A mesemondó esete a bukázósassal, avagy így érdemes állatos meséket kutatni

Nagy erőkkel dolgozom a következő népmese-gyűjteményemen, amelyben az állatoké lesz a főszerep. Rengeteg kutatómunka áll már mögöttem az elmúlt egy évben, és szép hosszú listám lett azokból a történetekből - és állatfajokból -, amiket mindenképpen szeretnék beválogatni a kötetbe. Most már ott tartok, hogy fordítom, újramesélem, igazgatom a szövegeket, és fellépni is járok velük, hogy szóban csiszolódhassanak tovább. A legutóbbi sztorival érdekes kalandom volt - gondoltam, megosztom blogbejegyzés formájában. Szeretek kulisszatitkokat elárulni arról, mennyi munka van egy-egy mese mögött.

Elöljáróban:

1. Állatmesékkel Dunát lehet rekeszteni. (Még most, árvíz idején is). Megelégedhetnék annyival, hogy bepötyögöm a Gugliba, "oroszlános népmese", aztán copy-paste, és már van is egy szabadon választott oroszlános mesém. Vannak könyvek a piacon (magyar és nemzetközi szinten is) amik nem mennek ennél tovább. Én viszont hiszek abban, hogy minél több munkát fektetek egy mesébe, annál élvezetesebb lesz a végeredmény, ami az olvasók (mesélők) kezébe kerül. 

És abban is hiszek, hogy ahhoz hogy én magam hitelesen tudjak elmondani egy mesét, értenem is kell azt.

2. A könyv tervezésénél egy sor célt tűztem ki magam elé azzal kapcsolatban, milyen mesék kerülhetnek be a válogatásba. Ezek között szerepel, hogy a mese legyen jó sztori (élvezetes és izgalmas), az állat tűnjön fel pozitív fényben (ne legyen ostoba, gonosz, vagy átkozott), és a mese flórája-faunája passzoljon a kultúrához, ahonnan származik. Ez utóbbira visszatérünk majd.

Következzen a konkrét példa

A történet, amin ma dolgoztam, egy angolai mbaka népmese. Még anno a "Népmesék nyomában a világ körül" kihívás során olvastam, és megragadt bennem. Kimanaueze fia és a Nap és a Hold lánya címen fut. Az alapsztori az, hogy egy nagy hős fia elhatározza, hogy az égből kerít magának men(n)yasszonyt, viszont nem tudja, hogyan juttathatná el a lánykérő levelet az égbe, ezért mindenféle állatot megkér, hogy segítsenek neki.

A mese vonatkozó részében négy állat szerepel:

Mbambi akit az angol fordító Szarvasnak (Deer) fordított,

Soko, aki Antilop lett angolul,

Kikuambi, aki Héja/Ölyv/Karvaly (Hawk) lett (itt már a magyar fordítás is kihívás),

és Holokoko, aki Keselyű (Vulture).

Igazából mivel egyik állat sem segít végül a hősnek, és rövid úton továbbállnak, meg is elégedhettem volna ennyivel. De ha már állatokról szóló könyvet adok ki, a részleteknek is a végére szerettem volna járni. Mivel századeleji brit fordítóknak gyakran minden egzotikus madár sas vagy galamb, és minden párosujjú patás szarvas, fellapoztam a könyv végjegyzeteit, hogy meggyőződjek róla, tényleg ezekről az állatokról van-e szó.

Nyilván nem volt. És innen lett érdekes a dolog.

Mbambi a könyv jegyzete szerint Cephalophus Burchelii. Ilyen állat viszont konkrétan nincs. Már rájöttem a kutatómunkám során, hogy a rendszertani nevek sokat változhatnak száz év alatt, és a könyv 1894-es kiadása óta nyilván Mbambit is újrakeresztelték - csak tudtam volna, mire. (Nem Bambira.) Az tuti biztos volt ránézésre, hogy nem szarvas, mert a Cephalophus a bóbitásantilopokat (duiker) jelöli. Vagyis tudtam, hogy bóbitásantilopot keresek, de hogy pontosan mit, azt nem. Az hamar kiderült, hogy a név William John Burchell brit természettudósra utal. Elkezdtem keresni Burchell és antilop, Burchell és Cephalophus, Burchell és patások keresőkifejezésekkel, míg bele nem futottam egy cikkbe, ami Burchell állattani gyűjteményének katalógusát tárgyalta. Innen lett meg a megoldás: a vonatkozó állat a Sylvicapra grimmia ssp. burchellii, avagy a pusztai bóbitásantilop.

Soko ennél egy fokkal nehezebb volt, mert csak annyit írtak a jegyzetben, hogy ez egy nagyobb antilop, mint az előző, hosszabb szarvakkal. Mivel ez nem mondott sokat, elkezdtem utánanézni, milyen antilopfajok élnek még Angola területén. Abban sem voltam biztos, valóban antilop-e, de az eredeti névre nem találtam semmi infót; szintén kérdésessé vált, hogy a mai Angola határai között kell-e keresni, ezért megnéztem a mbaka nép által lakott területeket is. A környék antilopjait nézegetve belefutottam a vándorantilopba (Antidorcas marsupialis), akire ráillett a leírás. (Fun fact: antidorcas annyit tesz, "nem gazella". Kösz.)

Kikuambi megint rendelkezett latin névvel: Fiscus capelli. Ilyen állat viszont megint nincs - vagyis van, de már nem ezt a nevét használja. Szerencsére találtam egy hasznos oldalt, ami elirányított a mai megnevezéshez, és egy másikat is, ami megadta az angol nevet. Így lyukadtam ki a Lanius humeralis capelli nevű madárnál - ami egyáltalán nem karvaly vagy héja, hanem egy kb. 20 centis kis gébics. Ráadásul itt újabb problémával találtam szembe magam: ennek a szerencsétlen madárnak nincs magyar neve. Közeli rokona, a Lanius collaris, örvös gébics néven fut. Egyes oldalak szerint ő maga is. Végül a meseszövegben maradtam a gébicsnél.

És akkor jött Holokoko, Helotarsus ecaudatus. Róla a gugli elég gyorsan megmondta, hogy szintén nevet váltott, és ma már Teratophius ecaudatus néven fut. Cserébe egyáltalán nem keselyű, hanem... bukázósas. BUKÁZÓSAS.

A fenti mellékvágány nagyjából két órámba került, és az lett az eredménye, hogy találtam négy elég érdekes állatot. Akik mind egysoros szerepet kapnak ebben a mesében.

Első körben azt kellett eldöntenem, hogy milyen névvel hivatkozzak rájuk. Egy népmese szövegétől elég idegen tud lenni adott esetben, hogy "és akkor arra járt a pusztai bóbitásantilop." A bukázósasról nem is beszélve. Emellett szerintem izgalmas, ha az ember találkozik az eredeti nevekkel is. Így végül nagyjából az lett a kompromisszumos megoldás, hogy "arra járt Mbambi, a bóbitásantilop." A többi meg mehet a Megjegyzések rovatba, hogy ne akassza meg az esti mesét.

(Az, hogy mennyi idős gyerekek mennyit fognak röhögni a bukázósason, más kérdés. De legalább Soko megfejtése nem a dikdik lett.)

Miért érte meg mindez tulajdonképpen?

Azért, mert a négy mondat hirtelen egy összefüggő folyamattá nőtte ki magát. Hősünk először egy fürge bóbitásantilopot akar megbízni a levelével, de az antilop szól, hogy az égbe nem tud felszaladni. Ekkor megkér egy vándorantilopot, aki többek között arról híres, hogy nagyon magasra tud szökkenni - de az égig nyilván nem. Ekkor megkér egy madarat, aki tud ugyan repülni, és szeret magas helyeken ülni, de túl kicsi ahhoz, hogy magasra szálljon - végül pedig a bukázósast, aki kifejezetten ügyesen és magasra repül, de még ő is csak félútig jut az égi birodalom felé. 

És ezzel szépen összeáll a kép.

Olyan kép, ami az adott korban és helyen magától értetődő lett volna, az én közönségeim számára azonban ki kell hangosítani. Azzal sem lenne semmi baj, ha négy random állat mondana nemet a hősünknek - de a fenti információkkal szerintem gazdagabb, árnyaltabb, életszerűbb lett a történet.

