A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kísértetek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kísértetek. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. július 28., szombat

Vízimanók, hősnők, lovagok (Népmesék nyomában a világ körül 88. - Csehország)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Prágai regék
Václav Cibula
Móra Ferenc Könyvkiadó, 1979.

Százharminckilenc rege, monda, legenda, és népmese szerepel ebben a különleges, olvasmányos gyűjteményben, ami nélkül véleményem szerint senkinek sem lenne szabad Prágába indulnia. A könyv városrészekre lebontva mutatja be a legismertebb legendákat, a cseh történelembe, hagyományba, és kultúrába ágyazva - gyakorlatilag utcáról utcára kószálhat vele az ember, és a helyszínen olvashatja a sztorikat, ha kedve szottyan hozzá. Én megtettem. Ráadásul nemrég jártam a prágai Mesemúzeumban is, ahol a könyv történetei közül nagyon sokat fel lehetett ismerni (ez külön jó móka volt). Csak egy rövid utószó és pár lábjegyzet tartozik a kötethez, de ezekből kiderül, hogy bár a szerző újramesélte a történeteket, nagy figyelmet fordított arra, melyik verziót veszi alapul, és milyen formában adja vissza a város leghíresebb pillanatait. Annak ellenére, hogy a könyv történeteit nem Csehország egész területéről gyűjtötték, nagyon sokat magába tudott foglalni az ország történetéből és hagyományából. Kedvenc mondagyűjteményeim egyike.

Fénypontok

A könyv Libuše fejedelemasszony életével, uralkodásával, és jóslataival kezdődik - többek között azzal a pillanattal, amikor az alattvalói férfi uralkodót követelnek tőle, ő pedig megjósolja, hogy a férfiak uralma véres és boldogtalan lesz (ennek ellenére maga választ férjet Premysl személyében). Libuše halála után ki is tör a Leányháború, az udvarhölgyek fellázadnak, várat építenek, és sorra állnak melléjük a cseh lányok és asszonyok. A háború hosszadalmas és véres, és sajnos a lázadó nők lemészárlásával ér véget... Szintén hősies szerepet kapott egy nő A király és a fürdőslány legendájában, melyben egy Zuzana nevű szolgáló szöktette meg a fogva tartott Vencel királyt, és evezett át vele a Moldván. Különösen tetszett a női hősök közül Az okos királylány, aki saját maga tervezett és épített meg egy bonyolult szerkeztet, ami a Szent Vitus-templom óriási harangját a helyére tudta emelni. A kötelek a legenda szerint az udvarhölgyek hajából készültek, de a szerkezet nem maradt fenn, mert a királykisasszony a templomavatás után elpusztította.
Szintén klasszikus cseh mese Bruncvik fejedelem, a csodakard, és az oroszlán története (Bruncvik szobra a Károly-hídnál megtekinthető). A mesében van kaland, tengeri hajózás, Mágnes-hegy, óriás Noh-madár, hűséges oroszlán, szörny-királykisasszony, meg minden, ami egy jó sztorihoz kell.
Rengeteg prágai és Prága-környéki legenda szól vízimanókról. Az egyik kedvencem a Kalapba tűzött tavirózsa, melyben egy vízimanó, akinek elpusztították a tavát, Prágáig gyalogol, hogy a tettest vízbe fojtsa (és útközben összebarátkozik egy legénnyel).
Szintén nagyon tetszett az Arany utcai menyasszony története egy zsidó lányról, aki egy vízimanóba volt szerelmes, és el is szökött vele, hogy a víz alatt neveljen boldog kis családot. Szomorú történet a megbocsátásról a Vízimanó gyermekei, melyben egy anya, akinek a gyerekét a vízimanó megfojtotta, bosszúból megátkozza a kis manókat, hogy száradjanak ki a napon. A helyi javasasszony végül meggyőzi, hogy ne büntesse a gyerekeket az apjuk vétkéért, így az anya a könnyes kis ingecskével együtt az átkot is elengei. A vízimanók mellett akadtak sellők is a mesékben, valamint egy régi lakos, Perun isten, aki a Károly-híd alatti örvényben ma is szedi áldozatait.
Hasonlóan sok történet szólt művészekről és műalkotásokról; némelyik sötétebb volt, mint mások. Jól ismert a legenda, hogy a csodás Orlojnak, az Óvárosi tér órájának mesterét a tanács megvakíttatta, hogy soha ne készítsen hasonlót. A keresztesek fafaragója ellenben maga ölt meg egy koldust, hogy a szenvedő Krisztus arcát élethűen mintázhassa meg róla. A kíváncsi jezsuita egy bájos kis történet egy szerzetesről, aki megleste a Szent Miklós-templom festőjét munka közben, és büntetésből leselkedőként rákerült a mennyezetfreskóra.
Prága, hasonlóan más városokhoz (vagy talán még inkább) nyüzsög a kísértetektől. Ott van a Károly utcai tüzesember (aki uzsorás volt, és a pénzét mentette egy égő házból a rászorulók helyett), A mézeskalács lovag (akiről mézeskalács-figurákat formáztak, de fej nélkül, amíg meg nem jelent, hogy megmutassa, milyen arca volt életében), a Szomorú indián (aki Prágában halt meg valami utazó kiállítás tagjaként), a Boldogtalan apáca (akit a szerelme miatt ölt meg a saját apja, ezért kísértetként segített más szenvedő szerelmeseken), vagy a Kecske téri terebélyes asszonyság (akit úgy váltott meg egy szakácsnő az átkától, hogy három éjjel a takaró alá bújt előle, és elviselte a rikácsolását) (mondja még valaki, hogy a takaró nem véd a kísértetek ellen!). A különös álom legendája egy menyegzőről szólt, melyen egy élő lány és a halott vőlegénye keltek egybe, A sírásó meg a kártya pedig három jó barátról, akik a pestis idején a síron túlról még játszottak egy partit. A leghátborzongatóbb sztori talán A felszabdalt képmásé, melyben egy titkos társaság tagjai testüket hátrahagyva éjjelente gyűlésekre jártak egy házba, melyben a saját képeik függtek; az egyikük felesége felszabdalt egy képet, és később az urát holtan, felszabdalva találta otthon.
Természetesen Prága nem lenne Prága a zsidó negyed legendái nélkül. A kötetben számtalan történet szól a híres Löw rabbi bölcsességéről és csodáiról. Az egyikben egy maga készítette szerkezettel tartja magától távol a Halált, amíg az harmatcsepp formájában a közelébe nem férkőzik. Egy másikban a gyerekpestis okát fejti meg azzal, hogy éjjel a temetőben kilesi a gyerekek játszadozó lelkeit. Természetesen Löw rabbi nevéhez fűződik Prága talán leghíresebb legendája, a Gólem, amely szintén megtalálható a könyvben.

Kapcsolatok

Itt ismét találkoztam alvó lovagokkal; egy csapat a Vysehradi szirt alatt várja a felébredést - a legenda szerint aki a vízbe fullad, azt a vízimanó sorozta be Libuše seregébe. Egy másik történet szerint a Konviktus utcában egy pincéből nyílik egy rejtett kripta, amelyben éber halottak őriznek kincseket egy jövőbeli cseh királynak.
Több országból ismerős volt az Eladott álom meséje (itt a két álmodó a Károly-hídon talált egymásra, és megosztoztak a kincsen), és akadt egy vízimanó által óriási macskának nézett medve is (ami nagyon hasonlított egy norvég mesére). Akadt Oidipusz-változat (a Halálhoz címzett ház), kenyérből cipőt készítettő gonosz grófkisasszony, akit elhurcoltak az ördögök, sőt, templomépítésben segédkező ördög is, aki a Rómából lopott oszlopot a Vysehradon hajította le.
A trickstereket a kötetben Vencel király udvari varázslója, Žito, és Pogyebrád György udvari bolondja, Paleček képviselték. Megjelent mellettünk Faust is, mint az alvilági tudományok mestere, és a Károly-téri Faust-házban lakó más alkimisták és varázslók teljes sora.

Hova tovább?
Ausztriába!

2017. november 4., szombat

Varázslók földjén (Népmesék nyomában a világ körül 62. - Izland)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Megérkeztünk Európába! Az elkövetkező majd' egy évben ezen a kontinensen fogunk kalandozni.


Hildur, Queen of the Elves
And other Icelandic Legends
J. M. Bedell
Interlink Books, 2007.

A könyvben ötvenegy izlandi történet található; többségük legenda vagy hiedelemmonda olyan lényekről és jelenségekről, amelyek gyakran előfordulnak az izlandi folklórban. Ezek szerint is vannak csoportosítva: Külön-külön fejezet szól tündérekről, tollokról, kísértetekről, vízi lényekről, varázslókról, és mágikus rejtett kincsekről. A történeteket izlandi nyelvből fordították, majd a szerző újramesélte őket; a szövegük nagyon olvasmányos, de nem vesztek el a helynevek és egyéb fontos részletek sem az érthetőség kedvéért. A könyvhöz hosszas bevezető tartozik Terry Gunnell tollából, aki az izlandi mesemondás kontextusáról ír, a mögötte rejlő kultúráról, a hiedelmekről, és a mesék szerepéről. Rámutat például, hogy Izland már a középkorban is kulturálisan heterogén ország volt, és ezért a mesék is mutatnak skandináv, kelta, és egyéb elemeket egyaránt. A könyv végén források is találhatók, és minden mesénél megjelölték, honnan származik az eredeti izlandi szöveg.

