A mesecsokor a Márciusi mesék márciusi ifjaknak fantáziacímet kapta; az volt a célom, hogy a forradalommal kapcsolatos legendák is kerüljenek bele, de olyan mesék is, amik a reformkor idején különösen népszerűek voltak (bónusz, ha valamelyik márciusi ifjú írta őket). Mindennek persze illeszkednie kellett a közönség (5-10 évesek és szüleik) igényeihez, ismereteihez.
Keményen megdolgoztam a házi feladattal; izgalmas, kampányban olvasós két hetet töltöttem el, míg összevadásztam a meséket. Sorra fogyasztottam a könyveket, Jókai-novelláktól Tompa Mihály Népregéiig. Újraolvastam nagy kedvencem, Dienes András A legendák Petőfije kötetét (irodalomórán kötelezővé tenném), hozzá a Hősök és Vértanúk című néprajzi gyűjtést a szabadságharc népi emlékezetéről; Szendrey Júlia elbeszéléseit (amik gyönyörűek, de borzasztóan szomorúak, nem csoda, hogy Andersent fordított), Bezerédj Amália gyerekkönyvét (Magyarországon az elsőt), Varsányi József irodalmi Petőfi-mondáit (amik Dienes után kissé patetikusnak hatottak), és a Petőfi-könyvtár vonatkozó köteteit. Az olvasottaknak töredékét sem használtam fel végül, de egyetlen olvasmányt sem bántam meg; mind hozzájárult, hogy a megfelelő hangulatba kerüljek, és kicsival jobban átlássam a kor irodalmát. Sajnos nagyon sok feljegyzett történelmi legenda töredékes, vagy csupán néhány mondatból áll; ráadásul bele kellett gondolnom abba, mit ismernek az 5-10 évesek a kor történelméből, hogy ne beszéljek el a fejük felett, de történelemórát se kelljen tartanom. Izgalmas kihívás volt.
Végül Gaal György könyvével ütöttem meg a főnyereményt. Ő nagyjából a Grimm testvérekkel egyidőben gyűjtötte, és a szabadságharc után adta ki az első magyar nyelvű népmesegyűjteményt az országban. Ráadásul ő a bécsi magyar huszároktól gyűjtögette a meséit, amitől nem csak különlegesen ízesek (sok bennük a katonai kifejezés, és a hősök is gyakran huszárok), de ráadásul könnyen kapcsolódnak a műsorhoz is.
(Jánost Vitézzel azóta nem foglalkozom, amióta általános iskolában hármast kaptam, mert nem tudtam megmondani, miben halt meg Iluska. Nagyapám szerint csíkos pizsamában. Spoilers.)
A Nemzeti Múzeim 12-es számú, 1848/49 eseményeivel foglalkozó emeleti termébe pakoltuk be a párnákat a mesemondáshoz. Megint csak kedves kis közönség gyűlt össze; öt gyerek és kilenc felnőtt, akikhez később még egy gyerekcsoport, nagyjából hat-hét fiú, és néhány járó-kelő vendég csatlakozott. Nyugodt hangulatú mesélés volt; én magam is letelepedtem a földre, mert nem akartam egy órán keresztül felülről szónokolni.
A programot azzal a kérdéssel kezdtem, hogy vajon kétszáz évvel ezelőtt kik mesélték a meséket. Jöttek mindenféle válaszok - nagymamák, szülők, öreg nénik -, de a gyerekek szeme különösen felcsillant, amikor megemlítettem, hogy bizony akkoriban a katonák is meséltek a kaszárnyában, méghozzá szép, hosszú tündérmeséket. Ez meg is alapozta a kellő kíváncsiságot az első történethez, A zöld dragonyoshoz - akiről nem derül ki ugyan, hogy mitől zöld, de szerencsétlen módon lekésik egy háborút, és utólag fut csak be, hogy a királynőjét felszabadítsa egy átok alól (lemaradásának oka az, hogy pont egy elvarázsolt erdőbe szalad be pisilni, amin külön jókat kacarászott a közönség). A színes és fordulatos, háromszor hármas tündérmesét két Petőfi-legenda követte; mindkettő erdélyi történet, és mindkettő arra keresi a választ, mi történt a költővel Segesvár után. Már a gyerekek is tudták, hogy Petőfi Segesvárnál elesett, így szerencsére nem kellett nekik magyarázni a történetek varázsát. Az egyik egy nagyon mókás sztori két rablóról, akik kalandos úton megmentették Petőfi életét, és magukkal vitték, hogy a betyárok költője legyen, a másik pedig egy szép-szomorú történet a firtoshegyi tündérről, aki előbb a hegy gyomrába zárta a költőt, majd megátkozta, hogy a Kárpátokban bolyongjon. A Petőfi sorsán való elmélkedés után visszakanyarodtunk még egy kicsit a katona-tündérmesékhez, és a Szalmakirály bájos meséjével zártam a sort, melynek fénypontja, amikor a feleségét kereső király az Egerek Világába jut egy barlangon keresztül. Mivel pontban három órakor kezdődött a Mare Temporis jelmezes előadása a díszteremben, még épp időben mentettük meg a királylányt ahhoz, hogy a közönség továbbindulhasson.
***Kiegészítés március 17-én***
A második előadás legalább olyan sikeres volt, mint az első, sőt! Az ünnepi hétvégre való tekintettel telt házunk volt, kezdéskor nagyjából negyven embert számoltam. Gyerekek és felnőttek vegyesen ültek körülöttem, és lelkesen, olykor kuncogva, máskor álmélkodva hallgatták a történeteket. A nagy mókára való tekintettel megismételtem a Zöld Dragonyost (még mindig nem derült ki, mitől zöld), illetve a két Petőfi-legendát is. Azt hiszem, a második kör után már elmondhatom, hogy Petőfi és a rablók a befutók, a tündéres mese a nyomukba sem érhet. A három mese pont kitett egy órát, ami annak a jele, hogy a második előadásra szépen kikerekedtek. Mennek is rögtön az állandó reperotártba.
Következő múzeumi mesélés április 7-én! Visszatérünk a régészeti kiállításba.
A második előadás legalább olyan sikeres volt, mint az első, sőt! Az ünnepi hétvégre való tekintettel telt házunk volt, kezdéskor nagyjából negyven embert számoltam. Gyerekek és felnőttek vegyesen ültek körülöttem, és lelkesen, olykor kuncogva, máskor álmélkodva hallgatták a történeteket. A nagy mókára való tekintettel megismételtem a Zöld Dragonyost (még mindig nem derült ki, mitől zöld), illetve a két Petőfi-legendát is. Azt hiszem, a második kör után már elmondhatom, hogy Petőfi és a rablók a befutók, a tündéres mese a nyomukba sem érhet. A három mese pont kitett egy órát, ami annak a jele, hogy a második előadásra szépen kikerekedtek. Mennek is rögtön az állandó reperotártba.
Következő múzeumi mesélés április 7-én! Visszatérünk a régészeti kiállításba.
