A méhkirálynő (Feminista Multikulti Népmesék 18.)

Ismét szerda, ismét Feminista Multikulti Népmesék! A Feminista Magyar Népmesék folytatásaként ezúttal Magyarországon kívüli országokból, kultúrákból válogatok. A bejegyzések listáját itt találjátok, akit pedig érdekel az előző sorozatból született mesegyűjtemény, az Ribizli a világ végén címmel találja meg a Móra kiadónál. És természetesen ebből a sorozatból is készül könyv :)

Ma van a Méhek Világnapja, úgyhogy elővettem egy mesét, amit már régóta szerettem volna megemlíteni ebben a sorozatban.

Származási hely: Németország (Grimm)

A történet

Kép innen

Három fiútestvér közül a két idősebb elkanászodik, rossz útra tér. Az öccsük, akit csak Tökfilkónak neveznek, elindul megkeresni őket, és velük tart szerencsét próbálni, annak ellenére, hogy megpróbálják elkergetni, mert szerintük ostoba. Az úton a két idősebb testvér folyton ártani akar mindenféle állatoknak (feltúrni egy hangyabolyt, lelőni néhány kacsát, kifüstölni egy méhkast), de Tökfilkó visszatartja őket, mert fáj a szíve az állatokért.
A három fivér végül egy elátkozott kastélyhoz ér, ahol egy szürke kis öregember elmondja nekik, mi az a három próba, amikkel meg tudják törni az átkot. Össze kell szedniük ezer gyöngyszemet az erdőből, vissza kell szerezniük egy aranykulcsot egy tó mélyéről, és ki kell választaniuk a legfiatalabbat három egyforma királylány közül. A két idősebb testvér kudarcot vall és kővé változik, de Tökfilkó a hálás állatok segítségével sikert arat, és megtöri az átkot. Tökfilkó feleségül veszi a legkisebb királykisasszonyt, a két bátyja meg a két másikat.

Mitől feminista?

Ez a mese szokott először eszembe jutni, amikor "feminista értékrendű férfi hősökről" kérdeznek. Korábban már szerepelt a sorozatban olyan példa, amelyben a hős ereje a kedvességében rejlett. Itt megint csak egy ilyen történetről van szó, csakhogy itt az empatikus, jószívű hős nem lány, hanem fiú. És ráadásul nem csak úgy mellékesen kedves valakihez, miközben megy sárkányt ölni, hanem az egész történet a kedvesség megváltó ereje körül forog. Tökfilkó fő erénye az empátia.
Tökfilkó hátrányos helyzetből indul, amint azt a gúnyneve is mutatja. A fivérei szerint ostoba, haszontalan figura, akinek nincs keresnivalója a kalandos úton. Egy korai angol fordításban a "jelentéktelen kis törpe" kifejezéssel illetik. Tökfilkó nem daliás, erős, vagy maszkulin, és a bátyái ezért lenézik. Mivel a hős fő erénye az együttérzés, a rossz férfi mintákat követő testvérei gyengének tartják. Ez gyakran van így a mindennapi életben is: ha egy férfi "nőies" vonásokat mutat, az pózoló maszkulin társai szemében a gyengeség, nevetségesség jele (gondoljunk például a férfi ápolókról, óvóbácsikról, vagy egyéb "gondoskodó" szakmákról szóló hülye poénokra - mivel az uralkodó társadalmi nézet szerint a gyengédség és gondoskodás a nők szerepe).

A két idősebb testvér a mindenféle erőszakos, pusztító, önző viselkedések iskolapéldája. A hangyabolyt csak azért akarják felrúgni, hogy nevethessenek rajta, ahogy a hangyák rémülten cipelik a kicsinyeiket. A kacsákat meg akarják enni. A méhektől el akarják venni a mézet. Szükségük igazából egyikre sincs, de élvezik, hogy hatalmuk van a védtelen állatok felett. Úgy érzik, joguk van arra, hogy mások kárára szórakozzanak, és elégítsék ki a vágyaikat, nem törődve azzal, hogy fájdalmat, kárt okoznak a náluk gyengébbeknek. Ráadásul közben azt hiszik, hogy ők erősebbek és okosabbak, mint mások, és erre alapozzák az egójukat. Ez a mérgező férfiasság iskolapéldája. 
(A biztonság kedvéért: a "mérgező férfiasság" a férfiasság egy negatív fajtája. NEM arról van szó, hogy a férfiasság maga mérgező lenne.)

Tökfilkó azonban a maga csendes módján nagyon is erős jellem. Egyrészt kedves, jószívű, és empatikus - a szívén viseli a védtelen állatok, hangyák, kacsák, méhek sorsát. Másrészt pedig, és ez nagyon fontos eleme a mesének, kiáll a fivérei ellen az áldozatok érdekében. "Hagyjátok békén ezeket az állatokat! Nem engedem, hogy bántsátok őket!" Nem utólag takarítja fel a romokat, amikor már megtörtént a baj, hanem a sarkára áll, és megakadályozza, hogy nagyobb és erősebb fivérei kárt tegyenek. Ezt hívják úgy az angol szakirodalomban, hogy "bystander intervention" - kívülállók beavatkozása. Egy egészséges férfiassággal rendelkező férfi arról ismerhető meg, hogy nem csak ő maga nem tesz kárt, hanem aktívan tesz a kár ellen. Az előbbi passzív, az utóbbi aktív tevékenység. A hős mint példakép teljesen új szintje az, amikor nem csak némán ingatja a fejét mások erőszakosságán, és ő ilyet sohasem tenne (ami önmagában dicséretes), hanem aktívan közbelép azzal, hogy hé, ez nem oké. "Hé, ez szexista poén volt." "Hé, ne beszélj így a kolléganőnkről." "Hé, a nem az nem." Még akkor is, ha ezzel kihívja maga ellen mások gúnyolódását.
(A mesék világában nem egyedi, de szintén nagyon vonzó tulajdonság, hogy Tökfilkó segítséget fogad el, amikor szüksége van rá. Nem sérti az egóját, hogy a próbákat az állatok segítségével oldja meg.)

Tökfilkó szerethető, empatikus, határozott karakter, aki nem helyezi magát mások fölé, és kiáll a gyengébbek védelmében. Ezzel válik igazi feminista példaképpé.

Amit érdemes átgondolni

Mesemondóként úgy érzem, Tökfilkónak a mese végén ki kéne érdemelnie egy jobb nevet.
A Grimm mese nagyon szép, de érdemes a mese más változatait is felkutatni és elolvasni. Egy időben elmerültem az afrikai verziókban, amelyekben sok különböző állat előfordul, és nagyon megszerettem őket. A közelgő feminista válogatásba is egy madagaszkári Méhkirálynőt válogattam be Grimm helyett.

Források

A mese a Grimm mesék katalógusában KHM 62 számmal szerepel, a mesetípusok között pedig az ATU 554 (Hálás állatok) típusba tartozik. Rengeteg verziója van szerte a világon.

Magyarul itt olvashatjátok.
Egy régebbi angol fordítást itt találtok.

Jack Zipes: The Original Folk and Fairy Tales of the Brothers Grimm: The Complete First Edition (Princeton University Press, 2016.)
Oliver Loo: The 1810 Grimm Manuscripts (2015.)

Megjegyzés

A jegyzetek szerint a mesét Albert Ludewig Grimm szolgáltatta a gyűjteményhez (aki nem volt a Grimm tesók rokona).
Ennek a mesének van nagyon klassz magyar verziója is, Kálmány Lajos szegedi gyűjtéséből. Ott csak két testvér van, cserébe királylánynak álcázott sárkányokat kell lefülelniük, és tesznek egy kiruccanást az alvilágba is.

Herburt és Hild (Feminista Multikulti Népmesék 10.)

Ismét szerda, ismét Feminista Multikulti Népmesék! A Feminista Magyar Népmesék folytatásaként ezúttal Magyarországon kívüli országokból, kultúrákból válogatok. A bejegyzések listáját itt találjátok, akit pedig érdekel az előző sorozatból született mesegyűjtemény, az Ribizli a világ végén címmel találja meg a Móra kiadónál. És természetesen ebből a sorozatból is készül könyv :)

Származási hely: Német hagyomány, óészaki forrásból

A történet

Herthegh grófnak három fia van. A legkisebb, Tristram, párbajban megöli a középső bátyját, és elmenekül otthonról. Az apjuk az egészet a legidősebb fiú, Herburt nyakába varrja, hogy miért nem vigyázott az öccseire jobban. Herburt Thidrek király (Dietrich, Veronai Detre, Nagy Theoderik) udvarába menekül, aki a nagybátyja anyai ágon, és beáll hozzá lovagnak. Olyan hűségesen szolgálja, hogy amikor Thidrek kiszemeli magának Arthur király lányát, Hild hercegnőt, akkor Herburtot küldi el lánykérőbe.

Herburt el is megy Arthur udvarába, ahol szintén lovagként szolgál. Hildet azonban nem közelítheti meg, mert törvény, hogy a hercegnőt senki sem láthatja. Végül egy ünnep alkalmával Herburt a templomban megtalálja a módját, hogy meglesse a lányt (egereket ereszt el a templomban), összemosolyognak, és néhány szót is sikerül váltaniuk. Hild erre megkéri az apját, adja mellé Herburtot személyes testőrnek. Herburt így át tudja adni Thidrek üzenetét és a lánykérést; napról napra sok időt töltenek együtt. Hild kifaggatja, milyen ember Thidrek, és hogy néz ki. Herburt lerajzolja a királyt, és Hild úgy dönt, nem akar Thidrek felesége lenni, inkább Herburtot választja.
A két szerelmes megszökik Arthur kastélyából. A király katonákat küld utánuk, Herburt fejét követelve. A szerelmesek úgy döntenek, az az egyetlen esélyük, ha Hild gyorsan elveszti a szüzességét, és meg is oldják ezt a problémát valahol a bokrok között. Mire a katonák utolérik őket, Hild törvény szerint már Herburt felesége. Herburt lekaszabolja az okvetetlenkedőket, aztán a két szerelmes elköltözik egy másik királyságba, ahol boldogan élnek.

Mitől feminista?

Ezt a mesét azért válogattam be a sorozatba (a könyvben nem fog szerepelni, a célkorosztály miatt), mert gyönyörű ellentétpárja Trisztán és Izolda legendájának. Trisztán és Izolda tragédiáját egy szerelmi bájital idézi elő, és a szomorú végkifejlet a lovagi becsület és a szerelem közötti feszültség eredménye: Trisztán szereti Izoldát, de hűséggel tartozik Márk királynak, a nagybátyjának, és inkább átadja neki a nőt, minthogy megszökjön vele.
Herburt és Hild legendájában is szerepel egy Trisztán, de itt leginkább buta és erőszakos figuraként. Herburt három közül a legidősebb testvér, akit az apja (igazságtalanul) büntet azért, amit a forró fejű öccse tett. Ebből a pocsék családi állapotból menekül a nagybátyjához, Thidrekhez, ahol új otthonra talál, és tiszteletreméltó pozíciót tölt be a királyi udvarban.
Ennek ellenére Herburt nem elvakultan hűséges a nagybátyja iránt. Amikor megtalálja a módját, hogy kapcsolatba lépjen Hild hercegnővel, megteszi a kötelességét, és átadja a lánykérő üzenetet, mindenféle hátsó szándék nélkül, dicsérve a nagybátyját, és hatalmas uralkodóként (szó szerint) festve le őt. Hild ennek ellenére Herburtot szereti, és ő is a hercegnőt. Két út áll a szerelmesek előtt: Herburt lovagi becsületét megőrizve leszállítja a királylányt a nagybátyjának, ahol Hild boldogtalanul élhet egy nem kívánt házasságban, vagy megszöknek együtt, keresve a saját boldogságukat, és sárba tiporva mindkettőjük becsületét.

