A spanyolok rájöttek, hogyan kell történelmet tanítani

Miközben az Álmosvögy Legendája érthetetlen módon megint meg lett hosszabbítva egy évaddal (bár legtöbb történelem iránt érdeklődő ismerősöm az első epizód felénél menekült ki sikítva a szobából) a tócsa európai oldalán egy másik ország rájött, mire jó a nagy költségvetésű királyi (hehe) tévé. Spanyolország az Isabel három évados elsöprő nemzeti és nemzetközi sikere után belevetette magát egy újabb történelmi témájú sorozatba - ezúttal időutazással fűszerezve.

(Zárójelben Isabel-ről: A tavaly befejezett három évados sorozat Kasztíliai Izabella kiránynő életét és pályafutását mesélte végig; az első évad Isabel trónra lépésével, a második Granada visszafoglalásával, a harmadik pedig a királynő halálával zárult. A spanyol történelem egyik legfontosabb korszakában a zseniális királyi pár mellett felbukkant sok ismerős alak: a Borgiák, Kolombusz Kristóf, sőt, még a kicsi VIII. Henrik is. A sorozat rengeteg munkával, magas költségvetéssel készült, és hatalmas érdeklődés kísérte országos és nemzetközi szinten; sok jelenetet eredeti helyszíneken [például a granadai Alhambrában] forgattak. A sorozat új utakat vágott nem csak a spanyol tévé, hanem a történelmi ismeretterjesztés számára is: az alkotók irdatlan mennyiségű történelmi adatot és érdekességet tettek elérhetővé a sorozat honlapján és a közösségi médiában, amiket különféle interaktív módokon fogyaszthattak a rajongók)

A Ministerio del Tiempo (Az Idő Minisztériuma) egy Spanyolország egész történelmét felölelő ambiciózus project, remek színészekkel és bejáratott alkotói gárdával; az első epizód február 24-én került adásba, és az RTVE jó szokása szerint másnap reggelre már ki is tette ingyen a honlapjára (lásd a linket). A történet szerint a spanyol kormány titkos minisztériumában válogatott ügynökök százai dolgoznak rajta, hogy a megfelelő úton tartsák a spanyol történelmet; az első epizódban például meg kell akadályozniuk két, a modern időkbe tévedt francia ügynököt, mielőtt a könyvtárból lopott történelemkönyvek segítségével megnyernék a spanyol függetlenségi háborút.

Az első epizódból és a promóciós dömpingből ítélve a sorozatnak több erőssége is van:

1. Nem nézi hülyének a nézőket. A sorozat feltételez egy bizonyos szintű alaptudást a spanyol történelemmel kapcsolatban - nem akar mindent az ember szájába rágni, ami tiszta felüdülés sok amerikai sorozat "bombabiztosan hülyebarát" hozzállásához képest. Így az én szememmel nézve nagyjából érettségi szintű történelemtudást várnak el; a kevésbé ismert részleteket pedig ügyesen kitöltik azzal, hogy a három főszereplő három különböző történelmi korból (16. század, 19. század, 21. század) származik, így néha egymást is kölcsönösen fel kell világosítaniuk. És nem mindig a legmodernebb tudja a legtöbbet.

2. Számol a kultúrsokkal. A kultúrsokk állandó forrása a sorozatban humornak és konfliktusnak egyaránt. A 16. századi kapitányt például végtelenül elvarázsolja az automata kocsiablak, ellenben az első küldetésen kiderül, hogy a 21. századi pasas nem tud lovagolni. Mindenki folyamatosan bajban van az üdvözléseknél, nem tudván hogy puszilkodjon, kezet csókoljon, vagy tán meghajoljon-e. Az első rész számomra lejobb pillanata az volt, amikor a 19. századi csajt a minisztérium főhadiszállásán a 21. századi (nő) főnöke azonnal a szárnyai alá vette, és első dolga volt megismertetni a hölgyet a modern tamponok varázsával. Külön bónusz pontot ért, hogy a "nem vihetsz ki a minisztérium épületéből nem az adott korba származó tárgyat" szabály alól a női higiéniás termékek kivételt képeznek. Bravó.

3. Van benne humor. A sorozat főszereplő hármasa nagyon bájos csapatot képez, és az első epizódban rengeteg apró pillanat volt, amin jókat kacarásztam. Az egyik kedvencem a minisztérium ügyeletes fantomkép-rajzolója volt, aki csodálatos portrékat vázolt fel a gyanusítottakról... aztán kiderült, hogy Diego Velázquez-t ugrasztották oda a feladatra. A készítők nem csak a kalandra és a történelmi hűségre figyelnek, hanem arra is, hogy a sorozat szerethető és szórakoztató legyen.

4. Plusz információ a honlapon. Az Isabel-hez hasonlóan most is erős médiaháttér kíséri a sorozatot, történelmi részletekkel, dátumokkal és térképekkel, és rengeteg interjúval. Egy biztos: Aki kíváncsi az epizód mögötti további részletekre, egy helyen mindent megtalál.

