2023: Az év legjobb könyvei

Ahhoz képest, hogy nagy változásokon mentem keresztül ebben az évben, az olvasásra most is sikerült időt szakítani. Sőt, sokszor ez volt az egyetlen dolog, amivel el tudtam ringatni magam esténként, vagy ki tudtam szakadni a mindennapi felfordulásból. Ennek köszönhetően idén egy kicsit felülteljesítettem a tavalyi statisztikákat - már csak azért is, mert sok volt a listán a rövid gyerekkönyv... :)

Röviden: idén kereken 101 könyvet, majdnem 19.000 oldalt olvastam. Alább az év fénypontjai, a teljesség igénye és rangsorolás nélkül.

Fiction

Ebből a műfajból alapvetően kevés volt az idén, de pont az év végén becsúszott azért egy emlékezetes kötet.

R. F. Kuang: Yellowface

Ezt a könyvet az fogja élvezni igazán, aki író, vagy könyvkiadásban dolgozik. Esetleg ilyen körökben mozog. Egyes szám első személyben szól egy olyan szereplő fejéből, aki komoly mentális gimnasztikákat végez, hogy kimagyarázza a plágiumot, amit elkövetett. A lopást azzal tetézi, hogy kínai származásúnak tetteti magát, és egyre mélyebbre és mélyebbre ássa a gödröt maga alatt, mi pedig morbid érdeklődéssel követjük, meddig ível még felfelé a lopott bestseller pályája, és mikor fog végül menthetetlenül összeomlani. A történet ráadásul a könyvkiadásnak és a közösségi médiának is kioszt egy-két megérdemelt pofont.

Nonfiction

Továbbra is a kedvenc műfajom, és a Polihisztorképző kihívásnak köszönhetően (amire idén ráhúztam egy Polihisztor Pluszt) idén is sok új kedvencet avathattam.

Sabrina Imbler: How far the light reaches

Természettudományos könyvre számítottam némi önéletrajzzal, de valami egészen más, és sokkal jobb dolog lett belőle: költői esszék, amikben keverednek a természettudományos információk a szerző saját érzéseivel, életével, identitásával. És egyik sem ment a másik rovására. Szó esik az identitás sokféle oldaláról: a szerző queer, transznemű, félig kínai, bevándorló anya gyereke, és tagja egy helyét, jövőjét kereső generációnak. Emellett tudományos újságírással foglalkozik, és ugyanolyan részletes megfigyelőkészséggel, végtelen csodálattal és empátiával fordul a tengeri lények, mint az emberek felé. Meglátja a tükörképüket egymásban anélkül, hogy az állatokból embert csinálna.

Mike Brown: How I killed Pluto and why it had it coming

Ha laikusként te is kiakadtál, amikor a Plútót kirúgták a bolygók sorából, akkor ezt a könyvet feltétlenül olvasd el. A csillagász, akinek a munkássága véletlenül ebbe a döntésbe torkollt, pontról pontra elmagyarázza, milyen felfedezéseket tett, és miért az lett a vége, hogy rövidebbek lettünk egy bolygóval. Olvasmányos, jó humorú kötet. A legjobban azok a részek tetszettek, amik a kutatás mindennapjairól szóltak - az órákról, hetekről és hónapokról, melyeken keresztül a csillagászok apró pöttyöket keresgéltek pillanatfelvételeken, és próbálták kitalálni, új bolygót fogtak-e, vagy csak koszos lett a lencse...

Carlo Ginzburg - Bruce Lincoln: Old Thiess, a Livonian werewolf

1691-ben egy boszorkányper közben az egyik tanúra ráfogták, hogy vérfarkas. Mire az öreg vállat vont, és azt mondta, hogy ja. Az ezt követő per iratai szerencsére fennmaradtak, így pontról pontra elolvashatjuk, mit mesélt Öreg Thiess a (jó és hősies) vérfarkasok életéről és a saját küldetéséről, hogy gonosz varázslókkal szembeszállva minden évben megszabadítsa az elrabolt termést az Alvilágból. A két szerző két különböző nézőpontból elemzi a dokumentumokat, néha veszekednek is, és ettől különösen izgalmas olvasmány a könyv. Mégis Thiess karaktere nyűgözött le a legjobban: ha máglyával fenyegetnek, ne tagadd a vérfarkas-vádat, hanem állj bele...

Paulo Lemos Horta: Marvellous Thieves

Zseniálisan egyszerű az alapötlet: a szerző fejezetenként körbejárja az Ezeregyéjszaka leghíresebb francia és angol nyelvű fordítóit, és azt kutatja, az életük és a személyiségük hogyan hatott ki a nevük alatt jegyzett „fordításokra.” Mert hogy ami a kezük közül kikerült, azt csak a legnagyobb jóindulattal lehet műfordításnak nevezni. Antoine Galland, aki az 1700-as elején beröffentette az Ezeregyéjszaka-őrületet a franciáknál, például arról híres, hogy hozzátoldott egy rakat mesét a hiányos (mindössze 200 éjszakát számláló) arab kézirathoz, amiből dolgozott. Szó esik még Edward Lane-ről, aki Egyiptom-szakértőnek tartotta magát, de a helyi segítői nélkül egy lépést se tudott tenni (és kivagdosta a női karaktereket a mesékből), valamint Richard Burtonről, aki igazából nem is nyúlt az arab eredetihez, hanem korábbi angol fordításokat komponált át, és költött köréjük magáról egy jó kis orientalista mítoszt. Felvonul még John Payne pre-raffaelita költő, aki arabul ugyan szintén keveset tudott, de ő legalább vissza akarta toldogatni azokat a szexjeleneteket a mesékbe, amiket elődei gondosan kigyomláltak. Az egyetlen szimpatikus figura ebben a pompás gyarmati kompániában az Henry Whitelock Torrens, aki sajnos félbehagyta a művét, pedig ő érzett rá egyedül a mesék hangulatára és a női szereplők fontosságára is. Borzasztóan jól szórakoztam ezen a könyvön, és közben látszik, hogy nagyon alapos kutatómunka áll mögötte, és egy jó adag pszichológiai érzék is. 

Merve Emre: Személyiségbrókerek

Aki eddig nem hitte volna el, hogy a Myers-Briggs személyiségteszt gyakorlatilag a horoszkóp szakmaiságával bír, az olvassa el ezt a kötetet. Lenyűgözően komikus az egész dolog születése, és hogy milyen véletlenek tették népszerűvé annak ellenére, hogy köszönőviszonyban sincs a pszichológiával. A két alkotó nőszemély (anya-lánya) külön megér egy misét, vallási fanatizmustól rasszizmuson át döbbenetes abuzív viktoriánus nevelési elvekig. Ez a személyiségteszt az eredmény, ha viktoriánus anyu nem megy el terápiára... 

Maria Noriega Rachwal: From kitchen to Carnegie Hall

A Montreal Women's Symphony Orchestra az első teljes, teljesen nőkből álló szimfonikus zenekar volt Észak-Amerikában, amikor 1940-ben megalapították. A montreali Ethel Stark és Madge Bowen – két elképesztően különböző nő – minden társadalmi nyomás és gúny ellenére úgy döntött, igenis összehoznak egy nyolcvan fős szimfonikus zenekart csak női zenészekből. HBO sorozatba illő a sztori. Mivel sok szimfonikus hangszeren addig szinte egyáltalán nem játszhattak nők (rézfúvósok, „láb közé fogós” vonós hangszerek és társaik), az alapítók meghirdették, hogy felvesznek a zenekarba mindenkit, származásra, életkorra, bőrszínre, vallásra való tekintet nélkül, előzetes előadói gyakorlattól függetlenül; az egyetlen kikötés az volt, hogy 'egy kicsit tudjon' kottát olvasni. Ennek köszönhetően egy döbbenetesen sokszínű csapatot hoztak létre, amiben volt diáklánytól nagymamáig, gazdag örökösnőtől gyári munkásig minden; katolikus franciák, angolszászok, zsidók, feketék, stb. Ethel egyszerűen kiosztotta, ki melyik hangszeren fog tanulni. Mivel pénzük nem volt, összeszedtek egy csomó ütött-kopott, használt hangszert, és próbaterem híján részletekben, a tagok nagyszobáiban gyakoroltak. A zenekar minden ellenállás, kritika, szexizmus, rasszizmus, és kételkedés ellenére 7 évvel később már a Carnegie Hall-ban lépett fel, kanadai zenekarként először a történelemben. Majdnem 30 évig tartott a pályafutásuk, és végül azért oszlottak fel, mert elérték a céljukat: olyan sok zseniális női zenész került ki a soraikból, hogy kitárták (avagy berúgták) az észak-amerikai szimfonikus zenekarok ajtóit, amelyek addig csak férfiak számára voltak járhatók. Ethel maga 101 évig élt; megérte, hogy ő lett a világ legidősebb karmestere.

Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink / Nők a tűzvonalban

Nagyon, nagyon nehéz olvasmány mind a kettő (érzelmileg), de érdemes kézbe venni őket. Alekszijevics műfajt teremtett a sok száz interjúból szőtt oral history sorozattal, amelyben megszólal mindenféle ember, mindenféle véleménnyel, ideológiával, fájdalmakkal, emlékekkel. Történelemórához kötelezővé tenném, főleg az utóbbit. Ha többen olvasnák, kevesebben romantizálnák a háborút.

Képregény

Ebből a szempontból kifejezetten jó év volt az idei. A folytatódó sorozatok is élvezetesek voltak, és az alábbi kötetekkel új kedvenceket is avattam.

John Allison - Whitney Cogar: Giant Days

Nagyon kellemes, bájos, vicces sztori három egyetemi szobatársról, a maguk személyiségével és életbevágó problémáival. Néha átcsúszik egy kicsit mágikus realizmusba, és sok emlékezetes mondat meg kép van benne, amiket lehet idézgetni. Nagyon a szívembe zártam, minden kötete kincs, és a látványvilága is remek.

Simon Spurrier: Hellblazer

Spurrier nem tud hibázni, és felnőtt témákban minden tekintetben elmegy a falig; tökéletes ötlet volt odaadni neki John Constantine-t egy körre. Sajnálom, hogy nem folytatódott a sorozat. A két kötet mindenesetre kerek sztori, aminek a végére olyan csavarral kötött masnit az író, hogy azt tanítani kéne. Minden szál összeér, minden értelmet nyer. Az egyes epizódok önmagukban is emlékezetesek (és gyakran megrázóak) voltak. Spurrier tökéletes érzékkel nyúl a mitológiához és a mágiához. A látványvilág meg hozta a noir-horror hangulatot.

Kieron Gillen - Simon Spurrier - Al Ewing: Sins of Sinister

Az utóbbi évek során az X-men sorozat komoly fordulatot vett: az évtizedek óta üldözött mutánsok saját országot alapítottak, felfedezték a halhatatlanság titkát, és globális hatalommá nőtték ki magukat. Természetesen ha már nincs hová emelkedni, előbb-utóbb várható, hogy az egész kártyavár összeomlik - ennek az összeomlásnak az első lépése a Sins of Siniser kötet. Három remek íróval (hellóóó Spurrier), és egy teljesen eszement, mégis koherens sztorival. Látszik, hogy évek óta építkeztek már a kötetek írói ebbe az irányba, és most végül feltehették a kérdést: "mi lenne, ha a mutánsoknak nem lennének többé erkölcsi gátlásai?", és lemeccselhették a következményeket egy 1000 éves időskálán. A végén itt is masni kerül mindenre - most már csak meg kell várni a tavaszi végkifejletet.

Népmese

Most sem fogok felsorolni minden népmesegyűjteményt, amin átrágtam magam az évben, de mindenképpen érdemes kiemelni a nagy kedvenceket.

Oein DeBhairduin: Why the moon travels

Ennek a kötetnek azonnal helye van a nagy klasszikusok sorában. Eddig a traveller (nomád) mesehagyományt skót oldalról ismertem, de most bemutatkoztak az írek is, nem is akárhogyan: ezeket a meséket élőszóból, a családja hagyományából jegyezte le a szerző, részt vett a szerkesztésükben az egész közösség, és az illusztrátor szintén traveller. Nagyon megszerettem a történeteket, és a hozzájuk tartozó személyes életképeket is. Egymás után sorra rabul ejtett mindegyik mese, elsősorban azért, mert tele voltak a természet iránti szeretettel és tisztelettel. Az állatok szerethetők és segítőkészek voltak, és aki rosszul bánt velük, az elnyerte méltó büntetését. Élő, szívhez szóló történetek töltik meg a könyv lapjait, még akkor is, ha akad bennük szomorú, tragikus vagy épp félelmetes pillanat. Még a csaló embert se azért változtatják szarkává, hogy bűnhődjön, hanem hogy legyen lehetősége tanulni a hibáiból. Sok mese megragadt bennem, vissza fogok még térni hozzájuk. Mindenkinek meleg szívvel ajánlom a könyvet - főleg most, hogy az Ampersand Kiadó jóvoltából magyarul is olvasható!

Daniel Allison: Irish mythology

Volt szerencsém recenziós példányt olvasni ebből a kötetből, és nem esett nehezemre telekürtölni az internetet a dicséretével. Allison többi könyvét is nagyon szerettem, de az ír mitológia újramesélésével valami egészen epikusat alkotott. Gyönyörűen keveredik benne az aprólékos kutatómunka, a hagyományos mesemondás iránti tisztelet, és a regényírói érzék az emlékezetes jelenetek kiszínezésére. Allison az eredeti sztorikat meséli el, de mélységet ad a szereplők érzelmeinek, karakterének, és ettől életre kel a sokszor szürreális, mozaikszerű, ellentmondásokkal teli ír mitológia. A fejezeteket jegyzetek egészítik ki, amiért külön hálás voltam. Nagyívű, lebilincselő olvasmány.

Rakesh Khanna - J. Furcifer Bhairav: Ghosts, monsters, and demons of India

Ritkán olvasok enciklopédia jellegű folklór-könyveket, leginkább három okból: 1. Mert többségükben a legismertebb, alapvető lényekre/istenekre szorítkoznak 2. Mert sokszor nem tartalmaznak hivatkozásokat 3. Mert a konkrét sztorik nincsenek bennük. Ez a kötet mindhárom elvárást toronymagasan megugrotta. Majdnem 500 oldalban. Amikor már degeszre olvastam magam démonokkal, kísértetekkel és szörnyekkel, még mindig volt belőlük. És amikor már azt hittem, semmi sem tud meglepni többé, még a Z szekciónál is pislogtam hatalmasakat. Zseniális olvasmány volt, rengeteg (sőt, többségben) számomra új, ismeretlen történettel. És igen: minden szócikk végén van bibliográfiai hivatkozás, és sok lényhez teljes konkrét, visszakereshető sztorikat is leírtak. Nem csak a hindu mitológiából válogattak a szerzők, hanem India teljes, lenyűgözően sokszínű kulturális szövedékéből, himalájai népektől dzsungelekben élő őslakos törzsekig. Időben hasonlóan tágas a merítés: ősi indiai eposzoktól kezdve egészen 21. századi kísértetjárásokig szerepel a könyvben minden. Külön szerettem, amikor a szerzők modern popkultúra-vonatkozásokat is bevettek az egyes szócikkekbe – filmeket, regényeket, internetes legendákat. Igazából nem is szeretem annyira a kísértetes, démonos folklórt, de itt olvasás közben egyik ámulatból a másikba estem.

Vers

Verset sem sokat olvastam idén, bevallom őszintén, de az év végén a kezembe akadt egy kis kötet, amin nagyon jól szórakoztam.

Kaitlin Shetler: i hope they sing christmas carols in hell

A költőre a Facebookon bukkantam rá egy karácsonyi vers kapcsán, és láttam, hogy épp a kötetét reklámozza. Megtetszett a koncepció, és a vékonyka kötet nem okozott csalódást. A hölgy meggyőződéses ateista, a karácsonyi versei mégsem gyűlölettel van lenézéssel vannak tele, hanem finom humorral és sok feminizmussal. Az ünnepet szereti, a történetekben meglátja a lehetőséget. És reméli, hogy a pokolban is van karácsony, mert ha oda kerül, akkor is szeretne Jingle Bellst énekelni.

Gyerekkönyv

Ez idén egy új kategória, érthető okokból :) Gyerek közreműködésével tesztelve, de saját ízlés alapján válogatva.

Kathryn Cristaldi - Kristyna Litten: I love you till the cows come home

Toronymagasan a kedvencem. Az illusztrációk bájosak és viccesek, a szöveg pedig egyszerre ritmusos és szerethető. Elsőre meg is könnyeztem kicsit. 

Kate Allan: I like you

A szerzőt követem a közösségi médián az illusztrációi miatt, és a kötet hozza a tőle ismert élénk színvilágot, kedves formákat és pozitív üzenetet. Szeretlek, ha vidám vagy, ha szomorú vagy, ha dühös vagy, ha maszatos vagy. A gyerek imádja, olvasni kell együtt újra meg újra meg újra. Volt, hogy dühöngés után kérte is, hogy vegyük elő.

Sandra Boynton: Barnyard dance

Megint egy régi kedvenc illusztrátor, és egy nagyon mókás könyv. A szöveg a kontratáncok szövegét utánozza, állatos rímekbe szedve a mulatságot, a képek pedig tele vannak vidáman táncoló állatokkal. Aki régóta követi a blogot, tudja hogy kontratánc a szívem csücske, nyilván a könyv is befutó lett.

Béatrice Rodriguez: Chicken thief

Igazából a katalán kiadást kaptam meg, de mindegy is, mert ez egy némakönyv, itt csak a képek beszélnek. Azok viszont bájosan és sok humorral. Imádom már az alapötletét is: egy róka elrabol egy tyúkot, és a kakas elől menekülve lassan egymásba szeretnek. A könyv egy sorozat első része, és a későbbi kötetek is hasonlóan zakkantak és imádnivalóak. 

Satoe Tone: Ahol a szív dobban

Gyönyörű könyv, minden oldala csoda. A történet egyszerű de kedves, és a gyerek is szívesen lapozgatta. Imádom a szimbolikáját, a színeit, mindent. Köszönet érte a Kisgombos Kiadónak!

Rob Scotton: Splat the cat

Óvodakezdéses könyv, de önmagában is szórakoztató. Tetszettek a kicsit szürreális macskafigurák, és a vicces sztori. A gyerek igazából boldogan ment oviba, de a könyvön ennek ellenére nagyon jókat mulatott.

2022 - Az év legjobb könyvei

Megint itt az év vége, következzék hát a hagyományos visszatekintés az év olvasmányaira!

Idén összesen 92 kötetet olvastam ki, a moly.hu statisztikái szerint nagyjából 18200 oldal terjedelemben (ennél többet kezdtem el, de mivel rendszeresen ugrálok több olvasmány között, nem mindet fejeztem még be). Meglepő módon idén kevés, összesen 15 kötet volt ezek közül népmesegyűjtemény; nyilván sokkal több mesét olvastam a munkám során, de a kötetek kicsit pihenőpályára kerültek. Helyettük a tudományos ismeretterjesztő és életrajzi könyveké volt a főszerep. Tizenkettőt ezekből a korábban emlegetett Polihisztorképző kihíváshoz olvastam. Szintén visszatértem a képregényekhez, amikből idén jó sokat, kb. 30 kötetet fejeztem be.

Következzenek a legjobb olvasmányok, műfaj szerint, sorrend és a teljesség igénye nélkül! (Azokat a könyveket, amikről már írtam a Polihisztorképzőnél, most kihagytam, de amúgy mindegyik kedvenc volt.)

NOVELLÁK

Theodora Goss: The collected enchantments

Recenziós példányként kaptam meg Theodora Goss hamarosan megjelenő gyűjteményes vers- és novellakötetét. Tündérmese-feldolgozások szerepelnek benne a szerző sajátos, mágikus realizmust és alternatív történelmet ötvöző stílusában. Imádom Goss nyelvezetét, leírásait, összekancsitásait az olvasóval; a fordulatok sohasem olcsók vagy szájbarágósak. Egy nagy játék az egész kötet azoknak, akik szeretik az irodalmi és néprajzi utalásokat bogarászni. Érdemes lassan, napról napra olvasgatni.

YA REGÉNYEK

A YA alapvetően nem az én műfajom; idén kettőt voltam hajlandó kinyitni, de mindkettő telitalálatnak bizonyult.

Xiran Jay Zhao: Iron Widow

A kínai mitológia találkozása a mecha animék műfajával. Egy futurisztikus társadalomban az emberiség óriás robotokkal veszi fel a harcot gonosz űrlények ellen. Minden robotot egy férfi és egy női pilóta vezet, de a nők gyakorlatilag csak csi-akkumlátorként vannak jelen, és ritkán élik túl a bevetést. Egészen addig, amíg egy fiatal lány elhatározza, hogy ő bizony túl fogja élni... A könyv remekül játszik a mitológiával, és sok YA klisét teljesen a fejére állít. Pacific Rim rajongóknak jó hír, hogy már készül a film adaptáció.

Natasha Bowen: Skin of the Sea

Na, így kell fekete Kis Hableányt írni (*köh*Disney*köh*). A szerző az eredeti tündérmesét a 15. századi Nyugat-Afrika világába helyezi és a joruba mitológiával ötvözi - a "herceg", akit a sellő megment, egy rabszolgahajóról zuhan a vízbe. Gyönyörűen megírt, színesen vizuális, részletgazdag történet. A maga műfajában mestermunka.

KÖLTÉSZET

Az idei évben több irányból visszatért az életembe a költészet. Két remek olvasmányt is köszönhetek neki:

Joanna Lilley: Endlings

Első blikkre morbid dolognak tűnhet elolvasni egy egész verseskötetet kihalt állatokról, de ez a könyv nagyon a szívembe lopta magát. Vannak benne versek, amik az ember által kipusztított fajokról szólnak, mások pedig rég kihalt állatokról, megafaunáról, dinoszauruszokról. Mindkettőnek voltak gyönyörű és szívbe markoló pillanatai. Látszik minden soron, hogy szerző nagy szeretettel és csodálattal gondol ezekre a lényekre. Sok versnek van ütős mondanivalója, érthető módon, de nem csapott át a könyv ostorozásba. Inkább inspirálni, mint számonkérni szeretne. Meg gyászolni is, emlékezéssel.

Rebecca Elson: A responsibility to awe 

Van valami mélyen különleges abban, hogy egy csillagásznak költői tehetsége is van, és a csodákat, amiket a tudományon keresztül megért, művészi szavakba tudja önteni. Ez az a „responsibility to awe”, ami átjártja a kötetet. Érdekes, hogy csak az első fele verseskötet, a második fele a költő kiadatlan naplóiból és jegyzetfüzeteiből készült válogatás, vers-vázlatokkal, vers-töredékekkel, útleírásokkal. 

KÉPREGÉNYEK

Ebben a műfajban idén sok új kedvencet avattam (amellett, hogy két régi nagy szerelmem, a Saga és a Fables is visszatért).

Simon Spurrier: Coda 

Poszt-apokaliptikus fantasy. Egy világgal, ahol kihalóban van a mágia, egy mogorva de aranyszívű mesemondóval, egy mocskos szájú unikornissal, némi románccal, sok akasztófahumorral, és Matías Bergara fantasztikus grafikáival. Háromkötetes, kerek történet. Minden oldalát imádtam.

Noelle Stevenson - Grace Ellis - Shannon Watters: Lumberjanes

Későn szálltam be a buliba, de azonnal rajongója lettem ennek is. Pont az a fajta totál random humor, szerethető szereplőgárda, és kifejező látványvilág, ami az én szívemhez szól. Cserkésztábor görög istenekkel, velociraptorokkal, interdimenzionális utazással. Akit érdekel, most már Cserkeszterek címmel magyarul is olvashatja!

Emily McGovern: Bloodlust and Bonnets

Aki szereti a Background Slytherin webképregényt, annak ajánlom a szerző egész könyves alkotását, melyben Regency korabeli hősnőnk az idióta Lord Byron oldalán harcol vámpírok ellen. Büszkeség és Balítélet és Zombik, csak sokkal több humorral. Visítva fetrengtem rajta. Elképesztő, hogy McGovern hogyan tud két tollvonással poént bevinni, de minden oldalon sikerül neki.

Hubert & Zanzim: A man's skin

Gyönyörű kiadású graphic novel. Van vagy két kiló, de érdemes kézbe venni. A reneszánsz Itáliában játszódó történet egy lányról, aki az esküvője előtt férfibőrt kap örökségbe a nagynénjétől - és vele a képességet, hogy férfiként járhassa a világot, amikor csak kedve tartja. És mivel a szerző francia, ezért prüdériának nyoma sincs a sztoriban. Elegáns, bájos, egyszerre humoros és szívhez szóló.

NONFICTION

Nicholas Jubber: The fairy tellers 

Egy kötet néhány nagyon híres meseíró és mesegyűjtő kevéssé ismert életéről. Hiánypótló mű a maga műfajában. Már csak azért is, mert teljesen más perspektívába helyezi a „mesék univerzálisak” kérdéskört – azzal, hogy megmutatja, milyen mélyen gyökereznek leghíresebb, európai szinten klasszikus tündérmeséink az íróik, gyűjtőik életében. Legyen szó Andersenről, vagy Dortchen Wild-ról, vagy Hanna Diyabról (aki az Aladdin eredeti mesemondója volt). Sok újat tudott mondani; ha lesz hosszú távú mesemondó képzésem, ezt biztosan kötelező olvasmány lesz benne. 

Az év olvasós kihívása: Polihisztorképző 2022.

Évek óta aktív tagja vagyok a moly.hu közösségi oldalnak, és különösen szeretem a mindenféle olvasós kihívásokat, amiket hirdetnek rajta. Tavaly találkoztam először a Polihisztorképző kihívással: itt az a feladat, hogy 12 előre megadott témakörben kell elolvasni egy-egy nonfiction (tudományos/ismeretterjesztő vagy életrajzi) könyvet egy év leforgása alatt. Mivel amúgy is nagyon szeretem ezt a műfajt, rögtön ráharaptam; sikeresen végigcsináltam tavaly és idén is. Sikerült minden témához olyan olvasmányokat választanom, amik elvarázsoltak, és ráadásul rengeteget tanultam is belőlük: a kihívás kiérdemelte a nevét. Bónusz, hogy elég sok témát össze tudtam kapcsolni a híres nők élete iránti érdeklődésemmel.

Bár az egyes olvasmányokról a Molyon részletes beszámolókat is írtam, arra gondoltam, készítek egy blogbejegyzést is az elmúlt két év élményeiről. Könyvajánlóként, hátha mások is kedvet kapnak egyik-másik kötethez. (A 2023-as Polihisztorképző kihívást itt találjátok, lehet csatlakozni).

A részletes beszámolóim linkjeit a könyvcímekre kattintva találjátok. Itt csak röviden idézek belőlük.

A 2022-es év listája

1. Halál, tanatológia: Mark Mirabello: A traveler's guide to the afterlife

Ez a kötet valójában nem útikönyv, inkább büfé. Túlvilági lehetőségek büféje. Egyvalami világos belőle: akármit hiszel, vagy szeretnél hinni a túlvilágról, azt valaki valahol már biztosan hitte. A könyv fejezetei rövid részekre oszlanak, és a világ minden tájáról sorolnak fel érdekes hiedelmeket, hagyományokat arról, mi következik a halál után. Erénye, hogy egyenlően kezeli az összeset – jelen időben beszél az ókori egyiptomi vallásról, kitér a 19. századi spiritisztákra, és közbeszúr néhány gyakorlati tanácsot is paranormális jelenségek nyomozóinak. A végeredmény színes, de némileg eklektikus és kaotikus. Viszont azt meg kell adni, hogy a majdnem 1000 felhasznált forrást gondosan, mondatonként lehivatkozza.

2. Tudomány és technológia a mindennapokban: Alexandra Horowitz: On looking

Az alapötlet zseniális: a szerző körbesétál egy városrészt tízszer, tíz különböző szakember társaságában, és megfigyeli, mennyire más dolgokat vesznek észre, látnak meg séta közben a társai. A megvalósítás hagyott némi kívánnivalót maga után (pl. nem ugyanazt az utat járta végig mindenkivel, ami szerintem kihagyott ziccer), de még így is nagyon izgalmas könyv született belőle. A tíz szakember érdekes sort alkot: geológus, tipográfus, művész, entomológus, biológus, orvos, várostervező mérnök, hangtechnikus, egy vak hölgy, és egy kutya. Minden fejezet elején rövid ismertetőt kapunk az illetőről, majd elindulunk a városi sétára, melynek során tapasztalunk és tanulunk dolgokat.

3. Uralkodóházak: Anita Anand: Sophia

Két uralkodóház sorsa fonódik össze: Viktória királynőé és gyerekeié, valamint az utolsó pandzsábi maharadzsáé és az ő gyermekeié. Duleep Singh maharadzsát gyermekkorában fosztották meg a trónjától a brit hódítók, majd Angliába vitték és „angol úriembert” kíséreltek meg nevelni belőle. A gyerekei fiatalon árván maradtak, és onnantól egymásra voltak utalva. A könyv Sophia Duleep Singh életét járja végig, de nagyon bőséges történelmi kontextust is ad hozzá. A hercegnő nagyapjától indítja a történetet, sokat megtudunk India brit gyarmatosításáról és Pandzsáb kultúrájáról is. Sophia maga igazából az apja halála után válik önálló személlyé, majd szüfrazsetté és aktivistává, de mellette párhuzamosan követhetjük a testvérei életét is: Catherine-ét, aki beleszeretett német nevelőnőjébe, és egész életét egy német kisvárosban, a világtól elvonulva élte le vele; vagy Bambáét (magyar szemmel fura név), aki idővel visszatért Indiába, és felvette azt a pandzsábi identitást, amit a hódítók elvettek az apjától – élete végéig „Pandzsáb Királynőjének” címezve magát.

4. Az orvostudomány története: Joe Starita: A warrior of the people

Susan La Flesche Picotte az első amerikai őslakos orvos volt, aki hivatalos „nyugati” orvosi diplomát szerzett. Az 1880-as évek végén. Nőként is az egyik legkorábbi. A könyv részletesen kitér arra, mivel kellett megküzdenie, hogy egyáltalán tanulni engedjék, hogy diplomát szerezhessen, hogy praktizálhasson, és hogy megélhessen a munkájáról. Pillanatfelvétel a kötet a viktoriánus kor orvostörténetéről női szemszögből. És omaha indián szemszögből. Mindkettő borzasztóan érdekes perspektíva. Bónusz: Susan osztálytársai között voltak Japán, Szíria, és India első „nyugati” diplomás orvosnői is – hármukról kering egy remek archív fotó az interneten.

5. Világörökség: Yimakan epics

Erről a könyvről már blogoltam korábban. Kellemest a hasznossal.

6. Vajákosság, boszorkányság, kuruzslás: Dan R. Lynch - Julie A. Kirsch: Crystal healing

Egy ásványszakértő és egy pszichológus beleállnak a „kristálygyógyászat” műfajába. És kő kövön nem marad. (Heh.) Nagyon szépen lebontott, olvasmányos könyv. Kezdi azzal, hogy geológus szemszögből végigveszi, mi a kristály, az ásvány, és a kőzet definíciója. Aztán kitér egy fejezet erejéig a legalapvetőbb tudományos kifejezésekre (hipotézis, elmélet, törvény, megcáfolhatóság, stb.). Ezek után bemutatja a kristálygyógyászat mint ezoterikus műfaj eredetét, gyökereit, és főbb módszereit. Külön fejezet foglalkozik az egész műfaj pszichológiájával, ahogy alaposabban körbejárja a placebó jelenségét, hozzá a „confirmation bias” fogalmát, és az egészet nagyon szépen orvostörténeti kontextusba helyezi (miért hajlamosak az emberek inkább bízni a kristályban, mint egy orvosban). Arról is sok szó esik, mitől ilyen hatalmas biznisz a „kristályok” árusítása, és milyen láthatatlan etikai kérdésekkel jár a bányászatuk, beszerzésük. 

Visszatérő motívum: „Ez az ásvány a természetben nem képez kristályokat. Ha kristályformát látsz belőle, azt kézzel faragták.”

7. Első világháború: Ifj. Munczy Béla világháborús frontnaplói

Ifj. Munczy Béla híres muzsikus családba született, az apja és a nagybátyja bejárták Európát és Amerikát, mindenféle hercegeknek és uralkodóknak muzsikáltak, tele voltak velük az újságok. Béla maga is Bécsbe járt zenét tanulni – amíg ki nem tört az első világháború, és 1916 tavaszán bevitték a 20 éves srácot katonának az olasz frontra. Maguk a naplók, amiket kis füzetekbe körmölt 1916 tavasza és 1918 februárja között, nagyon különleges kordokumentumnak számítanak. Béla precízen leírta minden egyes áldott nap, hogy mi volt az ebéd, mi volt a vacsora, hány órát gyakorlatoztak, hány órát voltak őrségben, stb. Ettől a szöveg elsőre borzasztóan monotonnak hangzik, de ez legalább szépen visszaadja a katonaság-hangulatot. A nagy politikai eseményekről a katonák nagyrészt nem tudnak semmit, max. hogy „valami offenzíva van” meg „békét ígérnek”; az egyetlen dolog, ami eljut hozzájuk is, az az új király (IV. Károly) látogatása. Béla két dolgon aggódik folyamatosan, az egyik, hogy nem jön otthonról levele, ilyenkor mindig fél, hogy mi történt a családjával. A másik, hogy el fogja felejteni a hegedülést, és megnyomorodnak a kezei a hidegtől meg a munkától. Fadarabon gyakorolja a fogásokat, fejben komponál. Néha-néha kiemelik az árokból tiszteknek muzsikálni, de olyankor meg kiütközik a rasszizmus a katonákból…

8. Ásványtan, geológia: Victoria Finlay: Jewels

Nem ez az első drágakövekről szóló kötet, amit olvastam, de határozottan az eddigi legjobb. A fejezetek a Mohs-féle keménységi skála szerint követik egymást. Összesen kilenc fejezet foglalkozik kilencféle drágakővel: borostyán, gagát, gyöngy, opál, peridot, smaragd, zafír, rubint, gyémánt. És annak ellenére, hogy a legtöbb embernek pont ezek jutnak eszébe, ha a „drágakő” kifejezést hallja, a szerző minden fejezetben tudott egy csomó új és izgalmas dolgot mondani. Ez volt a könyv legnagyobb erőssége: bár minden fejezet rengeteg írott forrásból és tudományos információból táplálkozik, a szerző az egyszerű kutatásnál jóval nagyobb fába vágta a fejszéjét. Személyesen ment el különböző izgalmas helyekre, találkozott érdekes emberekkel, és első kézből nézte meg, kutatta fel, írta le a legizgalmasabb sztorikat. Minden egyes fejezet egy újabb kalandos utazás, amit végig kísérhetünk. Volt szovjet borostyánbányáktól amerikai indián rezervátumon át Mogok hírhedt rubintbányáiig, Victoria Finlay bejutott egy csomó olyan helyre, aminek egyszerű turista a közelébe sem mehet (vagy eszébe se jutna, hogy menjen).

9. Híres nők: The memoirs of Mme Vigée le Brun

Tavasszal Párizsban jártam, és a Louvre galériájában figyeltem fel egy nagyon bájos festményre, ahol egy hölgy egy kislányt ölel. Közelebbről megvizsgálva kiderült, hogy a festmény önarckép, magát a festőt ábrázolja a lányával. Rögtön kíváncsi lettem, ki is volt az a Madame Vigée Le Brun. Meglepetésemre nem ez volt az első alkalom, hogy megakadt a művein a szemem: már Londonban is találkoztam egy önarcképével (és akkor is megállapítottam, hogy de jó, legalább egyetlen női festőt sikerült találni a klasszikusok között). Tovább kutakodva pedig legnagyobb örömömre felfedeztem, hogy Mme Le Brun memoárt is hagyott maga után, amit kiadtak angol nyelven. A hölgy mozgalmas korban élt: a francia forradalom előtt született, és az 1840-e években halt meg, vagyis átvészelte a forradalmat, a restaurációt, és Napóleon korát is. Hamar népszerű portréfestővé vált, először az anyját és az öccsét tartotta el a keresetéből, aztán mániákus szerencsejátékos férjét is. Nagy áttörést jelentett, hogy Marie Antoinette megkedvelte Mme Le Brun-t, és több képet is készíttetett vele – ami a forradalom alatt és után nem vetett túl jó fényt a festőre. Le Brun a lányával postakocsin menekült el Párizsból (a férjét örökre hátrahagyva), és először Itáliában, aztán Oroszországban keresett menedéket. Később visszatért Párizsba, aztán három évet Londonban töltött, végül megint Párizsba költözött, ahol a lánya, a férje, és az öccse halála után csendes nyugalomban, a két unokahúga festői pályáját egyengetve töltötte az utolsó éveit.

10. Popkultúra: Douglas Wolk: All of the Marvels

A kötet szerzője leült, és elolvasott 27206 képregényt. Az összes Marvelt. (Oké, majdnem.) Aztán írt róla egy nagyon jó könyvet. Attól jót, hogy egy pillanatig sem akar teljes vagy átfogó képet nyújtani a Marvel univerzum(ok)ról, és ezt az elején le is szögezi. Bár esélyes, hogy a szerző többet tud a Marvelről, mint a nekik dolgozó írók többsége, mégsem próbál túl sok információt sűríteni a könyvbe. Inkább kószál a képregény-hegyek között, és mazsolázgat a legérdekesebb, legviccesebb részletekből. Nagyobb, tematikus fejezetekben tárgyal ismertebb sorozatokat (pl. Thor, X-men, Fantastic Four, stb.), de közben kitér kisebb témákra is (pl. amerikai elnökök, akik megjelentek a képregényekben, vagy Marvel karakterek, akik zenészek voltak).

11. Fényképészet, fotósok: Margaret Bourke-White: Portrait of myself

MBW végigélte – és végigdokumentálta – a mozgalmas 20. század első felét. Szinte együtt nőtt fel a modern fotózás történetével; a 20-as évektől egészen a holdraszállásig figyelhette, ahogy a vizuális média fejlődik körülötte. Ő pedig belevetette magát ebbe a folyamatba, és lépést tartott vele. MBW ott volt a 20. század rengeteg jelentős eseményénél. És nem csak „ott volt”, hanem beleugrott a sűrűjébe. Az első amerikai fotós volt, akit beengedtek a Szovjetunióba gyárakat fotózni – és mellesleg kiment egy kis faluba, és felkereste Sztálin anyukáját. Konkrétan egy bank lobbijában érte a Fekete Kedd. A második világháborúban az angol légierőhöz szegődött, bombázó repülőt keresztelt, majd átment velük Észak-Afrikába, és a fedélzeten volt a bombázó küldetések alatt is (az Enola Gay későbbi pilótájával). Ott volt az olasz fronton, a hadi kórházakban, és Hitler bunkerében is amikor az amerikaiak bejutottak. Konkrétan a halála előtt két órával készített interjút Gandhival, és együtt vonult a menekülőkkel Pakisztán megszületésénél. Fotózott tiltott gyémántbányákban a dél-afrikai apartheid alatt. Dokumentálta a koreai háborút, a gerillákra vadászó koreai rendőrök oldalán. Ez a nő tényleg nyakig benne volt a történelemben, és fotókat is készített, hogy megmutassa a világnak.

12. Kariba-tó: Eric Robbins - Donald Legge: Animal Dunkirk

1958 végén elkészült a Zambézi folyását elzáró Kariba-gát, és elkezdett a mögötte húzódó völgy feltöltődni: születőben volt a Kariba-tó, a világ máig legnagyobb ember alkotta tava. A gát elkészülte előtt a gyarmati hatóságok már kitelepítettek közel 57.000 őslakost, de az állatokra nem gondolt senki. Egészen addig, amíg meg nem állt a folyó sodra, és áradni nem kezdett a víz. A világszerte híressé vált „Noé hadművelet,” ami a szigeteken ragadt vadállatok megmentésére jött létre, konkrétan két motorcsónakot, öt britet, és körülbelül egy tucat őslakos vadászt számlált. Ők így nekifogtak, hogy megmentsenek pár ezer állatot a fulladásos haláltól. Röptében kellett kitalálniuk, hogy a fityulába lehet egy csomó halálra rémült, kiéhezett, megvadult állatot a tó gyorsan süllyedő szigeteiről átjuttatni a szárazföldre. Tették pedig ezt nagy lelkesedéssel, eltökéltséggel, és, őszintén szólva, döbbenetes vakmerőséggel. A „hadművelet” nagy része gyakorlatilag szó szerint abból állt, hogy lelkesen őrült vadőrök félpucéran úsztak egy krokodiloktól és mérgeskígyóktól hemzsegő tóban, és hangosan sivalkodó makikat, petymegeket, méhészborzokat (!!), földimalacokat, és egyéb egzotikus állatokat rángattak ki az áradatból a farkuknál fogva. Döbbenetes sztorikkal van tele az egész könyv. És egyben a brit gyarmatosítás hibáinak kordokumentuma is.

Aki kíváncsi a 2021-es listámra is, az itt találja, a linkekkel együtt.

Magyar szerzőnek magyar book tag!

 Timár Krisztina blogjáról loptam a témát, mert nagyon megtetszett. 

1. Ki a kedvenc magyar íród és miért?

Móra Ferenc. Majdnem sikerült megutáltatniuk velem a Kincskeresővel általánosban, de gyakorlatilag minden más írását imádom. Plusz pont, hogy régészként végeztem, és imádom olvasni az ásatásokról szóló sztorijait. Nagy mesemondó volt, remek humorral. 

2. Mi volt az első magyar szerző által írt olvasmányod?

Az első könyv, amit teljesen magamtól olvastam el hatéves koromban, a Süsü a sárkány volt Csukás Istvántól. Nyáron ültem a nagyszüleim házának a hátsó lépcsőjén egy pokrócon, és nem tettem le, amíg be nem fejeztem.

3. Melyik magyar könyvet ajánlanád másoknak?

Nagyon szeretném, ha A pillanat Szabó Magdától létezne más nyelvű kiadásokban is, mert legszívesebben minden külföldi ismerősömnek azt ajándékoznám. Szerintem Szabó Magda legjobb könyve, és nemzetközi szinten is népszerű tudna lenni. 

4. Melyik magyar könyvet látnád viszont a filmvásznon?

A láthatatlan embert Gárdonyitól. Irodalmunk legjobb csatajelenete van benne (bocs, Egri csillagok, sorry not sorry). 

5. Melyik magyar szerzővel innál meg egy csésze teát? (Nem kávézom)

Kortársnak kell lennie? Elsőre nem-kortársak jutnak eszembe, akikkel szívesen teázgattam volna, pl. Devecseri Gábor, Szerb Antal, Erdős Renée. Velük mindannyiukkal utazni is szívesen utaztam volna; amikor Görögországban jártam, velem volt Devecseri Epidauroszi tücskök, szóljatok című kötete. Stílszerűen az epidauroszi színházban olvasgattam. Majdnem olyan, mint a teázás...

(Fotó innen)

6. Melyik magyar írótól szeretnél mindenképp olvasni, akitől eddig nem olvastál?

A Magyar költőnők antológiája című kötetben olvastam egy verset egy Szőnyi Magda nevű költőtől, ami nagyon tetszett. Külön érdekes, hogy Radnóti válogatta a verseskötetét. Azóta szeretnék többet olvasni tőle, de a könyveit szinte sehol sem lehet megtalálni, még nyomozok utána...

7. Sok magyar szerző ír álnéven. Volt már, hogy olvastál egy könyvet, és csak utólag tudtad meg, hogy magyar a szerző?

Legutóbb az Öt világrész mítoszai című könyvnél futottam ebbe bele, ami gyerekkorom kedvence volt, de csak most esett le, hogy Daniel Florion neve alatt Nemere Istvánt kell érteni. Egy mese forrásai után kutattam éppen, különben talán soha nem jövök rá... (Hozzáteszem, nagyon kedvesen válaszolt, amikor írtam neki a mesékkel kapcsolatban.)

8. Mi volt a kedvenc magyar helyszíned, ahol egy könyv játszódott?

Révay József Séták a római Magyarországon és a Raevius ezredes utazása című könyvei nagyban felelősek azért, hogy régésznek jelentkeztem az egyetemre. Nagyon szerettem, ahogy életre keltette a római időket. Azóta is sokszor eszembe jut, amikor például Aquincumban járok.  

9. Ki volt a kedvenc magyar könyves karaktered?

Huhh, nehéz kérdés. Novellaszereplők jutnak eszembe, pl. A templárius Krúdy Gyula Az utolsó várkisasszony című gyűjteményéből... Óó, nem is, tudom: Kis Tit (Titanilla) Az aranykoporsóból. Őt nagyon szerettem. Tudom hogy Móra az akkori szerelméről mintázta, de amikor a könyvet először olvastam, önmagában is elbűvölt.  

10. Mi lesz a következő magyar könyv, amit olvasni fogsz?

Most éppen félben vagyok Erdős Renée Az élet királynője című könyvével, ami az életrajzi regénysorozatának második kötete. Ha befejeztem, el akarom olvasni a folytatásokat is. Nagyon tetszik a stílusa, és borzasztóan érdekes ember volt. A római útinaplóját is imádom. 

2018 - Az év (jó) könyvekben

Megint év vége, megint olvasmányos összefoglaló. 2018 folyamán összesen 157 könyvet olvastam ki; a szám magasnak tűnhet, de voltak közötte szép számmal képregény tpb-k is. Ebből 40 kötetett tett ki a Népmesék nyomában a világ körül sorozat (befejeztem Európát egy év alatt!), és 19-et a moly.hu-n futó "Minden nap egy népmese" kihívás. A maradék 98 kötet közül válogattam ki alább az idei év nagy kedvenceit, sorrendre való különösebb tekintet nélkül. Íme:

Juanita Harrison: My great, wide, beautiful world
Idén rengeteg útleírást olvastam női utazóktól. Sok lenyűgöző könyv volt közöttük, de Juanita Harrisoné felkerült az örök kedvencek listájára. Amikor kiolvastam, egy teljes blogbejegyzést is szenteltem neki, a lelkendezést (angolul) itt olvashatjátok. A csaj a 20. század elején, sötét bőrű (amerikai) nő létére teljesen egyedül, pénz nélkül nekivágott a nagyvilágnak, és akkora szerelemmel és jókedvvel járta körbe, hogy lehetetlen nem a szívünkbe zárni. A tájfunban való hajókázást vidám hullámvasútként élte meg, lépten-nyomon elajándékozta a bőröndjeit (de a kedvenc piros alsóneműjét megtartotta), jókat szunyókált a Taj Mahal virágágyásaiban, pofára ejtett pár pasit, minden városban beiratkozott a könyvtárba, és az új kalapra szánt pénzét inkább múzeumbelépőkre költötte. Azóta minden utazásnál arra gondolok, mit tenne a helyemben Juanita Harrison.
(Azóta a fotóját is megtaláltam az ancestry.com-on)

Jen Wang: The Prince and the Dressmaker
Végtelenül bájos graphic novel egy királyfiról, aki titokban szeret királylányak öltözni, és egy varrónőről, aki titokban divattervező szeretne lenni. Az év egyik legszerethetőbb, és egyben legszínesebb olvasmánya volt, aminek csak emelt a fényén a rajzoló kifejező stílusa, és a ruhaköltemények széles tárháza. Ha valaki felemelő és humoros sztorit szeretne, cuki szerelmi szállal, annak mindenképpen ajánlom.

Madeline Miller: Circe
Kirké, a görög mitológia hírhedt boszorkánya, régóta megérdemelt már egy saját sztorit, és ennél jobbat nem is kaphatott volna. Madeline Miller nem csak klasszicista, de az írói stílusa is lenyűgöző; magát a prózát lassan, ízlelgetve a legjobb olvasni, míg elmerülünk a görög mitológia folyékony aranyba mártott világában. Nem nagyon olvastam még olyan regényt, ami konkrétan színkódolva lett volna, de itt minden jelenetnek és szereplőnek finoman kidolgozott vizuális leírásai voltak. Emellett persze csodaszép, ahogy a Kirkéről ismert töredékes adatok egyetlen hatalmas ívű történetté álltak össze. Ha kedvenc regényt kellene választanom az idén, nagy eséllyel ez lenne az.

Kate Heartfield: Armed in her fashion
És akkor jöjjön rögtön a másik esélyes versenyző. Kate Heartfield munkásságát nemrég fedeztem fel, de azóta gyakorlatilag elolvastam mindent, ami az ő tollából került ki. Ennek a regénynek az alapgondolata egyszerű ám nagyszerű: Egy megkeseredett, középkorú szoptatós dajka a halott (és zombivá vált) férje után indul a Pokolba, hogy visszakövetelje tőle a lánya örökségét. Útján elkíséri félénk felnőtt lánya, egy transznemű zsoldos, egy kétgyerekes úrihölgy, egy vízimanó, és egyéb fura figurák, akik ezt a 14. századi Németalföldre épített horror-fantasy világot lakják. Az egész sztorit egyébként egy Brueghel-festmény ihlette, biztos ismeritek:

Erik Larson: The Devil in the White City
Mivel a true crime műfaja nagyon távol áll tőlem, ez a könyv az év egyik nagy meglepetése volt számomra. Eredetileg H. H. Holmes miatt vágtam bele, de hamar rá kellett döbbennem, hogy a könyv tartalmaz egy sokkal érdekesebb sztorit is: A chicagói Világkiállítás történetét. Sohasem gondoltam volna, hogy egy építészetről és bürokráciáról szólóm könyvet olyan élvezettel fogok olvasni, hogy a sorozatgyilkosról szóló fejezeteket gyakorlatilag átpörgetem, mégis így lett. Az év nagy non-fiction kedvence lett a könyv, és szívesen nézném mondjuk HBO sorozat formájában is.

Juan Diaz Canales - Juanjo Guarnido: Blacksad
Nem vártam az idén, hogy rá fogok izgulni egy ballonkabátos macskára, de a Blacksad elsöprő fölénnyel az idei kedvenc képregényélményemmé vált (tudom, tudom, későn érkeztem a partira). A furry noir, amennyire szürreálisan hangzik, annyira zseniálisan van kivitelezve a sorozat lapjain; a műfaj minden formai követelményét elegyíti csodaszép, és aprólékosan részletes látványvilággal, amiket órákig bírtam nézegetni. Az állatok arcai nem csak karakteresek, de kifejezőek is, és az egész kötetnek sajátos kultúrája, hangulata van. Erősen felnőtt fogasztásra ajánlott, de mindenképpen a műfaj egyik nagy sikere.

Minden napra népmese - Egy kihívás és tanulságai

A 2017-es év kezdetével nagy fába vágtam a fejszémet. Mintha nem lett volna elég dolgom a saját blogsorozataimmal (meg pl. a disszertációval), bevállaltam egy nagyon jópofa kihívást a Moly.hu könyvmoly közösségének tagjaival: Olvassunk el minden nap egy népmesét! A kihívást Tímár Krisztina találta ki, és meglepően sokan csatlakoztak hozzá, vállalva, hogy az év mind a 365 napján szánnak néhány percet meseolvasásra - és az olvasott mesékről naplót is vezetnek. Bár nekem amúgy is napi kenyerem a meseolvasás, nagyon klassz volt másokkal együtt vezetni a kihívást, és nap mint nap látni, ki mit olvasott, és kinek mi tetszett. Remek párbeszédek születtek az egyes mesékől, azok jelentéséről és furcsa mozzanatairól, és sok hasznos információ gyűlt össze mindenféle mesegyűjteményekről, amiket nem olvastam még.

Részemről úgy döntöttem, arra használom a kihívást, hogy elolvassak olyan köteteket, amik régóta csücsülnek a polcomon, de sohasem rágtam magam végig rajtuk. Természetesen egynél végül jóval több mesét olvastam el nap mint nap, ahogy kialakult a szokott rutinom: Felkelek, felteszem forrni a reggeli teát, fogom a könyvet, és elolvasom a nap meséjét... majd még néhányat.

