Az idei World Storytelling Day (a mesemondás világnapja) a "Mítoszok, legendák, és eposzok" témát kapta. Egy ilyen lehetőséget természetesen nem lehetett kihagyni arra, hogy újabb Mítoszok Csatáját szervezzünk. Az Európai Mesemondó Szövetség támogatásának köszönhetően néhány athéni mesemondó és jómagam összefogtunk, hogy elvigyük a rendezvényt egy olyan helyre, ahol a levegő is mítoszokkal van tele: Görögországba!
Érdekességképp elmesélem, hogy a görög mesemondók többsége nem mesél mitológiát hazai terepen. A barátaim szerint azért, mert mindenkinek a könyökén folyik ki, és a görög közönségek egyszerűen nem bukkannak fel, ha mitológiát hirdet valaki. Így aztán nekünk is szóltak előre, hogy ne éljük bele magunkat a rendezvény sikerébe - még akkor se, ha a hat mesemondóból csak három hozott hazai anyagot.
Az eredmény minden várakozásunkat felülmúlta. Körülbelül hetvenen jöttek el, ami kis híján telt házat jelentett.
A rendezvényre a Kükladikus Művészeti Múzeumban került sor, ahol amúgy is gyakran rendeznek mesemondó programokat. Egy szép nagy előadótermet bocsátottak a rendelkezésünkre. A terem elején hosszú asztal állt, amire szükségünk is volt - a MythOff történetében először ugyanis nem csak mesemondók, hanem illusztrátorok is részt vettek a műsorban! Amíg mi meséltünk, a hátunk mögött három képregényművész szorosan rajzolt, festett, és alkotott, és végül mindegyikük két-két illusztrációt mutatott be az elhangzott mítoszokhoz. Az egyes körök között görög dalok szóltak két mesemondótól, a szavazás pedig a rendezvény végén történt, kis fehér kavicsokkal, amiket a művészek által rajzokkal megfelelően felcímkézett dobozokba kellett potyogtatni.
A műsor így alakult:
Első kör: Tűztolvajok!
A sort én magam nyitottam egy abház nart legendával arról, Hogyan szerzett tüzet Sasruquo egy óriástól. Nagyon mókás sztori, van benne lenézett és bántalmazott hős, szőrös fülű óriás, nagy hatalmú anyafigura, és mindenféle kalandok. A közönség jókat kuncogott és helyenként felszisszent rajta; általánosságban véve remek hallgatóság voltak, le lehetett olvasni mindent az arcukról. A páros másik felét régi jó barátnőm, Vasileia Vaxevani alkotta, aki a helyi színekben Prométheusz történetét mesélte el, sok humorral és kellő drámaisággal. A végén még Héraklész is tiszteletét tette.
Szavazókérdés: Ha nem tudnál rágyújtani, kitől kérnél tüzet szívesebben?
A győztes: Prométheusz!
Az illusztrációk: A rajzainkat (ironikus módon vízfestékkel) Yannis (John) Rubus készítette. Itt találjátok az alkotói oldalát, érdemes nézegetni! Annyira klassz képek készültek ehhez a körhöz, hogy Yannis megszerezte a legjobb rajzolónak járó aranyszínű hajpántot is.
Második kör: Asszonyok
Mivel szorosan kapcsolódik Prométheusz történetéhez, Pandora mítoszával folytattuk a sort. Maria Terzaki mesélt róla nekünk, választékos szavakkal és finom eleganciával; ügyesen beleszőtte a történetbe azt is, hányféleképpen értelmezhetjük Pandora alakját. A kör másik előadója az olasz Mattia Di Pierro volt, aki a teremtésről, főleg pedig Lilithről és Éváról mesélt nagy beleéléssel; az ismert történet ellenére többször is sikerült meglepnie a közönséget.
Szavazókérdés: Ha segítséget kellene kérned, hogy alkoss valamit (vagy valakit), melyik teremtőt hívnád segítségül szívesebben?
A győztes: Pandora! (avagy az őt alkotó istenek)
Az illusztrációk: A gyönyörű rajzok stílszerűen egy női rajzoló, Eugenia Koumaki kezei alól kerültek ki.
Harmadik kör: Tenger
A Tenger kör vendég mesemondója, Torgrim Mellum Stene Norvégiából érkezett, és egy grönlandi mítoszt hozott magával. Szedna, a Tenger Istennője egykor halandó lány volt, aki egy tengeri madárhoz ment feleségül; amikor az apja erőszakkal elszakította a madárcsaládtól, az érte zajló csata során Szedna a tengerbe merült, és a vízi lények úrnőjévé vált. A görög oldalt Ifigenia Kakridoni képviselte, aki Glaukosz és Szkülla mítoszát adta elő, Kirké vendégszereplésével. Úgy tűnt, ezt még a görög hallgatóság sem hallhatta gyakran, mert minden szavát feszült figyelemmel követték.
Szavazókérdés: Ha át kéne változnod (makeover) valamilyen módon, melyik átváltozást választanád szívesebben?
A győztes: Szedna!
Az illusztrációk: Megint csak ironikus módon a Tenger kör rajzolója szénnel rajzolt. Dimitrios Kasdaglis az utolsó történetet már élőben, állványon illusztrálta, így mind megcsodálhattuk, ahogy a lendületes vonalakból megszületett Glaukosz és Szkülla figurája.
Úgy tűnt, mindenki remekül érezte magán. Az biztos, hogy én igen. Minden mesemondó megkapta ajándékba a maga illusztrációját, és Dimitrios még kis, kavicsra festett baglyokat is adott nekünk ajándékba - Athénből nem kell ennél tökéletesebb szuvenír! Természetesen az előadás után mind elvonultunk vacsorázni és ünnepelni.
A Mítoszok Csatája újabb országot hódított meg. Biztos vagyok benne, hogy nem ez lesz az utolsó :)
2019. március 27., szerda
MythOff Athén: Mítoszok hazai terepen
Címkék:
fellépések,
Görögország,
mitológia,
MythOff,
szerepjáték,
utazás,
World Storytelling Day
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése