hősies, bátor, becsületes, szókimondó az átváltozás előtt és után is. Csupán a teste alakul át, az identitása mindig is azonos volt, és a történet szempontjából az utóbbi a lényeges: óriásokat legyőzni, poklot megjárni, tündért megmenteni ugyanolyan jól tud attól függetlenül, hogy milyen nemű test lapul a vitézi ruha alatt. Az meg pláne kiemelendő, hogy Tündér Ilonába sem az átváltozás után szeret bele, hanem már előtte - a vonzalom nem a fizikai tulajdonságok függvénye. A mesetípusról magáról itt blogoltam bővebben.
Ebben a változatban azt is nagyon szeretem, hogy Tündér Ilona nem csak megmentésre váró hajadon, hanem királynő a saját jogán, aki maga választ párt, maga hoz döntéseket, és a visszaúton egyenrangú félként áll ki a hős mellett. A mese végén a birodalmat a testvérekre hagyják, és Rózsa költözik Ilona királyságába, és nem fordítva. Szeretem a mesékben az egyenrangú partneri kapcsolatokat szerelmesek között - sokkal izgalmasabbak, mint amikor egyik vagy másik fél szimplán a megmentésre vár.
Külön említést érdemel az öreg király, mint apafigura. Aggódik útnak induló gyermekeiért, de nem tiltja őket, és őszintén elmondja nekik, mi nyomja a szívét. Szeretem azt a mozzanatot is, amikor a két idősebb a visszafordulás után elmondja, meddig jutott, és az apjuk megdicséri őket: "Bátor gyerek vagy, hogy idáig is mertél menni." Nincs benne csalódás, szidalmazás, elvárás. Mindegyik gyerekét azért szereti, ameddig a saját erejéből eljutott.

Érdekesség

Ennek a mesetípusnak egy másik remek változata szerepel az oszétiai nart legendák között, Alimbeg lánya címmel, ezt különösen szeretem mesélni.

A sárból gyúrt leány (Ribizli a kulisszák mögött 11.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  



A könyv egyik legkülönlegesebb, szinte mitikus története. Külön köszönettel tartozom Márkó Eszternek, amiért hozzájárult a Nagy Olga gyűjtéséből származó szöveg újrameséléséhez és kiadásához!

Miről szól?

Egy öreg házaspárnak sokáig nem születik gyereke, ezért a férj sárból gyúr egy kislányt, akit Föld Gyengéjének neveznek el. Föld Gyengéje azonban minden, csak nem gyenge: gazdaggá teszi a szüleit, fekete vitézzel vív meg, táltos lovat teremt magának, leszáll még a tenger és a föld alá is, hogy megküzdjön egy sárkánnyal. Kalandjai végére visszahozza a fényt a Fekete Tanyák vidékére.

Hogyan készült?

Ez a mese csak egy szövegből, Nagy Olga gyűjtéséből ismert, Csurka János mérai cigány mesemondótól. Izgalmas, gazdag történet, de élőszóban mesélni eredetiben nem egyszerű: helyenként kicsit zavaros, nehezen követhető, vagy csak utólag derülnek ki dolgok, amiket már korábban tudnia kellett volna a hallgatóknak. Újrameséléskor tehát a történeten nem változtattam, de kifésültem egy kicsit, hogy élő mesélésben a mai közönségek számára is gördülékenyebb, élvezhetőbb legyen. Természetesen sok eredeti szófordulatot meghagytam benne.

Mitől különleges?

Valódi táltos hősnő Föld Gyengéje, nem is akármilyen. A föld ereje van benne, amiből gyúrták. Amikor megvív a Fekete Vitézzel, az ellenfele megpróbálja kitalálni, kicsoda: "Olyan nagy erőd van, te nem lehetsz más, csak a Vitézek Vitézének a Vitéze!" Erre Föld Gyengéje lekapja a sisakját, és megmutatja, hogy ő bizony leány, ez a gif pedig ide kívánkozik:

Amikor pedig kiderül, hogy a Fekete Vitéz maga is el van átkozva, Föld Gyengéje üldözőbe veszi a harminckét fejű sárkányt, aki az igazi gonosz, és leszáll utána még a tenger alatti alvilágba is. Baltával megy neki az ördögöknek, a sárkánnyal vív, birkózik, majd kerékké változva ront neki, úgy győzi le.
A harcos lány nem az egyetlen pozitív női szereplő-típus, amitől értékes lehet egy népmese lányok és fiúk számára - de ettől még nagyon klassz, ha ilyennel találkozik az ember. Föld Gyengéje ráadásul nem csak harcos, de táltos is, varázserővel, varázslatos bátorsággal bír. Ennek ellenére nem marad egyedül az úton egy pillanatra sem: mellette vannak a szülei, a táltosai (kettő is), a levegő madarai, sőt, a békává változott Fekete Vitéz is. Nincs egyedül. A történet végén a visszaváltozott vitéz és a lány kezet fog és együtt tér haza, egyenlő felekként - nem világra szóló lagzival zárul a mese, csak épp a birodalom megmentésével.
Különleges, egyedülálló hősnő Föld Gyengéje - akit inkább Föld Erejének kéne hívni - és különleges, egyedülálló maga a mese is.

Érdekesség

A kerék képében történő viadal sok táltos-legendában és hiedelemben is előfordul. A mese szövegéből nehéz volt kihámozni, ki változott mivé a harc folyamán, ezért alaposan utána kellett olvasnom a hasonló történeteknek.

Katona a majmok országában (Népmesék nyomában a világ körül 83. - Horvátország)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Horvátország megint nem volt egyszerű eset - sajnos nem sikerült horvátországi mesegyűjteményt találnom. Cserébe viszont szembe jött ez a könyv:

Katona a majmok országában
Frankovics György
Napkút kiadó, 2011.

A kötet száztizenkét horvát és cigány népmesét tartalmaz a horvát-magyar határról, a Dráva mentéről, Frankovics György gyűjtéséből. Bár a falvak maguk Magyarországhoz tartoznak, a mesék nagy része a horvát hagyomány szülötte, és a többi is mutat erős párhuzamokat a szláv népek történeteivel. A két éve elhunyt Frankovics György magyarországi horvát író és etnográfus volt, aki szenvedélyesen gyűjtötte a horvát szájhagyomány történeteit. A kötethez sajnos se bevezető, sem jegyzetek nem tartoznak, de minden mesénél meg van jelölve a mesemondó neve, és a gyűjtés helye és éve. Hosszú tündérmesék mellett találunk benne hiedelemmondákat, helyi sztorikat, és történelmi legendákat is - utóbbiak nagyon hasonlítanak a szerb hősénekekhez.
A könyvet 350 Ft-ért vesztegetik a Könyvudvarban.

Fénypontok

A címadó történetben egy katona egy lopott hétmérföldes csizma segítségével véletlenül a Majmok országába teleportálja magát, ahol először kényelmetlenül érzi magát, mert nem érti a nyelvet, de a majomkirálykisasszony tud hét nyelven írni, így végül írásban megértik egymást (és még a majom-átok is megtörik, nyilván).
Nagyon szép, hosszú tündérmese volt Csodaszép, melyben egy legénytől el akarta venni a király a feleségét, az ügyes és varázserejú Csodaszépet. Ezért aztán elküldte a fiút, hogy menjen el valahová, és hozzon el valamit. A fiúnak egy varázslatos béka és pár öreganyó segítségével sikerült is megszereznie a láthatatlan Értelem-testvért, aki minden kívánságát teljesítette. Szimbolikus...
Nagyon kedves volt A molnár és az ördög története, melyben egy jóságos molnárt akart az ördög mindenféle hazugságokkal kiűztni a faluból, de a közösség annyira szerette, hogy utána mentek, és hazahozták.

A kötetben sok érdekes történelmi legenda és hiedelemmonda akadt. Az egyik például arról szólt, hogy a Vedovnjakok makkot lopnak a víláktól (hogy az erdőben jó termés legyen). Vedovnjakok (táltosok) és vílák (tündérek) egyaránt sok mesében szerepeltek. Az egyik híres táltosról, Petrisáról például külön kis mesecsokor szólt, bika képében való viaskodással, és minden egyébbel. A természeti mondák között nagyon mókás volt még a Szél komák rövidke meséje, melyben az Északi és a Déli szél szívatták egymást.
Hátborzongató verziója volt a túlvilági szeretőnek a Holdvilág van, mintha nappal lenne című történet, melyben egy fiatal lány nem ördög-szeretőt tartott, hanem a saját halott férjét idézte vissza a temtőből, majd megrettent tőle, és egy öregasszony segítségével megmenekült (a néne többször kalapáccsal jól fejbe csapta az őt üldöző zombit).
Az "ez nem az, aminek látszik" kategória győztese pedig Az állhatatos katona, aki madarak beszédét kihallgatva tudta meg, hogy egy sárkánykígyó tervezi a királyt megtámadni a nászéjszakáján - a királynét pedig csak úgy lehetett megmenteni, ha a katona lenyalta az arcáról a sárkány vérét, ami rácseppent. A király persze arra ébredt fel, hogy a katona a felesége arcát nyalogatja, aminek nem lett jó vége, de azért a "hű szolga" típusú mesék szokása szerint a végén minden jóra fordult.

