Kúnos Ignác
George G. Harrap, 1913.
Az egyik első török népmesegyűjtés, Kúnos Ignáctól, negyvennégy mesével (amint a cím is mutatja). A bevezető megismertet minket egy kicsit a török tündérmesék világával, amik a szerző szerint olyanok, mint "egy kristály, amely ezer káprázatos színben tükrözi vissza a nap ragyogását". A kötet maga nagyon látványos, szép iniciálék váltakoznak benne néha finom, néha pedig egészen durván karikatúra-szerű illusztrációkkal Will Pogány jóvoltából - bár gyakran megnehezítette az olvasást, hogy az utóbbiak két oszlopra osztották a szöveget. A könyv végén szószedet is található. Néhány elavult pillanata ellenére klasszikus mesegyűjteménynek tartom, és rengeteg csodaszép történet rejlik benne.
Fénypontok
Nagy kedvencem ebből a gyűjtésből a Szótlan szultánkisasszony meséje, ahol egy rakoncátlan királyfi háromszor egymás után szóra bír egy szépséges lányt azzal, hogy találós meséket mond neki, direkt a rossz megoldással. A lány nem bírja megállni, hogy ki ne javítsa, és mindig megszólal. Szintén régi kedvencem A sárkányherceg, amelyben egy királynőnek sárkány-gyereke születik, akit csak egy szegény lány tud fokozatosan megszelídíteni. Később ismét elválasztják őket egymástól, és a lánynak lesz egy másik férje és gyerekei; amikor a sárkányherceg rátalál, döntést kell hoznia, kit választana inkább. A legjobb sztori a könyvben viszont, véleményem szerint, A fekete sárkány és a vörös sárkány, amelyben egy padisah útnak indul megkeresni negyven elrabolt gyerekét, és végül két sárkány segítségével bukkan a nyomukra. Az is kiderül, hogy a bűnös szellem valójában azért rabolta el őket, mert a saját fiát elragadta egy gonosz boszorkány; a fiút megkerítik, és minden jóra fordul. A kedvenc pillanatom az, amikor a padisah a sivatagban vándorolva egy fészekalja újszülött sárkányra bukkan, akiknek még a szeme sem nyílt ki...Nagyon szép verzió volt a Varázslatos Menekülés mesetípusára Az elvarázsolt paripa és a boszorkány. Itt a paripa egy elátkozott királyfi volt, a boszorkány pedig az anyja, aki mindenféle lehetetlen feladatokat adott a menyének, míg a fiatalok el nem menekültek tőle. Úgy tudtak csak végleg megszabadulni tőle, hogy a lány odaadta a kisujját... Szintén paripa játszotta a főszerepet A holdparipa esetében (ami emlékeztetett egy olasz mesére), amelyben egy királylányt mentett meg többször egy gonosz démontól. A mese végén a paripa meghalt, és a lány a gyerekeivel a gyomrában rejtőzött el egy éjszakára - reggelre pedig palota lett a paripából.
Nagyon tetszett ezen kívül A varázslatos gránátalmaág, főleg az elvarázsolt kertbe tett utazás motívuma miatt - valamint mert a végén a királylány jól felpofozta a hamis vőlegényt.
Shah Jussuf meséje egy szép verzió volt a Szépség és a szörnyeteg típusára. Itt a férjét kereső lányt egy dev-asszony fogadta be a fiaival, akik segítettek neki megszülni és nevelni a gyerekét, és még egy tervet is kifőztek, hogy megbizonyosodjanak róla, a férj kiállna mellette, ha visszatérne hozzá.
Mókás történet szólt egy szkeptikus emberről, aki a saját kárán tanulta meg, mire jó az asztrológia: amint a tankönyvhöz nyúlt, egy madár elragadta magával, mindenféle kalandokat élt át, majd visszakerült oda, ahonnan indult, és el kellett ismernie, hogy a varázslat igenis tudomány. A sztori eleje egyébként a klasszikus "drágakő-hegy" epizóddal indult.
Egy motívum is volt, ami sok mesében előfordult, és nagyon szerettem: amikor a hős végzetes csapást mért az ellenfelére (sárkányra, szörnyre, stb.) az mindig megszólalt, hogy "üss meg még egyszer, ha férfi vagy!". A hős azonban, nagyon okosan, sohasem hagyta magát belehergelni egy második csapásba, ami felélesztette volna a haldokló szörnyet. Határozottság és nem elvakult vagdalkozás volt a hősök jellemzője...
Kapcsolatok
Gyakori mesetípusok közül előkerült a Cerceruska / állat-testvér (Fivér és nővér), Félelemkereső, Három Narancs, Hetet egy csapásra (Kara Musztafa), varázslatos menekülés (A dervis-varázsló), eltáncolt papucsok (Turbán, ostor, szőnyeg), vadász fia (A varjútündér), Hófehérke (A varázslatos hajtűk), ördög és a szegény asszony (Szellem a kútban), hamis jós, varázslóinas, és a hamis menyasszony (Rózsaszépség - ebben tetszett, hogy a mese elején három lány lőtt ki nyilakat, és indult el férjet találni, illetve érdekes volt, hogy az igaz menyasszony gyerekének valahogy a hamis menyasszony adott életet).Előkerült az a balkáni (?) mesetípus is, amelyben egy lány ételt visz a bátyjainak, de eltéved, és egy szörny felfalja őt, ahogy a keresésére induló fiúkat is. Végül a legkisebb, "bolond" fiú volt az, aki megmentett mindenkit, majd a mese folytatásában egy Fehérlófia-szerű földalatti kalandon is átesett a Ciprusról már ismert Smaragd Griffmadárral. A vihardémon egy nagyon szép, színes történet volt, amit az Élet Vize és a Halhatatan Koschei mesetípusait kombinálta egybe (és igen, ebben is volt smaragd griffmadár).
Hova tovább?
Örményországba!