Mindemellett pedig azt kell mondanom... hogy én ezt egyszerűen élvezem. Élvezem a nyomozást, a kutatómunkát, a felfedezéseket (helló, dopamin), és mivel gyerekkorom óta szeretem az állatokat, bónusz, hogy új, izgalmas és érdekes dolgokat tanulhatok fajokról, amikről még csak nem is hallottam eddig.

Most pedig haladok tovább a második bekezdéshez.

A róka, a holló, a sajt, és Kőhalmi Zoltán

Nemrég megnéztem Kőhalmi Zoltán új önálló standup estjét, Történjen bármi címmel. Amellett hogy vinnyogva végigröhögtem az egészet, különösen klassz volt, hogy osztotta benne a mesemondókat és a régészeket egyaránt. Nekem való műsor. Különösképpen megszólítva éreztem magamat annál a résznél, ahol a népmesék különféle változatain poénkodott. Képzeljük el, vetette fel, milyen lehet A róka és a holló afrikai változata? Felvillantott néhány lehetséges opciót: zebra és zsiráf, oroszlán és nyúl, oroszlán, zsiráf és nyúl... És hozzátette azt is, hogy a két állat közül igazából egyik sem eszik sajtot.

Ezen a ponton már tudtam, hogy utána kell néznem a válasznak.

Naszóval. Az általunk leginkább Aesopus meséi közül ismert sztori (rókával, hollóval, és sajttal) a népmesék nemzetközi katalógusában ATU 57-es számmal szerepel. Ráadásul a népmesei motívumindexben is van saját jelzése: K 334.1 (Holló, sajttal a szájában). Innen már egyszerű volt lenyomoznom a fellelhető afrikai változatokat.
Íme:

A vadkutya és a varjú (Antambahoaka, Madagaszkár)

A varjú csőrében ebben a változatban, sokkal hihetőbb módon, egy darab hús található (spoiler: szinte minden verzióban, amit találtam, hús vagy hal szerepel, a sajt valami fura francia La Fontaine találmány lehetett). A vadkutya hízelgésből azt mondja a varjúnak, ha a hangja is olyan csodás, mint a tollai, akkor nincs hozzá fogható madár a világon. A varjú énekelni próbál, a hús lepottyan.
(Lábjegyzetből megtudtam, hogy a gyűjtő gyanakodott, túl ismerős a mese, és csak az után vette be a könyvébe, hogy meggyőződött róla, igazi népmese a madagaszkári hagyományból és nem La Fontaine koppintás.)

A sakál és a holló (Etiópia)

Sakállal és hollóval, utóbbinak ezúttal egy darab kenyér van a csőrében.

A sakál és a holló II. (Etiópia)

Sakállal és hollóval, ugyanabból a gyűjtésből, csak ezúttal birkahússal, aminek a szagát a sakál messziről megérzi.

A róka és a varjú (Kiembu, Kenya)

Alapjában ugyanaz, csak éppen hússal, nem sajttal.

Az éneklő varjú (Nigéria)

Rókával és húsdarabbal (róka azt hazudja, azért kereste fel a varjút, mert imádja az énekét, és minden nap szívesen hallgatná).

A róka, akinek túljártak az eszén (Zanzibár)

Zanzibáron és Ománban beszélt arab dialektusból gyűjtötte egy nyelvész. Itt a madár egyben maga a kaja is: egy furfangos róka kiszabadítja egy csapdából, de csak azért, hogy ő maga egye meg. A madár erre megkéri a rókát, hogy szólítsa a nevén - és mivel a neve O-val kezdődik, a boldogan kérkedő róka szájából sikerült is kicsusszannia. (Sajnos nem derül ki, milyen madár.)

Extra:

Auac és Lamiran (Fülöp-szigetek)

A mesének egyébként van egy csomó változata Ázsiában és Amerikában is. Ez a szöveg pl. a Fülöp-szigetekről származik. Auac a Héja (hawk?...) sózott halat lop, és Lamiran, a mókus a szokott trükkel szerzi meg tőle. Hogy utána magát a mókust miért nem falja fel a madár, az nem világos.

Ennyi. :) Amúgy ez egy nagyon vicces játék; az egyik kedvenc példám a teknős és a nyúl versenye, amiben a világ körül szinte mindenhol más és más állatok szerepelnek. Legutóbb A Varjúherceg című könyvemben írtam róla, ami tulajdonképpen pont erről szól...

