Riina és az amazonok (Feminista Multikulti Népmesék 17.)

Ismét szerda, ismét Feminista Multikulti Népmesék! A Feminista Magyar Népmesék folytatásaként ezúttal Magyarországon kívüli országokból, kultúrákból válogatok. A bejegyzések listáját itt találjátok, akit pedig érdekel az előző sorozatból született mesegyűjtemény, az Ribizli a világ végén címmel találja meg a Móra kiadónál. És természetesen ebből a sorozatból is készül könyv :)

Származási hely: Salamon-szigetek (Malaita)

A történet

Kép a Rejected Princesses oldalról

Két asszony a tengerparton sétál, amikor két gosile lecsap rájuk, és elragadja őket. A gosilék szellemek, akik repülni tudnak, félelmetes erejük van, és nyers emberhúson élnek. A két asszonyt egy sziklára épült házba viszik a tenger közepén. Először meg akarják enni őket, de a nők annyira sírnak, hogy inkább megtartják őket rabnak.
Időközben az asszonyok férjei hatalmas jutalmat hordanak össze annak, aki vissza tudja hozni a feleségeiket. Száz kenuval indulnak útnak a férfiak a mentőakcióra, de amikor a szellemek elragadnak és felfalnak közülük kettőt, az egész flotta visszafordul.
A hívásra váratlan jelentkező érkezik: Riina, egy szőke hajú harcos asszony, nőkből álló csapatával. Eleinte senki sem hiszi, hogy elég erős a gosilék legyőzéséhez, de ő állítja, hogy egy férfi gosilének is el tudja törni az állkapcsát. Útnak is indul a kenujával és a társnőivel a szellemek szigetéhez. A két gosile útközben megtámadja őket, de Riina legyűri az egyiket, megkötözi a kenu aljában, és kifaggatja, miben rejlik az ereje. Amikor megtudja, átlép az erőt rejtő tárgyakon, és "asszonyi lényével megpiszkítva őket" elveszi a szellem erejét. Ezek után hízeleg neki és barátságot ajánl, amiért a gosile segít neki bejutni a sziklán álló házba. Riina ott is olyan helyekre ül le, ami asszonyoknak tabu, és amikor a két gosile rátámad, megöli őket a bumerángjával.
Az amazonok diadalmasan hazatérnek a megmentett asszonyokkal, és felveszik értük a jutalmat.

Mitől feminista?

Nem csak attól, hogy erős, önálló női harcosok szerepelnek benne (akik ráadásul csapatként dolgoznak), hanem mert ennek a mesének tényleg ők a hősei. Világviszonylatban kevés az olyan amazon-legenda, amely nem a harcos nők legyőzésével, eltűnésével vagy férjhez menésével végződik. Riina és csapata győzedelmeskedik ott, ahol a férfiak elbuknak, és megkapják érte az őket illető jutalmat. A jutalmat csapatként veszik át és osztják el, bár Riina maga külön ajándékot is ér, egy házi szellemet.

Különösen érdekes mozzanat, hogy Riina a tabuk döntögetésével arat győzelmet az emberevő szellemek felett. Az első gosile erejét azzal veszi el, hogy átlép a varázstárgyai felett (asszonyoknak sok kultúrában tilos az ilyesmi), a másodikat pedig azzal dühíti fel, hogy olyan helyekre ül le a házban, ahová asszonynak nem szabad. Riina tisztában van a szabályokkal, és megtöri őket, hogy előnyhöz jusson az ellenségeivel szemben. (Eszembe jut, hogy első osztályos koromban, amikor a fiúk csúfoltak, rájöttem, hogy undorodnak a lányos pusziktól. Néhány nappal később behívták a szüleimet az iskolába azzal, hogy nagyokat cuppogva üldözöm a fiúkat. Szerintem remek védekezési mechanizmus volt.)
Egy másik történetből többet is megtudunk a Lumalao-sziget asszonyairól. Felbukkan Moaanawalo, Riina nővére, aki az amazonok vezére. Megtudjuk, hogy a "világos bőrű" harcos nők olyan házban laknak, amilyenben a hagyomány szerint csak a férfiaknak lenne szabad. Valódi társadalmat, közösséget alkotnak: halásznak, vadásznak, és a zsákmányukkal piacra mennek. Szövetségeket kötnek, és bosszú-hadjáratot indítanak, ha megsértik őket. Egy ponton Moaanawalo férjes asszonynak öltözik hajadon létére (szintén tabu), hogy egy furfangos tervet keresztülvigyen.

Amit érdemes átgondolni

A Kay Bauman által feljegyzett történetekben rengeteg a mély szimbolika és a kulturális utalás. A könyv rövid bevezetőt kapcsol mindegyik szöveghez, kiemelve az izgalmasabb elemeket, de európai szemmel ezek a történetek egyszerűbbnek tűnhetnek, mint amilyenek valójában. Megéri jobban beleásni magunkat Malaita világába, ha jobban meg szeretnénk érteni Riina világát is.

Források

Kay Bauman: Solomon Island folktales from Malaita (Rutledge, 1998.)
Bo Flood, Beret E. Strong, William Flood: Pacific Island Legends (Bess Press, 1999.)

Riina a Rejected Princesses sorozatban is szerepelt.

Megjegyzés

A Salamon-szigeteken valóban előfordul, hogy az amúgy sötét bőrű melanéziai nép egyes tagjai világos szőke hajjal születnek.

Kép innen

Hogyan mentették meg az asszonyok Guam szigetét (Feminista Multikulti Népmesék 13.)

Ismét szerda, ismét Feminista Multikulti Népmesék! A Feminista Magyar Népmesék folytatásaként ezúttal Magyarországon kívüli országokból, kultúrákból válogatok. A bejegyzések listáját itt találjátok, akit pedig érdekel az előző sorozatból született mesegyűjtemény, az Ribizli a világ végén címmel találja meg a Móra kiadónál. És természetesen ebből a sorozatból is készül könyv :)

Származási hely: Guam (Mikronézia)

A történet

Kép innen

Guam lakói magukra haragítják a természet szellemeit, ezért egy napon arra ébrednek, hogy valami szörnyeteg hatalmas darabokat harap ki a szigetből. Hamar megfigyelik, hogy a szörnyeteg egy óriási palakse (papagájhal), de hiába erednek a nyomába, nem tudják elkapni, mert mindig titokzatos módon eltűnik. A férfiak tanácskozásra gyűlnek össze, de a nőket nem engedik be, és azt sem hagyják nekik, hogy segítsenek elfogni a halat - mondván, hogy az a férfiak dolga.
A nők külön tanácsot tartanak, és tervet kovácsolnak: mindannyian levágják a hajukat, és közös erővel hálót készítenek belőle. Az egyik lány felfedezi, hogy az öböl vizén olyan narancshéjak úszkálnak, amivel a túlparti asszonyok mossák a hajukat - vagyis alagút lehet a sziget két oldala között, ott bujkálhat a hal. Ki is vetik a hálót, és elkapják a szörnyeteget, amit aztán egyesült erővel (és most már a férfiak segítségével) vonszolnak partra. A sziget megmenekül.

Mitől feminista?

Egyike azon ritka hagyományos történeteknek, melyekben a nők közösségként lépnek fel. Míg a férfiak a veszélyhelyzetben a háttérbe szorítják őket - nem engedik be a tanácsra, nem engedik részt venni a vadászatban - addig ők maguk között alternatív megoldásokon kezdenek töprengeni, mivel látják, hogy a a direkt támadás nem célravezető. A női közösség tanácskozik, meghallgat mindenkit (a történet változataiban öregasszonyok és kislányok is szóhoz jutnak), és többen együtt, összeadott tudásukkal jutnak el a megoldásig. Valaki felfedezi a narancshéjakat (megfigyelés); valaki felismeri, honnan vannak (ismeretek); valaki rájön, hogy mit jelentenek (összefüggések); valaki tanácsot ad a cselekvésre (stratégia); valaki javaslatot tesz az eszközökre (gyakorlatiasság); és végül mindannyian együtt, a saját hajukat hozzáadva a munkához készítik el a hálót, és együtt is fogják meg vele a halat. A guami asszonyok a jól működő csapatmunka és a támogató közösség mintaképei. A történet végére pedig a férfiak is beállnak hálót húzni, és elismerik, hogy hiba volt a nőket kizárni a probléma megoldásából.

Kép innen

Amit érdemes átgondolni

Ha mesélem ezt a történetet, el szoktam magyarázni néhány dolgot: például hogy ma hogyan néz ki Guam szigete (a két öböllel a két oldalán), vagy hogy mi az a palakse.

Források

Eve Grey: Legends of Micronesia (Department of Education, 1951.)
Bo Flood, William Flood, Beret E. Strong: Micronesian Legends (Bess Press, 2002.)
Bo Flood, William Flood, Beret E. Strong: Pacific Island Legends (Bess Press, 1999.)
Evelyn Flores, Emelihter Kihleng: Indigenous Literatures from Micronesia (University of Hawaii Press, 2019.)
Lawrence J. Cunningham, Janice J. Beaty: A history of Guam (Bess Press, 2001.)
https://www.guampedia.com/how-the-young-maidens-saved-guam-folktale/

Megjegyzés

Remek történet ember és természet kapcsolatáról, így környezettudatos mesemondó alkalmakon sokszor szoktam mesélni.

A Hosszú Fehér Felhő Földjén (Népmesék nyomában a világ körül 25. - Új-Zéland)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Hosszas tengeri hajóút és rengeteg sziget után végül elérkeztünk óceániai utazásunk utolsó állomására, Új-Zélandra. 

Land of the Long White Cloud
Maori myths, tales and legends
Kiri Te Kanawa
Arcade Publishers, 1990.

A szokásostól eltérően ez a könyv nem néprajzi kiadvány - cserébe viszont annál sokkal bensőségesebb. Kiri Te Kanawa egy híres, maori származású énekesnő, aki a gyerekkorában hallott legendákat írta le egy nagy családi találkozó után, úgy, ahogyan a szülei, nagyszülei mesélték őket. A mesék elején mindig kapunk egy-egy rövid ismertetőt arról, hol játszódik a történet, mik a legérdekesebb elemei, vagy hogy mennyire tér el Kiri változata az "eredeti" népmeséktől (átalában nem nagyon). A kötet tizenkilenc mesét tartalmaz, és csodás, színes, egész oldalas illusztrációkat. A mesék nyelvezete szépséges volt, a történetek maguk pedig annyira megfogtak, hogy szinte lehetetlen volt a mai bejegyzéshez Fénypontokat válogatni közülük...

Fénypontok

1914-ben film is
készült belőle

Nehéz lenne nem felsorolni az összeset. Talán azért, mert az utóbbi pár kötetből nagyrészt hiányoztak, itt nagyon megfogtak a szerelmi történetek. Mindegyikben volt valamiféle csavar. Egy lányt elraboltak az Alvilág lényei, de egy barátságos szellem (wairua) megmentette; amikor visszatért a földi vőlegényéhez, terhes volt a szellem gyerekével. Amikor a baba elég idős lett, hogy elválasszák, az apja érte jött, és magával vitte (mert a szellemek nem létezhetnek a napfényen), a lány pedig boldogan élt a férjével. Nagyon szép volt Hinemoa és Tutanekai legendája, ahol a lány éjjel átúszott egy tavat, hogy a szerelmével lehessen, a fiú furulyájának zenéjét követve - aztán beült egy hévizes forrásba melegedni, amíg a fiú érte nem jött. Szintén nagyon tetszett Hutu és Pare története, ahol egy lány megölte magát, mert visszautasította a harcos, akibe szerelmes volt (mert volt már felesége és gyerekei); a harcos erre elküldte a saját lelkét, a testet hátrahagyva, hogy hozza vissza a lányt az avilágból. Ebben különösen zseniális volt, hogy eléggé gyalog-kakukkos módon egy lehajlított pálmafával lőtték magukat vissza a föld felszínére...

Több mese szólt a maori "tündérekről" (patupaiarehe) is. Ők fehér bőrű, világos hajú lények, akik a napfényre eltűnnek; egy történetben halászni tanították az embereket, egy másikban megijedtek a vadászok tábortüzétől, de megpróbálták ellopni az ékszereiket. Rajtuk kívül több szellemlény is felbukkant a történetekben (ld. lejjebb), mind a maga jellegzetes kinézetével és szokásaival.
Két sárkány- (illetve szörny-) ölő legenda is szerepelt a könyvben. Az emberevő lényt taniwha-nak hívták, és a történetek szerint voltak olyan harcosok, akik direkt taniwha-vadászatra szakosodtak (menő). Az egyik taniwha tudott beszélni, és ha vakargatták a hátát, még tárgyalni is lehetett vele - ennek ellenére a történetek általában a szörny diadalmas csapdába csalásával, legyőzésével, és elfogyasztásával végződtek.

Kapcsolatok

Kép innen

Várható módon ismét felbukkant Maui, a trickster - rögtön négy mesében is. Megvoltak persze a klasszikusok: Kihalászta Új-Zéland szigeteit az óceán alól, megkötözte a napot (utóbbit nem kevés segítséggel másoktól, ami külön tetszett, mert végeredményben irányított csapatmunka volt). A születéséről is megtudtunk néhány dolgot; nagyon tetszett, hogy Mauinak nevelőapja volt ("apám és anyám egy személyben"), és csak felnőtt korában találta meg a szülőanyját és a testvéreit...
Volt továbbá alvilág-járás, nem is egy, melyek során megismerkedhettünk a maori Alvilággal és annak mindenféle (veszélyes avagy barátságos) lakóival. Az Alvilág egyébként itt a szellemek lakhelye, akikkel a halandók néhanapján házasodtak is.

Még egyszer megjegyzem, hogy nagyon szép könyv volt, mindenkinek melegen ajánlom!

Hova tovább?
Jövő héten már Ausztrália következik!

A hadistennő földjén (Népmesék nyomában a világ körül 24. - Szamoa)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Szamoával megszenvedtem egy kicsit: Az első két könyv, amikbe belevágtam, bár nagyon érdekesek voltak, nyelvészek ill. zenekutatók által íródott, akik csak mellékesen foglalkoztak mesékkel is. Ennek megfeleően a könyvekben csak hat-nyolc mese volt, és rengeteg nyelvészeti/tudományos értekezés. Végül a harmadik kötet, amit megszereztem könyvtárközi kölcsönzéssel, sokkal olvashatóbbnak bizonyult. 

Tala o le Vavau
The myths, legends, and customs of Old Samoa
C. Steubel & Bro. Herman
Polynesian Press, 1987.

Ez a kötet az eredeti gyűjtés óta több kiadást megélt már. Az 1987-es előszavában azt olvastam, hogy ezúttal a mesék szamoai kutatók által újraírva jelentek meg (felteszem, kijavítva a korábbi, nyugati szerzők és fordítók által ejtett hibákat), ami határozottan emelhetett a könyv színvonalán - főleg, mert a természeti szellemekről szóló legendák még így is "démonok" címszó alatt futnak benne... A kiadvány kétnyelvű, az első fele szamoaiul, a második angolul van. Az angol félnek is körülbelül a fele (60 oldal) áll mesékből és mítoszokból (összesen 34 van belőlük), míg a maradék szamoai szokásokat és kulturális információkat sorol fel (házasságkötés, nemesi rangok, igazságszolgáltatás, stb.).

Fénypontok

Kép innen

Mindenképpen meg kell említeni Szamoa egyik legismertebb legendáját, amely két változatban is szerepelt a könyvben. Nafanua, az Alvilág harcos királylánya a főhős, akit az apja elküld a halandók közé, hogy véget vessen egy sziget rabszolgaságának. Ez így persze szépen és jól hangzik, kivéve, hogy a hadistennő lendületében kiirt néhányat a saját fegyvertársai közül is... Nafanua egyébként szerepelt a híres-hírhedt Rejected Princesses sorozatban, itt olvashatjátok a sztorit (angolul).
Az egyik kedvenc történetem a könyvben Tiitii-a-Talaga legendája volt. Egy fiú titokban megleste, hová jár az apja dolgozni, és látta, ahogy egy varázsszóra szétnyílnak előtte a sziklák. Egy hegy belsejében volt az apa kertje, és nagy csendben kellett lenni, mert a hegyben lakott a földrengés istene. A fiú nem csak legyőzte birkózásban az istenséget, de még a tüzet is elhozta tőle az emberek számára - később pedig a biztonság kedvéért egy óriási polip-szörnyet is legyőzött.
Egy másik nagyon érdekes történet egy Mailetoa nevű kannibál királyról szólt, illetve arról, hogy a fia hogyan vette rá, hagyjon fel a napi kétszeri emberevéssel (azzal, hogy saját magát kínálta fel ételként). A történet egy kicsit emlékeztetett a perzsa Zahhak legendájára, ahol szintén napi két, ereje teljében lévő ifjút szolgáltak fel a királynak.
Nagyon tetszett az a mozzanat, amikor egy istennő aszerint keresett magának férjet, hogy milyen jól harmonizált a nevük - a hölgy neve Mataiteite volt, a szerencsés választotté pedig Matatalalo, mindenki döntse el maga. A másik mókás pont az a sztori volt, ahol egy hatalmas polip-szellem egy vízparti barlangban épített magának lakhelyet - amikor azonban egy fürdőző asszony épp a parton szülte meg a gyerekét, a gyerekszülést látva a szellem egész udvartartásával sikítva elmenekült a látvány elől...

Kapcsolatok

Nafanua legendájában volt egy Ámor és Psziché mítoszára emlékeztető jelenet, ahol egy lányt teherbe ejtő törzsfőnök mindig csak éjszaka jelent meg a házban, és hajnal előtt távozott. Egy nap a lány nem ébresztette fel, és a felkelő nap fényében meglátta, hogy a férjének kakastaréja van... A férj erre elmenekült, és sohasem látták többet.

Szinte már mondanom sem kell, hogy Szamoán is mesélnek a kókuszdió keletkezéséről; itt egy angolna levágott fejéből nőtt ki (közeledünk Mauihoz). Az angolna egy szerencsétlen lányt üldözött a szerelmével, de végül lefejezték, mielőtt sikerrel járt volna. A Marshall-szigetek és több más szigetország után itt is volt egy történet a káva keletkezéséről, melynek során az emberek úgy jöttek rá a növény bódító hatására, hogy részeg patkányokat láttak előmászni a gyökerek közül. Szintén volt itt is egy rövid történet arról, hová utaznak a lelkek a halál után.

Hova tovább?
Jövő héten megérkezünk Új-Zélandra!

Napfivér, Kagylónővér (Népmesék nyomában a világ körül 23. - Tonga)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Tonga, az eddigi szigetországokkal ellentétben, valódi királyság. 169 szigetből áll, de csak 36 lakott.

Po Fananga
Folk tales of Tonga
Tupou Posesi Fauna
Friendly Islands Bookshop, 1982.

Nagyon boldog voltam, hogy tongai születésű szerzőtől származó, tongai kiadó által publikált könyvet sikerült beszereznem. A kötet gyakorlatilag szétesett a kezeim között (a ragasztása nem volt az igazi), de a szöveg messzemenően kárpótolt az óvatos lapozgatásért. Mindössze kilencven oldalas, kétnyelvű, és illusztrált is, így elég rövid olvasmány volt - tizenegy népmese van benne, plusz a végén egy történet, amit maga a szerző hölgy talált ki (de ha nem árulja el az elején, simán népmesének néztem volna). Tupouról az derült ki a bevezetőből, hogy a tongai hagyomány nagy tudója; családja ősi tongai család, és az egyik felmenője Kahomovailahi, a szigetek leghíresebb vak navigátora volt (aki úgy tudott tájékozódni a nyílt óceánon, hogy a kezét a vízbe mártva érezte az áramlatokat). Azt is megtudtam, hogy amikor Tupou nem néprajzi előadásokat tart, akkor nagymamaként is tevékenykedik - hét lánya és egy fia révén tizenhat unkája van. A könyv a nyolcvanas években íródott, egyébként. Sajnos azóta elhunyt a szerző, de a könyve méltó emléket állít neki...

