Amikor a nők fegyvert ragadnak (Ázsiai kisebbségek meséi 13. - Jugur)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként az ázsiai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

Blue ​Cloth and Pearl Deer 

Yogur folklore

Zhang Juan & Kevin Stuart  

University of Pennsylvania, 1996.

A kötet tizennyolc történetet tartalmaz. A jugurok (egy türk és mongol nyelvű nép, akiket néha "sárga ujguroknak" is neveznek) nagyjából tizenötezren vannak, és a Mongóliával határos Gansu tartomány területén élnek. A kötet bevezetőjéből megismerkedhetünk a lakóhelyükkel és a történelmükkel, és szerepel az elején egy bevezető tanulmány is a jugur házassági szokásokról (amik külön érdekesek, mert a jugurok matrilineáris-matriarchális múltja különleges házassági formákat eredményezett). A meséket kínai nyelvű forrásokból fordították angolra.

Fénypontok

Kép innen

A könyvben a legjobban Yangkesa és Gongerjian története nyűgözött le, két testvéré, akik közül a fiú gonosz asszonyt vett feleségül, és száműzetésben halt meg a sivatagban. A húga elindult, hogy felélessze; a tündérektől harcművészeteket tanult, majd sorra megküzdött minden állattal, akik ettek a testvére holttestéből. Végül sikerült a testet megint összeraknia és életre keltenie. Szintén csodás, erős nőket felvonultató akciófilm készülhetne Geraos legendájából: itt a hőst először egy fiúruhába öltözött kardforgató lány védelmezte, majd egy íjászlány is csatlakozott hozzájuk, és együtt bosszulták meg a hős apjának halálát.

Nagyon tetszett a legenda ami azt magyarázta, miért szerepelnek fekete és fehér lovak a jugur esküvői szertartásban. A történet két ellenséges jugur törzsről szólt. A viszály apákról gyerekekre szállt, és amikor egy királyfi és egy királylány került egymással szembe a csatatéren, elhatározták, hogy inkább békét kötnek. Az öreg királyok makacssága miatt a békéhez rögös út vezetett, de a kitartó Zhenersi herceg és a bátor Baoerde hercegnő végül egyesítették a két törzset - és össze is házasodtak. 

Hasonlóan izgalmas és tanulságos volt Az íjász és a ludak esete. Egy lusta legény mesteríjásznak adta ki magát, hogy elnyerje egy hercegnő kezét, és puszta szerencséből majdnem sikerült is neki, de végül mégis kiderült, hogy valójában gyáva és semmihez sem ért.

Szerepelt a kötetben a Gesar (Geszer)-eposz egy változata is, ami egész Belső-Ázsiában ismert. Volt benne mindenféle kaland, a hősnő Sarmark legendáját mégis érdekesebbnek találtam. Sarmark a Fehér Kán felesége volt, aki nőkből álló sereget vezetett diadalra, amikor a férje vesztésre állt egy csatában. Sajnos később gonosz ármányok miatt tragikus halált halt, de még halálában is segített a népének új hazát keresni.

Mókás történet magyarázta, miért hívják a jugurok a rókát "kalapos állatnak" (ahogy mi a farkast farkasnak). 

Kapcsolatok

Kép innen

Itt is szerepelt egy mese, amelyben egy lány kígyóhoz ment feleségül. A kígyócsalád kedvesnek bizonyult, és idővel mind emberré változtak; a legkisebb lány boldogságát azonban elirigyelte a nővére. Innentől a mese egy "hamis menyasszony" történet volt, melynek végén a szerelmesek természetesen egymásra találtak, a gonosz testvérből pedig kígyó lett.

Sok más meséből és legendából ismerős volt a kék kelme története, amelyben egy fiatal asszony házában kialudt a tűz, és ő szerencsétlenségére egy szörnyeteg-asszonytól kért új parazsat. A szörnyeteg hazáig követte, és a vérét szívta, míg a fiatal férj meg nem küzdött vele. A történet érdekessége, hogy a férj meghalt a csatában, és a szörnyet végül a felesége ölte meg a kardjával. A férj temetésén használtak először kék kelmét a csontok betakarására, ami később szokássá vált a jugurok között.

Szintén ismerős típus volt az An név eredetének legendája, amelyben egy legény titokban életben tartotta az apját, amikor minden öreget meg kellett volna ölni. Később persze pont az öreg bölcsessége mentette meg az egész népet. Megint szerepelt egy olyan mese is, ahol két fiútestvér közül az egyik ártatlan volt és szerencsével járt, míg a gonosz bátyja, amikor utánozni próbálta, csúnya véget ért.

Az ügyeletes trickster Mula volt, Naszreddin hodzsa távoli rokona, aki kapzsi gazdag embereket vert át trükkös módokon.

Ki a következő?

A bouyei nép

Az égről a csillagot (Kínai kisebbségek meséi 12. - Tibet)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként az ázsiai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

A hóoroszlán meséi
Tibeti mesék
Ábrahám Linda & Szántai Zsolt
Sudhana Könyvkiadó, 2010.

Tibet évszázadokig nagyrészt önálló ország volt Kína határán, míg 1951-ben a kínaiak el nem foglalták. Azóta a tibetiek a kínai hatóságok szerint az 55 hivatalos kisebbség egyikének számítanak; több, mint hatmillióan vannak. A kötet sajnos csak meseszövegeket tartalmaz (azokból viszont 96-ot), így a tibeti történelemről és kultúráról más forrásokból érdemes tájékozódni. A meséket több különböző angol nyelvű, illetve eredeti tibeti forrásból fordították. 

Fénypontok

Nagyon tetszett a bölcs denevér meséje, aki gyors észjárásával és bátorságával megmentette a világ madarait attól, hogy egy király a gonosz felesége tanácsára megnémítsa őket. A gonosz mostohaanya meséje két féltestvérről szólt, akik annyira szerették egymást, hogy még egy gonosz kígyóisten szívét is meg tudták lágyítani.

Látványos és izgalmas volt az a történet, amelyben egy szemfényvesztő szőtt élethű illúziókat egy király köré, miután a király megígérte, hogy bármit tesz, nem fogja megbüntetni érte. Egy egész kis alternatív valóság született az illúziók nyomán...

Nagyon szép volt Csering és a csillag meséje. Egy fiúról szólt, akit egy varázsló magával vitt az égbe, hogy megfigyelhesse, hogyan keltenek a sárkányok esőt és mennydörgést - és a végén még egy csillagot is hazavihetett a zsebében magával. A kis juhász a mi Nyúlpásztorunkra hasonlított; itt egy csodásan zenélő legény az állatokat hívta össze, hogy ijesszenek rá egy gőgös uraságra, és tanítsák meg jobban bánni az emberekkel.

A tanulságos mesék között tetszett A szamár és a kő esete, ahol egy balesetért egy szamarat és egy követ készült elítélni a király - majd megbírságolt mindenkit, aki kíváncsiságból jelent meg a bíróságon ahelyett, hogy igazságot követelt volna. Szintén komoly üzenetet hordozott a viszályt szító róka története, aki egy barátságban élő bikát és tigrist próbált egymásnak ugrasztani - de azok még időben észrevették, ki a hibás, és a rókával végeztek inkább. A legjobban azonban A balga bíró meséjét szerettem, aki nem akart az emberek gondjaival foglalkozni, amíg a felesége el nem altatta, koszos ruhába nem öltöztette, és ki nem tette az utcára, hogy azt higgye, nem ő a bíró. A szegény emberek között élve aztán jó sok mindent tanult, és bölcsebben tért vissza a posztjára. 

Kapcsolatok

Annak ellenére, hogy Tibetre mint a világtól elzárt helyre gondolnak az emberek, rengeteg ismerős mese bukkant fel a kötetben: voltak változatok olyan klasszikusokra, mint a brémai muzsikusok (A két kismacska), verseny futó állatok (itt Nyúl és béka, akik elől végül egy vadkacsa happolta el a nyereményt), találós kérdésekre választ adó bölcs asszony (akiből nem királyi feleség, hanem tanácsos lett a végén), aranyat köpő királyfiak (A herceg meg a barátja, Az aranyat köpő teknősbéka), hat testvér akik együtt mentettek meg egy asszonyt (majd, mivel nem tudták eldönteni, kié legyen, feldarabolták...), bőbeszédű repülő teknősbéka, "ki a legerősebb a világon?" (Az Egérhercegnő, akit itt sajnos macskához adtak feleségül), salamoni döntés (egy teknősbéka és egy páva között), furfangos ígérettel átvert halál (A favágó és a halál), király akinek szarvai voltak, kiskakas gyémánt félkrajcárja (Az okos tyúk), hálátlan állat a csapdában (Ezúttal farkassal és nyúllal), ébenfa paripa (A vashal és a faló), nagyapót megmentő fiú ami az öregek tiszteletére tanít (Apák és fiúk), Szépség és a szörnyeteg (A fehér kakas, ami itt elválással végződött), és Hamupipőke (A fehér tehén). Nyima kalandjai magukba foglalták az Aladdin-mesét és a szerencséjét kereső ember utazását is.

Ismét felbukkant egy olyan történet is - nem egy verzióban -, amelyben egy ember három állatot és egy másik embert mentett meg, amit az állatok segítséggel háláltak meg, a hálátlan ember viszont árulással. Pelzang története európai és indiai legendákhoz hasonlóan egy szemfényvesztőről szólt, aki úgy elbűvölt egy kétkedő ismerősét, hogy az leélt majdnem egy teljes életet az illúziójában. Szerepelt olyan mese is, amelyben egy vadász véletlenül megölt egy állatot (itt hollót) ami veszélyre akarta figyelmeztetni. A japán hagyományból ismertem a tréfás mesét a családról, akik nem tudták, mi az a tükör.

A tricksterek között szerepelt a béka, aki elhitette a tigrissel, hogy ő tigriseket szokott enni. A legnépszerűbb trickster, akiről több történet is szólt, egy Tinpa bácsi nevű furfangos, jó humorú öregúr volt, de felbukkant egy Nagyszájú nevű legény is, ami egy Zsigerelő nevű kapzsi uraságot tanított móresre. Szintén mókás volt az a történet, ahol egy király híres gyémántját jégdarabbal helyettesítették okos tolvajok.

Ki a következő?

A jugurok

Mesék a felhők között (Ázsiai kisebbségek meséi 11. - Nahszi)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként az ázsiai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

Tales from within the clouds
Nakhi stories of China
Carolyn Han & Jaiho Cheng
University of Hawaii Press, 1997.

Vékony, de gyönyörűen illusztrált kötet, tíz mesével. A nahszi népcsoport körülbelül háromszázezer főt számlál, és Tibetből vándorolt a mai Yunnan és Szecsuan tartományok területére időszámításunk kezdete körül. Különlegességük, hogy egy részük még ma is matriarchális társadalomban él, a házasság nem gyakori közöttük, és csak az anyára van szavuk, az apára nem. A meséket egy kínai nyelvű gyűjteményből fordította angolra Jaiho Cheng, és aztán Carolyn Han mesélte őket újra, szóval az eredeti nahszi szövegektől eltérnek, de a tartalomtól nem. A kötet rövid bevezetőjéből betekintést kapunk a nahszi kultúrába, mesemondó hagyományba, és szó esik a népmesék és főleg a női hősök fontosságáról is. A kötetet egy yunnani festő, Li Ji illusztrációi kísérik.

Fénypontok

Régi kedvenc történetem a nahszi teremtésmítosz, amelyben egy gonosz sárkánykígyót négy nő - Gondolkodó, Cselekvő, Bölcsesség, és Látó - pusztít el. Egy trükkel ráveszik, hogy rabolja el a hatalmas Aranymadár tojását. A dühös madár végez a kígyóval, amelynek maradványaiból hegyek születnek.

Nagyon tetszett a Napról és a Holdról szóló történet, amelyben a két égitest két nővérként szerepelt. A Nap lusta volt és lobbanékony, a Hold pedig türelmes és szorgalmas. Amikor elindultak egy varázslatos fához, a Hold megunta a várakozást, hogy szunyókáló nővére is felkeljen, és egyedül vágott neki az útnak; a Nap véletlenül pucéran rohant utána. Azóta el kell vakítania az embereket, hogy ne lássák, hogy meztelen...

Kissé hátborzongató volt a kabócákról szóló mese, ami elmagyarázta, miért tartózkodnak évekig a föld alatt - de azt is hozzátette, hogy "kis ernyőket" növesztenek maguknak a nap ellen, ami valójában egy élősködő gomba, ami a lárvákból nő ki... Ugyanez a jelenség szerepelt Chongcao Kisasszony meséjében is, ami a kínai hernyógomba eredettörténete. A mesebeli "hernyó" hol zöld, hol barna ruhát vesz fel, hogy elbújjon az őt megenni akaró állatok elől. 

Univerzális tanulságot hordozott A gőgös azálea története, aki a növények szépségversenyén kinevette a törpefenyőt, és még le is köpte. A díjat végül mégis a jószívű fenyőnek ítélte a Virágok Királynője, a belső szépségéért.

Kapcsolatok

Afrikai mesékre emlékeztetett az a történet, amely megmagyarázta, miért lefetyelik a kutyák a vizet. Itt a kutya volt az, aki nem segített mindenki másnak, hogy a rendszeresen kiáradó vizeket mederbe tereljék - és mivel a lustaságáért eltiltották a víztől, azóta lopva kell innia. 

Trickster-figuraként a Bolha bukkant fel a kötetben, aki egy, a versenyfutó mesékhez hasonló megmérettetésben próbálta legyőzni a Tetűt, de végül kudarcot vallott.

Ki a következő?

Tibet!

Amikor piros hó esik (Ázsiai kisebbségek meséi 10. - Ji)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként az ázsiai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

The ​Nuosu Book of Origins 

A Creation Epic from Southwest China 

University of Washington Press, 2019.

A ji nép Kína délnyugati részén és Vietnámban él, nagyjából kilencmillióan vannak, és több kisebb csoportra oszlanak amelyeknek külön-külön neve és identitása van. Ezek közül a legnagyobb a nuosu közösség (kb. 2.3 millió fő) - az ő egyik hagyományos eposzukat tartalmazza ez a kötet. A fordítók és szerkesztők Mark Bender (aki a miao eposzokat is fordította) és Aku Wuwu (egy nuosu költő és kutató). 

Bimo. Kép innen

Az eposz Eredetek Könyve néven ismert a hagyományban, és teremtés- valamint eredetmítoszok, vándorláslegendák gyűjteménye. Kéziratos másolatokban, ji írásmóddal (ami eltér a kínai írástól) lejegyezve évszázadok óta kering az emberek között. A fordítás alapjául szolgáló szöveget egy Jjivot Zopqu nevű hagyományos nuosu mediátor másolta le egy füzetbe ji írással és aztán kínai fordításban is; a szöveg 29 énekre bomlik, és meglehetősen teljes képet ad az eposzról egyetlen forrásból (a néprajzkutatók által összeollózott más változatokkal ellentétben). A ji eposzokat általában a bimo-nak nevezett, rítusokért felelős papok őrizték és olvasták fel / szavalták különböző ünnepi alkalmakon, gyakran több órán keresztül. Esküvőkön, temetéseken és egyéb fontos napokon énekmondók is adtak elő belőle történeteket. A kötethez függelék, kiejtési útmutató, lábjegyzetek, és egyéb hasznos információk is tartoznak. A bevezetőből megismerkedhetünk az eposz gyűjtésének és fordításának történetével, a ji kultúrával és mindennapokkal, és az epikus hagyománnyal is.

Fénypontok

Nagyon tetszett az eposzban, hogy az embereket a természet egységének részeként kezeli, és az állatokat, növényeket egyaránt a rokonainknak tartja. Szép ének szólt például arról, hogy a Nagy Bimo, az első pap, Awo Shubu, megtöltötte a világot növényekkel, és a hozzájuk tartozó állatokkal. Később, amikor a hat nap fénye majdnem mindent felperzselt a világon, az égből háromszor egymás után piros hó esett, és új élőlények születtek belőle - a Hó Tizenkét Fia. Jégből lettek a csontok, hóból a hús, szélből a lehelet. Hatan a "vér nélküli lények" (növények), hatan pedig a "vérrel bíró lények" (állatok és emberek) ősei lettek, akiknek a családfáit az eposz, egyfajta népi taxonómiaként, részletesen felsorolja. Külön érdekes mozzanat volt, hogy a lovak, amelyek nem őshonosak a környéken, pillangók által keltetett négy különleges hó-tojásból bújtak ki. Az Értelem Vizéből azonban (egy békaszellem tanácsára) csak az emberek és a varjak ittak, ezért ők a legokosabb lények.

Az eposz nagyobbik fele a különböző népek leszármazásáról és vándorlásáról szólt, rengeteg ismétléssel és névvel (kb. mint a "nemzette" felsorolások a Bibliában). Érdekes volt, a vándorló törzsek milyen helyeket miért nem tartottak alkalmasnak a letelepedésre, de amúgy csak kisebb epizódok szakították meg a felsorolást. Például az, amelyben két család, Hxuo és He, alakváltó-versenyben próbálta legyőzni egymást sok napon (és sok átváltozáson) keresztül, míg végül ki nem békítették őket, és össze nem házasították a gyerekeiket.

Nuosu kézirat Zhyge Aluval
Kép innen

A szövegben nem szerepel, de a jegyzetek között helyet kapott az eposzból egy epizód, ami gyakorlatilag a villámhárító feltalálásáról szól. Zhyge Alu egy falura bukkan, ahol az emberek nem mernek tüzet gyújtani, mert ha megteszik, azonnal becsap hozzájuk a villám. A hős rézsisakot és rézbunkót ragad, és felmegy a tetőre, ahol rézhálóba fogja a villámot és megszelídíti. A villám, mint élőlény, egyébként több helyen felbukkant az eposzban. Egyszer megemlítették azt is, hogy tizenkétféle villám van, egy egész család, akik télen csendesen alszanak a föld alatt, tavasszal pedig hangosan horkolnak.

