Az első vitorla (Feminista Multikulti Népmesék 20.)

Ismét szerda, ismét Feminista Multikulti Népmesék! A Feminista Magyar Népmesék folytatásaként ezúttal Magyarországon kívüli országokból, kultúrákból válogatok. A bejegyzések listáját itt találjátok, akit pedig érdekel az előző sorozatból született mesegyűjtemény, az Ribizli a világ végén címmel találja meg a Móra kiadónál. És természetesen ebből a sorozatból is készül könyv :)

Származási hely: Marshall-szigetek

A történet

Tizenkét testvér egész atollt átszelő kenu-versenyt rendez, hogy megállapítsák, melyikük nyeri el a "keleti szigetek ura" címet. Miközben készülődnek, felbukkan Loktanur, az édesanyjuk egy hatalmas batyut cipelve, és be akar kéredzkedni valamelyik kenuba. A tizenegy idősebb fiú sorra visszautasítja (félve, hogy lelassítja őket), míg végül a legkisebb, Jebro, megengedi hogy beszálljon. Az indulásnál rögtön le is maradnak, de megéri: kiderül, hogy a batyu a világ első vitorláját rejti magában. Loktanur ugyanis ráérő idejében feltalálta a vitorlázást. Anya és fia együtt felszerelik az árbocot, a keresztrudat, a köteleket meg mindent, és a vitorlással szelve a habokat hamar maguk mögött hagyják a többi versenyzőt.
Amikor beérik a legidősebb fiút, az követeli, hogy cseréljenek hajót, mert az idősebb jogán neki "jár" a vitorlás. Jebro tiltakozni akar, de az anyja jó kedélyűen átadja a hajót... csak éppen kivesz a vitorlásból egy rudad meg két kötelet. Mivel az idősebb testvérnek gőze sincs a vitorlázásról, egyszerűen körbe-körbe forog meg dülöngél, míg az öccse és az anyja kényelmesen célba érnek. Jebro lesz a keleti szigetek ura, az anyjával együtt megtanít mindenki mást is vitorlázni, és halála után belőle lesz a Fiastyúk, aminek a felemelkedése a hajózási időszak kezdetét jelenti.

Mitől feminista?

Szeretem az olyan történeteket, ahol a bátor/okos/furfangos hősnő nem fiatal lány, hanem felnőtt asszony, esetleg anya - és nem tűnik el a saját kezdeményezőkészsége, a saját kreativitása attól, hogy gyerekei születtek. Jelen esetben Loktanur nem csupán segítséget nyújt az egyik fiának, hanem saját találmánya van, amit megálmodott, megépített, és megtanult használni. A tudás az ő birtokában van, és csak annak adja át, aki tisztelettel bánik vele; a követelőző idősebb fiúnak átadja ugyan az eszközöket, de a tudást megtartja magának (és vidáman falatozva nézi a kenuból, ahogy a fia a saját kárán tanul). Loktanur ismeri a saját értékét és a saját határait; tudja, hogy a találmányát csak az érdemli meg, aki vele magával is jól bánik, és nem csak érdekből teszi.
Emellett meg persze nagyon klassz példakép is, mert mennyire menő már, hogy feltalálta a vitorlát.


Amit érdemes átgondolni

Több óceániai kultúrában a navigálás a nők feladata volt, vagy hozzájuk kötötték az egyes eszközök, navigálási módok feltalálását. A forrás-kötetekben (ld. lent) is több ilyen történet található. Érdemes behatóbban megismerkedni ezekkel.

Források

Laurence M. Carucci: From the Spaces to the Holes: Ralik-Ratak remembrances of World War II (Isla III, 1995.)
Gerald Knight: A History of the Marshall Islands (Micronitor News and Printing Co., 1999.)
Jack A. Tobin: Stories from the Marshall Islands (University of Hawaii Press, 2002.)
Anono Lieom Loeak, Veronica C. Kiluwe, Linda Crowl: Life in the Republic of the Marshall Islands (University of the South Pacific, 2004.)

Megjegyzés

Nem ez az egyetlen kultúra, amely szerint a vitorlát egy asszony találta fel. Olvastam hasonló történetet a Perzsa-öbölből is.

Vitorlással mesétől meséig (Népmesék nyomában a világ körül 16. - Marshall-szigetek)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; aki pedig csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Továbbra is Mikronézia szigetvilágában kalandozom. 

Stories from the Marshall Islands
Bwebwenato Jan Aelon Kein
Jack A. Tobin
University of Hawaii Press, 2002.

Eddig ez volt talán a kihívás legnehezebb olvasmánya. Nem mintha különösebben hosszú lett volna (az oldalszám csalóka, mert sok mese két nyelven, angolul és marshalliul (?) is benne van a kötetben), cserébe viszont a végleteking tudományos igényű. Kilencven népmese, mítosz, és legenda található benne, és mindegyikhez bőséges lábjegyzetek, kommentek, zárójelek és zárójeleken belüli szögletes zárójelek tartoznak. Rengeteg nyelvészeti információt zsúfolt a szerző magukba a meseszövegekbe, ami néha érdekes (pl. az ég színe napkeltekor és naplementekor: mel), máskor viszont kifejezetten zavaró. Ennek ellenére rengeteget tanultam a könyvből a Marshall-szigetek kultúrájáról, történelméről, szokásairól, valamint - megint csak - flórájáról és faunájáról is.

