A Halál és a Mesemondó
Népmese a Dominikai Köztársaságból
Élt egyszer egy szegény ember, aki folyton-folyvást arról álmodozott, hogy egyszer meggazdagodik. Csodás történeteket talált ki arról, mennyivel szebb lesz majd az élete, mi mindent kipróbál, meglát, megvásárol majd, amikor végre a nyakába szakad a szerencse. Addig-addig ábrándozott, míg egy nap szokatlan látogatója érkezett: Megjelent előtte La Muerte, maga a Halál, egy magas, szikár, feketébe öltözött nő alakjában.
- Védelmembe veszlek, ha úgy kívánod - mondta La Muerte - Orvost csinálok belőled. Hatalmat kapsz, hogy bárkit meggyógyíts, akire én nem tartok számot. Ha egy beteg ágyához hívnak, és én az ágy lábánál állok, akkor csak rá kell tenned a kezed a szenvedőre, és azonnal meggyógyul. De ha az ágy fejénél állok, akkor nincs kegyelem! Az a lélek az enyém.
Megkötötték az egyezséget. A szegény ember azonnal a nagyvárosba költözött, és doktorként kezdett praktizálni. Hamar szét is szaladt a híre az egész városban, hogy van egy orvos, aki kézrátétellel gyógyítja a betegeket. Persze a Halált, aki az ágy lábánál állt, soha nem látta senki az orvoson kívül. A szegény ember hamarosan meggazdagodott.
Fülébe jutott egy nap a királynak, hogy milyen csodálatos doktor lakik a városában. A király egyetlen lánya éppen súlyos betegen feküdt, ezért az uralkodó azon nyomban a csodadoktorért küldetett.
- A lányom súlyos beteg, már alig pislákol benne az élet - mondta a király az orvosnak - Ha meggyógyítod, gazdagon megjutalmazlak, és feleségül veheted. De ha meghal a lányom, vigyázz, mert te is utána halsz!
A doktor beleegyezett a dologba; biztos volt benne, hogy most is olyan könnyű dolga lesz, mint a többi beteggel volt. Ám amikor belépett a királylány szobájába, elszörnyedve látta, hogy La Muerte az ágy fejénél áll. Végem van!, sápadt el a csodadoktor, Ha a királylány meghal, engem kivégeznek!
Gyors ötlettől vezérelve megfogta a királylány ágyát, és megfordította - így most már a lábánál állt a Halál. A doktor gyorsan a királylányra tette a kezét, és a lány azonnal kipirult, és felült, mintha soha beteg sem lett volna. La Muerte dühösen kiviharzott a palotából.
A király ünnepélyesen bejelentette, hogy a lánya feleségül megy a doktorhoz. Meg is hirdették másnapra az esküvőt. Ám amikor a doktor kilépett a palotából, karon ragadta őt La Muerte, aki ott várakozott rá:
- Most pedig velem jössz!
La Muerte felvitte a doktort az Égbe, ahol az emberéletek olajmécsesei égnek. Volt, amelyik tele volt még olajjal, és nagy lánggal égett; mások már alig-alig pislákoltak. Minden mécseshez egy-egy emberi élet tartozott.
- Ez a te lángod - mutatott La Muerte egy aprócska mécsesre, amelyben már alig volt olaj - Becsaptál engem, ezért hamarosan véget ér a földi életed. Öt perced van hátra!
A doktor rémülten nézett a Halálra.
- Ó, jaj! Csak öt?... Hát jó, ha öt percem maradt, életemben utoljára szeretnék még mesélni egyet. Elmondhatok neked egy történetet?
La Muerte beleegyezett a dologba - a doktor pedig mesélni kezdett. A mese, amit mondott, olyan csodálatos, olyan varázslatos, olyan különleges volt, hogy teljesen elbűvölte a Halált. Mesélés közben pedig a doktor észrevétlenül a mécses elé állt, a háta mögött megbillentette az olajos kannát, ami a mécsesek töltögetésére szolgált... és annyi olajat töltött a saját mécsesébe, hogy a lángja azóta sem aludt ki.
Attól a naptól fogva máig szájról szájra jár a történet arról, hogyan győzte le a Halált a mesemondás.
A mese ebből a kötetből származik.
Eredeti mesemondó: Feyito Molina, Monte Cristi
Spanyolról fordította és újramesélte: Zalka Csenge Virág
(A kép a mexikói Halottak Napján viseletes arcfestést ábrázolja)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése