Megint csak egy jól ismert népmese kevéssé ismert változatáról lesz szó.
Miről szól?
Egy király mindhárom lányát megkérdezi, mennyire szeretik őt. A legkisebb lány, akit Mariskának hívnak, azt feleli, ő úgy szereti az apját, mint a sót. A király erre dühében száműzi a lányát, aki az erdőbe menekül, és egy barátságos boszorkány házában talál menedéket. Egy idő után hozzájuk szegődik egy legény is szolgálatba. A boszorkány egy napon visszaviszi Mariskát a palotába, és segít neki és a nővéreinek olyan vacsorát főzni, amiben nincs só. Amikor a vacsorát feltálalják a királynak, az mélységesen elszégyelli magát, a boszorkány pedig figyelmezteti, hogy tanuljon az esetből. A legény Mariska után jön a palotába, összeházasodnak, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.
Hogyan készült?
A mese alapját megint csak egyik kedvenc mesemondóm, Jóni Ferenc szövege alkotja. Marsikát egyébként kivételesen nem én neveztem el, az eredeti szövegben is így hívják (a legénynek viszont én adtam nevet). Kisebb elemeket átemeltem más meseváltozatokból is, és Jóni Ferenc meséjét elfeleztem, mert eredetileg egy másik, kevésbé összefüggő történet is hozzá volt fűzve.
Mitől különleges?
Erről a meséről is blogoltam már korábban, de amikor az a bejegyzés készült, még nem ismertem ezt a remek változatot. A só önmagában egyébként nagyon ismert mese, rajzfilm is készült belőle, de Jóni Ferencnek sikerült különösen szép gondolatokkal megtöltenie. Mariskát támogató közeg veszi körül: a nővérei, a boszorkány, és a legény is mind az ő oldalán állnak, és még az apja is, amikor hazatérni látja, boldogan borul a nyakába, és bocsánatot kér tőle (már a sótlan vacsorás trükk előtt!). Sorra véve őket:
Jó olyan mesét látni, ahol a lánytestvérek nem versengenek egymással vérre menően. A két idősebb nővér próbálja meggyőzni az apát, hogy ne űzze el Mariskát, hogy gondolja át, mint jelentett számára az, hogy "úgy szeretlek, mint a sót." Amikor Mariska hazatér, boldogan fogadják, és vele együtt készítik el a sótlan vacsorát az apjuk megleckéztetésére.
A jó boszorkány alakját különösen szeretem. Az emberek vele riogatják a gyerekeiket, és először Mariska is tart tőle - ám hamar rájön, hogy az öregasszony jóindulatú. A boszorkány nem csak az elűzött királylánynak ad otthont, hanem gondoskodik róla, hogy helye legyen a szegény legénynek is, akivel megismerkedett. Ő rukkol elő a sótlan vacsora ötletével, és a királyról is megvan a maga véleménye: "Ismerem apádat, mint a rossz pénzt!" közli már a mese elején, a végén pedig, amikor a király megtanulta a leckét, még rá is pirít, hogy "Még egyszer ne kelljen nekem az udvarodba jönni, megmenteni tőled a lányodat!" Mindenkinek szüksége van egy ilyen szókimondó, bölcs, támogató boszorkányra az életében...
Jóska, a legény kapcsolata Mariskával szintén nagyon bájos. Már-már romantikus filmbe illő módon az erdőben találkoznak, és miután Mariska eltöri a lábát, a legény ölben viszi haza. Felismeri benne az elűzött királylányt, mert ugyanabból a királyságból származnak. A két fiatal az együtt töltött idő alatt szeret egymásba, de Jóska csak akkor csatlakozik Mariskához, amikor a lány már visszanyerte a helyét az apja udvarában. Nem akarja a problémákat megoldani helyette.
Végül pedig ott van a királyi apa figurája. Első dühében elkergeti a lányát, de amikor Mariska varázstükörből beles a palotába, már azt látja, hogy az apja a vitézeivel keresteti őt, és bár állítja, hogy Mariska szavai fájtak neki, vissza akarja kapni a lányát. Amikor végül újra találkoznak, a király kedvességgel és elismeréssel fordul a lánya felé. Olyan apafigura ő, aki hallgat a lányaira, képes elismerni a hibáit, és tanulni belőlük.
Érdekesség
A só és a boszorkány kapcsolata (a mese végén tengernyi sót ráz ki a kendőjéből, csak úgy poénból) nem magyar kuriózum. Dél-amerikai mesékben is olvastam olyan boszorkányról, aki a sóbányákat őrzi, és sót tud teremteni a semmiből.