Fénypontok

Szépséges óriáskagyló

Az egyik legszebb (és legérdekesebb) mese a kötetben A kagyló lánya című volt. Ebben egy véletlen folytán egy nőnek óriáskagyló-lánya született, akit egy közeli tóban neveltek. A kagyló beleszeretett a tóban fürdő királyfiba, és addig szívogatta a királyfi hátrahagytott fürdőszivacsát, amíg teherbe nem esett (komolyan). A kagylónak szépséges (ember)lánya született, akibe később beleszeretett az immár királlyá vált királyfi. A vérfertőzést végül sikerült azzal elkerülni, hogy a kagyló szülei bevallották, honnan származik az unokájuk. A szép pillanat az volt, amikor a lány összetörte a kagylót, és az édesanyja szépséges nőként lépett ki belőle - addig volt elátkozva ugyanis, amíg valaki szeretettől könnyes szemmel el nem törte a kagylót. És a lánya mentette meg így, nem a királyfi.
Nagyon tetszett egyébként Tupou saját kitalálású meséje is, A szivárvány lánya. Mindenféle ismerős mesei elemekből építkezett, és történetében sem nagyon tért el tőlük. A kedvenc részem az volt, amikor két fiú alászállt a tenger alatti túlvilágra, ahol a nagymamájuk segített nekik kihalászni a lelkek közül a meggyilkolt édesapjukat, hogy életre kelthessék.

Kapcsolatok

Tongai királyi esküvő, 1976. 

A másik kedvencem a Nap fia című mese volt. Ennek főleg az eleje tetszett: Egy lányról szólt, aki beleszeretett a Napba, és addig heverészett a felkelő nap fényében a tengerparton, míg teherbe nem esett tőle (ilyet Italo Calvino olasz népmeséi között olvastam utoljára). A fiú később, a saját esküvője előtt személyesen is meglátogatta az apját, aki felhővel takarta el magát, hogy porrá ne égesse (Phaétón mítosza jutott az eszembe). A Nap két ajándékot adott a fiának, az egyikben balszerencse volt, a másikban szerencse - persze a fiú útközben hazafelé az előbbit bontotta ki, és a belőle süvítő szelek kisodorták a tengerre (á la Odüsszeusz). A végén persze minden jóra fordult, és még a balszerencsés csomagot is fel tudták rá használni, hogy eltakarítsa a szemetet az esküvői lakoma után.
Maui legendáiból volt ismerős a történet, amelyben egy angolna levágott fejéből sarjadt ki az első kókuszpálma. Timorból és más szigetekről származó mesékhez volt hasonló, hogy az angolna a lefejezése előtt egy ember nővel folytatott intim kapcsolatot...
A meglehetősen depresszív című "anyám megölt, apám megevett" mesetípusba tartozott A féltékeny fivér című mese, amelyben egy fiú megölte elkényeztetett húgát. A hugi később visszatért az élők közé, miután a szélben szálló hangja elpanaszolta a szüleinek a gyilkosságot (a magyar népmesék között is van hasonló, ld. A szegény ember hegedűje).

Hova tovább?
Szamoára.

Apró megálló Tuvalun (Népmesék nyomában a világ körül 22. - Tuvalu)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Ez a nap is eljött: Az első olyan megálló az úton, ahol nem találtam népmesegyűjteményt. Helyette két néprajzi cikket sikerült összevadásznom. Hason csúszunk be Polinéziába...

(Update: Magyarul van tuvalui népmesegyűjtemény, A szép delfinlány címmel jelent meg a Népek Meséi sorozatban.)

Four folk tales from the Ellice Islands
R. G. Roberts
The Journal of the Polynesian Society 66/4 (1957), pp. 365-373.

TE ATU TUVALU: A short history of the Ellice Islands
R. G. Roberts
The Journal of the Polynesian Society 67/4 (1958), pp. 394-423.

Mindkét cikk azokban az időkben íródott, amikor a mai Tuvalut még Ellice-szigeteknek hívták, és brit fennhatóság alá tartozott. A történelmi értekezés megjegyzi, hogy Atu Tuvalu szó szerint "nyolcas csoportot" jelent, bár Tuvalu kilenc szigetből áll, de a névadáskor az egyik lakatlannak számított. Az első cikkben négy érdekes népmese található; a második cikk történelmi leírással indul, a kezdetektől a huszadik század közepéig, majd valódi "oral history" publikációként helyi legendák alapján meséli el a szigetek felfedezését, meghódítását, a törzsfőnökök családfáit és családi legendáit, és a szigetek közötti törzsi harcokat. A szövegek tele vannak nevekkel és helyekkel, és a szomszédos szigetcsoportok, pl. Szamoa és Tonga lakói is gyakran felbukkannak bennük.

Fénypontok

Akár a Kapcsolatok alá is beférne, de nagyon bájos volt az a mese, ami egy kisfiú és a Hold különleges kapcsolatáról szólt. Kisbaba korában a fiú csak akkor volt hajlandó aludni, ha kitették a holdfényre; később kijelentette, hogy a Holdon akar élni. Az apja kötelességtudóan hajóra szállt legénységestül, elhajózott a keleti tengerre, ahol felkel a Hold... és feldobta hozzá a gyereket (azóta vannak foltok a Holdon). Menet közben mindenféle csodás szigetek mellett hajóztak el.
Megható volt Sinafakalua és Sinafofolangi története -  két kislány barátságáé, akik közül az egyik a Nap és az Ég, a másik pedig egy emberevő szörny gyereke volt. Addig játszottak együtt, amíg emberevő apuka fel nem falta Sinafofolangit, de a lánya nagy szomorúságát látva kihányta, és újra életre keltette.

Kapcsolatok

Nincs köze a mesékhez, de
mutatom, milyen menő pénzük van

Itt is akadt egy mese, amelyben egy alakváltó szellem vette át a valódi feleség helyét, míg a valódi feleség egy távoli szigeten adott életet a gyerekeinek. Plusz pont volt, hogy az alakváltó szellem lenyelt egy csomó követ, hogy terhesnek tűnjön... Szintén volt égig érő fa, bár itt pont felfelé menekültek rajta, ami sokkal viccesebb volt, mert a menekülők lefelé pisiltek, hogy csúszós legyen a fa törzse, és a boszorkány ne tudjon utánuk mászni (ez Kiribatira emlékeztetett).

Hova tovább?
Tongára.

Fantasztikus Fidzsi (Népmesék nyomában a világ körül 21. - Fidzsi-szigetek)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

A Fidzsi-szigetekkel végül elhagyjuk Melanéziát is. A legjobb maradt a végére. 

Myths and Legends of Fiji and Rotuma
A. W. Reed & Inez Hames
A.H. & A.W. Reed, 1967.