Fénypontok

Bjarnarey, a Westman-szigetek egyike
Azt kell mondjam, hogy az izlandi hagyomány varázslókról szóló legendákban verhetetlen. Rengeteg történet szól varázslóiskolákról (Saemundur a Fekete Iskolában), és varázserővel bíró papokról vagy egyéb tudós emberekről. Magasan a kedvencem a Westman-szigeti varázslók története volt. Ők tizennyolcan menekültek el egy pestisjárvány elől, és egy évvel később egyiküket visszaküldték a szárazföldre, hogy megnézze, él-e még valaki. A fiatal varázsló egyetlen túlélőt talált, egy fiatal lányt, akibe bele is szeretett, és nem ment vissza a társaihoz. A többi varázsló erre kísérteteket küldött az elpusztítására... akikkel a lány bánt el, hogy megmentse a szerelmét.
A mágikus tudás általában varázskönyvekből származott, amiker különböző módokon lehetett megszerezni; Loftur a Varázsló például sorra megidézte Izland korai püspökeinek kísérteteit, hogy adják át neki a könyveket. Eiríkur ezzel szemben próbára tette a saját tanítványait: Aki hajlandó lett volna megölni egy öregasszonyt a titkos tudásért, azt elkergette magától. Hálfdán az unokaöccsét, Björnt a Hegedűst tette próbára mindenféle életre keltett hullákkal és szörnyű démoni látomásokkal - Björn azonban jó humorral, szívbaj nélkül viselte az eseményeket, és kiérdemelte a nagybátyja tiszteletét. Néhány varázslat egészen hátborzongatóra sikerült; a legfélelmetesebb Thorgeir Bikája volt, amit néhány unatkozó varázsló egy borjúbőrből rakott össze, és keltett életre kilenc lélek (közöttük egy emberi) segítségével. Az alakváltó, sebezhetetlen lény a környék rémévé vált, és végül saját varázsló-gazdáját is megölte.
Szintén hátborzongató történet volt az Elfek Tornya, melyben két testvér közül a fiatalabb és álmodozóbb az elfekhez járt misére, és be is avatták volna az elf-papságba, ha erősebb, gyakorlatiasabb bátja közbe nem lép. Az elfek erre a betolakodót megölték, a fiatal pap pedig messzire menekült egykori barátaitól... de az elfek megjósolták, hogy ha az ő dombjukkal szemben álla celebrál valaha misét, meg fog halni. A jóslat természetesen beteljesedett: egy vihar kivágta a templom kapuját, kitárult a tündérdomb is, és a két pap pont egymás szemébe nézett, miközben az áldást mondták.
Kép az ABC blogról, amit minden
érdeklődőnek nagyon ajánlok
Tündérek álltak bosszút azon a férfin is, aki velük élt egy télen át, és teherbe ejtett egy tündérlányt, de a gyermeket nem fogadta el. A férfit bálnává változtatták (Vörösfej nevezetűvé), aki aztán évekig tartotta rettegésben a tengereket, míg egy öreg pap-varázsló be nem csalta egy folyóba, ahol meghalt. Ez egyébként Izland egyik legjobban ismert legendája, sokat lehet olvasni róla.
Nagyon szép a címadó történet, Hildurról, a tündérkirálynőről, akit az anyósa száműz a tündérek közül, és szolgálólányként kell élnie. Évente csak egyszer, karácsonykor látogathat haza, és az átok csak akkor törik meg, ha valaki titokban követni tudja őt. Néhányan ezt a mesét a Széttáncolt Papucsok egy variánsaként tartják számon.
Voltak nagyon jó sztorik a troll-legendák között is. Szólt például történet arról, hogy a papok nem áldották meg az egész partvidéket; néhány sziklát mindig megáldatlanul hagytak, mert a trolloknak is élnie kellett valahol.

