A kagylók mindenre jók (Népmesék nyomában a világ körül 18. - Nauru)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; aki pedig csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Nauru szigetével végül búcsút intünk Mikronéziának, és egyben a 2016-os évnek is: A következő bejegyzés január 7-én várható!

Legends, traditions, and tales of Nauru
A transcript of a series of lectures delivered by Native Teachers
Timothy Detudamo
University of the South Pacific, 2008.

Ennek a könyvnek elkelt volna egy Bevezető, meg egy tisztességes szószedet. Utóbbi volt ugyan, de olyan mérhetetlenül hasznos definíciókat tartalmazott, mint pl. "egy bizonyos típusú fegyver" (ebből volt vagy hat), vagy "egy bizonyos típusú hal" (kösz). A mesékbe ékelt dalokat vagy rigmusokat egyáltalán nem fordították le. Kíváncsi lettem volna arra is, kitől gyűjtötték a meséket, vagy mikor, vagy hogyan... de sajnos nem derült ki. Ami hasznos volt, az a könyv közepén a Legendák és a Mesék fejezetek közé ékelt Életmód fejezet volt, ami leírta a naurui mindennapi élet alapvető mozzanatait. Ezek legalább abban segítettek, hogy a történetek egyes részeit jobban megértse az ember; olyan érdekes dolgokat is megtanultam belőle, mint például hogy Naurun a fogmosás nagyon komoly dolog, minden étkezés előtt vagy után az emberek levonulnak a tengerpartra sós vízzel fogat tisztítani...

Fénypontok

Nauru madártávlatból

Nagyon szépségesnek találtam a naurui teremtésmítoszt. A világ egy kagylóból született, aminek a felső héját óriások emelték fel égboltozatnak. Szerepelt egy égig érő fa is, amire felmászva az egyik istenség leveleket és gallyakat rázott a tengerbe - ezekből lettek a szigetek. Amelyik levél színével felfelé esett a vízbe, az termékeny földdé vált, ami viszont a fonákjával felfelé, azon nincs édesvíz és nem él meg semmi...
Érdekesen gondolkodott az újjászületésről Itijo és Araiman legendája. A halottakat egy nagy kagylóba helyezték; három nappal később kisbaba formájában ismét életre kelt az eltemetett (akit a felesége nevelt fel). Amikor a feleség megunta a rendszeres babázást, és felnőttként akarta visszakapni a férjét, túl sokáig hagyta a kagylóban; azóta nem működik a varázslat...
A túlvilágról is különleges képzeteik voltak a nauruiaknak. A halál után a lélek egy sziklakapun ment keresztül; ha életében bűnt követett el, a sziklák összelapították. Ha valamelyik tabu ellen vétett, a kapun túl egy hibiszkuszfa kapta el az ágaival, és lógatta fejjel lefelé.
Az egyik kedvenc mesém a kötetben Eakeno története volt: Egy istenség szemet vetett egy csinos, ám boldog házasságban élő lányra, és horgászbottal pecázta ki magának a hölgyeményt (a horgot az égből eresztett alá, mindenféle ajándékokkal). Az elrabolt lánynak végül a férje, egy rák, és két kanári segített megmenekülni.
Cápákkal is elég sokat találkoztam a kötetben - volt egy anya, akinek mind a négy fia cápává változott, és egy híres harcos is, Oenani, akinek négy sor éles foga volt. Fregattmadarak is akadtak szép számmal, de bavigációs jel helyett főleg zsákmányként.

Kapcsolatok

Naurun találkoztam a "kezdetben az emberek nem tudtak szülni" mesetípus eddigi legjobb változatával (úgy látom, ez a motívum elég elterjedt egész Óceániában, kíváncsi vagyok, mi lehet az alapja). Deragoe története egy fiatal világjáróról szólt, akit egy istennő segített az útján, míg el nem jutott Nauru szigetére, ahol az asszonyok nem tudtak szülni (pontosabban minden várandós nőn két öregasszony cápafogakkal hajtott végre császármetszést). A kalandos utazás végén Deragoe feleségül vett egy helyi lányt, és a szülés mellett mellesleg főzni is megtanította a bennszülötteket.
Egy másik gyakori motívum, ami ismét visszaköszönt, az a trükk volt, amikor valaki kagylókat tesz a szemhéjára, hogy a sötétben úgy tűnjön, mintha ébren lenne, így tévesztve meg az emberevő szörnyeteget (ez esetben boszorkányt), aki álmában akarja megenni.
Pandóra mítoszához volt hasonló az a történet, ahol az első istenség lezárt kosarakat hagyott hátra az óriásoknak, akik azonban kíváncsiságból egymás után kibontották mind a hármat; az első kettőben élelem volt és kincsek, ám a harmadikból mindenféle bajok és betegségek szakadtak az emberiségre. Természetesen itt is volt legenda a kókuszdió születéséről; a kókuszpálma itt is egy eltemetett férfi (harcos) sírjából fakadt.

Nagyon szimpatikus volt az égigérő paszuly naurui verziója (Egigu Fája). Itt egy lány mászott fel az égbe, és találkozott az égitestek öreganyjával, aki egy kagylóba rejtette a fiai elől. A lány végül a Holdhoz ment feleségül, és a hold foltjain látszik, ahogy a férje magához öleli őt.
(A meséből még bélyeg-sorozat is készült, lásd balra)

Hova tovább?
A Salamon-szigetekre. Pápua Új-Guinea után ismét visszatérünk Melanéziába.

Kiribati tündérmesék (Népmesék nyomában a világ körül 17. - Kiribati)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK vadonatúj Facebook oldalán is! Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Előre megjegyztem, hogy Kiribati nem egy sziget, hanem egy sok kis szigetből álló ország.

Tales of Kiribati
Iango Mai Kiribati / Stories from Kiribati
Peter Kanere Koru, Ginette Sullivan
Institute of Pacific Studies of the University of the South Pacific, 1986.

Ismét egy rövidke kötetet sikerült csak beszereznem - mindössze kilencven oldalas, vagyis annak is inkább csak a fele, mert az előzőekhez hasonlóan ez is kétnyelvű kiadvány. Összesen nyolc mese található benne, három mesemondótól. Mindhárman nők, egyébként, és nem csak a fényképük szerepelt a tőlük gyűjtött mesék előtt, hanem egy-egy rövid életrajz is; amennyire rövidke a könyv, annyira igényes kiadás. Minden oldalon a bal hasáb kiribatiul (?), a jobb hasáb pedig angolul van, és a szöveget itt-ott rajzolt illusztrációk és fekete-fehér fényképek szakítják meg, bemutatva a szigetek kultúrájának jellegzetes elemeit.

Fénypontok

Két kedvenc mesém volt a nyolcból. Az egyik a Kinibura és az Oroszlánok névre hallgatott, és egy fiúról szólt, akit oroszlánok fogadtak örökbe és neveltek fel. Különösen tetszett benne az a rész, amikor a vadonból visszatérő hétéves fiút a húga tanította meg beszélni. Az oroszlánok továbbra is segítették a nevelt fiukat, sőt, az egész családját, mindenféle mágikus módokon.

Kiribati címere

A másik mese, ami bejött, az Atutababa és a három nővér című volt, melyben Atutababa, egy gonosz boszorkány, csapdába csalt három lányt (mindhármukat Ikuikunak hívták: Első Ikuiku, Középső Ikuiku, és Utolsó Ikuiku). A lányoknak mindenféle kalandok árán sikerült csak megmenekülnie az emberevő banyától. Egyszer például egy fára másztak fel előle - és miközben a banya vágta a fát, a lányok a lombok közül pisiltek lefele, hogy a fa növekedjen és gyógyuljon vágás közben. Máskor meg egy hatalmas kócsag (már megint a kócsagok...) mentette meg a lányokat. Kalandos történet volt, és talán az egyetlen, amin nem éreztem európai beütést.
(Egyébként a könyv borítóján is ez a mese látható)

Kapcsolatok

Pawpaw gyümölcs

A legtöbb történeten érezni lehetett némi európai avagy amerikai hatást. Voltak bennük például oroszlánok, medvék, gyémánt gyűrűk, és égbe nyúló paloták... Volt egy "vitéz szabólegény" változat, ahol egy legény két óriást tett lóvá a szokásos trükkökkel (kőből vízfacsarás, stb.), meg egy "mágikus menekülés" is (ami népszerűnek tűnik a világnak ezen sarkában). Utóbbi annak ellenére, hogy a szokásos "Rózsa és Ibolya" formát követte, eléggé helyi ízű volt - a fiúra kiszabott egyik feladat például az volt, hogy verjen le egy papaját a király fájáról, de nem sikerült neki, mert egy hatalmas százlábú kuksolt a gyümölcsön. Ebben a mesében egyébként ördög vagy démon helyett a Kártyák Királya, valamiféle mitikus, játszani szerető szellemlény volt a főgonosz.

Hova tovább?
Nauru szigetére.

Vitorlással mesétől meséig (Népmesék nyomában a világ körül 16. - Marshall-szigetek)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; aki pedig csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Továbbra is Mikronézia szigetvilágában kalandozom. 

Stories from the Marshall Islands
Bwebwenato Jan Aelon Kein
Jack A. Tobin
University of Hawaii Press, 2002.

Eddig ez volt talán a kihívás legnehezebb olvasmánya. Nem mintha különösebben hosszú lett volna (az oldalszám csalóka, mert sok mese két nyelven, angolul és marshalliul (?) is benne van a kötetben), cserébe viszont a végleteking tudományos igényű. Kilencven népmese, mítosz, és legenda található benne, és mindegyikhez bőséges lábjegyzetek, kommentek, zárójelek és zárójeleken belüli szögletes zárójelek tartoznak. Rengeteg nyelvészeti információt zsúfolt a szerző magukba a meseszövegekbe, ami néha érdekes (pl. az ég színe napkeltekor és naplementekor: mel), máskor viszont kifejezetten zavaró. Ennek ellenére rengeteget tanultam a könyvből a Marshall-szigetek kultúrájáról, történelméről, szokásairól, valamint - megint csak - flórájáról és faunájáról is.

Fénypontok

Vitorlás, fregattmadárral

Nagyon tetszettek a hajózással, navigálással kapcsolatos legendák. Az egyik például arról szólt, hogy egy Loktanur nevű asszonynak tizenkét fia volt, akik versenyt eveztek egy közeli szigetig. A tizenegy legidősebb fiú nem akarta magával vinni az anyját, mert nagy batyut hurcolt magával, és féltek, hogy lelassítja őket. A legkisebb fiú hívta csak meg a fedélzetre - és ekkor kiderült, hogy a batyu valójában a világ első árboca és vitorlája. A mese részletesen leírja, hogyan szerelték össze, és hogyan tanította meg az anya vitorlázni a legkisebb fiát, aki természetesen ezek után minden bátyját maga mögött hagyta.
Egy másik legendának a navigálás kezdeteiről szintén női főhőse volt, Litarmelu nevezetű, akit egy titokzatos hajóban érkező titokzatos férfiak tanítottak meg tájékozódni a tengeren. A mese hosszú volt, és abból állt, hogy a lányt csukott szemmel vontatták fel-alá a szigetek között, majd néha felébresztették, és meg kellett állapítania, hol vannak éppen - a hullámokból, a víz állásáből, színéből, stb. A nagyon részletes és érdekes történet célja eredetileg az volt, hogy továbbadja a tájékozódási pontokról szóló évszázados tudást. Egyébként több ilyen történet (ikid - mese-ének) is volt a kötetben, amik felsoroltak minden apróságot, amit a tengerjáró népek megfigyelnek - itt ugrálnak a delfinek a vízből, itt fészkelnek a fregattamadarak, itt van egy polip formájú szikla, stb.
Volt egy nagyon érdekes töréntelmi legenda is, ami a bennszülöttel oldaláról mesélte el egy 1883-ban megfeneklett amerikai hajó történetét. Külön jó volt, hogy a szerző mellékelte a hajónaplót a történet másik felével... (a találkozás egyébként, az amerikai tengerészek pánikolása ellenére, barátságosan zajlott).

