A mesemondás nagy kérdései: Európai Mesemondó Konferencia, Glasgow, 2024.

Az idei FEST konferenciának Glasgow adott helyszínt, és rendhagyó módon négy ország mesemondó szervezetei együtt szervezték meg: a skótok, írek, angolok és walesiek közös programot alkottak. A konferencia párhuzamosan zajlott a nagy múltú The Village Storytelling Festival rendezvényeivel, így a szakmai témák mellett természetesen a mesélés, mesehallgatás örömébe is belekóstolhattunk.

Fun fact: Ez volt a 10. FEST konferencia, amin részt vettem! :) 2009-ben voltam először. Ráadásul idén egy csomó magyar mesemondó jött még el rajtam kívül. Orosz Kata barátnőmmel utaztunk együtt (aki Világszép önkéntes mesélő, így igazából ketten voltunk Világszépek). A Meseszó Egyesületet Klitsie-Szabad Boglárka képviselte, a Hagyományok Házát Sándor Ildikó, a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivált Szabó Enikő, a Világszárnyát pedig Hajós Erika, Zámborszky Eszter, és Bedőházi Beáta. Hárman elő is adtunk a konferencián - Enikő, Bogi, és én. A többiek workshopjára sajnos nem jutottam el, de úgy hallottam, nagy sikerük volt.

Kedd este érkeztünk meg Glasgowba, így a köszöntőről és az első közös vacsoráról lemaradtunk, de a szállás előterében máris öleléssel és mosollyal fogadtak az ismerős mesemondók. Mindig olyan érzés megérkezni a FEST-re, mintha rég látott rokonok közé csöppenne az ember. Szerda reggel indult maga a konferencia program, további köszöntőkkel és keynote előadásokkal. Bemutatkoztak a szervező egyesületek képviselői, majd rövid beszámolót hallhattunk a szellemi kulturális örökség helyzetéről Skóciában (Steve Byrne), és új mesemondó terek születéséről Glasgowban női mesemondók részvételével (Stephe Harrop). Nagyon lelkes és barátságos köszöntőt kaptunk egy "új skót" mesemondótól, Amadu Wurie Khan-tól is, aki arról beszélt, Sierra Leone-ból Skóciába érkezve hogyan találta meg új identitását, menekültként és mesemondóként egyaránt. A konferencia már ezen a ponton jó félórás csúszásban volt, de senki sem bánta. A szünetekben sütemény, tea, kávé, és skót finomságok vártak bennünket a büfében, és mindenki kapott saját kávéspoharat is a fenntarthatóság jegyében.

A köszöntők és a szünet után nagyon érdekes beszélgetésre ültem be. Peter Chand és Aoife O'Connor "provokációt és párbeszédet" ígértek az előadásukkal, és ígéretüket be is tartották. Ledobtak néhány kemény igazságot azzal kapcsolatban, hogyan jelenik (vagy nem jelenik) meg a kulturális sokféleség a FEST konferenciákon, és a mesemondó világban egyaránt. Felvetettek érdekes lehetőségeket ahhoz, hogyan lehet a mesemondó közösséget még nyitottabbá és befogadóbbá tenni különböző hátterekből érkező (nem fehér, nem középosztály-beli, nem ciszheteró, fogyatékkal élő, stb.) fiatal mesemondók számára. Érintették a kulturális kisajátítás témáját is, onnantól kezdve, hogy ha ír mesét mesélsz, akkor tudd kiejteni az ír neveket, egészen odáig, hogy gyarmatosító országok mesélői miért és hogyan mesélik a gyarmatokról származó hagyományos történeteket. A sok érdekes, fontos, feszítő téma mellett lehetőség volt visszajelezni is, kifejezni érzéseket és gondolatokat, és végül feliratkozni egy levelezőlistára, amelynek segítségével további találkozókat szerveznek majd. Nagyon jó volt látni, hogy elindul el a párbeszéd az európai közösségben is; az amcsik már gyurmázzák egy ideje. A hangulat barátságos volt és őszinte, ami nagyban köszönhető a két előadó hozzáállásának.

Az ebédszünet után további workshopok közül lehetett választani; nem volt egyszerű a döntés, sok remek téma akadt a programban. Az első fél órában én adtam elő a Mítoszok Csatájáról; egész sokan jöttek el meghallgatni, és remek kérdéseket tettek fel a végén. Utána szép csendesen kisurrantam a teremből, és átvágtattam Dougie Mackay workshopjára, aki a farkasokról tartott előadást. Egészen pontosan arról, milyen felelőssége van a mesemondóknak azzal kapcsolatban, hogyan viszonyulnak az emberek a farkasokhoz, mint valódi, a környezet számára fontos, veszélyeztetett állatokhoz. Beszélgettünk a kedvenc farkasos történeteinkről, elemeztük, hogyan bukkannak fel a farkasok a hagyományban, és összehasonlítottuk mindezt azzal, amit valójában a farkasokról tudni lehet. Nagyon fontos téma, és sok remek könyvet összeszedtünk, amit érdemes elolvasni hozzá. Dougie maga több farkasmegfigyelő projektben vett már részt, és ezekről is nagy lelkesedéssel beszélt.

Ezen a délutánon rádupláztam a környezettudatos mesemondásra: kávészünet és rágcsa után beültem Cara Silversmith workshopjára, aki az "environmental literacy" és a mesemondás kapcsolatáról beszélt. Cara környezeti nevelő is amellett, hogy mesemondó, és hatalmas lelkesedéssel fordul az élővilág (és annak történetei) felé. Hozott be leveleket, amiket megtapogathattunk, és ki kellett találni, melyik micsoda; szóba került, mennyivel könnyebben ismerünk fel márkajelzéseket, mint növényeket. Beszélgettünk róla, hogyan lehet beleszőni a természetről való tudást a meséinkbe, és miért fontos ez. (Kicsit szégyenkezve döbbentem rá, hogy egy egész tanulmányt írtam egykor a szilfákról a mitológiában, és ehhez képest nem ismertem fel a szilfalevelet.) Elsősorban nem tudományos, hanem érzelmi alapon dolgoztunk, elmerengve rajta, milyen érzelmi kapcsolatot szeretnénk kialakítani magunk, illetve közönségeink és az élővilág között, amitől aztán fontossá válik számukra a tanulás és a természetvédelem is. Nagyon jó beszélgetések alakultak ki, remek workshop volt.

