Hetedhétfő: Barátságos emberevők

A mai nappal folytatódik a Hetedhétfő magyar mesemondói körblogolás! Minden hétfőn új témával jelentkezünk, melyet ki-ki a saját blogján fejt ki bővebben. Az eddigi bejegyzéseimet itt találjátok. A többi résztvevő mesemondó blogjait a bejegyzés végén linkeltem.

E heti témánk: "Kedvenc mesebeli szörnyek"


Kedvenc szörnyem, mint minden mesemondónak, elég sok van; és sok olyan kedvenc mitikus lényem is, akiket nem szívesen sorolnék a "szörny" kategóriába. Mára egy olyan példát tartogattam, amivel nemrég találkoztam először, a Népmesék nyomában a világ körül sorozat kapcsán. Egy dusun népmesegyűjteményben bukkantam rá a tanikra, és az ő különleges étkezési szokásaikra. Így Halloween környékén különösen témába vágnak. 

Borneói vadászkutya, innen

A tanik, vagy tani kutyák, a dusun hiedelemvilág dzsungellakó lényei. A saját birodalmukban emberként élnek, házaik és családjaik vannak; amikor azonban halandó emberek közé merészkednek, vagy a sűrűben riogatják az arra játókat, kutyaszerű a megjelenésük, és a hangos ugatásukról lehet felismerni őket. 

Ha valaki nem tudná, mi az a kurkászás

Ami a tanikat igazán hátborzongatóvá teszi, azok az étkezési szokásaik - ugyanis ghúlokhoz és más keleti lényekhez hasonlóan leginkább emberi hullákat esznek. "Rizs és zöldségek" helyett férgeket falatoznak emberi fülekkel és szemgolyókkal, lábszárcsontokat használva evőpálcikának; bétel-levelek helyett emberi szíveket, májakat, és agyakat rágcsálnak vacsora után. Víz helyett vért isznak, és dohány helyett emberi szőrzetet égetnek cigarettában. Amikor pedig egymást kurkásszák (ami közösségi szórakozás a számukra, mint a majmoknál is), tetvek helyett skorpiókat és százlábúkat piszkálnak ki a fürtjeik közül.

Csimaszt, valaki?

A szörnyű étrend ellenére a tanik egyáltalán nem ellenséges népség. A közéjük tévedő emberekkel, ha udvariasak, kedvesen és barátságosan bánnak, sőt, meg is jutalmazzák őket, ha van merszük a skorpiókat és egyéb rondaságokat kikotorni a hajukból. Egy olyan mesével is találkoztam, amelyben a tanik közé tévedt lány elborzadva tiltakozott a felkínált férgek és emberi maradványok ellen - mire a tani anyuka udvariasan megkérdezte, mit enne inkább, és hozott neki halat (majd lepisszegte a tani gyerekeket, hogy más ételére nem illik undorkodni). Az udvariatlan, goromba látogatókkal szörnyen bánnak el, ám akit a szívükbe zártak, az később is számíthat rájuk. Buncu kisasszony, az egyik mese főhőse, még az esküvőjére is meghívja a tani fiúkat, akiket a bátyjaiként mutat be a vendégseregnek.   

Ha már emberevő szörnyekről van szó, a tanik kifejezetten barátságosak. 

(Külön érdekes megjegyezni, hogy Borneó szigetén valóban létezik egy dzsungellakó kutyafajta, amit tudományosan eddig még nem sikerült leírni)

***

Látogassátok meg a többi mesemondót is!

Lovranits Júlia
Varga-Fogarasi Szilvia

Na de kik azok a dusunok?... (Népmesék nyomában a világ körül 9. - Brunei)

Hosszas nyári szünet után visszatér a Népmesék nyomában a világ körül sorozat! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; aki pedig csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.  

Brunei egy kicsit nyögvenyelősre sikerült: A kötet nagydarab, nehézkes, kézzel gépelt, és ráadásul csak könyvtárközi kölcsönzéssel volt beszerezhető. Ennek ellenére tartogatott azért néhány pompás meglepetést. 

Dusun Folktales
A collection of eighty-eight folktales in the Dusun language of Brunei with English translations
Eva Maria Kershaw
University of Hawaii, 1994.

A könyv több, mint háromszáz oldal, aminek a fele ugyan dusun nyelven van, de azért így is lassan vergődtem át rajta, főleg mert a tükörfordítás sokszor nem adott magyarázatot rá, mi a frász is történik éppen a mesében (azért néha akadtak lábjegyzetek). Nyolcvannolc történetet vonultat fel Borneó egyik bennszülött népe, a dusunok hagyományaiból. Mindenképpen fontos és értékes kötet, főleg, mert ez volt az egyetlen mesegyűjtemény, amit Bruneiből sikerült összevakarnom; a szerző saját bevallása szerint a gyűjtés idején a Brunei állam nem támogatta a bennszülött nyelvek oktatását vagy hagyományaik fenntartását, ezért is publikálta a meséket mindkét nyelven, mintegy visszaadva őket a közösségeknek. A dusun nyelvnek a publikálás idején (1994) mindössze ötven évet adott a kihalásig.
Miven néprajzi kiadvány, minden szó szerint van lefordítva benne, csiszolgatás nélkül, és akad elég sok pajzán és felnőtt téma is.

Kapcsolatok

Jót kuncogtam annak a mesének a dusun verzióján, ami Európában leginkább A brémai muzsikusok néven fut. Itt a sokkal szórakoztatóbb Egy darab fekália kalandozni indul címre hallgatott; főhősünk lefelé sodródva a folyón kalóznak képzelte magát, és egy skorpió, valamint egy százlábú segítségével sikerült is pánikot keltenie egy kiszemelt ház lakói között. Voltak természetesen Törpeszarvas-mesék dögivel, némelyik bájosabb mint mások (nem voltam különösebben vevő a "Törpeszarvas megerőszakol egy parasztasszonyt" sztorira, például). A kínai és a burmai gyűjtemény után itt is visszaköszönt a lány története, aki óriáskígyóhoz ment feleségül, és a nászéjszakán szépen lassan bekebeleztetett. Voltak citromból született tündérlányok és kígyóbőrüket levető hercegek is bőséggel.
Személyes kedvencem volt a Buncu kisasszony a tanik földjén, a Holle Anyó dusun változata, amelyben egy lány gusztustalan és piszokban élő, de amúgy barátságos természetfeletti lények világába tévedt, és nem csak kincsekkel, de hűséges (bár kicsit rakoncátlan) fogadott fivérekkel is tért vissza onnan. Fogadok, hogy remek Miyazaki film lenne belőle.

Fénypontok

Érdekes volt a Hogyan kérték az emberek, hogy meghalhassanak című mítosz, amelyben a halál nem valami véletlen baki, vagy isteni csapás következményeként lett a világ része, hanem egyenesen az emberek kérték, és kapták, ajándékba az égiektől, mert túlnépesedett a föld. Hasonlóan jó sztori, és szép természeti kép volt annak a legendája, hogyan hozza el a vándorló csörgőmadár (dollarbird) minden évben a gyümölcsérést Borneóra.
Szintén természetközeli és érdekes mese volt a Vaddisznó királykisasszony, amelyben egy vadász az emberré váló vaddisznók földjére csöppent, és gyógyítóként tanulta meg, hogy a prédája is úgy érez, mint az emberek. A bátyja, aki nem fogadta be ugyanezt a leckét, csúnya véget ért (nyilván).
Menő jelenet volt az, amikor egy természetfeletti erejű ikerpár egy hatalmas, pengékkel felszerelt búgócsigával győzött le egy gigantikus emberevő sast; és az is, amikor egy okos lány úgy álcázta ősöreg anyókának magát, hogy mindenféle állatoktól és növényektől kért kölcsön külső jegyeket (pl. piros szemet, vastag combokat, fehér hajat, stb.). Találkoztunk Kámfor Asszonnyal (a kámfor állítólag fontos eleme volt a dusun kereskedelemnek), és azt is megtanultam, hogy sok mesében azért pont öt testvér fordult elő a klasszikus hét, három, vagy négy helyett, mert az ember öt ujjáról voltak elnevezve (hogy a mesemondónak is egyszerű dolga legyen...).
A legfontosabb részlet viszont az volt, hogy megtanultam, milyen hangja van annak, amikor valakit pofán rúg egy teknős. Ilyen:

(Az angol fordítás szerint legalábbis)

Hova tovább?
A Fülöp-szigetekre, tengeri úton. Hála az égnek a könyv már megvan (egy antikváriumban találtam), és sokkal karcsúbb, mint ez a kötet volt...