Istenek a hegyek között (Dél-amerikai őslakosok meséi 2. - Kogi)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Most a dél-amerikai őslakos kultúrák vannak soron. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

Mitos Kogi

Manuela Fischer & Konrad Theodor Preuss

Abya-yala, 1989.

A kogik Kolumbia északi részén, a Sierra Nevada területén élnek, és nagyjából tizenötezer főt számlálnak. A kötetben 27 olyan mítosz található, amiket Konrad Preuss gyűjtött a 20. század elején, és 16 történet Manuela Fischer 80-as évekből származó gyűjtéséből. A mítoszokat általában az egyes falvak főnökei mesélték, amikor bíráskodtak, így támasztva alá a történeteken keresztül hagyományozott törvényeket és viselkedési normákat.

Fénypontok

Gyönyörű volt az első szöveg a gyűjteményben, ami az egyetlen nagy anyaistennőről, Mindenek Anyjáról szólt, aki egyben a tánc úrnője is (és a szöveg külön kiemeli, hogy a külföldieknek is ő az anyja). Érdekes volt Taikunak, az Arany Urának története, egy kisebb istenségé, aki aranyból készített szertartási tárgyakat. A többi isten tanítványokat küldött neki, de Taiku minden tanítványt, aki nem volt elég figyelmes vagy szorgalmas, aranyszoborrá változtatott.

Izgalmas mítosz szólt a Kasindukua nevű istenségről, aki eredetileg a betegségektől védő isten volt, de elkezdett embereket enni, és pumává változott. A többi istennek sok munkájába került, hogy csapdába csalják. Izgalmas pillanat volt, amikor két kisebb isten fellázadt egy Namsiku nevű istenség ellen; Namsiku erre horgot növesztett minden tatu farkára, így amikor az ellenséges katonák vadászni mentek, a tatuk lerántották őket a föld alá.

Kapcsolatok

A teremtéstörténetek között szerepelt özönvíz-mítosz is, amelyben a föld először felperzselődött (attól lett vörös a talaj), majd négy éven át ázott az esőben. Hasonlóan ismerős volt az égben tartott mulatság motívuma is: jelen esetben Bunkuei, az egyik ősapa lánya szökött fel az égbe, és lopta el onnan mindenféle növények magvait, amik aztán sorozatos lopások nyomán elterjedtek a világban.

Több alakváltó-legenda is szerepelt a könyvben. Az egyik egy Mama Teizu nevű törzsfőnökről szólt, aki tigrissé tudott változni, és embereket evett; akkor sikerült csak elfogni, amikor egy másik főnök nyíllal lelőtte róla az átváltoztató inget és álarcot.

Ki a következő?

Még nem tudom...

Smaragdok és istenségek (Népmesék nyomában a világ körül 35. - Kolumbia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Mitos y leyendas indígenas de Colombia
Javier Ocampo López
P&J, 2013.

Bőséges és részletes gyűjtemény Kolumbia őslakosainak mítoszaiból. Több, mint ötven történet található benne (néha fejezetenként több is), bár nem mindegyiküknek kapjuk meg a teljes szövegét. Néhol csak összefoglalva, vagy említés szintjén tudunk meg dolgokat egyes istenségektől, rítusokról, vagy helyekről. Cserébe a szerző nem csak leírja, hanem elemzi is a mítoszokat, összehasonlítja őket egymással, sőt, más, Dél-Amerikán kívüli népek hagyományaival is. Sok történethez tartozik lábjegyzet, források, és a legrégebbiekhez idézi a vonatkozó krónikákat is.

Fénypontok

A kedvenc mesém a kötetből a Sószállító című csibcsa történet volt, melyben egy sóárus portékáját elmosta az eső, és Bochica, az istenség segített neki visszaszerezni "a sót a víztől" - lepárlással.

Szépséges volt a smaragd születéséről szóló muzo legenda (Kolumbia híres a smaragdjairól). Az emberiség két isteni őse, Fura és Tena szerepeltek benne; egy fehér bőrű, szőke szakállú idegen elcsábította Furát, amiért is Tena megölt feleséget és szeretőt egyaránt, majd öngyilkos lett (ez nem a szép rész). Férj és feleség sziklákká változott, amiket egy folyó választ el egymástól. Fura keserű könnyei smaragdokká és hatalmas kék pillangókká változtak (ez a szép rész).


Szólt egy szép legenda az amazonasi óriás tündérrózsa születéséről is - a virág eredetileg lány volt, aki beleszeretett a Holdba, és a folyóba ugrott, hogy a szeretője tükörképével lehessen.
Sok érdekes figura volt a bennszülött népek istenségei között. Az egyik kedvencem a "lázadó istennő" Huitaca volt a csibcsa mitológiából, aki a vidám, gyönyörökkel és játékkal teli, mulatozós életet hirdette az emberek között, pontos ellentéteként a "civilizáló" férfi Bochicának, aki végül büntetésből bagollyá változtatta. Másik kedvencem A Mennydörgés Fia volt, egy nagy hatalmú varázsló a paeces mitológiából, aki úgy győzte le az ellenséges törzs harcosait, hogy kígyókat idézett elő a semmiből, és a nyakuk köré tekerte őket....
Nagyon tetszett Nencatacoa istenség a csibcsa mitológiából, aki a mulatozás és a tánc ura - különösen azért, mert Táncoló Szent Paszkál néven ma is megülik az ünnepét. Ha az ünnepi tűzben magasra csapnak a lángok, úgy tartják, az istenség/szent is velük táncol.

Természetesen nem lett volna teljes a kötet El Dorado legendája nélkül, és több történet szólt a spanyol hódítással szembeni ellenállás koráról is. Míg néhol egészen barátságos volt hódítók és bennszülöttek kapcsolata (és persze a bennszülöttek is harcoltak egymás között), máshol véres és keserű volt a múlt, ahogyan azt megszokhattuk a gyarmatosítás történelméből... Ezek közül tetszett a csibcsa asszonyok története, akik egyszerűen bedrogozták a spanyol katonákat az itallal, amit felszolgáltak nekik, hogy el tudjanak menekülni. Gaitana, a yalcon indiánok törzsfőnök-asszonya ennél közvetlenebb módszert választott, és hatalmas csatákat vívott a spanyolokkal akik élve elégették a fiát (hasonlóan a kelta Boudiccához).

Kapcsolatok

Rómeó és Júlia történetét idézte az a legenda, melyben a fiatal Pacanchique menyasszonyát egy törzsfőnök magának akarta. A fiú és az apja együtt tervet szőttek, hogy olyan szerrel itatják meg a lányt, amitől majd halottnak tűnik - később pedig felélesztik. A szöktetés sikeres volt ugyan, ám sajnos a történet mégsem ért boldog véget.

Több özönvíz-mítosz is volt a könyvben. Az egyik (muiszka) hagyomány szerint az áradást egy Chibchacum nevű istenség okozta, akit végül büntetésből Bochica arra kényszerített, hogy (Atlaszként) a vállán hordozza a világot. Amikor elfárad és vállat vált, olyankor vannak a földrengések. Egy másik mítoszban az Orinoco partjáról az özönvizet túlélő emberpár egy moriche pálma ("az élet fája") gyümölcseiből teremtette újjá az emberiséget (vicces módon ezt a növényt magyarul móricpálmának is hívják...).
Érdekes volt a Nap fiáról, Goranchacha prófétáról szóló legenda is, melyben megjövendölték, hogy a próféta egy szűz leánytól születik majd, aki a napsugaraktól esik teherbe. Egy főnök két lánya minden reggel felment a hegyekbe, hogy meztelenül feküdve várják a felkelő napot - és az egyikük valóban teherbe is esett. A keresztény párhuzamon kívül a történet emlékeztetett Perszeusz születésére, és a Nap lánya című olasz népmesére is.

Hova tovább?
Venezuelába.