A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tündérek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tündérek. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. november 17., szombat

Egy kis ország nagy legendái (Népmesék nyomában a világ körül 104. - Észak-Írország)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Armagh Folk Tales
Frances Quinn
The History Press, 2014.

Mivel a kihívás politikai, és nem kulturális határok mentén halad, külön könyvet kellett választanom Észak-Írországhoz. Szerencsére pont akadt egy, amit egy mesemondó ismerősöm írt, és több történetét személyesen hallottam tőle. Az Armagh megye ötven meséjét és legendáját összefoglaló könyv a History Press sorozatának egyik olyan kötete, amit hivatásos mesemondó gyűjtött, válogatott, és írt, és ez szokás szerint meg is látszik rajta. A történetek tematikus fejezetekre oszlanak, legendás hősöktől helyi legendákig, és érdekes történelmi eseményekig. Mivel elsősorban ismeretterjesztő és szórakoztató kiadványnak készült, források nincsenek megjelölve benne, de magukból a szövegekből mindig iderül, honnan származik az adott történet. Nagyon boldog voltam, hogy sok olyan klasszikus történet is szerepel benne, amiket Írországból kár lett volna kihagyni.

Fénypontok

A klasszikus ír legendák közül soknak van Armagh-i vonatkozása. Mivel a megye területén található Emain Macha (Navan Fort), az ulsteri királyok és hősök egykori székhelye, tulajdonképpen az ulsteri legendaciklus jó része ide köthető - kezdve Macha ikreivel, akikről magát az erődöt elnevezték. Itt egy terhes asszonyt kényszerítettek rá, hogy fusson versenyt a király lovaival; a győzelem után ikreket szült, és megátkozta Ulster férfijait, hogy valahányszor ellenség tör az országukra, szülési fájdalmakban feküdjenek. Egy másik Macha, Macha Mongrúad hasonlóan legendás, harcos hercegnő volt, aki lány létére királyságot nyert magának. És ha már ulsteri hősök, akkor nyilván szó esett Cú Chulainn gyermekkoráról, harcossá válásáról, és arról is, hogyan nyerte el legendás nevét.
Szintén van ulsteri vonatkozása Lir gyermekeinek, akiket mostohaanyjuk kilencszáz évre száműz a tengerre hattyúk képében, és csak a kereszténység érkezésekor lelnek nyugalomra; valamint az ír hagyomány leghíresebb szerelmi tragédiájának, Deirdre és Naoise történetének.
És ha Írország, akkor természetesen megérkeztünk a Fianna őshazájába. Slieve Gullion hegyét tavaly én is megmásztam, és megmerítkeztem egyik kedvenc Fianna-legendám, a Slieve Gullion-i Vadászat helyszínében. A könyvben két verzió, egy klasszikus és egy későbbi is szerepel erre a sztorira. Egy történet erejéig szó esett Oisínról is, aki segített Szent Patriknak legyőzni egy vad bikát, hogy az Armagh-i katedrálist megépíthesse.
Klasszikus, és nagyon jópofa Fergus Mac Leide története, a leprikónok legkorábbi említése az ír hagyományban. Leírja egy leprikón király látogatását az ír királyi udvarban, és azt is, hogyan küzdött meg vízjáró cipőiben Fergus király egy tóban élő szörnyeteggel.
A legendák között felbukkant kedvenc keresztény sellőm, Liban, akiből halála után szent lett, Szent Murigen néven; valamint a Fekete Disznó Árka, egy eredetmagyarázó monda, miszerint egy gonosz, diákokat kínzó tanítót változtattak a szülők dühöngő vaddisznóvá, aki feltúrta a környéket. Az újkori legendák közül messze a leghátborzongatóbb az Éhes fű hiedelme volt; a nagy éhínség idején meghaltak sírjai felett állítólag olyan fű nő, ami leküzdhetetlen éhséget kelt abban, aki rálép, és akár a halálát is okozhatja.

Kapcsolatok

Ismét volt alkalmam találkozni olyan sztorival, amit nagyapám helyi történetként mesélt nekem gyerekkoromban (az asszonyról, aki zsákkal hozza a bűnbánási gyertyát minden félrelépéséért). Sok országban találkoztam már a sírrabló és a tetszhalott meséjével is - az asszony, aki "Egyszer halt meg, de kétszer temették", arra tér magához a sírban, hogy egy rabló le akarja vágni a gyűrűsujját. Erre rögtön két verzió is volt, a legkorábbi 1705-ből.
Alvó lovagok, avagy harcosok ezúttal a Fekete Disznó mondájában bukkantak fel, és a világvégére vártak. Természetesen voltak tündérhiedelmek is elrabolt asszonyokról, éjszakai mulatságokról, tündérbábákról és váltott gyerekekről. Külön fejezetet kaptak a 21. század elején gyűjött tündérhiedelmek. A kedvenc sztorim viszont az volt, amikor egy folklorista kihallgatta, mit beszélnek róla a helyi emberek, és leírta a beszélgetést. Jókat kuncogtam az egészen - főleg a végén, amikor a két bácsi megegyezett, hogy maga a gyűjtő is csak tündér lehet.

Hova tovább?
Az Ír Köztársaságba!

2018. november 10., szombat

Tündérek, hősök, varázslók (Népmesék nyomábana világ körül 103. - Skócia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


The Penguin Book of Scottish Folktales
Neil Philip
Penguin Books, 1995.

Klasszikus népmesegyűjtemény jegyzetekkel, forrásokkal, típusszámokkal; reprezentatív kötetnek készült, ami bemutatja a skót hagyomány sokféleségét. 112 mese található benne, tematikus fejezetekre osztva területek (felföld és alföld) valamint mesefajták (tündérek, tréfás mesék, stb.) szerint. A bevezetőben szó esik a mesekatalógusokról, a szóbeli mesélés sajátosságairól, a skót mesemondó hagyományokról, és a női és férfi mesemondók szerepeiről is. Minden történethez tartozik forrás, mesemondó, és típusszám. Sok szöveget fonetikusan jegyeztek le, amitől az olvasás helyenként borzasztóan nehézkes volt; hangosan ki kellett olvasnom a skót szavakat, hogy rájöjjek, mit jelentenek. Ennek ellenére a könyv érdekes, és sok remek történetet találtam benne.

Fénypontok

Kate Crackernuts
Több kedvenc skót mesém is szerepel a kötetben. Például Kate Crackernuts, egy fordított "széttáncolt papucsok", amelyben a lány menti meg a királyfit, és közben a saját mostohanővérét is. Hasonlóan szeretem Mally Whuppie-t, a mi Inculánk/Rebekánt skót párját, aki sorozatosan túljár egy óriás eszén; ráadásul itt nem is a nővérei mártják be a királynál, hanem pont nekik akar segíteni az óriás kincseivel. A Felvidéken ugyanő Maol a Chliobain néven szerepelt.
Nagyon tetszett Maraiche Mairneal, avagy a Bölcs Tengerész meséje, amiben egyáltalán nem az öreg tengerész volt a főhős, hanem egy királyfi, akire rátekeredett egy kígyó, és nem tudott megszabadulni tőle; így aztán ki kellett harcolnia az öreg, vak tengerész segítségét, aki elvitte egy varázslóasszonyhoz és a lányához, akik meg tudták törni az átkot.
Váratlan fordulatot vett Az özvegy fia és a királylány című sárkányölő mese, amikor a legény úgy győzte le a tűzokádó sárkányt, hogy egy tevét teleitatott vízzel, és aztán a vízköpő tevét használta tűzoltásra. Hasonlóan váratlan volt A férfi a csónakban, aki azt állította egy mulatságban, nem tud egyetlen sztorit sem, ám ekkor egy csónak elragadta, nővé változott, megházasodott, gyerekei lettek, végül hazatért, ismét férfi lett, és most már volt egy jó sztorija... (kamaszok szokták szeretni ezt a mesét).
Nagyon boldog voltam, hogy a Fianna hőseiről is szólt néhány legenda a kötetben. Finn Mac Cool kalandja az Óriások Földjén már ismerős volt, a saját könyvembe is beválogattam és sokat mesélem. Finn és a rettenetes Szürke Kutya történetét feldolgozásból ismertem, de jó volt a hagyományos változatot is elolvasni (mindig is az egyik kedvenc legendám volt). Szerepelt egy változat a Berkenyefák Házára is (itt Sárga Mező), ahol egy elvarázsolt házban az összes Fianna-harcos a székekhez ragad, és két fiatalnak kell megvédeni őket egy egész hadseregtől. És ha már Fianna, akkor Oisín (Osszián) legendája sem maradt ki a sorozatból.

