2011. december 20., kedd

Felderítés a Cityben

Ma sem sikerült felkelni dél előtt. Amikor végre kihengeredtünk az ágyból, Kata remek tojásos-szalonnás-palacsintás reggelit készített; reggeli után együtt mentünk el a postáig, onnan pedig, hogy hagyjam Katát nyugiban dolgozni otthon, elindultam, hogy a nyakamba vegyem a várost.

Először is HÉV-re kell ülni; a HÉV elvisz egy metróállomásig; a metró átbújik velem a víz alatt, és kitesz az egykori World Trade Center helyén. Itt már jól látható Infó pont várja a tévelygő turistákat; csórok egy térképet, betájolom magam, tátom a számat a környező épületekre, és elindulok keresni egy másik metrót, ami bevisz a belvárosba.

A WTC környéke vertikálisan hatalmas, körbejárni azonban nem több néhány percnél. Fotózok szorgosan, kérésre; ha nem szólnának rám ismerősök és családtagok rendszeres időközönként, hogy "fotót, vagy meg se történt", hajlamos lennék belefeledkezni a kószálásba, és nem fotózni egy szálat se. De most emlékeztem, és be is bizonyítom, íme.

Sikerült rossz irányba felszállnom a metróra, mert eltájoltam magam az Uptown-Downtown irányokat illetően (ez az egy közlekedési bakim volt egész nap, még az elején; New York nem tartozik a különösebben nehezen navigálható városok közé). Két dolcsim bánta; végül aztán csak rácsatlakoztam a helyes irányra, és az erősen Sosehol hangulatú metróút végeztével mindennek a közepében sikerült kibukkannom a föld alól.
(A New York-i metró továbbra is szűk és büdös, de legalább szépek a csempe-mozaikok a falon, amiket nem fotóztam le)

Az R metró a Macy's tövében vetett ki magából; nem terveztem, hogy oda megyek elsőre, de mivel nem tudtam, hol van az "oda", és mert minden amerikai ismerősöm csak és kizárólag a Macy's karácsonyi kirakatairól volt hajlandó áradozni, természetesen belevetettem magam a tömegbe. A többiről beszéljenek a fotók. Képzeljetek hozzá hangos karácsonyi zenét.










Miután kigyönyörködtem magam a kirakatokban meg a tömegben, meg a tudatban, hogy a világ közepén vagyok, betájoltam magam egy szimpatikusnak látszó út irányába (a 33. utca volt, hogy stílusosak legyünk), és elindultam bóklászni. Először is találkoztam Elmóval, aki gyerekeket molesztált a téren; azután bevonzott egy nagyon csinos kis bolt is, ahol méregdrágáról jujdedrágára volt leárazva minden. Tovább haladva kényszerítettem magam, hogy táplálkozzak, és szendvicset majszolva sétáltam tovább, felváltva bámulva felfelé és a lábam elé, a biztonság kedvéért. Az utcákon hatalmas volt a tömeg; taxik cikkcakkoltak a többi autó között, bár a fene se tudja, miért jön be bárki gépjárművel ezekre az utakra, gyalog lehagytam az összeset. A nagy bóklászásban meg kirakat-nézegetésben végül elfogyott a szendvics; épp időben, mert ráakadtam a környék első képregényboltjára (na, ez nem tartott sokáig). A kirakatban a Silver Surfer pózolt életnagyságban és mikulássapkában; a boltban végtelen sorokban álltak a képregények. A tisztesség meg a buli kedvéért beszereztem három havi lemaradásomat a Fables-ből, és nagy vidáman csattogtam tovább, csak hogy egy sarokkal arrébb belefussak egy játékboltba is. Itt turkáltam egy darabig a társasjátékok és a Catan hárommillió kiegészítője között, míg végül felfedeztem a szerepjátékoknak fenntartott sarkot, és a következő félévre való tekintettel egy marék kockával lettem gazdagabb. Kékeszöldek, arany számokkal.
A kört befejezve (és megkerülve az Empire State Building-et) visszatértem a Macy's elé; leültem a pihegők részére kialakított kis parkban, és néztem, ahogyan lassan sötétedik. Ideje volt hazafelé indulni. Úgy tűnt, a másik tízmillió ember is így gondolta; visszacsorogtam a tömeggel a metróig, bepasszíroztam magam egy metrókocsiba, és elindultam a fentebb ismertetett útvonalon hazafelé. Továbbra is tartom az álláspontom, hogy New York éjszaka szép. Ez persze nem akadályozott meg abban, hogy fejfájást kapjak a tömegtől meg a zajtól, mire hazakeveredtem; de összességében jó élmény volt a városban kóvályogni. Holnap folytatjuk.

Zárásul pedig még néhány fotó, mert ilyen szorgalmas voltam:

Ácsorgok a HÉV-megállóban a térképen. A kép tetején lehet látni a "You are here" nyilacskát.


Így néz ki a város a Jersey oldalról. Ha jobb felé eveznénk, ott lenne a Szabadság-szobor meg Ellis Island.


WTC éjszaka, épülőben. Szép színes.


Buli a metróban. A New York-i utcai zenészek még mindig tudnak zúzni rendesen :)

2 megjegyzés:

  1. A mozaikokról kaphatsz képet majd tőlem :)
    Az opera alatt különösen szép :)
    Az M&M's boltot se hagyd ki!!! Time Square-en.
    Egyél a mekibe gombás burgert, mert rettentő finom, de itthon nincs.
    És élvezd helyettem is az egészet!!! :)

    VálaszTörlés