Fénypontok

Vitorlás, fregattmadárral

Nagyon tetszettek a hajózással, navigálással kapcsolatos legendák. Az egyik például arról szólt, hogy egy Loktanur nevű asszonynak tizenkét fia volt, akik versenyt eveztek egy közeli szigetig. A tizenegy legidősebb fiú nem akarta magával vinni az anyját, mert nagy batyut hurcolt magával, és féltek, hogy lelassítja őket. A legkisebb fiú hívta csak meg a fedélzetre - és ekkor kiderült, hogy a batyu valójában a világ első árboca és vitorlája. A mese részletesen leírja, hogyan szerelték össze, és hogyan tanította meg az anya vitorlázni a legkisebb fiát, aki természetesen ezek után minden bátyját maga mögött hagyta.
Egy másik legendának a navigálás kezdeteiről szintén női főhőse volt, Litarmelu nevezetű, akit egy titokzatos hajóban érkező titokzatos férfiak tanítottak meg tájékozódni a tengeren. A mese hosszú volt, és abból állt, hogy a lányt csukott szemmel vontatták fel-alá a szigetek között, majd néha felébresztették, és meg kellett állapítania, hol vannak éppen - a hullámokból, a víz állásáből, színéből, stb. A nagyon részletes és érdekes történet célja eredetileg az volt, hogy továbbadja a tájékozódási pontokról szóló évszázados tudást. Egyébként több ilyen történet (ikid - mese-ének) is volt a kötetben, amik felsoroltak minden apróságot, amit a tengerjáró népek megfigyelnek - itt ugrálnak a delfinek a vízből, itt fészkelnek a fregattamadarak, itt van egy polip formájú szikla, stb.
Volt egy nagyon érdekes töréntelmi legenda is, ami a bennszülöttel oldaláról mesélte el egy 1883-ban megfeneklett amerikai hajó történetét. Külön jó volt, hogy a szerző mellékelte a hajónaplót a történet másik felével... (a találkozás egyébként, az amerikai tengerészek pánikolása ellenére, barátságosan zajlott).

A fregattmadár fontos
navigációs jel

Több verzióban is szerepelt a könyvben egy Apály című történet, melyben két asszony megsütött egy polipot - mire a polip gigantikus méretű anyja előjött a tengerből bosszút állni, de a két asszony kemény küzdelemben legyőzte és feldarabolta. Érdekes volt az a mese is, ahol egy démon felvette egy asszony alakját, és a férjnek el kelett döntenie, a két egyforma feleség közül melyik az igazi... az érdekes az volt a sztoriban, hogy (egyértelmű jelek ellenére, pl. a démon nem tudott tüzet rakni) rosszul választott, és az igazi feleség sokáig száműzetésben élt, míg ki nem derült az igazság.
Nagyon tetszett a kezdő teremtésmítoszban az a mozzanat, amikor két istenség a teremtés után hosszas munkával színesre tetoválta az összes élőlényt. Mindig mondogatják, hogy az eszkimóknak mennyi szava van a hóra - ugyanebből a teremtésmítoszból most megtanultam, hogy a Marshall-szigeteken a kókuszpálma és a kókuszdió minden egyes növekedési fázisára más nevet használnak. Természetesen itt is volt helyi trickster, Etao nevezetű.

Kapcsolatok

Maui november óta
már Disney hős is

A legérdekesebb kapcsolat, amit a könyvben találtam, nem hasonlóság volt, hanem egyenesen látogatás: Egy legenda arról szólt, hogyan látogatta meg Maui, a híres-neves polinéz trickster, a Marshall-szigeteket, hogyan versenyzett helyi varázslókkal... és végül hogyan ölték meg. Ritkán látok olyat, hogy egy nép trickstere felbukkanna egy másik nép meséiben. Nyilván volt kulturális eszmecsere a sok tengerész között az évszázadok során (meg gondolom az sem véletlen, hogy itt Maui húzza a rövidebbet). Természetesen a marshalliaknak is megvolt a maga "tenger alól szigeteket halászó" legendája, úgyhogy nem maga Maui volt az egyetlen polinéz kapcsolat.
Ebben a könyvben is volt egy "varázslatos menekülés" jelenet az Anidep legendája című mesében (anidep egyébként nem név, hanem egy labdajáték). Itt a menekülő lány kókuszdiókat dobált hátra a válla felett, amikből hangyák özönlöttek ki. Mivel a démon nagyon szerette a hangyákat, mindig megállt egyenként összecsipegetni őket... (mint a magyar boszorkányok a mákkal, vagy a kelta tündérek a sóval).
A fiú, aki találkozott Jebróval című mesében egy halászfiú összefut a Fiastyúk (Jebro) csónakjával a tengeren (hét egyforma halász ül benne), és ajándékba kapja tőlük az örök élet titkát - amit nem mondhat el senkinek. Amikor megszegi a parancsot, látványosan megöregszik, és porrá omlik össze. Sok hasonló mese létezik szerte a világon.
A Maldív-szigeteki mesegyűjteményben találkoztam történetekkel, melyekben egy démon-asszony egyik szigettől a másikig tudta nyújtani a nyakát, hogy embereket faljon fel - itt is volt egy hasonló (Az asszony Kole szigetéről), ahol a saját fiai menekültek a démon elől, miközben darabokat harapott ki a szigetekből.
Volt emellett egy teljesen random, fára mászó polip is az egyik mesében ami ezt a városi legendát juttatta az eszembe.

Hova tovább?
A Kiribati Köztársaságba.