A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kisebbségek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kisebbségek. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. november 20., szombat

Tengeri vándorok meséi (Ázsiai kisebbségek meséi 2. - Moken)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

Rings ​of Coral
Moken folktales
Jacques Ivanoff
White Lotus Press, Bangkok, 2001.

A kötet 44 meséjét az 1980as években gyűjtötte a szerző a moken néven ismert tengeri nomádoktól, akik a Thaiföld és Burma közötti szigetvilágban vándorolnak, és a tengerből élnek. A bevezetőből megismerkedünk ezzel a titokzatos néppel, a szigetvilággal, a mesemondó hagyománnyal és a mesék csoportosításával. Külön érdekes volt olvasni a gyűjtésről, a szerző és a mokenek kapcsolatáról, és a sámánról, aki olyan húzásokat is ejtett, mint pl. hogy titokban felvett a magnóra egy extra mítoszt, amit a gyűjtő csak sokkal később, a hazatérése után talált meg. A mokenek erőt tulajdonítanak az énekelt eposzaiknak; némelyik még vihart is képes kelteni. A bevezetőből megismerkedhetünk a mesemondókkal is, akik közül többen a sámán családjához tartoztak, de más és más történeteket meséltek.
A történetekhez végjegyzetek tartoztak, amik nélkül néha elég nehéz volt érteni, mi zajlik, és folyton előre-hátra kellett lapozgatni. A könyvben több fekete-fehér és egy csokor színes illusztráció is szerepel.

Fénypontok

Sok történet szólt a különböző tabuk, szokások kialakulásáról. Péma Alang történetében például egy férj meghagyta a feleségének, mit ne csináljon otthon, amíg ő elmegy fecskefészket szüretelni egy barlangba (a fésülködés előhívja a cápákat, a ruhák kirázása szelet kelt, stb.). Az asszony megfeledkezett a tabukról, és a férje lezuhant a barlang tetejéről. Egy másik történetben egy szintén Péma nevű kapitány nem adta meg a tiszteletet a Surin-sziget majmainak (a majmokat a mokenek nagy tiszteletben tartják), hanem meg akart velük küzdeni, mire a majmok a majomszellem segítségével halálra harapták. Pinang és a Tengeri Szellem történetében egy férfi hajójába bemászott egy titokzatos nő, és egymásba szerettek. A nő elmondta, hogy ő egy tengeri szellem, és megtiltotta a férjének, hogy bármire vadásszon, ami "a tengerből jön és szeme van." (Főleg teknősökre, bár a férj nem tudta eldönteni, teknős- vagy dugong-szellem-e a felesége). Meglepő módon itt a férj betartotta a tabut.
Természetesen a hajózás is sok formában megjelent a történetekben. Érdekes volt például A könnyező kötél legendája, amelyben egy tengeri kígyó megmarta egy hajó kormánylapátját, és a mérge annyira erős volt, hogy mindenki meghalt tőle a hajóban. Erre az egyik vitorlafeszítő kötél életre kelt, lemászott a helyéről, mindenkinek bemászott az orrába, és újraélesztette őket. A vitorlafeszítő kötelet azóta a mokenek nagy tiszteletben tartják, élő szellemnek hiszik.
A moken hiedelem szerint az árapályt egy óriási rák mozgása okozza, aki egy barlangban lakik az égig érő mangófa alatt. A mangófának egyéb lakói is vannak: egy garudamadár él az ágai között a lányával, a fa tövében pedig egy csodaszép asszony, aki elcsábítja a tengerészeket, aztán odaveti őket a cápáknak. Egy másik sztoriban a mokenek nyugatra hajóztak, hogy elérjék a Borostyán Földjét, és a Mindent Termő Fikusznál lyukadtak ki, ahol elsüllyedt a hajójuk. Három moken ős három különböző módon jutott haza - egyikük egy gitárhal hátán, másikuk egy óriásmadár hátán (á la Szindbád), a harmadik lestoppolt egy indiai hajót.
Szintén szép volt Az óriásasszony gonoszsága című mese, amelyben egy gonosz óriás megölt egy anyát és átvette a helyét, de az anya lelke mindenféle dolgokká változott, és végül a fia megtörte az átkot, és visszanyerte a szüleit.

