Titkos helyek Rómában 5. - Szobrásznők nyomában a Via Marguttán

A második reggelt, mér viszonylag hűvösben, a Piazza del Popolón kezdtem. Ha van Rómában hely, ami hidegen hagy, akkor ez a tér az (ne kérdezzétek, miért). Most sem a tér miatt szálltam le ott a metróról, hanem azért, mert végig akartam sétálni egy utcán, ami nemrég egy olvasmányélmény miatt felkeltette az érdeklődésemet. Ez a Piazzáról a Spanyol lépcső felé vezető Via del Babuino volt (Pávián utca), illetve az arról leágazó Via Margutta, majd kicsit arrébb, a Piazza Barberiniről Sallustius kertjei felé vezető Via di San Nicola da Tolentino. A 18. század második felében ezen a környéken rengeteg művész, szobrász élt, sokan közülük Amerikából és Angliából ideszármazott vendégek voltak (Különösen a Spanyol lépcső környéke volt az angol nyelvű expatok fellegvára, sok híresség megfordult itt rövidebb-hosszabb időre). Aki miatt én személy szerint ellátogattam a környékre, az nem más volt, mint Edmonia Lewis.

Edmonia Lewis életrajzát nemrég olvastam el. Véletlenül jött szembe a neve, amikor olyan nők könyveit kutattam, akik valamikor jártak Rómában, és írtak erről. Bár Edmonia maga nem hagyott hátra útinaplót vagy önéletrajzot, rögtön kíváncsi lettem rá: egy félig fekete, félig indián amerikai női szobrász, aki 1844-ben született, 1907-ben halt meg, nemzetközi hírnévre tett szert, és élete jó részét Rómában töltötte? Nyilván azonnal többet kellett tudnom. A sztori, és Edmonia karaktere, lenyűgöző és különleges (és párhuzamosan sok fehér kollégája iránt elveszítettem a tiszteletem, olvasva, hogy bántak vele - ilyen például William Wetmore Story, aki a helyi szobrászkolónia koronázatlan királya volt). Edmonia különleges életpályát járt be, többek között Liszt Ferencről is alkotott mellszobrot, és pályafutását Canova egykori stúdiójában kezdte (ez is a környéken van, de oda most nem mentem el). Tudtam, hogy róla nem fogok emlékművet találni a városban, mégis szerettem volna egy kicsit bejárni azokat az utcákat, ahol a 19. század végén élt és alkotott. Különösen, mert Edmonia tagja volt egy másik, kevéssé ismert nőtörténeti csoportnak: a fent említett művészkolónián belül külön közösséget alkottak a női szobrászok és művészek, akik Rómában találtak maguknak szabadabb otthont. Kiemelkedik közülük Harriet (Hatty) Hosmer amerikai szobrász, egy másik színes és izgalmas karakter, és híres szeretője, Charlotte Cushman amerikai színésznő. Kettejük körül női és queer művészek egész kis holdudvara verődött össze - beleértve Edmoniát is. Hatty stúdiója is a Via Marguttán kapott helyet, és ő onnan készségesen irányította a vevőket Edmonia műhelye felé.

Kora reggel, amikor arra jártam, az összes utca jórészt kihalt volt. Hamar rájöttem, hogy a Via Margutta a mai napig az előkelő művészetek fellegvára, de mivel még egyetlen galéria sem nyitott ki, nyugodtan bogarászhattam a magas épületek árnyékában, és merenghettem rajta, milyen lehetett itt élni 150 évvel ezelőtt. A galériák kirakatában mindenféle modern művészeti alkotások díszelegtek, a sarkon pedig egy ingatlanirodát is találtam, amelyből megtudtam, hogy ez a környék már régen nem az éhező művészek büdzséjének való... Találtam viszont egy táblát, mely szerint Picasso is megfordult itt a maga idejében, illetve a Művészek Kútját, amelyből friss víz csordogált (ezt már az 1920as években építették, jóval Edmonia ideje után). Végül kilyukadtam a Spanyol lépcsőnél, ami azonban le volt zárva és körbe volt állványozva - nem lepődnék meg, ha Emilyt forgattak volna, vagy valami (ez pont az a fajta posh környék amin Emily szeret tűsarkúban végigtipegni a nagy kerek szemeivel). A kordon kikerülése helyett metróra ugrottam a Piazza Barberiniig, és onnan felsétáltam Sallustius kertjei felé (amiket Wetmore Story annak idéjen kisajátított). Megpróbáltam megkeresni azt az épületet a Via di San Nicola da Tolentinón, ahol Edmonia évekig lakott. Sajnos pont egy utcasarkon állt, és mára egy kereszteződés és egy modern irodaház foglalta el a helyét - találtam viszont egy csinos narancsfát, tele narancsokkal, és az árnyékában állva megemlékeztem egy pillanatra a szobrásznőről, és mindazokról a művészekről, akik Rómában kerestek maguknak ihletet és szabadságot.