Vacsora után visszatértünk a konferencia helyszínére az esti előadásokra. Mivel korán érkeztünk, egy jó órát dumáltunk a büfében egy Ronni Gurwicz nevű sráccal, aki egy izgalmas podcastot csinál mindenféle emberek személyes történeteivel, és könyvet is adott ki más mesemondókkal közösen (igen, megvettem). Az esti műsor a Queens of Albion című előadás volt Stephe Harrop mesemondótól, aki mesterien szőtt egybe személyes sztorikat Britannia eredetmítoszaival, és némi görög mitológiával. Lendületes, jó humorú mesemondó, aki csak minimális kellékeket használt az egyórás műsorban - nevezetesen egy csillogó kabátot, amit hol felvett, hol levett, hogy pólyának vagy fegyvernek használt. Felélesztette a királynőket, akik (középkori legendák szerint) elsőként léptek a szigetre, és óriásoknak adtak életet. Lenyűgöző előadás volt. A késő esti programokat már nem sikerült megvárnom; arccal zuhantam ágyba.

A konferencia második (és utolsó) napján megint sokféle téma közül lehetett választani. Én a Finding Your Voice című dupla workshopra ültem be, amit a dublini Leprechaun Museum munkatársai tartottak. Ez lett az egyik kedvenc élményem az egész konferenciából. A múzeum, egy cseh közösségi térrel együtt, Erasmus támogatásból szervezett workshop-sorozatot a két országban LMBT+ fiataloknak a mesemondásról. Ennek egy rövidített változatát hozták el nekünk. Sok szó esett a mesemondó hagyományról és az élőszavas mesélés alapjairól - a múzeum munkatársai ugyanis elsősorban folklórral foglalkoznak. Innen eljutottunk odáig, hogy milyen queer történetek jelennek meg a hagyományban (mert vannak), és milyen hősök szerepelnek bennük. Hallottunk két ír legendát (csodás előadásban), majd kisebb csoportokban játszottunk velük, újraalkottuk őket, és beszélgettünk róla, milyen témákat, szereplőket látnánk szívesen, ahogy a hagyomány a mai világban tovább alakul. Remek kis közösség gyűlt össze, klassz sztorik születtek, és élmény volt foglalkozni ezzel a témával úgy, hogy a folklórhagyománynak és a kreativitásnak is bőven jutott tér és tisztelet.

A nap második felében a konferencia résztvevői javasolhattak témákat, hogy azokat aztán kisebb kerekasztal-beszélgetéseken fejtsük ki. Én az ír kontingenshez csatlakoztam, akik felvetették a "hogyan meséljünk mítoszokat, és mennyit változtathatunk rajtuk?" kérdését. A büfében ültünk, és, ahogy az egyik belga mesemondó megfogalmazta, "agresszívan egyetértettünk egymással". Jó kis beszélgetés volt, sok érdekes gondolattal. Sajnos a csúszás miatt viszonylag kevés idő maradt rá, mert már vissza is kellett térni a nagyterembe, hogy minden csoport megossza a gondolatait, majd együtt elbúcsúztassuk az idei konferenciát. A fáklyát a szervezőktől Paola Balbi vette át - jövőre Rómában leszünk!

Énekléssel, ünnepléssel, ajándékokkal zártuk a programot - de nem a napot. Este ugyanis gálavacsorát rendeztek a tiszteletünkre a Nemzeti Skót Dudás Központban (ahol értelemszerűen egy skót dudás fogadott bennünket az ajtóban, már messziről lehetett hallani). A vacsorának része volt, hogy meséket is hallottunk ételekről a fogások között, valamint a desszert környékén váratlanul tiszteletét tette egy Mari Lwyd, egy walesi lókoponya, aki karácsony környékén szokta járni a házakat énekkel és találós kérdésekkel. Ezzel, meg a színpadon zenélő skót zenészekkel, a folklórt is sikerült becsempészni a(z egyébként nagyon ízletes) vacsora programjára. Annyira jó volt a hangulat, hogy amikor már nem tudtam tovább leküzdeni a fáradtságot, egyszerűen kisurrantam a teremből - nem volt szívem búcsúzkodásokkal megbontani a mulatságot. Néhányan azért elkaptak az ajtóban egy-ölelésre.

A hátralévő másfél napból egyet Arran szigetén töltöttünk, a tengerparton bóklászva, élvezve a napsütést, a viharos szelet, a sirályokat és kagylókat, meg a Bodick kastély botanikuskertjét. A maradék délelőttön pedig ajándékokat és könyveket vásároltam Glasgow különféle boltjaiban, valamint több másik magyar mesélővel együtt ebédeltünk egyet Maggie Mackay folkloristával. Remek megkoronázása volt ez a hét élményeinek; boldogan és kimerülten indultunk haza.

Skócia, és a skót mesemondó közösség, másodszorra is csodás élményekkel és új barátságokkal ajándékozott meg. Biztos, hogy visszatérek még. Jövőre pedig vár bennünket a római FEST!

Népmesék örökbefogadó apákról (Apák napja)

Apák napja van, és úgy döntöttem, ez megérdemel egy bejegyzést.

(Mindenki nyugodjon meg, ez egy stock fotó)

Ma az apákat és apafigurákat ünnepeljük a világ körül. Az angol blogomon már írtam egyszer az apai példaképek fontosságáról a népmesékben - szerintem ugyanolyan nagy szükség van gondoskodó apákra, mint példás anyákra vagy éppen kedves mostohákra (ld. a Széltestvér és napkelte című mesegyűjteményem). A mai nap alkalmából úgy döntöttem, örökbefogadó apákat szeretnék keresni a világ meséiben. Azért, mert az örökbefogadás témája közel áll a szívemhez, és azért is, mert a népmesék sokszor nem kezelik túl jól.

Egy szó mint száz, éljenek a gondoskodó, támogató örökbefogadó apukák! A mesékben és a valóságban is.

(Linkek a mesék címében; ahol tudtam, a magyar verziót adtam meg.)