Kapcsolatok

Ebben az eposzban is megjelenik az ég és a föld elválasztásának (és oszlopokkal való alátámasztásának) története. Itt a munkát istenségek, halhatatlanok és szellemek közösen végezték, és aztán az eget és a földet kilenc tündérlány kilenc vas-réz seprűvel tisztára seperte. Szintén megjelent a sok nap, sok hold motívuma a teremtésnél: itt Anyu Ddussy, a Szellemmajom idézett meg hat napot és hét holdat, valamint az összes csillagot. Az égitestek felperzselték a földet, de néhány növénynek és állatnak sikerült megmenekülnie (pl. a mókás kinézetű kínai vízőznek). A felesleges napokat és holdakat ismét egy legendás íjász, Zhyge Alu lődözte le az égről. Őt sárkányok nevelték fel egy barlangban. Mindenféle fákra megpróbált felmászni, hogy lelője az égitesteket, de csak a jegenyefenyők bírták el, így a fenyők azóta is különleges tiszteletnek örvendenek. Az utolsó nap itt is elmenekült és elbújt, és a kakasnak kellett előcsalnia. 

Az első, tüzes apokalipszis után következett egy özönvíz is, amelyet ezúttal egy jószívű, Jjumu Vuvu nevű hős élt túl egy fa ládában. Itt akadtak azonban túlélő állatok (patkány, mérges kígyó, méhecske, béka, varjú, fácán stb.), akiket megmentett, és akik később segítettek neki feleséget szerezni az égből. Mivel azonban csellel szereztek menyasszonyt, a hős gyerekei némán születtek, és csak a mitikus Apuyoqo madár segítségével sikerült megszereznie számukra az égből a beszéd tudományát - így születtek a különböző nyelvek.

Szintén megjelent az eposzban a furfangos lány motívuma, aki találós kérdéseket tett fel egy Shyly Wote nevű hősnek. A hős egyikre sem tudott válaszolni, így éles eszű húga segítette ki, hogy ne veszítse el a fogadást.

Közös kézi szövés, kép innen

Ki a következő?

A nahszi nép

Sárkányok és szerelmek (Ázsiai kisebbségek meséi 9. - Bai)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként az ázsiai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

Megint nem találtam gyűjteményt, úgyhogy több könyvből vadásztam össze a meséket. A bai népcsoport Yunnan tartomány területén él, nagyjából kétmillióan vannak. Csodás táj veszi körül őket, tele magas hegycsúcsokkal és csillogó tavakkal, amiért is a környék nem csak kedvelt a turisták által, de a meséket is hasonlóan gyönyörűre színezi. A bai emberek többek között kormoránhalászatról és sárkányhajó-versenyekről ismertek.

Fénypontok

Az az igazság, hogy a Kína területéről származó mesék közül különösen sok nagy kedvencem a bai hagyományhoz tartozik. Ilyen például a Vadlúd-tó legendája, amit A kalóz királylányba is beválogattam. Ez egy halandó lány és egy sárkánykirálylány barátságáról szól, akik szeretnek együtt énekelni, és közös erővel vetnek véget egy rettenetes szárazságnak. A másik kedvenc történetem a Fából faragott sárkány meséje, amelyben egy egész falu és egy tehetséges ácsmester közösen dolgoznak rajta, hogy egy gonosz sárkány legyőzésére fából jóságos sárkányt alkossanak.

Szintén nagyon szeretem a Zöld Sárkány Tó legendáját, amelyben egy emberalakot öltött sárkány összebarátkozik egy öreg szerzetessel, és minden nap együtt sakkoznak. A barátság azonban megszakad, amikor a szerzetes kitalálja, hogy látni szeretné sárkány-barátja valódi alakját. Hasonló volt Langchiung Sárkánykirályának legendája is, aki feláldozta az életét hogy megöljön egy gonosz kígyót, és sárkányként született újjá. Később barátságot kötött egy tudóssal, de az mindenképpen látni szerette volna a valódi alakját és végül szörnyethalt a rémülettől. A helyiek őt is isteni rangra emelték, és azóta együtt ünneplik a két jóbarátot. Az Erhai-tóhoz kapcsolódott ugyanebben a kötetben a Nagy Fekete Sárkány és a Kis Sárga Sárkány harcának története, melyből az utóbbi, furfangos, sárkánygyöngyből született kis hős került ki győztesen.

Nagyon szép - és híres - történet szólt egy Awa nevű hercegnőről, aki egy egyszerű vadászba szeretett bele. A szerelmesek sok viszontagság árán egymáséi lehettek, ám a lány apját ez nem hagyta nyugodni, és a történet tragikus véget ért. A legenda egy különös légköri jelenség magyarázata: a Cangshan-hegy felett rendszeresen megjelenő felhő a lány szerelmének jelképe, amely szelet támaszt, és a közeli tó habjait borzolva keresi elveszett kedvesét. Egy másik, rövidebb, de szépen illusztrált verziót is találtam belőle, és a yunnani mesegyűjteményben is szerepel.

Hasonlóan gyönyörű és tragikus volt a dali Pillangóforrás legendája is a róla elnevezett kötetben. Itt egy zsarnok által üldözött szerelmesek együtt ugrottak tóba, és ezernyi pillangóvá változtak. A haláluk felbőszítette az embereket, akik végeztek a zsarnokkal. Szerencsére nem minden történet végződött halállal: a Főnix-fez meséjében a gonosz király által elrabolt lánynak sikerült megszöknie, és boldogan élhetett a családjával. A főnix-fez azóta a boldogság és jószerencse jelképe.

Egy másik tó szintén saját legendát kapott: ez egy jószívű és bátor legényről szólt, aki megtalálta a forrást, amiben az ég szárnyas lovai fürödtek, és a saját élete árán csatornát ásott hozzá, hogy véget vessen egy hároméves aszálynak. A kővé vált legény ma is ott áll a Lófürdő Tó partján.

Kapcsolatok

Találtam az egyik könyvben egy újabb történetet, ami a só eredetéről szólt. Itt egy Gunv nevű lány jött rá az étel sózásának titkára, de a bátyja házi vaddisznója féltékenységében megölte őt. A lány házi szarvasa fényt derített az igazságra, és a lányt azóta a só istennőjeként tisztelik.

Megint csak találkoztam egy legendával amelyben egy gazdag úr kapzsisága miatt víz alá süllyedt egy egész környék; itt egy varázslatos ökör tett igazságot, amit egy szegénylegény varázsfurulyával idézett meg.

Ki a következő?
A ji népcsoport

A Fehér Tigris népe (Ázsiai kisebbségek meséi 8. - Tucsia)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként az ázsiai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

Ehhez a népcsoporthoz nem találtam teljes kötetet, úgyhogy több gyűjteményből mazsoláztam össze a vonatkozó meséket.

The Volume of Tujia and Bai Ethnic Groups
Classical myths of China's 56 ethnic groups
Li Xueqin & Pan Shouyong
New Buds Publishing House, 2013.

A tucsia népcsoport körülbelül nyolcmillió főt számlál, és Kína szívében, a Wuling-hegység területén élnek. Különleges táncművészetükről, gazdag népdalkincsükről, és az általuk készített színes, csodálatos brokátszövetekről híresek.

Fénypontok

A fent ábrázolt, kínai kiadású kötetben összesen két tucsia mese szerepelt. Az első nyolc fivérről szólt, akik a húgocskájukkal egyszerre születtek, de az apjuk a fiúkat kitette a vadonba. A nyolc fiút egy főnix és egy sárkány nevelte fel és tanította mindenféle hasznos dolgokra. Felnőve hazatértek, gondoskodtak a családjukról, megvédték a falujukat, és végül, amikor a húgukból egy szarka segítségével császárné lett, még a birodalmat is megmentették egy ellenséges hadseregtől. A másik klassz mítosz Yiro istennőről szólt, aki megteremtette az első embereket mindenféle zöldségekből, miután két (férfi) istenség kudarcot vallott kőből és sárból alkotott alakokkal (csak hogy tudjátok, a csontjaink bambuszból, a húsunk pedig retekből van).

Találtam egy írást arról is, hogy a tucsia mesékben, más hagyományoktól eltérően, a tigrisek pozitív szereplőként tűnnek fel. Egy legenda szerint a nép őse egy tigris és egy ember házasságából született; egy másik, ismertebb mítosz a nép első vezéréről szól, aki halála után fehér tigrissé változott. Azóta a tucsiák "a Fehér Tigris leszármazottainak" vallják magukat. Az egyik mesében egy favágó és egy tigris barátkozott össze, miután az előbbi tüskéket szedett ki az utóbbi szájából; a tigris nem csak segített a favágónak feleséget szerezni, de ráadásul, amikor hadba szólították, egy tigrishadsereg élén elkísérte a háborúba is. Egy másik történetben egy festő mentett meg egy csapdába esett tigrist, aki cserébe segített neki hazajutni, amikor baleset érte a hegyek között. Egy harmadik mesében egy apatigris jött el egy bábaasszonyhoz, aki segített a párjának világra hozni a kölykeit.
A híres tucsia xilankapu brokátszövésnek is megvan a maga eredetmítosza. Egy lányról szól, aki olyan gyönyörűen tudott szőni, hogy minden virág, minden madár, ami kikerült a keze alól, azonnal életre kelt. Amikor azonban éjszaka kiment a kertbe, hogy megcsodálja a ginkgo fa éjjel nyíló virágait, egy féltékeny sógor megölte. A lány emlékére kapta a nevét a brokátszövet.