Az eddigi 21 kötet közül toronymagasan ez volt az egyik legjobb. Kicsit furának érzem így kijelenteni, mivel a mesék "újramesélve" szerepelnek benne; bár mindet a Fidzsi-szigetek mesemondó hagyományából gyűjtötték, a könyv egyáltalán nem szakszerű néprajzi kiadás, és ez néhol látszott is a szövegén (plusz se források, se szószedet; a bevezető inkább a szigetek földrajzáról szólt, mint történelemről vagy kultúráról). Ennek ellenére, bevallom, megvettem kilóra. Egyszerűen túl sok mesébe szerettem bele ezen a kétszázötven oldalon, annyira, hogy egy bejegyzésben nem is tudnám mindet felsorolni. Persze sejtem, hogy "nyugati" fejjel újramesélve jobban megfogják a történetek az embert, mintha tükörfordításban silabizálná őket - de akármennyi is legyen a mesék néprajzi alapja (a sok fura csavarból úgy láttam, azért nem változtak lényegesen), a könyv lenyűgöző olvasmány volt.

Fénypontok

Az egyik legfurább, és egyben legmókásabb, mese a kötetben Az ember, akit labdának használtak címre hallgatott. Itt egy naplopót a társai "véletlenül" hátrahagytak egy szigeten, ahol minden éjszaka szellemlények labdáztak vele. Öt egymást követő éjjelen öt különböző módon próbált meg elrejtőzni előlük (voltak közöttük egészen kreatívak is), de mindig kudarcot vallott, míg végül egy helyi istenség szánta és mentette meg. A testét hátrahagyva a szellemvilágba látogatott, ahonnan ajándékokkal tért vissza - ám amíg távolt volt, a rákok kiették az egyik szemét. Érdekes, hogy Mongóliában a Vak Tarva története ugyanezzel a motívummal zárul.

Másik nagy kedvencem volt Az istenek, akik asszonyokért vetélkedtek című mese. Tulajdonképpen egyszerű lányszöktetésről volt szó, de nagyon tetszettek a részletek: A megszöktetett lány addig nem volt hajlandó az udvarlójával tartani, amíg meg nem szöktették az apja legfiatalabb feleségét is (akit vert a férje), és a lányok így együtt találtak új otthonra, miután legyőzték az őket üldöző, furfangos és alakváltó férjet/apát. Az ifjabb feleség végül a főhős legjobb barátjába szeretett bele, aki a szelek istene volt, és varázslatos képességeivel többféle módon is segített a szökésben. Izgalmas és szerethető történet volt, tele váratlan fordulatokkal. Több olyan mese volt a könyvben egyébként, amelyekben a függetlenség győzött a házasság felett, és mindenféle eladósorban lévő lányok kalandos módokon menekültek el az udvarlóik elől (egy esetben a hölgy még az ajándékokkal teli kosarat is szétverte a kérő fején, mert a pasi megpróbálta becsapni őt).
Nagyon bájos történet volt Az istenség, aki patkánnyá változott. Itt egy isten patkány képében, egy cukornád belsejében úszott át egy szomszédos szigetre, de annyira kimerítette a tengeri út, hogy nem tudott visszaváltozni, ezért egy ideig patkányként kellett élnie, és senki sem hitte el, hogy valójában isten. Egy másik jópofa történetben egy sziget istensége elcserélte a helyi szúnyogokat egy másik sziget gyümölcsfáira, beadva messzi földről jött vendégének, hogy a szúnyogok ártalmatlanok, és szépen énekelnek...

Persze nem minden istenség volt ilyen cuki. Egy egész fejezet szólt a Cápaistennel kapcsolatos legendákról, melyek legtöbbjében a cápa mint félelmetes, ám igazságos védelmező (!) szerepelt. Külön tetszett az a mese, ahol az egyik zabolátlan fia (aprócápa!) véletlenül felúszott egy folyóba, mire a helyi emberek óvatosan visszaterelték a tengerbe, az övéi közé. Szintén természet-közeli történet volt a Teknősök legendája, mely arról szólt, hogy az őslakosok tapssal és énekkel köszöntötték a tengerpartra minden évben kimászó teknősöket, majd két napig tabu volt kilépni a házukból, hogy ne zavarják meg az állatok "titkos rítusát." Valaki persze megtörte a tabut, de azonnal meg is bűnhődött érte - a teknősök istene fává (teknős-dió-fává) változtatta. Így jár az, aki nem hagyja a teknősöket békében tojást rakni, ugye.

Kapcsolatok

Ebben a kötetben is volt egy nagyon szép leírás a léleknek a halál után tett utazásáról (úgy látszik, a szigetvilágban ez népszerű téma). Érdekes módon itt az agglegények voltak a legnagyobb veszélyben, és még a legtisztább lelkeknek is át kellett közdeniük magukat jó néhány ellenséges szellemlényen, hogy a boldog túlvilágra jussanak.
Az egyik leglátványosabb "nyugati" kapcsolat az égig kúszó paszulyok/fák/indák motívuma volt. Ezekből több is előfordult a könyv folyamán; hol az Égi Királyságba kalandoztak velük, hol pedig a szomszédos Tonga szigetére (ez utóbbi különösen érdekes volt, mert gyakorlatilag közlekedési eszközként használták az indákat). Itt is találtam "Nyúl és a Teknős" típusú versenyfutós mesét, ezúttal kócsaggal és rákokkal, illetőleg kócsaggal és pillangóval is.

Midasz király legendájához volt nagyon hasonló a legenda, amelyben egy törzsfőnök egy kígyóistenséggel kezdett ki, kételkedve a hatalmában - az isten büntetésből megátkozta, hogy minden étele, itala, de még a fekhelye is kígyókká változzon. Itt is akadt egy kígyó-férj történet, ahol egy lány szerelme változtatott kígyóból emberré egy törzsfőnököt; egyáltalán, elég sok kígyó szerepelt a gyűjteményben.
A mikronéziai "Polip vs. Bálna" legendához volt hasonló az a történet, amelyben egy óriási polip küzdött meg Daquwakával, a Cápaistennel (ismét a polip győzött). Több mesében felbukkantak óriáskagylók, amik ráharaptak egy-egy gyanútlan ember vagy állat kezére vagy lábára - hasonlóakkal találkoztam Pápua Új-Guinea-i és mikronéziai történetekben is. Japán és kelet-afrikai mesékből volt ismerős a motívum, ahol egy óriási teknős hátán ülve szállt le valaki a víz alatti világba.

Hova tovább?
Tuvaluba. A jövő héten végre megérkezünk Polinéziába...

Háború és béke és mocsári tyúkok és gömbhalak (Népmesék nyomában a világ körül 20. - Vanuatu)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; aki pedig csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Ismét olyan kötetet sikerült kihalásznom, ami a Vanuatu Köztársaság egyetlen kicsi szigetének, Ngunának a történeteivel foglalkozik. Azokkal viszont alaposan.

Nguna Voices
Text and culture from Central Vanuatu
Ellen E. Facey
University of Calgary Press, 1988.