Az első epizóddal azonnal megvettem a sorozatot; biztos, hogy hétről hétre követni fogom. Reméljük, hamarosan más nyelveken is elérhető lesz majd. Addig pedig gratula a spanyoloknak, hogy ilyen jópofa dolgokkal keltik fel az ifjak (és idősek) érdeklődését a történelem iránt.

2015 az Eposzok Éve: Mesemondó mentorálás alatt

Nem tűntem el, csak hibernálok. Méteres hóban és kellemes mínusz húsz fokokban csak azt lehet. Eszembe jutott viszont, hogy bár Fércbukon megosztottam, a blogon még nem írtam az év egyik (számomra) legjelentősebb mesemondó eseményéről: Van mentorom!

Az amerikai Országos Mesemondó Szövetség (NSN) évente kiír egy pályázatot a J. J. Reneaux Mentor Ösztöndíjra fiatal (18 és 30 év közötti) mesemondók számára. Az ösztöndíj névadója egy nemrég elhunyt cajun mesemondó és énekesnő, a modern amerikai mesemondó mozgalom egyik alapítjója és legendája, akire mindenki nagy szeretettel emlékszik. Én személyesen nem találkoztam vele, de sok történetet hallottam, sok meséjét olvastam, és a róla elnevezett program ebben az évben nagy hatással lesz az életemre.
Az ösztöndíj lényege az, hogy egy év idejére egy bizonyos összeget biztosít egy fiatal mesemondó számára, hogy az általa választott tapasztalt mesemondó mentor tanítványa lehessen. A mentor-diák kapcsolatok előzetes közös megegyezéssel születnek, hosszas mérlegelés és több személyes találkozás eredményeképp. Ahhoz képest, hogy nyolc éve vagyok már hivatásos mesemondó, mostanra jutottam el odáig, hogy tudjam, milyen téren, és kinek a kezei alatt szeretném mesemondói munkámat magasabb szintre fejleszteni.

Cathryn Fairlee és én először a tavalyi Northlands konferencián találkoztunk, ahol eposzmesélésről tartott előadást. Cathryn, aki évtizedek óta utazik szerte a világban, eposzok mesélésére szakosodott, és különösen mélyen beleásta magát a kínai nyelvbe, népmesékbe és kínai kisebbségi kultúrákba. Mint a hosszú mesék és a hagyományos történetek nagy rajongója, azonnal felismertem benne a rokon lelket. Pár hónappal később megint összefutottunk az arizónai országos konferencián, ahol hosszas beszélgetés után felvetettem neki a mentor-program ötletét. Bár távol lakunk egymástól (én Ohióban, ő San Franciscóban - várhatóan az egész ösztöndíj rá fog menni az utazásra), nagy lelkesedéssel és szeretettel fogadta a kérdést, és együttesen be is adtuk a pályázatot. És nyertünk!

2015 számomra az eposzok éve lesz. Cathryn komoly tantervet készített nekem. Először is részt fogok venni az általa rendezett Eposzok Napján, amely egy éves esemény, ahol mesemondók összeülnek és végigmondanak egy egész eposzt, kényelmesen és vágatlanul. Idén a Táin (az ulsteri marharablás, Írország nagy nemzeti eposza) van terítéken, és pont a legjobb szeletet kaptam belőle. (Erről még biztosan fogok blogolni.) Az eposz minden évben két előadást ér meg, egyet tavasszal és egyet ősszel, remélhetőleg mindkettőre eljutok.
A közös mesélésen felül év végéig két saját magam által választott eposzt is feldolgozok majd egy-egy egész estés mesemondó program formájában - még nagyban válogatom a lehetséges versenyzőket, és mérlegelem őket. Most épp úgy néz ki, a kettőből egy régi nagy szerelmem, a perzsa Királyok Könyve lesz. A második talán a Nartok, de még nem vagyok biztos benne. A mesemondó programok felépítésén és megálmodásán kívül Cathryn abban is segít majd, hogy megtanuljak hosszú mesékre épülő programokat szervezni és népszerűsíteni. Személy szerint úgy érzem, hogy egy olyan világban ahol már sok mesemondó rendezvény is 5-10 percre korlátozza a fellépőit, szükség van néha az elmélyülésre is.

Az év folyamán rendszeresen fogok blogolni róla, hogyan halad a mentorálás. Nem csak azért vagyok nagyon lelkes, mert lehetőségem van olyasvalakitől tanulni, akit végtelenül tisztelek a munkássága miatt, hanem azért is, mert első kézből tapasztalhatom meg a mesemondás oktatásának egy újabb módját. A világon sok helyen sokan sokféleképp tanítanak mesemondást az újabb generációknak; jó néhány módszer nem tekint vissza olyan hosszú múltra, mint a hosszú távú mester-tanítvány rendszer. Meglátjuk, mi minden sül ki belőle.

Megjegyzés: Idén ketten kaptuk meg az ösztöndíjat - kedves barátnőm, Cassie Cushing a másik szerencsés új diák, aki Janice Del Negro mesterrel dolgozik majd. Gratulálok nekik!