Először is Joshua rábeszélt mindenkit, hogy a hetek óta reklámozott Szépség és a Szörnyeteg 3D-t nem lehet kihagyni, főleg, ha délután a moziban féláron vannak a jegyek. Ezzel persze mindenki egyetértett (valami fura okból az amcsiknak szíve csücske a Sz&Sz, nekem messze nem a kedvenc Disney filmem, és hugi se szereti, mert nincs benne elég kisállat). A csapattal viszont mindig élmény moziba menni, úgyhogy bezsúfolódtunk négyen Sara kocsijába, és hangos kuncogások közepette elzötyögtünk a moziig. Mostanában az a divat, hogy régi filmeket adnak 3D-ben újraalkotva. A teremben mi voltunk négyen, és egy rakat anyuka különböző korú óvodásokkal, ami senkit nem akadályozott meg abban, hogy a filmmel együtt énekeljen (vagyis ők hárman énekeltek, én meg fuldokoltam). Meg kellett állapítanunk, hogy felnőtt fejjel teljesen más a történet, és sok ponton kórusban vinnyogtunk rajta, de pont ettől volt az egész szórakoztató. Hazafelé menet aztán belénk ütött a Disney, és csakis énekelve voltunk hajlandóak kommunikálni a kocsiban. Ettől pedig megéhezik az ember; Danielle javaslatára elindultunk, hogy megkeressünk egy mexikói éttermet, ahol az Internet tanúsága szerint ("az legalább hat ember!!!") a város legjobb és legautentikusabb mexikói menüjét kínálják.
Kis híján kifutottunk a városból, mire rábukkantunk a helyre. Először is nem étterem volt, hanem egy étteremmel egybekötött mexikói élelmiszer- és kegyszerbolt (némi népi orvoslással összekötve - Sara nagy boldogan vette tudomásul, hogy egy egész polcnyi varázslötty kapható potom áron, közvetlenül az ijesztően bámuló Kisjézusok mellett). Másodszor, tényleg autentikus volt a hely: mexikói zene bömbölt a rádióból, mexikói szappanopera ment kivetítőn, és mexikói családokat szolgáltak ki pincérnők, akik nem beszéltek angolul. Kissé megilletődve torpantunk meg az ajtóban, de ezt a kulturális élményt nem lehetett kihagyni; összezsúfolódtunk egy pici asztal körül, és rendeltünk magunknak kaját. Joshua szorgos SMSezésének köszönhetően hamarosan csatlakozott hozzánk Joel és Ginni is, akik a déliesen lassú kiszolgálásnak köszönhetően nem maradtak le semmiről; amikor kihozták a kajánkat, egybehangzóan úgy döntöttünk, hogy ne is rendeljenek semmit, jut nekik bőven a miénkből. Vidám hangulatban költöttük el a vacsoránkat, bár a többieken láttam, hogy erősen feszengenek a kulturális szakadéktól, ami elválasztja az USA-t és Mexikót. A két kultúra nagyjából homlokegyenest ellenkező, és még olyan tapasztalt texasi születésű személyek is, mint Sara, kényelmetlenül érzik magukat egy ennyire "autentikus" helyen. Én személy szerint nagyon élveztem az egészet; olyan volt, mint egy rövidke kiruccanás Mexikóba. A spanyolt meg végképp nem bántam.
Íme a fotók, hogy átérezzétek ti is a hangulatot:
A hökkentség oda-vissza tud működni. Minket is megbámultak, amikor az éjszaka közepén San Francisco-ban egyedüli turistákként beslattyogtunk egy büfébe a nyilvánvalóan-helybéliek közé, mert az ismerős-ismerőse szerint ott a legjobb a super burrito. Még úgy is, hogy ismerős-ismerőse vitt minket.
VálaszTörlés