Mesék, amiket mindenki népmesének hisz, pedig nem azok

Szögezzük le jó előre: attól egy mese nem lesz se jobb, se rosszabb, hogy népmese vagy műmese-e. Léteznek csodálatosan megalkotott műmesék éppen úgy, mint csapnivalóan gyatra népmesék, és fordítva. Ami fontos, az az, hogy tudjuk, melyik mese micsoda. Ezzel nem csak az esetleges szerzői jogi problémákat kerülhetjük el (igen, színpadi mesemondásra is vonatkozik a szerzői jog, az etika meg főleg), hanem azt is, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le olyan "ősi legendákból", amiket valójában a 20. században írt valaki.

Utóbbiak közül összeszedtem néhány olyan kedvencemet, amiket különösen gyakran tüntetnek fel hibásan a közösségi médiában:

A két farkas

Sokaknak lehet ismerős rendszeresen megosztott Facebook-idézetekből a "két farkas küzd benned" kezdetű bölcsességmese. Általában "cserokí" vagy nemes egyszerűséggel "indián" legendaként szokták aposztrofálni, kiemelve ezzel is a történet "ősi bölcsességét."

Kép innen

Sok mesemondó és bennszülött aktivista felhívta már rá a figyelmet, hogy ez a történet nem csak hogy nem indián eredetű, de még csak nem is hagyományos: egy Billy Graham nevű baptista prédikátor publikálta először 1978-ban. Eredetileg inuit nagypapával mesélte, de miután az inuitok a körmére koppintottak, átírta cserokíra. Itt található egy remek (angol nyelvű) blogbejegyzés a sztori eredetéről, és arról, miért káros az ilyen fajta hagyományhamisítás.

A Kis Hableány

És vele együtt Hans Christian Andersen legtöbb meséje. Sokszor látom őket még könyvekben is "dán népmese" címszó alatt feltüntetve. Andersen valóban használt népmesei forrásokat, és kora sok más szerzőjéhez hasonlóan írt népmese-feldolgozásokat is, de messze nem csak a dán folklórt vette alapul. A meséi műmesének számítanak, és erősen elütnek a hagyományos meséktől. Nemrég például alaposan beleástam magam Borsószem Királykisasszony történetébe, és felfedeztem, hogy egy svéd népmesén alapul, amelyben a lány egyáltalán nem "igazi, kényes" királykisasszony, hanem egy nagyon ügyes csaló, akinek - a Csizmás Kandúr fonákjára fordított verziójában - a kutyája segít megszerezni a királyfit. Rögtön más lett a történet üzenete...

A negyedik király

Nagyon szeretem ezt a mesét, az egyik kedvenc karácsonyi történetem. Jó tíz évvel ezelőtt kitettem erre a blogra is a saját verziómat. Ahhoz képest, hogy sokszor "karácsonyi legenda" vagy "orosz legenda" címszóval jegyzik, ez a csodaszép mese is irodalmi alkotás, Henry Van Dyke Jr. amerikai író tollából származik.

Helka és Kelén

Erről mostanában elég sokat cikkeztek, de pont ezért érdemes felvenni a listára. Bár mára már mindenki a Balaton legendájaként ismeri Helka és Kelén csodaszép történetét, eredetileg Fáy András publikálta azt 1836-ban, Sió - Tündéres rege címmel (itt olvasható). Lipták Gábor Aranyhíd című könyvéből várt szélesebb körben ismertté.

Magyarul kevésbé ismert példák:

Jumping Mouse - ismét egy remek mese, amit a szerzője "indián legenda" címkével óhajtott eladni, amíg meg nem tiltották neki. Sajnos továbbra is rengeteg feldolgozásban így szerepel. Pedig amúgy nagyon bájos sztori.

A kék rózsa - "Kínai mese" címszó alatt kering az Interneten, sőt, hamarosan regényfeldolgozása is születik majd. Mese a szerelemről és a szabad választásról, esküvőkre kiváló sztori. Ellenben ez sem hagyományos történet, egy Maurice Baring nevű angol író publikálta, itt.