Ebben a történetben a szerelem győz a társadalmi nyomás felett. Herburt nem teszi a nőt, akit szeret, boldogtalanná azért, hogy a saját becsületét. státuszát megőrizze. Ráadásul a történet végén kiderül, hogy igenis van harmadik megoldás: a szerelmesek hátrahagyják mindkét birodalmat, ahol nem lehetnek boldogok, és keresnek egy új otthont maguknak, ahol új életet tudnak kezdeni. A szöveg szerint Herburtot az új király "nagy becsben tartotta, és sok híres történet szól a tetteiről."
Hild ugyanolyan önálló döntést hoz, mint Herburt. Eldönti, mit szeretne, és kiáll a döntése mellett; nem vállalja a mártírságot sem becsületből, sem féltésből Herburt iránt. Bízik benne, hogy ketten együtt megtalálják a boldogságukat, és a királykisasszony lóra pattan és elvágtat a kedvesével együtt, hátrahagyva a státuszt, ami Arthur lányaként és Thidrek feleségeként járt volna neki. Vakmerően bátor döntés ez, de egyáltalán nem meggondolatlan. Herburt és Hild nem távolról szeretnek egymásba, és nem varázsital boronálja össze őket: ismerik egymást és megbíznak egymásban.
A történet vége meglehetősen gyakorlatias fordulatot vesz. Mindenféle szemérmeskedés nélkül a szerelmesek beugranak a bokrok közé, hogy, kihasználva az általános felfogást a szüzességről, egymáshoz kössék az életüket. Thidrek nyilván nem akarna olyan királylányt feleségül venni, akivel egy lovagja már lefeküdt. Elavult, szó szerint középkori hozzáállás ez, amit Herburt és Hild gond nélkül a saját javára fordít, és egyáltalán nem bánják meg. Ha valaki számára egy menyasszonyban a szüzesség a legnagyobb érték, akkor magára vessen.
Azt szeretem ebben a történetben (amellett, hogy nagyon bájos szerelmes sztori), hogy nincs benne felesleges szenvedés meg gyötrődés. Herburt és Hild átlépik a társadalmi kereteket, amik a boldogságuk útjában állnak, és egyszersmind be is mutatják ezzel, hogy az adott társadalmi keretek meglehetősen öncélúak és haszontalanok. A "becsület" szubjektív fogalom, és egyetlen királyi vállveregetés sem ér meg egy egész életen át tartó boldogtalan házasságot.
(Thidrek egyébként az utószóban gond nélkül feleségül vesz valami más random hercegnőt.)

Amit érdemes átgondolni

A korosztály, értelemszerűen. Kamaszoknak már simán mesélném.

Források

The saga of Thidrek of Bern (Garland, 1988.)

Megjegyzés

Tök jó lenne párhuzamosan mesélni ezt a történetet Trisztánnal és Izoldával, főleg, mert szeretem azt képzelni, hogy Trisztán és Herburt öccse Tristram egy és ugyanaz a személy...

Legendás Rajna (Népmesék nyomában a világ körül 90. - Németország)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Felteszem, hogy mindenki azt gondolta, Németországot a Grimm mesék képviselik majd. De mivel nemrég átrágtam magam a korai Grimm meséken, és a Schönwerth-gyűjteményről is blogoltam már, így ehhez a sorozathoz egy másik, nem kevésbé kötetet választottam. 

Legends of the Rhine
Wilhelm Ruland
Hoursch & Bechstedt, 1906.

A könyv 94 klasszikus rajnai legendát tartalmaz. A folyó mentén városról városra, olykor várról várra haladva meséli el a helyi mondákat, regéket; mivel a Rajna egész vonalán végigmegy, a kötet eleje tartalmaz pár svájci, a vége pedig pár hollandiai történetet is, de a legendák túlnyomó többsége kifejezetten a német hagyományhoz kötődik. A könyv a német romantika veretes nyelvezetén íródott (már amennyire az angol fordításból meg lehet állapítani), költőien hömpölygő mű, ami néhol szépen aláhúzza a legendák tragikus jellegét, máshol egy kicsit az ember agyára megy, de mindenképpen egy olyan korra utal, ahol még nem tették rá a nácik a kezüket a német mondahagyományra. Mivel szórakoztató olvasmánynak / irodalmi műnek szánták, semmiféle forrás vagy jegyzet nincs hozzá, de a legtöbb történet amúgy is önmagáért beszélt. Sok kedvenc klasszikusom szembejött a kötet lapjain, és új kedvencekre is bukkantam.

Fénypontok

Természetesen szerepel a kötetben a Niebelung-ének, méghozzá két részletben: Siegfried halála és Kriemhilde bosszúja Worms városához, míg Siegfried ifjúsága és a sárkány legyőzése Xantenhez kötődik. Más klasszikusok is előkerültek, mint például Lorelei (St. Goar), Roland lovag (Rolandseck) - aki itt túlélte a végzetes csatát, és hazatért rajnai szerelméhez, csak sajnos túl későn -,  Lohengrin, a hattyús lovag (Cleve), és a hírhedt Stavoreni Asszony is.

Aachen

Nagy Károlyról számos legenda szól a Rajna mentén. Megható volt például Eginhard és Emma története (Ingelheim), melyben a király kedvenc lánya szeretett bele egy udvari tanácsosba; amikor hó hullott a palotára, a lány a hátán cipelte át a szeretőjét az udvaron, hogy a lábnyomokból ne látszódjon, valaki járt nála. Nagy Károly mégiscsak rájött a dologra, és száműzte a szerelmeseket, akik ettől függetlenül boldogan éltek, míg meg nem haltak. Nagy Károlyhoz kötődtek az aacheni legendák is - például az aacheni katedrális története, ahol egy farkast hajítottak be először a templomba, hogy azt ölje meg az (építkezésben segítő) ördög; vagy személyes kedvencem, Fastrada gyűrűje, ahol egy vaárzslatos gyűrű menthetetlen szerelmet keltett a királyban bárki iránt, aki viselte (beleértve a felesége hulláját és legjobb barátját, Turpin püspököt is).

Rheinstein

A kötet amúgy, a romantika korának megfelelően, telis-tele van tragikus és kevésbé tragikus szerelmes történetekkel. Gerda és Helmbrecht (Rheinstein) például azzal úszták meg a lány kényszerházasságát, hogy a lány lova az esküvői menetben egy keskeny hegyi ösvényen megvadult, egy szakadékba rúgta a gonosz kérőt, lesántította a könyörtelen apát, és egyenesen a fiatal szerelmes karjaiba repítette a menyasszonyt. A Neuenahr-i Dalnok története sokkal tragikusabban végződött, keresztes háborúból való késői visszatéréssel, és várakozásban elhunyt menyasszonnyal.
A kevésbé ismert legendák közül megfogott a Bergeni Csaló (Frankfurt) története, melyben egy nemesi álarcosbálra szökött be egy daliás idegen, és addig táncoltatta a császárnét, míg le nem kerültek a maszkok, és ki nem derült, hogy ő a bergeni hóhér. A sztorinak jó vége lett, a hóhér, hogy mentse a császárné becsületét, lovaggá üttette magát a császárral. Szintén klassz volt a Vak Íjász története (Burg Sooneck), ahol egy gonosz rablólovag azzal dicsekedett, hogy a világ legjobb íjászát megvakította, de az így is célba talál... a bemutató nyilván azzal végződött, hogy igaza lett, és az íjász hallás után lelőtte a fogva tartóját.

Köln

A német gyakorlatiasság villant meg a kölni katedrális építésének legendájában, melyben a mester fogadott az Ördöggel, hogy előbb készül el a templom, mint hogy az ördög csatornát tudna vágni a városig, rajta úszó vidám kacsákkal. Az Ördög a csatornát meg is ásta gyorsan, de a vidám kacsákat sehogy sem sikerült a föld alatt járatba csalogatni... míg a mester el nem bízta magát, és ki nem kottyantotta, hogy légzőnyílásokat kéne nekik fúrni az alagút falába. A kacsák úsztak, a mester meghalt, a katedrális csak a 19. századra készült el.
Régészként nagyon bejött a Római kísértetek legendája (Bonn), melyben Cassius, Florentius és Melusius római legionárius mártírok kísértetei segítettek ki pénzzel egy szegény embert. Külön tetszett, hogy a kísértetek csak latinul beszéltek, amit emberünk nem értett, de lelkesen reagáltak a "Vivát!" felkiáltásra.

Kapcsolatok

Siebengebirge

Magyarországról, a Balaton-felvidékről is ismerős volt az a bájos történet, melyben egy óriáslány földművest vitt a kötényében haza, de az apja megszidta érte, hogy az ember nem játékszer, és tegye vissza oda, ahol találta (Niedeck). Óriások egyébként máshol is előfordultak, például a Hét hegy legendájában (Siebengebirge), mely szerint hét óriást fizettek meg a helyiek, hogy ássanak utat a Rajnának, és a kiásott földből lettek a hegyek - meglepő módon mindenki megelégedésére; senki se lett átverve vagy megölve a sztoriban.
A prágai Orloj-legenda ismétlődött meg Strassbourgban, ahol a katedrális órájának mesterét vakíttatták meg, hogy ne készítsen soha másikat (kemény dolog volt a középkozban órásnak lenni). A lengyel legendák között volt párja a bingeni Egértorony történetének - itt egy gonosz érseket faltak fel az egerek. Természetesen volt sárkánynak felajánlott szűz is, aki viszont itt önmagát mentette meg egy kereszt és az Igaz Hit segíségével (Drachenfels).
Aducht-i Richmodis története (Köln) ma is sok helyen kering városi legendaként - a tetszhalott feleségről van szó, aki arra ébred fel, hogy sírrablók próbálják lerángatni a gyűrűjét. Kölnből még egy kapcsolat is érkezett - a Grimm-gyűjteményből is ismert cipészmanók itt is felbukkantak, és a legenda szerint nagy számban lakták (és segítették) a város műhelyeit, amíg egy szabó felesége borsót nem tett ki, hogy elcsússzanak rajta. Azóta nincsenek szorgos manók Köln városában.

Hova tovább?
Liechtensteinbe!

Hófehérkét eredetileg az apja mentette meg (és egyéb meglepetések az 1810-es Grimm kéziratból)

Szögezzünk le valamit előre: Népmesék esetében nincs olyan, hogy "eredeti" verzió. Olyan van, hogy "legkorábban lejegyzett", vagy "legkorábbi ismert" verzió, de jó eséllyel mindegyiket több évszázados szóbeli hagyomány és több tucat változat előzi meg. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lenne érdemes foglalkozni vele, mennyit változtak első lejegyzésük óta...

Mára már eléggé ismert tény, hogy a Grimm mesék első, 1812-es kiadása drasztikusan különbözik a későbbi, általánosan ismert tündérmeséktől. Az első, nyomtatásba került változatban Aranyhaj még teherbe esik, Hófehérkét pedig a vér szerinti anyja akarja eltenni láb alól. Ennek a "cenzúrázatlan" gyűjteménynek nemrég született egy teljes angol kiadása Jack Zipes tollából.
De nem ez a legkorábbi Grimm kézirat, amit ismerünk.

1810-ben, amikor a Grimm testvérek már nagyban folytatták a mesegyűjtést, egy barátjuk, Clemens Brentano, megkérte őket, hogy küldjék el neki a kéziratot. Brentano maga is gyűjtött meséket, és érdeklődött a folklór iránt - a gondosan, kézzel lejegyzett 50 mesét viszont, amit Grimmék átadtak neki, sohasem szolgáltatta vissza.
A köteg papiros majd' száz évig kallódott egy kolostor könyvtárában, míg végül az 1920-as évek elején újra felfedezték. Újabb száz évvel később, 2015-ben egy Kickstarter projektnek köszönhetően Oliver Loo készített belőle egy teljes angol nyelvű kiadást, amit potom két dolcsiért vesztegetnek az Amazonon.
Mesemondóknak kötelező olvasmány.

Oliver Loo egymás mellé teszi a mesék 1810-es, kézírásos változatát, és az 1812-es, nyomtatásban megjelent első verziót. Már itt is látszanak hatalmas különbségek, és az a sok-sok apró változtatás, amit Jacob és Wilhelm Grimm hajtottak végre a népmesék szövegén. Loo fordítása nagyon pontos, még a német szórendet is meghagyja benne, és minden mesét ellát bőséges jegyzetekkel.

Íme, néhány kedvencem az 1810-es kézirat meglepetései közül:

1. Az 1810-es Hófehérke drasztikusan eltér a későbbi verzióktól. Hófehérke "szeme fekete, mint az ében," a haja viszont szőke. A gonosz királyné a vér szerinti anyja, aki kiviszi hintóval az erdőbe rózsát szedni, majd magára hagyja. Teszi ezt azért, mert a tükör azt mondta neki, Hófehérke a legszebb lány "Angliában." Miután Hófehérke megeszi a mérgezett almát, az apja bukkan fel, hogy megmentse (hazafelé tartva egy külföldi utazásból). Se vadász, se királyfi.
Grimmék több meseszöveget olvasztottak egybe a saját Hófehérkéjükhöz. Olyan is akadt, amiben a lányt egy barlangban (!) hagyják magára (csinos házikó helyett ez mondjuk jobban illik a törpékhez), és olyan is, ahol Tükröm valójában Hófehérke kiskutyájának a neve. Több szövegben Hófehérke úgy menekül meg, hogy egy szolga megunja a halott lány testének cipelését, és rávág egyet, amitől kiugrik a torkából az alma. Romantikus, mi?

2. A lány a Rumpelstiltskin (Koppciherci) mesében tényleg tud aranyat fonni! Ezt viszont senki sem értékeli a faluban, amiért is a kis démon segít neki királyfi férjet szerezni, aki ismeri az arany értékét. Teljesen más így a sztori, azért...

3. Jancsinak és Juliskának 1810-ben még nem volt neve (Bátyácska és Húgocska néven futottak). Jacob keresztelte el őket Hansel és Gretchen névre, amit Wilhelm javított ki Gretel-re, hogy jobban rímeljen.

4. Csipkerózsika születését egy random felbukkanó folyami rák jósolja meg. Az orsószúrás a 15. születésnapján ("15. évének utolsó napján") következik ne, amit sokszor tévesen a 16. születésnapjának fordítanak.

5. Rigócsőr király teljesen más történet a megszokottnál. Két szövegből lett összevágva. Az első addig tart, amíg a "koldus" hazaviszi magával a királykisasszonyt - majd felfedi magát, és bocsánatot kér (!). A másikban a lány maga indul el ételt lopni a palotából, nem a férje küldi. Mindkét szövegben inkább azért leckéztetik a lányt, mert lenézi a szegényeket, és nem azért, mert válogatott a kérők között.

6. A három holló meséjében az Üveghegy (Glasberg) valójában Üvegvár (Glasburg), aminek az ajtaját nyitja ki a lány egy csirkecsonttal. Több értelme van, mint hegymászsáshoz használni a csontot...

7. Hüvelyk Matyi meséjében a híres "több krumpli, mint hús, éljen a Krumplikirály!" szöveg nem a mese része volt, Wilhelm valami konyhalánytól hallotta főzés közben, és gondolta, vicces lenne beszúrni valahová.

8. A Három Toll meséjében a két feleség, aki utánozni próbálja a Békakirálykisasszonyt, szörnyethal. Ezt Wilhelm az 1812-es verzióból már kivette. Olyan szöveg is van, amiben egyáltalán nincs menyasszony (se béka, se macskacicó), és a varázstárgyak egyszerűen egy fáról potyognak a hős ölébe.

9. Lelencfiók 1810-es eredeti neve egyszerűen Karl.
(KAAAAARL!)

10. Ezerszőr (Allerleirauh) királykisasszony meséjében a lányt nem az apja, hanem a mostohája űzi el a háztól. A lány jegyese egy királyfinak, és az ő udvarába menekül (nem valami random királyfi találja meg).

11. Az Aranykacsa meséjébn a gyöngyöt síró, rózsát nevető lány véletlenül meghal, és a mostohának utána jut eszébe a saját lányát ültetni a helyébe. A királyfi viszont rögtön észreveszi a cserét. Ennek a mesének a vége is váratlan: A királyfi elzüllik, és megkéselik. A lány boldogan él a bátyjával, amíg meg nem hal...
(Ezt a mesét 1815-ben a jegyzetek közé száműzték)

12. Volt a gyűjteményben egy Murmeltier (Mormota) című mese is, ami 1812-re szintén a jegyzetek közé vándorolt. Olyan, mint a Holle Anyó szteoridokon. Vagy LSDn. Van benne egy lány, akit hógömbbe zárnak, megküzd egy medvével, van egy hód-segítője, és megismerkedik egy (férfi) molnárral, aki egy hímnemű földszellemmel házasodott össze. Eredetileg valami francia tündérmese volt, amit valaki visszamondott a Grimmeknek. Nagyon mókás.

Melegen ajánlom a gyűjteményt minden mesével foglalkozó szakembernek, mesemondónak. Egyrészt sohasem fogok többé ugyanúgy tekinteni a Grimm mesékre... másrészt pedig remekül illusztrálja, miért nem érdemes túlságosan mély, ezoterikus következtetéseket levonni "őseink bölcsességéről" az egyes meseszövegekből, míg utána nem néztünk, hogyan is alakultak ki.

Miért fehér a hó? (Adventi Mesetár)

Advent alkalmából a Villa Bagatelle minden nap egy-egy mesével kedveskedik a vendégeinek. A mesékkel a Világszép Alapítvány munkájára szeretnénk felhívni a figyelmet. Az adventi naptár bemutatkozó bejegyzését itt találjátok, a meséket magukat pedig a Villa Bagatelle Brótpékségben és a MOM Parkban a Bagatelliniben ingyen vehetitek át! 

Miről szól?

A Miért fehér a hó? című mese egy rövid, ám annál bájosabb bajor történet, amit különösen óvodás és általános iskolás gyerekek szoktak szeretni. A mese szerint a Teremtés idején a Hó láthatatlan volt, másoktól kellett színt kölcsönkérnie, de egyetlen megkérdezett virág sem akarta vele megosztani a színét... kivéve egyvalakit (ezt már a gyerekek is ki szokták találni, de azért mellékelek képet).


Mi fán terem?

Talán van, aki emlékszik még a cikkre, ami néhány évvel ezelőtt bejárta a világsajtót: "500 új tündérmesét találtak Németországban!" (Itt az angol eredeti, itt pedig egy magyar verzió). A cím kissé félrevezető volt ugyan, hiszen a történeteket Franz Xaver von Schönwerth a Grimm testvérekkel egy időben gyűjtötte, de tény, hogy nagyrészt kiadatlan, fiókban kallódó szövegekről volt szó, vagy olyanokról, amikről a legtöbb mesemondó sem tudott. Az angol nyelvű, Turnip Princess (Fehérrépa Királykisasszony) címre hallgató gyűjtemény kapcsán kapták fel a hírt az emberek, hogy léteznek német mesék, amiket nem a Grimm fivérek gyűjtöttek fel (hűűű!). A könyv egyébként telis-tele van jó sztorikkal, ajánlom mindenkinek. A születésnapomra kaptam meg 2015-ben, frissen a nyomdából, és ez a hóvirágról szóló aprócska történet első látásra megfogott.

A mese után kutakodva azt is felfedeztem, hogy nem ez az egyetlen ismert változata. Egy francia nyelvű flamand gyűjteményben is megtaláltam, teljesen véletlenül (ezért érdemes több nyelven guglizni, még akkor is, ha csak a kulcsszavakat értjük).

Hab a tortán

Érdemes eljátszani a mesében szereplő színekkel és virágokkal. Van egy mesemondó tanítványom, nyolc éves, aki minden egyes alkalommal újabb és újabb szereplőket ad hozzá a történethez. Legutóbb például egy undok pöfeteg gombát.

Aki meséli, járjon utána!

Németül:
Franz Xaver von Schönwerth: Sitten und Sagen aus der Oberpfalz (Augsburg, 1858.)
- digitális formában itt találjátok.

Angolul:
Franz Xaver von Schönwerth: The Turnip Princess and Other Newly Discovered Fairy Tales (Penguin Classics, 2015.)

Kétnyelvű (angol-német) tükörfordításban:
Original Bavarian Folktales (Dover Publications, 2014.)

A flamand verzió franciául:
Marcel Van Den Berg: Contes et légendes de Flandre (Flies France, 2015.)

Feminista Magyar Népmesék 57. - Répahős

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző mesék itt olvashatók.

A mai népmesénk megint csak rendhagyó; magyar szájhagyományból gyűjtötték, ahol generációkon át öröklődött, de eredetileg a sziléziai kultúrkörből származik.

Répahős

A történet

Egy királynak három lánya van, akikkel egy erdei patakhoz járnak nyaranta fürdeni. Egy nap a Répahős, aki egy földi szellem, elrabolja a legkisebb királylányt, Emmát, és leviszi magával a víz alá, föld alatti birodalmába. Szerelmes a lányba, és feleségül akarja venni, de Emma boldogtalan, magányos, és rosszul érzi magát. Ezt megmondja Répahősnek is, de az nem érez együtt vele: "Nagyon boldog vagyok én mög, hogy elrabolhattalak, mert mán régen fentem rád a fogamat." Azért abba beleegyezik, hogy társaságot kerít a lánynak: Kimegy a kertbe, és varázspálcájával emberré változtat egy csomó répát. Sajnos azonban a nyár végére a társalkodónők és komornyikok mind fonnyadni kezdenek, és Emma még mindig nem hajlandó feleségül menni a Répahőshöz, mág akkor sem, amikor ültet neki újakat. Végül sikerül rávennie a fogva tartóját, hogy bízza rá a varázspálcát; Répahős meg van győződve róla, hogy Emmuska már úgysem szökik meg tőle. A lány egy nap megkéri, hogy menjen ki a kertbe, számolja meg a palántákat - és amíg Répahős számolgat, addig ő veszi a varázspálcát, visszamegy oda, ahol annak idején leszálltak a föld alá, és a pálca segítségével visszatér a felszínre. Hazasiet a családjához, akik már meggyászolták, később férjhez megy, és boldogan él.

(Az Emmát kereső Répahős mindenféle kalandokon megy keresztül, néha megtréfál embereket, néha segít nekik, de Emmát többé nem találja meg.)

Mitől feminista?

Elrabolt királylány magát menti meg.
Valahol szeretem ebben a mesében, hogy a szokásos királylány-elrablós történet főhőse továbbra is a királylány marad, és nem a megmentésére induló akárki. Megtudjuk a meséből, hogy magányos és boldogtalan, és az "udvarló", aki elrabolta, és mindent megad neki, nem tudja elcsábítani. Más tündérmesékkel ellentétben a föld alatti birodalom királya nem változik csodás módon herceggé, nem szépül meg a szerelemtől (*köh*SzépségésSzörnyeteg*köh*), és hiába halmozza el a lányt társasággal és minden földi (föld alatti) jóval, nem sikerül szerelmet ébresztenie benne, Emma továbbra is a menekülésre gondol (ami, valljuk be, elég érthető reakció). Erőszak helyett csellel sikerül elrablója bizalmába férkőznie annyira, hogy megszerzi a varázspálcát, mert a Répahős abba a hitbe ringatja magát, hogy a lány nem fog elmenekülni tőle. Pedig de. Okos és talpraesett lány, annak ellenére, hogy megviseli a föld alatt töltött idő (úgy bátor, hogy közben emberi); van bátorsága megragadni a menekülésre nyíló alkalmat, és kimenteni magát a rabságból. Plusz tanulság a meséből, hogy a nem az nem - akármennyi ajándékot halmozol valakire, vagy akármennyire is szereted őt, ha az érzés nincs viszonozva, akkor nem is lesz. Szerelmet nem lehet vásárolni. Rabolni meg pláne nem.

Amit érdemes átgondolni

Répahősről sok egyáb történet is szól; néhányat Annuska is beleszőtt a mese második felébe. Néhol segítő, néhol kópé; szegényeknek pénzt ad, bűnösöket büntet. Tulajdonképpen egy trickster-figura, és attól függően, hogy épp melyik mesét halljuk/olvassuk/meséljük róla, lehet szeretni, vagy nem szeretni. A karácsonyi mesés programjaimban pl. szerepel egy Répahős-mese, amit nagyon szeretek.

Források

Bereznai Zs. - Georgiádes I.: Tengöri Hereberi atyámuram. Palásti Annuska meséi. (Csongrád Megyei Levéltár, 2011.)
Mesemondó: Palási Anna, 1941.

Megjegyzés
Répahős Annuska magyar verziója a német Rübezahl-ra. Rübezahl egy hegyi, erdei szellem, aki megtalálható a német, lengyel, és cseh hagyományban is. A fenti mese megtalálható Johann Karl August Musäus Legenden vom Rübezahl c. 18. századi könyvében.

Eposzrajongók Éjszakája - Lovagok, hősök, szerelmek... törpék

Az Eposznap másnapján, vasárnap délután Cathryn és én ismét rendeztünk egy dupla eposzmesélő előadást, megünnepelve közös rajongásunkat a hosszú történetek iránt, és bemutatva tavalyi együttműködésünk gyümölcseit. A rendezvény Cathryn otthonában zajlott. Ötvenen váltottak jegyet rá, így telt házzal, és bőséges vacsorával (minden résztvevő hozott valamit) ünnepeltük a második Eposzrajongók Éjszakáját.

Tizenöt évvel ezelőtt, a gimnáziumi könyvtárból kikölcsönzött Képes Mitológiai Enciklopédiában olvastam először Laurin király nevét. Annyit tudtam meg róla, hogy a törpék királya, és egy varázslatos rózsakertben élt, ahová egy Wolfhart nevű lovag tévedt be a kalandjai során. Sok évvel később, már gyakorló mesemondóként jutott eszembe ismét a történet (és a szépséges mellékelt kép amit sehogy se találok az Interneten), és utánanéztem, honnan is származik a történet. Hosszú hónapok keresgélése és könyvtárazása során feltárult előttem a Kisebb Rózsakert néven ismert középkori német legenda. Mivel épp dolgoztam a szuperképességekről szóló mesegyűjteményemen, Laurin király rögtön be is került a könyvbe, Láthatatlanság (és Emberfeletti Erő) címszó alatt. Kicsivel később, a 2015-ös Blogolás Ától Zéig kihíváshoz elolvastam a Thidrek sagát, melyben alaposan megismerkedtem Dietrich királlyal (akit mi Veronai Detre néven ismerünk az Attila-mondákból) és lovagjaival, és végleg beleszerettem a mondakörbe. Idén tavasszal a szolnoki Damjanich János Múzeumban a Régészet Napján egy egész sorozatot meséltem belőlük. Amikor Cathryn 2015-ben elvállalta, hogy a mentorom lesz, és megtanít eposzt mesélni, két történetet kellett kiválasztanom - az egyik a perzsa Királyok Könyve volt (amit a tavalyi Eposzrajongók Éjszakáján meséltem), a másik pedig a Dietrich-mondakör. Az együttműködés és kutatómunka eredményét végül most sikerült a nyilvánosság elé állítanom.

Az előadás a "Rózsák a hegyekben: Középkori német legendák emberekről és törpékről" címet viseli, és egy egész órát vesz igénybe. Több mesét, több forrást dolgoztam össze egyetlen folyamatos történetté. Az első félidő Virginal törpekirálynő csatájáról szól a gonosz Ortgis varázsló ellen, melyben Dietrich és lovagjai csak segédkezni vannak jelen - a történet végén, a közös győzelem után Virginal feleségül megy a királyhoz. A csatába beékelve található az egyik kedvenc rövid sztorim is, melyben Dietrich és öreg mestere kirángatnak egy félig lenyelt lovagot egy sárkány szájából... Az óra második felében a Kisebb Rózsakertet mesélem el, kiegészítve néhány svájci és osztrák legendával, amik kerekké teszik a történetet. Ebben a mondában Dietrich és lovagjai betörnek Laurin, a törpekirály rózsakertjébe, és a konfliktus háborúba torkollik emberek és törpék között. Végül az ment meg mindenkit a pusztulástól, hogy az egyik lovag húga, Künhilde, szerelmes a törpekirályba. A két történet nagyon szépen tükrözi egymást, mind ami a szerelmi szálakat (törpe királynő + emberkirály, törpe király + emberleány), mind pedig ami a törpék és emberek közötti kapcsolatokat illeti.

Az előadás hihetetlenül intenzív és fárasztó volt, de nagyon jól sikerült. A közönség végig csillogó szemekkel figyelte, hol felhördülve, hol kuncogva (a komoly sztori ellenére elég sok humoros jelenet van benne). Három gyerek is volt közöttük, egy kisfiú (akit az arckifejezéséből ítélve leginkább a sárkányok hoztak lázba), és két kislány (akik eleinte szégyenlősen üldögéltek, de amikor megemlítettem a királynőt, kerekre nyíltak a szemeik). Sikerült úgy végigérnem a bonyolult és feszes tempójú történeten, hogy nem ejtettem benne hibát, és utólag sok dicséretet kapott mind a különleges történet, mind pedig az előadásmód. Valaki még arra is rákérdezett, hogy a magyarok mindig a kezeikkel mesélnek-e...
Azt kell mondamom, a premier minden szempontból remekül sikerült. Bónusz pont, hogy mivel Kaliforniában voltunk, Cathrynnek még voltak rózsák a kertjében, és hozzá is öltöztem az előadáshoz...

Az est második órájában Cathryn mesélt - és mivel a mentorom, és szeret engem, a nagy premier után jutalomból a Fiannát választotta témának. Már régóta tudja, hogy élek-halok az ír hősökért, így aztán amíg én a sarokban egy puffon összegömölyödve jól megérdemelt vacsorámat fogyasztottam, ő egy egész órán keresztül szórakoztatott engem (meg a többi ötven főt) Fionn Mac Cool és harcostársai legendáival. A legtöbbet persze már ismertem, de így is tudott újat mondani - különben meg nem lehet őket elégszer hallani. Külön jó volt figyelni a közönség reakcióit, akik közül sokan most hallották ezeket a vidám, izgalmas, avagy szívbe markoló történeteket először. Örömmel láttam, hogy őket is legalább annyira magukkal ragadták, mint engem tizenöt évvel ezelőtt...

Ismét egy régóta dédelgetett álom valósult meg: Megint együtt mesélhettem a mentorommal, és azt kell mondanom, hogy meglátszott az előadásomon, mennyi mindent tanultam tőle. Elmesélhettem teljes egészében és csodálatos cizelláltságában egy történetet, amit évek óta kerülgetek, és láthattam a közönségen, hogy mennyire elvarázsolta őket a hegyi rózsakertek és föld alatti törpe birodalmak világa. Jutalomjáték volt, elejétől a végéig.

Német-Amerikai Mesemondó Slam

Október 6-a, míg otthon az aradi vértanúk napja, Amerikában a német-amerikai kulturális örökség ünnepe (arra emlékezvén, hogy 1683-ban ezen a napon érkezett az első német telepescsoport az Újvilágba). Mindezt onnan tudtam meg, hogy a helyi múzeumban dolgozó ismerősiem hirtelen felindulásból meghívtak a szokásos évi Német-Amerikai Mesemondó Slam-re.

Nagyon szeretem a Wood County múzeumot; kicsi, ám annál hangulatosabb, lévén, hogy egy régi szegények háza / elmegyógyintézet épületében kapott helyet, és ennek megfelelően jó amerikai szokás szerint legalább fél tucat saját kísértettel rendelkezik. Ez különösen akkor mókás, amikor esti programokra érkezik az ember, és egyedül mászkál a sötét folyosókon.
Az előadóterem legalább szépen ki volt világítva. Nem voltunk sokan - bár 30-40 embert vártak a korábbi évek alapján, most csak 10-12 bukkant fel - de nagyon barátságos kis csoport gyűlt össze, főleg a BGSU német szakos diákjaiból és professzoraiból. A slam egyszerű szabályokon alapult: Mindenkinek öt perce volt elmondani egy személyes sztorit, ami valamilyen módon a német kultúrához, nyelvterülethez, vagy német-amerikai hagyományokhoz kapcsolódott. Nyolcan meséltünk összesen.
A sort én nyitottam meg (mert mindenki más szégyenlős volt) egy rövid családi anekdotával a családfám sváb oldaláról. Utánam egy idősebb hölgy következett, aki nem csak egy családi törénetet hozott magával, de egy csokor fényképet és egy rejtélyt is: A nagyapjának volt egy ikertestrvére, de a legötbb fényképen nem volt megjelölve, melyikük kicsoda. Az apuka felnőtt kori útlevélképeiről kellett megtippelnünk, melyikük ő a gyerekkori fotókon. Sokkal tovább tartott öt percnél, de mindenki remekül szórakozott vele. Harmadjára egy másik hölgy mesélt a dédszüleiről, akik az akkori Osztrák-Magyar Monarchiából költöztek át Amerikába, és arról, hogyan adták a 16 éves anyukáját feleségül egy vadidegenhez. Még egy-két népmesét is beleszőtt a történetbe, amiket az apjától hallott. A német szak egyik professzorasszonya arról mesélt, hogyan kutatta fel távoli rokonait Ausztriában; a diákok pedig egy-egy vidám sztorit adtak elő arról, milyen volt Németországban tanulni egy évig (és főleg arról, hogy 18 éves amerikai fejjel hogyan élték meg az Oktoberfestet). A mesélés után szavaztunk: Mindenki leírta a három kedvencét. Eredeti német süteményeket és rágcsákat lehetett nyerni. A harmadik helyezett a professzornő volt, a második a hölgy az ikrekkel... az első pedig én. Kaptam csokoládés kuglófot.

A német hagyományok jegyében a slam végeztével a Német Klub lakomája várt minket; volt puszedli, meg almás rétes, meg csokitorta, meg egyéb nyalánkságok. Még leglább egy órát beszélgettünk az asztalok körül német kultúrákról, történelemről, és természetesen népmesékről is. Este tíz körül mindenki remek hangulatban távozott.