Kép innen

Kapcsolatok

Nyonya eposzában, amit végig maláj nyelven énekelnek, Nyonya feleségül ment egy Jawan Moda nevű férfihoz a férje halála után, de amikor az új férj megcsalta, a nő hazarepült a szülei szigetére. A férje követte, és visszanyerte a feleség megbecsülését azzal, hogy megvédte a szigetet egy ellenséges hadseregtől egy majom és medve segítségével. Ez a csatajelenet a Rámájanát idézte. 
Awang a Béka története egy békavőlegény-mese volt, egy epikus háborúval megfejelve, Kaét legendája pedig egy kígyóvőlegény-történet (ilyenből egyébként több is volt a kötetben). Kaét apja többször megölte a lánya kígyó-szeretőjét, de az mindig feltámadt, míg végül a lány, az apja kegyetlenségén felháborodva, férjestül-gyerekestül felköltözött az égbe.
Kechot és a Halál legendája egy asszonyról szólt, aki sétáló halottakkal találkozott egy szigeten. A halottak megkérték, vigye át őket a hajójával egy másik szigetre, de ezt az asszony megtagadta. A halottak erre megjósolták, hogy többé senki sem fog feléledni a halála után.
Akadt egy Törpeszarvas-mese is, de nem volt se füle, se farka, mintha a mesélő nagyon halványan emlékezett volna csak a történésekre. A kötet végén viszont, a más gyűjtőktől származó szövegek között, akadt egy igen csinos Törpeszarvas és a Tigris verzió, amiben eddig számomra ismeretlen trükköket is találtam.


2021. november 13., szombat

Esti mesék fejvadászoknak (Ázsiai kisebbségek meséi 1. - Iban / Tengeri Dajak)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

Tudom, hogy még nem fejeztem be a kínai kisebbségek meséit sem, de annyi jó könyv került a kezembe mostanában, hogy muszáj ugrálnom egy kicsit.

The Girl Sudan Painted Like a Gold Ring

Folktales from the Sea Dyaks of Sarawak, Borneo
Theresa Fuller
Bare Bear Media, 2022.

Az Iban (régiesen Tengeri Dajak) nép nagyjából egymillió főt számlál, és Borneó szigetén él a tengerparti Sarawak tartományban és a folyók mentén. Hosszú, sok családot magukba foglaló házakban élnek, és a 19. századig szokásban volt náluk a fejvadászat hagyománya.
A kötet szerzője, Theresa Fuller mesemondó, személyesen keresett meg, hogy recenziós példányt kínáljon fel ebből a hamarosan megjelenő kötetből. Nagyon boldog voltam vele, szeretem a borneói meséket, és dajak gyűjteményt még nem olvastam. A könyvben tíz mese szerepel, de közülük néhány többrészes; ezek végigvonulnak a köteten, két vagy három külön fejezetben a többi mese között. A történetek kulturális hátterét rövid bevezetők magyarázzák, és magukba a mesékbe is sok érdekes részletet szőtt a szerző. Néhány hosszabb meséhez hozzátett saját maga által költött részeket is a női szereplők szemszögéből, de ezeket gondosan megjelölte. Az általa költött részek általában hosszabbak és sokkal "regényesebb" stílusúak voltak, mint a népmesék, de egyébként nagyon gyönyörű szövegek, tele apró, érdekes részletekkel. A könyv végén szószedet és kulturális útmutató is található.

Fénypontok

A címadó mese egyszerre volt költői és lenyűgöző. Hőse, Siu, azok közé a vadászok közé tartozik, akik véletlenül az állatok birodalmába tévednek, és megtanulják, hogy a saját otthonukban ők maguk is emberek. Feleségül veszi a szellemek királyának lányát, aki cserébe azt kéri, soha többé ne öljön madarakat. Amikor megszegi az ígéretét, a felesége elhagyja őt, és Siu egyedül marad a fiával. A vadonban neveli a fiút, míg végül izgalmas és kalandos úton eljutnak a szellemek világába, ahol az immár felnőtt legény bebizonyítja, hogy fél-szellemként és különb az összes nagy hatalmú rokonánál. Az egyik ilyen próba egyébként egy remek búgócsiga-verseny volt.
Szintén másik világba lépett át, tarajos sült követve, a legkisebb fiú Pulang-Gana, ahol a szellemek királyának lányába szeretett bele. Amikor hazatért, és a testvérei továbbra is bántották, mint azelőtt, Pulang-Gana végül a föld istenévé vált, akit mindenkinek tisztelnie kell.
A fejvadászat fontos szerepet kapott a Danjai és a Vértigris Húga című mesében. Itt egy fiatal asszony vértigris martaléka lett, mire férje, Danjai, elindult a tigris nyomában, hogy lefejezze. Átkerülve a tigris birodalmába megismerkedett annak húgával, aki jószívű volt, és segített gonosz bátyját legyőzni a hősnek (és visszaadta a halott felesége fejét is). Közben egymásba is szerettek - ezért Danjai elindult, hogy jegyajándékul emberfejet hozzon a menyasszonyának.
Tetszett az az apokaliptikus történet is, amelyben emberek egy kutyát kínoztak, és ezért rettenetes vihar zúdult rájuk, és egy jószívű család kivételével mindannyian kővé váltak. Hasonló mese szólt két lányról is, akik védtelen állatokat gúnyoltak.

Kapcsolatok

Az ügyeletes trickster itt mindannyiunk kedvenc Törpeszarvasa, akit it Akal Pelandok (Kortalan Törpeszarvas) néven ismernek. Több mese is szólt róla a kötetben: ismerős volt Pelandok és az Óriás esete, amelyben az állatok halfogását ellopó óriást egyedül Törpeszarvas tudta furfanggal legyőzi, és a Pelandok, Számbárszarvas és Disznó is, amely a klasszikus "Törpeszarvas a gödörben" mese változata. Itt a másik két rászedett állat, a gödörből kiszabadulva, Törpeszarvas nyomába eredt, és ő ugyanazokkal a trükkökkel verte át őket, mint Tigrist szokta (darázsfészekkel és óriáskígyóval). Egy harmadik, folytatásos történetben Törpeszarvas és Kikura, a Teknős egymást verték át, és ráadásnak egy majmot és egy medvét is.



2020. február 26., szerda

Piros Pipacs Kisasszony (Feminista Multikulti Népmesék 9.)

Ismét szerda, ismét Feminista Multikulti Népmesék! A Feminista Magyar Népmesék folytatásaként ezúttal Magyarországon kívüli országokból, kultúrákból válogatok. A bejegyzések listáját itt találjátok, akit pedig érdekel az előző sorozatból született mesegyűjtemény, az Ribizli a világ végén címmel találja meg a Móra kiadónál. És természetesen ebből a sorozatból is készül könyv :)

Származási hely: Oroqen nép (Kína)

A történet

Laurent Diána rajza (Hősök és Pimaszok)
Egy Yanjiao nevű fiatal vadász szép lányt pillant meg a folyó túlpartján, és flörtölés gyanánt nyilat repít a nyírfakéreg vödrébe. A lány erre bosszúsan azt mondja neki, nagyobb vadász lenne, ha megülné az apja óriási vadlovát. A legény teljesíti a kihívást, és visszatér a folyóhoz, ahol megint meglövi a lány vödrét. A lány erre közli vele, hogy akkor lenne igazán valaki, ha elmenne feleségül kérni Pumeit, a legszebb lányt a világon. A fiatal vadász rögtön a fejébe veszi, hogy megteszi a veszélyes utat, az apja figyelmeztetése ellenére.
Útnak indulva Yanjiao megment egy rakat fiatal lányt egy rettenetes sárkánytól (majdnem bele is hal az akcióba). A lányok között van a folyópartról ismert hölgy is, akit a hajában lévő piros pipacsról ismer meg. A piros pipacsos lány megígéri, hogy elvezeti Pumeihez, és "fivérként és nővérként" utaznak tovább. Útközben mindenféle kalandokba keverednek, démonokkal harcolnak, óriás szúnyogokkal teli mocsáron vágnak át, kölcsönösen megmentik egymást. Amikor megérkeznek a városhoz, ahol Pumei lakik, a lány búcsút int a vadásznak.
Pumei apja három próbát állít minden kérő elé. Az első kettőt Yanjiao könnyedén kiállja - ám a harmadik próba az, hogy a piros pipacsos lányt máglyára teszik a szeme láttára. Természetesen rögtön megmenti, és kiderül, hogy a lány maga volt Pumei. Amikor a döbbent vadász megkérdezi, miért kellett bejárnia érte a fél világot, a lány azt mondja neki, a saját szemével akarta látni, milyen ember valójában. Yanjiao elismeri, hogy Pumei nagyon okos, és boldogan összeházasodnak.

Mitől feminista?

Ha top tíz örök kedvenc mesét kellene választanom a repertoáromból, ez biztosan köztük lenne. Első olvasásra beleszerettem.
Oroqen hölgy, kép innen
Nagyon ritka az olyan történet, amelyben a hős és a hősnő vállt vállnak vetve mennek át mindenféle kalandon anélkül, hogy a mese eleve az ő szerelmükről szólna. Yanjiao, miután a flörtölése nem talált jó fogadtatásra, az utazás során barátként, partnerként, "testvérként" tekint a lányra, olyannyira, hogy megígéri neki, hogy ha elnyerte Pumeit, neki is segít majd férjet keríteni.
Érdemes szót ejteni erről a "flörtölés" dologról. Yanjiao nagy büszkeségében azt hiszi, azzal fog bevágódni a lánynál, ha az íjásztudományát fitogtatja; az sem érdekli, hogy közben kilyukasztja, tönkreteszi a lány vízhordó vödreit. Macsós magamutogatás ez, és a pipacsos lány nem is dől be neki: mindkét alkalommal azt mondja a legénynek, hogy "ez se bátor dolog nem volt, se okos", és javasol valami mást, amivel bemutathatja, mennyit ér. Az apja elvadult lovának megszelídítése szép szimbolikus mozzanat a tombolás megfékezésére, az út pedig, amire Pumei kezéért indul el, valójában maga a folyamat, mely során bizonyíthatja, hogy méltó a lány kezére. Nem attól lesz a végén valódi hős, hogy "elnyert" egy idegen menyasszonyt - hanem attól, ahogy útközben a piros pipacsos lánnyal viselkedett. A mérgező viselkedést tisztelet váltja fel. Az egyoldalú, erőszakos közeledés már régen nem számít romantikusnak; itt az ideje hogy leszokjunk az olyan beidegződésekről, mint pl. "azért húzza a hajad, kislányom, mert tetszel neki, ennek örülni kell!"
Végtelenül fontos aláhúzni Pumei zárszavát: "Meg kellett győződnöm róla, hogy milyen ember vagy, mielőtt feleségül mentem volna hozzád." Kilóg ez a gyakorlatias, okos hozzáállás a sok mesebeli szerelem-első-látásra, házasság-vagy-a-halál történet közül. Pumei nem kockáztat, és nem küldi el próbára a legényt: maga megy vele, szemmel tartja, beszélgetnek, utaznak, akadályokat győznek le együtt, megmentik és támogatják egymást, egy ponton még lovat is cserélnek. Megismerkednek. A megtett út során nem csak szerelem, de kölcsönös tisztelet is szövődik közöttük, ami egy egyenlő és stabil házasság alapjává válik.
(Hozzátenném zárójelben azt is, hogy demiszexuális emberként [a demiknél a vonzalom érzelmi kapcsolaton alapul] nagyon tudom értékelni azokat a meséket, amelyekben nem azonnal zúg valaki bele a másikba, hanem hosszas ismeretség után.)

Amit érdemes átgondolni

Az eredeti szövegben Pumei megmondja a vadásznak, valójában kicsoda, és piros pipacsot dob neki, mielőtt a fiú kiszabadítaná a lángok közül. Én úgy szoktam mesélni, hogy először gondolkodás nélkül megmenti, és aztán tudja meg az igazat. Szeretném azt hinni, akkor is megmentette volna, ha nem ő lett volna Pumei.

Források

(Ez a mese nem lesz benne a feminista gyűjteményben, mert már szerepel egy másik könyvemben)

The Seven Sisters: Folktales from China (Foreign Language Press, 1982.)
Zalka Csenge Virág: Hősök és Pimaszok (PONT Kiadó, 2019.)

Megjegyzés

Mint minden mesének, ennek is fontos ismerni a kulturális kontextusát, főleg a nők szerepe miatt az oroqen hagyományban. Ajánlom olvasásra ezt az angol nyelvű, online elérhető oroqen mesegyűjteményt, sok csodás történet szerepel benne.