És boldogan éltek amig meghaltak...

És ime a történet vége... fotó a Red Death partiról :)

Once Upon a December...

(Zene: Once Upon a December - Anastasia OST; Waiting for the World to Fall - Narnia)

Egész nap szakadt a hó, hol gyönyörű nagy pelyhekben, hol meg apró kásában; már reggel puha párnákban takart mindent, és nem álltam meg trappolás és rugdosás nélkül, amikor kisétáltam délben, hogy együtt ebédeljek a Reactinges csapattal (görög kaja volt, az Athén játék emlékére). Estére már komoly feladattá vált eljutni az ebédlőig, néhol térdig ért a hó, és embermagasságú buckák szegélyezik az utakat. Minden lejtős szakaszon sielnek és snowboardnoznak a kedves diákok (hógolyóhoz és hóemberhez nem eléggé tapadós még a hó).
Furcsa hatással van rám ez az egész; a campus olyan mint egy téli Roxfortba oltott képeslapba oltott mézecskalács világ; az ég szürke és furcsán fényes, a katedrális gyönyörű, én meg azon kapom magam, hogy ugrálok és énekelek és rávigyorgok mindenkire és kinyújtom a nyelvem hogy hópihéket fogjak és hóangyalkákat gyártok minden szabad felületen, miközben az eget bámulom (és mivel alaposan átáztam, mire az egész campust sikerült megszórnom angyalokkal, hát vettem egy forrú fürdőt is).
Most meg narancs, tea, candy cane. Zene. Mesék.
Imádom a telet.

Vidám reggel

Egész éjszakás hasogató fejfájás után arra keltem reggel, hogy odakinn szakad a hó. Gyönyörű látvány! Az ablakom alatti placc a lámpaoszloppal kisértetiesen Narniás... (majd nyitva tartom a szemem hátha felbukkan a faun is). Teljes a karácsonyi kép.
És ime a jelenlegi kedvenc karácsonyi dalom...;)
Teljesen behavaztunk, bezartak az irodak, mindenhol kotornak, teljesen feleslegesen, mert ugy szakad a ho hogy az ember a szemet alig tudja nyitva tartani...:)

Eggnog és candy cane

Kiszabadulva végre az órák és házi feladat mindennapi körforgásából, Kata meg én elmentük karácsonyi nagybevásárlást tartani. Nagyon nagy bevásárlást.
Kezdünk egyre hatékonyabbak lenni: alig két óra alatt sikerült letudnunk az akciót, és ebben már mindenféle céltalan lézengések és időpazarló vágyakozások is benne foglaltatnak. A ruhaméretekkel gondban voltunk, mint mindig; hosszú perceket töltöttünk lelkesen turkálva a matchboxok között (Kata nagyszemű babái számára, természetesen), felfedeztük a barkácsosztályt (ahol, miután sikerült eltépnem magam a gyönypolctól, végre találtam bőrzsinórt a vadiúj coyote fogacskáim számára), böngésztünk karácsonyi képeslapokat, ajándékot kerestünk a némettanárnő tengerimalacának (sic!), némi lézengés után rádöbbentünk hogy összetévesztettük a kutyaruha-osztályt a gyerekosztállyal, szörnyülködtünk az előre csomagolt ajándékok minőségén, számba vettük a karácsonyi csokikat, parfümöket szimatoltunk, matricákat válogattunk. A nap fénypontja a candy cane pult volt, ahol igazi candy cane-eket lehetett kapni mindenféle szinben és csomagolásban (aki nem tugja mi az a candy cane, Google it. Egyébként meg az a sétapálca alakú, piros-fehér csikos nyalóka, amit magyarra számomra ismeretlen okokból árpacukornak szoktak forditani). Láttukra előtörtek bennem a Mary Poppins által hátrahagyott nosztalgikus érzések, és hirtelen nagyon nagyon vidám karácsonyi hangulatom támadt; nem igzaán tudom megmagyarázni, miért volt rám a candy cane ilyen hatással, de még mindig tart (itt csücsül két vidám piros-fehér-zöld doboz a polcomon:). Voltak továbbá mézeskalácsformák és tészta kis batyukban és eggnog, dobozban mint a tej. És persze karácsonyi zoknik, amiket a kandalló fölé lehet akasztani.
Hazafelé jövet a házakat néztük az utca két oldalán: némelyikük úgy fel van villanyozva, mintha kigyulladt volna. A műanyag Mikulásokat és hóembereket leszámitva az égők és füzérek nagyon barátságos látványt nyújtanak...
Visszaérve a koleszba előkerestem a karácsonyi zenéimet.

Random kepek

Vegre van idom eljonni a konyvtarba. Ime nehany random foto az utobbi idobol:


Foto az alarcosbalrol. Kozepen lathato figurak eppen tancimancikalnak.

A sok dekadens nemes aki mind jol meghalt a vegen (engem a fuzorol lehet felismerni) (huh, bitang rossz kep, a piktormesterunk szebbeket csinalt, ha azok meglesznek ezt le is veszem...)



Tellabration. Mesemondo sok pumkin tarsasagaban :)

How Stories Get Told and Why

Az angol tanszék mindig csendes és az összes ajtó tárva-nyitva áll; a csapat lassan gyűlik össze, távol vagyunk a többi épülettől. Egy nagy asztal körül ülünk, professzor úr az egyik végén, két srác meg én a másikon, a többiek közöttünk. Mindig mindig ugyanaz a rituálé:
"Okay, folks, so what shall we talk about today?"
Kezek a levegőben. Kedvenc öreg professzorunk biccent.
"Go."
És onnantól kezdve egymásnak adjuk a szót; amikor túl sokan jelentkeznek egyszerre, professzor úr próbál valamiféle sorrendet felállitani, máskor csak legyint és hagyja hogy magunk találjuk ki, ki következik. Általában ő is beleszól a vitába, olyankor mindenki figyel és bólogat; ha nagyon belemelegedik, elsétál a tábláig és rajzolgat vagy irkál, azután visszaül, és az orra alatt vigyorogva hallgatja hogy küzdünk meg a narrativaelmélettel. Ezekenk az órákon sokat nevetünk, és egész évben nem irtunk egy sor jegyzetet sem, mégis azt hiszem, ez volt a legkeményebb kurzusom az öt közül (órán kivül dolgoztunk folyamatosan). Professzor úr egy kissé Dr. House-ra hajaz, a jó értelemben. Mindig gondosan figyeli az óráját, mert mi mindig elfelejtjük.
"Okay folks, that's it."

Reacting to the Past

Kedvenc szerepjátékos órámmal kezdem, mert erről számoltam be menet közben a legrészletesebben.
Az ember hajnalok hajnalán kilenckor felkel, átcaplat a Mather Hall-ba; bekanalazza a reggeli müzlit, és a teáspoharat szorongatva megmássza a kémiatanszék lépcsőit a legfelső emeletig. A többiek már gyülekeznek; félkörbe húzkodják a székeket, és még arra is van gondjuk, hogy legyen mire felrakni a lábukat. Bekocog a professzor úr; kedélyesen felül a tanári asztalra, maga mellé teszi a műanyag ládát ami tógáinkat/köpenyeinket és a hozzájuk tartozó szines szalagokat tartalmazza; lelkes turkálás kezdődik mondott ruhadarabok után, azután mindenki elhelyezkedik csapatok szerint, jobboldalt a konzervativok, középen a közepesek, baloldalt a haladni vágyók... vagy valami ilyesmi. Az adott gyűlés vezetője előlép és összefoglalja, miről is lesz szó; az elkövetkező negyven perc lelkes és véres veszekedésbe ("vitatkozásba") fajul, és amikor a professzor / játékmester kicsenget, mindenki pakol és lelkes / csalódott káoszban lehagyja a termet.
Órák alatt Caitlin, a mentorunk általában az oldalsó asztalon ül a saját bögréjét szorongatva, és figyel; ha valakinek sürgős kérdeznivalója van, hozzá szalad, mert professzor úr nem szól bele a játékba, hanem csak hátradől és vigyorog (kivéve amikor már nagyon moderálhatnékja támad). Akinek további infóra van szüksége, a sarokban álló szómitógéphez folyamodik és elmerül a Google rejtelmeiben, majd visszatér a vitába.
Néha van süti és meleg innivaló (játékok elején / végén, Cesi herceg partiján, különleges ünnepnapokon) ilyenkor a vitát hangos csámcsogás szinezi, és eper/fánk/csokoládémorzsák jelennek meg a tógék elején...

Egyébiránt kiderült, hogy a Galileo-játékot a mi csapatunk nyerte volna meg már az elején, mert elvileg sikerült konzervativ pápát választanunk, de mivel a játék nem volt felkészitve egy ilyen eshetőségre, és konzervativ pápának nem csináltak karakterlapot, igy a KMnek be kellett avatkoznia, és megtiltotta néhány személynek hogy mellettünk szavazzanak... szóval nem a mi hibánk volt, ha rajtunk múlik, beköszönt a szép világ...:D

Post Mortem

Utolsó tanitási nap vége. Ránk szakadt a fene nagy szabadság (egészen a jövő heti két vizsgáig). Kicsit hiányolni fogom az óráimat. Na jó, nagyon fogom hiányolni őket. Úgy elrepült ez a félév, hogy észre se vettem - mint amikor kihúzzák az ember alól a szőnyeget. Azt hiszem illene valami nyomot hagynom az órákról a blogon, csak úgy az általános mindennapok tükrében. Meg is teszem (mert épp nincs jobb dolgom).

Minden jó ha vége jó...

Ma volt az utolsó mesemondó gyűlés; mivel az éjjel a banda megigérte hogy eljön, nagyon reméltem, hogy nem hagynak cserben. Természetesen Murphy törvényei itt is működnek: ez volt az első alkalom, hogy nem kaptunk sütit és teát... egyedül üldögéltem a Gallows Hill-en és számoltam a perceket. Végül beállitott Yuwei, és akkor már ketten üldögéltünk... már épp kezdtem volna magyarázni neki hogy ne reménykedjen mert eddig nem volt túl nagy érdeklődés és a buli után biztos mindenki elaludt, amikor kinyilt az ajtó és besorjázott hat srác félszeg vigyorral, letelepdtek a fotelekbe, és várakozón rám néztek. Yay. Jöttek mesét hallgatni...
Nem hittem a szememnek :) Az igazat megvallva nem is voltam felkészülve rá, hogy mesélésre kerül a sor. Beszélgetni kezdtünk; mindenki tök jó fej volt, lassacskán oldódott a hangulat is, én meg átmentem mesemondó módba, és megtűzdeltem a társalgást történetekkel.
Röviden és tömören: nagyon klassz délután volt! A meséknek sikere volt, a beszélgetés érdekes volt, kiderült hogy van egy csomó közös témánk, és a lelkemre kötötték, hogy mindenképpen folytassuk a dolgot következő félévben is. A fiúk és Yuwei teljesen belelkesedtek, hogy legközelebb már ők is akarnak mesélni :) Éljen éljen éljen.
Ugyancsak ma volt az utolsó anime klub is, melynek keretein belül visszatért köreinkbe Al, meglehetősen tépázottan és kialvatlanul (betett neki az utolsó iskolahét), tartott nekünk egy lelkes évadzáró beszédet (mind a kettőnknek, akik ma megjelentünk), meg külön nekem egy kiselőadást arról hogy miért érdemes Narutót nézni (de a lelkemre kötötte hogy előbb a Death Note-ot mindenképpen fejezzem be), azután megnéztük a maradék négy epizód Mushi-shi-t (természetesen semmi végkifejlet nincs, de még mindig imádom), elfogyasztottuk a maradék licsicukrot, és az Anime Klub őszi féléve hivatalosan is lezárult.
Na azért nem egészen. Jövő hétre még tervezünk egy partit - Al elnök úr "zártkörű vezetőségi rendezvény plusz Csenge" cimmel látta el (miután leesett neki, hogy többet voltam gyűlésen mint ő), és mivel nemhivatalosan már amúgy is taggá avanzsáltam, hát rögtön kineveztek kincstárnoknak (mivel most készülnek megválni az előzőtől, aki az elmúlt egy évben nem csinált az égvilágon semmit). Éljen éljen. Ezentúl én fogom osztani a pénzt a licsicukorra. Muhahaha.
(Még nem tudjuk mit nézünk következő félévben, de ha rajtunk múlik, akkor Diamond Dust Rebellion-t. Ha a shinigamik is úgy akarják...:)