The Flying Horse of Earthdom (Earthdom szárnyas paripája, skót traveller mese)

A híres Duncan Williamson (hagyományos skót traveller mesemondó) egyik meséje. Egy király fia púppal a hátán születik, és ezért az apja elküld egy vadászt, hogy pusztítsa el a csecsemőt az erdőben. A vadász azonban inkább átadja a gyermeket egy titokzatos, púpos idegennek, aki magával viszi Earthdom rejtett királyságába, ahol mindenféle számkivetett emberek élnek. Ahogy a fiú cseperedik, íjászatra tanítja, így mire felnő, a púpja jórészt eltűnik. Felnőttként a legény egy szárnyas lovon visszatér az apja birodalmába, és megnyer mindenféle versenyeket. Amikor a király megtudja, hogy a vitéz a fia, otthon akarja marasztalni, de a legény inkább hazatér Earthdom-ba, az emberekhez, akik felnevelték.

A Zöld Ember Lánya (Görögország)

Egy király lánya azt álmodja, hogy az apja egyszer majd meghajol előtte. Az álmot hallva a király dühében elűzi a lányt, aki az erdőben bolyongva a Zöld Ember házára bukkan. A vadon ura befogadja őt és gondosan felneveli; segít neki hozzá illő férjet találni, és még a halála után is varázserőt hagy rá, hogy boldog lehessen.

Heimer és Aslaug (Izland)

Ez a legenda Szigurd és Brünhilda történetének, a Völsunga-sagának folytatása. A tragikus szerelmeseknek születik egy lánya, Aslaug. A szülei halálakor egy Heimer nevű férfi megmenti a kislányt és elmenekül vele; egy lant belsejébe rejti, és vándor zenészként járja vele a világot. Idővel sajnos megölik Heimert, de a lány megmenekül (és a Vikingek sorozatból ismert Ragnar Lothbrok felesége lesz).

N'oun Doaré (Bretagne)

A mese címadó hősét (akinek a neve azt jelenti, "Nem tudom") Coat-Squiriou márkija találja kisgyermekként az út szélén. A jószívű márki és a felesége felnevelik a fiút, és segítenek neki hőssé válni. Idővel a legény megtudja azt is, honnan származik, de amikor kérdezik, még mindig a márkit nevezi apjának.

Boris Son o' Three (Borisz, három apa fia, Ukrajna)

Egy kisfiút elragad egy sas, és a vadonban hagyja. Három fivér bukkan rá, és sajátjukként nevelik fel; a keresztségben a Borisz, Három Apa Fia nevet kapja. Amikor felnő, az apák egy táltost ajándékoznak neki, amin elindulhat szerencsét próbálni. Borisz mindenféle izgalmas kalandokat él át és természetesen a végére király lesz belőle.

The Wild Cat of the Forest (Vadmacska, Ausztria)

Egy szénégető keresztapát keres a fiának, és találkozik egy különös, fekete macskán lovagló fickóval az erdőben. A fickó a Vadmacska nevet adja a fiúnak, és ellátja a családot minden jóval. Amikor Vadmacska felnő, a szülei sokat bántják, ezért elmenekül otthonról a keresztapja házába. Az erdei ember felneveli, kitanítja a kertészetre és a növények titkaira. Idővel Vadmacska innen is továbbáll, és mindenféle kalandokba keveredik.

Több mese is van még ebben a témában, de most ennyire volt időm. Csak meg akartam mutatni, hogy az örökbefogadó apák is lehetne klassz szülők a népmesékben :) 

Boldog apák napját!

Garabonciások Skóciában: Skót Nemzetközi Mesemondó Fesztivál, 2022.

Évek óta szerettem volna eljutni a Skót Nemzetközi Mesemondó Fesztivál színpadára, és idén végre valóra vált az álom. Kalandos út vezetett odáig: volt benne része a Ryanair-nek, a covidnak, egy csomó személyes dolognak, meg annak is, hogy vízumot kellett kiváltanom, és a három hónapig húzódó brit-vogon koprodukciónak köszönhetően kis híján lecsúsztam az egész utazásról. Egészen a határon való átlépésig kétséges maradt, egyáltalán beengednek-e... de a skótok jó fejek, a fesztivál szervezői meg zseniálisak, így végül október 14-én megérkeztem (férjestül) Edinburgh-ba.

A fesztivál idei témája a "Keep it Lit" volt - őrizzük a fényt, hogy ki ne aludjon, őrizzük a mesemondás hagyományát és a reményt egy jobb jövőről. Én csak egy hétig voltam Skóciában, de a fesztivál maga két hétig tart, és mesemondók tucatjait mozgatja nem csak a Skót Mesemondó Központban (Edinburgh szívében), hanem gyakorlatilag az ország egész területén és online is.

A Mesemondó Központ maga egy csoda. Nagyon emlékeztetett Jonesborough-ra. Egy történelmi épülethez, John Knox 16. századi protestáns reformátor házához kapcsolódik. A kicsi ajtón belépve egyből egy mesemondókra szakosodott könyvesboltba kerül az ember, majd, immár legatyásodva és üres pénztárcával, továbbsétál a Haggis Box nevű kis büfén át a nagy fogadótérbe. A tér egyik falát a fesztivál alkalmából festmény-kiállítás foglalta el, a másikat pedig a Mesék Fala, ahol minden kis ablakot ki lehet nyitni, és bekukkantani a meséket ábrázoló diorámákba. Ebben a térben tartottuk 14-én a fesztivál megnyitóját, finom italokkal, vidám köszöntőkkel, és barátságos beszélgetéssel. Nagyon klassz volt megint nemzetközi mesemondó társaságban lenni.
A későbbiekben megismerkedtem az épület többi részével is. Az alagsorban található a színházterem, amit mesemondó előadásokra terveztek: 99 férőhely van benne, de nagyon otthonos és barátságos tér, mikrofon sem kell benne. A színpad alacsony, a nézőtéren pedig van "mesemondó világítás", hogy az előadó láthassa a közönséget (yessss). Emellett felszerelték minden hang-és fénytechnikával, amire csak egy színpadnak szüksége lehet. A mesélések során gyakran előkerült a "nagy szék", egy fából faragott, kellemes ülőalkalmatosság, amelyen Duncan Williamson, a híres skót traveller mesemondó neve olvasható. A későbbiekben én is üldögélhettem benne, ami nagyon boldoggá tett.

