Vihar alatti csend

(Na mit szóltok a lehengerlően szellemes fordításomhoz az Eye of the Storm címre? Na mit? Na mit?)

(FIGYELMEZTETÉS: Aki nem nörd, ne olvassa. Én szóltam.)

Végre ránk virradt a nagy nap: a sok készülődés és tervezgetés után a mai órán végre leültünk játszani! Nagyfőnök reggel fél kiló (sic!) kockával érkezett, amitől a népszerűsége rögtön túlszárnyalta a Mikulásét; összetoltunk a teremben az asztalokat, van kérdés, nincs kérdés, nyomás!
Először is a Hetek bemutatták a karaktereiket. A következő parti állt össze a kalandra:

1. Félelf rogue (a továbbiakban rugó, szakterületére nézve kincsvadász) - kaotikus semleges, az egyetlen lány a csapatban
2. Ember bárd, kaotikus semleges, saját megállapítása szerint "az ész"
3. Ember harcos, semleges jó, mellesleg fegyverkovács és a bárd önjelölt testőre, saját megállapítása szerint "az izom"
4. Még egy félelf rugó, kaotikus jó, nemesi családból, erős Robin Hood szindrómával (valamint az egyetlen személy a partiban, akinek van lova...)
5. Törpe rugó, két pisztollyal felszerelve, kaotikus semleges, erős Sean Connery akcentussal
6. Elf varázsló (sorcerer), semleges jó, és a macskája (jellem ismeretlen)
7. Elf druida, jó semleges, a csapat egyetlen gyógyításra képes tagja

Jobb partit nem nagyon kívánhattam volna. Amikor mindenki bemutatkozott, a kezdők választhattak, kihez szeretnének csatlakozni, mint "tanítvány"; meglepően zökkenőmentesen sikerült megoldani a rendszert, mindenkinek volt kedvence. Della, mesemondó barátosnénk, rögtön rácsapott a törpére, Joshua pedig rugót választott magának. Amikor a druida leírta, ki és mi ő, a harcos a sarokban legyintett rá, hogy "magyarán szólva hippi vagy..." mire professzor úrnak felcsillantak a szemei: "Lehetek a tanítványa?" Ily módon felosztva a társaságot (és a fél kiló gyönyörű színes kockát), nem volt más hátra, mint előre.

A kaland, amivel készültem, egy hírhedt M.A.G.U.S. modulnak, a Vihar a Hágón című mókának egy alaposan átírt és D&D-re specializált változata. A hegyek között átkelve egy hóvihar következtében a parti kénytelen megszállni a hágón található egyetlen fogadóban, egy Eye of the Storm nevű kis épületben, ahol mindenféle utazók gyűltek össze, hogy megvárják, míg újra járható lesz az út. A játék első negyed óráját azzal töltöttük, hogy a hét kalandozó a négy üres szobán marakodott, amit rendkívül mulatságos volt hallgatni; a lány természetesen kisajátított magának egyet, a bárd és a testőre úgy döntöttek, jó lesz nekik az istálló is (és majdnem odáig sikerült alkudozniuk a fogadóssal, hogy még ők kaptak pénzt azért, hogy ott alszanak...), a törpe és a nemesi rugó addig blöfföltek, amíg elhitették a fogadóssal, hogy fontos követek, és kaptak ingyen szállást... az elfek meg beköltöztek a maradék két szobába, és mindenki boldog volt. Ezen a ponton már sírva röhögött az egész osztály, nagyfőnök meg kapkodta a fejét; kockadobálás helyett ugyanis azt mondtam a társaságnak, hogy akkor sikerül kidumálniuk magukat valamiből, ha tényleg előadják a meggyőző beszédet. Patrik skót akcentussal előadott blöffje arról, hogy mi járatban van mint törpe követ, könnyeket csalt mindenki szemébe, a bárd-harcos duó úgyszintén. A hangulat ezen a ponton már remek volt; a csapat kezdett összeszokni, bár hét embert még így is nehéz kordában tartani, de azért sikerült.

A bajok ott kezdődtek, amikor mindenki épp elhelyezkedett a vacsorához - a szomszédos istállóban hirtelen megvadultak az állatok. Erre persze az egész parti, a harcost (mint egyetlen normális harci pontszámokkal rendelkező személyt) tolva maga előtt berontott az épületbe; a druida egy elegáns mozdulattal lenyugtatta a megbokrosodott pacikat (a legendás Pssszzzt nevű varázsige használatával...), és mindenki azonnal nekiállt szénáról szalmára átkutatni az egész helységet. A rugók sűrű fésűvel és idegesítően magas pontszámokkal estek neki a feladatnak, és találtak is két rend elhagyott férfi ruházatot, és néhány egyéb szétszórt holmit, amit láthatóan nem tartoztak senkihez. A kocsmárost kifaggatva az is kiderült, hogy senki sem hiányzik a fogadó lakói közül (pedig a csapat a biztonság kedvéért be is nyitott minden szobába és megszámolta a civileket). Ezek után nem volt más hátra, mint hogy a tolvaj lány halál komoly képpel közölje vele: "Jó uram, úgy sejtjük, gazemberek lapulnak a fogadóban..." (és milyen igaza volt, lévén csak a parti három tolvajt és egy illuzionistát számlál...) A sor végén becsattogott a druida is és a fogadós szemére hányta, hogy itt kérem állatkínzás folyik, és legyen a fogadós nagyon hálás, hogy ő ingyen hajlandó itt maradni és figyelni az állatokra...

A nyomozás innentől kezdve teljes lendülettel zajlott - a tapasztalt szerepjátékos onnan ismerkszik meg, hogy paranoiás, vagyis minden kis jelnek utána néz, ha életben akar maradni (muhaha). A csapat egy része talált is egy zárt ajtót a pincében. A klasszikus jelenet a következőképp zajlott:
Törpe tolvaj: "Le van lakatolva?"
KM (ez lennék én): "Igen."
Törpe tolvaj: "Kinyitom a lakatot." (dob, sikerül)
KM: "Kinyitottad a lakatot. Most már csak a retesz van rajta."
Harcos: "Betöröm." (dob, nem sikerül)
KM: "A harcos lepattant az ajtóról."
Bárd: "Elhúzom a reteszt..."
Ilyen és ehhez hasonló remek kis jelentekkel tűzdelve zajlott le az óra hátralévő része (pl. a törpe tolvaj megpróbált felosonni az emeletre hogy kirabolja az egyik gazdag vendég szobáját... de mivel nem volt elég pontja, nyikorgott alatta a lépcső, és hátrapillantva azt kellett látnia, hogy a fogadó összes vendége őt bámulja...)

Már csak tíz perc volt hátra az órából, mire a csapat megunta a nyomozást, és nekikészült nyugovóra térni; amikor is egy sikoly hallatszott az egyik szobából, és a mentőakcióra siető csapat egy szolgálólányt talált ájultan a földön. A druida, miután sikerült a többieken átverekednie magát, magához térítette a hölgyet, aki viszont csak egy valamit tudott mondogatni: "Egy halott... egy halott..."
Ennél jobb pontot aztán nem is találhattunk volna arra, hogy feloszlassuk az órát.

Azt kell mondanom, az első játékalkalom teljes sikerrel zárult. Tanár úr valahol elveszett a tömegben, de csillogó szemekkel figyelt; mindenki nagyokat nevetett, és jól érezte magát, és bár nagy volt a hangzavar, azért sikerült odafigyelniük egymásra. Nem egyszerű egy kétszer hét fős partit irányítani, de meglepően hamar rátaláltak a megfelelő kérdésekre, és az óra vége felé már a tanítványok is kezdtek bele- beleszólni a történésekbe (Dellának például több remek javaslata is volt, és a pincében lévő ajtót is ő találta meg). Az osztálynak sikerült együttműködnie, és zökkenőmentesen eljutottak addig a pontig, ahonnan majd elszabadul a pokol...

És akkor jöjjenek az elmaradhatatlan aranyköpések:

Harcos: "Te egy Nem Játékos Karakterre pazarlod a mágiád?!"

Druida: "Én egy druida vagyok."
Harcos: "Szóval hippi vagy?"
Druida: "Egy elf druida vagyok, az Igazság és a Természet szolgálatában."
Harcos: "Szóval hippi vagy."
Rugó: "És mi a kísérő állatod?"
Druida: (gondolkodik) "... cápa."
Varázsló: "A francba, én pingvint akartam."

Rugó: "Ezek a ruhák valamelyik lóval együtt kerülhettek az istállóba."
Törpe: "Valaki felöltöztetett egy lovat?!?!"

Bárd a Harcosról: "Vettem fel sok Intelligenciát, hogy neki ne kelljen..."

Rugó a tolvajlánynak: "Ingyen szobát akarsz? Ajánld fel a fogadósnak a szolgálataidat... plusz négy pontod van Kézügyességre..."

Tolvajlány a fogadóshoz: "Mint nő a nőhöz, remélem megérted a helyzetem..."
KM: "A fogadós férfi..."

Folytatása csütörtökön következik.