A Vörös Halál éjszakája

Azt hiszem tegnap éjjel / ma hajnalban a létező összes szempontból sikerült feltennünk a koronát az őszi félévre. Buliszempontból legalábbis.
(Kezdődött az egész azzal, hogy délután havazni kezdett, végre normális, nagy pelyhekben, és ettől aztán olyan jó kedvem lett, hogy derékig lógtam ki az ablakon a pelyhek után kapkodva, aztán meg mindenkire rávigyorogtam az utcán...)
Tegnap este volt a campus különceinek (jé, ez jól hangzik, megtartom) félévzáró partija, melyet Edgar Allen Poe Mask of the Red Death cimű novellájára alapoztak. Mindenféle dekadens és kihivó és ötletes jelmezben meg lehetett jelenni (a cél az volt, hogy újrajátsszuk a novellában szereplő álarcosbált - egyfajta interaktiv szinház), maszkokat a szervezők szolgáltattak. Visszavedlettem a Halloween kosztümönbe (fűzős csizma, hosszúszoknya, fekete blúz, fűző, fekete rúzs) és átcaplattam a Gallows Hill-re (keresve sem találhattak volna ennél megfelelőbb helyszint...).
A csapat kicsi volt, ám nagyon lelkes; a szervezők láthatóan épp úgy élvezték a játékot, mint mindenki más. Mindenkin volt valamiféle jelmez (ha más nem, egy fodros gallérú ing a fiúkon és hosszú szoknya a lányokon) és mindenki próbált nagyon nagyon választékosan beszélgetni (az est szava az "exquisite" volt). Ittunk, ettünk, nagyokat nevettünk, csodáltuk a diszletet (ami minimál volt ugyan, de nagyon ötletes: néhány gyertyatartó az asztalon, szines drapériák a falakon, és aranyszinű csokitallérokkal szórtak fel mindent). Már épp kezdett leülni kissé a parti, amikor...
Ta-dam!
... felfüleltem rá, miféle zene szól tulajdonképpen. Le a kalappal a srácok előtt. Öt CD-nyi reneszánsz zene tornyosult az ablakpárkányon elrejtett magnó mellett... úgyhogy házigazdánk utasitására mentem, és "beszéltem a muzsikusokkal".
Először csak egy srác csatlakozott hozzám egy pavane-ra; azután beállt mögénk még egy pár, és még egy, és hamarosan vigan (bár kissé bizonytalanul) pavane-ozott az egész társaság. És élvezték! Amikor változott a zene, lelkesen belevetették magukat a gaillarde-ba is (kiderült, hogy az egyik hölgy középkoros régész major, és úgy viselkedett mint gyerek a cukorkásboltban, mert évek óta próbálta kimazsolázni a táncokat az irott forrásokból...).
Ettől fogva aztán az est hangulata és szinvonala hatalmas lendülettel ivelt felfelé. Nevettünk, beszélgettünk, táncoltunk; a másik hölgy és én addig pötyögtettük a CD-ket, amig találtunk még tánczenét; Bourgogne, Poix, Skót, Lavandier, Official, Gathering. (Nagyon nagyon érdekes élmény volt mindezt életem legmagasabb sarkú lábbelijében táncolni, de azért megoldottam) (Dóri alighanem sirva fakadt volna, mert a táncoknak nem sok köze volt a zenéhez, se korban se helyben, de ritmusban legalább passzoltak). És az egész csapat rettentően élvezte a táncokat! Nem akartam hinnni a szememnek. A fiúkat, akik az elején egy lépést sem akartak tenni, nem lehetett visszafogni; az Official nagy kedvenc volt (sok sok szivecske ide), minden dobásnál hangosan visitottunk, mert olyan magasra emeltek minket amennyire csak birtak. Nagy szerencsénk volt, hogy csak eggyel több fiú volt, mint amennyi lány; emberek jöttek és mentek egész este, az állandó csapat körülbelül egy tucat emberből állt.
(És igen, igen, igen, vannak fotók, lesznek fotók!!!)
Az álarcok, amiket kaptunk, teljes arcosak voltak és fehérek, és bajos volt kilátni belőlük; nem sok időbe telt, mig szereztünk egy ollót, és méretre szabtuk őket (sima fehér műanyag maszk-alapok voltak), azután előkerült az én fekete rúzsom, és mindenki vigan rajzolgatott a sajátjára.
Közben a titokzatos idegen is akcióba lépett: elkezdtük felfedezni, hogy furcsa piros kéznyomok vannak az álarcainkon (és senki nem vette észre, mikor kerültek oda - Matt igazán kitett magáért, csak utólag árulta el, hogy ő volt a tettes). Hajnali kettőig tartott a parti (négy órás reneszánsz bál, legyetek rám büszkék! :)
Kb. egy órával az est vége előtt megjelent a titokzatos idegen a vörös köpenyben (értsd: piros kapucnis melegitő) és álarcban; elkezdődött az össznépi szerepjáték, vajon ki lehet stb., azután házigazdánk nagy ünnepélyesen odavonult hozzá, hogy beszéljen vele, letépte az álarcát, ami mögül Matt bámult vissza rá torz pofával, és feldobta a talpát. Észbe kaptunk, és eldobtuk magunkat valamennyien; szerteszét hevertünk a teremben, és néhány perc lelkes tettetés után valaki rádörrent a helyi Piktormesterre, hogy éledjen már fel és fotózzon végre. Remek képek készültek, amint fenn lesznek a... hogy is hivtuk?... Book of Faces - en, linkelem őket.
(A csapat nagyon találékony volt korabeli elnevezések terén. "A képdobozból kifogyóban van a varázserő"...)
A tömeges elhalálozás után együtt-üldögélés és beszélgetés következett; a csapat nagyon nagyon nagyon jó fej volt (a campus különceit tessék szó szerint érteni: az egy szem régész, mind a három hosszúhajú srác, a szemüveges-kötöttpulcsis matekzsenik, a szemüveges-hosszúszoknyás bölcsészlányok... és kivánni sem lehetett volna ennél jobb társaságot!) Ezerszer megköszönték hogy eljöttem, nagyon hálásak voltak a táncért; együtt elkezdtük tervezgetni a következő ilyen rendezvényt, még több reneszánsszal...
Ééééééés: kiderült, hogy valamennyi ember, akit érdekelt volna a mesmeondás hétvégénként, mind ebben a csapatban található, és az infó csak tegnap este jutott el hozzájuk, általam... nagyon lelkesek voltak az ügyben... kitalálták, hogy ma eljönnek mind az utolsó alkalomra.
Most madarat lehetne fogatni velem.
"And Darkness and Decay and the Red Death held illimitable dominion over all."

