2023. január 7., szombat

Sündisznó, a sivatag túlélője (Népmesék nyomában a világ körül 201. - Nyugat-Szahara)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Nyugat-Szahara (avagy a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság) egy nem autonóm ország, mely évtizedek óta küzd a függetlenségért, ezért a szomszédos Algériában szaharai menekültek ezrei élnek táborokban. Amikor Afrikánál tartottam, nem jutottam hozzá megfelelő népmesés kötethez, ezért akkor átugrottam; most viszont sikerült elolvasnom egy csodás kötetet, így visszakanyarodtam az eredeti kihíváshoz egy 201. állomás erejéig.

Los cuentos del erizo
Y otros cuentos de las mujeres del Sáhara
Ana Crisitna Herreros
Libros de las Malas Compañías, 2017.

A könyvben 30 népmese szerepel, amit a Tindufban található menekülttáborokban gyűjtöttek szaharai asszonyoktól. Ana Cristina Herreros spanyol mesemondó és Daniel Tornero illusztrátor 2016-ban látogattak el a 40 éve létező táborokba; Ana meséket gyűjtött eredeti nyelven (ezeket később fordították spanyolra), Daniel pedig gyerekeknek tartott játékos műhelyeket, amelyek során a könyv illusztrációi készültek. Az eredeti fotók és felvételek elérhetők a kiadó honlapján.
A bevezetőt a SzADK kultúráért felelős minisztere írta.

Fénypontok

A tricksterként jelen lévő sündisznó (akiről a kötet címét és borítóját is kapta) néha egészen hősies tetteket is véghez vitt. Az egyik mesében például rávette az állatokat, hogy közösen szálljanak szembe egy zsarnok oroszlánnal. Amikor az oroszlán fel akarta falni, a sün a torkán akadt, és úgy összeszurkálta, hogy felfordult.
A legszebb és legkülönlegesebb mese a könyvben a Struccfiú volt, akit az anyja véletlenül elhagyott a sivatagban, és a struccok neveltek fel. Az után is, hogy kalandos úton visszatért az emberek közé, a struccok követték mindenhová, és élete végéig úgy futott, mint ők.


Kapcsolatok

A szaharai mesék ügyeletes trickstere, és a legtöbb történet hőse a sündisznó volt. Vele estek meg olyan klasszikus sztorik, mint a "forró vizet a kopaszra" (itt víz helyett tűzzel, farkas helyett oroszlánnal); a "termés teteje és a termés alja", a csapdába esett hálátlan állat, a zsákmány elosztása oroszlán és farkas között, az állatok közötti versenyfutás (ezúttal egy fecske ellen), sőt, még olyan sztori is, ahol sün pont úgy osztozott meg a zsákmányon a farkassal, ahogy Prométheusz verte át a görög isteneket.
Szintén megjelent a trickster-figurák között Yuhaa, Naszreddin Hodzsa szaharai rokona. Itt is paprikát kent a szamara fenekére, hogy az gyorsabban fusson. Ismerős sztori volt az is, amelyben egy bolond király betiltotta a vakaródzást, de három furfangos asszony megtalálta a módját, hogy büntetlenül megszeghessék a törvényt.
A nem-sünös mesék között megjelent a vörös kecske és a négy kecskegida (akiket majdnem felfalt a farkas), és az elátkozott fivérek mesetípusa is (Sraysru Dahabu).

2022. december 31., szombat

2022: Az év legjobb sorozatai

Idén összesen 96 sorozatba kezdtem bele, ebből 77-et fejeztem be. Úgy döntöttem, díjak formájában méltatom az idei kedvenceimet. Természetesen attól, hogy valami az idei listára került rá, még nem biztos, hogy 2022-es sorozat - simán előfordul, hogy csak most találtam rá.

Legjobban Megírt Sorozat

The Bear 

Jóatyám szerint "Ratatouille meets Shameless", és ez teljesen vissza is adja a sorozat hangulatát. Ötvözi a főzés szeretetét az elcseszett családok szeretetével, és a finom falatok mellet zseniális, életszerű párbeszédeket is ad jó színészek szájába. Ráadásul viszontláthatjuk Jeremy Allen White-ot, a Shameless egyik közönségkedvencét, aki remek színész.


Legjobb Kosztümös Sorozat

Ezt a kategóriát több részre kell osztanom, mert idén nagyon erős volt a mezőny.

Legjobb Női Főszereplő:

Serpent Queen

Ez a sorozat, Samantha Morton főszereplésével, erőlködés nélkül kenterbe verte a Trónok Harcát, és az idei egyik nagy kedvencemmé vált. Hozza a Borgiák és Tudorok hangulatát, látványos kosztümökkel és véres intrikákkal.

Legjobb Férfi Főszereplő:

The English

Bejön nekem ez a "revizionista western" műfaj. Vadnyugat, indián és női szemszögből. Tele emlékezetes karakterekkel, fejükre állított toposzokkal, de klasszikus western hangulattal. Emily Blunt is szépen hozza a formáját, de igazán nagyot Chaske Spencer alakít benne, a mogorva pawnee harcos szerepében.

Legjobb Történelmi Romantikus:

Sanditon

Gondoltátok, hogy a Bridgertont mondom, mi? Igazából az is szórakoztató volt, de egy kevésbé ismert sorozat itt is beelőzött. A Jane Austen befejezetlen regényéből kézült Sanditon már a második évadra tért vissza, és hozza a hasonló romantikus Regency hangulatot, de kicsit finomabbal és cizelláltabban a Netflix sorozatnál.

Legjobb Szereplőgárda:

Gilded Age 

Az HBO új, 19. századi New Yorkban játszódó sorozata pótolja a Downton Abbey, Mr. Selfridge és hasonló sztorik által hagyott űrt. Mind a színészek (Christine Baranskival az élen), mind pedig az általuk alakított karakterek emlékezetesek és érdekesek - nem beszélve a körülöttük éppen megszülető századfordulós New York világáról, kosztümöktől díszletekig.

Legjobb Sci-Fi

For All Mankind

Ez a sorozat immár harmadik évada feszegeti a kérdést, hogy mi lett volna, ha a szovjetek lépnek előbb a holdra, és Amerika nem adja fel a space race-t. Az űrkutatás és Mars-kolonizáció izgalmain kívül remekül viszi az alternatív történelmet is a háttérben, civil jogi mozgalmaktól Észak-Korea felemelkedésén át a megújuló energiák fejlődéséig. Abbahagyhatatlan.

Legjobb Fantasy

Sandman

A sorozat számomra beváltotta a képregény-adaptációhoz fűzött reményeket, szereposztásban, látványban és írásban egyaránt. A vendéglős epizód önmagában komoly díjakat érdemel. Reménykedem egy Dreaming-spinoffban, mert képregényben is azt szerettem a legjobban.




Legjobb Romantikus Sorozat

Our flag means death

Ha volt sorozat az idén, amit végtelenül bájosnak és szerethetőnek találtam, akkor ezt volt az. Sose gondoltam, hogy egy kalózos sorozatra ezt fogom mondani (még akkor is, ha Taika Waititi keze van a dologban), de borzasztóan CUKI. Hála az égnek érkezik a folytatás.

Legjobb Szuperhősös Sorozat

Ms. Marvel

És ha már a cukiságnál tartunk: a Marvel idén több nagy dobást is hozott, de ha kedvencet kell választani, akkor számomra Ms. Marvel vitte el a pálmát. Mondjuk elfogult vagyok, mert a képregényeket is nagyon szerettem. A színészeket remekül válogatták, a kulturális elemek színesek és izgalmasak - és a sorozat belemászik India és Pakisztán történelmébe is, kamasz-szuperhős sorozattól váratlanul komoly módon.

Legjobb Vígjáték

Rutherford Falls

Csak idén találkoztam vele, és sajnos nem is lesz belőle több, pedig megérdemelné. Egy amerikai kisváros életéről szól, ahol a gyarmatosítást ünneplő történelmi hagyományok összeakadnak a helyi indián közösség hagyományaival. Kedves, humoros sorozat, emlékezetes pillanatokkal teletűzdelve. És ráadásul nem csak sok remek indián színészt vonultat fel, de az írók között is van egy navahó hölgy.

Legjobb Horror

The Midnight Club

Véletlenül dobta fel a Netflix; a horror alapvetően nem az én műfajom. Ennek ellenére nem tudtam abbahagyni. A történetben ugyanis a mesemondásé a főszerep, és az egyes mesék, amiket a (halálos betegségben szenvedő) kamaszok mondanak egymásnak minden epizódban, nagyon szépen tükrözik a saját jellemüket. Ez a sorozat volt számomra az év egyik meglepetése.

Legjobb Kamasz Fantasy

Vampire Academy

Apropó, meglepetések: vámpíros sztorira sem mondtam még soha, hogy "bájos és szerethető", de ez nagyon az. Megengedi magának a szokásos kliséket, de a "kiválasztott"-sztorin és a nagy harcokon túl elsősorban a barátságról szól. Nem vártam, hogy ennyire a szívembe lopja magát. Ráadásul a soundtrackje is marha jó.

Legjobb Kamasz Sorozat

The Wilds

Ezt sajnos elkaszálták két évad után, pedig néztem volna még. Egy "Legyek Ura" jellegű kísérletről szól, ahol kamasz lányokat dobnak le egy elhagyott szigeten, hogy megnézzék, felépítik-e a tökéletes társadalmat (egy másik szigeten pedig ugyanezt teszik fiúkkal). A sztori meglehetősen realisztikus választ ad a kérdésre anélkül, hogy egyik vagy másik irányba túlzásba esne.

Legjobb Visszatérő Sorozat

Reservation Dogs

Már nagyon vártam az új évadot, és nem okozott csalódást. Néhol sírva röhögős, néha szívbe markolóan realisztikus. Csupa jó színész. Ez az a sorozat, ami képes tökéletesen TV képernyőre adaptálni a mágikus realizmus műfaját.

Legjobb Elbúcsúzó Sorozat

The Good Fight

(Erre a címre esélyes volt a Better Call Saul is, de azt még tartogatom.) Könnyes szemmel búcsút mondtunk hat évad után ennek a sorozatnak, ami spinoffként képes volt messze túlszárnyalni az eredetit. Köszönhető ez részben a színészeknek, részben a karaktereknek, leginkább pedig annak, hogy az írók az elmúlt hat év amerikai történéseit figyelve végleg elborultak. Egy fiktív ügyvédi iroda, ami a valós hírekre reagál. Imádtam.


Legjobb Könyv Adaptáció

SAS: Rogue Heroes

Az HBO visszahozta ezzel a sorozattal a Generation Kill hangulatát, csak második világháborús háttérrel. Dominic West se maradt ki a dologból, ami külön bónusz. A sorozat megmutatja, hogy a háború 2% hősiesség, és 98% WTF. És a soundtrack se kutya, ha anakronisztikus is.

Legjobb Reboot

Interview with the vampire

A könyv és a film is klasszikus, de a sorozat fel tudott nőni hozzájuk, sztoriban és színészi alakításban egyaránt. Hozza a New Orleans hangulatot, és nagyon jól játszik a queer-fekete identitásokkal egy százéves házasság és a 20. századi történelem kontextusában...

Legjobb Animációs Sorozat

Arcane

Látványában lenyűgöző, sztorijában ütős. Abszolút nem kell ismerni hozzá a videojátékot. Sötét, részletgazdag, és a karakterek is szerethetők. Vagy legalábbis izgalmasak.

Legjobb Valóságshow

Glow up

Órákig bírom nézni, hogy emberek kompetitív szinten sminkelnek. És mivel brit sorozat, sokkal kevésbé kegyetlen, mint sok amerikai valóságshow.

Legjobb Ismeretterjesztő Sorozat

Prehistoric Planet

Békésen úszkáló T-rexek, tollas velociraptorok, udvarló repülőgyíkok, és a lelkes Sir David Attenborough narrációja. Eljutott arra a szintre a paleontológia és a CGI, hogy teljesen élethű természetfilmet nézhetünk dinoszauruszokról. És nem csak öldöklés van benne. Gyerekkori énem sír a boldogságtól.

Elismerő említést érdemel továbbá:

White Lotus, The Boys, Cobra Kai, Euphoria, Russian Doll, Moon Knight, She-Hulk, Umbrella Academy, The Dropout, Locke & Key, Girl from Plainville, Hacks, Blockbuster, Avenue 5, Inside Man


Ti mit néztetek az idén? Mik voltak a kedvenceitek?

313 fülbemászó

Immár negyedik éve jegyeztem fel minden egyes reggel, milyen dal(lam) van a fülembe ragadva amikor felébredek. A jelenség továbbra is tartja magát, mint egy jól kalibrált zenés ébresztőóra, úgyhogy idén is megosztom a statisztikákat. Mert csak.

2018: 306 reggelen ébredtem zenével, 150 különböző szám szerepelt (bejegyzés itt)

2019: 316 reggel, 137 szám (bejegyzés itt)

2020: 346 reggel, 149 szám (bejegyzés itt)

2021: 312 reggel, 124 szám (bejegyzés itt)

Az idei évben 313 reggelen ébredtem zenével, és összesen 129 szám szerepel a listán. Ezek közül 66 csak egyszer fordult elő az év folyamán, a többi ismétlődött. Megint elmondhatom, hogy a jelenség, bár némileg tükrözi, mit hallgatok gyakran, egyáltalán nem függ attól, melyik számokat szeretem a legjobban, vagy hallottam-e őket az adott reggelt megelőző napon. Vannak zenék, amiket ronggyá hallgattam az idén, de csak egyetlenegyszer ébredtem velük; másokat sose hallgatok, de valahol felszedtem a dal egy részletét, és az makacsul beragadt.

Íme, az idei toplista:

Első helyen 16 reggellel (tartva a tavalyi rekordot):
(Az Encanto már tavaly év végén is erősen jött felfelé, de egy hónap alatt nem volt ideje a daloknak megmászni a toplistát. Az idei év eleje viszont jórészt non-stop Encanto bonanza volt reggelente.)

Második helyen 14 reggellel (egyáltalán nem meglepő módon)

Harmadik helyen 10 reggellel:
(Tavaly már említettem, hogy a teljesen nézhetetlen Cinderella film zenéje nagyon ragadós. Idén ez be is bizonyosodott, mert emellett a szám mellett még kilencszer ébredtem a soundtrack többi tagjával).


Megosztott negyedik helyen, fejenként 8 reggellel:

Ezt  a számot a nyári táborokban énekeltük rengeteget, és amúgy is szeretem mert olyan vidám:


Ez a szám pedig őszintén az idei évem egyik kedvenc dala; munkába induláskor szoktam hallgatni, mert remek alaphangot ad a napnak:


Ötödik helyen, 7 reggellel:


Ez utóbbi szintén nem önmagában áll, hanem az AJR többi számával együtt visszatérő motívum volt az évemben. Sőt, idén valójában néhány kiemelkedő album és zenekar uralta a reggeleket:

Encanto: összesen 54 reggel (What else can I do 16; Bruno 14; All of you 6; Waiting for a miracle 6; Surface pressure 5; Dos oroguitas 4; Colombia 2; Familia Madrigal 1)

AJR: összesen 49 reggel (Netflix trip 7, Sober up 5, 100 bad days 5, Bang 5, All my favorite songs 5, Way less sad 4, 3 o'clock things 3, Burn the house down 3, Let the games begin 3, World's smallest violin 3, I'm weak 2, Bud like you 1, Bummerland 1, Dear Winter 1, I'm ready 1)

Alvaro Soler: összesen 29 reggel (Sofia 8, El mismo sol 5, Eterno agosto 4, Volar 3, El camino 2, Esperandote 2, Mi corazón 2, La libertad 1, Tengo un sentimiento 1, La vida seguirá 1)

In the heights: összesen 27 reggel (Cold champagne 5, In the heights 4, When you're home 4, It won't be long now 3, Blackout 2, Carnaval del barrio 2, No me diga 2, Paciencia y fe 2, Respira 2, Benny's dispatch 1)

Vagyis gyakorlatilag az idei reggeleim több, mint fele ebből a 4 albumból került ki.

Szokás szerint idén is választottam egy WTF befutót, akire nem számítottam, mégis megjelent egy napon:


A kísérlet folytatódik jövőre is :) Ti milyen zenékkel szoktatok felébredni?

2022 - Az év legjobb könyvei

Megint itt az év vége, következzék hát a hagyományos visszatekintés az év olvasmányaira!

Idén összesen 92 kötetet olvastam ki, a moly.hu statisztikái szerint nagyjából 18200 oldal terjedelemben (ennél többet kezdtem el, de mivel rendszeresen ugrálok több olvasmány között, nem mindet fejeztem még be). Meglepő módon idén kevés, összesen 15 kötet volt ezek közül népmesegyűjtemény; nyilván sokkal több mesét olvastam a munkám során, de a kötetek kicsit pihenőpályára kerültek. Helyettük a tudományos ismeretterjesztő és életrajzi könyveké volt a főszerep. Tizenkettőt ezekből a korábban emlegetett Polihisztorképző kihíváshoz olvastam. Szintén visszatértem a képregényekhez, amikből idén jó sokat, kb. 30 kötetet fejeztem be.

Következzenek a legjobb olvasmányok, műfaj szerint, sorrend és a teljesség igénye nélkül! (Azokat a könyveket, amikről már írtam a Polihisztorképzőnél, most kihagytam, de amúgy mindegyik kedvenc volt.)