Kapcsolatok

Itt Acélember címen szerepelt a Szerbiából és Montenegróból is ismert feleségrablós - elrejtett erős történet, és felbukkant Medvefi, valamint A kilenc pávalány és az aranyalmafa is.
Egy apának kilencedik lánya címen szerepelt egy királylányból királyfivá változós történet, A Végzet pedig egy szerencséjét kereső szegény emberről szólt, aki mások kérdéseit is vitte magával az úton. Érdekes módon ez azzal végződött, hogy az ember megtudta, neki nincs saját szerencséje, de magához vehet egy nevelt lányt, aki felvirágoztatja maj a családot. Nem ért viszont szerencsés véget A két fiútestvér meséje, amelyben az egyik iker megmentette ugyan a másikat, de amikor az rájött, hogy a testvére egy ágyban aludt a feleségével, megölte, és elvonult remetének. Csizmás kandúr helyett itt Róka és a vadász szerepelt, ahol a róka hálálta meg királysággal azt, hogy a vadász életben hagyta; Az aranyfonal meséjében pedig a titokzatos segítőt Rumpelstiltskin helyett ezúttal Martinkovics Mártonnak hívták. A faruhás lány a kalapvári kisasszony rokona volt, de érdekes az eleje, ahol a haldokló anya maga látta el a lányát tanácsokkal arról, hogyan meneküljön el az apja elől. Hasonlóan szép mozzanat volt A királyfi és a békakisasszony meséjében, amikor miután a királylány segített a királyfinak, azt mondta, most neki is bizonyítani kell a szerelmét, és ezért indította vándorútnak, hogy keresse meg őt a saját otthonában.

Itt is akadt mese az Öregek bölcsességéről, Kiskakasról, Okos lányról, arról, hogy Miért kell asszony a férj mellé (mert a férj nem tudta elvégezni a házimunkát), és egy szomorú királylányról is, akit egy táncoló rákkal és bogárral nevettettek meg. Feleségverés egyébként sajnos gyakran előfordult ezekben a mesékben, de akadt olyan is, ahol a lusta férjet verte el a felesége, huszárnak álcázva magát... A kovács három kívánsága mesében az öreg kovács háromszor cselezte ki a végzetet - de itt először a halál, majd az ördög, végül pedig a tündérek jöttek érte, és mindhárom bele is bukott, így végül az angyalok vitték fel a Holdba, ahol azóta is kalapál.
A gyöngyszemet hullató lány a mindent látó királylány mesetípusát képviselte; itt is rózsává változva sikerült a legénynek elbújnia. Az üveghegyi királykisasszony egy változata volt a mese arról, Hogyan szerzett magának a juhászlegény három királyságot. Ebben külön tetszett az a mozzanat, amikor a királykisasszony a jóképű juhászt noszogatta, hogy ha lova nincs, tanítgassa ugrani legalább a kost, hátha azzal ki tudja állni az ugratási próbát, és elnyerni a kezét. A királylány tudta, mit akar...
Izlandi legendákból volt ismerős a gondolat, hogy Ádám és Éva elrejtett gyermekeiből lettek az első tündérek. Nem maradtak el a klasszikus trickster-mesék sem: Ezúttal Isten verte át az ördögöt azzal, hogy a termés alját/tetejét osztotta meg vele.

Hova tovább?
Szlovéniába!

Feminista Magyar Népmesék 26. - Egy eleven és egy holt

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző huszonöt mese itt olvasható.

A mai (két) történet két olyan cigány népmesés kötetből származik, amiket a Könyvhéten vásároltam meg a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság standjánál. Jelen volt a szerző, Rostás-Farkas György is, személyesen :) Mindkét kötetet (és a kiadó többi könyvét is) melegen ajánlom olvasásra.

Egy eleven és egy holt

A történet

Legények-leányok összejárnak mulatni/táncolni; van a lányok között egy, akit soha senki nem kér fel - vagy azért, mert csúnyácska, vagy azért, mert túl okos (heh). A lány azt mondja, nem bánja ő, ha a halál/ördög táncoltatja is meg, de legyen valaki. Erre fel is bukkan egy titokzatos (jóképű) udvarló, aki csak vele táncol, és a mulatság után többször haza is kíséri. Egyszer aztán megkérdezi, hogy hazamenne-e vele a lány, aki bele is egyezik az éjszakai kiruccanásba. Ahogy együtt ballagnak, az udvarló kétes megjegyzéseket tesz ("Jaj de szépen süt a hold, egy eleven és egy holt"), és kérdezgeti a lányt, nem fél-e; a lány mindig azt válaszolja, hogy nem fél. Végül a temetőben kötnek ki egy nyitott sír mellett - kiderül, hogy ez az udvarló otthona. A lány azt javasolja, menjen ő előre, hogy mutassa az utat; miközben a pasi a köténye sarkánál fogva húzza maga után, a lány leoldozza a kötényt és elrohan. Bemenekül egy házba, ahol világosságot lát - de balszerencséjére épp egy ravatalozott halottat talál benne, akit az őt üldöző udvarló felszólít, hogy adja ki a lányt (néhány verzióban a hulla nem engedelmeskedik, vagy hezitál). A lányt vagy a kakas korai kukorékolása menti meg, vagy az, hogy tovább rohanva beesik a halál anyjának házába, ahol az öregasszony a kedvességéért cserébe segít neki túlélni a kalandot. A lány az események után köztiszteletre tesz szert a faluban, mert túljárt az ördög/halál eszén; az egyik változatban a végén még királyné is lesz belőle (miután meghal, virággá változik, majd a virágból titokban visszajár, amíg az átok meg nem törik).

Mitől feminista?

Na, így kellett volna a Twilight sorozatnak végződnie.

Vegyük szépen sorban:

1. Adott egy lány, aki vagy szép, vagy nem - fő ismérve, hogy nagyon okos. Az egyik változat szerint: "Azért nem merték felkérni a lányt a fiúk, mert a lány okosabb volt náluk, és szégyellték ezt" (gyakori jelenség). A történet végén is azt emelik ki, hogy mindenki elismeri az okosságát és a talpraesettségét.

2. A lány nyitott szemekkel megy bele egy kapcsolatba - akar valakit, aki megtáncoltatja, az se érdekli, hogy az ördög-e az illető. Jól akarja érezni magát. (A mese egyes más változataiban az sem érdekli, hogy konkrétan tudja, hogy a legénynél kilóg a lóláb)

3. Beleegyezik, hogy "hazakíséri" a legényt (aminek eléggé nyilvánvaló értelme van), és hiába riogatja az udvarló, közli, hogy ő nem fél.

4. Amikor rájön, hogy baj van, okosan és hideg fejjel oldja meg a helyzetet (az egyik verzió szerint az anyja tanította neki, hogy lazán kösse meg a kötényét), és túljár a túlvilági udvarló eszén - majd fut, ahogy a lába bírja. 

5. Tegye fel a kezét minden nő, akinek megtanították, hogy ha kergetik, fusson be kivilágított, nyilvános helyre!

6. Külön szeretem azt a mozzanatot a hosszabb verzióban, ahol a lány a halál (udvarló) saját anyjánál talál menedékre, aki nem csak elbújtatja, de segít is neki elmenekülni a fiától. Az öregasszony azért bánik jól vele (állítja), mert a lány udvarias és kedves volt hozzá. Az anyó a lány biztonságát előbbre helyezi a fia kívánságánál.

A mese igazából a mostanában nagyon divatos "veszélyes férfi" románcának logikus ellenpontja. A lány kívánja, választja, elfogadja az idegent - de amint komolyan veszélyessé válik a helyzet, azonnal lelép. Nem tér vissza hozzá, nem követi "élete szerelmét" a pokolba is, nem olvadozik, hogy milyen romantikus meg-nem-értett hős, nem mereng el rajta, hogy feladja érte az életét - hanem úgy otthagyja, hogy porzik utána az út. És ami - tanítói céllal - még ennél is fontosabb: Segítséget kér (a halál anyjától, a felravatalozott halottól, még a saját családjának is elmondja, mi történt), és ez menti meg a végén az életét. Bár az egész falu előtt táncolt az idegennel, és együtt távoztak, a lány nem azon rágódik, hogy szégyenben fog maradni, hanem elvárja - joggal - hogy ebben a helyzeben mások is a pártját fogják. És meg is teszik - még a fenyegerő férfi saját anyja is. A történet végén pedig senki se azon rugózik, hogy a lány megérdemelte-e volna, hogy pokolra vigyék, amiért az idegennek "kellette" magát - hanem elismerik, hogy okos, amiért meg tudott szabadulni tőle. Nemrég az (egyébként pocsék) Divergent-filmben volt egy hasonló jelenet, ahol egy lányt megünnepeltek, miután alaposan elverte a pasit, aki meg akarta erőszakolni. 

Összefoglalva: A lány joga és döntése volt, hogy táncost válasszon magának. Amikor a táncosról kiderült, hogy veszélyes (tulajdonképpen a lány életére tört, szó szerint sírba akarta vinni), akkor pedig joga és döntése volt megszakítani a kapcsolatot, és segítséget kérni (ítélkezés helyett). Csak azért, mert táncolt a pasival, nem volt kötelessége a pokolba is követni őt. 

Elmondom még egyszer, hogy a hátsó sorban is hallják: CSAK AZÉRT, MERT EGY NŐ MULAT VALAKIVEL, NEM TARTOZIK AZ ILLETŐNEK SEMMI TÖBBEL. Se közösüléssel, se házassággal, se mosollyal, se esemessel, se pokoljárással. 

(És ez egyébként fordítva is igaz)

Amit érdemes átgondolni

Sejthető, és sok (más) változatban látványos is, hogy a történetet tanmesének szánták, lányok számára, hogy ne mulassanak idegennel, és főleg ne hagyják magukat elcsábítani. Néha az is kiérződik belőle, hogy a lány annyira maga alatt van, hogy neki nincs szeretője, hogy elmenne akár az ördöggel is (gyakori szexista sztereotípia, hogy a nőknek "kell" valaki, muszáj hogy pasijuk legyen). Nagyon sok múlik azon, mennyi empátiával, és kinek a szemszögéből meséli valaki a sztorit. A Rostás-Farkas György által leírt (fent elemzett) cigány változatokat pont azért szerettem meg, mert nem volt bennük vád a lány irányába - épp ellenkezőleg, az okosságát dicsérték. 

Források

Rostás-Farkas Gy.: Ördögi históriák (Cigány Tudományos és Művészeti Társaság, 2012). 

Egy eleven és egy holt

Rostás-Farkas Gy.: A sündisznó története (Apám meséi II.) (Cigány Tudományos és Művészeti Társaság, 1998). 

A csúnya, de okos lány

A szerző mindkét történetet a saját apja által mesélt cigány népmesék közül jegyezte le. 

A mese az AaTh 407B (A viráglány / The Flower Girl) avagy a BN 407 (Ördögszerető) típusba tartozik.

Megjegyzés

A magyar hagyományban nagyon elterjedt, népszerű mesetípus, gyakorlatilag minden népmesegyűjtésben lehet találkozni vele, általában Ördögszerető, Lólábú legény, Kék liliom, meg hasonló címek alatt.

Feminista Magyar Népmesék 23. - A titokzatos beszédű lány

Megint szerda, megint Feminista Magyar Népmesék. Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző huszonkét mese itt olvasható.

HÍREK: Egy időre ez lesz az utolsó FMN. A Feminista Magyar Népmesék tavaszi szünetre megy! Kis lazítás, kis olvasás, kis kutatómunka. Júniusban folytatódik a sorozat! Addig is ajánlom az Ünnepi Könyvhétre megjelenő, Mesemondók Márpedig Vannak című vadonatúj kötetemet, melyet május 10-én Budapesten az Írók Boltjában, június 9-én pedig Győrben a Kisfaludy könyvtárban fogok dedikálni. A könyv a kiadótól már előrendelhető, és Facebook oldala is van!

Most pedig lássuk a mesét.

A titokzatos beszédű lány

Források:

Benczes I.: Amit a cigány kisgyermekekről megtudtam (Tanulmányok a Romológia Köréből X.)

Béres A.: Rozsályi népmesék (Akadémiai Kiadó, 1967).  

Faragó J.: Jászárokszállási cigány népmesék (MTA Néprajzi Kutatócsoport, 1985).

Gönczi F.: Göcsej népköltészete (Zalai Táj- és Népkutató Munkaközösség, 1948). 

Penavin O.: Jugoszláviai diakrón népmesegyűjtemény II. (Forum Könyvkiadó, 1993).

A mese az AaTh 876-os típusba (Az okos leány és a kérők / The clever maiden and the suitors) tartozik.