Michael Scott sírja
A hőslegendák mellett történelmi legendák is bőven akadtak a könyvben. Volt például egy történet a Piktekről, és arról, hogy az utolsó pikt férfi és a fia hogyan vitték a sírba magukkal a hangasör készítésének tudományát. Felbukkant Sir James Ramsay of Bamff, akit a saját könyvembe is felvettem annak idején, mert egy fehér kígyó húsától csodás orvosi képességeket szerzett, és a legendás Michael Scott, a skótok leghíresebb (avagy hírhedtebb) varázslója. A tündér-történetek közül megfogott Black Lad MacCrimmon és a Banshee találkozása, ahol a tündér megkérdezte a dudás fiút, sikert szeretne-e tehetség nélkül, vagy tehetséget siker nélkül. A fiú az utóbbit választotta, és olyan zenét tanult a bansheetől, amit senki más nem tudott.

Kapcsolatok

A Fekete Bika képregény-
változata (Image Comics)
Elég sok klasszikus mesetípus szerepelt a könyvben; volt Anyám megölt, apám megevett; Hamupipőke; Szépség és a Szörnyeteg (itt Fekete Bika); Varázslatos menekülés (Green Sleeves); Békamenyasszony; A púpos és a tündérek; Okos lány; Élet vize (szárnyas farkas helyett barátságos medvével); Rókaszemű menyecske, és Madárrá változott fiúk (ahol gyapjúsásból készültek az ingek). Akadt skót változat a Békakirályra is; megcsókolni itt sem kellett, csak levágni a fejét egy baltával. Ismerős volt Rumpelstiltskin skót női változata, Whoppity Stoorie, és A Kút a világ végén (Holle Anyó változat) is, mert egy Appalache-i mesemondó ismerősöm nemrég adott ki cédét, amelyen az amerikai változat szerepel.
Más európai varázsló-legendákra emlékeztetett Donald Duibheal Mackay története, akinek nem volt árnyéka, cserébe volt varázsereje. Szintén ismerős volt Európából a Dongó, amelyik kirepül egy alvó ember száján, és mindenféle helyeket jár be, amikre az ember álomként emlékezik.
Az anekdoták között több klasszikus Münchhausen-mese volt; azt, amiben a szakács ellopja a sült lúd egyik lábát, a Dekameronból és a saját nagyapámtól is ismertem már. Csikótojás is akadt.
Voltak alvó lovagok, fekete páncélban, akik a királyuk eljövetelét várták, és megvakított küklopsz helyett ezúttal megvakított tündér szerepelt Tam M'Kechan történetében.
A tündérmesék között sok volt az ismerős motívum: Éjszakai tánc a tündérdombban, tündérek bábája, váltott gyerekek, tündérek által elrabolt feleség (akinek visszatérve választania kellett a régi és az új férje között), tündérekkel együtt utazó halandó (Hurrah for Kintail!). Akadt egy selkie mese és egy gonosz sellő is.
Tricksterként George Buchanan, a király udvari bolondja szerepelt.

Hova tovább?
Írországba!

2018. november 3., szombat

Arthur, Merlin, és a Többiek (Népmesék nyomában a világ körül 102. - Wales)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


The Welsh Fairy Book
W. Jenkyn Thomas
F. A. Stokes, 1908.

Nyolcvannégy csodálatos walesi tündérmese húzódik meg ebben a régi kötetben. Egy tanító gyűjtötte össze és mesélte újra őket, azzal a céllal, hogy a tanítványai megismerkedhessenek belőle a saját kultúrájuk, otthonuk történeteivel. A mesék nyelvezete ennek megfelelően irodalmi, de olvasmányos, és több mesetípus ismétlődik a könyvben aszerint, milyen földrajzi helyszínhez kötik őket. Ahol csak lehet, a szerző konkrét tájba helyezi a meséket - tavakhoz, hegyekhez, városokhoz kötődő legedákat gyűjt. A legtöbb név a külföldi olvasó számára kimondhatatlan, de Thomas szerencsére mellékel egy kiejtési útmutatót is a walesi nyelvhez a könyv elején. Külön érdekesség, hogy az eredeti kötetet Willy Pogány, avagy Pogány Vilmos András, egy magyar születésű művész illusztrálta.

Fénypontok

Kalandos és hátborzonagó történet a The drowning of the Bottom Hundred legendája, melyben egy tengerszint alatt fekvő, gátakkal védett királyságot árasztott el a víz, miután évekig nem törődtek a gát javításával. A tragédiát csak egy maréknyi hősies ember élte túl, közöttük egy királylány, egy dalnok, és egy katona. Szintén árvízzel végződött Az elsüllyedt udvar meséje, melyben a király lecserélte idősödő feleségét egy titokzatos fiatal nőre - akiről kiderült, hogy maga a királyné volt, aki sötét alkut kötött, hogy megfiatalodjon.
Generációkon keresztül öröklődő traumáról szól Pantannas átkának legendája, melyben egy földműves felszántja a tündérek táncterét, de amikor meg akarják büntetni, kikönyörgi, hogy inkább a leszármazottain teljesedjen be a büntetés. Hosszú évekkel később ükunokája, Madoc az esküvője napján eltűnik, és csak évtizedekkel később kerül elő a tündérek világából, amikor már minden szerette elhalálozott. Hasonlóan hosszú időt ölelt fel A világ legöregebbjei című, mágikus hangulatú mese, melyben egy ősöreg sas hozzá illő feleséget keresett, és végiglátogatta a világ legősibb élőlényeit, míg végül megállapodott egy bagolynál, aki még emlékezett a világ kezdetére.
A könyv nagy részét tündérlegendák teszik ki. Elidyr Tündérföldi Utazásából például megtudjuk, hogy a tündérek sáfrányos tejen élnek, sohasem hazudnak, és a nyelvük rokon az ógöröggel. A tündérek mellett szerepelt a kétes hírű bajkeverő Pwca (púka) is, aki segítőkész volt, de ha megharagították, folyamatos bajt hozott a házra. A boszorkánylegendák közül kiemelkedik Goronwy Tudor és a llanddonai boszorkányok története, melyben egy egész város szerepel, melynek minden lakója sötét praktikákat űz.
Természetesen olyan híres történetek is helyet kaptak a könyvben, mint a wales szimbólumaként ismert Vörös sárkány eredetmondája (Merlin gyerekkorával együtt), Gelert a hűséges, tragikus sorsú vadászkutya, vagy a Szakállakból szőtt köpeny, melyben Arthur megölte a félelmetes Rhitta Gawr-t, aki legyőzött királyok szakállait gyűjtögette. Más könyvekből már ismerős volt Hu Gadarn története is, aki egy lány segítségével szabadította meg a vidéket az Afanc nevű vízi szörnyetegtől (ezt a mesét nemrég a Nők Lapjának is újrameséltem).


Kapcsolatok

Ha van olyan ország, ahol az Alvó Lovagok legendája őshonos, akkor minden bizonnyal Wales az. Arthur király vitézei több hegy alatt is nyugszanak egyszerre, és várják, hogy visszatérjenek megsegíteni az utódaikat. Hasonló módon a tündérlegendák között is akadt nem kevés, amik ismerősek voltak: Volt több tündér-bába varázskenőccsel a szemében (pl. Lowri Dafydd), váltott gyerek akit különös viselkedéssel szóra kellett bírni (pl. A llanfaboni váltott gyerek), emberek akik Tündérföldre tévedtek és csak évszázadok múlva tértek vissza (pl. A varázslatos muzsika). Tündérek töltötték be a Tárulj, szezám mese rabló-szerepét, ahol rejtekhelyüket csak Tündér-jelszóval lehetett megnyitni.
Akadtak egyéb ismert mesetípusok is, például a Rumpelstiltskin-féle névkitalálós történet, melyre itt Sili go Dwt volt a megoldás, vagy a nálunk Tücsökként ismert hamis jós, akinek itt Fekete Robin volt a neve.
Szintén klasszikus a walesi mesék között a görög mitológiából is ismert Szamárfülű király (csak itt lófülei voltak). Érdekes módon felbukkant ismét a gyerekeit sirató Fehér Asszony (Szent Tegla kútjának legendájában), akit Dél-Amerikából már jól ismerek. Talán a legjobban mégis annak a mesének örültem, ami megmagyarázta, Miért vörös a vörösbegy, és nagyon hasonlít az egyik kedvenc amerikai mesémre, melyben madarak hordanak vizet a pokolban szenvedőkenk.

Hova tovább?
Skóciába!

2018. október 27., szombat

Tele vannak az erdők elfelejtett népmesékkel (Népmesék nyomában a világ körül 101. - Anglia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Mivel nem találtam olyan gyűjteményt, amelyben az Egyesült Királyság egyszerre képviseltetett volna, különvettem az országokat.


Forgotten Folk-tales of the English Counties
Ruth L. Tongue
Routledge, 1970.

Ez a könyv felkerült a kihívás legnagyobb élményei közé; szerintem újabb örök kedvencet avattam. Telis-tele van különleges, ismeretlen mesékkel. Ruth Tongue hosszú évek munkájával összerakott néprajzi gyűjtése 1966-ban tűz áldozata lett; a katasztrófa után a hölgy nekiállt, hogy fejből lejegyezze, és az égett papírok közül összeszedje a meséket, amiket ő maga gyűjtött, vagy mások küldtek neki levélben. Sokukat előtte nem is olvasta el, így nem csak a hagyomány, de ő maga is kis híján megfeledkezett a létezésükről. A kötetben kilencven ilyen mese szerepel. Három fejezetre vannak osztva, a fejezeteken belül pedig tematikus csoportokat alkotnak (pl. Sárkányok, Folyók és fák, Természetfeletti lények, stb.). Minden meséhez tartoznak források és jegyzetek, és a könyv tartalmaz egy megyék szerinti mutatót is.

Fénypontok

Sok kedvencet avattam ezzel a kötettel. Szerelem volt első látásra A róka és a tölgyek, melyben egy vadászok elől menekülő rókának fák és növények segítettek (vagy épp nem segítettek) elbújni, míg végül hazaért a férjéhez. Találkoztam ismét a Bodzaboszorkánnyal, akit a saját könyvembe is átemeletem annak idején; remek horror-sztori, amiben egy fa a fő ellenség, és egy talpraesett nagymama a hős. A fák elég sok más mesében is eleven szereplők voltak; Timbertoes és Silvertoes egy tölgy és egy nyírfa barátságáról szólt, A csodás erdő tölgyfái megmentettek egy lányt egy szüzekre vadászó királytól, a Zöld Asszonyok pedig három fáról szólt, melyek közül kettőt kivágott két gonosz testvér, és megbűnhődtek érte. Különösen sokat szerepeltek almafák, melyeket általában tündérek, vagy tündér-lovak (Lusta Lawrence) őriztek meg jószívű emberek számára a mohó szomszédoktól.

A fák mellett állatokról is szólt sok szerethető történet; nagyon tetszett például a Fekete Kiskutya meséje, melyben egy senki által nem kívánt kutyust egy lány hazavitt a családjához, és a kutya sorra megvédte őket egy boszorkány minden átkától. Kutya, macska, és szamár is segített egy kisfiúnak visszaszerezni a tündérek által elrabolt kishúgát A tündérek ködkapuja című csodás karácsonyi mesében, egy lányát kereső asszonyt pedig öszvér, vadászkopó, és öleb (!) segített a Grim (erdei démon) elleni harcban. Az Étel, tűz, társaság meséjében egy kedves, magányos anyókához költözött be egy szó szerinti házitündér...
Olyan mese is akadt, amit megkönnyeztem. A fekete kiskutya mellett ilyen volt Szegény Mall Zarándoklata, ami egy megesett (pontosabban erőszakkal a grófnak eladott) lány életéről szólt, ami egyre rosszabb fordulatokat vett, míg végül egy tisztességes pap érkezett a faluba, aki mindenkit legorombított, aki a lányt (már anyókát) bántani merte, majd a saját hátán cipelte el Canterburybe, hogy láthassa az örökbe adott fiát, akiből érsek lett.
Olyan ősi mesék is szerepeltek a könyvben, mint például az Éjjeli Vadászat, melyet egy fiú véletlenül idézett meg azzal, hogy az erdőben megtalálta és megfújta Herne kürtjét. Vagy a Solway-i Sárkány, amit apálykor a sekély vízbe ásott karókkal öltek meg - ezt a történet a világ legtöbb bennszülött népének hagyományában megtalálható. Sárkányok sok más történetben is felbukkantak, egyikük például kétszer is - először a Winlatter Sziklán álló szerzetes űzte el, másodjára pedig Három Bátor Legény, akik a Blue John néven elhíresült fluoritbányába száműzték a szörnyeteget.
Természetesen akadt más természetfeletti lény is a könyvben - például a mély tavakban élő, halk szavú és gyengéd sellők (Asrai), a legendás Fekete Kutya, unokatestvére a Tündérkutya, másodunokatestvére a Százszorszép Pincsi (nem én találtam ki, becsszó), Black Annis a kék arcú boszorkány, a Shuck néven ismert démonborjú/kutya, vízi pónik (shoopiltee), és mindenféle tündérek ezerféle néven (grig, boggarty, silky, stb.).
Egy mese erejéig még Robin Hood is tiszteletét tette. Mégiscsak Angliában járunk...

Kapcsolatok

Érdekes fordulatot vett az a Hattyúlány-mese, amelyben egy vadász megsebesítette a híres Hét Hattyú egyikét, és az átváltozott lányt hazavitte feleségnek. Amikor azonban a lány felgyógyult, ismét hattyú lett belőle, megtámadta a vadászt, kikergette a házból, a többi hat testvére pedig vízbe fojtotta. A menekülő palacsinta / mézeskalács meséjéhez hasonlított a Cheshire sajt, ami a mennybe ment, miután elgurult a paptól és szétosztotta magát a szegények között.
A szerző megjegyzi, hogy a Mi van a zsebemben mesét valószínűleg Tolkien is ismerte. Itt egy buta óriás és egy okos törpe kötött barátságot, és amikor ellopták egy varázsló birkáit, az óriás zsebébe rejtőző törpe segített mindkettőjüknek megúszni a varázsló bosszúját. Találós kérdésekkel.

Hova tovább?
Walesbe!

2018. szeptember 29., szombat

Jótündér keresztanyák (Népmesék nyomában a világ körül 97. - Franciaország)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Folktales of France
Geneviève Massignon
University of Chicago Press, 1968.

Ez a remek gyűjtemény 70 mesét tartalmaz, Franciaország tájegységei szerinti fejezetekbe rendezve. Ezúttal nem a jól ismert, királyi udvarokban és irodalmi szalonokban újraírt, giccses francia tündérmesék kerülnek terítékre, hanem a nép ajkáról gyűjtött, valódi hagyományos történetek, sokszor kissé keszekusza, mesemondó megjegyzéseivel megtűzdelt formában. A könyv elején hosszas előszót olvashatunk a francia népmesekutatás kezdeteiről (és a kutatók közötti keserű ellentétekről), valamint egy rövidebb bevezetőt a francia mesehagyományról, és a gyűjtemény meséinek érdekességeiről. A könyv végén található bibliográfia, motívumindex, típusmutató, szószedet, és minden meséhez külön jegyzetek is.

Fénypontok

La Ramée története egyszerre volt döbbenetes és szórakoztató. Klasszikus királylány-megnevettető mesetípus, de itt ajándék helyett az egér, a tücsök, és a galacsinhajtó bogár mind önszántukból csatlakoztak a szegény legényhez, és nem csak megnevettették a királylányt, de megmentették a legényt attól, hogy felfalja egy elefánt (ühüm), és komoly hasmenést is okoztak a királylány kezéért versengő vetélytársnak... Aú.
Hamar kitűnt, hogy majdnem minden mesében varázslatos keresztanya kísérte a hőst vagy a hősnőt; sok helyen ez a keresztanya jótündér volt, de Szűz Mária is gyakran felbukkant ebben a szerepben. Nagyon tetszett például a Békamenyasszony/Macskacicó egyik változata, amelyből kiderült, hogyan lett béka a lányból. Aranyhaj ugyanis eredetileg Szűz Mária keresztlánya volt, aki megszökött egy királyfival, és Mária bosszúból békává változtatta - ám a királyfi hű maradt hozzá, és Mária segítségével teljesítette a rá bízott feladatokat (a bátyjaival versenyezve), amíg vissza nem kapta a kedvesét. Szintén nagyon tetszett a Három dezertőr meséje a Pireneusokból, ami Fortunatus egy nagyon szépen kidolgozott, hosszú és élvezetes változata volt - a három testvér a három varázstárgy segítségével háromszor nyerte el a királykisasszony kezét, de az minden alkalommal kifosztotta őket, míg meg nem bűnhődött a mohóságáért - a végén a legkisebb fiú pedig feleségül vette annak a kísértetkastélynak az úrnőjét, ahol eredetileg a varázslatos tárgyakat találták.
A Ravasz lány / Bazsalikomlány meséjének különösen kegyetlen változata volt Fanfinette és a királyfi, ahol a lány először elkerülte, hogy a királyfi erőszakkal ágyba vigye, majd túlélt egy rakat gyilkossági kísérletet, meggyőzte a királyi udvart, hogy a királyfi két gyereket szült (valójában azoknak a lányoknak a gyerekei voltak, akiket a királyfi megerőszakolt), és amikor hozzákényszerítették a királyfihoz, cselt eszelt ki, hogymegússza a házasságot. A végén sajnos összeházasodtak, ami böki a csőrömet, de a mese többi része egyszerre volt rettenetes és szórakoztató.
Cserébe végtelenül bájos volt A négy jóbarát (Kisliba, Fekete Cica, Göndör Bárány, és Vemhes Tehén) meséje, akik Brémai muzsikusok módjára együtt indultak világot látni, ki-ki gyógyírt keresve a saját bajára (Kislibának például fejfájása volt), míg egy magányos házikóra nem bukkantak egy magányos anyókával. Az anyóka befogadta a négy állatot, és boldogan éltek együtt.
A kötet záró meséje egy korzikai történet volt egy Ördögnek ígért fiúról, aki, miután kiszedte a szüleiből, mi is történt a születése előtt, mindenféle trükközések helyett egyszerűen megküzdött az ördöggel, és párbajban győzte le.

Kapcsolatok

Több ismerős mesetípus is felbukkant a kötetben. Nagyon tetszett például a Hétfejű sárkányt megölő hős, aki egy gulyáslegény volt, harminchat színű kabátban és fehér pálcával a kezében. Volt varázslatos menekülés (több is), szépség és szörnyeteg, ellopott aranyalmák (ez esetben narancsok), álomlátó fiú (aki püspök lett), Hüvelyk Matyi, Ördög három arany hajszála, Csizmás kandúr (aki feleségül vette a király két lányát egyszerre), királylány a koporsóban (Jean of Bordeaux), Rumpelstiltskin (Mimi Pinson), és Rigócsőr király is (akinek semmi oka nem volt az átverésre, mert a királylány eleve hozzá akart menni, de mindegy).
Mivel francia terepen járunk, akadt egy Piroska-változat (Boudin-Boudine), itt lány helyett fiúval, és felfalás helyett nagymamával, aki seprűvel kergette el a farkast a környékről. A kiskakas és a gyémánt fél krajcár eddigi egyik legjobb verziója volt Félcsirke, akit annyit bántottak otthon a tyúkok, hogy világgá ment, és a végén barátaival - Vízzel, Tűzzel, és Farkassal -  saját királyságot kapott. A Lány és a tolvaj meséje egy újabb verzió volt a hősnőt éveken keresztül kísértő gonosztevőről, aki végül elnyerte méltó büntetését. A "forró vizet a kopaszra!" mese itt kismalac helyett szorosan együttműködő férjjel és feleséggel szerepelt, ami külön tetszett; a Mindentlátó királylány meséjét pedig Elisa királykisasszony képviselte, akinek a harisnyatartójában bújt el végül a hangyává változtatott hős.
Ami a trickstereket illeti, itt maga Isten verte át az ördögöt azzal, hogy a vetemény alját/tetejét ajánlotta neki. Volt klasszikus róka-farkas mese is, behazudott keresztelővel és léken keresztül való horgászással.

Hova tovább?
Luxemburgba!

2018. augusztus 25., szombat

Alpesi tündérbirodalom (Népmesék nyomában a világ körül 92. - Svájc)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Legends of Switzerland
H. A. Guerber
Dodd, Mead & Co., 1909.

Ezt a kötetet azért választottam, mert a szerzőjének egy másik könyvét (a rajnai legendákról szólót) nagyon szeretem, és kíváncsi voltam, Svájcból milyen különleges meséket és legendákat gyűjtött. Heléne Adeline Guerber 19. századi brit történész rendszerező kedvű szerző volt; ebben a könyvben a történeteket tájegységenként, főleg kantononként szedte csokorba. Körülbelül száz legenda, hiedelem, és mese szerepel a kötetben. A szerző nem csak a tájban kalandozik, de időben is, egyik történelmi korból a másikba ugorva, hogy elővarázsolja a legkülönlegesebb történeteket, legtipikusabban helyi hagyományokat. Forrásokat sajnos nem jelöl meg, de néhol hivatkozik más gyűjteményekre is.

Fénypontok

Mondani sem kell, hogy természetesen szerepel a kötetben Tell Vilmos, és a svájci függetlenség legendája. Tiszteletét tette Ódin (Wotan) is, aki megpróbálta árvízzel elpusztítani Vaud kantont, és miután az ereje nem tudta legyőzni a kereszténységet, egy hegytetőre vonult vissza boszorkányszombatokat tartani. Őt egyébként a Vad Hajsza vezéreként is emlegették a svájci legendák. Megtudtuk azt is, hogy az alpesi kürtöt egy szerencsés pásztor nyerte el három titokzatos látogatótól, akik választást ajánlottak neki emberfeletti erő, végtelen gazdagság, és a hangszer között.

Nagyon szép volt Vufflens kastélyának legendája, melyben a várúr, aki fiút akart, négy lányát a négy toronyba záratta, és végül bebörtönözte a feleségét is, azt hazudva neki, hogy a gyerekei meghaltak. Egy hűséges szolga segítségével azonban minden jóra fordult, és a lányok kiszabadultak a tornyaikból.
Az egyik kedvenc sztorim a könyvből azé a Conthey-i szabóé volt, aki boszorkánynak csúfolta a feleségét, mert hitt a tündérekben és a szellemekben. Egy nap aztán felbukkant egy törpe, aki egy kos hátán őrült éjszakai vágtára vitte a szabót  - mutatott neki sárkányokat, kísérteteket, Nero szellemét, sárkánnyá változó lányt, zavarosban halászó elkárhozott ügyvédeket, és mindenféle lehetetlen dolgot, míg végül bocsánatot kért reggel a feleségétől, hogy boszorkánynak nevezte. Szintén jópofa volt a sztori, melyben egy természettudós egy láda kígyóval tanított móreste egy kotnyeles vámhivatalnokot.

Kép innen
Természetesen nincs európai hegyvidék törpék, tündérek, és óriások nélkül - közülük Svájcban is akad bőségesen. Tündérek élhettek barlangokban, erdőkben, vagy akár tavakban és folyókban is. A Genfi-tavat például régen egy óriás hattyúk vontatta tündérvitorlás járta; ahol a tündér partra lépett belőle, gyümölcsök termettek és virágok nyíltak, egészen addig, amíg a gőzhajók pöfögése el nem zavarta a pillangóvitorlás csodahajót. Nagyon szimpatikus volt az a jótündér, aki két szerelmest mentett meg egy kegyetlen apa haragjától azzal, hogy alaposan összeszidta az öreget (és vizet fakasztott egy sziklából). Érdekes, kissé hátborzongató volt a Zugi-tó legendája, melyben egy halandó fiú beleszeretett egy tündérlányba, és a víz alatt élt vele; amikor honvágya lett, a tündér a víz alá húzta a parti város felét a lakókkal együtt, hogy a szerelme ne legyen egyedül. Az óriások közül természetesen felbukkant Gargantua, aki akarva-akaratlanul alaposan átrendezte a svájci tájképet.

Nagyon érdekes legenda született Phyllis és Arisztotelész híres középkori képére (melyen a hölgy a filozófus hátán lovagol), mely a Romainmotier-i kolostorban volt látható. Nem ismerve az eredeti sztorit, a helyiek azt mesélték, hogy a kemény szívű kapuőr elutasított egy szegény lányt, aki a beteg anyjáért szeretett volna imádkozni. Bosszúból a lány szelleme visszajárt, és arra kényszerítette a kapust, hogy a hátán vigye minden éjjel a kápolnába.
Más klasszikus alakok is felbukkantak váratlan helyeken: Pilátus szelleme például a Pilátus-hegyen kísértett, amíg egy salamancai egyetemen képzett varázsló el nem űzte egy apróbb hegyi tóba. A Pilátus-hegyről több legenda is szólt; volt, amelyikben egy eltévedt utazó két sárkány barlangjába költözött be télre, és vidáman élt velük tavaszig (csakhogy úgy megszokta a sárkányételt, hogy utána nem tudott ember-ételt enni többé). Az is felmerült, hogy a hegyen törpék élnek. A salamancaihoz hasonló utazó varázsló szerepelt abban a nagyon mókás legendában is, melyben egy rettenetes szörnybirka pusztította a vidéket, amíg ki nem neveltek egy fehér bikát, hogy elpusztítsa.