Ahogyan elnéztem, ez a kötet eredetileg a szerző disszertációja volt, és a bevezetőt olvasni is nagyjából olyan élmény. Bár benne volt minden információ, ami szem-szájnak ingere, a nyelvészeti értekezéstől a kutatástörténeti elemzésekig, valójában elég keveset tudtam meg Vanuatu történetéről vagy kultúrájáról. Pontosabban volt egy felvezető arról, mekkorát változtatott a szigeteken a kereszténység, de az előtte lévő időkről leginkább csak a mesék meséltek.
Ami ellenben nagyon tetszett a könyvben, az a történetek átírása volt. Mindegyik két nyelven szerepelt, először az eredetin, utána pedig angolul. Az írott szöveg aszerint volt tördelve, hogy a mesemondó milyen ritmusban adta elő - a szerző így kívánta visszaadni a szóbeli mesélés élményét. Még az egyes szavak is meg voltak nyújtva ("hosszú, hosszúúúúúú idővel ezelőtt"), vagy vastagítva a hangsúly kedvéért, és időnként szögletes zárójelben megjegyzések is szerepeltek az előadásmódról (pl. [Goromba hangon, mormolva]). Eddig még nem nagyon találkoztam ilyesmivel, de maximálisan értékeltem a gyűjtő erőfeszítéseit, hogy a meseszövegeken kívül a mesehallgatás élményét is megpróbálta átadni.

Fénypontok

Nagyon jópofa történet volt a Slit Drum (Résdob) felfedezése. A sztori szerint az idők kezdetén az emberek nem ismerték a táncot, és így az örömöt sem. Egy nap egy ember kiment a kertjébe cukornádat vádni, amikor meghallotta, hogy egy madár kopácsol a cukornád szárán. A kopácsolásra emberünk táncolni kezdett, és napokig boldogan táncolt a kertjében, míg úgy nem döntött, hogy lemásolja a madár hangszerét, és résdobot farag a nádból. Később már fákból készítettek hasonló dobokat (ld. a képen).

A tapesu névre hallgató madarat, aki ezek szerint a világ első dobosa volt, külön ki kellett keresnem - ő angolul a "lila mocsári tyúk" (purple swamphen), magyarul pedig (megmagyarázhatatlan okból) a "kék fú" névre hallgat (ld. a másik képen). Csinos tollas, egyébként.

Külön tetszett, hogy a rengeteg véres törzsi csatározás mellett több történet is szólt a megbékélésről. Az egyikben például két törzsfőnök, Mariori és Masiloa, hatalmas lakomát rendezett, amire meghívtak minden viszálykodót. Az est végén aszerint osztották új klánokba az embereket, hogy mit hoztak magukkal a lakomára - lett polip klán, meg hal klán, meg kókusz klán. Azt hiszem, ha nálunk így oldanák meg a veszekedéseket, és permanensen az "elégettem a süteményt, de hoztam kólát" klánba tartoznék...

Egy másik történetben a halak indultak háborúba egymás ellen, de a bálna még idejében helyre tette őket; a fegyverekkel viszont, mivel a csata elmaradt, nem tudtak mit kezdeni, így mindet szegény Gömbhal vállalta magára - azóta olyan tüskés és veszélyes.
A kötetet két nagyon bájos állatmese zárta - az egyikben egy teknős mentett meg egy tengerre sodródott galambot, aki később hálából a teknőst mentette meg (egy patkány segítségével) attól, hogy levest főzzenek belőle. A másik mese arról szólt, hogy segítettek a hangyák egy kotlósnak, hogy visszaszerezze a tojásait egy kígyó szorításából (a nagyobb állatok nem tudtak segíteni, mert féltek, hogy harc közben véletlenül rátaposnak a tojásokra).

Kapcsolatok

Itt is találkoztam "túlvilági feleség" mesével - jelen esetben egy halból vált szépséges leány, akit egy halász vitt haza (és aztán a disznóólban rejtegetett a feleségei elől). A lány végül visszament a tengerbe, de előtte még megajándékozta a halászt némi varázserővel. Megint csak előkerült az a mozzanat is, amikor alvó emberek ébrenlétet színleltek azzal, hogy valami csillogó fehér holmit tettek a szemhéjukra - itt épp kókuszdarabokat használtak - hogy egy szörnyeteg (itt egy öreg emberevő) ne falja fel őket álmukban.
Itt is nagyon szép történet szólt a lélek utazásáról a túlvilágra - egy tenger fölé nyúló fáról ugrott a lélek a hatodik hullám vizébe, és a hullámok alatti világba költözött.

Hova tovább?
A Fidzsi-szigetekre. Melanéziában az lesz az utolsó megálló.

Emberevő mesemondók, barátságos cápák (Népmesék nyomában a világ körül 19. - Salamon-szigetek)

A karácsonyi szünet után ma visszatér a Népmesék nyomában a világ körül! Majdnem pontosan egy éve kezdtem el a sorozatot... Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; aki pedig csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Azok kedvéért, akik szeretik "Óceániát" mint kultúrát egy kalap alá vennni (*köh*Disney*köh*), elmondom, hogy ebben a kötetben olyan mesék vannak, amiket a Malaita szigetének északkeleti csücskében élő Baegu törzstől gyűjtöttek. A nagyjából 4000 négyzetkilométeres szigeten több, mint tíz különböző törzs él, mind külön nyelvet beszél, és a kultúrájuk is más. A Salamon-szigetekhez hivatalosan hat nagyobb, és közel 900 kisebb sziget tartozik. Gondolj erre legközelebb, amikor egy sci-fi regényben minden bolygónak homogén kultúrája van.

Solomon island folktales from Malaita
Kay Bauman
Rutlege Books, 1998.

Kay Bauman a hatvanas években utazott antropológus férjével és két kisgyerekével a Salamon-szigetekre, ahol egy évig éltek a dzsungelben Malaita hegyei és a bennszülöttek között. Kay megtanulta a helyiek nyelvét, és meséket kezdett gyűjteni tőlük, annak ellenére, hogy semmiféje néprajzi vagy antropológiai végzettsége nem volt. A Baegu legendákat általában éjszakákon keresztül kántálták a mesemondók, de Kay kedvéért elmondták őket rövidítve is, így kerültek ebbe a karcsú (90-egynéhány oldalas) kis kötetbe.
Alapvetően igényes kiadás volt, bár akadtak vele problémák. Bauman pl. minden mesénél megjegyzi a vonatkozó Thompson mesemotívumokat is - csak épp a számot nem írja hozzájuk... A kelleténél jobban idegesített az is, hogy a mesékhez tartozó kommentek mindig a mese előtt találhatók, és egyrészt elspoilerezték a történeteket, másrészt pedig nehéz volt úgy megérteni őket, hogy magát a sztorit még nem olvastam el. Erre figyelhetett volna valaki.
Külön érdekes volt, hogy a mesemondókról is kaptunk egy kis ismertetőt és életrajzot (mindannyian férfiak voltak, a nők nem mesélhettek a törzsben); többek között az is kiderült, hogy egyikük gyerekkorában még evett emberhúst a nagypapával...