NOVELLÁK

Theodora Goss: The collected enchantments

Recenziós példányként kaptam meg Theodora Goss hamarosan megjelenő gyűjteményes vers- és novellakötetét. Tündérmese-feldolgozások szerepelnek benne a szerző sajátos, mágikus realizmust és alternatív történelmet ötvöző stílusában. Imádom Goss nyelvezetét, leírásait, összekancsitásait az olvasóval; a fordulatok sohasem olcsók vagy szájbarágósak. Egy nagy játék az egész kötet azoknak, akik szeretik az irodalmi és néprajzi utalásokat bogarászni. Érdemes lassan, napról napra olvasgatni.

YA REGÉNYEK

A YA alapvetően nem az én műfajom; idén kettőt voltam hajlandó kinyitni, de mindkettő telitalálatnak bizonyult.

Xiran Jay Zhao: Iron Widow

A kínai mitológia találkozása a mecha animék műfajával. Egy futurisztikus társadalomban az emberiség óriás robotokkal veszi fel a harcot gonosz űrlények ellen. Minden robotot egy férfi és egy női pilóta vezet, de a nők gyakorlatilag csak csi-akkumlátorként vannak jelen, és ritkán élik túl a bevetést. Egészen addig, amíg egy fiatal lány elhatározza, hogy ő bizony túl fogja élni... A könyv remekül játszik a mitológiával, és sok YA klisét teljesen a fejére állít. Pacific Rim rajongóknak jó hír, hogy már készül a film adaptáció.

Natasha Bowen: Skin of the Sea

Na, így kell fekete Kis Hableányt írni (*köh*Disney*köh*). A szerző az eredeti tündérmesét a 15. századi Nyugat-Afrika világába helyezi és a joruba mitológiával ötvözi - a "herceg", akit a sellő megment, egy rabszolgahajóról zuhan a vízbe. Gyönyörűen megírt, színesen vizuális, részletgazdag történet. A maga műfajában mestermunka.



KÖLTÉSZET

Az idei évben több irányból visszatért az életembe a költészet. Két remek olvasmányt is köszönhetek neki:

Joanna Lilley: Endlings

Első blikkre morbid dolognak tűnhet elolvasni egy egész verseskötetet kihalt állatokról, de ez a könyv nagyon a szívembe lopta magát. Vannak benne versek, amik az ember által kipusztított fajokról szólnak, mások pedig rég kihalt állatokról, megafaunáról, dinoszauruszokról. Mindkettőnek voltak gyönyörű és szívbe markoló pillanatai. Látszik minden soron, hogy szerző nagy szeretettel és csodálattal gondol ezekre a lényekre. Sok versnek van ütős mondanivalója, érthető módon, de nem csapott át a könyv ostorozásba. Inkább inspirálni, mint számonkérni szeretne. Meg gyászolni is, emlékezéssel.

Rebecca Elson: A responsibility to awe 

Van valami mélyen különleges abban, hogy egy csillagásznak költői tehetsége is van, és a csodákat, amiket a tudományon keresztül megért, művészi szavakba tudja önteni. Ez az a „responsibility to awe”, ami átjártja a kötetet. Érdekes, hogy csak az első fele verseskötet, a második fele a költő kiadatlan naplóiból és jegyzetfüzeteiből készült válogatás, vers-vázlatokkal, vers-töredékekkel, útleírásokkal. 



KÉPREGÉNYEK

Ebben a műfajban idén sok új kedvencet avattam (amellett, hogy két régi nagy szerelmem, a Saga és a Fables is visszatért).

Simon Spurrier: Coda 

Poszt-apokaliptikus fantasy. Egy világgal, ahol kihalóban van a mágia, egy mogorva de aranyszívű mesemondóval, egy mocskos szájú unikornissal, némi románccal, sok akasztófahumorral, és Matías Bergara fantasztikus grafikáival. Háromkötetes, kerek történet. Minden oldalát imádtam.

Noelle Stevenson - Grace Ellis - Shannon Watters: Lumberjanes

Későn szálltam be a buliba, de azonnal rajongója lettem ennek is. Pont az a fajta totál random humor, szerethető szereplőgárda, és kifejező látványvilág, ami az én szívemhez szól. Cserkésztábor görög istenekkel, velociraptorokkal, interdimenzionális utazással. Akit érdekel, most már Cserkeszterek címmel magyarul is olvashatja!

Emily McGovern: Bloodlust and Bonnets

Aki szereti a Background Slytherin webképregényt, annak ajánlom a szerző egész könyves alkotását, melyben Regency korabeli hősnőnk az idióta Lord Byron oldalán harcol vámpírok ellen. Büszkeség és Balítélet és Zombik, csak sokkal több humorral. Visítva fetrengtem rajta. Elképesztő, hogy McGovern hogyan tud két tollvonással poént bevinni, de minden oldalon sikerül neki.

Hubert & Zanzim: A man's skin

Gyönyörű kiadású graphic novel. Van vagy két kiló, de érdemes kézbe venni. A reneszánsz Itáliában játszódó történet egy lányról, aki az esküvője előtt férfibőrt kap örökségbe a nagynénjétől - és vele a képességet, hogy férfiként járhassa a világot, amikor csak kedve tartja. És mivel a szerző francia, ezért prüdériának nyoma sincs a sztoriban. Elegáns, bájos, egyszerre humoros és szívhez szóló.



NONFICTION

Nicholas Jubber: The fairy tellers 

Egy kötet néhány nagyon híres meseíró és mesegyűjtő kevéssé ismert életéről. Hiánypótló mű a maga műfajában. Már csak azért is, mert teljesen más perspektívába helyezi a „mesék univerzálisak” kérdéskört – azzal, hogy megmutatja, milyen mélyen gyökereznek leghíresebb, európai szinten klasszikus tündérmeséink az íróik, gyűjtőik életében. Legyen szó Andersenről, vagy Dortchen Wild-ról, vagy Hanna Diyabról (aki az Aladdin eredeti mesemondója volt). Sok újat tudott mondani; ha lesz hosszú távú mesemondó képzésem, ezt biztosan kötelező olvasmány lesz benne. 

2022. december 29., csütörtök

Az év mesemondó pillanatai, 2022.

Tavaly év végén írtam először ilyen bejegyzést, és szeretném folytatni a hagyományt. Jó érzés visszatekinteni rá, mi mindent csináltam mesemondóként tizenkét hónap leforgása alatt.

2022-ben összesen 42 fellépésem volt, nem számítva a sok-sok Világszépes esti mesét és tábori pillanatot. Egy-egy fellépés sokszor több előadást foglalt magába egy napon belül, így biztonsággal állíthatom, hogy több száz mesét mondtam el az idei évben is, több száz lelkes mesehallgatónak.

Sok klassz utazásom volt: januárban Stuttgartban meséltem, májusban Spanyolországban töltöttem három hetet, a népmese napját szeptemberben szokás szerint Erdélyben ünnepeltem a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztiválon, októberben pedig megjártam a Skót Nemzetközi Mesemondó Fesztivált. Emellett áprilisban Zágrábban is töltöttem egy hétvégét, ahol a mesemondó akadémia diákjainak tartottam órákat.

Egy új kedvenc visszatérő felkérésem is van. Az év elején meghívást kaptam Sándor Erikától, hogy meséljek a Beadingschool tagjainak. Erika gyöngyfűzéssel, gyöngyékszerek készítésével foglalkozik, és köré közösséget is teremt. A Beadingschool gyöngyös doboza kéthavonta érkezik a közösség tagjaihoz, és mindig egy adott tematikához válogatott kincseket, mintákat rejt magában. Az én feladatom az lett, hogy kéthavonta tartsak egy-egy online mesemondó estet, szintén a dobozok témái szerint. Azonnal beleszerettem a feladatba, és a gyöngyözésbe is. A honoráriumom részeként immár nekem is jár a doboz, amiből csillogó dolgokat készíthetek - a témák pedig minden alkalommal izgalmas kihívás elé állítanak. Ahogy Erika a gyöngyöket válogatja, úgy én a meséket. Idén volt többek között indiai, görög, tulipános, és Luca-napi mesemondás is. A csapat tagjai fűzögetnek, miközben mesélek. Nagyon barátságos, szeretni való pillanatok ezek. Online fonó.

Az idei év kiemelkedő pillanatai, sorrend és a teljesség igénye nélkül:

A "Megfigyelések" témájú Világszép tárborhoz, amelyen 12-15 éves kiskamaszok vesznek részt, különleges mesetárat állítottam össze az idén: az egész Fianna-legendákból állt. Amellett, hogy imádom a Fiannát, végre volt lehetőségem egész héten át tartó "folytatásos" mesélésre, amelynek során a fiatalok megismerkedhettek az egyes hősökkel, és követhették újabb és újabb kalandjaikat. (Bónusz: a történeteket sikerült a tábor foglalkozásaihoz válogatni, zsonglőrködéstől zeneszerzésig). Annyira jól sikerült a dolog, hogy azóta is kérnek újabb és újabb Fianna-kalandokat, amikor ellátogatok az otthonokba.