The Dream Hunters - Neil Gaiman és Yoshitaka Amano csodaszép, édes-bús képregényéről sokáig az járta, hogy egy japán népmese az alapja ("The Fox, the Monk, and the Mikado of All Night's Dreaming"). Ezt egyébként maga Gaiman terjesztette róla, amíg sarokba nem szorították a kérdéssel, hogy hol található az eredeti mese, mire be kellett vallania, hogy ő találta ki a történetet. Az ilyesféle információk makacs természetére vall, hogy szerte az Interneten ma is népmese-adaptációként jegyzik és elemzik a kötetet.

Nektek mik a kedvenc műmeséitek?

A mesemondó és a kétismeretlenes házi feladat

Már egy ideje kedvem volt írni egy újabb "kulisszák mögött" bejegyzést, és most végre apropó is akadt hozzá. A Hopp Ferenc Múzeum azzal a bájos kéréssel keresett meg, hogy a hétvégén az indiai Testvérek Napja alkalmából menjek hozzájuk mesélni. A Hopp Ferencben fellépni mindig élmény, én pedig kaptam az alkalmon, hogy kibővítsem a testvérekről szóló repertoáromat.
Az ilyen mesékből sohasem elég.

De mégis, hogyan vág neki a mesemondó egy új, tematikus műsornak?

Két kiindulópontom volt: INDIA, és TESTVÉREK. Az alapvető szempontok persze mindig ugyanazok:
1. Olyan meséket keresek, amik megfognak, tetszenek, legjobb esetben azonnal beléjük szeretek
2. Változatos korosztályok számára kell meséket keresni, mert sohasem lehet tudni, mekkora gyerekek bukkannak fel egy családi programra
3. Legalább fél órát kell kitölteni mesékkel, ami különböző korosztályokkal felszorozva 6-8 betárazott mesét jelent
4. Azért, hogy ne lustuljak el, egy ideje megszoktam, hogy minden fellépésre legalább egy új mesével is készülök, akkor is, ha már van rá kész programom

Először természetesen szétnéztem a saját házam táján. Indiai mesék régóta vannak a repertoáromban, nagyon szeretem őket, ezért átfutottam a jegyzeteimet, akad-e közöttük, amelyik illik a testvérek témájához. Három ilyet találtam kapásból, ezeket félre is tettem, bár a háromból csak eggyel voltam igazán megelégedve (a másik kettőből az egyik hangsúlyosan csak az egyik testvérről szól, a másik mese pedig egy mesemondó saját verziója, amit nem kértem el tőle, ezért nem akaródzik pénzért mesélni). Ezek után megállapítottam, hogy mindenképpen új mesékre lesz szükségem a programhoz, és nekiláttam a kutatásnak.

(Az alábbi lépések eredetileg angol nyelven zajlottak, több találat reményében)

Első kör: Próba, cseresznye
Néha könnyebb témába vágó mesét kifogni, mint várná az ember. Beírtam hát a Google Könyvek keresőjébe nagy optimistán, hogy Indiai mesék testvérekről, és vártam a csodára. Bár pontos eredményt nem produkált a keresés, találtam néhány érdekes könyvet testvéri kapcsolatokról indiai kultúrákban úgy általában, és egy indiai népmesegyűjteményt is, aminek volt "Fivérek és Nővérek" című fejezete, és az Előnézetben bele is tudtam lapozni. Bár egyik mese sem tetszett meg különösebben, legalább nem volt az első kör hiába.

Második kör: Tárulj, szezám
Még mindig a keresés optimista fázisában járunk, amikor remélem, hogy egy-egy jól megfogalmazott kifejezés nyomra vezet majd. Beírom hát a könyvkeresőbe, hogy "nagyon szerette a nővérét" + "népmese". Kapok is pár találatot, Indiát nem kötöttem ki, de a könyvek címein amúgy is rögtön látszik, esélyes-e a kötet vagy sem. Az ígéretes könyveket külön fülecskében megnyitom, később majd végigmegyek rajtuk. Egyelőre végigzongorázom az összes lehetséges opciót ("szerette a nővérét", "szereti a nővérét", "segített a nővérének", "segít a nővérének," "megmentette a nővérét", "megmenti a nővérét", stb., plusz ugyanez fiútesóval, angolul négy különböző he/she kombinációban). Egy egész sor fülecskét nyitok meg a böngészőben.

