Mivel vasárnapig maradtam még Rómában, megnéztem, mit tartogat ezekre a napokra a Raccontamiunastoria mesemondó fesztivál programja. A fesztivál május-júniusban hosszú hetekig zajlik a város különböző pontjain, de eddigre már a vége felé járt; szerencsére pont sikerült elcsípnem 21-én este a nyári napfordulóra tervezett alkalmat.
Borzasztóan örülök, hogy elmentem rá.
A rendezvény este 7-kor kezdődött a Via Appia Antica elején, egy árnyas, szabadtéri színpadon. Stenszky Cilivel gyalog sétáltunk ki odáig a Colosseumtól, ami külön klassz élmény volt. Michael Harvey walesi mesemondó (akivel nem kevesebb, mint 13 éve meséltünk együtt ugyanitt) nyitotta meg az estet a Mabinogion egy részletével. Michael lenyűgöző, lendületes, jó humorú mesemondó, Paola Balbi pedig, aki olaszra tolmácsolta, remekül kiegészítette az előadását. Mabonról és az örök fiatalságról volt szó.
Amikor a mese véget ért, mindannyian felkerekedtünk együtt (sok nemzetközi mesemondó itt maradt a konferenciáról, de olaszok is jöttek szép számmal, így nagyjából negyvenen voltunk), és nekivágtunk a szürkületben a Via Appia parknak. Árnyas fák alatt, mezőkön keresztül sétáltunk; egy pár percre megálltunk a Quo Vadis templom lépcsőin, majd bevettük magunkat a természetbe. Időről időre megálltunk és letelepedtünk mesét hallgatni - a szervezők hoztak nagy szőnyegeket, amikre ülni lehetett, és hordozható lámpákat is, hogy lássuk a mesélőket.
Az első megállónál egy ösvényen telepedtünk le; felettünk egy épület romjai között, egy nagy fa árnyékában Germana de Ruvo mesélt nekünk, akit Lorenzo Caviglia tolmácsolt angolra. A történet inkább allegória volt, mint népmese; a nap és a hold szerelméről szólt, és arról, hogyan jöttek létre a napfogyatkozások. Germana lírai előadásmódja és Lorenzo kreatív tolmácsolása együtt varázslatos élményt nyújtottak.
Tovább sétálva erdőn-mezőn idővel egy hatalmas tölgyfához értünk; kényelmesen elfértünk az árnyékában mindannyian, és a lombok alatt olyan sötét volt, hogy amikor tovább indultunk, meglepődtünk, hogy még nem ment le a nap. Itt is Paola tolmácsolt, ezúttal egy szardíniai mesemondó hölgynek (sajnos nem tudom a nevét), aki arról beszélt, az ő szülőföldjén milyen rítusokkal ünneplik a nyári napfordulót. Szó esett némán meglátogatott szent forrásokról, tűzugrásról, és sötétben csíráztatott búzáról is. Bár nem "mesét" hallottunk a szó szoros értelmében, így is elvarázsolt mindenkit az előadás. Utána megölelgettük a tölgyfát is, így indultunk tovább.
A harmadik állomás egy mező szélén volt; pont úgy ültünk, hogy a mesélők háta mögött kirajzolták az erdő sötét sziluettjét a naplemente utolsó fényei. A mesemondó itt az indiai Shereen Saif volt; őt Lorenzo tolmácsolta olaszra. A történet Urvasiról szólt, egy égi táncosról, aki halandó királyba szeretett bele. Szép és humoros mese volt, amihez rengeteget hozzáadott, hogy Shereen és Lorenzo játszani kezdtek egymással, előadták az egyes jelenteket, és (mint utóbb kiderült) teljesen spontán olyan jól mozogtak együtt, mintha nem is tolmácsolást, hanem tandem mesélést láttunk volna. Nem akartuk elhinni, hogy nem gyakorolták hetek óta ezt az előadást.
A séta utolsó előtti állomása egy mezőn álló magányos kőris (?) volt. It az olasz Valentina Zocca volt a mesélő, akit az elmaradhatatlan Lorenzo tolmácsolt angolra. Az összes előadás közül az övé volt a kedvencem, pedig erős volt a mezőny. Valentina egy venetói mesét mondott egy lányról, aki a vízitündérek királynője lett, és olyan varázsitalt ivott, amitől elfelejtette a szerelmet. Bár volt egy legény, aki tetszett neki, a történet meglepően modern fordulatot vett a végén: a lány a tündérek királynője maradt, a legény meg a folyóparton épített házat, és havonta egyszer, teliholdkor találkoztak. Valentina a mesét egy olasz népdallal szőtte egybe, amitől különösen jó lett a hangulat.
Immár sötétben, a csillagok fényénél vonultunk az este utolsó helyszínére, a Via Appia mentén álló Annia Regilla mauzóleumhoz. Itt székek és szőnyegek vártak minket, gyertyák szegélyezték az utat, és még egy mesemondó állt készenlétben: a svéd Johan Theodorsson, akinek ezúttal Paola tolmácsolt. Johan a svéd nyári napfordulós szokásokról mesélt nekünk; néhány mókás körtáncot meg is tanultunk tőle. A mesék maguk páfrányvirágról, boszorkányokról, vízimanókról, és egyéb varázslatos történésekről szóltak; nagyon szórakoztató előadás volt, és hozta a napforduló bűbájos, és egyben kicsit pajzán hangulatát.
A mesélés végeztével következett az est utolsó eseménye, és egyben legnagyobb meglepetése. A programban csak annyi állt, hogy "nyári napfordulós ünnep"-ben lesz részünk - amiről azonban ott a helyszínen kiderült, hogy valójában egy teljes újpogány szertartás. Két újpogány vallású olasz hölgy, Erika Dell'Acqua és Ariel Giulia Troiano, akik egyébként táncosok is, végigvezettek bennünket egy rítuson, amelynek a lényege a közösségi élmény, a fény ünneplésre, és az aratási időre való felkészülés volt. Mindannyian kaptunk egy-egy levelet egy lombos babérágról; a hölgyek táncának végeztével mindannyian elmorzsoltuk a saját babérlevelünket, megtöltve az éjszakai levegőt babérillattal és kívánságokkal. Utána közös spirál-táncot jártunk; klassz élmény volt benne lenni zenével, tánccal, mosolygó arcokkal körülvéve. Nagyon szép rítus volt, és csodás közösségi élmény. Örülök, hogy ez is helyet kapott a programban.
Mesékkel és napfordulós élményekkel telve sétáltunk vissza a sötétben az Appia Antica elejéig, ahol az autók parkoltak. Szerencsére egy kedves mesemondó visszavitt Cilit és engem a belvárosba, hogy még elcsíphessük az utolsó metrót. Hajnali kettőkor zuhantunk ágyba. Megérte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése