Titkos helyek Rómában 1. - Bacchus szentélye a Forumon

Utoljára kilenc éve jártam Rómában. Előtte pedig hét évvel. Előtte pedig egész gyakran, az egyetemi ásatások miatt. Először 2005-ben. Húsz éve kapcsolódom ehhez a városhoz régészként, utazóként, mesemondóként. Jártam itt a férjemmel, az osztálytársaimmal, más mesemondókkal, egyszer a nagymamámmal. Voltam ásni, nyaralni, fellépni, könyvhöz információt gyűjteni. Most, az ostiai FEST konferenciát követő két napon, nézelődni, egyedül, átutazóban, rekkenő hőségben. Szívet melengető visszatérés volt.

Ez a virágárus kocsi már 20 éve is ott állt
ugyanazon a sarkon, amikor először mentem
Rómába. Azóta is megvan, és ez nagyon
boldoggá tett :)

Nem tudom, kitől származik az idézet, amit egyszer egy helyi mesélőtől hallottam: "Aki egy hetet tölt Rómában, az alaposan megismeri a várost. Aki egy hónapot tölt itt, az kicsit megismeri. Aki egy évet tölt itt, az sohasem fogja megismerni." Még nem tartok egy évnél, de átérzem a lényeget. A legtöbb híres helyen jártam már, és vannak kedvenc pontjaim is, ahová vissza-visszatérek. De akárhányszor járok a városban, nem telik el úgy nap, hogy újabb és újabb varázslatos meglepetések ne érnének. Ezúttal sem volt másképp. Anélkül, hogy részletesen leírnám mind a két napot, a következő bejegyzésekben megemlítek néhány új felfedezést, amikre sokáig emlékezni fogok.

A Forumon sokszor jártam már. Az első években, amikor meglátogattam, még kerítés sem volt körülötte, szabadon, ingyér lehetett bóklászni, és a kora reggeli órákban nem is járt arra senki. Azóta persze lett kerítés, jegyiroda, háromszori átvilágítás. Ennek ellenére nem hagyom ki soha, ha arra járok. Idén úgy esett, hogy pont délben sikerült a kapuhoz keverednem; gondoltam, keresek valami árnyas helyet, és elfogyasztom a szendvicsem szép nyugodtan. A gatya is lerohadt rólam a hőségben, mire átjutottam a beléptető kapun; unalmamban közben olvasgattam a táblákat, hogy jelmezben belépni tilos, kántálni tilos, firkálni tilos, stb. Mindenturistamennyenhaza. Amint beszabadultam a Forumra, nagy ívben kikerültem a Titus-diadalív körül torlódó tömeget, és lecsattogtam a Via Sacrán, ahol vezetett csoportok végeláthatatlan tengere hullámzott. Tudtam, mit keresek: Bacchus egykori szentélyét, Romulus templomával szemben, amiről nemrég olvastam valahol. 

Bár a szentély konkrétan a fő útvonalra néz, az út pont kikerüli, és egy kisebb ösvényen lehet felmenni hozzá. Elsőre nem is látványos, mert zöld lomb borítja az egészet. Eddig az én figyelmem is elkerülte - most viszont, hogy direkt kerestem, remek felfedezés volt. Nem csak a Forum egyik legárnyékosabb helye, hanem ráadásul tényleg alig megy fel oda valaki. Egyetlen hatalmas, virágzó lilaakác borítja a tetőt, amitől bódító illat terjengett a hűvös árnyékban, és a falban két, márvánnyal kövezett beugró is volt, ahol remekül lehetett üldögélni. Több, mint egy órát lazsáltam ott, átvészelve a déli hőséget, és az egy óra alatt nagyjából tizenöt-húsz másik ember kószált csak arra. Nem csak a virágillat, a zöld lomb és a nyugi miatt élveztem azonban az ott töltött időt. Pont úgy ültem a falmélyedésben, hogy láttam a betévedő embereket, mielőtt észrevettek volna. Láttam, ahogy felderül az arcuk a lombos szentélybe lépve, ahogy beleszagolnak a virágillatba, ahogy megcsapja őket a hűvösebb levegő, és elmosolyodnak a váratlan felfedezés örömétől. Egyik ember a másik után kukkantott be a szentélybe; legtöbbjük fotózott egyet és tovább is állt, néhányan hozzám hasonlóan leültek hűsölni egy kicsit, de senki sem maradt sokáig. Én viszont rettenetesen élveztem, hogy egy helyben ülök a virágillatban, és figyelem, mások hogyan élik meg a szentély hangulatát. Teljesen más arcukat mutatták turisták a tömegtől távol, ismeretlen helyen, a váratlan felfedezés pillanatában. Nagyon szerethető élmény volt. Legközelebb is szeretnék ott üldögélni.