2015. március 3., kedd

Epic Day 1 - Nemzetközi EposzNap

(Nemzetközi, mert én is ott voltam. Ééérted)

Ahogy korábban már említettem, a mesemondó szövetség mentor-ösztindíjába az is belefért, hogy elrepüljek a nyugati partra életem első közös eposzmesélésére. A rendezvényt Cathyrn, a mentorom szervezi immár tízedik éve, és rengeteg jót hallottam róla az ország minden pontján.
A repülés nem a kedvenc foglalkozásom, az viszont jól esett, hogy egy hétvégére magam mögött hagyhattam a fagyott Északot. Amikor leszálltunk San Francisco repterén ott is épp húsz fok volt, csak pluszban… A városból nem sokat láttam, mert sötétedés után érkeztem, de úton Cathryn otthonába (a várostól északra fekvő Cotatiban) áthajtottunk a Golden Gate hídon, úgyhogy az alapvető fontosságú San Francisco élmény kapásból megvolt. Földrengés épp nem volt, de nem is hiányzott. Voltak helyette jó kis hullámos utcák, és az USA-ban rendkívül ritka állatfajt, buszmegállót is láttam!

Cotati egy nagyon kellemes, csendes kisváros, ahová kicsivel este nyolc után gördültünk be (a reptéren felvettük Margaret Meyer-t is, aki szintén légi úton érkezett). A házban már zajlott a bemelegítés: rajtunk kívül ott volt még Cathryn férje, Greg, aki világutazó és borász, valamint Kathy és Lucinda, az eposzmesélés két gyakorlott résztvevője a néhány órával északabbra lévő hegyekből. Bor és sütemény jutott mindenkinek, majd azonnal belezuhantuk a mesemondók között szokványos végtelen beszélgetésbe eposzokról, legendákról, mesékről, valamint a túrókészítés rejtelmeiről. Kicsivel éjfél után ájultam bele a nappali egyik kanapéjába (a nagy vendégszámra való tekintettel minden szabad felületet ággyá sikerült alakítani).


A szombat délelőtt jó részét buzgó napimádattal töltöttem a kertben álldogálva, vagy a konyhaablakból figyeltem a szomszédos parkban sétafikáló vadpulykákat (életemben először láttam villanydróton ülő pulykát, azt hittem keselyű). Közös reggeli, tea és müzli került mindenkinek, miközben a beszélgetést ott folytattuk, ahol előző este abbamaradt. Fél tizenegy felé hirtelen szállingózni kezdett a többi résztvevő is, mindenki maga által készített rágcsákkal és eledelekkel, amik hamar beterítették az egész konyhát. Néhányukat már ismertem – felbukkant Cassie, aki mesemondó kávézót nyit éppen SanFran-ban (ő hozta a kávét), Sara Armstorng, akinek jártam egyszer a műhelyén, és Tim Ereneta is, aki a nap győztese lett a világ legjobb salátájával (már le is nyúltam a receptet!). Rajta kívül mindenki ismert már mindenkit; tíz éve nagyjából ugyanez a társaság gyűlik össze évente kétszer, hogy közösen végigmondjanak egy teljes eposzt. 

Mire mindenki megérkezett, tizenegy óra felé jártunk; ideje volt belecsapni a lecsóba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése