Széttáncolt cipellők - alternatív értelmezés

Kontratánc-estét összekötni cipőadományozással... volt a kezdeményezésben valami népmesei.

A dolog gyökerei a karácsonyi szünetig nyúlnak vissza: Heidi hazaszállított a reptérről (pontosabban utasította a férjét, hogy szállítson haza a reptérről), cserébe pedig megígértem neki, hogy segítek önkénteskedni a rendezvényes. Sajnos azonban betegen jöttem haza New York-ból, így az önkénteskedés elmaradt; ma viszont volt alkalmam bepótolni a tartozásom.

Az adományozás szervezője ugyanaz a David Wiley volt, aki a kontratánc-hagyományt felélesztette a környéken; személyes rajongótáborának köszönhetően akármibe fog, rengeteg embert képes megmozgatni. Ezúttal egy nemzetközi szervezet számára szervezett gyűjtést, akik használt cipőket javítanak meg és küldenek el rászoruló országokba. Mire megérkeztünk, a turistaközpont épülete gyakorlatilag letűnt a tornyosuló kartonládák, zsákok és szatyrok tömege mögött.
A feladat egyszerű volt: megszámolni a cipőket és összekötni őket a párjukkal, majd ládákba rakni őket. Öt óra körül álltunk neki, és nyolcra már végeztünk is; alig kétezer pár cipő ment át a kezünk alatt... mindenki, aki az esti kontratáncra érkezett, leadott egy-egy szatyrot vagy dobozt. Meglepetésünkre nem mindenki használt cipőket hozott; voltak, akik elmentek és vettek húsz pár gyerekcipőt egy boltban, és azokat hozták el.

A nagy önkéntességgel persze önző céljaim is voltak: a segítségért cserébe ugyanis ingyen mehettem be az esti kontratáncra, sőt, sütit és innivalót is kaptam, plusz fuvarom is volt, Heidi személyében. Kellemeset a hasznossal. A nagy pakolás végére már elég fáradt voltam; de amikor sütikkel a kezünkben végre letottyantunk a bálterem szélén sorakozó székekre, a tánchangulat ragadósnak bizonyult. Új táncmesterünk volt, és természetesen élőzene; a jonesborough-i kemény mag pedig kitöltötte az egész táncteret. Végül aztán nem bírtam magammal, és beálltam táncolni én is; a koreográfiák egyszerűek voltak, de pörgősek, és volt bennük sok dobbantás, amitől rengett az épület. A szünet előtti utolsó táncra sikerült behalásznom Noah-t, aki még mindig a bálterem legjobb táncosa, és így a szünetre már kellően kifáradtam ahhoz, hogy ideje legyen hazatérni.

Kedden megint kontratánc, ezúttal a campuson.