2019. január 25., péntek

MythOff Budapest: Öt világrész mítoszai

2019 jól indul: Nyolcadik alkalommal rendeztük meg a Mítoszok Csatáját Magyarországon! Ezúttal nem csak új mesemondónk, de új helyszínünk is volt, a Premier Kultcafé, ahol nagy szeretettel fogadtak minket. Ha minden jól megy, úgy néz ki, állandó otthonra találtunk náluk.


Az idei első (de biztosan nem utolsó) Mítoszok Csatájához minden mesemondó "kalapból" húzott egy-egy kultúrkört, amiből mítoszt kellett választania. Hogy, hogy nem, úgy jött ki a sorsolás, hogy minden kontinensre jutott valaki, így aztán a téma - Öt Világrész Mítoszai - automatikusan adta magát. Eredetileg hét mesemondónk lett volna, de sajnos betegség miatt végül egyikük (és vele Afrika) kiesett a sorból. Gyors, aznap reggeli átrendezés után a továbbiak így zajlottak:

Első kör: Család és Küzdelem
Két olyan mítosz került itt párba, amelyekben istenek családjai, és a közöttük dúló ellentétek kapták a főszerepet. Az előadást Hajós Erika nyitotta meg Izanagi és Izanami japán teremtésmítoszával, melyben Izanagi lement az alvilágba halott feleségéért, majd az alvilág seregei hazáig kergették; menet közben mindenféle hátradobált tárgyakkal, többek között szőlővel és bambuszrügyekkel próbálta megfékezni őket. A másik mesemondó Gregus László volt, aki Balor és Lugh ír történetét hozta el nekünk, melyben a gonosz, gyilkos tekintetű Balort saját unokája, a furfangos Lugh napisten párbajban győzte le.
Szavazó kérdés: Ha segítséget kellene kérned Izanagitól vagy Lugh-tól, hogy megvédhesd az otthonod és a szeretteidet, melyikükhöz fordulnál inkább?
A közönség döntése: A szavazók többsége Lugh segítségét találná hasznosabbnak.

Második kör: Élet és Halál
Ebben a körben nem csak két remek mítoszunk, de egy új mesemondónk is volt. Szabad Boglárka először csatlakozott hozzánk, Nergál és Ereskigál mezopotámiai mítoszával. Rengeteg humorral, lendületes stílusban adta elő az Alvilág istennőjének és férjének viharos románcát. Egészen másféle, megható és lírai szerelmi történetet hozott cserébe Stenszky Cecília, aki Szávitríról mesélt, és arról, hogyan szerezte vissza a férjét Jamától, a halál indiai istenségétől.
Szavazó kérdés: Ha meg kéne győznöd egy alvilági istenséget, hogy adja vissza egy szerettedet, mit gondolsz, Jamát vagy Ereskigált tudnád-e meggyőzni egyszerűbben?
A közönség döntése: A szavazók többsége biztos volt benne, hogy Ereskigált könnyebb lenne meggyőzni.

Harmadik kör: Víz és Angolnák
Eredetileg csak a víz lett volna a téma, de menet közben rájöttünk, hogy mindkét mítoszban fontos szerepet kap egy angolna. A kört én kezdtem egy venezuelai mítosszal, melyben Mauarí, a Gonosz Szellem, furfangos módon fellázította az elektromos angolnát Napa, a Teremtő ellen; a lázadás az állatok háborújához, és végül az ember teremtéséhez vezetett. A kört (és az estét) Nagy Enikő zárta Szina és Tuna szamoai mítoszával, melyben egy angolna addig követett egy lányt mindenhová, míg végül lefejezték, és a fejéből nőtt ki az első kókuszdió.
Szavazó kérdés: Ha lány angolna lennél, melyik angolna szerelmét fogadnád szívesebben - a gondoskodó Tunáét, vagy a szenvedélyes elektromos angolnáét?
A közönség döntése: Az elektromos angolna szexibb.

Mindhárom kör győztesei apró, földgömböt formázó szivacslabdákat vehettek át jutalmul. A negyedik, fennmaradó labdát közönségünk legfiatalabb, 12 éves tagjának adtuk ajándékba, mert úgy gondoltuk, állati menő, hogy bekéredzkedett a felnőtt rendezvényre mítoszokat hallgatni.

Hamarosan újra jelentkezünk!


1 megjegyzés:

  1. Izgalmasan hangzik! Ha bokros teendőim úgy engedik, legközelebb tuti ott leszek!

    VálaszTörlés