Harmadik kör: A rosta és a lika
Most jön az, hogy egyesével végigmegyek a könyveken, amik találatot jeleztek. Első kérdés: Van-e hozzájuk előnézet, és ha van, pont azt a mesét végig tudom-e olvasni? Ha nem, jön a második kör: Elérhető-e a könyv (folyóirat) az interneten digitális formában? Itt a segítségemre jönnek olyan oldalak, mint a JSTOR, a HathiTrust, és az Archive.org. Ahol kapás van, ott rögtön el is olvasom a mesét, vagy legalább egy szeletét, hogy érdemes-e tovább bogarászni utána. Az ismertebb típusokat viszonylag kevés mondatból fel lehet ismerni. Most elvetem azokat, ahol a testvérek közül az egyik gonosz, vagy ahol kölcsönösen megölik (esetleg... izé, túlságosan szeretik) egymást.

Negyedik kör: Vissza a gyökerekhez
Mivel a könyves keresés nem hozott különösebben lelkesítő eredményeket (bár néhány "pót" mesét kimentettem belőle), vissza kell térni a mesemondók legjobb barátjához, a Thompson-féle Motívumindexhez. Szerencsére ennek akad kereshető verziója is, ahol be tudom írni, hogy "fiútestvér", és aztán rákeresni az India szóra az eredmények között. Lánytestvérre egyébként 301, fiúra 346 találat van, de persze nem mind Indiából. Kiírom magamnak azokat a számokat, amik ígéretesnek tűnnek a leírásból (pl. H1151.18: Férj kiszabadítja a feleség nővérét egy elefánt fülébe rejtett dobozból).

Ötödik kör: A forrásoknak is vannak forrásai
Thompson bácsiról azt kell tudni, hogy az egyes motívumkhoz tartozó forrásai sokszor más motívumindexekre hivatkoznak. Jelen esetben a Thompson-Balys-féle Indiai Motívumindexre, amit annak idején még az USA-ban jól be is szereztem. A következő lépés tehát az, hogy a kijegyzetelt számokat kikeresem az indiai indexből, és megnézem, milyen forrásokra hivatkoznak. Ezek után már csak a hivatkozott könyveket kell felhajtani (megint csak Archive.org, Hathi, és a többiek segítségével), és megnézni, miről is szól valójában a mese. Jó sok szám kiesik a listáról vagy azért, mert a könyv digitális formában beszerezhetetlen, vagy mert amikor elolvasom, kiderül, hogy a sztori tulajdonképpen teljesen másról szól (vagy véres, vagy ellenséges, vagy túl hosszú, stb.).

[Ezen a ponton körülbelül hat-hét órája tolom a riszörcsöt, egyébként, még jó, hogy nem órabérben fizetnek a megrendelők]

Hatodik kör: Aranyásás
Most, hogy jó negyven-ötven mesén átrágtam magam, kezdenek felsejleni azok, amik esélyesen bekerülhetnek a végleges programba. Volt, ami elsőre megfogott, és felcsillantak tőle a szemeim, azt rögtön félre is tettem (van benne együtt utazó fiú-lány testvérpár, meg varázserőt átadó öregasszony, meg kis sasok). Olyan is volt, ami egy régi kedvenc mesetípusom (az aranyat köpködő királyfiak) egy indiai változata, néhány csinos csavarral, ez is felkerült a válogatott listára (egy királyfi homokvárat épít benne, bónuszpont). Egy másik azért tetszett meg, mert rövid és csattanós, és emberek-állatok testvériségéről szól, szeretem az ilyen tanulságokat. Egyikük esélyes, hogy inkább idősebb gyerekeknek való, de nem tudom otthagyni, két féltestvér harcol benne szörnyek ellen vállt vállnak vetve (úgy, hogy az egyik tesónak az anyja is szörnyeteg volt). Szóval kialakul szép lassan egy kisebb mesecsokor érdekes, izgalmas, új mesékből. Úgy érzem magam, mint a gyöngyhalász, aki gazdag zsákmánnyal tér vissza a mélymerülésből.

