A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gimnázium. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gimnázium. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. április 12., csütörtök

Kamaszok, pimaszok, mítoszok: MythOff a gimnáziumban

Baráti kérésre és hirtelen felindulásból elvittük a Mítoszok Csatáját egy gimnáziumba.

A Mítoszok Csatáját Clare Murphy álmodta meg, és azóta a világ sok országában, köztük Magyarországon is nagyon népszerű. A rendezvény a mitológia népszerűsítésére jött létre, és arra, hogy az emberek élőben, jó mesemondók szájából hallhassák ezeket a régi, ám töretlenül izgalmas történeteket. Alapjában véve felnőtt műfaj: Kocsmákban és hasonló "felnőtt" helyeken szoktuk megrendezni (bár tinédzsert még sosem rúgtunk ki róla). Amikor viszont egy ismerős megkérdezte, nem vinnénk-e el a műsort a lánya mitológia-rajongó hetedikes osztályába, néhányan a csapatból nem tudtunk nemet mondani.

Az a helyzet, hogy borzasztóan szeretek kamaszoknak mesélni. Amikor annyi idős lehettem, mint most ez az osztály, hatalmas mitológia-rajongó voltam; kapcsos füzetbe gyűjtögettem az istenek listáit, meg mindenféle magazinokból kitépett cikkeket mítoszokról (még most is megvan). És akkor még nem is volt Percy Jackson, hogy az osztály egészét bevonja a témába... Mindenesetre elképzeltem, hogy mennyire lettem volna izgatott, ha néhány mesemondó élőben jön be csak úgy sztorizni egyet. A válasz: Nagyon.

Hárman vállalkoztunk rá, hogy házhoz visszük a MythOffot a XVI. kerületi Szerb Antal Gimnáziumba. Kis késéssel, hason csúsztunk be az osztályba, így rögtön pörgetni kezdtük a programot; röviden elmagyaráztuk, mire számíthatnak, majd egyből belecsaptunk a mesélésbe. Páratlan számú mesemondóval eddig nem tartottunk még ilyesmit, de sikerült egy új (és, bevallom, remek) szavazási rendszert feltalálnunk.

Első kör: Teremtés és tricksterek


Ebben a körben mindhárman olyan mítoszokat hoztunk magunkkal, amelyek valaminek a kezdetét, teremtését, eredetét mesélték el. Varga-Fogarasi Szilvi Maui születéséről mesélt (ő képviselte a rendzevényen Polinéziát), Nagy Enikő Thor kalapácsának kovácsolásáról Loki segítségével (óészaki oldalról), én pedig Mómoszról, aki kritizálta az Olümposzi istenek teremtményeit. Utóbbiban külön klassz volt, hogy az elején megkérdeztem a kölyköket, tudják-e, hány isten lakik az Olümposzon; amikor rávágták, hogy tizenkettő, megkédeztem azt is, fel tudja-e valaki sorolni őket. Egy lány könnyedén abszolválta a feladatot, a többiek lelkes segítsége közepette. Repesett a szívem.
A kérdés: Mielőtt elkezdtük volna az első szavazást, megkérdeztük az osztályt, tudják-e, hogyan tört ki a trójai háború. Egy srác rávágta, hogy valaki elrabolta valakinek a feleségét; egy lány hozzátette, hogy Aphrodité ígérte oda a nőt; mire valaki más tovább fűzte, hogy igen, de az aranyalmáért cserébe; megint más elmondta azt is, hogy az aranyalmát egy esküvőre gurították be, és így az osztály szép lassan, közösen visszafejtette az egész történetet. Erre előkaptam egy aranyalmát (tegnap este festettem ki, az almát is meg a fél konyhát, aranyszínű akrilfestékkel), és feltettem a kérdést: Ha leérettségiztek és egyetemre mentek, a három trickster közül melyiket szeretnétek kollégiumi szobatársnak?
A szavazás ezúttal kavicsokkal zajlott. Három poharat tettünk a tanári asztalra a három mitológiához; a közönség pedig egyenként az urnához járult, fogott egy üvegkavicsot, és a megfelelő pohárba dobta. A srácok az első sorban figyelték a szavazás érvényességét, és kommentálták, hogy éppen ki áll nyerésre. A végeredmény látványosan Loki javára dőlt el (mögötte Mómosszal, és a kissé lemaradt Mauival). Ha egy nap a koleszban majd levágott hajjal ébrednek, magukra vessenek.



Második kör: Az istenek haragja

Ebben a körben olyan mítoszokat meséltünk, melyekben valaki magára haragított egy istenséget. Elsőként Szilvi mesélt, ismét Mauiról, aki egy vulkánistennőtől lopta el a tüzet az emberek számára (You're welcome). Enikő is ismét Thort hozta, aki ezúttal menyasszonynak öltözött, hogy visszaszerezze a pörölyét az óriásoktól (és aztán jól elkalapája őket vele). Részemről Erüszikthon király legendájával társultam a műsorhoz, melyben a dölyfös király kivágatja Démétér szent ligetét, aki ezért mindent elpusztító éhséget küld rá.
A kérdés: Ha oda kéne adnod a második aranyalmát (kettőt vittünk) az egyiknek a három istenségből úgy, hogy tudod, hogy a másik kettő megharagszik rád - melyik istenséget szeretnéd a legkevésbé magadra haragítani?
Ahogy a srácok kommentelték az első sorból: "Démétérnek meglett a kétharmad."
(Pont ebéd előtt állt az osztály, gondolom ez is hozzájárult a döntéshez, átérezték az éhséget...)

Megint csak bebizonyosodott, hogy a kamaszok remek közönség, különösen akkor, ha mitológiáról van szó. Nem csak lelkesen válaszolgattak a kérdéseinkre, de kommentálták a történeteket is, hol hangosan, hol egymás között. Mindeközben pedig feszült figyelemmel követtek minket, véresen komolyan vették a szavazást és a kérdéseket, és még a műsor végeztével is odajöttek hozzánk beszélgetni. Teljesen felvillanyoztak mindannyiunkat.

Több mesemondást a gimnáziumokba!


2016. június 3., péntek

A Sátán esete a gezerigókkal

Megint itthon vagyok a nyárra, így megint beugrottam a hazai gyakorlóterepemre egy kör gimis mesemondásra. Öt órát meséltem zsinórban, összevont osztályoknak; az első négyben angol nyelvű népmesék és legendák voltak terítéken, az utolsóban pedig gyorstalpaló előadást tartottam a kamaszoknak a biológiai nem - társadalmi nem - szexualitás témakörében. Mert fontos.

Szokás szerint felhasználtam az alkalmat arra, hogy bejárassak néhány új mesét. Egyrészt, mert olyan sok osztálynak mesélek minden évben, hogy ez az egyetlen biztos módja annak, hogy ne ismételjem magam - másrészt pedig, mert nincs annál tökéletesebb gyakorlóterep, mint amikor elmondom háromszor-négyszer ugyanazt, és kicsiszolódik különböző korosztályokon (még a gimiben is nagy különbségek vannak kilencedikes és végzős között). Ezúttal két sztori emelkedett ki az új válogatásból:

Hilde, a jóságos mostoha
Izlandi mese, amely úgy kezdődik, mint a Hófehérke - vér a havon, királyné kislánnyal, stb. - de váratlan fordulatot vesz, amikor a királykisasszonyt az édesanyja megátkozza, majd meghal. Az új mostoha, aki nem sokkal idősebb a lánynál, meglehetősen jó fej, és hamar össze is barátkoznak. Amikor az átok megfogan, és arra kényszerítni a lányt, hogy szörnyű dolgokra kapjon kedvet - palotát felgyújtani, házasságon kívül gyereket szülni, embert ölni - a mostoha segít neki, hogy a lehető legkisebb veszteséggel oldja meg a feladatokat (pl. olyankor gyújtják fel a palotát, amikor nincs benne senki, és az értékeket is kimentették). Nagyon érdekes sztori, van benne elrejtett terhesség, meg anya-lánya és apa-lánya kapcsolatok, meg minden, amitől a tinkinek tátva maradt a szája.

Miért nem látni Floridában gezerigót péntekenként
(A gezerigó, megnéztem, a hivatalos fordítás a mockingbird-re. De hívják sokszavú poszátának is.)
E szerint a nagyon helyes floridai legenda szerint péntekenként eltűnnek a gezerigók az állam egész területéről - mégpedig azért, mert a pokolba mennek látogatóba. A mese egy gonosz emberről szól, akibe épp csak annyi jóság szorult, hogy a gezerigókat szerette, de senki mást nem - így, amikor meghalt és pokolra került, csak a rigók sajnálták. Azóta úgy próbálják enyhíteni a szenvedését, hogy péntekenként homokot hordanak a pokolba, kioltják a tüzet, és egy napig az énekükkel vidítják a szenvedőt. Azért péntekenként, mert olyankor a Sátán golfozni megy Donald Trump-pal (vagy egyéb, épp közutálatnak örvendő politikussal - én Trumppal meséltem, és a magyar diákok nagyokat röhögcséltek rajta).

Persze ezeken kívül volt mág sok más is; például Sistram lovag a sárkány szájában, meg Legénnyé változott leány (hogy adjunk a magyar hagyományra is), meg néhány olyan klasszikus is, mint Törpeszarvas (akit sohasem lehet kihagyni). A tinik szokás szerint jó fejek voltak, és a gender-előadás nagy érdeklődést váltott ki belőlük; jó kis beszélgetés kerekedett belőle.
Mindenkinek ajánlom a gimnáziumi gyakorlóterepet - kemény közönség, de nagyon megéri.