A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként a kínai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.
Mythology and Folklore of the Hui, A Muslim Chinese People
Shujiang Li & Karl W. Luckert
State University of New York Press, 1994.
A hui egy vallási alapon meghatározott muszlim kínai kisebbség, nagyjából tízmillióan vannak. Néha azonban a hui nevet használják más muszlim vallású kínai kisebbségekre is (pl. salar, dongxiang, bonan). Bár a "kisebbség" vallási alapon lett megnevezve, hivatalosan etnikumnak minősülnek (mert a Kínai Népköztársaság nézőpontja szerint mindent világi alapon kell megszervezni). A hosszú és részletes bevezető nyugati olvasók számára érthető módon írja le a hui csoport eredetét és alakulását a vadászó-gyűjtögető időktől kezdve egészen az 1990-es évekig. Az egyes kulturális korszakoknál megemlítik azt is, melyik mesékben tükröződnek vissza. A bevezető után külön fejezetben több, mint hetven fotót találhatunk, magyarázatokkal együtt, a hui közösségek mindennapi életéről és fontos helyszíneiről. Minden mesénél jegyzik a gyűjtés helyét és idejét, valamint a gyűjtő és a mesemondó nevét is. A több, mint 100 mese tematikus fejezetekre bontva követi egymást (pl. Eredettörténetek, Kultúrhéroszok, Állatmesék stb.). A kötet végén index és bibliográfia szerepel. Még csak a kihívás elején járok, de már most új kedvencet avathattam.
Fénypontok
Rengeteg csodálatos és izgalmas történet volt a könyvben, azt sem tudom, hol kezdjem. Hosszú bejegyzés lesz.
Kalandos legenda szólt arról,
hogyan hozta el Adang a tüzet az embereknek. Szeretem a tűzszerzős történeteket, és ez különösen klassz volt, attól kezdve, hogy az emberek egy vulkánkitörés során találkoztak először tűzzel, egészen addig, hogy Adang megszelídítette a vadlovat, hogy a segítségére legyen. Szintén a gazdálkodás eredetéhez kapcsolódott a
Bogota-hegy legendája, amelyben egy pásztorfiú különleges varázstárgyakra, egy Hegyemelő Barackra és egy Hegytámasztó Kőre tett szert. Előbbi a levegőbe emelt egy hegyet, utóbbi pedig alátámasztotta, hogy be lehessen menni a hegy gyomrába és kihordani onnan a mindenféle elrejtett kincseket. Borzasztóan tetszett a
yanqi lovak eredetéről szóló legenda is, amelyben egy bátor legény sárkánymént csalogatott elő egy tóból, hogy a kancáinak varázslatos csikói szülessenek. A nagy türelmet igénylő folyamatot segítették a városában élő különböző közösségek bölcsei: mongol, kazah, ujgur és hui öregek adtak neki jótanácsokat, hogy a tenyésztés sikerrel járjon.
Természetesen nem maradtak ki a sárkányok sem a kötetből: Lilang és a sárkány legendája egy önző sárkányról szólt, aki csak ajándékokért cserébe volt hajlandó esőt hozni (és sertéshúst követelt a muszlim falutól). A falusiak egy okos legény vezetésével tőrbe csalták a sárkányt, és rákényszerítették, hogy kérjen bocsánatot, és viselkedjen rendesen. Az Északi Pagoda születéséről szóló legenda egy sárkánykirály harcáról szólt a saját rakoncátlan fia ellen, tele mindenféle varázstárgyakkal.
A Két tudós fenyő legendáját megkönnyeztem: két, iskolától eltiltott fiú titokban tanult, és a haláluk után visszatértek letenni az állami vizsgát a szüleik legnagyobb büszkeségére. Gyönyörű volt az a történet is, amiben a hui hadsereg kikerült egy völgyet, mert pacsirták fészkeltek benne, és nem akarták megrongálni a madarak élőhelyét. A legszebb eredetmonda azonban a Kanyargós folyóé volt, amelyben egy katona kilépett Dzsingisz kán seregéből, mert megbánta a sok kegyetlenséget, és a menekülő emberek között kezdett új életet. A végén még az életét is feláldozta, hogy segítsen nekik.
Nem ez volt az egyetlen mese, ami az önzetlenséget ünnepelte. Szintén gyönyörű volt
A főnix városa, Yinchuan legendája, ahol egy főnixlány virágoztatott fel egy kietlen tájat, és a végén várossá és folyóvá változott, hogy megvédje az embereket, akiket szeretett. A
Rinocéroszbarlang történetében egy égből száműzött halhatatlan a saját és a nevelt gyerekei jó szíve által hozta helyre a hibáit,
Naxigaer történetében egy szegény legény feláldozta a saját életét, hogy megmentsen egy egész várost a földrengéstől, a
bölcs doktor Ma Ahong pedig segített egy szerelmespárnak orvosi kifogásokkal megszökni a lány apjának haragja elől. Szintén szép tanulsága volt
Abudu és az ördög meséjének, amelyben a hős csak akkor tudta legyőzni a Gonoszt, amikor az emberekért állt ki, és nem a saját érdekeiért. A közösség fontossága más történetekben is előkerült, például a szívszorító legendában arról,
miért akasztanak ferde teáskannát az ajtó fölé a hui emberek ünnepnapokon. Itt egy özvegyasszony áldozta fel a saját életét azzal, hogy átadta a védelmet nyújtó jelet a szomszéd háznak, amikor jött az ellenség.
Az aranyfácán története klasszikus, izgalmas szörny-gyilkolós sztori volt, Xueda és Yinlin csodaszép meséjében pedig két hős, egy fiú és egy lány indult el külön-külön, hogy elhozzák egy ritka gyógyír két összetevőjét az embereknek. Egy másik legendában a tea gyógyító hatásaival ismertette meg egy égi szolgafiú az embereket.
Nagyon tetszettek a varázstárgyakról szóló történetek is, mint például a
Vízgyöngyé, amely végtelen mennyiségű vizet tud teremteni ("a világon csak két igazi kincs van, a víz és a tűz"), vagy a
Szélcsendesítő tűé. Ezek a kincsek átlagos tárgyaknak tűnnek, és csak az avatott szemek ismerik fel bennük az értéket.
A kötetben több legenda is szerepel a híres Zheng He admirálisról, aki a kínai kincses flottát vezette a 15. század elején - mert hogy ő is hui volt. Most már ezt is tudom.
Kapcsolatok
Ádám és Éva (Adan és Haowa) történetére a Korán alapján több verzió is szerepelt a könyvben, telis-tele érdekes és váratlan részletekkel. Az egyikben pl. Ádám szakította le a gyümölcsöt, nem Éva; egy másikban a világon minden Ádám kiszivárgó "életerejéből" született, amikor véletlenül betörte a fejét; egy harmadikban a pár hetvenharmadik (!) gyereke sárkányháton felszállt a mennyekbe, hogy találkozzon Allahhal. Felbukkant a magyar Parasztbibliából ismert történet is, miszerint a pár egy befagyott folyó jegén egyesült először, ezért hideg a nők feneke és a férfiak térde. A legjobban mégis az tetszett, amikor Éva egy rózsaszín felhőt szétvagdosva formálta meg az első virágokat.
Találkoztam a könyvben a szerencséjét kereső ember meséjének több klassz változatával. Az egyikben egy Yisima nevű legény vándorolt el a Nap anyjához a kérdéseivel, és a földműveléshez, állattenyésztéshez hasznos tanácsokkal tért vissza; egy másikban egy Musa nevű legény járta be az utat és gazdagodott meg a végére. Lótestvér egy szép Fehérlófia-változat volt (tűzre pisilő macskával kiegészülve), A kígyódoboz egy Aladdin-sztori, Luguma meséje pedig egyike azoknak a hátborzongató történeteknek, amelyekben a hős húga emberevő szörnyeteggé (jelen esetben fekete farkassá) változik. A tibeti Boldogság Madarára emlékeztetett az Aranyveréb csodaszép meséje.
Több legenda beszélt Kangxi császárról, aki álruhában látogatta meg a hui közösséget (ahogy sok más bölcs uralkodó, pl. Mátyás király is) miután rossz nyelvek azt súgták neki, hogy a muszlimok fel akartnak lázadni. A császár mindig a saját szemével akart meggyőződni a dolgokról, mielőtt az alattvalóit látatlanban elítélte volna, és természetesen végül a rosszakarók bűnhődtek meg. Hasonlóan a bölcs uralkodó mesei szerepét játszotta Yimamu kormányzó, aki több történetben több titokzatos bűnügyet is felgöngyölített mindenféle trükkös módokon.
Az egyik ügyeletes trickster Kis Kalimu volt, aki Lúdas Matyi módjára bánt el egy gonosz földesúrral. Sok történet szólt egy Abudu nevű furfangos fickóról is, aki szintén gazdag embereket vert át látványos hazugságokkal. Külön örültem, hogy női trickster is szerepelt a kötetben, a minden kérdésre választ adó éles eszű Sailimai személyében. Előkerült (névtelen hőssel) a klasszikus "egyél, ruhám" történet is.
Ki a következő?
A mandzsuk