Kapcsolatok

Az óriásos legendák között megint felbukkant nagy kedvencem, az óriáslány, aki a kötényében vitt haza egy szántóvetőt, és az apja szólt rá, hogy tegye vissza oda, ahol találta. Akadtak ismerős mesetípusok is, mint például a Csikótojás, Bolondok Faluja (ez esetben Merlingen), Elsüllyedt város, sárkánytól (itt az apja által) megmentett lány, stb.
Egy német legendára emlékeztetett Sintram és Beltram lovagok története, akik együtt indultak sárkányt vadászni, de a sárkány Beltramot egészben lenyelte, és a testvérének kellett kiszabadítania. Ismét elolvashattam Fastrada gyűrűjének történetét - lévén, hogy a gyűrűt állítólag Nagy Károly egy zürichi látogatása alkalmával szerezte. Felbukkant a történetek között a Bolyongó Zsidó alakja is, aki nagyon szerette a svájci vidéket,még akkor is, ha ritkán láthatta útjai során. Sok más országhoz hasonlóan itt is megvoltak a hegyek alatt alvó lovagok, jelen esetben a függetlenségi harcok három vezérének képében, sőt, ismét találkoztam egy egérhorda-legendával is (itt a güttingeni urakat falták fel a rágcsálók).
A marathóni ütközet legendáját tükrözte a Murteni csata, mely után egy svájci katona futva vitte a győzelem hírét a burgundiak felett, és a "Győzelem!" szó kimondásával bele is halt a kimerültségbe. Görög és más helyekről ismert legendákat idézett az a történet is, melyben egy nyolcvanéves várúrnő kiharcolta az unokájánál, hogy annyi földet adhasson adómentesen a parasztoknak, amennyit egynap alatt körbe tud járni. Mindenki meglepetésére a sánta és gyenge öregasszony ezer hold földet gyalogolt körbe egyetlen nap alatt, puszta szeretetből az emberek iránt.

Hova tovább?
San Marinoba!

2018. július 7., szombat

Táltosok, tündérek, zöld malacok (Népmesék nyomában a világ körül 85. - Magyarország)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Hazai terep! Nem volt kis feladat kiválasztani, melyik könyv képviselje Magyarországot a kihívásban. Végül az egyik legkorábbi (és legterjedelmesebb) néprajzi gyűjtésünkre esett a választásom.



A tengeri kisasszony
Ipolyi Arnold kéziratos folklórgyűjteménye egész Magyarországról 1846–1858

Ipolyi Arnold
Balassi Kiadó, 2006.

Ipolyi Arnold gyűjteménye az egyik legelső és legjelentősebb a magyar folklór történetében. Ipolyi célja az volt, hogy az elszórt népmesékből, mondákból, hiedelmekből és szokásokból rekonstruálja a kereszténység előtti magyar hiedelemvilágot - a kötetben szereplő szövegek alkották a Magyar Mythologia címen kiadott munkája háttéranyagát. Ipolyi természetesen nem maga szedte össze a könyv 756 (!!) szövegét - népes gyűjtőhálózatot működtetett, melynek tagjai levélben küldözgették neki az összegyűjtött szövegeket. A gyűjtemény a Magyar Mythologia vegyes fogadtatása után kéziratban maradt, míg végül 2006-ban sajtó alá rendezve ebben a több, mint 1000 oldalas kötetben látott napvilágot. A Benedek Katalin által szerkeszett kiadvány minden, amit egy mesekutató csak kívánhat: Van hosszú bevezetője, bibliográfiája, szószedete, típusmutatója, és minden meséhez tartoznak források, bőséges jegyzetek, sőt, apró betűben a Mythologia vonatkozó bekezdései is. Rengeteg információt tartalmaz, amik nem csak érdekes és élvezetes olvasmánnyá teszik, hanem borzasztóan hasznos tudományos forrássá is.

Fénypontok

A kötetben szerepel néhány egészen ritka tündérmese (pontosabban tündér-rege), melyek szép nyelvezetük és a szereplők nevei miatt irodalmi alkotásnak hangzanak inkább, mégis népmeseként jegyzik őket (a néprajzosok biztos jobban tudják). Ilyen volt Huba és Tünde meséje; Tünde egy vízitündér és egy halandó halász lánya volt, aki gyerekkorában barátkozott össze Hubával, majd bele is szeretett, és együtt menekültek meg a mostohájuktól (miután Tünde szülei visszatértek a víz alá). Két hasonlóan részletes és remek mese szólt Kampó táltosról, Mátyás király nagy erejű segítőjéről (aki eredetileg egy spanyol zsoldosvezér, maestro de campo volt). Mindkettőt meséltem már spanyolul és magyarul is; a hosszabb tündérmese pontosan fél órát tesz ki tündérestül, boszorkányostul, táltoslovastul, Fiastyúkostul. Zseniális sztori. Szintén tündérrege volt A Tisza Tündére, mely nem csak tündérek és óriások közötti háborút mesélt el, de azt is, hogyan segített a vízitündér egy lánynak megmenteni a férjét. Tündérek és óriások közötti epikus csaták egyébként más helyenek is szerepeltek, például tündérlányt megszabadító Kóbor Jancsi meséjében. Egy mesében a Lángvörös Tündérkirály tüzes ereje segítségével maga szabadította ki elrabolt lányait. Több rege szólt Délibábról, akibe hol a Nap és a Szél, hol pedig egy halandó juhász szeretett bele (utóbbit magával is vitte az "ezüst mezőkre" a birkáival együtt).
Érdekes mese volt Az öreg koldus és a jószívű fiú, melyben a hős az alakváltás képességét kapta ajándékba, és különböző gyors állatokká változva futárként szolgált a királynál (és beleszeretett egy özvegy királynéba). Főleg furcsasága miatt tetszett A tetűbőr köntös, melyben egy fiú gonosz anyja elől menekülve mindenféle barátokra tett szert, majd azért sikerült elnyernie a királylányt, mert az anyján nőtt patkány méretű tetvek bőréből volt a köntöse, és csak a fiú ismerte fel, miből készült... (terápiás szimbolika, gondolom).
Szintén érdekes véget ért a halhatatlanságot kereső János története, melyben a Sárga Halál majdnem elkapta a hőst, mire tündér felesége előhívta a Zöld Halált, ami megölte a sárga halált (?) és így János életben maradt. A halál egyébként más mesékben is meghalt néha - a Mióta nem látni a halált ember képében? címűben például egyszerűen vízbe fulladt.
Szintén János - Csorha János Tátos - a címe a könyvben szereplő egyik kedvenc mesémnek, mely egy táltos-történetet kombinál a mindent látó királykisasszony meséjével. A Szabólegény meséje pedig azért tetszett nagyon, mert egy láncról megmentett nagy, loncsos kutya segítette végig a főhőst.
Szintén tipikusan magyar eleme volt a kötetnek a sok-sok rövidke hiedelemmonda boszorkányokról, garabonciásokról, táltosokról, és lidércekről. Különösen a lidérccsirke-mondákat élveztem nagyon. Volt egy szép kerek Garabonciás és a sárkányok történet arról, hogyan szelídítette meg egy tó sárkányait egy furcsa öregember. A mondák közül kimelkedett Jámbor János, a Kecskepásztor története, aki egy földalatti kincses kastélyba zárva élt, míg lányának, Örzsikének a mostohaapja (!) próbált segíteni, hogy feleségül mehessen szíve választottjához.


Kapcsolatok

Sok ismert mese magyar változata előkerült a kötetben. A közel 800 szövegből szépen kirajzolódtak a legnépszerűbb típusok - Az iker királyfiak, Az aranyhajú gyerekek, Fehérlófia, Tündér Ilona, Az aranyhajú kertészbojtár, Elátkozott királykisasszony, Széttáncolt papucsok stb. Némelyikük szokatlan elemeket tartalmazott - a Szépség és a Szörnyeteg meséje például több szövegben is Zöld Disznóként szerepel (a zöld disznó a szörnyeteg, nem a szépség, nyilván). Hófehérke meséjére hasonlított A királyleány és a tizekét óriás, melyben a királylány nem csak hogy (rabló) óriásoknál talált menedéket, de a végén, miután feltámasztották, az egyikükhöz még feleségül is ment. Rengeteg verziót találtam a Három narancs meséjére is; voltak tündérlányok, akik nádszálból, tojásból, narancsból pattantak elő, de olyan is akadt, aki sárgadinnyéből, vagy griffmadár-tojásból.
A Fehérlófia-mese kezdéseként bukkant fel a szintén tipikusan magyar Szalonnavár, amit egy sárkány darabonként próbált meg ellopni. A Fehérlófia-verziókból egyébként az volt a kedvencem, amelyikben egy stuccmadár repítette vissza a hőst a felső világba. Megjegyzem, hogy a hős ezekben a mesékben általában minden volt, medve fiától csonka tehén fiáig, csak épp fehér ló nem. Még Rákkirály is volt néha...
Szintén népszerűnek tűnt az Incula / Táltos fiú / Óriás kincsei mesetípus; akadt köztük olyan sztori, amiben egyenesen száz lány szerepelt. Az elrejtett erőről és véletlenül szabadon engedett gonoszról szóló Koschei-meséből is több verziót találtam; a legjobb a Fekete Saskirály című volt.
Az Ezeregyéjszakából volt ismerős A furfangos mester története, melyben egy hullától sorozatos módon próbáltak megszabadulni a falu emberei, a mester pedig pénzt csinált minden alkalomból. Az egyszerűen csak Tündérrege címen futó történet pedig egy Tündér Ilonás, tündérruhás verzió volt az északi népektől ismert selkie-legendákra.

Hova tovább?
Szlovákiába!

2018. június 23., szombat

Katona a majmok országában (Népmesék nyomában a világ körül 83. - Horvátország)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Horvátország megint nem volt egyszerű eset - sajnos nem sikerült horvátországi mesegyűjteményt találnom. Cserébe viszont szembe jött ez a könyv:


Katona a majmok országában
Frankovics György
Napkút kiadó, 2011.

A kötet száztizenkét horvát és cigány népmesét tartalmaz a horvát-magyar határról, a Dráva mentéről, Frankovics György gyűjtéséből. Bár a falvak maguk Magyarországhoz tartoznak, a mesék nagy része a horvát hagyomány szülötte, és a többi is mutat erős párhuzamokat a szláv népek történeteivel. A két éve elhunyt Frankovics György magyarországi horvát író és etnográfus volt, aki szenvedélyesen gyűjtötte a horvát szájhagyomány történeteit. A kötethez sajnos se bevezető, sem jegyzetek nem tartoznak, de minden mesénél meg van jelölve a mesemondó neve, és a gyűjtés helye és éve. Hosszú tündérmesék mellett találunk benne hiedelemmondákat, helyi sztorikat, és történelmi legendákat is - utóbbiak nagyon hasonlítanak a szerb hősénekekhez.
A könyvet 350 Ft-ért vesztegetik a Könyvudvarban.

Fénypontok

A címadó történetben egy katona egy lopott hétmérföldes csizma segítségével véletlenül a Majmok országába teleportálja magát, ahol először kényelmetlenül érzi magát, mert nem érti a nyelvet, de a majomkirálykisasszony tud hét nyelven írni, így végül írásban megértik egymást (és még a majom-átok is megtörik, nyilván).
Nagyon szép, hosszú tündérmese volt Csodaszép, melyben egy legénytől el akarta venni a király a feleségét, az ügyes és varázserejú Csodaszépet. Ezért aztán elküldte a fiút, hogy menjen el valahová, és hozzon el valamit. A fiúnak egy varázslatos béka és pár öreganyó segítségével sikerült is megszereznie a láthatatlan Értelem-testvért, aki minden kívánságát teljesítette. Szimbolikus...
Nagyon kedves volt A molnár és az ördög története, melyben egy jóságos molnárt akart az ördög mindenféle hazugságokkal kiűztni a faluból, de a közösség annyira szerette, hogy utána mentek, és hazahozták.
A kötetben sok érdekes történelmi legenda és hiedelemmonda akadt. Az egyik például arról szólt, hogy a Vedovnjakok makkot lopnak a víláktól (hogy az erdőben jó termés legyen). Vedovnjakok (táltosok) és vílák (tündérek) egyaránt sok mesében szerepeltek. Az egyik híres táltosról, Petrisáról például külön kis mesecsokor szólt, bika képében való viaskodással, és minden egyébbel. A természeti mondák között nagyon mókás volt még a Szél komák rövidke meséje, melyben az Északi és a Déli szél szívatták egymást.
Hátborzongató verziója volt a túlvilági szeretőnek a Holdvilág van, mintha nappal lenne című történet, melyben egy fiatal lány nem ördög-szeretőt tartott, hanem a saját halott férjét idézte vissza a temtőből, majd megrettent tőle, és egy öregasszony segítségével megmenekült (a néne többször kalapáccsal jól fejbe csapta az őt üldöző zombit).
Az "ez nem az, aminek látszik" kategória győztese pedig Az állhatatos katona, aki madarak beszédét kihallgatva tudta meg, hogy egy sárkánykígyó tervezi a királyt megtámadni a nászéjszakáján - a királynét pedig csak úgy lehetett megmenteni, ha a katona lenyalta az arcáról a sárkány vérét, ami rácseppent. A király persze arra ébredt fel, hogy a katona a felesége arcát nyalogatja, aminek nem lett jó vége, de azért a "hű szolga" típusú mesék szokása szerint a végén minden jóra fordult.



Kapcsolatok

Itt Acélember címen szerepelt a Szerbiából és Montenegróból is ismert feleségrablós - elrejtett erős történet, és felbukkant Medvefi, valamint A kilenc pávalány és az aranyalmafa is.
Egy apának kilencedik lánya címen szerepelt egy királylányból királyfivá változós történet, A Végzet pedig egy szerencséjét kereső szegény emberről szólt, aki mások kérdéseit is vitte magával az úton. Érdekes módon ez azzal végződött, hogy az ember megtudta, neki nincs saját szerencséje, de magához vehet egy nevelt lányt, aki felvirágoztatja maj a családot. Nem ért viszont szerencsés véget A két fiútestvér meséje, amelyben az egyik iker megmentette ugyan a másikat, de amikor az rájött, hogy a testvére egy ágyban aludt a feleségével, megölte, és elvonult remetének. Csizmás kandúr helyett itt Róka és a vadász szerepelt, ahol a róka hálálta meg királysággal azt, hogy a vadász életben hagyta; Az aranyfonal meséjében pedig a titokzatos segítőt Rumpelstiltskin helyett ezúttal Martinkovics Mártonnak hívták. A faruhás lány a kalapvári kisasszony rokona volt, de érdekes az eleje, ahol a haldokló anya maga látta el a lányát tanácsokkal arról, hogyan meneküljön el az apja elől. Hasonlóan szép mozzanat volt A királyfi és a békakisasszony meséjében, amikor miután a királylány segített a királyfinak, azt mondta, most neki is bizonyítani kell a szerelmét, és ezért indította vándorútnak, hogy keresse meg őt a saját otthonában.
Itt is akadt mese az Öregek bölcsességéről, KiskakasrólOkos lányról, arról, hogy Miért kell asszony a férj mellé (mert a férj nem tudta elvégezni a házimunkát), és egy szomorú királylányról is, akit egy táncoló rákkal és bogárral nevettettek meg. Feleségverés egyébként sajnos gyakran előfordult ezekben a mesékben, de akadt olyan is, ahol a lusta férjet verte el a felesége, huszárnak álcázva magát... A kovács három kívánsága mesében az öreg kovács háromszor cselezte ki a végzetet - de itt először a halál, majd az ördög, végül pedig a tündérek jöttek érte, és mindhárom bele is bukott, így végül az angyalok vitték fel a Holdba, ahol azóta is kalapál.
A gyöngyszemet hullató lány a mindent látó királylány mesetípusát képviselte; itt is rózsává változva sikerült a legénynek elbújnia. Az üveghegyi királykisasszony egy változata volt a mese arról, Hogyan szerzett magának a juhászlegény három királyságot. Ebben külön tetszett az a mozzanat, amikor a királykisasszony a jóképű juhászt noszogatta, hogy ha lova nincs, tanítgassa ugrani legalább a kost, hátha azzal ki tudja állni az ugratási próbát, és elnyerni a kezét. A királylány tudta, mit akar...
Izlandi legendákból volt ismerős a gondolat, hogy Ádám és Éva elrejtett gyermekeiből lettek az első tündérek. Nem maradtak el a klasszikus trickster-mesék sem: Ezúttal Isten verte át az ördögöt azzal, hogy a termés alját/tetejét osztotta meg vele.

Hova tovább?
Szlovéniába!

2018. március 25., vasárnap

Mesemondó mint turista - Tara és a Nemzeti Leprikón Múzeum

A sok fellépés mellett azért akadt idő arra is, hogy egy kicsit turista legyek. Az iskolai fellépés után például, mivel amúgy is Meath megyében voltunk, Nuala előzékenyen elfurikázott engem és Markust a közeli Tarába. Itt tavaly már jártam egyszer, de sajnos akkor szakadt az eső, és mindössze tizenöt percünk volt körbeszaladni, mert tartani kellett a csoportprogramot. Ezúttal azonban minden kötöttségtől mentesen, és egy csepp eső nélkül barangolhattuk be az ír mitológia és történelem egyik legfontosabb helyszínét.
Rajtunk kívül szinte senki sem volt a dombon. Tarába nem kell belépő, sőt, áramszünet miatt még a kávézó és az ajándékbolt is zárva volt, így kevés embernek jutott eszébe, hogy hétköznap ebéd körül pont ott kószáljon. A szombati havazás után eléggé cuppogott a sár a dombokhoz vezető ösvényen, de amint beértünk az egykori erőd területére, a fűben sokkal kellemesebb volt a séta. Egy nagy csapat hangos varjú gyűlésezett éppen Cormac király egykori lakomatermében. Nagyon fotogénnek bizonyultak az esőfelhők és az ősi sáncok között:




Miután megmártóztunk a kilátásban, és a lelki szemeim előtt megint lejátszódtak a kedvenc legendáim (Tara égésével az élen), átmásztunk a sáncokon, és kerülő úton hagytok el Tarát. Tettük ezt azért, mert a domb szélén áll a Tündérfa, egy nagyon öreg, két törzsű galagonya, amit az írek és főleg az ír utazók közül sokan ma is szent faként tisztelnek. Erről tanúskodnak az ágakra kötözött szalagok, a fa tövébe szórt cukorkák, pénzérmék, és egyéb ajándékok. Ilyen fákat és bokrokat tavaly is láttunk már, de a tarai természetesen különösen népszerű.





Tara nem kiépített turistacélpont; tulajdonképpen csak egy nagy zöld domb sáncokkal, pár emléktáblával, és néhány ezer év lenyűgöző történelemmel. Sáros, szeles, sokszor esős, gyönyörű a kilátás. A Túszhalomban csontvázak nyugszanak, és állítólag tündérek laknak. Olykor tele van friss vágott virággal (általában a napforduló környékén), és remek hely kutyafuttatásra. Minden Írországba látogató utazónak feltétlenül ajánlom.

A másik szórakozás, amire feltétlenül akartam időt és pénzt áldozni a dublini tartózkodás alatt, a Nemzeti Leprikón Múzeum felnőtt mesemondó estje volt. Itt is jártam már tavaly, de akkor a nap közben tartott "családi" tárlatvezetésen vettem részt, az esti műsorra nem jutottam be. Most viszont, a dublini kör utolsó estéjén, pont volt még két szabad jegyük, hogy Richard Marsh mesemondó barátom társaságában meghallgathassuk a cenzúrázatlan éjszakai előadást is. A műsor Dark Land (Sötét Föld) címen fut, és minden este másvalaki mesél; amikor Richard meghallotta a portán, hogy aznap este Emily Collins lesz színpadon, azonnal rávágta, hogy "she's worth it." És tényleg megérte.
Emily bő fekete szoknyában, fekete kiskabátban, elegáns topánkákban perdült elénk a múzeum várótermében (ami az alkalomhoz illően sejtelmes vörös fénnyel volt bevilágítva). Ahhoz képest, hogy tréfás volt, közvetlen, és lendületes, soha egyetlen véletlen szünet, egyetlen félrecsúszott kifejezés sem volt az egész előadásában. Megnyitotta előttünk a múzeum kapuit, és ismét végigmehettem a már ismert temeken - de ezúttal minden vagy sötét volt, vagy sejtelmes zöld, vörös, kék fényben úszott. Az első történetet az "ír parasztkunyhó" teremben hallottuk, az apró ágyon, padon, földön ülve, miközben a tetőn hangosan dobolt az eső. Az egyetlen gyertya fényénél Emily elmondta nekünk az O'Neill család banshee-jének szomorú legendáját; a lányét, akinek az apja megsértette a tündéreket, és ezért büntetésül a tündérek elrabolták magukkal, hogy a távolból sirassa a rokonait. A következő teremben, az arannyal teli edényt körülülve, a múzeum névadói, a leprikónok is szóba kerültek. Itt egy felelőtlen ifjú került bajba, mert nem fizette ki a cipőket, amiket egy leprikóntól kapott - és szó szerint ráment a bőre is az ígéretre. Ezzel a pompás népmesével borzongó hátunk mögött érkeztünk a Sidhe föld alatti bronzfalú termébe, ahol egy valódi királylegenda következett - testvérgyilkos királyról, kínzástól megnémult királyfiról, saját élete árán a férjéért bosszút álló királynéról. Remek történet volt, és Emily olyan beleéléssel, olyan hanghordozással és arckifejezésekkel mesélte, hogy zengett tőle az egész föld alatti birodalom. Innen a színét vesztett szivárványon átvonulva még egy terem várt ránk: Az éjszakai erdő. Itt már annyira sötét volt, hogy Emilyt a fekete ruhájában nem is láttuk; pont csak az arca fehér formáját lehetett kivenni a fekete háttér előtt, és a két kezét, amikor mozogtak. Az erdei kút mellett Cú Chulainn és a fia tragikus történetét hallgattuk meg. Emilynek nem volt túl fényes véleménye az ulsteri hősről (nekem se szokott lenni), de egy pillanatig sem parodizálta ki a legenda komoly pillanatait. A többin viszont jókat nevettünk. Így kicsit oldottabb is lett a hangulat, mire eljött az idő, hogy elhagyjuk a múzeumot. Emily elköszönt, és azonnal be is olvadt az árnyak közé - várt rá a következő csoport.

Sohasem gondoltam, hogy ilyen mondat esik majd ki a számon, de a Nemzeti Leprikón Múzeumot is csak ajánlani tudom minden utazónak.

2018. március 21., szerda

A Mesemondás Világnapja 2018 - Visszatérés Dublinba

Minden évben a tavaszi napéjegyenlőség idején, március 20-án ünnepeljük a Mesemondás Világnapját (World Storytelling Day). Ilyenkor mesemondó előadások százait rendezik meg a világ körül, abban a tudatban, hogy ezen a napon mind egyszerre mesélünk, együtt ünnepeljük az élőszó varázsát.
Amikor meghívást kaptam, hogy csatlakozzak Dublinban az Ír Mesemondó Szövetség ünnepi programjához, bevallom, visítva ugráltam az ágyon egy darabig. Tavaly jártam először Írországban (áradoztam is róla eleget), sok jó mesemondó barátom él ott, és alig vártam, hogy visszatérhessek. A hivatalos fellépés hab a tortán: Azt jelentette, hogy nem csak eltölthetek néhány napot Dublinban, de ráadásul fizetik a költségeimet is. Nekem csak annyi dolgom volt, hogy vigyem magammal a témához illő legjobb magyar meséket.
A Mesemondás Világnapja ugyanis minden évben egy adott témához kötött. Idén a "Bölcs Bolondok" volt a téma (bár senki se érti, miért nem írtak egyszerűen Trickstereket, de mindegy). Rajtam kívül még egy külföldi mesemondót, Markus Luukkonent hívták meg, Finnországból. Markust is régóta ismerem már, így az utazás rögtön a kezdetektől barátságos, családias hangulatban telt.

Érkezéskor Nuala Hayes, a mesemondó szövetség elnökasszonya várt minket a reptéren, és fuvarozott el a hotelbe, ami a város szívében, a Parnell Square sarkán áll (az ablakomból pont rálátok az Emlékezés Kertjére, és benne a Lir Gyermekei szoborra, ami talán a kedvenc szobrom az egész városban). Mivel 19-én landoltunk, a délutánt és az estét Markussal kettesben a városban való császkálással töltöttük; átkeltünk mindenféle hidakon, benéztünk mindenféle boltokba, meglátogattuk Molly Malone híres szobrát, és hallgattuk az utcai zenészeket. Mivel két nappal voltunk Szent Patrik napja után, és az előző napon sűrű havazás miatt minden rendezvényt töröltek, a város szokatlanul kihalt és csendes volt kora este, szinte csak a turisták lézengtek benne.