Kapcsolatok

A tucsia teremtésmítoszok között is szerepelt az özönvíz és a több nap története: a két teremtő férfi istenség, Zhang Guolao és Li Guolao, tizenkét napot alkottak, hogy felszárítsák a földet az özönvíz után, ám a napok olyan hőséget árasztottak, hogy egy bátor béka gyorsan lenyelt belőlük tizenegyet, megmentve ezzel a világot a pusztulástól. Egy másik történet szerint a tíz napból kilencet bátor legények nyilaztak le, mire a tizedik elbújt, és elő kellett csalogatni. Ez a feladat természetesen a kakasnak sikerült, és a tucsiák azóta is minden júniusban Napfesztivállal emlékeznek meg a fény visszatéréséről.
Ami a trickstereket illeti, egy kínai gyűjtés több mesét is felsorolt egy éles eszű, Luo Lanjiao nevű hölgyről, aki mindenkinek csattanós válaszokat tudott adni; többek között a mesebeli okos lány szerepét is ő töltötte be.

Ki a következő?
A bai népcsoport

A közösség meséi (Ázsiai kisebbségek meséi 7. - Hakka)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként az ázsiai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

Studies in Hakka folktales
Wolfram Eberhard
Chinese Association for Folklore, 1974.

A hakkák hivatalosan nem szerepelnek az 55 kínai kisebbség között; általában a han kínaiak egy alcsoportjának tekintik őket. Nyelvileg és kulturálisan is szoros közösséget alkotnak, és különválnak a han kínaiaktól; a népességszámuk 80 és 100 millió közé tehető. A kötet meséit tajvani hakka közösségektől gyűjtötték a 70-es években (sok hakka a szomszédos Fucsien tartományból települt át a szigetre). Több mint 500 emberrel készültek interjúk a projekt folyamán, és egyikük sem volt hivatásos mesemondó - a gyűjtés célja ugyanis az volt, hogy válasz keressen egy sor kérdésre, pl. "mennyiben tükrözik a népmesék az adott nép értékrendjét?" és "mik a legáltalánosabban ismert történetek?". 

A szerző szerint a legtöbb mesegyűjtemény sokszor különleges mesemondók különlegesen érdekes meséit közli, és így eltorzítja a közösség teljes repertoárjának képét. Ő azt szerette volna tudni, mik a leginkább kedvelt, legáltalánosabban ismert történetek a hakkák között, és ezek hogyan tükrözik a hakka kultúrát. Ezért aztán célzottan családokat interjúvoltak meg, különös tekintettel arra, hogy egyenlő arányban legyenek közöttük fiatalok és idősek, nők és férfiak, városi és falusi közösségek. A bevezetőben részletes leírást kapunk a gyűjtési projektről, és statisztikákat a válaszokról; áttekintést a legnépszerűbb mesei kategóriákról (mítoszok, történelmi legendák, stb.), a mesékben rejlő legfontosabb értékektől (őszinteség, hűség, jószívűség stb.), a mesék forrásairól, és az emberek véleményéről velük kapcsolatban. A kutatás több, mint 500 különböző mesét foglalt magába.

A szöveg a meséket magyarázatok és statisztikák közé ágyazza; van, amelyikből több változatot is közöl, ha érdekesek közöttük az eltérések. Azt is összehasonlítja a szerző, melyik mesék voltak népszerűbbek, vagy kevésbé népszerűek a tajvani hakka, mint a kínai közösségekben. Később a gyűjtők megkerestek "jó mesemondónak" tartott egyéneket is (továbbra is kizárva a gyűjtésből a hivatásos, foglalkozásként mesélő mesemondókat), hogy leellenőrizzék, nekik miből áll a repertoárjuk.

A kötet végén egy teljes listát találunk a gyűjtött történetekről, de csak a címek és egy-két soros összefoglalók szerepelnek benne, ami mesemondó szemmel egyszerre volt érdekfeszítő és frusztráló.

Fénypontok

Érdekes volt a történet, amelyben egy kísértet járult a legendás Pao bírót alakító színész elé, hogy beperelje a gyilkosát. A színész jobb híján szerepben maradt, és a gyilkosságra fény derült. Szintén túlvilági igazságszolgáltatás játszotta a főszerepet abban a történetben, amelyben egy szegény ember panaszt emelt Yenlo Wang, az Alvilág vezetője ellen, amiért rossz sorsot írt neki. Végül sok kitartással sikerült meggyőznie az istenséget, hogy változtasson a végzeten.

Tetszettek a hálás méhekről szóló mesék, amelyekben egy jószívű ember által megmentett rovarok többféle módon viszonozták a kedvességet; valamint az a legenda is, amely a Pan-pien hegy keletkezéséről szólt, és azt a legényt jutalmazta, aki tisztes árat fizetett egy öregember által árult gombócokért - még akkor is, ha az öreg kevesebbet is elfogadott volna. Szintén a jószívűségről, és egymás megsegítéséről szólt a Világosban és Sötétben című mese, amely klasszikus gazdag testvér - szegény testvér történetként kezdődött, de itt a szokásostól eltérően mindketten kölcsönösen segítették egymást a nehéz időkben.

Egyszerűségében szép volt a nárciszok eredetéről szóló legenda, amelyben az égiek örökké nyíló nárciszmezővel ajándékoztak meg egy kisemmizett fiút.

Kapcsolatok

A csuang mesék után ismét találkoztam az "illatos szellentés" rendkívül mókás meséjével, amelyben egy legény a saját illatos szellentéseit árusítva gazdagodott meg. Szerepelt a klasszikusok közül a Pásztorfiú és a Szövőlány legendája, és az a történet is, amelyben egy apa elásott kincs ígéretével veszi rá a lusta fiait, hogy ássák fel a kertet. Volt egy verzió arra a kínai mesére, amelyben egy halász és egy szellem kerülnek jó barátságba, és amikor a szellemet isteni rangra emelik, nem feledkezik meg régi jó barátjáról. A japán megszállás idején kerülhetett a mesék közé Urashima Taro legendája, amelyben egy halász leszáll a tenger mélyére, és száz évvel később tér csak vissza; és volt egy olyan mese is, ami a japán Susanoo és a nyolcfejű sárkány történetére hasonlított.

Itt is előkerült a történet arról, hogyan alakult ki a kínai állatöv, és miért került bele a patkány macska helyett. Voltak más ismerős típusok is, pl. Aladdin (hálás kutya és macska, magyarázattal, hogy miért utálják egymást), elveszített fejsze, szorgos és lusta lányok (Nagy Arany és Kis Arany), állatvőlegény (itt csiga, aki a végén egy Aladdin-szerű sztoriban még vissza is szerezte az ellopott csigaházát), és Fortunatus (itt egy koldust apának fogadó három legényről, akik varázstárgyakat kaptak a kedvességükért ajándékba).

A trickster-figurák közül felbukkant a majom, aki általában megjárta, ha csínytevéssel próbálkozott, illetve egy Li Wen-ku nevezetű, éles eszű fiatal tudós.

Ki a következő?

A tucsia népcsoport

Arany dalok, ezüst dalok (Ázsiai kisebbségek meséi 6. - Miao)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként az ázsiai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

Butterfly ​Mother 

Miao (Hmong) Creation Epics from Guizhou, China

Mark Bender

Hackett, 2006.

A kötetben öt miao énekes eposz szerepel, amelyek lenyűgöző világba kalauzolják az olvasót. A miaók körülbelül 12 millióan vannak, ebből több, mint kilencmillió Kína területén él, az 55 hivatalos nemzeti kisebbség egyikeként. A miaók több kisebb csoportra oszlanak, és többféle néven is hivatkoznak magukra. A kötet bevezetőjéből részletesen megismerkedhetünk a miao kultúrával, szokásokkal, és szájhagyománnyal (valamint rokon népek eposzaival). Mivel a miao nyelvnek egészen 1945-ig nem volt írásbelisége, a szájhagyomány erősen megmaradt még a 20. század végére is. A szövegeket az 1950-es években kezdték felgyűjteni, de a folyamat politikai okokból megszakadt, majd a 80-as években kezdődött újra.