A fregattmadár fontos
navigációs jel

Több verzióban is szerepelt a könyvben egy Apály című történet, melyben két asszony megsütött egy polipot - mire a polip gigantikus méretű anyja előjött a tengerből bosszút állni, de a két asszony kemény küzdelemben legyőzte és feldarabolta. Érdekes volt az a mese is, ahol egy démon felvette egy asszony alakját, és a férjnek el kelett döntenie, a két egyforma feleség közül melyik az igazi... az érdekes az volt a sztoriban, hogy (egyértelmű jelek ellenére, pl. a démon nem tudott tüzet rakni) rosszul választott, és az igazi feleség sokáig száműzetésben élt, míg ki nem derült az igazság.
Nagyon tetszett a kezdő teremtésmítoszban az a mozzanat, amikor két istenség a teremtés után hosszas munkával színesre tetoválta az összes élőlényt. Mindig mondogatják, hogy az eszkimóknak mennyi szava van a hóra - ugyanebből a teremtésmítoszból most megtanultam, hogy a Marshall-szigeteken a kókuszpálma és a kókuszdió minden egyes növekedési fázisára más nevet használnak. Természetesen itt is volt helyi trickster, Etao nevezetű.

Kapcsolatok

Maui november óta
már Disney hős is

A legérdekesebb kapcsolat, amit a könyvben találtam, nem hasonlóság volt, hanem egyenesen látogatás: Egy legenda arról szólt, hogyan látogatta meg Maui, a híres-neves polinéz trickster, a Marshall-szigeteket, hogyan versenyzett helyi varázslókkal... és végül hogyan ölték meg. Ritkán látok olyat, hogy egy nép trickstere felbukkanna egy másik nép meséiben. Nyilván volt kulturális eszmecsere a sok tengerész között az évszázadok során (meg gondolom az sem véletlen, hogy itt Maui húzza a rövidebbet). Természetesen a marshalliaknak is megvolt a maga "tenger alól szigeteket halászó" legendája, úgyhogy nem maga Maui volt az egyetlen polinéz kapcsolat.
Ebben a könyvben is volt egy "varázslatos menekülés" jelenet az Anidep legendája című mesében (anidep egyébként nem név, hanem egy labdajáték). Itt a menekülő lány kókuszdiókat dobált hátra a válla felett, amikből hangyák özönlöttek ki. Mivel a démon nagyon szerette a hangyákat, mindig megállt egyenként összecsipegetni őket... (mint a magyar boszorkányok a mákkal, vagy a kelta tündérek a sóval).
A fiú, aki találkozott Jebróval című mesében egy halászfiú összefut a Fiastyúk (Jebro) csónakjával a tengeren (hét egyforma halász ül benne), és ajándékba kapja tőlük az örök élet titkát - amit nem mondhat el senkinek. Amikor megszegi a parancsot, látványosan megöregszik, és porrá omlik össze. Sok hasonló mese létezik szerte a világon.
A Maldív-szigeteki mesegyűjteményben találkoztam történetekkel, melyekben egy démon-asszony egyik szigettől a másikig tudta nyújtani a nyakát, hogy embereket faljon fel - itt is volt egy hasonló (Az asszony Kole szigetéről), ahol a saját fiai menekültek a démon elől, miközben darabokat harapott ki a szigetekből.
Volt emellett egy teljesen random, fára mászó polip is az egyik mesében ami ezt a városi legendát juttatta az eszembe.

Hova tovább?
A Kiribati Köztársaságba.

Az ősök képregénye (Népmesék nyomában a világ körül 15. - Palau)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; aki pedig csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Kezdek olyan helyekre kalandozni, ahol erősen keresgélni kell, ha mesegyűjteményt akar találni az ember - ezért aztán Palauhoz rögtön két könyvet is olvastam, mert mindkettő nyúlfarknyi volt. Az elsőt online szedtem össze, a másik füzetecskét pedig szkennelve küldtek el nekem a Hawaii egyetemi könyvtárból...

The Palauan handicraft guidebook, and 30 Storyboard stories
Goree Ramarui, Rita Limberg
Palau Community Action Committee, 1970.
(Online itt olvasható)

Picike füzet, mindössze 24 oldalas, de ennek ellenére 30 mese található benne, rövidített formában - ám amilyan nyúlfarknyiak, annyira szórakoztatóak is. Valamiféle turista-brossúra lehetett eredetileg, mert Palau hagyományos kézműves termékeinek felsorolásával indul.

Palauan folk tales
Economic Development Department, Trust Territory Government, 1971.

Szintén picike füzet, mindössze 8 oldal, 22 mesével. Ezek is rövidítve vannak. A két kötet között nagyon sok volt az átfedés, és nem véletlenül.

Palau kézművességének leghíresebb eleme az ún. storyboard-művészet - történeteket elmesélő, képregény-szerű faragványok, melyek eredetileg a gyűlésházak gerendáit díszítették, de ma már kicsinyített formában is kaphatók. A harminc (huszonkét) mesét a kétszáz leggyakrabban faragott történet közül válogatták ki - bár a szövegek rövidkék, felsorolnak minden olyan elemet, amit a gerendákon fel lehet belőlük ismerni. Az alábbi képen például az a történet látható, amelyben egy varázslatos, üreges kenyérfa ágain keresztül gyűjtik az asszonyok a halakat (egészen addig, amíg irigyek nem lesznek a fa istennőjére, és el nem rontják az egészet). Még mondja azt valaki, hogy a képregény nem ősi műfaj...
(Mivel a két könyvben jórészt ugyanazok a mesék voltak felsorolva, innentől egy forrásként kezelem őket)

Kép innen

Fénypontok
Az egyik kedvenc mesém egy nőcsábászról szólt, akit a falu férfiai gyávasággal vádoltak  meg. Ngiratumerang, a megszégyenített szépfiú, keresett magának egy híres mestert, megtanult harcolni, és a következő csatában legyőzte az ellenség öt legjobb harcosát. A mesternek úgy bizonyította, hogy van bátorsága a tanuláshoz, hogy felmászott egy magas és vékony bételfa tetejére, amíg egészen fejjel lefelé nem hajlította...
Egy másik nagyon jópofa történet arról szólt, hogy Csontváz és Bőr régen testvérek voltak - egészen addig, amíg menekülniük nem kellett egy támadás elől, amikor is Csontváz, hogy ne lobogtassa maga után a tesóját, felvette Bőrt, mint egy pulóvert.

Dugong

Nem ez volt az egyetlen vicces sztori a gyűjteményben - akadt egy olyan is, ahol két istenség úgy harcolt, hogy mindenféle tengeri lényeket (többek között nyúlhalakat) vagdostak egymás fejéhez... Egy másik, nagyon bájos mesében pedig egy lány és egy fiú úgy ismerték fel a tengeri teknősök 15 napos költési ciklusát, hogy egy éjjeli találkájuk során eltűnt a lány fűszoknyája, és 15 nappal később került meg, amikor egy teknős kivonszolta magával a tengerparta. Még a dugongok születéséről is akadt egy történet, amelyben egy egyedülálló anya egyedülálló leányanya lányát addig szekálta, amíg a lány a tengerbe menekült és inkább dugonggá változott.

Kapcsolatok

Kép innen

Egy Pápua Új-Guinea-i meséhez nagyon hasonlót találtam itt, ahol egy egyedülálló anyát egy ember és egy repülő (ebben az esetben bagoly) gyereke szabadított meg egy emberevő kígyótól. Az előző könyvben már olvastam a palaui pénz legendáját, de itt is megjelent, kicsit más formában. Palau hagyományos pénze mindenféle gyöngyökből és kagylódarabokból áll; azt viszont nem tudtam, hogy a közeli Yap sziget legendás, óriási, kőből faragott pénzérméit is innen szállították.
Ismét szembejött a "nők régen nem tudtak szülni" történet, mint Mikronéziában, de itt egy lány helyett egy terhes asszony pók-isten férje tanította meg az embereket a szülészetre. Szintén volt megint "harapós hüvely" mese, ezúttal kagylók helyett két éles fogú angolna lakott a hölgy szoknyája alatt... Találtam emberevő kócsagot is, sőt, ebben az esetben a kócsag-szörny legyőzője is a kócsagoktól leste el, hogyan kell három ugrás után ledöfni valakit egy dárdával (mert hogy ők így halásznak). Szintén ismerős volt valahonnan az a mese, ahol egy öreganyó véletlenül megfürdött az Örök Fiatalság Vizében - de amikor az unokái rémülten elmenekültek az ismeretlen fiatal nőtől, inkább visszament a vízbe, és visszaváltozott anyókává (azóta nincs fiatalító víz). Tudom, hogy olvastam már valahol, de nem ugrik be. Ha valakinek ismerős, kiabáljon.

Hova tovább?
A Marshall-szigetekre. Szép lassan körbehajózom Mikronéziát...

Emberevő kócsagok, bálnaevő polipok (Népmesék nyomában a világ körül 14. - Mikronéziai Szövetségi Államok)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; aki pedig csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Mikronéziával érdekesen jártam, ami a könyvválasztást illeti. A legtöbb mikronéziai mesegyűjtemény ugyanis földrajzi alapon tartalmaz meséket, egy kalap alá véve a Szövetségi Államokat és néhány különálló szigetországot is, mint például Palau vagy a Marshall-szigetek. Ebben a kötetben néhány kivételtől eltekintve azonban főleg olyan történetek voltak, amit a Szövetség szigeteiről származnak, úgyhogy végül még mindig ez volt a legjobb opció a kihíváshoz.   

Micronesian folktales
Roger E. Mitchell
Asian Folklore Institute, 1973.

Megint csak néprajzos kiadás, annak megfelelő tudományos színvonallal. Részletes bevezető Mikronézia történelméről és kultúráiról; részletes jegyzetek a könyv végében minden egyes meséhez, mesemondó nevével és gyűjtési adatokkal együtt (a kötet a szerző saját gyűjtése). 81 hagyományos történetet tartalmaz, főleg társdalami kapcsolatok szerinti bontásban (Udvarlás; Házastársak; Testvérek; Szülők és gyerekek; Szellemek és emberek; Állatok és emberek, stb.). A szövegek itt-ott darabosak voltak, mert szóbeli mesélésből lettek átírva, de nagyon élveztem a sok részletet Mikronézia flórájáról, faunájáról, és szokásairól (beleértve a szexualitást is, pedig az sokszor tabutéma). Nem volt könnyed olvasmány, ellenben minden egyes történetből tanultam valami újat.

Fénypontok 

Tudom, nem polip, ez van

A kötet egyik leglátványosabb története a Bálna és Polip Csatája című mese volt, melyben a polip kisfiát azzal csúfolták a bálna gyerekei, hogy az apja gyenge és gerinctelen. Polip erre kihívta Bálnát egy párbajra, és a korallok közé bújva, a színét elváltoztatva lesben várt rá. Ezen a ponton azt hittem, hogy egy trickster-történettel van dolgom... Amíg a polip elő nem ugrott, meg nem ragadta a bálnát az összes karjával, és ízzé-porrá nem törte az ellenfelét egy látványos, epikus tengeri csatában. Hoppá.
Mikronéziának egyébként természetesen van trickstere, kettő is: Az egyik a Patkány, a másik pedig egy Olofat nevű istenség. Utóbbiról találtam egy nagyon jópofa sztorit, amiben visszaszerezte egy törzsfőnök fiának ellopott szemeit (mert hogy a fiú fürdéskor ki tudta venni őket, hogy nem csípje a sós víz).
Itt is találtam legendát a kókusz eredetéről; a sztori csúcspontja az volt, amikor az istenek búcsúbulit rendeztek annak a társuknak, aki vállalta, hogy emberként születik újjá, hogy a halála után kókuszpálma lehessen. Volt természetesen sellővé változó lány (tengeri népnél hogy a csudába ne lenne), meg delfinbőrüket levető barátságos szellemlányok is. Utóbbiban az volt a jó, hogy ők választották a fiút (és nem fordítva), és olyan varázsszerrel ajándékozták meg, amelyet delfinek és bálnák gyógyítására lehet használni.

Csinos csirke

Tudtam értékelni azt a mesét, amely a Madarak udvarlásáról szólt, és arról, hogy egy lányt a szülei a csinos csirkék helyett a szorgos kócsagokhoz akartak házasítani. A történet végén a lány hozzávágta az útibatyuját a vőlegényéhez, és visszament a csirkék szigetére. Mert neki ők tetszettek. És boldogan élt. A kócsagokról egyébként nem volt túl jó véleménye a legtöbb történetnek - még olyan mesét is találtam, ami egy óriási, emberevő kócsag legyőzéséről szólt.
Egy meglepő legenda szerint régen az emberek nem tudták, hogy működik a szülés: Minden nőn császármetszést hajtottak végre (amit az anya nyilván nem élt túl), amíg egy más szigetről érkezett lány el nem magyarázta, hogy szülni természetes úton is lehet. Hasonlóan sötét, ám nagyon megható történet szólt egy egyedül hagyott anyáról, aki belehalt a szülésbe, de szellemként továbbra is gondot viselt a fiára a többi hasonló szellemmel együtt.
Elég sok (számomra) humoros mozzanat is akadt a könyvben. Volt például egy "ellopott feleség" sztori, amelyben az eredeti férj úgy állt bosszút a vetélytársán, hogy elbújt a vacsorára felszolgált táró-pürébe, és méreggel a szájában kézen harapta az illetőt... Cuki mozzanat volt, amikor egy jószándékú szellem a szájában szállított friss vizet egy szigetre, de útközben megállt táncolni, és a táncpartnere úgy megcsiklandozta, hogy kiköpte az egészet (azóta nincs is édesvíz Onari szigetén).Volt egy mese egy ostoba navigátorról, aki szó szerint vette, hogy melyik csillagot kell követnie, és a kenu végébe állva addig emelete az orrát az ég felé, míg el nem süllyedt. A könyv "WTF" fénypontja az a sztori volt, melyben egy megölt, széttépett óriásból csak az végbele maradt meg érintetlenül, és sodródott ki egy tengerpartra. A mese figyelmeztetéssel zárult, hogy senki se merjen járszadozni az óriás rózsaszín végbelével, mert nagy baj lehet belőle...

Kapcsolatok

Az egyik legmeglepőbb kapcsolat az Elfogott szeretők történet volt, amely majdnem egy az egyben tükrözte Árész és Afrodité csapdába ejtését. Itt az aranyháló helyett, amit Héphaisztosz ejtett a szeretőkre, szúnyogháló szerepelt (ami a mikronéziai mindennapi élet része). Ismét találtam egy változatot a nyúl és a teknős versenyfutására - ezúttal a remeterák és az árcsőrűcsuka (angol nevén needlefish) versengett egymással, és az előbbi javára dőlt el a történet. Az Ellopott Hold című mesében egy fiúnak a holdat kellett lehoznia az égből, hogy feleségül vehesse egy törzsfőnök lányát. A holdlopás nem csak a Pápua Új-Guinea-i mesékre emlékeztetett, hanem volt benne egy hát mögé dobálós, erdővé változós klasszikus üldözési jelenet is.
Találtam egy mesét, amelyben Olofat, a trickster lárva formájában megitatta magát egy főnök lányával, hogy a család közelébe férkőzzön - ez azért volt érdekes, mert az északnyugati parti indiánoknál a Holló teszi ugyanezt. Volt egy érdekes "Jancsi és Juliska" történet két kislánnyal - az őket hizlaló boszorkányok azonban még időben rájöttek, hogy rokonságban állnak, és evés helyett felnevelték a gyerekeket. Volt természetesen sziget, amiről kiderült, hogy valójában óriási hal (szerintem jórészt minden tengeri népnek van ilyen sztorija), vízenjárás (varázslat segítségével), és angolna-szerető is, amivel legutóbb Timor szigetén találkoztam. Pápua Új-Guinea után itt is volt egy sztori bennszülöttekről, akik ételnek nézték a kereskedőktől vásárolt lúgos szappant. Több helyen találkoztam már óriási, mechanikus madarakkal, amelyeket egy-egy elrabolt feleség vagy királykisasszony kiszabadítására használnak - itt is felbukkant egy ilyen szerkentyű. Jót kuncogtam a Fehérlófia buzogány-visszadobálós versenyének mikronézia változatán (itt a vihar-óriások kenujába dobálták vissza a ballasztköveket). Volt egy "harapós hüvely" erotikus népmese is - harapós hüvelyekkel (vagina dentata) több természeti nép meséiben is lehet találkozni. Itt fogak helyett éles kagylók voltak a hölgy titkos fegyverei...

Hova tovább?
Palauba. Palaura?... Palau kicsi szigetországába.