Fénypontok

Azt kell mondanom, hogy a nők ritkán jártak jól ezekben a mesékben; legjobb esetben szerelmi bájitallal csábították el őket, de a bántalmazás és az öngyilkosság sem volt ritka. Egy, pontosabban kettő, kivétel volt az egész kötetben: Két nagyon remek legenda szólt egy közeli szigeten élő, női harcosokból álló törzsről. Az elsőben két, szellemek által elrabolt feleség kiszabadítására vállalkoztak (miután mindenki más kudarcot vallott), és zseniális módon végre is hajtották a mentőakciót bátor vezérük, Riina vezénylete alatt; a másodikban bosszúhadjáratot indítottak egy törzs ellen, akik megölték egy rokonukat. Mindkét történet elég véres volt, de legalább a női harcosok jöttek ki belőle jól... Riina egyébként szerepelt már a híres-hírhedt Rejected Princesses blogon is, itt találjátok.
Érdekes történet szólt a banán és a cukornád eredetéről. Ebben egy menyasszony nem volt hajlandó lefeküdni újdonsült férjével, amiért is a férj megverte őt. A feleség erre a szellemek világába menekült, és velük táncolt, mulatott, amíg két férfi vissza nem csalogatta onnan. A szellemek ajándékul adták neki a banánt és a cukornádat. Amikor a férje ismét megverte őt, az asszony a föld alá süllyedt, és visszament a szellemekhez.
Nagyon szép pillanat volt egy egyébként nem túl bájos mesében az, amikor egy lányt eltemettek, és egy életadó fa gyökerei fonták körbe. A gyökerekből szivárgó életadó víz életre keltette a lányt, aki a föld repedésein keresztül egy föld alatti folyóhoz érkezett, és onnan úszott vissza a napvilágra.

Nagyon sok mesében szerepelt a menyasszonyváltság fogalma; a lányokat "vásárolták" feleségnek lánykérés helyett, és az ár legtöbbször kagylópénzben és delfinfogban volt megadva (pl. "tíz füzér piros kagylópénz, és ezer delfinfog"). Utóbbi esetben porpoise-ról, avagy disznódelfinről volt szó; a baloldali képen látható egy törzsfőnök egy ilyen nyakékkel. A mesékben szereplő összegeket látva sajnáltam a helyi delfinpopulációt...
Nem ebből a könyvből származik ugyan, de muszáj megjegyeznem, hogy az egyik kedvenc mitikus lényem is a Salamon-szigetekről származik, és az illusztris Búngurunguru névre hallgat. Íme.

Kapcsolatok

Szinte már mondani sem kell, hogy megint csak volt legenda a kókuszdió eredetéről, és megint csak egy eltemetett férfi testéből nőtt ki (ezúttal a bételdióval és a szágópálmával együtt). Több európai mesére, legendára is emlékeztetett az a történet, amikor elszabadult egy család óriási disznója, és az egész törzs szigetről szigetre kergette az állatot, menet közben nevet adva mindenféle helyeknek.

Hova tovább?
A Vanuatu Köztársaságba.

A kagylók mindenre jók (Népmesék nyomában a világ körül 18. - Nauru)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; aki pedig csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Nauru szigetével végül búcsút intünk Mikronéziának, és egyben a 2016-os évnek is: A következő bejegyzés január 7-én várható!

Legends, traditions, and tales of Nauru
A transcript of a series of lectures delivered by Native Teachers
Timothy Detudamo
University of the South Pacific, 2008.

Ennek a könyvnek elkelt volna egy Bevezető, meg egy tisztességes szószedet. Utóbbi volt ugyan, de olyan mérhetetlenül hasznos definíciókat tartalmazott, mint pl. "egy bizonyos típusú fegyver" (ebből volt vagy hat), vagy "egy bizonyos típusú hal" (kösz). A mesékbe ékelt dalokat vagy rigmusokat egyáltalán nem fordították le. Kíváncsi lettem volna arra is, kitől gyűjtötték a meséket, vagy mikor, vagy hogyan... de sajnos nem derült ki. Ami hasznos volt, az a könyv közepén a Legendák és a Mesék fejezetek közé ékelt Életmód fejezet volt, ami leírta a naurui mindennapi élet alapvető mozzanatait. Ezek legalább abban segítettek, hogy a történetek egyes részeit jobban megértse az ember; olyan érdekes dolgokat is megtanultam belőle, mint például hogy Naurun a fogmosás nagyon komoly dolog, minden étkezés előtt vagy után az emberek levonulnak a tengerpartra sós vízzel fogat tisztítani...

Fénypontok

Nauru madártávlatból

Nagyon szépségesnek találtam a naurui teremtésmítoszt. A világ egy kagylóból született, aminek a felső héját óriások emelték fel égboltozatnak. Szerepelt egy égig érő fa is, amire felmászva az egyik istenség leveleket és gallyakat rázott a tengerbe - ezekből lettek a szigetek. Amelyik levél színével felfelé esett a vízbe, az termékeny földdé vált, ami viszont a fonákjával felfelé, azon nincs édesvíz és nem él meg semmi...
Érdekesen gondolkodott az újjászületésről Itijo és Araiman legendája. A halottakat egy nagy kagylóba helyezték; három nappal később kisbaba formájában ismét életre kelt az eltemetett (akit a felesége nevelt fel). Amikor a feleség megunta a rendszeres babázást, és felnőttként akarta visszakapni a férjét, túl sokáig hagyta a kagylóban; azóta nem működik a varázslat...
A túlvilágról is különleges képzeteik voltak a nauruiaknak. A halál után a lélek egy sziklakapun ment keresztül; ha életében bűnt követett el, a sziklák összelapították. Ha valamelyik tabu ellen vétett, a kapun túl egy hibiszkuszfa kapta el az ágaival, és lógatta fejjel lefelé.
Az egyik kedvenc mesém a kötetben Eakeno története volt: Egy istenség szemet vetett egy csinos, ám boldog házasságban élő lányra, és horgászbottal pecázta ki magának a hölgyeményt (a horgot az égből eresztett alá, mindenféle ajándékokkal). Az elrabolt lánynak végül a férje, egy rák, és két kanári segített megmenekülni.
Cápákkal is elég sokat találkoztam a kötetben - volt egy anya, akinek mind a négy fia cápává változott, és egy híres harcos is, Oenani, akinek négy sor éles foga volt. Fregattmadarak is akadtak szép számmal, de bavigációs jel helyett főleg zsákmányként.