A könyvben szereplő énekes eposzokat párbeszédként adták elő, kettő énekmondó vagy két pár között zajlott a játékos vetélkedés, ami kérdések formájában nyilvánult meg. Az egyik előadó/pár énekel egy szakaszt az eposzból, aminek a végén kérdést tesz fel ("És ki volt az, aki segített?" - "Miből készült az a ház?"), a másik félnek pedig tudnia kell az ének következő, vonatkozó részével válaszolni, különben gúny tárgyává válik. A miao énekmondók (akik közül egy, Jin Dan, a kötet gyűjtője és társszerzője is egyben) egész életükben gyűjtögetik a csattanós kérdéseket és válaszokat, így bővítve a repertoárt. Ezen kívül sokszor válogatott "dalvirágokat" fűznek az eposzba, amelyek lírai, költői betétek, és a történet "csontvázát" hivatottak kiszínezni. Sajnos a kötet a terjedelem miatt csak néhány ilyen dalvirágot közöl.

A bevezető kitér arra is, mennyiben változtak meg az eposzok szövegei a gyűjtés, a kínai átirat, a cenzúra és a fordítások nyomán. A könyvben szereplő egyik történetet sem szokták ilyen részletes formában előadni; a kérdéseket-válaszokat a gyűjtők sok énekmondó repertoárjából válogatták össze, és rendezték sorba, hogy egy "teljes" szöveget kapjanak (mivel minden énekmondó saját kérdés-sorozattal rendelkezik). Egy ilyen teljes eposz végigéneklése akár tíz napig is tarthatna; a valóságban azonban nem ritka, hogy énekmondók akár három napon keresztül versenyezzenek egymással. Sőt, gyakran látogatnak el szomszédos településekre, ahol énekelve hívják ki a helyi tehetségeket. Különösen lenyűgöző, hogy az összeszokott énekespárok teljes szinkronban tudják előadni a versszakokat és a kérdéseket, és a versengő felek már eleve énekelve tárgyalják meg, a tizenkét nagy eposz közül melyiket fogják közösen előadni. Ezeket a "felvezetőket" sajnos nem közli a könyv minden fejezetben, csak a legelső eposz előtt.

"Egy énekelt szó száz prózai szóval felér", tartják a miao énekmondók. De azért prózában is nagyon klassz volt ezeket a történeteket olvasni.

(Az éneklésről és az énekmondókról itt láthattok egy rövid videót)

Fénypontok

Mivel a könyvben összesen öt eposz szerepel, és mind nagyon izgalmas, úgy döntöttem mindegyik fénypontnak számít.

Az Arany és Ezüst Dala a fémek születéséről és az égitestek kovácsolásáról szól (a miaók különösen híresek az ötvösművészetükről). A fémek élőlényekként jelennek meg a történetben - felnőnek, vándorolnak, házasodnak, stb. A történet elején az ég és a föld még össze vannak ragadva, ezért az első élőlényeknek oszlopokat kell kovácsolnia, hogy eltávolítsák őket egymástól, és teret adjanak a fénynek. A fémek szétrepesztett sziklákból születnek, No Nagymama mosdatja, szoptatja őket, ekkor nyerik el különféle színeiket. Felnőve mindannyian férjhez mennek: Ezüst Bóraxhoz (amivel tisztítani szokták), Arany a Vízigesztenyéhez (ne kérdezzétek), az Ón a Fenyőgyantához, Vas a Kovácsfújtatóhoz, stb. Később a fémek elszöknek és kelet felé (a miaók őshazája felé) menekülnek; először víz alá bújnak, majd sziklák közé, de végül sikerül visszahozni őket, és megkezdődhet az égitestek kovácsolása. Itt részletes leírás következik róla, milyen eszközökkel, milyen munkafolyamatokkal készül el a 12 nap és 12 hold, és hogyan viszik fel, rögzítik őket az égre. Közben mellesleg elkészülnek a csillagok is, és egy csomó állat, növény, és használati eszköz a lepattanó darabokból. Mivel azonban a sok égitest túlságosan nagy forróságot zúdít a földre, egy Hsang Sa nevű hős végül mindegyikből lenyilaz tizenegyet, így csak egy nap és egy hold marad az égen.

Az Ősi Ámbrafa Dala szintén teremtésmítosz. Itt az egyes fák, növények magjai játsszák a főszerepet, akik eredetileg mindannyian együtt élnek egy házban, majd később a ház leégése után megpróbálnak kelet felé menekülni, de Xang Liang kultúrhérosz visszahozza őket, és elosztja a megművelt földeken. Az eposz tele van házépítésről, földművelésről szóló hasznos tanácsokkal. Utolsó fejezetében egy hatalmas, ősi ámbrafát beperelnek és kivágnak (illegális halászatért), és a különböző darabjaiból rengeteg új élőlény születik, például a következő dalban szereplő Pillangóanya is. 

Az eposz egyik érdekes mozzanata, amikor egy kő, amelyet papírkészítéshez használnak, megunja, hogy mindig ütik, ezért felfal minden papírt - ezzel magyarázva, miért nem volt a miaóknak írásbelisége, mint a han kínaiaknak. 

Pillangóanya Dala különlegesen fontos teremtéseposz, ünnepi alkalmakon külön szertartás keretei között adják elő. Pillangóanya az Ősi Ámbrafa szívéből születik meg, majd vizek habjától megtermékenyülve tizenkét tojást rak, amelyeket a (szintén a fából született) mitikus Ji Wi madár költ ki. A tizenkét gyerek egyike Jang Vang, az emberiség ősapja, a többiek között pedig olyan lények szerepelnek, mint a Vízisárkány, a Mennydörgésisten, valamint az első tigris, kígyó, és elefánt. A megszülető kicsinyeknek a köldökzsinórjai is további lényekké változnak: Jang Vangé rizzsé és páfránnyá, a sárkányé teknőssé, stb. A sárkány köldökzsinórját rézzel vágják el, ezért a sárkányok azóta félnek a réztől. A tojások darabjai felhőkké és egyéb jelenségekké változnak. Az eposz többi részében az áldozati rítusok és az azokhoz használt kellékek születéséről kapunk részletesebb leírást.

Az Özönvíz eposza magáért beszél, és hasonlít sok más mítoszhoz a világ körül. Jang Vang vetélkedését meséli el a Mennydörgésistennel, melynek eredményeképp hatalmas özönvíz zúdul a világra. Jang Vang a nővérével egy óriási tökhéjban menekül meg - ám mivel csak ketten maradnak életben, nekik kell benépesíteniük újra a világot. A testvérházasság problémakörét az eposz részletesen tárgyalja. Végeredményben rossz ötletnek bizonyul, gyerek helyett csak egy húsgombóc születik, amelynek azonban minden része külön népekké alakul (amit a gyűjtők nem voltak hajlandók részletezni, nehogy megsértődjön valaki - csak annyit árultak el, hogy a miaók a csontokból, a han kínaiak pedig a húsból születtek). 

A Nyugatra A Folyón Felfelé című ének már inkább történelmi jellegű, és a miaók őseinek vándorlásáról szól, akik keleti őshazájukból indultak el a mai Dél-Kína vidékére. Menet közben mindenféle nehézségekkel (pl. sárkánnyal, óriási varanggyal, óriási sassal) kellett megküzdeniük, bár némelyiket a saját figyelmetlenségük miatt haragították magukra. Ebben az eposzban fontos szerepet játszott a szarka, aki előre repülve felkutatta a legjobb földeket, illetve a Hangyakirály, aki megtanította a miao ősöket szép, rendezett sorokban vonulni.

Ki a következő?

A hakka népcsoport

Olvassunk több ujgur mesét (Ázsiai kisebbségek meséi 5. - Ujgur)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként az ázsiai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

Uighur Stories From Along the Silk Road
Cuiyi Wei Karl W. Lukert
University Press of America, 1998.

Az ujgurok türk eredetű nép, nagyjából 13,5 millióan vannak, amelyből 12,5 millió Kínában él, a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen. (A nép és a tartomány is sokat szerepelt a hírekben az utóbbi időben, sajnos elég siralmas okokból). A kötet részletes és diplomatikus bevezetője is kitér a néprajzkutatás és a politika témájára már 1998-ban. A könyvnek egyébként ugyanaz az egyik szerzője, mint a két héttel ezelőtti hui gyűjteménynek, és ezért a struktúrája is nagyon hasonló: a bevezetőben részletes felsorolást kapunk az egyes történelmi "evolúciós szakaszokról", gyűjtögetéstől a 20. századig, és minden mesénél megemlítik, melyik szakasz tükröződik benne. A bevezető után egy fejezetnyi fekete-fehér fotó mutatja be az ujgur kultúrát. A mesék tematikus fejezetekre tagolódnak - eredetmesék, feleségszerzés, bölcsességek, stb. Minden fejezet végén megtaláljuk a hivatkozásokat a mesék forrásaival és az érdekesebb mozzanatok magyarázatával. A kötet végén szószedet és bibliográfia is szerepel.
Megint csak az a helyzet állt elő, hogy nagyon sok csodás történetet találtam ebben a könyvben, így ez is bekerült a nagy kedvenceim sorába. Lássuk a részleteket.