A történet:

Egy (két, három) legény leánykérőbe indul, és a kiszemelt leányt egyedül találja otthon, valamilyen kényes helyzetben (fürdés közben, hálóingben, satöbbi). Ennek ellenére úgy dönt, a helyzet pontosan alkalmas az ismerkedésre, és kérdéseket kezd feltenni a lánynak, például hogy mit csinál éppen, és hogy hol vannak a szülei. A lány furcsán és ködösen válaszolgat, mire a kérő úgy dönt, hogy biztosan bolond szegény, és odébb áll. Nem sokkal később azonban egy idősebb, tapasztaltabb személy (szomszédasszony, a kérő bátyja, stb.) rátapint a dolog lényegére, és kifaggatja a fiút, hogy ugyan mi rettentette el a lánytól - majd jól kioktatja, megmagyarázva, hogy mindennek értelme volt, csak rá kell jönni. Néhány esetben magát a lányt kérik, hogy fejtse ki bővebben, mit értett a válaszok alatt. Megértve, hogy a lány nem bolond, csak furfangos, az ifjú kérő megnyugodva feleségül veszi.

Mitől feminista?

Tegye fel a kezét, aki hallott már vicceket arról, hogy "a nők sose azt mondják, amit gondolnak" meg hogy "az asszonyokat képtelenség megérteni." A nők beszédének regulázása hosszú hagyományokra tekint vissza: Az asszonyok cserfesek, pletykásak, folyton panaszkodnak, fel van vágva a nyelvük, pereg mint a motolla, de közben képtelenség megérteni őket, néma gyereknek anyja se érti a szavát, hát nem vagyok én gondolatolvasó, miért nem mondja meg az Ica, hogy mit akar tőlem?! (Lásd az illusztrációt) (És akkor a hanghordozásról még nem is beszéltünk). Amellett, hogy tényleg léteznek passzív-aggresszív személyek, akik nem mondják el, mi bajuk, a szterotípia leginkább arra jó, hogy mentesítse a vicces kedvű férfiakat minden nemű erőfeszítés alól. Ha elfogadjuk, hogy a nőket képtelenség megérteni, akkor minek próbálkozzon az ember?

Leginkább azért, mert mindent lebetűzni a férfiak kedvéért hosszú távon állati fárasztó. A társadalom alapjáraton sokkal magasabb szintű empátiát vár el a nőktől, mint a férfiaktól - Ági, látod hogy szomorú, menj vigasztald meg... Juli, szerinted mit szeretne az anyukám karácsonyra? - és ez mentesíti a férfinemet az alól, hogy meg kelljen erőltetniük magukat, és olvasni a sorok között. Mivel ezt a képességet kiskorban legtöbben nem sajátítják el (nem biológiai csököttségből, hanem mert senki sem követeli meg tőlük) (igen, tudom, tisztelet, hála, glória és angyalkórus a kivételnek), felnőtt kapcsolatokban is sokkal nehezebben birkóznak meg az utalásokkal és rezdülésekkel. Ebből pedig az lesz, hogy frusztráltak, mert nem értik, mit akar tőlük a nő, a nő meg frusztrált, mert el kell magyaráznia, és kész a veszekedés. Erre még rátesz egy lapáttal a "nyaggatós barátnő" sztereotípiája, aki folyton akar valamit, vagy panaszkodik, vagy nyávog. Borotvaélen táncolunk, ha el is akarjuk magyarázni, mi bánt, meg nem is akarjuk a pasit túlságosan leterhelni vele. (Mindkét esetben előfordulhat, hogy úgy dönt, bolondok vagyunk, és lelép.)
Külön szeretem a mesében, hogy a lányt nyilvánvalóan idegesítik a kérők - és egyben próbára is teszi őket. A cigány változatban egyenesen matematikai fejtörőt ad fel a királynak (éljenek a reálos lányok!). A hölgy nyilván tudja, milyen férjet szeretne magának, és nem adja alább. Érdemes megfigyelni, hogy a lényeg nem abban rejlik, hogy a jelölt azonnal rá tudja-e vágni a választ - hanem abban, hogy veszi-e a fáradságot, hogy rákérdezzen. Az is érdekes, hogy általában egy másik nő, vagy egy idősebb, tapasztaltabb férfi segít a megfejtésben. Nagyon sok múlik rajta, hogyan reagál a társadalom, és az ember saját környezete, az ilyen jelenségekre: A "hülye a nő" kijelentésre lehet az a reakció, hogy "ja, mindegyik az" - vagy az is, hogy "miért, mit mondott?"
Nőként mondom: A legtöbb rejtvénynek egészen egyszerű megfejtése van. Kis gyakorlattal bele lehet jönni.
(A "nem" például minden esetben "nemet" jelent.)

Amit érdemes átgondolni

Nagyon jópofa történet, és a különböző változatokban különböző kérdések és válaszok szerepelnek - mindenki összeválogathatja a kedvenceit.

Megjegyzés

Ez a mese néha magában fordul elő, néha pedig a korábban már tárgyalt Okos Leány nyitó jelenete. Hivatalosan külön számot kapott.

Feminista Magyar Népmesék 20. - A kígyóölő asszony

Megint szerda, megint Feminista Magyar Népmesék. Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző tizenkilenc mese itt olvasható.

Huszadik feminista népmese! Mindenkinek köszönöm a lelkesedést és a támogatást :)
Gondolkodtam rajta, belevegyem-e ezt a mesét a sorozatba, de az eleje annyira menő, hogy muszáj volt. Lássuk.

A kígyóölő asszony

Források:

Bari K.: Az erdő anyja: Cigány mesék és hagyományok (Gondolat Könyvkiadó, 1990).
Mesélte: Rafael Aranka, Szolnok, 1904.
(A linket követve olvashatjátok az egész szöveget online)

Fotó innen

A történet:
Egy cigányasszony egyedül neveli a kisbabáját, mert a férje börtönben van verekedésért, tizenkét évre ítélve. Az asszony minden látogatási napon elmegy a börtönbe, visz magával pálinkát is. Egy nap gyaloglás közben éri a vihar, és bőrig ázva behúzódik egy kis kunyhóba, ahol megszoptatja a kislányát, majd elbóbiskol. A tej illatára előkúszik egy hatalmas kígyó, és kis híján halálra rémíti az asszonyt; amikor rájön, hogy mit akar a szörnyeteg, az asszonyka kigombolja az ingét és a melléből inni ad neki - majd miközben szoptatja, előveszi az üveg pálinkát, és csorgatni kezdi a mellén lefelé, hogy a tej közé keveredjen az is. Ily módon elaltatja a szörnyeteget, és amíg az részegen hever, levágja hosszú, erős haját, kötelet fon belőle, a ház cölöpéhez kötözi a kígyót - és csak ekkor sírja el magát. Majd a babájával együtt elrohan.
A városba érve bekopog a törvényszékre, és jelenti, hogy megfogott egy szörnyeteget; a kunyhóhoz vezeti a bírákat, hogy bizonyítsa a tettét. Jutalmul azt kéri, engedjék ki az urát a börtönből. A kérését teljesítik, ám nem sokkal a hazatérés után a férj szidni, majd verni kezdi, és azzal vádolja, hogy biztosan lefeküdt a börtönőrökkel, ezért engedték el. A férj azt is elhatározza, hogy megöli a feleségét - ám amikor rőzseszedés közben a tóba akarja taszítani, helyette ő csúszik meg, és csak azért nem fullad meg, mert a felesége végül kihúzza (de előbb a szemére hányja a gonoszságát, és megesketi, hogy megjavul). A férj meg is javul, és az asszony ártatlanságának bizonyságául a vessző, amit a tópartra szúrt, arany fűzfává változik.

Mitől feminista?
Az asszony lélekjelenléte és zsenialitása a történet első felében teljesen lenyűgözött - elsősorban ezért akartam írni róla. Meg azért is, mert a sorozat folyamán még nem volt cigány hősnőnk, és már éppen ideje.

A történet eleve így indul: "Ennek a cigányasszonynak picike volt még a gyereke, mellére kötve hurcolta magával mindenhová, s ha elérkezett az evésnek az ideje, szégyenkezés nélkül a csecsemő szájába adta az emlőjét, akárhol volt, megszoptatta a népek előtt is." Mivel még mindig rengeteg kulturális vita zajlik a nyilvános szoptatással kapcsolatban, külön tetszett, hogy a (női) mesemondó kiemelte ezt a mozzanatot.
(Itt találtam egy nagyon érdekes blogbejegyzést arról, hogyan alakult ki a nyilvánosan szoptató cigányasszony toposza; a fotó a Fotómúzeum oldaláról származik)
És az még csak egy dolog, hogy hősnőnk szoptat, de szoptatás közben mintegy mellékesen sárkányt is öl. Ezt csinálja utána a Fehérlófia!
A mese első fele az anyai ösztön, a lélekjenelét, és a kreatív megoldások egészen érdekes egyvelege. Az asszony nem csak a saját életét menti meg, hanem a kisbabájáét is, olyan eszközökkel, amik a rendelkezésére állnak: A tejével, a hajával, és az urának félretett pálinkával. Minden lehetséges, kéznél levő dolgot felhasznál a túlélés érdekében. Külön szeretem azt a pillanatot, amikor a megkötözött, legyőzött (sárkány)kígyó felett végül elsírja magát. Még az "erős asszonyok", akik minden próbát kiállnak, és összeszorított foggal menetelnek át minden veszélyen, sem tudnak örökké bátrak és összeszedettek maradni - amint elmúlt a közvetlen veszély, mindenkinek joga van összezuhanni.
Hősnőnk nem csak megmenekül, de büszke is a tettére - sokszor még a férfi hősök is eltitkolják, hogy ők ölték meg a sárkányt, amíg alkalmuk nem adódik előrukkolni vele. Gyakorlatias asszonykánk viszont azonnal látja, hogy a tette jutalmat érdemel (amiben teljesen igaza van), és nem átall bekopogni kora hajnalban a törvényszékre, hogy be is hajtsa.

Itt akár véget is érhetne a történet, de nem teszi. A realitás talaján mozogva feltárul, hogy a férj joggal volt börtönben - nem csak megvádolja hősies feleségét azzal, hogy kurva, de meg is veri, sőt, vízbe is akarja fojtani. Ezen a ponton az asszonykán már isteni erő segít - a férj esik a tóba helyette, és amikor megesküszik, hogy megjavul, varázslatos módon hirtelen lesz eszköz és erő is rá, hogy a felesége kihúzza a vízből. Az asszony ártatlanságát ragyogó, színarany csodafa bizonyítja. A mese üzenete egyértelműen az, hogy hősnőnk jobb bánásmódot, a férje pedig büntetést érdemel, ami nagyon pozitív hozzállás a feleségveréshez, főleg más (sokkal népszerűbb) népmesék tanulságaihoz viszonyítva.

Amit érdemes átgondolni
A bántalmazás a népmesékben (meg igazából minden mesélt történetben) nagyon kényes téma. Míg sokaknak abszolút megfelelő befejezés az, hogy a férj megbánja tettét és megjavul, előfordulhatnak ellenvélemények is: Sok nő (avagy férfi) marad benne bántalmazó kapcsolatokban azért, mert azt hiszik, meg tudják győzni, változtatni, javítani a másikat (Szépség és a Szörnyeteg szindróma). Az ilyen történetekkel nagyon óvatosan kell bánni.
Sok múlik a mese jelentéséből, üzenetéből azon, hol vágja el az ember. Szívem szerint igazából a sárkányos epizód végén abba is hagynám, esetleg azzal, hogy a férj kiszabadul a börtönből. Ott is el lehet vágni, hogy a férj a tóba esik... Vagy el lehet mesélni végig, kinek hogy ízlik. De bármelyik változatot, vagy egyéb lehetséges variációt választjuk, legyünk biztosak benne, mit akarunk vele mondani.
Megjegyzendő az is, hogy itt egy olyan meséről van szó, ami cigány (női) mesemondó szájából hangzott el - nem-cigány előadótól esélyes, hogy nem ugyanúgy szól. És most nem kiejtésre meg hasonlókra gondolok, hanem arra, hogy ami a mese realitása - a börtönben ülő férj, az egyedül küzdő anya - kívülálló szájából könnyen szterotípiaként, cigánysággal kapcsolatban sokat emlegetett kliséként is értelmezhető. Kötéltánc, hogy kulturális érzékenységgel adjon elő valaki egy ilyen sztorit - mindenképpen érdemes aprólékos gondossággal dolgozni rajta.

Megjegyzés

Kicsit megdöbbentem rajta, mennyi információt találtam kígyókat szoptató asszonyokról. A világ minden táján - Brazíliában, Spanyolországban, Trinidadon, Olaszországban, és Afrika több részén élő hiedelem, hogy a kígyók szeretik a tejet - elsősorban az anyatejet. A legenda szerint úgy jutnak hozzá, hogy a szoptatás közben elbóbiskoló anyának a mellét a szájukba veszik, a farkuk végét pedig a gyerek szájába dugják, hogy ne sírjon (természetesen a hiedelemnek egy szava se igaz, a kígyók nem szeretik a tejet - de annyira elterjedt a sztori, hogy ezt be kellett bzonyítani). Wales-ben úgy hiszik, a sárkányok olyan viperákból keletkeznek, amelyek anyatejet ittak.
Fene tudja, hogyan alakult ki ez a hiedelem, de én Kleopátra ikonográfiájára gyanakszom...