Kapcsolatok

Naurun találkoztam a "kezdetben az emberek nem tudtak szülni" mesetípus eddigi legjobb változatával (úgy látom, ez a motívum elég elterjedt egész Óceániában, kíváncsi vagyok, mi lehet az alapja). Deragoe története egy fiatal világjáróról szólt, akit egy istennő segített az útján, míg el nem jutott Nauru szigetére, ahol az asszonyok nem tudtak szülni (pontosabban minden várandós nőn két öregasszony cápafogakkal hajtott végre császármetszést). A kalandos utazás végén Deragoe feleségül vett egy helyi lányt, és a szülés mellett mellesleg főzni is megtanította a bennszülötteket.
Egy másik gyakori motívum, ami ismét visszaköszönt, az a trükk volt, amikor valaki kagylókat tesz a szemhéjára, hogy a sötétben úgy tűnjön, mintha ébren lenne, így tévesztve meg az emberevő szörnyeteget (ez esetben boszorkányt), aki álmában akarja megenni.
Pandóra mítoszához volt hasonló az a történet, ahol az első istenség lezárt kosarakat hagyott hátra az óriásoknak, akik azonban kíváncsiságból egymás után kibontották mind a hármat; az első kettőben élelem volt és kincsek, ám a harmadikból mindenféle bajok és betegségek szakadtak az emberiségre. Természetesen itt is volt legenda a kókuszdió születéséről; a kókuszpálma itt is egy eltemetett férfi (harcos) sírjából fakadt.

Nagyon szimpatikus volt az égigérő paszuly naurui verziója (Egigu Fája). Itt egy lány mászott fel az égbe, és találkozott az égitestek öreganyjával, aki egy kagylóba rejtette a fiai elől. A lány végül a Holdhoz ment feleségül, és a hold foltjain látszik, ahogy a férje magához öleli őt.
(A meséből még bélyeg-sorozat is készült, lásd balra)

Hova tovább?
A Salamon-szigetekre. Pápua Új-Guinea után ismét visszatérünk Melanéziába.

Minden Maui mese, amit a Moana írói egyetlen dalba sűrítettek

Tegnap este megnéztük a Disney legújabb alkotását, Moanát (azt hiszem, valamilyen furcsa copyright okból Európában Vaiana néven fut). Nagyon szép és izgalmas film, de ami mindennél jobban lenyűgözött, az az volt, mennyi néprajzi, népmesei, mitológiai utalást sikerült belesűríteniük. Magasan a kedvenc dalom Maui, a polinéz trickster bemutatkozó éneke volt, amelyben felsorolta, mi mindent tett ő az emberiségért. És akár hiszitek, akár nem, a dal minden sora egy-egy valódi Maui-legendára utal.
Arra az esetre, ha valakinek kedve támadna elolvasni az eredeti történeteket, összedobtam róluk egy listát.
(Ha magyarul is kinn lesz a neten a dal, majd átírom a magyar szövegre)

Először is, a dal egy része a filmből:

És a teljes dal, csak szöveggel:

És akkor most lássuk a legendákat:

"What has two thumbs that hold up the sky
When you were waddling yay high
This guy!"

Maui lifting the sky (Maui felemeli az eget)
Nagyon sok polinéz legenda létezik arról, hogy az idők kezdetén a föld és az ég egymáshoz voltak préselve, a növények nem tudtak nőni, és az emberek a földön kúszva közlekedtek. A Hawaii hagyomány szerint Maui volt az, aki hatalmas erejével felemelte az eget, hogy teret adjon az embereknek, fáknak, és az egész világnak.

"When the nights got cold
Who stole you fire from down below
You're lookin' at him, yo"

Maui brings fire to the world (Maui elhozza a tüzet)
Maui tudni akarja, honnan származik a tűz, így aztán kiolt minden tüzet a faluban. Az öregek elküldik, hogy hozzon új tüzet Mahuika istennőtől, aki egy vulkánban lakik (down below). Maui kér és kap is tüzet a lángoló istennőtől, de kíváncsi lesz, vajon Mahuika maga honnan szerzi a tüzet, így addig-addig trükközik, míg magára nem haragítja az istennőt, és kis híján porrá ég. Dühében az istennő véletlenül a sziget fáiba plántálja a tüzét - azóta lehet száraz fával tüzet csiholni.

"Oh, also I lassoed the sun
You're welcome!
To stretch the days and bring you fun"

Kép innen

Maui slows the sun (Maui lelassítja a nap járását)
Sok legenda szerint a nap a régi időkben túl gyorsan tette meg az útját az égen - feljött, lement, az embereknek nem volt ideje befejezni a napi teendőket, és a ruhák sem száradtak meg. Végül Maui úgy döntött, lelassítja a napot. A legtöbb történet szerint meglasszózta, majd addig fenyegette, amíg a Nap bele nem egyezett, hogy ezek után lassabban jár majd.
(Itt egy másik verzió is)


"Also I harnessed the breeze
You're welcome!
To fill your sails and shake your trees"

Maui's kite flying (Maui papírsárkányt ereget)
A történet szerint Maui anyukája (a filmmel ellentétben a legendákban egy Hina nevű istennő az anyja) készített neki egy hatalmas papírsárkányt. Maui megkért egy öreg szent embert, aki fogva tartotta a szeleket, hogy engedje ki őket a sárkányeregetéshez. Minél jobban repült a sárkány, Maui annál erősebb szeleket követelt, míg végül elszakadt a zsinór, és a sárkány elrepült. Azóta vannak mindenféle szelek a világon.

"So what can I say except you're welcome
For the islands I pulled from the sea"

Maui fishes for islands (Maui szigeteket horgászik ki a tengerből)
Sok legenda szól róla, hogyan horgászta ki Maui ezt vagy azt a szigetet a tenger mélyéről természetfeletti ereje és csodás horga segítségével. Leggyakrabban a Hawaii szigetlánc születését szokták így magyarázni, vagy pedig Új-Zéland északi szigetét.

"Honestly, I can go on and on
I could explain every natural phenomenon
The tide, the grass, the ground
Oh, that was me I was messing around"

Na, ez egy érdekes kérdés: A maori mitológiában Maui Hina és Tangaroa fia. Utóbbi az árapályért felelős mint a Tenger istene, előbbi pedig (hold)istennő, aki egyes legendák szerint megőrizte az árapályt az embereknek. Ami a füvet illeti, egy legendát találtam ami ugyan nem Mauiról szól, de Hina szerepel benne. Ebben a részben tehát (gondolom általános dolgokat akartak felsorolni) Maui gyakorlatilag anyuci és apuci babérjaival ékeskedik...

"I killed a snake, I buried its guts
Sprouted a tree, now we've got coconuts."

The origin of the coconut (A kókuszdió eredete)
Először is, a dalszöveggel ellentétben nem kígyóról van szó, hanem angolnáról. Másodszor, a sztori legtöbb változata szerint Maui azért öli meg a "kígyót" (aki valójában egy tengeri istenség, Te Tuna), mert kikezd a feleségével. Az angolna-istenség levágott fejéből nő ki az első kókuszpálma.
(Itt egy másik verzió is)


You're welcome.