Fénypontok

Az egyik nagy kedvenc mesém a kötetből A mesterember bölcsessége volt, amelyben egy apa mindhárom fiát kitanította egy-egy mesterségre (festő, zenész, és földmunkás lett belőlük), majd a fiúk egymást is megtanították a saját tudományukra. A történet folyamán a legidősebb beleszeretett egy királylányba, akit az apja féltékenyen őrzött, és hárman együtt oldották meg, hogy a szerelmesek egymáséi lehessenek. A másik remek mese, ami miatt tulajdonképpen megvettem ezt a kötetet, A bátor lány, amelyben egy lány elindul az apja szemére orvosságot keresni, megjárja Rómát, sárkányon lovagol, és a végén még megment egy királykisasszonyt is. Rögtön bekerült az örök kedvencek közé. 

Sok mesében szerepeltek egyébként bátor, önálló, talpraesett női hősök, amit különösen szerettem ebben a könyvben. Afrat kán kilenc lánya például átvette a birodalom irányítását, amikor az apjuk háborúba vonult és ottveszett a fiaival együtt. Az egyikükből kán lett, a másikból miniszter, kettőből a palotaőrség kapitánya, négyből hadvezér, egyből pedig az ország védelmezője. Amikor egy szomszédos birodalom kánja meg akarta támadni őket, a varázserővel bíró Sivatag Királynőjének segítségével magát a sivatagi homokot hívták segítségül a harcban. Pir Chengi egy híres énekesnő volt, aki a dalaival el tudta űzni a holtak lelkeit kínzó démonokat. Amikor rájött, hogy a démonok nem bírják az énekszót, attól kezdve csak a temetőkben énekelt, hogy megnyugvást hozzon a halottak számára. Nazugum, a Karcsú Lány, szintén híres dalnok volt, akit a mandzsu dinasztia fogságba ejtett és kivégeztetett, de a szabadságról szóló dalai máig élnek még az ujgurok ajkán.

Kétségkívül a legérdekesebb eredetmonda Bögü kán születése volt, amely bármilyen sci-fi regénybe remekül illene: a földből egy fényes kupola emelkedett ki, amelyből muzsika áradt; a kupolán ajtó nyílt, amelyen belépve az emberek öt csecsemőt találtak öt szobában, ezüst bölcsőben, "függő mellbimbóval a szájukban." Az ujgurok felnevelték az öt fiút, akik közül a legkisebb, Bögü kán, híres hódítóvá és uralkodóvá vált.

Hasan és Husan története két kereskedő barátságáról szólt, akik közül az egyik halálosan beleszeretett egy lányba, és amikor egy gőgös király el akarta venni tőle a kedvesét, a jóbarát beszivárgott a király udvarába, mint első miniszter, és segített a szerelmeseknek megmenekülni. Az özvegy fia egy kopasz legényről szólt, aki varázslatos módon megtanult beszélni a gyógyfüvekkel, és a tudását arra használta, hogy embereket mentsen meg járvány idején (és hogy visszanövessze a saját haját).

A trickster-mesék közül a nagy kedvencem az volt, ahol egy király három "csodás!" felkiáltással fizette ki egy gazda dinnyéit - mire a gazda is ezzel a felkiáltással óhajtott fizetni egy étteremben. Tanulságos lehet mindazoknak, akik szerint a művészeket lehet "népszerűségben" fizetni. Hasonlóan modern helyzetekre vonatkoztatható a házaspár esete is, akik mindenkit félbeszakítottak azzal, hogy "ezt már tudtam!". A sztori vége az lett, hogy nem hallgatták meg az összes instrukciót egy repülő kabáthoz, és a férj menthetetlenül elszállt a felhők közé...

Kapcsolatok

A teremtéstörténetek között felbukkant az a mítosz, ahol földet kellett felhozni a víz mélyéről. Itt a halászsas volt az a hősies vállalkozó, aki nem adta fel a küzdelmet, és segített a többi állatnak szárazföldet teremteni. A legyek születését az a horrormese magyarázta, ahol egy legény húga változik titokban szörnyeteggé (jelen esetben vérfarkassá), és amikor sikerül megszabadulni tőle, a hamvaiból születnek vérszívó rovarok. A muszlim hagyományból kerülhetett át az ujgurokhoz a Hétalvók legendája, a perzsa hagyományból pedig Pharhat (Farhat) és Shirin híres szerelmes-tragikus története. Mindkettő több verzióban is szerepel a könyvben.

Az embereket megfiatalító varázslatos forrásról, amiből egy mohó fickó túl sokat iszik, és kisbabaként végzi, máshol is olvastam már, az ujgur verzió azonban különösen színes és varázslatos volt (annak ellenére, hogy elég sötét véget ért). Előkerült megint a tűzre pisilő bosszúálló macska sztorija is, vérszívó szörnyeteggel, aki a lányt hazáig követi, és akitől csak a fivére segítségével tud megszabadulni (Chin Timur Batur). Boldogan olvastam újabb verziót az egyik kedvenc mesémre, ahol egy szegény emberhez férjhez kényszerített talpraesett lány szorgos munkával megteremtette a maga szerencséjét. Azt a történetet, ahol egy apa a végrendeletében elásott kincs ígéretével veszi rá a fiait, hogy műveljék a családi földet, nemrég több forrásból is olvastam. Legnagyobb meglepetésemre szerepel a könyvben A három bábu meséje is, ami a nemzetközi mesemondók nagy kedvence (bár itt a harmadik bábu nem mesemondó, csak pletykás...).
Voltak egyéb ismerős mesetípusok is a kötetben, például Csizmás kandúr (Amitek és a róka), csodamadár zúzája (Az aranytojást tojó csirke - itt egy Polüphémosz-mítosszal kombinálva), állatvőlegény (A csikókirály), állatmenyasszony (A majomlány), okos lány (Az okos lány és a bolond), férjét kereső lány (A sárkányember - itt a lány egy istennőtől tanult meg varázsolni, és később ezt a képességét használta a varázslatos menekülés folyamán). Shawdon, a halász fia a mindentlátó királylány egy változata volt, azzal az érdekes befejezéssel, hogy a legény nem kérte feleségül a királykisasszonyt - csak a kérők gyilkolászásának akart véget vetni.

A trickster-mesék között is sok volt az ismerős. A megosztott büntetés meséjében egy udvari bolond testálta a király által kiutalt botütéseket egy korrupt miniszterre. Az állat-tricksterek között szerepelt a nyúl (aki a gonosz tigrist verte át), és a ravasz róka is (aki a farkassal járatta a bolondját, és megpróbált minden barátságban élő állatot összeugrasztani). Az ügyeletes trickster azonban leginkább Naszreddin hodzsa volt, aki itt Efendi címen szerepelt és saját fejezetet kapott. Sok ismerős mese kapcsolódott hozzá, és szokás szerint több elmés ki- és beszólás is. Még a modern hagyományba is belefolyt: az egyik történetben a Mao Ce-tung képe előtti kötelező tisztelgést fordította a maga javára. Hasonlóan kortárs tricksterként szerepelt Hisamidin, a 20. századi ujgur humorista.

Ki a következő?
A miao nép.

Költői kedvesség (Ázsiai kisebbségek meséi 4. - Mandzsu)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként az ázsiai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

The Volume of Manchu 

Classical myths of China's 56 ethnic groups

Li Xueqin & Pan Shouyong 

New Buds Publishing House, 2013.

Ez a könyv egy sorozat része, amely 12 részben mutatja be Kína kisebbségeinek mítoszait (valószínűleg fogok még támaszkodni rá a kihívás folyamán). Vékonyka, gazdagon és gyönyörűen illusztrált kötet, összesen hat mandzsu mítosz szerepel benne. A rövid bevezető a mítoszok kulturális fontosságát méltatja, és kiemeli, hogy a sorozat mind kínai, mind angol anyanyelvű fiatal olvasók számára nyúlt betekintést a kínai mitológiákba. A könyv utolsó oldalain rövid, képes ismertetőt kapunk a mandzsuk történelméről és kultúrájáról. 

Fénypontok

Mivel összesen hat mese volt a kötetben, és mind nagyon szépek, mindegyiket fénypontnak tekintem.

A könyv legszebb meséje A boldogság erdeje című volt, amelyben egy néma lány szeretett bele egy jószívű vadászba. Amikor az emberek rosszindulata elszakította őket egymástól, a legény egy szarka segítségével találta és mentette meg a kedvesét. Szintén nagyon szerettem a Szövőlányok meséjét, akik szarkából változtak emberré, hogy csodás szőtteseikkel segítsenek egy szegény, jószívű öregasszonyon - és a wula sás legendáját is, ami egy legény sírján nőtt, aki feláldozat az életét hogy megmentse az öccsét a fagyhaláltól. Melankolikus, de költői véget ért a Visszhangzó víz, amelyben egy lányát sirató apa töltötte meg szomorú énekével a környék vizeit.

A Changbai-hegy tündéreinek legendája a mandzsuk ősének születéséről szólt. Egy égi tündérlány megevett egy varázslatos gyümölcsöt, terhes lett, és úgy döntött, a földön marad, és a hegyek között neveli fel a fiát, aki a nép ősévé vált. A mandzsu nép őshazája a könyv szerint valóban a Csangbai-hegy északi oldalán volt.

