Vihar alatti csend II. - Barlangászunk

Ha csütörtök, akkor szerepjáték, egyetemi kreditért. Kis csapatunk ismét összeült, és a gyakorlott játékosok átadták a kormányt (és a karaktereket) a kezdőknek. A parti összetétele változatlan, a helyzet fokozódik tovább.

Mire megérkeztem a tanterembe, Crista már a táblánál állt, és buzgón rajzolta a saját verzióját "Previously on D&D" témában - "Itt van az áldozat, és itt állunk körülötte mindannyian, tökre tanácstalanul." Elég jól rajzol a csaj ahhoz, hogy nagyfőnök megengedte neki, hogy írásos beadandó helyett karakter-rajzokat adjon be házi feladatként. Ennyire vagyunk nagyon menők, bizony.

A csapat összedugta a fejét a rejtélyes bűnügy felett. A szolgálólány sértetlen volt, ahogyan a szobában sem utalt semmi betolakodóra; a szolgálólány nem emlékezett rá, mi történt, és teljesen ki volt borulva. Segítségére sietett a hippi-druida, aki megint túldobta a Gyógyítás próbáját, minek eredményeképp a szolgálólány úgy meggyógyult, hogy csak na, de még mindig nem emlékezett semmire. A csapat összeterelte a fogadó összes lakóját, és egyenként kifaggattak mindenkit, valamint megszámolták, hiányzik-e valaki; megvolt mindenki, és senki nem hallott semmi furcsát.
Megelégelve a Keresés, Faggatás és Blöffölés próbákat, a csapat testületileg úgy döntött, ideje lecsattogni az alagsorba és megnézni közelebbről azokat a barlangokat. A druidát és az egyik rugót hátrahagyva nekiindultak a nagy felfedezésnek; a pincéig jutottak, amikor a bárd megragadta a kívánkozó alkalmat...
Tolvajlány: "Körülnézek a pincében. Hiányzik borosüveg a sorból?" [arra gyanakodtak ugyanis, hogy valaki megmérgezte a szolgálólányt]
Bárd: "Most már igen..."
A csapat nem semmi látványt nyújthatott. Elöl ment a Harcos, mint az egyetlen ütőképes egyén; mögötte közvetlenül a varázsló, aki valamilyen okból a macskáját, Mr. Squiggles-t nevezete ki lámpának, és a grabancánál fogva lóbálta maga előtt a Fény varázslattal felruházott kisállatot, mondván, hogy az állatok érzékenyek a gonoszra, így a macska egyben detektorként is funkcionál. Ez a kép a lelki szemeink előtt aztán hosszabb poén-sorozatot indított el arról, hogy meddig ég vajon egy macska, és mi lesz, ha kiég, valamint, hogy baj esetén hogyan lehet kioltani. Végül a könyvet felütve megállapítottuk, hogy tíz perc macskafény áll a csapat rendelkezésére, mire is mindenki összekapta magát, és nekiindultak felderíteni a barlangokat.
Kisebb bóklászás után eljutottak arra a minden kalandban kötelező pontra, ahol az út három felé ágazik. A törpe hamar megmondta nekik, melyik lesz a helyes irány, ami a hegytetőn lévő kolostor felé vezet; ennek ellenére a csapat úgy döntött, feloszlik, hogy minden járatot átkutasson (úgy tűnik, annyira még nem tapasztaltak, hogy tudják az alapszabályt. "Hány szerepjátékos kell ahhoz, hogy becsavarjon egy villanykörtét?" "Mindenki, mert SOHA NEM SZABAD KÜLÖNVÁLNI!") A tolvajlány indult a helyes irányba; a törpe az egyik hamis járatba, a bárd, a harcos és a varázsló (valamint a még mindig enyhén fluoreszkáló Mr. Squiggles) a másikba.

Ezen a ponton kaján vigyorral felmarkoltam egy adag kockát, és kedvesen megkértem a törpe két játékosát, hogy jöjjenek ki velem a folyosóra.
(Aki játszik, az tudja, hogy ilyenkor igen nagy baj van...)
A következő történt: a törpe körül mozogni kezdtek az árnyak, és egyszer csak a saját képmása bontakozott ki belőlük, aki a legsötétebb félelmeit és titkait mondta a szemébe. És ha a pszichés károsodás nem lett volna elég, az árnyék-szerzet megütötte Karizmára is, ami annyit jelent, hogy törpe úrnak nem maradt más emléke a támadásról, mint a kínzó önvád és az, hogy az árnyék nem jó dolog...

Patrick dicséretesen hangos ordítással rohant vissza a tanterembe, amitől mindenki ugrott egyet; a játékon belül az ordítás mindenkit visszacsalt a központi barlangterembe, ahol is megpróbálták kiszedni a törpéből, mi a szösz történt. Patrick bánatos kiskutyaszemeket meresztett a csapatra, és közölte, hogy "I am a terrible person..." miközben Della, aki ebben a szituációban a törpe agyát képviselte, csendesen összekuporodott a székén és ringatta magát előre-hátra. Ebből aztán tudta mindenki, hogy itt bizony baj van; az első dolog, amire rájöttek, az volt, hogy a sötétség rossz dolog, és kell több fény. Mr. Squiggles az utolsókat pislákolta ezen a ponton, de a tolvajlánynak volt lámpája, amit felemeltek magasra, és összetömörültek körülötte; gyors kutakodás után meg kellett állapítanom, hogy az első olyan kalandozó csapattal játszom, ahol senkinél nincs fáklya!!! Az árnyak megint mozgolódni kezdtek; amikor a bárd egy ihletett pillanatban megszólalt, hogy "Srácok... még mindig van nálam egy üveg bor..."
És így készült egy kritikus siker, egy Harcos és egy Fegyverkészítés +10 segítségével az autentikus D&D Molotov koktél. Maga a pillanat annyira tökéletes volt (mivel a bor-lopás poénnak indult), hogy nem volt szívem beléjük kötni. Nem tudták ugyan, de pontosan erre volt szükségük; a mocorgó árnyak ellen ugyanis nem a fény, hanem a tűz volt szükséges. Miután megdobták a barlang bejáratát a koktéllal, a macska abbahagyta az ideges fújást, és az azonnali veszély elhárult. Néhány percre.

Időközben a fogadóban maradt két (négy) személy külön nyomozást folytatott; a rugónak annyi plusz pontja volt Információgyűjtésre, mint égen a csillag, és egy újabb kritikus siker következtében ezt a bandát is ki kellett vinnem a folyosóra, hogy elmondjam nekik, mit találtak. Néhány ügyes kérdésért jutalmul elmondtam nekik, hogy a fogadóban már nagyon régen nem hallott senki a hegytetőn élő szerzetesekről, sőt, úgy tűnik, az oda látogatók közül se jött vissza senki, bár a fogadós valamilyen fura okból nem emlékezett rá, kik is voltak azok, akik elindultak.

Ezen a ponton a druida sarkon fordult és a csapat után nyargalt, hogy figyelmeztesse őket; a rugó szorosan a nyomában, csak előbb elment átöltözni... (nemesek...)
Amikor a druida utolérte a csapatot, először is majdnem kapott egy nyílvesszőt a bordái közé a tolvajlánytól, majd sikerült némi gyógyítást eszközölnie a riadt törpén, mielőtt kölcsönösen megosztották egymással a történteket. És most, hogy a két nyomozási vonal összeért, már nem volt más hátra, mint Tudáspróbát dobatni a varázslóval, és amikor sikerült neki, elárulni, hogy a varázsló hirtelen rájött, mivel állunk szemben... és jövő kedden majd el is árulom.

Juhé!

A csapat továbbra is nagyon jópofa és kreatív és okos és ügyes és cuki. A kezdők nagyon jól szerepeltek (főleg a bárd és a törpe), és úgy látszott, mindenki élvezi a dolgot. Óra után felvetették, hogy játszhatnánk órán kívül is, amit én személyes dicséretnek vettem. Volt a kezdők között, aki csodálkozását fejezte ki, hogy egy kaland ilyen lassan halad, és a kockákat okolta érte; felvilágosítottam, hogy ez D&D mércével mérve egy állati gyors kaland (mert okosak a játékosok), és rettentően kevés kockadobás történt eddig. Különben meg, a kockáimat nem hagyom veszni!!!
Úgy tűnik, kedden be tudjuk fejezni a küldetést. Ha továbbra is ilyen ügyes lesz mindenki...

És akkor következzenek az aranyköpések:

Rugó: "Megkérdezem, mi a kocsmáros neve."
Harcos: "Bah. A nevek lúzereknek valók." (Names are for sissies)

Druida (aki hirtelen megtalálta az önbecsülését) a Harcosnak: "Én vagyok itt a gyógyító. Ez azt jelenti, barátom, hogy te csendben vagy."

Druida (amikor beérte a csapatot): "Most pedig bölcsességet fogok osztani nektek. Mindenkire ráfér, főleg a harcosra."

Rugó: "Hogy néz ki már, ha begyömöszölöd a világító macskát az inged alá?!"
Varázsló: "Kuss! Terhes vagyok!"
Törpe: "Látszik. Szinte ragyogsz..."

Rugó: "És hogy jelzi a macska, ha veszély közeleg?"
Varázsló (kitartott kézzel lóbálni kezdi a macskát maga előtt): "Miau... miau... miau miau miau... miau miau miaumiaumiauMIAZMIAU... miau... tudjátok, mint a Geiger számláló..."

És a nap kedvence:

Druida: "Oké, megpróbálom megnyugtatni a törpét. Törpéül fogok hozzá beszélni. Mindenki higgadjon le és hagyjatok nyugiban dolgozni!" (komoly arccal feszülten összpontosít, majd a törpére emeli a tekintetét az asztal felett) "Sör. Sör, sör sör. Sör sör sör. Sör. Hosszú, vörös bajusz. Sör. Harci fejsze. Sör, sör. Igazán durva szex. Sör."

(Ezen a ponton annyira potyogtak a könnyeim, hogy fel kellett függeszteni a játékot...)