Hetedik kör: Mentés másként
A felkészülés persze még csak most kezdődik: Át kell rágni, meg kell emészteni, be kell lakni, meg kell "tanulni" az egyes meséket. Ilyenkor kis színes kartotéklapokra ki szoktam jegyzetelni a legfontosabb pontokat, neveket, és forrásokat, amikről gyorsan át tudom ismételni a mesét, ha kell. Utánanézek a kulturális elemeknek, megnézem, mi is az a "peepul" fa, hol laknak a Nagák, és hasonló részleteket. Utólag felfedezem azt is, hogy a válogatással egész szépen sikerült lefednem a szubkontinenst, a Himalájától Sri Lankáig. Ennek külön örülök. A többi munka már fejben történik: Próbálgatom, ízlelgetem a meséket a fellépésig hátralévő néhány napban, igyekszem kiszínezni, kidolgozni, életre kelteni őket.

Most már én is rettentően kíváncsi vagyok, melyikükre fog sor kerülni a hétvégén...

Tessék, kis sasok

UPDATE: A beszámoló az előadásról itt olvasható!

Miért fehér a hó? (Adventi Mesetár)

Advent alkalmából a Villa Bagatelle minden nap egy-egy mesével kedveskedik a vendégeinek. A mesékkel a Világszép Alapítvány munkájára szeretnénk felhívni a figyelmet. Az adventi naptár bemutatkozó bejegyzését itt találjátok, a meséket magukat pedig a Villa Bagatelle Brótpékségben és a MOM Parkban a Bagatelliniben ingyen vehetitek át! 

Miről szól?

A Miért fehér a hó? című mese egy rövid, ám annál bájosabb bajor történet, amit különösen óvodás és általános iskolás gyerekek szoktak szeretni. A mese szerint a Teremtés idején a Hó láthatatlan volt, másoktól kellett színt kölcsönkérnie, de egyetlen megkérdezett virág sem akarta vele megosztani a színét... kivéve egyvalakit (ezt már a gyerekek is ki szokták találni, de azért mellékelek képet).


Mi fán terem?

Talán van, aki emlékszik még a cikkre, ami néhány évvel ezelőtt bejárta a világsajtót: "500 új tündérmesét találtak Németországban!" (Itt az angol eredeti, itt pedig egy magyar verzió). A cím kissé félrevezető volt ugyan, hiszen a történeteket Franz Xaver von Schönwerth a Grimm testvérekkel egy időben gyűjtötte, de tény, hogy nagyrészt kiadatlan, fiókban kallódó szövegekről volt szó, vagy olyanokról, amikről a legtöbb mesemondó sem tudott. Az angol nyelvű, Turnip Princess (Fehérrépa Királykisasszony) címre hallgató gyűjtemény kapcsán kapták fel a hírt az emberek, hogy léteznek német mesék, amiket nem a Grimm fivérek gyűjtöttek fel (hűűű!). A könyv egyébként telis-tele van jó sztorikkal, ajánlom mindenkinek. A születésnapomra kaptam meg 2015-ben, frissen a nyomdából, és ez a hóvirágról szóló aprócska történet első látásra megfogott.

A mese után kutakodva azt is felfedeztem, hogy nem ez az egyetlen ismert változata. Egy francia nyelvű flamand gyűjteményben is megtaláltam, teljesen véletlenül (ezért érdemes több nyelven guglizni, még akkor is, ha csak a kulcsszavakat értjük).

Hab a tortán

Érdemes eljátszani a mesében szereplő színekkel és virágokkal. Van egy mesemondó tanítványom, nyolc éves, aki minden egyes alkalommal újabb és újabb szereplőket ad hozzá a történethez. Legutóbb például egy undok pöfeteg gombát.

Aki meséli, járjon utána!

Németül:
Franz Xaver von Schönwerth: Sitten und Sagen aus der Oberpfalz (Augsburg, 1858.)
- digitális formában itt találjátok.

Angolul:
Franz Xaver von Schönwerth: The Turnip Princess and Other Newly Discovered Fairy Tales (Penguin Classics, 2015.)

Kétnyelvű (angol-német) tükörfordításban:
Original Bavarian Folktales (Dover Publications, 2014.)

A flamand verzió franciául:
Marcel Van Den Berg: Contes et légendes de Flandre (Flies France, 2015.)