A mesemondás 20-án reggel vette kezdetét. Először Bray-be, egy szomszédos városkába utaztunk, a Mermaid Arts Centre nevű helyre, ahol színházi előadást szerveztek nekünk: Két helyi iskola tinédzser diákjait hívták össze közönségnek. Az egyik suliból egyenruhás, szürke szoknyás, fekete térdzoknis, 15-16 éves lánycsapat érkezett, a másikból pedig 13 évesek vegyesen, egyenruha nélkül. Összesen körülbelül százötvenen ültek a nézőtéren, itt-ott helyi érdeklődőkkel, anyukákkal és gyerekekkel fűszerezve. Maga a helyszín első rangú kiszolgálásban részesített minket: Kaptunk profi mikrofonokat, rendes világítást, kávét, teát, sőt, még a FEST Európa-térképét is kifüggesztették a fejünk fölé. Hetvenöt percet kaptunk, hogy bemutassuk a kölyköknek, mi is az a storytelling - a tanárok állítása szerint még soha nem találkoztak vele.

Markussal úgy döntöttünk, felváltva fogunk mesélni. A sort ő nyitotta meg, egy személyes sztorival, ami aztán lassan családi sztorivá, majd egy rászedettördög-mesévé alakult. Ezután én következtem; Futika meséjét választottam, egy vajdasági magyar sztorit, mert végtelenül szeretem, hogy az izgága, folyton futkosó főhős végül megmenti azt, aki a furcsasága ellenére befogadta őt. Minden osztályban vannak gyerekek, akik nem tudnak nyugton ülni; az ő kedvükért választottam a mesét. Utána megint Markus következett, aki ezúttal a Kalevalából hozott egy nagyon érdekes részletet, amelyben egy varázsló asszony mágikus módon gyógyít meg valakit; csak kapkodtuk a fejünket a mindenféle őrült képek között, de Markus lendületes előadása mindenkit magával sodort. Ezt követve bemutattam a gyerekeknek Mátyás királyt, és elmeséltem a Gyevi bírót. Nagyon szeretem ezt a sztorit külföldi közönségeknek mesélni; a felnőttek jókat derültek rajta, a gyerekek pedig a végén már minden mondat után maguktól kántálták, hogy "Kivéve a gyevi bírót!" Innen ismét Markus váltott fel, aki egy személyes sztorit mesélt a gyerekkori szerelmeiről. Amikor ahhoz a jelenethez ért, hogy virágot vásárolt a spórolt pénzéből egy beteg osztálytársának, mind a száz tinédzser lány a közönségben hangos "Aaaaaaaaah!" sóhajtásban tört ki; annyira cuki reakció volt, hogy majdnem lefordultam a színpadról. Innen persze egyértelmű volt, hogy a románc lesz a telitalálat. Gyorsan ki is cseréltem az ötletem a záró mesére, és a felhőkön járó fiú helyett a Tündértó titkát vettem elő. Meg is lett a kellő hatás; Ágnest és Pistát kis közönségünk ugyanolyan olvadozós "Aaaaah!" sóhajokkal jutalmazta, mint az előző romácot. A hab a tortán az volt, hogy az előadás után az egyik srác odaszaladt Markushoz, hogy megkérdezze, mi lett később a lánnyal. Megint megállapítottam, hogy tiniknek szerelmet érdemes mesélni, minden mennyiségben (és nemtől függetlenül).

20-án este került aztán sor az "igazi" ünnepi fellépésre: A Poetry Ireland (Ír Költők) és a Storytellers of Ireland (Ír Mesemondók) közös estjére, melyet felnőtteknek hirdettek meg, és a Parnell tér egyik ódon épületében hoztak tető alá. Hatan voltunk műsoron, három költő és három mesemondó; csinos, nagyjából harminc-negyven fős közönségünk szépen megtöltötte a termet. Nuala Hayes konferált fel bennünket, aki a Bölcs Bolondok témát természetesen egy rövid trickster-mesével vezette fel (az a Naszreddin-sztori, amiben a hodzsa a ruháit eteti, csak olasz változatban). Utána felváltva ragadtak mikrofont költők és mesemondók. Moya Cannon több rövidebb verset olvasott fel; mindegyik valahogyan az emberi bolondsághoz és bölcsességhez kapcsolódott (többek között szó esett a szamárfülű királyról is). Markus megint csak az őseit meg az ördögöt vette elő, de itt a felnőtt közönségre való tekintettel tovább szőtte a mese fonalát, míg annyira rá nem lett szedve szegény ördög, hogy a saját péniszét fogyasztotta el kolbász helyett... A második költőnk Paula Meehan volt, egy apró, elegáns, és végtelenül humoros hölgy, aki mellesleg színdarabokat is ír. Azt mesélte el, hogyan bukott meg egy darabja amerikai producerek szemében, és a darabból olvasott (sírva röhögős) részletekkel támasztotta alá a ballépést (az egyik szereplő ugyanis az amcsikon poénkodik benne). Utána következett Jack Lynch, másik házigazdánk és jó barátunk, aki egy donegali népmesét mondott el három asszonyról, akik azon versenyeztek, ki tudd nagyobb hülyét csinálni a férjéből. Mivel a sztori eredetileg jó fél óra hosszú, Jack katonás tempóban masírozott végig rajta, és sikerült (nagy nevetések közepette) negyed órába sűrítenie. Őt követtem én. A sok kacarászás után egy szívemhez közel álló bölcs bolondról meséltem: Tündér Ilona álmát vettem elő, ami az első Pályuk Anna mese volt, amibe beleszerettem. A közönséget teljesen elbűvölte az elvarázsolt erdő, meg a szörnyű nevű főhős; utána többen odajöttek elmondani, hogy mennyire szerették hallgatni a tündérmesémet (és mivel vittem példányokat az új könyvemből, többen vásároltak is, hogy hazavihessék Pályuk Anna legszebb meséit magukkal). Az estet Theo Dorgan költő zárta. Két rövidebb mese közé ékelt be egy hosszabb verset, ami az 1916-os lázadásról szólt; teljesen más oldalról kapcsolódott a bölcsek és bolondok témájához. Arról beszélt, hogy tulajdonképpen bolondnak kell lenni hozzá, hogy fellázadjon az ember, amikor minden ellene szól - de mégiscsak bölcs bolond, aki megteszi, amikor a helyzet tarthatatlan. A vers szépséges volt, de szomorú, ezért Theo utána még elmondott egy rövidke mesét Naszreddin hodzsáról, aki egy lezárt határon át csempészett dolgokat. Így az este végül mégiscsak kacagással zárult. Miután feloszlott a közönség, átmentünk a szemközti épületben a Tanárok Klubjába, ahol sör és egyéb italok mellett éjszakába nyúlóan beszélgettünk, sztoriztunk még.

Azt hiszem, alaposan sikerült megünnepelnünk a Mesemondás Világnapját.

2017. december 21., csütörtök

Hildur, a Tünérek Királynője (Adventi Mesetár)

Advent alkalmából a Villa Bagatelle minden nap egy-egy mesével kedveskedik a vendégeinek. A mesékkel a Világszép Alapítvány munkájára szeretnénk felhívni a figyelmet. Az adventi naptár bemutatkozó bejegyzését itt találjátok, a meséket magukat pedig a Villa Bagatelle Brótpékségben és a MOM Parkban a Bagatelliniben ingyen vehetitek át! 

Miről szól?

Egy izlandi földesúr birtokán minden karácsony éjjelen tragédia történik, melynek valamiféle köze van Hildurhoz, a rejtélyes szolgálóhoz is. Végül egy fiatal pásztor úgy dönt, ébren marad karácsony éjjel, és a végére jár a dolognak. Észrevétlenül elkíséri hát a szolgálót éjszakai útjára, melynek során Hildurról kiderül, hogy nem más, mint a tündérek elátkozott királynője, aki minden évben csak egyetlen éjszakára térhet haza a szeretteihez, míg valaki meg nem töri az átkot...



Mi fán terem?

A történettel azonos címet viselő izlandi mesegyűjteményben találkoztam vele először, amit karácsonyi ajándékként kaptam egy mesemondó barátnőmtől (a könyvről és a mesékről itt írtam bővebben). Később ismét belefutottam egy másik kötetben, mely a "Széttáncolt Cipellők" mesetípus (ATU 306) egy távoli variációjaként tartotta számon. Tovább keresgélve egy másik, szájhagyományból gyűjtött változatot is találtam, "Una, az Elf Asszony" címmel, Herdís Jónasdóttir izlandi mesemondó hölgy repertoárjából.

Hab a tortán

A történetben emlegetett tündérek vagy elfek az izlandi huldufólk, a "rejtett nép" képviselői. Legtöbbször tündérnek fordítják őket, de persze nem azonosak a magyar népmesék tündéreivel.

Aki meséli, járjon utána!

Angolul:
J.M. Bedell: Hildur, Queen of the Elves (Interlink Publishing, 2015.)
Jon Arnason: Icelandic Legends (Bentley, 1864.)
Reimund Kvideland: All the World's Reward (University of Washington Press, 2011.)