Kapcsolatok

Tündérházak. Kép innen
Főleg a tündéres történetek között elég sok hasonlóság volt felismerhető az ír-kelta mesékkel. Felbukkant például az íreknél közkedvelt Tündérbába, akivel már Amerikában is találkoztunk (és biztos vagyok benne, hogy az íreknél is fogunk), egy Selkie-történet (Inkább a fókabőr, mint a gyermek), és egy klasszikus váltottgyermek-legenda is (Tizennyolc elf apja).
Végtelenül bájos volt Búkolla, a Tehén meséje, a Mágikus Menekülés egy izlandi verziója, ahol lány helyett egy pásztorfiú a kedvenc tehenét mentette meg egy gonosz trolltól, és dobált mindenfélét a háta mögé, hogy egérutat nyerjenek. Több más helyről is ismerős volt Az álom és a kincs meséje, melyben egy utazó követte az útitársából alvás közben kiszálló lelket, és megfigyelte, miről álmodott.

Hova tovább?
Dániába!

2017. szeptember 16., szombat

Hondurasi horror (Népmesék nyomában a világ körül 55. - Honduras)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Cuentos y Leyendas de Honduras
Jorge Montenegro
Litografía López, 1976.

Százötven kísértetsztori, városi legenda, hiedelemmonda, és egyéb hátborzongató történet Hondurasból, melyek felsorakoztatják jórészt az összes klasszikust, kopogó szellemtől eltűnő stopposig, boszorkányságtól gyilkosságig. Tulajdonképpen modern, 20. századi folklór tárul a szemünk elé, helyenként egészen ősi motívumokkal megtűzdelve.
Jorge Montenegro író és újságíró történetei Hondruas-szerte nagy népszerűségnek örvendenek. 1964 óta rendszeres rádióadásban közölt városi legendákat és meséket, amiket az ország minden táján szájhagyományból gyűjtött; ezekből 1972-ben jelent meg először könyv, és a két kötetes műnek 50. évi jubileumi kiadása is van már. A sztorik jó része elérhető mindenféle formában az interneten (a La Prensa nevű napilap honlapján pl. fent van az összes), könyvtárközi kölcsönzés hiányában én is onnan olvastam őket. Az a hab a tortán, hogy a sztorikból 2014-ben horrorfilm is készült!

Fénypontok

A kedvenc történetem (és egyike a kevés nem-horrorisztikus daraboknak) az egész kötetben a karácsonyi Montezuma-fenyő meséje volt, amelyben egy kisfiú nem kivágott, hanem meghívott egy fát karácsonyra, mert a nagymamájától azt tanulta, hogy beszélni kell a fákhoz - és a fa el is jött látogatóba.
Kis feminista szívemnek eléggé bejött a Szerelmes öreg című sztori is - az öreg ugyanis egyáltalán nem szerelmes volt, csak azt állította magáról, miközben lányokat meg nőket zaklatott az utcán mindenféle "csábító" szövegekkel. Végül egy szépséges lány össze is szűrte vele a levet... de amikor éjjeli találkára hívta a folyóhoz, hirtelen lányból üres szemgödrű csontvázzá változott, és kikacagta. Ez aztán elég hatásosnak bizonyult ahhoz, hogy a bácsi kigyógyuljon a zaklatásból. Hasonló leckét kapott a Csúfolódó lány is, aki egy kis ablaknyíláson át éjszakánként riogatta az arra járókat, hol szellemnek, hol ördgönek adva ki magát... amíg véletlenül halálra nem rémített valakit, amiért is az igazi ördög eljött érte, és vénasszonnyá változtatta büntetésből. És ha már a leckéztetésnél tartunk: Szinte ünnepi hangulata volt viszont a Mogorva Sírásó meséjének, melyben karácsony éjszaka egy ünneprontó öreget a temető szellemei tanítottak móresre...
Érdekes fordított Kékszakáll-mese volt a Férgek című, amelyben egy asszony elrejtett kincset talált a férje pincéjében, és elhatározta, hogy megöli érte... ám amikor a férj meghalt, maga az ördög jött el érte, és intésére a kincsek a pincében mind férgekké változtak. Az eltűnő stoppos (Vanishing Hitchhiker) népszerű legendájának volt érdekes változata a Moramulca hegyoldalban történt autóbaleset, melyből az arra járó sofőr kimentett egy lányt, csak hogy később megtudja, a baleset tíz évvel korábban történt.
Tegucigalpa,
a legtöbb történet helyszíne
Szintén érdekes fordulatot vett a Sanyargató apa története, ahol kivételesen egy fiú volt kitéve az apja (lelki és fizikai) bántalmazásának, és amikor egy lány beleszeretett, az apa féltékenységből megölte a lányt - akinek aztán természetesen visszatért a kísértete, lefejezte a gonosz apát, és magával vitte a szerelmét. Hasonló volt a Catacamasi kislány legendája is, akit vertek a szülei, és ő (saját tudta nélkül) megátkozta az egész házat, ahol horrorfilmbe illő dolgok kezdtek történni.
Hátborzongató, de egyben bájos is volt az Ápolónő története, aki a halála után is tovább látogatta-gyógyította titokban a kórház betegeit, ahol dolgozott. Több hasonlóan barátságos kísértet is felbukkant egyébként a kötet lapjain, például a Virágos Lány, aki egy temetőbe járó, magányos hölggyel kötött barátságot.

Kapcsolatok

A kötetben kevés volt a "népmese" kategóriába eső történet, de akadtak azért, amikben felismerhetőek voltak régi motívumok is - például a Kígyóasszony esetében, akibe egy fiatal zongorista szeretett bele, de aki a nászéjszakán ismét hüllővé változott (kicsit Melusinára, kicsit keleti állatfeleség-történetkre emlékeztetett). Jó néhány klasszikus városi legenda és kísértet-motívum is tiszteletét tette a kötet lapjain. Megvolt például a Gyűrű, amit ellopni készültek a sírrablók egy lány ujjával együtt, és ezzel felélesztették a tetszhalottat; elásott kincs helyét megmutató hálás kísértet; eltűnő stoppos (Vanishing Hitchhiker); sőt, éjszaka autósokat ijesztgető kísértetbusz is, amiben ezúttal érdekes módon Apácák ültek (ámokfutó apáca-kísértetek?...). Korábban is olvastam már hűséges, gazdájukat haláluk után is védelmező kutyákról; Angelina kutyája is ezek közé tartozott, és kísértetként is összemarcangolt egy férfit, aki a gazdaasszonyát akarta megtámadni.

Hova tovább?
Salvadorba!

2017. szeptember 9., szombat

A Kukorica-sziget amazonjai (Népmesék nyomában a világ körül 54. - Nicaragua)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Cuentos, leyendas y mitos de Nicaragua
Pedro Alfonso Morales
Ediciones Distribuidora Cultural, 2014.

A kötetben 24 történet található: 12 mese, 11 legenda, és 1 mítosz. A mesék közül kilencet szájhagyományból gyűjtöttek hely iskolák tanulói, míg három népi történetek irodalmi nyelvű átdolgozása; a legendák között is akadnak rövidebbek és hosszabbak, gyűjtőtől függően. Maga a kötet vegyes látványt nyújt: Színes papírra nyomtatták, így aztán a mesék váltakozva sárga, rózsaszín, zöld, és kék színben pompáznak; az illusztrációk viszont eléggé gyerekesek, és néha egészen bugyuták, főleg a történetek komoly tartalmához képest. A könyvhöz bevezető is tartozik, illetve egy tanulmányi útmutató, ami kérdéseket tesz fel az olvasóknak a mesékkel kapcsolatban - ebből gondolom, hogy elsősorban oktatási, nem néprajz-kutatói céllal született. Alapvetően híve vagyok a gyerekek által végzett mesegyűjtéseknek, és ebben a kötetben is akadtak valódi gyönyszemek.

Fénypontok

A könyv legemlékezetesebb története a Kukorica-szigeti asszonyok legendája volt. Klasszikus amazon-történet; a szigeten a nők uralkodtak, vadásztak, gazdálkodtak, és harcoltak; a férfiak csak havonta egyszer látogathatták meg őket, amikor a kiválasztott asszonyokkal háltak, hogy gyerekeik legyenek (lenyűgöző részlet: az asszonyok onnan tudták, hogy terhesek, hogy a fogantatás pillanatában egy ragyogó pillangó reppent ki a köldökükből).
Bennszülött jogokért felvonuló nők
és férfiak, kép és cikk itt
A fiúgyerekeket elvitették a szigetről, de a lányokat megtartották; mindegyikükön volt egy-egy anyajegy, ami meghatározta a sorsukat (attól függően, a testük melyik részén volt - a harcosoké a combjukon, a földműveseké a hátukon, az anyáké pedig a hasukon). Amikor a fehér hódítók megérkeztek a tűzfegyvereikkel, a sziget összes asszonya a tengerbe gyalogolt, hogy ne igázzák le őket, és habfodorrá változtak.
Szintén tetszett a legenda a lányról, aki nagyon szeretett úszni - annyira, hogy még nagyhéten is lement a tengerparta, pedig az anyja figyelmeztette, hogy ne tegye. A vízben aztán sellővé változott, és énekelve úszott el a messzeségbe.
Teljesen más hangulatú, és egészen hátborzongató volt María Angustia története, egy fiatal feleségé, aki nem akart megtanulni főzni, és mindig a szomszédasszonyhoz szaladgált ételért. Végül egy nap a szomszédasszony elhitette vele, hogy a hiányzó disznóhúst lehet a temetőből is pótolni friss belsőségekkel... amiket María be is szerzett, csakhogy a következő éjjelen a kifosztott delikvens visszajött kísérteni, és magával vitte a lusta asszonykát.

Kapcsolatok

A többi dél- és közép-amerikai országhoz hasonlóan itt is volt egy La Llorona (Síró Asszony) legenda. A bőrét levető boszorkány karibi mondáit idézte a Prérifarkas-asszony, akinek ugyanúgy sót tett a levetett bőrébe  férje, hogy ne tudjon visszaváltozni emberré.
Előfordultak ismert mesetípusok, mint pl. Tücsök jós, Nyelves királykisasszony, Csodálatos segítők (repülő gőzhajóval!). Megint csak volt aranyfogú ördög-férj, akit ezúttal az anyósa győzött le azzal, hogy belecsalogatta egy befőttes üvegbe (mind ahogyan a dzsinneket szokás) - azóta ha az ördög forgószél képében közeledik, csak kiabálni kell neki, hogy jön az anyósa az üveggel.
Kép innen
Klasszikus hiedelemmondákat és kísértet-történeteket idézett a Holtak Szekere legenda, amely több (három-négy) változatban is szerepel a kötetben. Egy rossz életű férfi, aki miatt sokan koldusbotra jutottak, egy éjjel vezeklő menetet lát az úton, ökrök vonta szekérrel és szerzetesekkel, és amikor gyertyát nyomnak a kezébe, köteles beállni közéjük. Másnap azt hisz, tréfa volt az egész, de amikor leszáll az este, eljön érte a menet, a Halállal / Ördöggel az élén, és magukkal viszik örökre.

Hova tovább?
Hondurasba!

2017. augusztus 26., szombat

Zombik a gyufásskatulyában (Népmesék nyomában a világ körül 52. - Panama)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Leyendas chiricanas
César Samudio
Imprenta Universitaria, 1994.

Ez a könyv Panama egy tartományának, Chiriquínek szájhagyományából merít. Az eddigi legtöbb gyűjteménnyel ellentétben ebben a könyvben nem klasszikus népmesék, hanem hiedelemmondák szerepeltek - olyan történetek, amelyeket megtörténtként, igazként adnak elő az emberek (néha akár évszámmal-névvel-utcával is), formájukban és tartalmukban viszont régi és mélyen ülő népi hiedelmeket idéznek. Felbukkantak a kötet lapjain kísértetek, boszorkányok, tündérek, és természetesen jó pár paktum magával az (szokás szerint aranyfogú) Ördöggel is. A rövid bevezetőn kívül sok információt nem fűzött a gyűjtő a sztorikhoz, az illusztrációk pedig egészen visszataszítóak - mégis izgalmas olvasmánynak bizonyult a kötet.

Fénypontok

Kép innen
Érdekes volt Orik és a Mosólány története, amelyben egy szegény lány mosni járt a folyóhoz, és összebarátkozott egy Orik nevű törpével, aki minden nap egy-egy aranyat adott neki. A család azonban hamarosan aggódni kezdett, hogy egy természetfeletti lény el fogja rabolni a lányukat, és egy öreg nagynéni tanácsára, csellel (és némi bűzzel) elriasztották Orikot a folyótól.
Volt néhány klasszikusan hátborzongató történet is, például a Szellembusz esete, ami a semmiből tűnik elő az éjszakai úton, megijeszti a buszsofőröket, majd eltűnik (hasonló szellembuszról New Orleans legendái között is hallani), avagy a zseniális címmel ellátott Zombik a gyufásskatulyában, ami mindenféle emberekről szólt, akik hatalmat nyertek titokzatos kicsi zombiemberkék felett, akik minden kívánságukat teljesítették (pl. repülőt térítettek el), és leölt marhák nyelvével és vérével táplálkoztak.

Kapcsolatok

Dél-Amerika után ismét találkozunk Panamában a Síró Asszonnyal, akit itt Tulivieja néven ismernek. A könyv szerint egy mulatságot, táncot kedvelő asszony volt, aki kitette a síró gyerekét egy vízmosás mellé, hogy elmehessen mulatni; a lova útközben megbotlott, ő meghalt, és kísértetté változott, aki a folyók és vizek partjain keresi örökké a gyerekét. Egy másik népszerű legenda is felbukkant a kötet lapjain: A férfi, aki a halállal táncolt a Kísértet-stoppos (Vanishing Hitchhiker) nevű városi legenda egy helyi verziója volt, csak épp kocsikázás helyett a delikvens táncolt egyet a halott lány szellemével (Annak idején a Supernatural sorozat legelső epizódja pont ezt a két népszerű sztorit kombinálta egybe).
Szintén felbukkant újból a titokzatos aranyfogú férfi, aki nyilván maga az Ördög; ezúttal egy Kútásó képében próbált elcsábítani egy özvegyasszonyt. Amikor a hölgy rájött, hogy el fogja veszíteni a fogadást, hogy egy éjjel alatt kutat ásnak neki, és akkor feleségül kell mennie az ördöghöz, gyorsan tükör elé állította a kakasát, aki annyira felhúzta magát a másik kakas láttán, hogy még hajnal előtt kukorékolni kezdett, megtörve az Ördög hatalmát.

Hova tovább?
Costa Ricába!

2016. október 30., vasárnap

A kísértetjárta operaház esete a mesemondókkal

Továbbra is a Halloween az amerikai mesemondók legzsúfoltabb időszaka. A múlt heti San Francisco-i maraton után forró váltásban be is vállaltam két remek vérfagyasztó fellépést a hétvégére, mert mindegyik izgalmasnak ígérkezett, és nem akartem őket kihagyni.

Péntek este a helyi múzeumba voltam hivatalos a Pénteki Folklór Túra egyik állomásaként. Ilyenkor este hét és tíz között a múzeum csoportokat fogad, akiket körbevezetnek az egykori szanatórium területén, és különböző állomásokon különböző előadásokkal szórakoztatnak. Idén többek között volt egy bűvész, egy történész (aki a Halottak Napjáról tartott előadást), egy kísértetjárta labirintus - és jómagam. A szervezők úgy döntöttek, a temető a legjobb hely egy kis hátborzongató mesemondáshoz, úgyhogy mire kettőt pislogtam, tökegyedül voltam éjjel egy sötét (valódi) temető közepén egy lámpás, egy doboz csokoládé, és egy takaró társaságában. Nem voltam túl messze a múzeum épületétől, így nem féltem különösebben - cserébe viszont valami motoszkált a temető mögötti erdőben, és egy pillanatig erősen izgultam, hogy ne büdösborz legyen. A doboz csokoládé sokat dobott a bátorságomon (bár leginkább a látogatóknak szánták).
Három óra leforgása alatt kilenc csoport látogatott meg a sírkövek között. Tizenöt percenként váltották egymást, ami pont elég volt arra, hogy kényelmesen elmesélhessek egy-egy ijesztő történetet. A korai csoportokkal gyerekek is jöttek, úgyhogy olyankor a kevésbé horrorisztikus sztorikra szorítkoztam; az egyik kislány így is a füleit befogva álldogált, amíg meg nem esküdtem neki, hogy nem fogok ráijeszteni. Gyerekként én is utáltam a hirtelen-ráüvöltős ugrasztós meséket (az amcsik ezeket "jump tales"-nek hívják), és ezért nem űzöm őket mesemondóként sem. Cserébe viszont elmeséltem többször a Szépen zengő pelikánmadarat, ami nem csak sejtelmes és izgalmas, de remek női főhőse is van. Amikor megkérdeztem egy csoportot, hogy általában milyenek a királykisasszonyok, egy kissrác élből rávágta, hogy "UNALMASAK!" A történet végére ünnepélyesen visszaszívta a kijelentés. Win. A pelikánmadár (3 csoport) mellett volt még Halott királylány (3), Tara égése (2), és egy kör Báthory Erzsébet is. Utóbbiról nem csak a legendát mondtam el, hanem meséltem egy kicsit a történelmi igazságról is. A Fianna-sztori a dátumra való tekintettel került a listára (Samhainkor játszódik), és mókás volt, hogy pont abban a csoportban, akiknek először meséltem, egyetlenegy ír származású amcsi sem volt található. Ilyet is ritkán lát az ember...
A három óra végére elfogyott a csokoládé és a hallgatóság is. Azt kell mondanom, nagy buli volt az egész lámpásos-temetős-mesemondós program. Szívesen megismételném jövőre is...