Galilei végkifejlet

Alaposan összesűrűsödtek az események a Szent Hivatal utolsó (mai) gyűlésén.
(Kezdve onnan, hogy sikerült elkésnem óráról, és reggeli testmozgásként végigsprinteltem az egész campuson... kicsit elnéztem az időt reggeli filmezés közben...:)
Először is, hosszas és heves vita után Galilei ügyében a következő döntés született: nyilvánosan bocsánatot kér a nézeteiért, és élete végéig házi őrizetben marad, halála után pedig vagyona az Egyházra száll. Miután már elfogadtuk, hogy mozog a Föld, ez volt a legtöbb, amit ki tudtunk hozni a dologból.
Az igazi buli csak ezután kezdődött: bevádoltuk a pápát, hogy titkon protestáns, és tartottunk egy lebilincselő vádbeszédet; ezután szavaztunk, és mivel teljesen döntetlen lett (10-10), jött a Kalandmester a kockával. A pápa és mi is összedobtuk minden pénzünket, hogy pluszpontokat vegyünk; a KM majdnem lehidalt, amikor látta, hogy négyszer annyi pénzünk van, mint a pápa-pártiaknak... a kocka pedig gördült, és VIII Orbán pápa "titokzatos betegség következtében váratlanul elhalálozott". Jaigen, Laura, aki rávett minket a pápbuktatásra... na, ő volt a Borgia a csapatban, ha eddig még nem jöttetek volna rá...:D
Szegény Tommy. Ugyanaz a srác, akit az Athén játék végén száműztünk...
Sajnos az új pápa választását már nem sikerült elintéznünk: egy mérsékelt került hatalomra, és ha a KM nem fújta volna le végleg a meccset, már mindannyian ki lennénk átkozva és útban a máglya felé...
We are sooo dead.

Barátságos Bábel

Az ebédlőben összefutottam Yuwei-vel (az egyik kinai lány), aki meginvitált, hogy üljek vele a spanyol asztalhoz. A legtöbb modern nyelvi csoportnak van külön asztala, ahol együtt kajálnak és beszélgetnek; német asztal, olasz asztal, spanyol asztal. Bemutatkoztam a tanároknak; nagyon kedvesek és mosolygósak voltak, és mindenki spanyolul beszélt (mint utóbb kiderült, értenek persze angolul is, sőt, az egyik tanárnő tulképp bolgár, de a közös asztal pont azért van hogy gyakoroljon az ember). Sikerült kipötyögnön néhány alapvető mondatot, és kis hiján az asztalba vertem a fejem: tökéletesen értettem mindent, amit mondtak, de fogalmazni már csak bajosan sikerült. Viszont azonnal újból fellángolt bennem a spanyol nyelv iránti olthatatlan szerelem, és mindent összevetve egy klassz ebédet töltöttem a csapattal. Türelmesen megvárták mig összeraktam a mondataimat és nagyon segitőkészek meg bátoritóak voltak (és még mindig jobban beszéltem mint a többi diák...:). Ez itt a nyelvtanulás része (sok sok sok felkiáltójel ide minden erre tévedő magyar nyelvtanár számára, kacsint kacsint kacsint, forradalmi ötlet: mi lenne, ha beszélnénk a diákokhoz az adott nyelven? Jéééé! *gonosz vigyor*)
A dolog vége az lett, hogy meghivtak a délutáni félévzáró partira. Ezt természetesen nem lehetett kihagyni. Kata is hivatalos volt a németesek miatt. Egy kis teremben gyűltünk össze; zene, bor, vacsora, virág az asztalokon, fel-alá sétáló és vidáman beszélgető emberek, bábeli nyelvzavar (spanyol, német, olasz, francia). Mindenki kedves volt és közvetlen, tanár és diák egyre megy. Olvadoztam a gyönyörűségtől hogy végre spanyol szót hallok (és méghozzá milyet!). Nagyon jó társaság... erős a kisértés, hogy belevágjak valami spanyolos dologba tavasszal...

Növekvő gyanakvás

Befagyott az összes tócsa, jégcsapok lógnak a tetőről, havazik, fütyül a szél, látszik a lehelet egész nap...
ÉS MÉG MINDIG LÁTOK EMBEREKET PAPUCSBAN VAGY BALETTCIPŐBEN JÁRKÁLNI!!!
Most már komolyan figyelni fogom, látszik-e a leheletük, és ha nem, kezdem felaggatni a fokhagymát...
(Valójában jóval többen viselnek papucsot vagy baletticpőt mint csizmát. Megáll a tudomány.)

Kathak

Ma volt az évzáró fellépésünk - szép indiai ruhában, bindivel a homlokunkon, kendő meg minden. Négy táncot adtunk elő (nem, sajna nem készültek fotók), egy jógagyakorlatot (nem, nem volt aki fotózzon), egy technical kathak táncot ami öt részből állt (nem, Kata ott volt, csak a gépe nem), egy elbeszélő táncot (nem, nem hiszem hogy lesz még fellépés), és egy néptáncot. Azt hiszem, összességében elég jól sikerült, mi legalábbis nagyon élveztünk, és sikerült nem elszúrni (többé avagy kevésbé).
Nagyon megérte felvenni ezt az órát; sokat tanultam, és nem csak táncot, azt hiszem, tudom majd hasznositani a mesemondáshoz is.

És mégsem mozog?...

Annak ellenére, hogy igazat adtunk neki a Föld mozgásával kapcsolatban, ma az Inkvizició mégis tiltólistára tette Galilei könyvét, és eretnekség vádjával eljárást inditott ellene.
No comment.
(Továbbá van egy Borgia a bizottságban. Csak nem tudjuk, ki az. "It's torture time...")

Storytelling

Végéhez közeledik a narrativa-óra (akárcsak az összes többi), és tanárúr megkért, hogy ha már annyit beszéltünk róla, akkor meséljek is nekik egyet. Hát lehet erre nemet mondani?
A Három bábu adta magát (Mesemondóismeret 101, öt percben); utána aztán kérdés kérdésre következett, és végül kilyukadtunk oda, hogy meséljek még egyet, és mert épp Mr. Death úszott be a képbe (kösz Kati;) hát elmeséltem azt is. Nagy sikere volt.
A nap fénypontja: az általános jó hangulat közepette professzor úr eltörölte az év végi vizsgánkat, mert olyan brilliáns egy osztály vagyunk azért. Ez nagy szó, még sosem tett ilyet.
Éljen, éljen.

És mégis mozog

Újabb szavazás Galilei ügyében (ugrottunk 16 évet): ma vérre menő viták után a Szent Hivatal megszavazta, hogy mégiscsak mozog a föld.
Micsoda egy szivás.
Ellenben a 16 évvel ezelőtti eretnek röplapok ügyében nem született vallomás, úgyhogy újdönsült pápánk vidáman összecsapta a kezeit, hátracsapta a kalapját, és ránk mosolygott: "It's torture time!"
Három emberrel vonult ki a tanács a teremből, és kettővel tért vissza (egy sajnos nem élte túl a kinvallatást, szóval nyilván bűnös volt). Sajnos nem bukkantak a röplap gyártójának nyomára (még jó, mert valszeg ők azok...:)
Titokban szövetkezünk meg szompolygunk meg szettenkedünk és összeesküszünk: pénteken megbuktatjuk a pápát. Ha nem szépszerével, hát erőszakkal... Richelieu egyelőre a mi oldalunkon áll. Az a négy idióta meg majd eltűnik valahol...
(Mindneki egyért és még többen értünk :D )

Szülinap

Cydni meghivott a szülinapi bulijára (ez antropológiai értelemben befogadásnak minősül, örültem is neki - meg aztán Cydni az egyik legjobb fej csaj akit itt ismerek; vidám, nevetős, lelkes, mindenkinek nyakába ugrós, nem lehet nem szeretni). Kisebb problémáim akadtak vele, hogy bejussak a koleszukba (a kódunk csak a saját koleszok ajtajánál működik), végül aztán Isa ablakán kopogtam aki a földszinten lakik és vigyorogva beengedett.
A szülinap a második emelete társalgóban zajlott: volt zene (jó zene), két torta (egy Tigrises és egy kissé összeesett, rózsaszin mázas, amit a srácok dobtak össze és állati büszkék voltak rá), és egy rakat jó fej ember. Táncoltunk, nevettünk, körbeugráltuk Cydnit aki egy csillogó diadémot viselt és a szokásos miniruhát magassarkúval (Floridából jött és jellemzően szeret csinos lenni) és nagyon örült hogy őt ennyien szeretik (jó sokan voltunk; volt aki végig ott volt, volt aki csak beugrott egy ajándékkal, és valaki már előre felirta a falra, hogy Cydni is awesome). A srácok igazán kitettek magukért: külön meglepetésként fejből megtanulták a Backstreet Boys tagjainak teljes nevét és életrajzát, és minimumra szoritott undorral a hangjukban el is szavalták...
Jópofa buli volt. És vidám.

Hó és jég

Már éreztük a havat egy ideje (hatalmas varjúcsapatok árasztották el a campust és szürke volt az ég), tegnap este aztán meg is érkezett. Valami daraszerű izé kezdett hullani az égből, amit nem éreztünk a bőrünkön, de hangosan kopogott a fák levelein; két órával később tükörjég volt minden felület, kétszer estem hasra a szomszéd kolesztól hazáig. Ma reggelre vékony fehér réteg borit mindent, a munkások lelkesen kotorják félre (lehet vagy 3 mm), nem tudom, hogy mennyire jeges, még nem jártam odakinn. Viszont határozottan tél van.
(Kiváncsi vagyok, látok-e még tangapapucsos egyéneket a héten...)

NaNoWriMo vége

Nah, mai nappal befejeződött a NaNoWriMo. Egy ideje már sejtettem hogy esélyem sincs befejezni, de éjfél előtt egy perccel sikerült azért átlépnem a 25000 szavas félutat, és ezért büszke vagyok magamra (lehet hogy nem életem eddigi legmozgalmasabb Novemberében kellett volna ilyesmier vetemedni...)

Az egyenleg:
1 db kész bevezető novella (Piper)
3 db majdnem kész novella (Tattercoats, Lány és a Varázsló, Sárkányherceg)
2 db kész novella (Pomona és Vertumnus, Fianna Dajkája)
Ovidius-irományok (házi feladat és novella egyben): 2 kész magyar verzió és 1 angol forditás
1 db kész fejezet a garabonciásos szösszenetből (13 naplóbejegyzés)
Kész kiegészitések a Mesék Lelke irományhoz (ezt jelenleg valszeg csak Kati ismeri; lényegében párbeszédekből áll)
10 téma - 10 mondat gyakorlat: Aso és Anansi, 2 kész verzió
50 téma - 50 mondat gyakorlat: Fátyol Nélkül, kész "novella"

Na, ez igy összesitve nem is olyan rossz. Több ponton megszegtem persze a versenyszabályokat (eredetileg nem lett volna szabad visszaolvasni amit irtam, például) de gazdagodtam kész művekkel, és néhány új ötlettel meg koncepcióval is. Ja, és az egy téma - egy mondat műfajt nagyon élvezem, azt hiszem gyakorolgatom még egy kicsit. Majd teszek ki belőle izelitőt ide is.