Érdekes véget ért a Vörös Selyem Kisasszony legendája, aki nem csak a világ legszebb asszonya volt, de ráadásul madártollakból szőtt magának gyönyörű ruhákat. Mindenkitől, aki feleségül kérte, megkérdezte, mi a legértékesebb dolog a világon, de senki sem tudott helyes választ adni (egy herceg pl. azt mondta, hogy a hatalom) - ezért Vörös Selyem Kisasszony boldogan élt tovább egyedül egy tó partján.

Ki a következő?

Az ujgurok

Beleszerettem a hui mesékbe (Ázsiai kisebbségek meséi 3. - Hui)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként az ázsiai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

Mythology ​and Folklore of the Hui, A Muslim Chinese People

Shujiang Li & Karl W. Luckert  

State University of New York Press, 1994.

A hui egy vallási alapon meghatározott muszlim kínai kisebbség, nagyjából tízmillióan vannak. Néha azonban a hui nevet használják más muszlim vallású kínai kisebbségekre is (pl. salar, dongxiang, bonan). Bár a "kisebbség" Kínában vallási alapon lett megnevezve, hivatalosan etnikumnak minősülnek (mert a Kínai Népköztársaság nézőpontja szerint mindent világi alapon kell megszervezni). A hosszú és részletes bevezető nyugati olvasók számára érthető módon írja le a hui csoport eredetét és alakulását a vadászó-gyűjtögető időktől kezdve egészen az 1990-es évekig.  Az egyes kulturális korszakoknál megemlítik azt is, melyik mesékben tükröződnek vissza. A bevezető után külön fejezetben több, mint hetven fotót találhatunk, magyarázatokkal együtt, a hui közösségek mindennapi életéről és fontos helyszíneiről. Minden mesénél jegyzik a gyűjtés helyét és idejét, valamint a gyűjtő és a mesemondó nevét is. A több, mint 100 mese tematikus fejezetekre bontva követi egymást (pl. Eredettörténetek, Kultúrhéroszok, Állatmesék stb.). A kötet végén index és bibliográfia szerepel. Még csak a kihívás elején járok, de már most új kedvencet avathattam. 

Fénypontok

Rengeteg csodálatos és izgalmas történet volt a könyvben, azt sem tudom, hol kezdjem. Hosszú bejegyzés lesz.

Kalandos legenda szólt arról, hogyan hozta el Adang a tüzet az embereknek. Szeretem a tűzszerzős történeteket, és ez különösen klassz volt, attól kezdve, hogy az emberek egy vulkánkitörés során találkoztak először tűzzel, egészen addig, hogy Adang megszelídítette a vadlovat, hogy a segítségére legyen. Szintén a gazdálkodás eredetéhez kapcsolódott a Bogota-hegy legendája, amelyben egy pásztorfiú különleges varázstárgyakra, egy Hegyemelő Barackra és egy Hegytámasztó Kőre tett szert. Előbbi a levegőbe emelt egy hegyet, utóbbi pedig alátámasztotta, hogy be lehessen menni a hegy gyomrába és kihordani onnan a mindenféle elrejtett kincseket. Borzasztóan tetszett a yanqi lovak eredetéről szóló legenda is, amelyben egy bátor legény sárkánymént csalogatott elő egy tóból, hogy a kancáinak varázslatos csikói szülessenek. A nagy türelmet igénylő folyamatot segítették a városában élő különböző közösségek bölcsei: mongol, kazah, ujgur és hui öregek adtak neki jótanácsokat, hogy a tenyésztés sikerrel járjon. 

Természetesen nem maradtak ki a sárkányok sem a kötetből: Lilang és a sárkány legendája egy önző sárkányról szólt, aki csak ajándékokért cserébe volt hajlandó esőt hozni (és sertéshúst követelt a muszlim falutól). A falusiak egy okos legény vezetésével tőrbe csalták a sárkányt, és rákényszerítették, hogy kérjen bocsánatot, és viselkedjen rendesen. Az Északi Pagoda születéséről szóló legenda egy sárkánykirály harcáról szólt a saját rakoncátlan fia ellen, tele mindenféle varázstárgyakkal. 

A Két tudós fenyő legendáját megkönnyeztem: két, iskolától eltiltott fiú titokban tanult, és a haláluk után visszatértek letenni az állami vizsgát a szüleik legnagyobb büszkeségére. Gyönyörű volt az a történet is, amiben a hui hadsereg kikerült egy völgyet, mert pacsirták fészkeltek benne, és nem akarták megrongálni a madarak élőhelyét. A legszebb eredetmonda azonban a Kanyargós folyóé volt, amelyben egy katona kilépett Dzsingisz kán seregéből, mert megbánta a sok kegyetlenséget, és a menekülő emberek között kezdett új életet. A végén még az életét is feláldozta, hogy segítsen nekik. 

Nem ez volt az egyetlen mese, ami az önzetlenséget ünnepelte. Szintén gyönyörű volt A főnix városa, Yinchuan legendája, ahol egy főnixlány virágoztatott fel egy kietlen tájat, és a végén várossá és folyóvá változott, hogy megvédje az embereket, akiket szeretett. A Rinocéroszbarlang történetében egy égből száműzött halhatatlan a saját és a nevelt gyerekei jó szíve által hozta helyre a hibáit, Naxigaer történetében egy szegény legény feláldozta a saját életét, hogy megmentsen egy egész várost a földrengéstől, a bölcs doktor Ma Ahong pedig segített egy szerelmespárnak orvosi kifogásokkal megszökni a lány apjának haragja elől. Szintén szép tanulsága volt Abudu és az ördög meséjének, amelyben a hős csak akkor tudta legyőzni a Gonoszt, amikor az emberekért állt ki, és nem a saját érdekeiért. A közösség fontossága más történetekben is előkerült, például a szívszorító legendában arról, miért akasztanak ferde teáskannát az ajtó fölé a hui emberek ünnepnapokon. Itt egy özvegyasszony áldozta fel a saját életét azzal, hogy átadta a védelmet nyújtó jelet a szomszéd háznak, amikor jött az ellenség.

Az aranyfácán története klasszikus, izgalmas szörny-gyilkolós sztori volt, Xueda és Yinlin csodaszép meséjében pedig két hős, egy fiú és egy lány indult el külön-külön, hogy elhozzák egy ritka gyógyír két összetevőjét az embereknek. Egy másik legendában a tea gyógyító hatásaival ismertette meg egy égi szolgafiú az embereket.

Nagyon tetszettek a varázstárgyakról szóló történetek is, mint például a Vízgyöngyé, amely végtelen mennyiségű vizet tud teremteni ("a világon csak két igazi kincs van, a víz és a tűz"), vagy a Szélcsendesítő tűé. Ezek a kincsek átlagos tárgyaknak tűnnek, és csak az avatott szemek ismerik fel bennük az értéket. 

A kötetben több legenda is szerepel a híres Zheng He admirálisról, aki a kínai kincses flottát vezette a 15. század elején - mert hogy ő is hui volt. Most már ezt is tudom.

Kapcsolatok

Ádám és Éva (Adan és Haowa) történetére a Korán alapján több verzió is szerepelt a könyvben, telis-tele érdekes és váratlan részletekkel. Az egyikben pl. Ádám szakította le a gyümölcsöt, nem Éva; egy másikban a világon minden Ádám kiszivárgó "életerejéből" született, amikor véletlenül betörte a fejét; egy harmadikban a pár hetvenharmadik (!) gyereke sárkányháton felszállt a mennyekbe, hogy találkozzon Allahhal. Felbukkant a magyar Parasztbibliából ismert történet is, miszerint a pár egy befagyott folyó jegén egyesült először, ezért hideg a nők feneke és a férfiak térde. A legjobban mégis az tetszett, amikor Éva egy rózsaszín felhőt szétvagdosva formálta meg az első virágokat.

Találkoztam a könyvben a szerencséjét kereső ember meséjének több klassz változatával. Az egyikben egy Yisima nevű legény vándorolt el a Nap anyjához a kérdéseivel, és a földműveléshez, állattenyésztéshez hasznos tanácsokkal tért vissza; egy másikban egy Musa nevű legény járta be az utat és gazdagodott meg a végére. Lótestvér egy szép Fehérlófia-változat volt (tűzre pisilő macskával kiegészülve), A kígyódoboz egy Aladdin-sztori, Luguma meséje pedig egyike azoknak a hátborzongató történeteknek, amelyekben a hős húga emberevő szörnyeteggé (jelen esetben fekete farkassá) változik. A tibeti Boldogság Madarára emlékeztetett az Aranyveréb csodaszép meséje.

Több legenda beszélt Kangxi császárról, aki álruhában látogatta meg a hui közösséget (ahogy sok más bölcs uralkodó, pl. Mátyás király is) miután rossz nyelvek azt súgták neki, hogy a muszlimok fel akartnak lázadni. A császár mindig a saját szemével akart meggyőződni a dolgokról, mielőtt az alattvalóit látatlanban elítélte volna, és természetesen végül a rosszakarók bűnhődtek meg. Hasonlóan a bölcs uralkodó mesei szerepét játszotta Yimamu kormányzó, aki több történetben több titokzatos bűnügyet is felgöngyölített mindenféle trükkös módokon.

