Kalandra fel!

Ipari mennyiségű kávéval érkeztem órára ma reggel: csak kilenckor kellett volna felkelnem, ehelyett a kedves szomszéd (ismét) odaégette a reggelijét hajnali hétkor, így kemény öt óra alvás szorult belém, meg egy kisebb szívroham a tűzriadó miatt. Gondoltam rá, hogy beígérem, hogy a következő dolog, ami ég, a holtteste lesz, de végül nem volt erőm elmászni a szobájáig, hogy közöljem is vele.

A tanterembe belépve földöntúli látvány fogadott: ott, ahol általában tücskök és kósza mesemondók ciripelnek csak, ezúttal kisebbfajta tömeg gyűlt össze, szám szerint tizenhat fő, plusz a nagyfőnök, akin látszott, hogy nincs ekkora érdeklődéshez szokva, és kicsit felkészületlenül érte a dolog. A székek körbe voltak rendezve, és a legtöbb már foglalt volt; nagyfőnök a sajátja mellett lévő üres helyre mutatott, és közölte velem, hogy mától hivatalosan is segédoktató vagyok a kurzuson belül. Utánam nem sokkal besorjázott a terembe az anime klub egy része, és mindjárt lett nagy hangulat; mindenki lelkes volt és kíváncsi, hogy tényleg szerepjáték-órára sikerült-e feliratkozniuk, vagy valaki csak szívózott velük.

Először is futottunk egy gyors kört, és mindenki bemutatkozott. Négyen vagyunk mesemondók, és egy csaj az előző félévi kezdő mesemondás óráról; mindenki más különféle tanszékekről érkezett, főleg angol és színház szakról. Volt egy srác aki nem volt rajta a listán, mert hivatalosan már nem fért be a kurzusra, de nagyfőnök szólt neki, hogy azért jöjjön, mert Griffin a keresztneve, és egy ilyen nevű személyt nem lehet egy RPG kurzusról kihagyni, ugye. Griffinről (és az anime osztagról) kiderült, hogy gyakorlott szerepjátékosok, ami nem annyira meglepő; kiderült az is, hogy mind egyszerre iratkoztak fel, csapatként, és nem kis lelkesedéssel tekintenek a kurzus elébe. Még néhány lány is akadt, szám szerint négy - ketten a digitális média szakról, egy színész, és egy kolumbiai cserediák, akiről nem tudjuk biztosan, hogy került ide. Első blikkre három Dr. Who pólót számoltunk össze a körben, amiknek ugye azonnal örvendeni kellett; amikor szóba hoztuk a dolgot, Griffin előkapott egy sonic screwdriver-t is a táskájából, amitől teljes lett a siker. Nagyfőnök, érezve a vesztét, óvatosan megkérdezte, ki Doktor-rajongó az osztályból; az eredmény: tizenhatból tizenhat, és tizenöt perc hangzavar, mire sikerült visszavennie az irányítást.

Ezek után kisebb nyugi következett, amíg nagyfőnök a szerepjáték és a mesemondás összefüggéseiről beszélt (lásd a korábbi bejegyzést); nagyon klassz párhuzamot sikerült húznia a kettő között, már csak azért is, mert mint kiderült, az amerikai mesemondó mozgalom hónapra ugyanakkor indult el, mint a D&D, és nagyon hasonlóan is fejlődött. Felolvasott részleteket a kötelező olvasmányainkból (Second Person, Reality is Broken) és különböző játékszabály-könyvekből (úgy tűnik, neki is a Changeling lesz a nagy kedvence, bár amikor óra után betévedtem az irodájába, majdnem hanyatt estem, mert a szokásos jungi pszichológia és folklór-kötetek helyett halomban állt az asztalán a Werewolf könyvtár... fene tudja, honnan szerezte...). A felolvasás végeztével átadta nekem a szót, hogy találjam ki, mi a túrót fogunk kezdeni tizenhat emberrel.

Innentől már elememben voltam. Először is megkérdeztem őket, hány ember játszott már D&D-t; nyolcan jelentkeztek. Megkérdeztem, kinek van hozzá karaktere; itt kevesebb volt a jelentkező; megkérdeztem, hányan tudják, hogyan kell karaktert csinálni, és HÁLA A JÓ ÉGNEK mind a nyolc tisztában volt vele (D&D karaktert kreálni leginkább egy középiskolás matekórára emlékeztet, és bár gyakoroltam az elmúlt két napban, a hátamba se hiányzik). Így aztán kialakult a terv: hét tapasztalt ember fogja alkotni az első játékos csapatot (továbbiakban csak "The Seven" avagy a "Hetek" - hat srác és egy nagyon vagány csaj, klasszikus felállás, hehe), az osztály másik fele pedig párba áll egy-egy játékossal, és menet közben tanul tőlük. Kedden lesz a következő óránk, ahol belecsapunk a lecsóba; csütörtökön a tanítványok átveszik a karaktereket, és onnan folytatják a dolgot, ahol abbamaradt.

Itt persze meg kellett állnunk megvitatni a karakteralkotást mint folyamatot. Kissé megoszlott a figyelmem, mert egyrészt próbáltam egyszerűen elmagyarázni a kezdőknek, mi az a karakter és hogyan készül (fajok és kasztok), miközben az osztály másik fele buzgón emlegette a saját karaktereit, és azon morfondírozott, melyik hatodrangú szabálykönyvből akar fura ismeretlen fajokat és kasztokat választani, amíg le nem lőttem őket, hogy ragaszkodjanak az alapokhoz, ha lehet, különben én leszek bajban. Azt is bejelentettem, hogy a 3.5-ödik kiadással játszunk, mire a srácok méltóságteljesen meghajoltak az irányomban és azt mondták: "Te egy jó ember vagy." (D&D körökben az, hogy melyik kiadással játszol, meghatározza, ki vagy, és vérre menő viták mennek az egyes táborok között).

Ezek után persze felvetették hogy magyarázzuk el a jellemeket is - Patrick rögtön ki is pattant a táblához, és felrajzolta a Jó-Gonosz, Törvényes-Kaotikus koordináta-rendszert. Ezek után jó húsz percet töltöttünk azzal, hogy a kezdőknek magyaráztuk, melyik jellem mit takar, azzal, hogy különböző karaktereket helyeztünk el a koordináta-rendszerben: Boba Fett körül kisebb vita alakult ki, Doktor House valahol a semleges zónába került, Richard és a Joker egyértelműen kaotikus gonosz, Jack Harkness fene se tudja, de szexi, és miután a kezdők könyörögni kezdtek, az egyértelműség kedvéért áttértünk Doktor Who példákra. Természetesen. Nagyfőnök a háttérben a jungi személyiségtípusok felől morfondírozott, de senki se vett róla tudomást. Hála az égnek a csapatból senki se akar gonoszt játszani, és egybehangzó vélemény volt az is, hogy a Törvényes Jó szinonimája a "Törvényes Hülye" (Lawful Dumb).
Az órát végül azzal a jóleső mondattal zártuk, hogy "akkor következő órára a Hetek hozzanak karaktereket és kockákat, akinek van szabálykönyve, azt is, és valaki hozzon rágcsát..."

Rock. And. Roll. Epikus félévnek nézünk elébe.