Következzék tehát az éves összefoglaló számokban:

A "hivatalosan" elolvasott 365 mese az alábbi 21 kötetből került ki:

Jan Williams: Essex Folk Tales (68 mese)
Haiyan Chen: Eight Dragons on the Roof and Other Tales (34 mese)
Anne Sinclair Mehdevi: Persian Folk and Fairy Tales (11 mese)
Szabó László: A Ravasz Pókasszony (20 mese)
Jeremiah Curtin: Hero-Tales of Ireland (24 mese)
Doreen McBride: Louth Folk Tales (30 mese)
Richard Marsh: Meath Folk Tales (38 mese)
Jane Yolen - Sulamith Oppenheim: The Fish Prince and Other Stories (27 mese)
Heidi Anne Heiner: Twelve Dancing Princesses (57 mese)
Gregory McNamee: The Girl Who Made Stars and Other Bushman Stories (55 mese)
Margaret Read MacDonald: Peace Tales (36 mese)
Augusta Gregory: Gods and Fighting Men (88 mese)
Richard Marsh: Irish King and Hero Tales (15 mese)
Nagy Olga: Zöldmezőszárnya (21 mese)
Ráduly János: A vízitündér leánya (52 mese)
Benedek Elek: Székelyföldi mondák és mesék (112 mese)
Surya Das: The Snow Lion's Turquoise Mane (150 mese)
Kevin Stuart & Li Xuewei: Oroquen Folktales (36 mese)
Georgiana Keable: The Natural Storyteller (50 mese)
Javier Asensio García: Cuentos Populares de los Gitanos Españoles (79 mese)
Kathleen Ragan: Fearless Girls, Wise Women, and Beloved Sisters (103 mese)

Vagyis összesen (hozzávetőlegesen) 1106 mesét (legendát, mítoszt, stb.) olvastam el a kihívás folyamán egyetlen év alatt. Ez napi átlagban körülbelül három mesét jelent. Ezzel jelentősen csökkent a polcomon várakozó olvasatlan mesegyűjtemények száma is, és természetesen sok olyan mesét találtam, amik a repertoáromba is bekerülnek majd.

És hogy mik a címben emlegetett tanulságok?

1. A rendszeres meseolvasás jó szokás
2. Másokkal együtt olvasni meséket még jobb
3. Néha egy kihívás és egy kitüntetés ígérete kell ahhoz, hogy az ember csökkentse a TBR kupacát.

A kihívás a sikerre való tekintettel januárban újraindul majd. Mivel egy egész évre kevesen tudnak/akarnak elköteleződni, a 2018-as "Minden napra népmese" havi bontásban történik majd. Aki szeretne, a Moly.hu-n tud csatlakozni!

Az év könyvekben - 2017

Következzen a szokásos évi összefoglaló! A Goodreads és a Moly.hu tanúsága szerint idén valamivel több, mint 120 könyvet olvastam ki. Ebből a szempontból 2017 jó év volt - már csak azért is, mert sok klassz olvasmány került a listára.

Népmesék nyomában a világ körül

Az idén is töretlenül folytatódott a "Népmesék nyomában a világ körül" blogsorozat. 38 könyvet olvastam el hozzá, és mindegyikről írtam blogbejegyzést. Ezzel pont végigértem Amerikán, és az év végére megérkeztem Európába, ahol előre láthatóan 2018-at töltöm majd. Nagyon sok klassz gyűjteménnyel ismerkedtem meg; ha választanom kéne, talán Venezuela és az USA lennének a kedvenceim.

Minden napra népmese

És mivel mesékből sohasem elég, bevállaltam még egy "Olvassunk minden nap népmesét" kihívást is a Moly.hu jóvoltából, az olvasatlan polcaim csökkentésére. Erről a 21 könyvről holnap részletesebben beszámolok majd egy külön bejegyzésben.

Új kedvencek

Nnedi Okorafor Binti-sorozata az év nagy élményei közé tartozik. Afrikai kultúrákra alapuló sci-fiként nem csak a világa és a története lenyűgöző, de a vizualitása is szokatlanul csodálatos; az ember szinte filmként látja maga előtt olvasás közben. Hasonlóan színes világot nyit meg Saladin Ahmed Throne of the Crescent Moon című könyve, egy Ezeregyéjszakára hajazó fantasy sorozat első kötete, tele nagyon szerethető szereplőkkel. Már alig vároma folytatását.

A karácsonyi időszakban becsúszott még Philip Reeve Mortal Engines című zseniális steampunk sorozatának első kötete (a közelgő film trailerének köszönhetően), ami szerelem volt első látásra, így a 2018-as évet nagy eséllyel a sorozat további részeivel fogom majd kezdeni.
A visszatérő kedvencek közül kiemelkedik Sherwood Smith és Rachel Manija Brown Change-sorozatának új, harmadik kötete, Rebel címmel, ami hozta az előző két rész sokszínűségét és bájos szereplőgárdáját, a világot pedig nagyon élvezetes módokon bővítette tovább. Még mindig a kedvenc példám arra, hogyan lehet a kulturális sokféleséget normálisként kezelni egy posztapokaliptikus világban.

Csalódások

Néhány kevéssé kellemes olvasmány is becsúszott azért az idén (önhibámon kívül). Ilyen volt például V. E. Schwab A Darker Shade of Magic kötete, ami Londont és varázslókat ígért, és végül nagyon pongyolán, félvállról oldotta meg a saját koncepcióját (London például nem London volt, csak egy város, amit Londonnak hívtak... amire külön zabos lettem.) Szintén fájó szívvel olvastam Marissa Meyer Renegades-ét; az írónő Lunar Chronicles sorozata nagyon nagy kedvencem, de sajnos a tinédzser szuperhősökbe nem tudott annyi különlegeset és egyedit belevinni, mint a tündérmesékbe. Hasonlóan nem fogott meg Neil Gaiman The Ocean at the End of the Lane c. könyve sem, akármennyire akartam is szeretni. Gaimannek Gaiman volt, csak épp nem kötött le. Mindkét utóbbi furcsán kivételes eset, mert mindkét szerzőnek jelent meg idén olyan új könyve is, amiket nagyon szerettem (Wires and Nerve, illetőleg az Északi Mitológia).

Magyarok

És hogy a magyar szerzőkkel se maradjak adós: Az év elmékezetes könyvei voltak Konok Pétertől a Történetek a kerítés tövéből, Paulon Viktóriától a Kisrigók, illetve Gaura Ágnestől a Túlontúl (utóbbi már csak azért is, mert a szerző adott hozzá egy csipetnyit a Feminista Magyar Népmesékből). Vegyes kritikákat kapott Pál Dániel Levente Az Úr nyolcadik kerülete című kötete, de én például találtam benne nagyon remek sztorikat, pillanatokat, amikért maximálisan megérte elolvasni. Szintén magyar szerzőtől érkezett az egyik legjobb képregényes élmény is...

Képregények

Az év végén, szintén egy molyos kihívásnak köszönhetően, hirtelen felindulásból elolvastam az Asterix-sorozat összes, eddig magyarul megjelent kötetét (szám szerint huszonötöt). Kicsit nosztalgiáztam, sokat nevettem, és nagyon jól szórakoztam rajtuk. Szintén jó volt a Moonshot című indián képregény-antológia idén megjelent második kötete, ami hosszabb történeteket, és sok új szerzőt és rajzolót vonultatott fel. A decemberi Hungarocomixon beszereztem Marabu két Dodó-kötetét is (a fárasztó poénok kedvéért), valamit karácsonyra végre megkaptam a várva-várt Nyugat + Zombik könyvet, amit ki is faltam Szenteste még a karácsonyfa alatt. Utóbbi nem volt tökéletes, ellenben borzasztóan szerethető és szórakzotató, és garantált, hogy senki nem érti meg rajtunk kívül. Nagyon sárga, és a miénk.

Mindenkinek kívánok remek könyvekkel teli, kalandos 2018-as évet!