Nem Edinburgh volt azonban a fesztivál kezdete a számomra: a megnyitó utáni reggelen már vonatra is ültünk. Várt minket Aberdeen, és az Elphinstone Institute (a helyi egyetem néprajzi kutatóintézete) képviseletében Nick le Bigre, aki nem csak remek ebéddel vendégelt meg minket, hanem a városban is körbevezetett, és megmutatott mindenféle apró helyi érdekességeket. Maga az előadás az egyetemi könyvtár legfelső emeletén volt, ahonnan pazar kilátás nyílt a városra és a tengerre. A közönségben magyarok is ültek (ez egyébként általános volt a hét folyamán), és mindenki vidáman hallgatta a magyar mondákat és népmeséket. Rengeteg kérdésük is volt, aminek külön örültem. Az előadás után vacsorázni mentünk egy indiai étterembe (Skóciában brutál jó curryt főznek), majd szárnyai alá vett minket Phyll McBain, egy imádni való helyi mesemondó hölgy, és elvitt Stonehavenbe, ahol az elkövetkező két napi szállásunk várt a Station Inn nevű kis hotelben, közvetlenül a vasútállomás mellett. 

Stonehaven egy tengerparti városka, meredeken emelkedő utcákkal, és barátságos, kavicsos tengerparttal, ahol másnap reggel rögtön sétáltunk is egy jót. Phyll, aki korábbi életében taxisofőr is volt, büszkén vezetett körbe minket a környékbeli kikötőkben, és megcsodálhattuk Dunnottar kastélyát is, ami festői helyen áll. Az idő gyönyörű volt, mindenhol seregélyek meg sirályok köröztek, és mi vidáman szedegettük a színes kavicsokat a tengerparton. Délután érkeztünk meg Peterculter városkájába, ahol először egy többnyelvű mesemondó workshopon vehettünk részt (pontosabban, mivel a workshop vezetője sajnos megbetegedett, levezényeltük az egészet koprodukcióban), majd közös mesemondó swap-ba csapott át az este. A végére kevesen maradtunk, de annál jobb volt a hangulat.

Ediburgh-ba visszatérve volt egy szabad napunk, amit arra használtunk fel, hogy Lilyvel próbáltunk az előadásunkra, majd közösen elmentünk könyvesboltozni. Boldogan böngésztem órákon keresztül jobbnál jobb könyveket, és élveztem, hogy a kínálaton tükröződik egy nyitott, elfogadó, színes ország kultúrája. Természetesen be is vásároltam (végül 7 könyvvel tértem haza, de abból 3 ajándék volt), majd - szintén Lily vezetésével - jót vacsoráztunk egy apró, ám annál klasszabb afrikai kajáldában (Nile Valley Café). Másnap reggel a Skót Nemzeti Múzeummal folytattuk a sort, ami meglepő módon viszonylag kevés skót történelmet tartalmazott, cserébe annál több eklektikus kiállítást, csillagászattól a kihalt állatokig. Olyan volt, mintha egybe ömlesztettek volna egy természettudományi, egy történelmi, egy iparművészeti és egy szépművészeti múzeumot.

Október 18-án, kedd este került sor a Lost Stories című előadásunkra, amin Lily Asch és én keményen dolgoztunk hónapokon keresztül. A családjain történetét szőttük egybe népmesékkel; nagyon szép mintát adott ki a kettőnk mesemondó útja. Lily nagyszülei 56-ban menekültek Amerikába, és ő onnan költözött vissza Magyarországra néhány évvel ezelőtt; azóta Budapesten él, mint mesemondó. Az én nagyszüleim 56-ban maradtak, cserébe Amerikáig mentem mesemondást tanulni. Nagyon izgalmas projekt volt, és a végeredményt a mesemondó központ színháztermében adhattuk elő. A közönségnél kívánni sem lehetett volna lelkesebbet és barátságosabbat. Újdonság volt számomra ez a fajta mesemondás, de nagyon megkedveltem. Szeretnénk Lilyvel Magyarországon is előadni valamikor.

A saját fellépésünk után vacsoráztunk egyet, majd visszatértünk a központba a késői esti előadásra. A mesemondó nem más volt, mint Niall Moorjani, akit Lily jól ismert, én azonban még sohasem találkoztam vele. Az első pillanattól a szívembe zártam: barátságos, vidám, kedves személyiség, rettentő jó humorral. Indiai-skót származású és nembináris, és mindkét identitását beleszőtte az egész órás előadásba, mely a Fairie Tale címet viselte. Tulajdonképpen Thomas the Rhymer régi skót balladájának újragondolása volt a történet, egy utazás Tündérföldre egyes szám első személyben, egyszerre varázslatos és humoros, melynek során a tündérvilág szimbolikáján keresztül boncolgatta a mesemondó a hovatartozás, az identitás, és a gender reprezentáció témakörét. Lenyűgözött a hagyomány és a mai témák keveréke, és főleg az, hogy színpadon, mégis kötetlenül mesélve, jó hangulatban, de mély érzelmeket megélve tárta elénk Niall ezt a felejthetetlen előadást. Ez a mai mesemondásnak az a művészi színvonala, amit nemzetközi szinten tanítani kéne.

Szerda délelőtt, személyes hagyományunkhoz híven, ellátogattunk Edinburgh állatkertjébe, ami egyrészt nagyon szép, igényesen épített hely, másrészt pedig csodás kilátással büszkélkedhet. Esett ugyan az eső, de nem vészesen; cserébe láttunk pandákat, pingvineket, és egy csomó dinoszauruszt is. Szerda este ismét színpadon álltam: ezúttal az Open Hearth nevű előadáson, három másik mesemondóval, vidám és kötetlen hangulatban. Mindenki két-két mesét hozott magával; a kétórás előadás közepén kis szünetet tartottunk. Daniel Allison volt a házigazdánk (az ő könyveiért régóta rajongok, de élőben most találkoztunk először), ő az ír mitológiából hozott történeteket, aminek a könyv változatán éppen most dolgozik. Rajta kívül színpadon volt még velünk Tom Pow, egy nagyon jó humorú úriember, aki egy spanyol legendával és egy ír anekdotával szórakoztatott minket, valamint Gauri Raje indiai-skót mesemondó és antropológus, akivel mesekutatóként első pillanatban megtaláltuk a közös hangot. Gauri nem kevesebb, mint nyolc nyelven beszél; egy indiai Hófehérke-változatot és egy gyönyörű orosz népmesét hozott magával. Én részemről az első körben a saját "pletykás asszonyok" verziómat meséltem A százegy ajtajú palotából (hatalmas sikere volt, a közönség dőlt a röhögéstől), a másodikban pedig az Aranyhíd, ezüsthíd mondával zártam a műsort. Igazi mesemondó hangulat volt, kényelmes székekkel, barátságos közönséggel, pislákoló (elektromos) tűzhellyel. Utána közösen átvonultunk a Waverley nevű pubba, iszogatni és beszélgetni, ahogy kollégákhoz illik.

