Ismét szeptember, ismét Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál. Hatodik éve adok elő ezen a fesztiválon, és ez volt az ötödik alkalom, hogy személyesen is jelen lehettem (volt egy év covid, ugye). Esőfelhők alatt indultunk útnak Budapestről, de az érkezés utáni reggelre Székelyföldön már kisütött a nap, és én boldogan vetettem bele magam a turnézásba. Idén mindenhová ugyanazt a két műsort rendelték meg: kamaszokat és kópékat.
Kedd reggel a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskolában kezdtem. A kiskamaszok még némileg félálomban érkeztek (én is), de hamar megegyeztünk benne, hogy a félelmetes mesékhez a reggel nyolc óra sem túl korai. Meséltem magyar népmesei horrort, japán horrort, és végül külön kérésre "vicces vikingeset" is (Thor mint menyasszony, nyilván). A közönség tudta, hogy mit szeretne.
Az iskola után egy Forma 1-es autóváltással kilőttünk Kézdire, ahol a Vigadó már évek óta a fesztivál állandó helyszínévé vált. Első körben körülbelül nyolcvan kiskamasz érkezett, akik kényelmesen elfészkelték magukat a párnákon, és vidáman hallgatták a meséket. Itt is a vikingek és a japánok voltak a sztárok; külön élveztem, hogy Jiraiya legendáját mesélve egy csoport lány a hátsó sorban gyakorlatilag táncolni kezdett a lelkesedéstől. Utánuk alsósok érkeztek, körülbelül negyvenen; nekik mindenféle mókás, tricksteres meséket mondtam. Előkerült természetesen Törpeszarvas is, de sikerült több új mesét is bemutatnom nekik.
A szerdát Sepsiszentgyörgyön töltöttem. Délelőtt a Székely Nemzeti Múzeum irattárában kutattam; előástam rengetek klassz mesét meg érdekes néprajzi adatot. Közben egy órára elment a belvárosban az áram, és vele a digitális katalógus is, úgyhogy analóg zajlott tovább a kutatás: levettünk dobozokat a polcról, és megnéztük, mi lapul bennük...
Szerda este az unitárius templomban adtunk elő közösen Szabó Enikővel és Kádár Annamáriával. Ez mostanra hagyománnyá vált, mindig egy-egy érdekes fogalmat járunk körül a mesék és a mesepszichológia szemszögéből. Idén a Szerendipitás (a mindennapok csodás véletlenei) volt a téma. A templomban kicsi, ám lelkes közönségünk volt, akik jókat nevettek A jószívű hordár meséjén, amit választottam. (Nekem is új kedvencem ez az iraki történet).
Csütörtökön komoly utat jártunk be: Sepsiről elmentünk Gyergyóba, onnan Marosvásárhelyre, este pedig vissza Sepsire. Nagyjából 400 kilométeres kör volt, három fellépéssel. Gyergyószentmiklóson a könyvtárban meséltem, kamaszoknak. Nagyon szeretem ezt a helyszínt, és a gyerekeket is, de évek óta nem jártam ette - mint kiderült, azért, mert 4 évvel ezelőtt horror meséket rendelt tőlem a könyvtár, és a tanárok ezt zokon vették. (Kellett nekem Teig O'Kane-t mesélni). Ez úgy derült ki, hogy a kamaszok ismét félelmetes meséket követeltek, de a könyvtáros még időben szólt, hogy hagyjuk... Helyette meséltem Jiraiya-legendát (az egyik kölyöknek Naruto manga volt a kezében, ezt a labdát le kellett ütni), északi mitológiát, Arthur-legendát, görög mitológiát (Lore Olympust olvastak a lányok), meg (külön kérésre) kínai sárkányokat is. A kamaszok szokás szerint zseniális közönség voltak. Azok a srácok, akiket a tanárok direkt szétültettek, hogy ne rendetlenkedjenek, kerekre nyílt szemekkel, pisszenés nélkül hallgatták végig az összes sztorit (kivéve, amikor megkérdeztem, tudják-e, ki az a Thor, mire az egyik felkiáltott, hogy "hát egyértelmű!"). Amikor Thort menyasszonynak öltöztették, az egyik kissrác úgy csapott a homlokára, hogy a szobán keresztül hallottam a csattanást. Nagy volt a hangulat - főleg, mert három helyett véletlenül négy osztály érkezett, így szó szerint minden talpalatnyi helyen kamaszok tolongtak.
Marosvásárhelyre szakadó esőben érkeztünk, és a vár kávézójában vártuk meg, hogy berendezzék a Kupolát esőhelyszínnek. Itt Kádár Annamária és a KultFeszt szervezőnek meghívására meséltem trickster-történeteket. A gyerekek azonnal rácuppantak Törpeszarvasra; a mesélés végére még a nap is kisütött (erről is akadt egy mesém), és jó hangulatban, könyveket dedikálva, gesztenyét szedegetve zártuk a délutánt. A KultFeszt bemutatta "Köss belénk!" című új programját, melynek keretei között hosszú sálat készítenek közösen - én is kötöttem hozzá pár szemet (bár a horgolás jobban megy). A délutánról kis videó is készült, itt találjátok.
Pénteken, a magyar népmese napján Csíkszeredára utaztam, a Csíki Anyák Egyesületének meghívására. Ezúttal a Csíki Mozi adott helyett a gyerekelőadásnak: nagyjából 100 gyerek töltötte meg a nézőteret, előkészítőstől ötödik osztályosig. Itt is kópés meséket kértek, és a gyerekek jókat kacarásztak mindegyik történeten. Ilyenkor mindig szembe jut, mennyire szeretem a székelyföldi gyerekközönségeket: elevenek, lelkesek, hangosak. Öröm nekik mesélni. Délután a Petőfi iskolába látogattam, ahol (Csíkszeredán először) kamaszoknak meséltem. A tanárok izgultak kissé, mit fogok kezdeni ezzel a korosztállyal, akikből kb. 60 fő zsúfolódott össze a tornaterembe, de izgalomra nem volt ok: nagyon jó hangulatú mesélés volt. A végén még vastapsot is kaptam. Itt is megszavazhatták, mit szeretnének hallani - az északi mitológia és a szerelmes mese győzött.
A népmese napját péntek este Meselánggal zártuk Kézdivásárhelyen. Tábortűz körül ülve meséltünk egymásnak. Tökéletes zárás volt. Imádok mesélni mindenhol és mindenkinek, de a pattogó tűzben még mindig van valami eredendően varázslatos, ami lenyűgözi az embert mesehallgatás közben.
Hat éve hagyomány, hogy apukám a sofőr ezeken a turnékon: együtt kirándulunk egyik helyszínről a másikra, közben zenét hallgatunk és nagyokat beszélgetünk. Ez az egy hét Székelyföldön mindig csodás élmény - szép tájak, klassz közönségek, barátságos, vendégszerető emberek, és természetesen sok-sok mesélés. Négy nap alatt több, mint 500 hallgatónak meséltem. Alig várom a jövő szeptembert...