Szombaton tizedik alkalommal rendezték meg Howell-ben (Michigan állam, másfél órányira tőlünk északra) a Rémisztő Történetek Fesztiválját (Scary Story Festival). A főszervező régi jó ismerősöm, Jeff Doyle, aki, amikor meghallotta, hogy idén épp nincs más dolgom, meghívott rá előadónak. A fesztivál többek között arról is híres, hogy egy századfordulós operaházban tartják, amelynek a helyi legendák szerint több kísértete (sőt, egy kopogószelleme) is van.
Kísértetet ugyan egyet se láttunk, de a helyszín így is nagyon hangulatos volt. A második emeleten található operatermet 1880-ban építették, és 1920-ban zárták be, ami után jó kilencven évig a földszinti vegyesbolt padlásául szolgált. Öt éve teljesen érintetlen állapotból kezdték el felújítani - még az eredeti függönyök és díszletek is ott vannak a színpadon. Az ablakokat nemrég cserélték ki, ami jót tett a hőmérsékletnek - így is kabátban ültünk a nézőtéren, de legalább kellemes langymeleg volt a régebben szokásos tíz fokos huzat helyett. Északon vagyunk, ugye.
Szombat délután volt egy előadás gyerekeknek is, engem viszont - sok más régi ismerőssel együtt - a felnőtt műsorra hívtak meg, ami este kilenckor kezdődött a sejtelmesen kivilágított operateremben (pókhálókkal, gyertyákkal, sütivel és forralt borral, természetesen). Kezdés előtt összevissza ugráltunk a színpad előtt - mivel maguk a világot jelentő deszkák nem elég biztonságosak ahhoz, hogy rajtuk álljunk, mesélni csak a nézőtér elején tudtunk, és ott is erősen nyikorgott a padló; ki kellett tapasztalni, hová álljon/lépjen az ember, hogy taktikusan a megfelelő jeleneteknél tudjon nyikorogni. Az előadás két felvonásból állt, és nagyjából két órát vett igénybe.
A sort Robin Nott nyitotta, aki a kísértet-stoppos népszerű városi legendáját mesélte el ballada formájában, majd hozzácsapott egy másik sztorit is abból a fajtából, amikor a halott anya szelleme az élő csecsemőnek hord tejet/ennivalót egy közeli boltból, amíg meg nem találják. Eddig csak a japán változatot ismertem, de Robin nagyon érzékletesen, helyi ízek szerint mesélte. Másodikként Leif Larsen következett, akit eddig nem ismertem, de nagyon élveztem az előadását. Egy Grimm mesét, a Medvebőrt mesélte, de az amerikai polgárháborúval vezette fel, mintha Ohióban játszódott volna (ami nyilván a Sátán kedvenc állama). Kevéssé volt ijesztő vagy kísérteties, de nekem bejött... harmadikként Yvonne Healey mesélt, aki saját származására való tekintettel egy hátborzongató ír bosszútörténetet hozott magával, mágiával, bűnnel és bűnhődéssel ("onnan tudod, hogy ír Alzheimiered van, hogy mindent elfelejtesz, csak azt nem, aki megsértett"). Az első felvonást maga Jeff Doyle zárta, egy Kentucky-i népmesével egy szövőnőről, aki télen kitette a gyerekét a hóba, hogy te zavarja a munkában... ez utóbbi klasszikus kísértet-sztori volt, borzongtunk is rendesen.
Kis szünet, kávé, süti, és forralt bor után következett az előadás második fele. Ezt egyik kedvenc helyi mesemondóm, Barbara Schutzgruber nyitotta, aki először a kísértet-stoppos balladai előképét énekelte el gyönyörűen és sejtelmesen (Chile "Halott szerető" típusú balladáját), majd egy régi angol altatót, amelyben egy hiú lány vakonddá változik. Barbara nagyon elegáns, erős hangú, költői előadó (plusz textilművész is, úgyhogy a fellépőruhái mindig csodálatosak). Utána következtem én a Halott királykisasszonnyal; azt kell mondanom, a mese megtalálta magának a tökéletes helyszínt és közönséget. Volt elég időm igazán hátborzongatóvá tenni, de közben egy-két helyen a humora is megmaradt... A sort, és az estet, végül egy másik helyi mesemondó, Steve Daut zárta, aki az Aranyhaj horror-változatát mesélte el, melyben a toronyból aláomló hajzuhatag medúzaként lassan megemésztette a királyfit...
Tökéletes helyszín találkozott remekül összeválogatott mesékkel és mesemondókkal. És most már azt is elmondhatom magamról, hogy tartottam előadást kísérteteknek is...
Balról jobbra: Jeff, én, Leif, Steve, Robin, Barbara, és Yvonne