A következő nap délelőttjén sétáltunk, megnéztük a Nemzeti Galériát, és újabb könyvesboltokat fedeztünk fel. Legnagyobb örömömre a Blackwell's gyerekosztályán kiemelt helyen pillantottam meg a Meseország mindenkié vadonatúj angol kiadását. Ebéd után visszatértem a központba, George MacPherson online workshopjára (meghívást kaptam, hogy képezzek élő közönséget a központ elvarázsolt kis könyvtárszobájában, néhány más VIP vendéggel együtt). George régi ismerősöm, az első FESt konferenciám (2009) óta rendszeresen összefutunk a világ különböző pontjain. Hagyományos skót mesemondó, aki a szájhagyomány és a skót mesék továbbadásán fáradozik. A workshop leginkább beszélgetés volt, ami két mitikus nőalak, Bride (a tavasz/nyár és fény istennője) és a Cailleach (a tél/fagy és sötétség istennője) körül forgott. Természetesen George mesélt is közben, mi pedig elbűvölve hallgattuk. Az esti előadás még mélyebbre vitt minket a legendák világába. Az Animate Lands című est Douglas Mackay mesemondó, Alastair Blayne festő, és Freya Rae zenész együttműködésével jött létre, és legnagyobb örömömre Fianna-legendákból állt. Alastair konkrétan kelta harcosnak öltözve állt a háttérben, és a mesélés egész ideje alatt ködös tájképeket festett hatalmas vásznakra (nem tudtam levenni róla a szemem). Maguk a történetek nekem már mind ismerősek voltak; gyorstalpaló volt az egész est a Fianna világába azok számára, akik még nem ismerik. Annak viszont kiváló.

Péntek reggel ismét vonatra szálltunk, Lilyvel együtt: Claire Hewitt mesemondó várt bennünket Aberfeldy városkájában, ahol magyar esten vehettünk részt. Érkezéskor kiderült, hogy a nagyjából 2500 fős településen rengeteg magyar család él. Claire csodás háziasszony volt, ebédet főzött nekünka saját konyhájában, megmutatta a könyveit, és sétált velünk egyet a csodás őszi tájon. Aberfeldy már a Highlands része, így kaphattunk Skóciának ebből a szeletéből is kóstolót. Az esti előadás a helyi moziban zajlott, amit a közösség nemrég megvásárolt, ezért most kulturális központként is működik. Süteményekkel és rágcsálni valókkal megrakott asztal várt minket, és nagyon vidám, közvetlen skót-magyar közönség, gyerekek és felnőttek egyaránt. Elsőnek levetítettek 4 epizódot a Magyar Népmesék sorozatból, angol szinkronnal. Sajnos közéjük keveredett A háromágú tölgyfa (amiben a "csúnya és buta lányt" cigányként ábrázolják) de szerencsére a vetítés után úgyis beszélgettünk a mesékről, így volt alkalmam szóba hozni, hogy a hagyomány változik, és a jó mesemondó figyel rá, hogyan meséli a történeteit, és ha kell, változtat rajtuk, és elveti a sértő, idejétmúlt részeket. A végére egész jó kis párbeszéd kerekedett belőle. Az est második felében Lily, Claire és én is meséltünk. Mivel a filmekben fiú hősök szerepeltek, elmeséltem egyensúlynak A hétlábú paripát. Nagyon tetszett mindenkinek. Utána még sokáig beszélgettünk a közönség tagjaival is, majd (a maradék sütikkel és borral megrakodva) visszavonultunk háziasszonyunk, Fiona házába, ahol még éjszakába nyúlóan cserélgettünk a meséinket. Claire megajándékozott egy helyi népmesegyűjteménnyel, és cserébe én is adtam neki magyar meséket.

Szívesen maradtam volna még Aberfeldyben pár napot, de sajnos másnap reggel indulni kellett a korai vonatra: várt két előadás Edinburg-ban, mindkettő Berger Noémi és a Hétmérföldes Játszóház szervezésében. Szombat délután magyar családok jöttek a gyerekeikkel, nagyjából ötvenen, a Garabonciásiskola című műsoromra. Igazi ajándék volt magyarul mesélni a Központban, és látni, hogy a gyerekeket mennyire lenyűgözték a történetek. És hogy a felnőttek se maradjanak ki a jóból, utána rögtön átvonultunk egy másik helyszínre, a St. Columba templom alagsorába, ahol immár angolul, Hungarian Halloween címmel meséltem a témához passzoló meséket. Itt is rengetegen voltak, főleg felnőttek, és érdekes módon főleg angol anyanyelvűek. Meséltem Rezedát, Öregasszony és a halált, és egy új mesét is a csíkszentdomokosi gyűjtésből, amin épp dolgozom. Igazi jutalomjáték volt, a téma is és a közönség is. Utána Noémi elvitt minket egy remek francia étterembe, majd visszatértünk mindannyian a Központba egy utolsó Open Hearth-ra. Ezúttal csak nézőnek. Colin Urwin (Írország), Claire McNicol (Írország-Skócia), Fran Frett Hollinrake (Orkney), és Julie Pellissier-Lush (Mi'kmaq, Kanada) álltak a színpadon. Zseniális műsort nyomtak, énekkel, humorral, szépséges történetekkel. Fran külön kiemelkedett a számomra: szentek legendáit mesélte, de annyi bájjal, és olyan sziporkázóan viccesen, hogy a könnyem is kicsordult a nevetéstől.

Vidáman, feltöltődve, könyvekkel és mesékkel megrakodva búcsúztam Edinburgh-tól és Skóciától. A szívembe zártam a helyet és az embereket is; nagyon várom, hogy megint arrafelé járjak. A fesztivál kiválóan szervezett, színvonalas rendezvény volt, mindamellett azonban családias és barátságos is. Ami pedig különösen megfogott: az ősi és gazdag skót mesemondó hagyományhoz minden helyi mesélő nagyon egészségesen, kreatívan állt hozzá. Békében megfértek egymás mellett a hagyományos legendák, a multimédia előadások, a modern újramesélések, különféle bevándorló kultúrák, a közös swapok, és még ezerféle más műfaj. Senki sem rágódott rajta, hogy vajon az egyik autentikusabb, értékesebb-e a másiknál. Olyan volt az egész, mint a friss levegő. Nagyokat lélegeztem belőle. Ez most ki fog tartani egy darabig.

A király két felesége: Poligámia és poliamoria a népmesékben

Említettem már, hogy szeretem, ha nagyon speciális mesekutatási témával keres meg valaki? :) 

Ha az ember különböző népek meséit olvassa, nem különösebben akad fenn azokon a történeteken, ahol egy szultánnak, rádzsának, sejknek stb. több felesége van. Olyan kultúrákban, ahogy élő gyakorlat a poligámia, ez nyilván a mesékben is megjelenik, vagy családi háttérként, vagy akár az események mozgatórugójaként (gyakran a féltékenység és a versengés motívumán keresztül). Ebben a bejegyzésben olyan népmeséket, mítoszokat, legendákat gyűjtöttem össze, amelyek érdekes példái a kettőnél több embert tartalmazó mesei párkapcsolatoknak.

Elöljáróban az alapfogalmakról:

Poligámia: több mint két házastársból álló házasság.

Poligünia: a poligámiának az a formája, ahol egy férjnek több felesége van.

Poliandria: a poligámiának az a formája, ahol egy feleségnek több férje van.

Poliamoria: többszerelműség. Kettőnél több partner között kialakított bensőséges kapcsolatrendszer.

Ami NEM poliamoria: A megcsalás. A poliamor kapcsolatok minden résztvevő tudtával és közös megegyezésével jönnek létre. Részletesebben itt tájékozódhattok a fogalmakról.

Mielőtt belevágnék, még egy dolgot le kell szögezni: az, hogy egy mesében valakinek több férje vagy több felesége van, nem feltétlenül jelenti, hogy az adott kultúrában létezik vagy valaha is létezett poligámia (vagy pláne poliamoria, hiszen egy csomó helyen és korban a házasságot teljesen külön kezelték a szerelemtől). Nem ezt próbálom bizonyítani a listával. Inkább érdekes példákat szerettem volna hozni arra, hogyan pottyanhatnak ilyen motívumok a világ különböző népmeséibe. 

És akkor jöjjenek a mesei példák (linkek a címekben):

A lány, akinek három férje volt (spanyol népmese)

Ez tulajdonképpen egy tréfás megoldás egy sok helyen (pl. a székely hagyományban is) ismert dilemma-mesére: mit lehet tenni, ha egy királykisasszony megmentésében három legény együtt vesz részt? A spanyol verzió szerint azt, hogy a lány mindhármukat megkapja férjül. 

Tengöri Hereberi Atyámuram (magyar népmese)

A Rózsa és Ibolya mesetípus egy érdekes csongrádi változata. Mit lehet tenni, ha egy legény elfeledkezik az első feleségéről, és véletlenül még egyszer megházasodik? Például azt, hogy a két feleség összebeszél, és megegyeznek, hogy nekik jó így.

Az álomlátó fiú (görög népmese)

Egy legény álmot lát, de nem hajlandó elárulni senkinek, amíg az be nem teljesedik. Amikor furfangosságával és kitartásával nem csak egy, hanem két királykisasszonyt hódít meg, végül bevallja, hogy az álom pontosan ezt jósolta meg: két rózsával és egy rózsabimbóval (a gyerekük) körülvéve látta magát a királyi trónon. 

Az elátkozott elsőszülött fiú (koreai népmese)

Egy család minden elsőszülött férfi tagján átok ül: az a sorsuk, hogy fiatalon felfalja őket egy vérengző tigris. Egy lány azonban beleszeret a soron következő legénybe, és a barátnőjével együtt sikerül megtörniük az átkot, és elűzni a bestiát. A legény hálából mindkettőjüket feleségül veszi, mert nem hajlandó közülük választani. 

Aranyfa és Ezüstfa (skót népmese)

Hófehérke-verzió. Miután az első királynét a gonosz (édes)anya megmérgezi, a király ismét megházasodik. A második feleség rábukkan a felravatalozott első királynéra, kihúzza a kezéből a mérgezett tövist, és segít neki megszabadulni a gonosz boszorkánytól. A történet végén mindketten a király feleségei maradnak. (Ez a mese benne lesz a következő kötetemben, az érdekes Hófehérke-változatok között). 

A királyfi és a medve (marathi népmese)

Izgalmas történet egy gonosz medve-varázslóról, aki a lánya segítségével csalogatja áldozatait a vadonba, hogy a vérükkel öntözze varázslatos gyümölcsfáit. A lány azonban beleszeret az egyik kiszemelt áldozatba, és segít neki szerezni a ritka gyümölcsből, ami arra kell, hogy a kedvese életét megmenthesse vele. A királyfi végül mindkét lányt feleségül veszi.

Draupadi és az ő öt férje (Mahábhárata)

India leghíresebb eposzának hősei, az öt Pándava fivér, mind ugyanazt az egy lányt veszik feleségül. Ez a motívum végigkíséri a történetet, és olyan apró részleteket is rejt, mint pl. hogy az öt férj mind egy kicsit máshogy viszonyul Draupadihoz. Az egyikük még nőnek is öltözik a kedvéért, hogy tőrbe csaljon egy rossz szándékú herceget. 

A gyöngyöt termő fa (indiai népmese)

Egy királyfi elindul megkeresni egy legendás, gyöngyöt termő fát - amiről kiderül, hogy tulajdonképpen négy tündér átváltozott alakja. A történet végén (miután a testvérei megpróbálják elrabolni a tündéreket, de nem értik meg a fa varázslatos titkát) mind a négyen a feleségei lesznek. 

A három feleség, akik megmentették a férjüket (kongói népmese)

Egy vadásznak három felesége van. Amikor baleset éri a vadonban, a három asszony egyesült erővel menti meg - majd próba elé állítják, hogy megmutassák neki, mind a hárman egyformán fontosak kell, hogy legyenek a számára. 

A végére néhány további példa, amik igazából nem illenek ebbe a kategóriába, de súrolják a téma határait:

Nárdán kisasszony története (azerbajdzsáni népmese)

Ennek a fantasztikus mesének a hősnője hol lány- hol pedig fiúruhában bujkál a rá vadászó gonosz uralkodó elől. Lányként egy kertészlegénybe, fiúként pedig egy királykisasszonyba szeret bele, akik végigkísérik a kalandos úton, míg le nem győzi az összes ellenségét. A végén a kertészlegényhez megy feleségül, de ez máshogy is alakulhatott volna...

A három évszak istensége (thai népmese)

Három égi jóbarát egyszerre szeretne a földre születni, és valahogy hiba csúszik a tervükbe, mert mindhárman ugyanabban a testben landolnak. A történet hőse attól fogva évszakonként változik: egyszer lány, másszor fiú, a harmadik esetben pedig óriás. Mindhárom formájában mindenféle kalandokon megy keresztül, és több családot is alapít. 

A bátor Seventee Bai (indiai népmese)

Nagyon klassz történet, de a végében csalódtam. Egy királyfit két feleségével a vadonba száműznek, és a gyáva fickó magára hagyja a két fiatalasszonyt. Egyikük felveszi a férje ruháit, és királyfiként indul útnak, úgy téve, mintha a másik asszony az ő felesége lenne. Hosszas kalandok során Seventee Bai több újabb királykisasszonyt is megszerez feleségül - de végül az egész pereputtyot átadja ajándékba a hazatérő férjének. Nyeh.

Az éjjeli és a nappali tolvaj (sri lankai népmese)

A világ körül sok helyen (pl. az Ezeregyéjszakában is) ismert mesetípus. Egy asszonynak két férje van, egy éjjeli és egy nappali, akik sohasem találkoznak. Amikor végül kiderül a dolog, a két fickó összeméri a furfangosságát és tolvaj-tudományát, hogy eldöntsék melyiküké legyen a feleség. Nem találtam még olyan verziót, ahol mindketten megmaradnak, pedig érdekes lenne, mert sok változatban kifejezetten barátságos közöttük a mérkőzés. 

Férfi a csónakban (skót népmese)

Tréfás mese, amelyben egy fickó véletlenül nővé változik, családot alapít, anya lesz, és amikor végül visszaváltozik, megtudja, hogy nem telt el semennyi idő a valódi világban, amíg mindez történt. Nem derül ki, álmodta-e vagy a tündérek játszottak vele, mindenesetre gazdagodik egy jó sztorival. 

Sokáig lehetne még sorolni a mesei példákat, de most ezek voltak a legérdekesebbek, amik eszembe jutottak. Ha tudtok még, írjatok!

Tündérek, hősök, varázslók (Népmesék nyomábana világ körül 103. - Skócia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

The Penguin Book of Scottish Folktales
Neil Philip
Penguin Books, 1995.

Klasszikus népmesegyűjtemény jegyzetekkel, forrásokkal, típusszámokkal; reprezentatív kötetnek készült, ami bemutatja a skót hagyomány sokféleségét. 112 mese található benne, tematikus fejezetekre osztva területek (felföld és alföld) valamint mesefajták (tündérek, tréfás mesék, stb.) szerint. A bevezetőben szó esik a mesekatalógusokról, a szóbeli mesélés sajátosságairól, a skót mesemondó hagyományokról, és a női és férfi mesemondók szerepeiről is. Minden történethez tartozik forrás, mesemondó, és típusszám. Sok szöveget fonetikusan jegyeztek le, amitől az olvasás helyenként borzasztóan nehézkes volt; hangosan ki kellett olvasnom a skót szavakat, hogy rájöjjek, mit jelentenek. Ennek ellenére a könyv érdekes, és sok remek történetet találtam benne.

Fénypontok

Kate Crackernuts

Több kedvenc skót mesém is szerepel a kötetben. Például Kate Crackernuts, egy fordított "széttáncolt papucsok", amelyben a lány menti meg a királyfit, és közben a saját mostohanővérét is. Hasonlóan szeretem Mally Whuppie-t, a mi Inculánk/Rebekánt skót párját, aki sorozatosan túljár egy óriás eszén; ráadásul itt nem is a nővérei mártják be a királynál, hanem pont nekik akar segíteni az óriás kincseivel. A Felvidéken ugyanő Maol a Chliobain néven szerepelt.
Nagyon tetszett Maraiche Mairneal, avagy a Bölcs Tengerész meséje, amiben egyáltalán nem az öreg tengerész volt a főhős, hanem egy királyfi, akire rátekeredett egy kígyó, és nem tudott megszabadulni tőle; így aztán ki kellett harcolnia az öreg, vak tengerész segítségét, aki elvitte egy varázslóasszonyhoz és a lányához, akik meg tudták törni az átkot.
Váratlan fordulatot vett Az özvegy fia és a királylány című sárkányölő mese, amikor a legény úgy győzte le a tűzokádó sárkányt, hogy egy tevét teleitatott vízzel, és aztán a vízköpő tevét használta tűzoltásra. Hasonlóan váratlan volt A férfi a csónakban, aki azt állította egy mulatságban, nem tud egyetlen sztorit sem, ám ekkor egy csónak elragadta, nővé változott, megházasodott, gyerekei lettek, végül hazatért, ismét férfi lett, és most már volt egy jó sztorija... (kamaszok szokták szeretni ezt a mesét).
Nagyon boldog voltam, hogy a Fianna hőseiről is szólt néhány legenda a kötetben. Finn Mac Cool kalandja az Óriások Földjén már ismerős volt, a saját könyvembe is beválogattam és sokat mesélem. Finn és a rettenetes Szürke Kutya történetét feldolgozásból ismertem, de jó volt a hagyományos változatot is elolvasni (mindig is az egyik kedvenc legendám volt). Szerepelt egy változat a Berkenyefák Házára is (itt Sárga Mező), ahol egy elvarázsolt házban az összes Fianna-harcos a székekhez ragad, és két fiatalnak kell megvédeni őket egy egész hadseregtől. És ha már Fianna, akkor Oisín (Osszián) legendája sem maradt ki a sorozatból.

Michael Scott sírja

A hőslegendák mellett történelmi legendák is bőven akadtak a könyvben. Volt például egy történet a Piktekről, és arról, hogy az utolsó pikt férfi és a fia hogyan vitték a sírba magukkal a hangasör készítésének tudományát. Felbukkant Sir James Ramsay of Bamff, akit a saját könyvembe is felvettem annak idején, mert egy fehér kígyó húsától csodás orvosi képességeket szerzett, és a legendás Michael Scott, a skótok leghíresebb (avagy hírhedtebb) varázslója. A tündér-történetek közül megfogott Black Lad MacCrimmon és a Banshee találkozása, ahol a tündér megkérdezte a dudás fiút, sikert szeretne-e tehetség nélkül, vagy tehetséget siker nélkül. A fiú az utóbbit választotta, és olyan zenét tanult a bansheetől, amit senki más nem tudott.