***

Már korábban blogoltam róla, de továbbra is kiemelkedik a nyári élmények közül a Világszép Mesetábor utolsó napja, ahol a gyerekek megleptek minket egy egész Törpeszarvas-előadással. Erről itt olvashattok.

***

Tíz év után ismét eljutottam az egyik kedvenc fesztiválomra, a guadalajarai Mesemaratonra! Részletesen itt blogoltam róla. Kiemelkedő pillanat, amikor hajnali háromkor telt háznak meséltem spanyolul a Csudacsirkét, és mindenki együtt zengte, hogy "Mit? Mit? Mit?". Bebizonyosodott, hogy félálomban is tudok spanyolul mesélni...

***

Az Aquincumi Múzeum által rendezett őszi AmfiFeszten a katonavárosi római amfiteátrumban léptem fel. Az egész rendezvény nagyon király, de a kedvenc pillanatom az volt, amikor Androklész és az oroszlán történetét meséltem. Amikor odaértem, hogy "és akkor megjelent az arénában egy rettenetes oroszlán...", a közönség nagyot derült. Nem értettem, miért. Később megtudtam, hogy pont abban a pillanatban sétált el mögöttem valaki egy rettenetesen cuki kiskutyával, akinek enyhén oroszlánformája volt.

***

Szintén Aquincumban voltam Samhain hétvégéjén is, kelta legendákat mesélni. Szeretem ezeket a múzeumi programokat, főleg a beöltözés miatt. Az esti felnőtt előadást tűzfénynél tartottuk, a múzeum melletti dombtetőn. Nem volt nagyon hideg, és rengeteg ember jött el, így remek hangulat uralkodott a tűz körül. Kezd hagyománnyá válni, hogy nincs Samhain aquincumi mesélés nélkül...

***

Szintén az egyik kedvenc munkám volt idén a tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeumba látogató tajvani fotókiállítás. Tajvani mesékből állítottam össze hozzá egy kisebb repertoárt úgy, hogy szerepeljenek benne bennszülött, hakka, és han kínai történetek is. Nagyon élveztem a kutatást, és még inkább a mesélést. Ellátogattam a Kossuth Lajos Általános Iskolába is, ahol nem álltam meg, hogy el ne meséljem az "Illatos szellentések" című, rendkívül mókás hakka népmesét...

***

A Skót Nemzetközi Mesemondó Fesztiválon több csodás pillanat volt, mint amennyit fel tudnék sorolni. Amúgy is részletesen blogoltam róla korábban. Ha ki kellene emelnem párat, most hirtelen ezek jutnak elsőre eszembe: a Lost Stories előadásunk Lilyvel; az Open Hearth este, amikor három fantasztikus mesemondóval együtt állhattam (ülhettem) színpadra, és a "Pletykás asszonyok" feminista verzióját meséltem, a közönség nagy derültségére; valamint a közös esti mesélés Peterculterben, ahol nem csak meséltem, hanem hallgattam is egy csomó csodás történetet. Borzasztóan szerettem a Hungarian Halloween előadásomat is.

***

Szintén rengeteg pillanatot őzök kincsként a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztiválról. Ezekről is blogoltam már. Sok kapcsolódik közülük kamaszokhoz, például a Vigadó Kézdivásárhelyen, ahol a Jiraiya-legendát meséltem, és egy csapat lány szinte táncolt a hátsó sorban a lelkesedéstől. Vagy a telt ház a gyergyói könyvtárban, ahol megkérdeztem, tudják-e ki az a Thor, és a legnagyobb szájú srác rögtön felkapta a fejét, hogy "hát egyértelmű!". Vagy a Petőfi iskola tornaterme Csíkszeredán, ahol a tanárok aggódva ültek, hogy vajon mit kezdek 60+ kamasszal, és a végén vastapsot kaptam.

***

Stuttgartban volt alkalmam találkozni magyar gyerekekkel, akik ismerik a könyveimet. Beszélgettem velük és meséltem is nekik. Emellett a házigazdáim elvittek egy városi sétára, és bepillanthattam a kulisszák mögé, ahogy az általam gyűjtött tündéres mesékből kincskereső játékot álmodtak meg a gyerekek számára.

***

Februárban a Tág Világ Iskolában meséltem, és utána a gyerekek rajzoltak a mesékhez. Egyik kép jobb volt, mint a másik. A kedvencem: "Ez itt Thor, ez itt az ivókürt, ez meg itt a csillár, amit Thor levert az ivókürttel."

***

A Győri Könyvszalonon a szombat reggeli mesélésre egyetlen kislány jött el az anyukájával. Egymás között angolul beszéltek, de a kislány magyarul kérte a mesét. Néha, amikor izgalmas dolog történt, megállított, és lelkesen tolmácsolta az anyukájának. Nagyon bájos VIP előadás volt.

2022. december 2., péntek

Az év olvasós kihívása: Polihisztorképző 2022.

Évek óta aktív tagja vagyok a moly.hu közösségi oldalnak, és különösen szeretem a mindenféle olvasós kihívásokat, amiket hirdetnek rajta. Tavaly találkoztam először a Polihisztorképző kihívással: itt az a feladat, hogy 12 előre megadott témakörben kell elolvasni egy-egy nonfiction (tudományos/ismeretterjesztő vagy életrajzi) könyvet egy év leforgása alatt. Mivel amúgy is nagyon szeretem ezt a műfajt, rögtön ráharaptam; sikeresen végigcsináltam tavaly és idén is. Sikerült minden témához olyan olvasmányokat választanom, amik elvarázsoltak, és ráadásul rengeteget tanultam is belőlük: a kihívás kiérdemelte a nevét. Bónusz, hogy elég sok témát össze tudtam kapcsolni a híres nők élete iránti érdeklődésemmel.

Bár az egyes olvasmányokról a Molyon részletes beszámolókat is írtam, arra gondoltam, készítek egy blogbejegyzést is az elmúlt két év élményeiről. Könyvajánlóként, hátha mások is kedvet kapnak egyik-másik kötethez. (A 2023-as Polihisztorképző kihívást itt találjátok, lehet csatlakozni).

A részletes beszámolóim linkjeit a könyvcímekre kattintva találjátok. Itt csak röviden idézek belőlük.

A 2022-es év listája

1. Halál, tanatológia: Mark Mirabello: A traveler's guide to the afterlife

Ez a kötet valójában nem útikönyv, inkább büfé. Túlvilági lehetőségek büféje. Egyvalami világos belőle: akármit hiszel, vagy szeretnél hinni a túlvilágról, azt valaki valahol már biztosan hitte. A könyv fejezetei rövid részekre oszlanak, és a világ minden tájáról sorolnak fel érdekes hiedelmeket, hagyományokat arról, mi következik a halál után. Erénye, hogy egyenlően kezeli az összeset – jelen időben beszél az ókori egyiptomi vallásról, kitér a 19. századi spiritisztákra, és közbeszúr néhány gyakorlati tanácsot is paranormális jelenségek nyomozóinak. A végeredmény színes, de némileg eklektikus és kaotikus. Viszont azt meg kell adni, hogy a majdnem 1000 felhasznált forrást gondosan, mondatonként lehivatkozza.

2. Tudomány és technológia a mindennapokban: Alexandra Horowitz: On looking

Az alapötlet zseniális: a szerző körbesétál egy városrészt tízszer, tíz különböző szakember társaságában, és megfigyeli, mennyire más dolgokat vesznek észre, látnak meg séta közben a társai. A megvalósítás hagyott némi kívánnivalót maga után (pl. nem ugyanazt az utat járta végig mindenkivel, ami szerintem kihagyott ziccer), de még így is nagyon izgalmas könyv született belőle. A tíz szakember érdekes sort alkot: geológus, tipográfus, művész, entomológus, biológus, orvos, várostervező mérnök, hangtechnikus, egy vak hölgy, és egy kutya. Minden fejezet elején rövid ismertetőt kapunk az illetőről, majd elindulunk a városi sétára, melynek során tapasztalunk és tanulunk dolgokat.

3. Uralkodóházak: Anita Anand: Sophia

Két uralkodóház sorsa fonódik össze: Viktória királynőé és gyerekeié, valamint az utolsó pandzsábi maharadzsáé és az ő gyermekeié. Duleep Singh maharadzsát gyermekkorában fosztották meg a trónjától a brit hódítók, majd Angliába vitték és „angol úriembert” kíséreltek meg nevelni belőle. A gyerekei fiatalon árván maradtak, és onnantól egymásra voltak utalva. A könyv Sophia Duleep Singh életét járja végig, de nagyon bőséges történelmi kontextust is ad hozzá. A hercegnő nagyapjától indítja a történetet, sokat megtudunk India brit gyarmatosításáról és Pandzsáb kultúrájáról is. Sophia maga igazából az apja halála után válik önálló személlyé, majd szüfrazsetté és aktivistává, de mellette párhuzamosan követhetjük a testvérei életét is: Catherine-ét, aki beleszeretett német nevelőnőjébe, és egész életét egy német kisvárosban, a világtól elvonulva élte le vele; vagy Bambáét (magyar szemmel fura név), aki idővel visszatért Indiába, és felvette azt a pandzsábi identitást, amit a hódítók elvettek az apjától – élete végéig „Pandzsáb Királynőjének” címezve magát.


4. Az orvostudomány története: Joe Starita: A warrior of the people

Susan La Flesche Picotte az első amerikai őslakos orvos volt, aki hivatalos „nyugati” orvosi diplomát szerzett. Az 1880-as évek végén. Nőként is az egyik legkorábbi. A könyv részletesen kitér arra, mivel kellett megküzdenie, hogy egyáltalán tanulni engedjék, hogy diplomát szerezhessen, hogy praktizálhasson, és hogy megélhessen a munkájáról. Pillanatfelvétel a kötet a viktoriánus kor orvostörténetéről női szemszögből. És omaha indián szemszögből. Mindkettő borzasztóan érdekes perspektíva. Bónusz: Susan osztálytársai között voltak Japán, Szíria, és India első „nyugati” diplomás orvosnői is – hármukról kering egy remek archív fotó az interneten.

5. Világörökség: Yimakan epics

Erről a könyvről már blogoltam korábban. Kellemest a hasznossal.

6. Vajákosság, boszorkányság, kuruzslás: Dan R. Lynch - Julie A. Kirsch: Crystal healing

Egy ásványszakértő és egy pszichológus beleállnak a „kristálygyógyászat” műfajába. És kő kövön nem marad. (Heh.) Nagyon szépen lebontott, olvasmányos könyv. Kezdi azzal, hogy geológus szemszögből végigveszi, mi a kristály, az ásvány, és a kőzet definíciója. Aztán kitér egy fejezet erejéig a legalapvetőbb tudományos kifejezésekre (hipotézis, elmélet, törvény, megcáfolhatóság, stb.). Ezek után bemutatja a kristálygyógyászat mint ezoterikus műfaj eredetét, gyökereit, és főbb módszereit. Külön fejezet foglalkozik az egész műfaj pszichológiájával, ahogy alaposabban körbejárja a placebó jelenségét, hozzá a „confirmation bias” fogalmát, és az egészet nagyon szépen orvostörténeti kontextusba helyezi (miért hajlamosak az emberek inkább bízni a kristályban, mint egy orvosban). Arról is sok szó esik, mitől ilyen hatalmas biznisz a „kristályok” árusítása, és milyen láthatatlan etikai kérdésekkel jár a bányászatuk, beszerzésük. 
Visszatérő motívum: „Ez az ásvány a természetben nem képez kristályokat. Ha kristályformát látsz belőle, azt kézzel faragták.”


Ifj. Munczy Béla híres muzsikus családba született, az apja és a nagybátyja bejárták Európát és Amerikát, mindenféle hercegeknek és uralkodóknak muzsikáltak, tele voltak velük az újságok. Béla maga is Bécsbe járt zenét tanulni – amíg ki nem tört az első világháború, és 1916 tavaszán bevitték a 20 éves srácot katonának az olasz frontra. Maguk a naplók, amiket kis füzetekbe körmölt 1916 tavasza és 1918 februárja között, nagyon különleges kordokumentumnak számítanak. Béla precízen leírta minden egyes áldott nap, hogy mi volt az ebéd, mi volt a vacsora, hány órát gyakorlatoztak, hány órát voltak őrségben, stb. Ettől a szöveg elsőre borzasztóan monotonnak hangzik, de ez legalább szépen visszaadja a katonaság-hangulatot. A nagy politikai eseményekről a katonák nagyrészt nem tudnak semmit, max. hogy „valami offenzíva van” meg „békét ígérnek”; az egyetlen dolog, ami eljut hozzájuk is, az az új király (IV. Károly) látogatása. Béla két dolgon aggódik folyamatosan, az egyik, hogy nem jön otthonról levele, ilyenkor mindig fél, hogy mi történt a családjával. A másik, hogy el fogja felejteni a hegedülést, és megnyomorodnak a kezei a hidegtől meg a munkától. Fadarabon gyakorolja a fogásokat, fejben komponál. Néha-néha kiemelik az árokból tiszteknek muzsikálni, de olyankor meg kiütközik a rasszizmus a katonákból…

8. Ásványtan, geológia: Victoria Finlay: Jewels

Nem ez az első drágakövekről szóló kötet, amit olvastam, de határozottan az eddigi legjobb. A fejezetek a Mohs-féle keménységi skála szerint követik egymást. Összesen kilenc fejezet foglalkozik kilencféle drágakővel: borostyán, gagát, gyöngy, opál, peridot, smaragd, zafír, rubint, gyémánt. És annak ellenére, hogy a legtöbb embernek pont ezek jutnak eszébe, ha a „drágakő” kifejezést hallja, a szerző minden fejezetben tudott egy csomó új és izgalmas dolgot mondani. Ez volt a könyv legnagyobb erőssége: bár minden fejezet rengeteg írott forrásból és tudományos információból táplálkozik, a szerző az egyszerű kutatásnál jóval nagyobb fába vágta a fejszéjét. Személyesen ment el különböző izgalmas helyekre, találkozott érdekes emberekkel, és első kézből nézte meg, kutatta fel, írta le a legizgalmasabb sztorikat. Minden egyes fejezet egy újabb kalandos utazás, amit végig kísérhetünk. Volt szovjet borostyánbányáktól amerikai indián rezervátumon át Mogok hírhedt rubintbányáiig, Victoria Finlay bejutott egy csomó olyan helyre, aminek egyszerű turista a közelébe sem mehet (vagy eszébe se jutna, hogy menjen).


Tavasszal Párizsban jártam, és a Louvre galériájában figyeltem fel egy nagyon bájos festményre, ahol egy hölgy egy kislányt ölel. Közelebbről megvizsgálva kiderült, hogy a festmény önarckép, magát a festőt ábrázolja a lányával. Rögtön kíváncsi lettem, ki is volt az a Madame Vigée Le Brun. Meglepetésemre nem ez volt az első alkalom, hogy megakadt a művein a szemem: már Londonban is találkoztam egy önarcképével (és akkor is megállapítottam, hogy de jó, legalább egyetlen női festőt sikerült találni a klasszikusok között). Tovább kutakodva pedig legnagyobb örömömre felfedeztem, hogy Mme Le Brun memoárt is hagyott maga után, amit kiadtak angol nyelven. A hölgy mozgalmas korban élt: a francia forradalom előtt született, és az 1840-e években halt meg, vagyis átvészelte a forradalmat, a restaurációt, és Napóleon korát is. Hamar népszerű portréfestővé vált, először az anyját és az öccsét tartotta el a keresetéből, aztán mániákus szerencsejátékos férjét is. Nagy áttörést jelentett, hogy Marie Antoinette megkedvelte Mme Le Brun-t, és több képet is készíttetett vele – ami a forradalom alatt és után nem vetett túl jó fényt a festőre. Le Brun a lányával postakocsin menekült el Párizsból (a férjét örökre hátrahagyva), és először Itáliában, aztán Oroszországban keresett menedéket. Később visszatért Párizsba, aztán három évet Londonban töltött, végül megint Párizsba költözött, ahol a lánya, a férje, és az öccse halála után csendes nyugalomban, a két unokahúga festői pályáját egyengetve töltötte az utolsó éveit.


A kötet szerzője leült, és elolvasott 27206 képregényt. Az összes Marvelt. (Oké, majdnem.) Aztán írt róla egy nagyon jó könyvet. Attól jót, hogy egy pillanatig sem akar teljes vagy átfogó képet nyújtani a Marvel univerzum(ok)ról, és ezt az elején le is szögezi. Bár esélyes, hogy a szerző többet tud a Marvelről, mint a nekik dolgozó írók többsége, mégsem próbál túl sok információt sűríteni a könyvbe. Inkább kószál a képregény-hegyek között, és mazsolázgat a legérdekesebb, legviccesebb részletekből. Nagyobb, tematikus fejezetekben tárgyal ismertebb sorozatokat (pl. Thor, X-men, Fantastic Four, stb.), de közben kitér kisebb témákra is (pl. amerikai elnökök, akik megjelentek a képregényekben, vagy Marvel karakterek, akik zenészek voltak).

11. Fényképészet, fotósok: Margaret Bourke-White: Portrait of myself

MBW végigélte – és végigdokumentálta – a mozgalmas 20. század első felét. Szinte együtt nőtt fel a modern fotózás történetével; a 20-as évektől egészen a holdraszállásig figyelhette, ahogy a vizuális média fejlődik körülötte. Ő pedig belevetette magát ebbe a folyamatba, és lépést tartott vele. MBW ott volt a 20. század rengeteg jelentős eseményénél. És nem csak „ott volt”, hanem beleugrott a sűrűjébe. Az első amerikai fotós volt, akit beengedtek a Szovjetunióba gyárakat fotózni – és mellesleg kiment egy kis faluba, és felkereste Sztálin anyukáját. Konkrétan egy bank lobbijában érte a Fekete Kedd. A második világháborúban az angol légierőhöz szegődött, bombázó repülőt keresztelt, majd átment velük Észak-Afrikába, és a fedélzeten volt a bombázó küldetések alatt is (az Enola Gay későbbi pilótájával). Ott volt az olasz fronton, a hadi kórházakban, és Hitler bunkerében is amikor az amerikaiak bejutottak. Konkrétan a halála előtt két órával készített interjút Gandhival, és együtt vonult a menekülőkkel Pakisztán megszületésénél. Fotózott tiltott gyémántbányákban a dél-afrikai apartheid alatt. Dokumentálta a koreai háborút, a gerillákra vadászó koreai rendőrök oldalán. Ez a nő tényleg nyakig benne volt a történelemben, és fotókat is készített, hogy megmutassa a világnak.



1958 végén elkészült a Zambézi folyását elzáró Kariba-gát, és elkezdett a mögötte húzódó völgy feltöltődni: születőben volt a Kariba-tó, a világ máig legnagyobb ember alkotta tava. A gát elkészülte előtt a gyarmati hatóságok már kitelepítettek közel 57.000 őslakost, de az állatokra nem gondolt senki. Egészen addig, amíg meg nem állt a folyó sodra, és áradni nem kezdett a víz. A világszerte híressé vált „Noé hadművelet,” ami a szigeteken ragadt vadállatok megmentésére jött létre, konkrétan két motorcsónakot, öt britet, és körülbelül egy tucat őslakos vadászt számlált. Ők így nekifogtak, hogy megmentsenek pár ezer állatot a fulladásos haláltól. Röptében kellett kitalálniuk, hogy a fityulába lehet egy csomó halálra rémült, kiéhezett, megvadult állatot a tó gyorsan süllyedő szigeteiről átjuttatni a szárazföldre. Tették pedig ezt nagy lelkesedéssel, eltökéltséggel, és, őszintén szólva, döbbenetes vakmerőséggel. A „hadművelet” nagy része gyakorlatilag szó szerint abból állt, hogy lelkesen őrült vadőrök félpucéran úsztak egy krokodiloktól és mérgeskígyóktól hemzsegő tóban, és hangosan sivalkodó makikat, petymegeket, méhészborzokat (!!), földimalacokat, és egyéb egzotikus állatokat rángattak ki az áradatból a farkuknál fogva. Döbbenetes sztorikkal van tele az egész könyv. És egyben a brit gyarmatosítás hibáinak kordokumentuma is.


2022. november 22., kedd

Ősi mítoszok, mai tanulságok (Kínai kisebbségek meséi 23. - Lahu)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként a kínai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

49
Lahu stories
Angela Pun, Paul W. Lewis
White Lotus Press, 2002.

Ahogy a cím is mutatja, a kötetben 49 lahu mese található. A lahuk egy nagyjából egymillió fős népcsoport akiknek többsége Dél-Kínában, kisebb része pedig más délkelet-ázsiai országokban él. Nyelvük a tibeto-burmai nyelvek csoportjába tartozik.
Ez a kötet egy lahu nyelvű gyűjtemény fordítása. Az eredeti 1939-ben jelent meg, egy Ai Pun nevű baptista lelkész tollából, aki maga is mesemondó volt, és sokat tett a lahu kultúra és nyelv megőrzéséért. A fordítást a lánya kezdeményezte (aki maga is lelkész). A válogatásra láthatóan kihatott az újfajta vallási háttér, és a mesékben is kiemelt szerepet kap Isten tisztelete, de az előszó szerint a mesék és a kultúra megőrzése volt az elsődleges cél. A kötet első felében lahu eredetmondákat olvashatunk, a második felében pedig népmeséket.

Fénypontok

Az első néhány történet a világ teremtését mesélte el. Az egyik kedvenc pillanatom az volt, hogy a Teremtő, mielőtt munkához látott volna, rengeteg ideig gondolkodott (állva elnyűtt hét pár cipőt, ülve elnyűtt hét széket, fekve elnyűtt hét ágyat), hogy előre gondosan megtervezzen mindent. Még arról is szó esett, hogyan késztette forgásra a földet. A teremtést az állatok eredetével foglalkozó történetek követték; az egyik kedvencem azt magyarázta, miért dülled ki a páva ánusza táncolás közben. Egy másikban a cickány olyan szép temetési beszédet mondott, hogy mindenki megdörzsölte az orrát elismerésképpen - ettől nyúlt ki az orra.
Érdekes legenda magyarázta, miért élnek a lahuk a hegyek között: a Teremtő többször is segíteni akart nekik, hogy inkább a termékeny síkságokon éljenek, de ahányszor választani kellett (szimbolikusan), mindig a hegyeket választották (a dai nép pedig, akikről később lesz szó, a síkságot).

Kapcsolatok

A teremtés után viszály tört ki a Teremtő és egy óriás között - és ebbe a történetbe egy csomó ismerős motívumot belesűrítettek, amíg a felek először versenyeztek, majd kölcsönösen megpróbálták elpusztítani egymást. Volt kozmikus bújócska, elcsalt futóverseny, elcsalt repülési verseny, kilenc nap az égen, örök sötétség, de még özönvíz is. Végül a Teremtő csellel tudta csak megölni az óriást. A maradványait megőrölte és ágyúval kilőtte a levegőbe: ebből lettek a legyek és termeszhangyák (ez ismerős motívum volt, az ágyún kívül).
Az emberek teremtésének történetében érdekesen összefonódtak a kelet-ázsiai elemek (tökből született emberiség, zsák formájú első gyerek, állatok által felnevelt ősök) a keresztény motívumokkal (tiltott fa, kígyó, első emberpár, égig érő létra, felégetett gonosz város). Felbukkant viszont egy ismerős kisebbségi motívum is, az elveszett írásé: a Teremtő a lahuknak süteményre írva adta át az írást, amit ők megettek, így saját írásuk nincs ugyan, de a szívükben hordozzák a szavakat. (A kínaiak is elveszítették az agyagtábláikat, de ők visszamentek és kértek újat).
Állatok világába átlépő brazil, skót, togói mesékre hasonlított a halász története, akit egy sárkány levitt egy tó mélyére, hogy segítsen a lányát kibogozni egy halászhálóból. Más ismerős mesetípusok is szerepeltek a könyvben, például A buta fiú, aki ugyanúgy, mint a magyar mesékben, mindig pontosan követte az anyja utasításait, és mindent, amit hazavitt, rosszul kezelt. Volt még állatvőlegény (jelen esetben csak egy emberi fej), állatmenyasszony (Az árva, némi bújócskával kiegészítve), elcserélt aranyhajú gyerekek (a három szenvedő gyerek), és Aladdin is.
Az ügyeletes trickster a patkány volt, aki a medvét ejtette át hasonló trükkökkel, mint Törpeszarvas.

Ki a következő?
A pumi nép

2022. november 15., kedd

MythOff Kamaszoknak: Ismét Rákosliget

Majdnem pontosan egy évvel az első rákosligeti MythOff után ismét meghívást kaptunk a Csekovszky Árpád Művelődési Háztól. Három gimnáziumi osztály érkezett egy szép péntek reggelen, hogy mítoszokkal szórakoztassuk őket. Megint négy mesemondóval vonultunk ki, Hajós Erika csapattársunk szervezésében, és 90 perces műsort adtunk. A hoppmester szerepe ezúttal Nagy Enikőre jutott. A közönség vidám és lelkes volt, láthatóan élvezték a történeteket. Megint mindenki a kedvenc mítoszaival készült, amiket utólag osztottunk be a közös témák szerint. A szavazás színes cetlikkel zajlott, amiket később a sorsoláshoz is felhasználtunk.

1. kör: Nappal és éjszaka

Ezt a kört Gregus Laci kezdte, aki Amateraszu elrejtőzésének japán mítoszát adta elő. Vele párban Nagy Enikő mesélt arról, hogyan lasszózta meg Maui a napot, és hosszabbította meg a nappalokat (egy sztori, ami a Vaianából ismerős lehet).

Szavazókérdés: Ha választhatnál, hogy bújjon el a nap és legyen hosszabb az éjszaka (Amateraszu), vagy legyen tovább világos (Maui), melyiket választanád?

A győztes: Amateraszu (minden kamasz többet akar aludni)

2. kör: A fák hatalma

Ezt a kört én nyitottam meg Erüszikhthón király mítoszával, aki kapzsiságában kivágatta Démétér szent ligetét, és ezért az istennő örök éhséggel büntette. A párom Bumberák Maja volt, aki Vejnemöjnen kalandját mesélte Antero Vipunen óriással; még zenélt és énekelt is hozzá.

Szavazókérdés: Ha gyomorbajra való gyógyszert reklámoznál, kit választanál inkább figurának az animációhoz - az Éhség istennőjét (Erüszikhthón) vagy Vejnemöjnent?

A győztes: Vejnemöjnen

Az eredményhirdetés után úgy döntöttünk, minden díjat kisorsolunk a közönség tagjai között, így összesen négy nevet húztunk a szavazócédulás dobozból. A díjak napkőből (első kör) és jádéból (második kör) készült karkötők voltak.

(A Mítoszok Csatája hírlevélre itt tudtok feliratkozni!)

2022. november 14., hétfő

Garabonciások Skóciában: Skót Nemzetközi Mesemondó Fesztivál, 2022.

Évek óta szerettem volna eljutni a Skót Nemzetközi Mesemondó Fesztivál színpadára, és idén végre valóra vált az álom. Kalandos út vezetett odáig: volt benne része a Ryanair-nek, a covidnak, egy csomó személyes dolognak, meg annak is, hogy vízumot kellett kiváltanom, és a három hónapig húzódó brit-vogon koprodukciónak köszönhetően kis híján lecsúsztam az egész utazásról. Egészen a határon való átlépésig kétséges maradt, egyáltalán beengednek-e... de a skótok jó fejek, a fesztivál szervezői meg zseniálisak, így végül október 14-én megérkeztem (férjestül) Edinburgh-ba.

A fesztivál idei témája a "Keep it Lit" volt - őrizzük a fényt, hogy ki ne aludjon, őrizzük a mesemondás hagyományát és a reményt egy jobb jövőről. Én csak egy hétig voltam Skóciában, de a fesztivál maga két hétig tart, és mesemondók tucatjait mozgatja nem csak a Skót Mesemondó Központban (Edinburgh szívében), hanem gyakorlatilag az ország egész területén és online is.

A Mesemondó Központ maga egy csoda. Nagyon emlékeztetett Jonesborough-ra. Egy történelmi épülethez, John Knox 16. századi protestáns reformátor házához kapcsolódik. A kicsi ajtón belépve egyből egy mesemondókra szakosodott könyvesboltba kerül az ember, majd, immár legatyásodva és üres pénztárcával, továbbsétál a Haggis Box nevű kis büfén át a nagy fogadótérbe. A tér egyik falát a fesztivál alkalmából festmény-kiállítás foglalta el, a másikat pedig a Mesék Fala, ahol minden kis ablakot ki lehet nyitni, és bekukkantani a meséket ábrázoló diorámákba. Ebben a térben tartottuk 14-én a fesztivál megnyitóját, finom italokkal, vidám köszöntőkkel, és barátságos beszélgetéssel. Nagyon klassz volt megint nemzetközi mesemondó társaságban lenni.
A későbbiekben megismerkedtem az épület többi részével is. Az alagsorban található a színházterem, amit mesemondó előadásokra terveztek: 99 férőhely van benne, de nagyon otthonos és barátságos tér, mikrofon sem kell benne. A színpad alacsony, a nézőtéren pedig van "mesemondó világítás", hogy az előadó láthassa a közönséget (yessss). Emellett felszerelték minden hang-és fénytechnikával, amire csak egy színpadnak szüksége lehet. A mesélések során gyakran előkerült a "nagy szék", egy fából faragott, kellemes ülőalkalmatosság, amelyen Duncan Williamson, a híres skót traveller mesemondó neve olvasható. A későbbiekben én is üldögélhettem benne, ami nagyon boldoggá tett.

Nem Edinburgh volt azonban a fesztivál kezdete a számomra: a megnyitó utáni reggelen már vonatra is ültünk. Várt minket Aberdeen, és az Elphinstone Institute (a helyi egyetem néprajzi kutatóintézete) képviseletében Nick le Bigre, aki nem csak remek ebéddel vendégelt meg minket, hanem a városban is körbevezetett, és megmutatott mindenféle apró helyi érdekességeket. Maga az előadás az egyetemi könyvtár legfelső emeletén volt, ahonnan pazar kilátás nyílt a városra és a tengerre. A közönségben magyarok is ültek (ez egyébként általános volt a hét folyamán), és mindenki vidáman hallgatta a magyar mondákat és népmeséket. Rengeteg kérdésük is volt, aminek külön örültem. Az előadás után vacsorázni mentünk egy indiai étterembe (Skóciában brutál jó curryt főznek), majd szárnyai alá vett minket Phyll McBain, egy imádni való helyi mesemondó hölgy, és elvitt Stonehavenbe, ahol az elkövetkező két napi szállásunk várt a Station Inn nevű kis hotelben, közvetlenül a vasútállomás mellett. 

Stonehaven egy tengerparti városka, meredeken emelkedő utcákkal, és barátságos, kavicsos tengerparttal, ahol másnap reggel rögtön sétáltunk is egy jót. Phyll, aki korábbi életében taxisofőr is volt, büszkén vezetett körbe minket a környékbeli kikötőkben, és megcsodálhattuk Dunnottar kastélyát is, ami festői helyen áll. Az idő gyönyörű volt, mindenhol seregélyek meg sirályok köröztek, és mi vidáman szedegettük a színes kavicsokat a tengerparton. Délután érkeztünk meg Peterculter városkájába, ahol először egy többnyelvű mesemondó workshopon vehettünk részt (pontosabban, mivel a workshop vezetője sajnos megbetegedett, levezényeltük az egészet koprodukcióban), majd közös mesemondó swap-ba csapott át az este. A végére kevesen maradtunk, de annál jobb volt a hangulat.

Ediburgh-ba visszatérve volt egy szabad napunk, amit arra használtunk fel, hogy Lilyvel próbáltunk az előadásunkra, majd közösen elmentünk könyvesboltozni. Boldogan böngésztem órákon keresztül jobbnál jobb könyveket, és élveztem, hogy a kínálaton tükröződik egy nyitott, elfogadó, színes ország kultúrája. Természetesen be is vásároltam (végül 7 könyvvel tértem haza, de abból 3 ajándék volt), majd - szintén Lily vezetésével - jót vacsoráztunk egy apró, ám annál klasszabb afrikai kajáldában (Nile Valley Café). Másnap reggel a Skót Nemzeti Múzeummal folytattuk a sort, ami meglepő módon viszonylag kevés skót történelmet tartalmazott, cserébe annál több eklektikus kiállítást, csillagászattól a kihalt állatokig. Olyan volt, mintha egybe ömlesztettek volna egy természettudományi, egy történelmi, egy iparművészeti és egy szépművészeti múzeumot.


Október 18-án, kedd este került sor a Lost Stories című előadásunkra, amin Lily Asch és én keményen dolgoztunk hónapokon keresztül. A családjain történetét szőttük egybe népmesékkel; nagyon szép mintát adott ki a kettőnk mesemondó útja. Lily nagyszülei 56-ban menekültek Amerikába, és ő onnan költözött vissza Magyarországra néhány évvel ezelőtt; azóta Budapesten él, mint mesemondó. Az én nagyszüleim 56-ban maradtak, cserébe Amerikáig mentem mesemondást tanulni. Nagyon izgalmas projekt volt, és a végeredményt a mesemondó központ színháztermében adhattuk elő. A közönségnél kívánni sem lehetett volna lelkesebbet és barátságosabbat. Újdonság volt számomra ez a fajta mesemondás, de nagyon megkedveltem. Szeretnénk Lilyvel Magyarországon is előadni valamikor.


A saját fellépésünk után vacsoráztunk egyet, majd visszatértünk a központba a késői esti előadásra. A mesemondó nem más volt, mint Niall Moorjani, akit Lily jól ismert, én azonban még sohasem találkoztam vele. Az első pillanattól a szívembe zártam: barátságos, vidám, kedves személyiség, rettentő jó humorral. Indiai-skót származású és nembináris, és mindkét identitását beleszőtte az egész órás előadásba, mely a Fairie Tale címet viselte. Tulajdonképpen Thomas the Rhymer régi skót balladájának újragondolása volt a történet, egy utazás Tündérföldre egyes szám első személyben, egyszerre varázslatos és humoros, melynek során a tündérvilág szimbolikáján keresztül boncolgatta a mesemondó a hovatartozás, az identitás, és a gender reprezentáció témakörét. Lenyűgözött a hagyomány és a mai témák keveréke, és főleg az, hogy színpadon, mégis kötetlenül mesélve, jó hangulatban, de mély érzelmeket megélve tárta elénk Niall ezt a felejthetetlen előadást. Ez a mai mesemondásnak az a művészi színvonala, amit nemzetközi szinten tanítani kéne.

Szerda délelőtt, személyes hagyományunkhoz híven, ellátogattunk Edinburgh állatkertjébe, ami egyrészt nagyon szép, igényesen épített hely, másrészt pedig csodás kilátással büszkélkedhet. Esett ugyan az eső, de nem vészesen; cserébe láttunk pandákat, pingvineket, és egy csomó dinoszauruszt is. Szerda este ismét színpadon álltam: ezúttal az Open Hearth nevű előadáson, három másik mesemondóval, vidám és kötetlen hangulatban. Mindenki két-két mesét hozott magával; a kétórás előadás közepén kis szünetet tartottunk. Daniel Allison volt a házigazdánk (az ő könyveiért régóta rajongok, de élőben most találkoztunk először), ő az ír mitológiából hozott történeteket, aminek a könyv változatán éppen most dolgozik. Rajta kívül színpadon volt még velünk Tom Pow, egy nagyon jó humorú úriember, aki egy spanyol legendával és egy ír anekdotával szórakoztatott minket, valamint Gauri Raje indiai-skót mesemondó és antropológus, akivel mesekutatóként első pillanatban megtaláltuk a közös hangot. Gauri nem kevesebb, mint nyolc nyelven beszél; egy indiai Hófehérke-változatot és egy gyönyörű orosz népmesét hozott magával. Én részemről az első körben a saját "pletykás asszonyok" verziómat meséltem A százegy ajtajú palotából (hatalmas sikere volt, a közönség dőlt a röhögéstől), a másodikban pedig az Aranyhíd, ezüsthíd mondával zártam a műsort. Igazi mesemondó hangulat volt, kényelmes székekkel, barátságos közönséggel, pislákoló (elektromos) tűzhellyel. Utána közösen átvonultunk a Waverley nevű pubba, iszogatni és beszélgetni, ahogy kollégákhoz illik.



A következő nap délelőttjén sétáltunk, megnéztük a Nemzeti Galériát, és újabb könyvesboltokat fedeztünk fel. Legnagyobb örömömre a Blackwell's gyerekosztályán kiemelt helyen pillantottam meg a Meseország mindenkié vadonatúj angol kiadását. Ebéd után visszatértem a központba, George MacPherson online workshopjára (meghívást kaptam, hogy képezzek élő közönséget a központ elvarázsolt kis könyvtárszobájában, néhány más VIP vendéggel együtt). George régi ismerősöm, az első FESt konferenciám (2009) óta rendszeresen összefutunk a világ különböző pontjain. Hagyományos skót mesemondó, aki a szájhagyomány és a skót mesék továbbadásán fáradozik. A workshop leginkább beszélgetés volt, ami két mitikus nőalak, Bride (a tavasz/nyár és fény istennője) és a Cailleach (a tél/fagy és sötétség istennője) körül forgott. Természetesen George mesélt is közben, mi pedig elbűvölve hallgattuk. Az esti előadás még mélyebbre vitt minket a legendák világába. Az Animate Lands című est Douglas Mackay mesemondó, Alastair Blayne festő, és Freya Rae zenész együttműködésével jött létre, és legnagyobb örömömre Fianna-legendákból állt. Alastair konkrétan kelta harcosnak öltözve állt a háttérben, és a mesélés egész ideje alatt ködös tájképeket festett hatalmas vásznakra (nem tudtam levenni róla a szemem). Maguk a történetek nekem már mind ismerősek voltak; gyorstalpaló volt az egész est a Fianna világába azok számára, akik még nem ismerik. Annak viszont kiváló.

Péntek reggel ismét vonatra szálltunk, Lilyvel együtt: Claire Hewitt mesemondó várt bennünket Aberfeldy városkájában, ahol magyar esten vehettünk részt. Érkezéskor kiderült, hogy a nagyjából 2500 fős településen rengeteg magyar család él. Claire csodás háziasszony volt, ebédet főzött nekünka saját konyhájában, megmutatta a könyveit, és sétált velünk egyet a csodás őszi tájon. Aberfeldy már a Highlands része, így kaphattunk Skóciának ebből a szeletéből is kóstolót. Az esti előadás a helyi moziban zajlott, amit a közösség nemrég megvásárolt, ezért most kulturális központként is működik. Süteményekkel és rágcsálni valókkal megrakott asztal várt minket, és nagyon vidám, közvetlen skót-magyar közönség, gyerekek és felnőttek egyaránt. Elsőnek levetítettek 4 epizódot a Magyar Népmesék sorozatból, angol szinkronnal. Sajnos közéjük keveredett A háromágú tölgyfa (amiben a "csúnya és buta lányt" cigányként ábrázolják) de szerencsére a vetítés után úgyis beszélgettünk a mesékről, így volt alkalmam szóba hozni, hogy a hagyomány változik, és a jó mesemondó figyel rá, hogyan meséli a történeteit, és ha kell, változtat rajtuk, és elveti a sértő, idejétmúlt részeket. A végére egész jó kis párbeszéd kerekedett belőle. Az est második felében Lily, Claire és én is meséltünk. Mivel a filmekben fiú hősök szerepeltek, elmeséltem egyensúlynak A hétlábú paripát. Nagyon tetszett mindenkinek. Utána még sokáig beszélgettünk a közönség tagjaival is, majd (a maradék sütikkel és borral megrakodva) visszavonultunk háziasszonyunk, Fiona házába, ahol még éjszakába nyúlóan cserélgettünk a meséinket. Claire megajándékozott egy helyi népmesegyűjteménnyel, és cserébe én is adtam neki magyar meséket.

Szívesen maradtam volna még Aberfeldyben pár napot, de sajnos másnap reggel indulni kellett a korai vonatra: várt két előadás Edinburg-ban, mindkettő Berger Noémi és a Hétmérföldes Játszóház szervezésében. Szombat délután magyar családok jöttek a gyerekeikkel, nagyjából ötvenen, a Garabonciásiskola című műsoromra. Igazi ajándék volt magyarul mesélni a Központban, és látni, hogy a gyerekeket mennyire lenyűgözték a történetek. És hogy a felnőttek se maradjanak ki a jóból, utána rögtön átvonultunk egy másik helyszínre, a St. Columba templom alagsorába, ahol immár angolul, Hungarian Halloween címmel meséltem a témához passzoló meséket. Itt is rengetegen voltak, főleg felnőttek, és érdekes módon főleg angol anyanyelvűek. Meséltem Rezedát, Öregasszony és a halált, és egy új mesét is a csíkszentdomokosi gyűjtésből, amin épp dolgozom. Igazi jutalomjáték volt, a téma is és a közönség is. Utána Noémi elvitt minket egy remek francia étterembe, majd visszatértünk mindannyian a Központba egy utolsó Open Hearth-ra. Ezúttal csak nézőnek. Colin Urwin (Írország), Claire McNicol (Írország-Skócia), Fran Frett Hollinrake (Orkney), és Julie Pellissier-Lush (Mi'kmaq, Kanada) álltak a színpadon. Zseniális műsort nyomtak, énekkel, humorral, szépséges történetekkel. Fran külön kiemelkedett a számomra: szentek legendáit mesélte, de annyi bájjal, és olyan sziporkázóan viccesen, hogy a könnyem is kicsordult a nevetéstől.

Vidáman, feltöltődve, könyvekkel és mesékkel megrakodva búcsúztam Edinburgh-tól és Skóciától. A szívembe zártam a helyet és az embereket is; nagyon várom, hogy megint arrafelé járjak. A fesztivál kiválóan szervezett, színvonalas rendezvény volt, mindamellett azonban családias és barátságos is. Ami pedig különösen megfogott: az ősi és gazdag skót mesemondó hagyományhoz minden helyi mesélő nagyon egészségesen, kreatívan állt hozzá. Békében megfértek egymás mellett a hagyományos legendák, a multimédia előadások, a modern újramesélések, különféle bevándorló kultúrák, a közös swapok, és még ezerféle más műfaj. Senki sem rágódott rajta, hogy vajon az egyik autentikusabb, értékesebb-e a másiknál. Olyan volt az egész, mint a friss levegő. Nagyokat lélegeztem belőle. Ez most ki fog tartani egy darabig.