Az egyik ügyeletes trickster Kis Kalimu volt, aki Lúdas Matyi módjára bánt el egy gonosz földesúrral. Sok történet szólt egy Abudu nevű furfangos fickóról is, aki szintén gazdag embereket vert át látványos hazugságokkal. Külön örültem, hogy női trickster is szerepelt a kötetben, a minden kérdésre választ adó éles eszű Sailimai személyében. Előkerült (névtelen hőssel) a klasszikus "egyél, ruhám" történet is.

Ki a következő?

A mandzsuk

Furfangosok és feltalálók (Ázsiai kisebbségek meséi 2. - Csuang)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként az ázsiai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

A csuangok egy Dél-Kínában és Délkelet-Ázsia más országaiban élő népcsoport, közel húszmillióan vannak. 

At Grandfather's Knee 

Zhuang Folk Tales from Wuming 

Bwz Licuh & Margaret Milliken 

Min zu chu ban she, Peking, 2001.

A kötet meséit a Kuanghszi-Csuang Autonóm Területen gyűjtötték, ahol a csuangok legnagyobb (14 milliós) közössége él. A meséket egyenesen a szájhagyományból jegyezték le egy nemzetközi projekt keretei között, amely a kisebbségi nyelvek megőrzését és népszerűsítését célozta meg. A mesemondók közönség előtt, természetes környezetükben meséltek, és a szövegekben a gyűjtők megtartották a közönséggel való interakcióik egy részét is. A könyv háromnyelvű (csuang, kínai, angol), minden mese tükörfordításban szerepel benne, és mindegyiknél megjelölik az eredeti mesemondót is. Az összesen harminchat történetet téma szerint osztották fejezetekre (pl. hagyományos értékek, gyerekmesék, furfangos történetek, stb.). A meséket egy csuang művész fekete-fehér rajzai kísérik.

Fénypontok

Szép történet szólt egy csonka farkú pontyról, amit egy magányos özvegyasszony nevelgetett, míg akkorára nem nőtt, hogy vissza kellett engednie a folyóba. Az emberek azzal gúnyolódtak, hogy biztos majd a hal fog megemlékezni róla, mert nincsenek gyerekei... és a hal azóta is eljön minden évben, szél és eső képében, gondozni az özvegyasszony sírját.

Egy másik mesében egy falusi törzsfőnök és a fia küzdöttek meg két óriási kígyóval, akik egy templomot bitoroltak, és áldozatul malacot és terhes asszonyt követeltek maguknak. 

Tetszett a legenda arról, hogyan találta fel a híres építőmester Lu Ban a fűrészt, a szöcskék lábát és a virágosnád fűrészes leveleit megfigyelve. Egy másik, nagyon realisztikus történet arról szólt, hogyan tanultak meg az emberek tüzet gyújtani két kő összeütésével. Egy legendából azt is megtudtuk, hogy régen a rizs házhoz jött, de az első földműves felesége nem engedte be, mert még nem volt kitakarítva a ház, ezért a rizs megsértődött, és azóta aratni kell. A perfekcionizmus tragédiát szül... A legjobb eredetmese viszont kétségkívül a galacsinhajtó bogárról szólt, akinek a Jáde Császár parancsát kellett volna közvetítenie az embereknek (egyenek egyszer háromnaponta), de elszúrta (egyenek háromszor naponta). Az így keletkezett hatalmas adag ürüléket azóta is próbálja eltakarítani. 

Csuang esküvő, kép innen

Kapcsolatok

A tündérek ajándékának meséje itt össze volt kombinálva azzal a sztorival, amikor valaki haszontalan dolgokat egyre hasznosabbakra cserél. Két testvérről szólt, akik közül a gőgös idősebbnek a tündérek hosszúra nyújtották az orrát... az öccse pedig visszaradírozta, de annyira, hogy a végén el is tűnt. A szorgos és lusta lányok itt testvérek voltak; az idősebb szegény, özvegy, és szorgalmas, míg a fiatalabb lusta és gazdag. A történet végére az előbbi meggazdagodott, az utóbbi elszegényedett, és az idősebb testvér megmutatta, hogy tudja nagylelkűséggel viszonozni a húga fösvénységét. Két fiútestvér esetében a kisemmizett szegény legény abból gazdagodott meg, hogy véletlenül illatos volt a szellentése, és azt árulta (a bátyja persze megpróbálta utána csinálni, várható eredménnyel). 

Itt is akadt egy mese arról, hogyan alakult ki az állat-naptár (és hogyan maradt ki a macska belőle), valamint egy láncmese egymást vádoló állatokkal (aminek az lett a konklúziója, hogy a kakas a hibás, mert nem segít a tyúknak vigyázni a csibékre - a bíró felpofozta, azóta vörös az arca). 

Az ügyeletes trickster egy Gam Lo nevezetű furfangos fiú volt, aki egy dölyfös mandarin lehetetlen kéréseire talált okos válaszokat, illetve egy Gungcei nevű szegénylegény, aki gazdag családba házasodott, és a kapzsi rokonokkal járatta a bolondját több mesén keresztül. Egy harmadik csavaros eszű fickó, Lu Sandong, miután másokat átvert, maga is pórul járt. Egy furfangos mesében egy névtelen okos szolga oldott meg a gazdája által állított lehetetlen feladatokat - még azt is megállapította, hogy a gazda feje pontosan három fontot és hat unciát nyom.

Ki a következő?

A hui nép.

Ismerkedés Kínával (Népmesék nyomában a világ körül - Han kínai mesék)

Azért tértem vissza a kínai mesékhez, mielőtt belevágnék az ázsiai kisebbségek történeteibe, mert a könyv, amit Kínához olvastam a Népmesék nyomában a világ körül kihíváshoz, han meséket pont nem tartalmazott.

Chinese Folk Tales

Louise Kuo & Yuan Hsi Kuo

Celestial Arts, 1984.

Ez a kötet han és kisebbségi meséket is tartalmaz; összesen 35 népmese van benne, ebből 21 han, a többi pedig yao, csuang, mongol, tibeti, stb. Ezeket később majd beveszem az adott bejegyzésekbe, itt most csak a han mesékről lesz szó.

Azért választottam ezt a kötetet, mert nagyon sok mesegyűjtemény hivatkozik rá, klasszikusnak számít. A könyv elején bevezetőt kapunk a kínai hagyományokról, a han mesékről, és a kisebbségi mesemondásról, és minden egyes mesét részletes jegyzet előz meg, ami megmagyarázza a történet kulturális kontextusát. Alapvetően a kötet tisztelettel próbál bánni a kisebbségi mesékkel, de azért kicsúsznak problémás megjegyzések, pl. hogy a mai világban már remekül bánik Kínai a kisebbségeivel, vagy hogy azok levetkőzték "primitív babonáikat" (ühüm). A könyvet fekete-fehér illusztrációk kísérik. 

Fénypontok

Természetesen fénypont volt a számomra az első mesemondóról szóló történet, egy vakon született hercegé, akit kitettek a vadonba. Állatok és tündérek nevelték fel, és tanították meg a mesemondás mesterségére. Amikor felnőtt, nem volt hajlandó visszatérni a császári udvarba, hanem járta a világot, és a pipája (hangszere, ld. balra) darabjait elajándékozta más mesterségeket űző embereknek segítségül. 

Érdekes volt a tisztviselőről és a remetéről szóló legenda is, akik fiatal korukban jóbarátok voltak, és amikor évekkel később ismét találkoztak, mindkettejük a másik hivatását tartotta hasznosabbnak. 

Mókás és tanulságos történet volt az, amelyben egy fiú kihallgatta a város embereinek újévi fogadalmait és kívánságait, és rájött, hogy sokan tragédiáért imádkoznak, hogy meggazdagodhassanak belőle. A fiú furfangos módon megleckéztette mindannyiukat, és nyilvánosan megszégyenítette őket a kapzsiságukért. 

Kapcsolatok

Egy kicsit a "királynőt megölni nem kell félnetek" legendára emlékeztetett a sztori, ahol egy gazdag ember végrendeletén vesztek össze az utódai, és a vitát egy bölcs tisztviselő oldotta fel azzal, hogy a megfelelő helyre tette az elválasztást a szövegben. Az okos lány szerepét itt egy okos feleség töltötte be, a szorgos és lusta lányokét pedig egy jószívű és egy kegyetlen asszony, akiket egy veréb jutalmazott avagy büntetett meg. Előkerült az Indiából is ismert példázat a vak emberekről és az elefántról, és a mese az igazságos bíróról, aki a szegény embernek utalja a gazdag ember erszényét, aki lopással próbálta meggyanúsítani. Szintén ismerős volt a mese arról, miért sós a tenger (itt is egy sót ontó varázstárgy süllyedt el benne).

A trickster-történetek közül a hálátlan állat meséje szerepelt, tudóssal, farkassal, és bölcs öregemberrel.

Ki a következő?

Népességszám szerint tervezek haladni a sorozattal, ezért a következők a csuangok lesznek.