Kapcsolatok

A Fekete Bika képregény-
változata (Image Comics)

Elég sok klasszikus mesetípus szerepelt a könyvben; volt Anyám megölt, apám megevett; Hamupipőke; Szépség és a Szörnyeteg (itt Fekete Bika); Varázslatos menekülés (Green Sleeves); Békamenyasszony; A púpos és a tündérek; Okos lány; Élet vize (szárnyas farkas helyett barátságos medvével); Rókaszemű menyecske, és Madárrá változott fiúk (ahol gyapjúsásból készültek az ingek). Akadt skót változat a Békakirályra is; megcsókolni itt sem kellett, csak levágni a fejét egy baltával. Ismerős volt Rumpelstiltskin skót női változata, Whoppity Stoorie, és A Kút a világ végén (Holle Anyó változat) is, mert egy Appalache-i mesemondó ismerősöm nemrég adott ki cédét, amelyen az amerikai változat szerepel.
Más európai varázsló-legendákra emlékeztetett Donald Duibheal Mackay története, akinek nem volt árnyéka, cserébe volt varázsereje. Szintén ismerős volt Európából a Dongó, amelyik kirepül egy alvó ember száján, és mindenféle helyeket jár be, amikre az ember álomként emlékezik.
Az anekdoták között több klasszikus Münchhausen-mese volt; azt, amiben a szakács ellopja a sült lúd egyik lábát, a Dekameronból és a saját nagyapámtól is ismertem már. Csikótojás is akadt.
Voltak alvó lovagok, fekete páncélban, akik a királyuk eljövetelét várták, és megvakított küklopsz helyett ezúttal megvakított tündér szerepelt Tam M'Kechan történetében.
A tündérmesék között sok volt az ismerős motívum: Éjszakai tánc a tündérdombban, tündérek bábája, váltott gyerekek, tündérek által elrabolt feleség (akinek visszatérve választania kellett a régi és az új férje között), tündérekkel együtt utazó halandó (Hurrah for Kintail!). Akadt egy selkie mese és egy gonosz sellő is.
Tricksterként George Buchanan, a király udvari bolondja szerepelt.

Hova tovább?
Írországba!

A kutya és a páva (Adventi Mesetár)

Advent alkalmából a Villa Bagatelle minden nap egy-egy mesével kedveskedik a vendégeinek. A mesékkel a Világszép Alapítvány munkájára szeretnénk felhívni a figyelmet. Az adventi naptár bemutatkozó bejegyzését itt találjátok, a meséket magukat pedig a Villa Bagatelle Brótpékségben és a MOM Parkban a Bagatelliniben ingyen vehetitek át! 

Miről szól?

Egy öreg juhászkutya és barátai - egy páva, egy macska, és egy bagoly - észreveszik, hogy karácsony estéjén csak a falu végén élő öregasszony házában nem égnek fények. A négy állat nekivág, hogy ajándékokat szerezzenek a jóságos asszonynak, és felvidítsák az ünnep estéjén.

Mi fán terem?

Ezzel a szépséges történettel Duncan Williamson skót utazó (Scottish Traveler) nemzetiségű mesemondó könyvében találkoztam. A könyv, melynek címe Tell me a Story for Christmas (Mesélj Nekem Karácsonykor), a híres mesemondó ünnepi repertoárjából válogatja össze a legszebb, legérdekesebb történeteket. Mivel más forrásból nem bukkantam a nyomára, felvettem a kapcsolatot Mr. Williamson özvegyével, Linda Williamsonnal, aki hivatalosan is engedélyt adott rá, hogy a mese helyet kapjon az adventi kalendáriumban. A történet szerzői jogai Duncan Williamson örököseit illetik. Ez úton is köszöntetet mondunk nagylelkű hozzájárulásukért!

Hab a tortán

A mesét egy kicsit le kellett rövidítenem, hogy beleférjen a kalendáriumba. Érdemes Duncan Williamson eredeti nyelvezetével, szófordulataival olvasni, ha megteheti az ember.

Aki meséli, járjon utána!

Angolul:
Duncan Williamson: Tell me a Story for Christmas (Canongate Books, 1990.)

Az özvegyasszony és a róka (Adventi Mesetár)

Advent alkalmából a Villa Bagatelle minden nap egy-egy mesével kedveskedik a vendégeinek. A mesékkel a Világszép Alapítvány munkájára szeretnénk felhívni a figyelmet. Az adventi naptár bemutatkozó bejegyzését itt találjátok, a meséket magukat pedig a Villa Bagatelle Brótpékségben és a MOM Parkban a Bagatelliniben ingyen vehetitek át! 

Miről szól?

Egy magányosan éldegélő, barátságos öregasszony házát egy korán érkező télen betemeti a hó. Amikor hetekkel később szomszédai a keresésére indulnak, nem tudják, mire számítsanak - ám az anyókát életben és egészségben találják a hótakaró alatt. Vajon ki segített neki?


Mi fán terem?

Ezt a mesét George Macpherson híres skót mesemondó egyik könyvében találtam. A mesemondóval személyes Lausanne-ban találkoztunk 2009-ben, a FEST (Európai Mesemondó Szövetség) egyik első konferenciáján; órákig hallgattam a meséit az előadások közötti szünetekben. George-ot gyermekkora óta mesemondónak nevelték, és a saját családja történetein kívül évtizedek óta gyűjti a meséket, legendákat más mesemondóktól is Skócia-szerte. A fenti történetet a Highland Myths and Legends (Felföldi mítoszok és legendák) című könyvében publikálta, "Az Ollisdale-i Róka" címmel. Azonnal megtetszett, amikor először olvastam. George-tól írásban, emailben kértem engedélyt hozzá, hogy ez a bájos, Glendale-i helyi legenda bekerülhessen a kalendárium meséi közé. Nagyon kedvesen, igennel válaszolt. Ez úton is köszönjük neki a mesét!

Hab a tortán

Ollisdale a Belső-Hebridák legnagyobb szigetén, Skye-on található, mely egyben a mesemondó otthona is.

Aki meséli, járjon utána!

George W. Macpherson: Highland Myths and Legends (Luath Press, 2001.)