MythOff Budapest: Halál és Macskák

Halloween alkalmából újból Mítoszok Csatája volt a Premier Kultcaféban október 29-én. A témáról már tavasszal megszavaztattuk a közönséget - mivel holtversenyben (hehe) két téma győzött, összefűztük őket. Így született meg a Halál és Macskák című est. Úgy tűnik, az időzítést és a témát is pártolták az istenek és a hallgatóság: több, mint 110 ember jött el mítoszokat hallgatni. Telt ház. Ez úton is köszönjük mindenkinek! :)

Az est hoppmestere Varga-Fogarasi Szilvia volt, a körök pedig a következőképpen alakultak:

1. kör: Vagy halál, vagy macska

Az első körbe kerültek azok a mítoszok, amelyekben a két téma közül csak az egyik szerepelt. Elsőként Dala György Dániel mesélte nekünk Attisz és Kübelé mítoszát, utána pedig Klitsie-Szabad Boglárka következett Iku, a halálisten legyőzésének joruba történetével.

Szavazókérdés: Melyik mítoszból választanál segítőt, aki megoldja egy aktuális problémádat?

A győztes: A joruba mítosz

2. kör: Basztet vs Basztet

Ebben a körben mindkét történetnek Basztet, az egyiptomi macskaistennő volt a főszereplője valamilyen formában. Nagy Enikő azt a sztorit mesélte, amikor az istennő Szekhmet alakjában pusztít az emberek között, és sörrel szelídítik meg; Hajós Erika pedig azt, ahol Basztet legyőzi a sötétség kígyóját.

Szavazókérdés: Melyik mítoszból választanál magadnak jelmezt Halloweenre?

A győztes: A sötétség kígyója

3. kör: Görög mítoszok

Ebben a körben először Gregus László mesélt nekünk Démétérről és Triptolemoszról, valamint a szkíta Lünkosz királyról, aki hiúzzá változott. A sort pedig én zártam, Héraklész és a Holdból érkezett nemeai oroszlán történetével. Utólag sajnálom, hogy ez a mítosz nem került be a könyvembe, mert nagyon élveztem.

Szavazókérdés: Melyik hőst választanád, hogy segítsen legyőzni a NAV kapuit őrző oroszlánokat?

A győztes: Héraklész

A három kör után a műsor még korántsem ért véget. Amíg lelkes önkénteseink a szavazatokat számolták, addig Lily Asch mesemondó angol nyelven mesélt egy gyönyörű hindu mítoszt a halálról, a gyászról, és az éjszaka születéséről. Utána pedig a tavasszal elindított hagyomány szerint kerekasztal-beszélgetést tartottunk. Szilvi kérdezett, Enikő, Bogi és jómagam pedig érdekességeket osztottunk meg a mítoszaink hátteréről, a kutatás folyamatáról. Végül már csak az eredményhirdetés volt hátra; a győztes mítoszok mesélőin kívül a közönség néhány tagjának is jutott halloweeni gyertya és macskás hűtőmágnes.

A következő Mítoszok Csatája februárban várható; az alkalom természetesen a Valentin-nap, a téma pedig Harc és Szerelem! Addig is gyertek el minden hónapban a vadonatúj Újholdas Estek történetmondó sorozatra, ahol a MythOff mesélőit hallhatjátok mesélni. És iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy ne maradjatok le semmiről!

A mesemondó esete a bukázósassal, avagy így érdemes állatos meséket kutatni

Nagy erőkkel dolgozom a következő népmese-gyűjteményemen, amelyben az állatoké lesz a főszerep. Rengeteg kutatómunka áll már mögöttem az elmúlt egy évben, és szép hosszú listám lett azokból a történetekből - és állatfajokból -, amiket mindenképpen szeretnék beválogatni a kötetbe. Most már ott tartok, hogy fordítom, újramesélem, igazgatom a szövegeket, és fellépni is járok velük, hogy szóban csiszolódhassanak tovább. A legutóbbi sztorival érdekes kalandom volt - gondoltam, megosztom blogbejegyzés formájában. Szeretek kulisszatitkokat elárulni arról, mennyi munka van egy-egy mese mögött.

Elöljáróban:

1. Állatmesékkel Dunát lehet rekeszteni. (Még most, árvíz idején is). Megelégedhetnék annyival, hogy bepötyögöm a Gugliba, "oroszlános népmese", aztán copy-paste, és már van is egy szabadon választott oroszlános mesém. Vannak könyvek a piacon (magyar és nemzetközi szinten is) amik nem mennek ennél tovább. Én viszont hiszek abban, hogy minél több munkát fektetek egy mesébe, annál élvezetesebb lesz a végeredmény, ami az olvasók (mesélők) kezébe kerül. 

És abban is hiszek, hogy ahhoz hogy én magam hitelesen tudjak elmondani egy mesét, értenem is kell azt.

2. A könyv tervezésénél egy sor célt tűztem ki magam elé azzal kapcsolatban, milyen mesék kerülhetnek be a válogatásba. Ezek között szerepel, hogy a mese legyen jó sztori (élvezetes és izgalmas), az állat tűnjön fel pozitív fényben (ne legyen ostoba, gonosz, vagy átkozott), és a mese flórája-faunája passzoljon a kultúrához, ahonnan származik. Ez utóbbira visszatérünk majd.

Következzen a konkrét példa

A történet, amin ma dolgoztam, egy angolai mbaka népmese. Még anno a "Népmesék nyomában a világ körül" kihívás során olvastam, és megragadt bennem. Kimanaueze fia és a Nap és a Hold lánya címen fut. Az alapsztori az, hogy egy nagy hős fia elhatározza, hogy az égből kerít magának men(n)yasszonyt, viszont nem tudja, hogyan juttathatná el a lánykérő levelet az égbe, ezért mindenféle állatot megkér, hogy segítsenek neki.

A mese vonatkozó részében négy állat szerepel:

Mbambi akit az angol fordító Szarvasnak (Deer) fordított,

Soko, aki Antilop lett angolul,

Kikuambi, aki Héja/Ölyv/Karvaly (Hawk) lett (itt már a magyar fordítás is kihívás),

és Holokoko, aki Keselyű (Vulture).

Igazából mivel egyik állat sem segít végül a hősnek, és rövid úton továbbállnak, meg is elégedhettem volna ennyivel. De ha már állatokról szóló könyvet adok ki, a részleteknek is a végére szerettem volna járni. Mivel századeleji brit fordítóknak gyakran minden egzotikus madár sas vagy galamb, és minden párosujjú patás szarvas, fellapoztam a könyv végjegyzeteit, hogy meggyőződjek róla, tényleg ezekről az állatokról van-e szó.

Nyilván nem volt. És innen lett érdekes a dolog.

Mbambi a könyv jegyzete szerint Cephalophus Burchelii. Ilyen állat viszont konkrétan nincs. Már rájöttem a kutatómunkám során, hogy a rendszertani nevek sokat változhatnak száz év alatt, és a könyv 1894-es kiadása óta nyilván Mbambit is újrakeresztelték - csak tudtam volna, mire. (Nem Bambira.) Az tuti biztos volt ránézésre, hogy nem szarvas, mert a Cephalophus a bóbitásantilopokat (duiker) jelöli. Vagyis tudtam, hogy bóbitásantilopot keresek, de hogy pontosan mit, azt nem. Az hamar kiderült, hogy a név William John Burchell brit természettudósra utal. Elkezdtem keresni Burchell és antilop, Burchell és Cephalophus, Burchell és patások keresőkifejezésekkel, míg bele nem futottam egy cikkbe, ami Burchell állattani gyűjteményének katalógusát tárgyalta. Innen lett meg a megoldás: a vonatkozó állat a Sylvicapra grimmia ssp. burchellii, avagy a pusztai bóbitásantilop.

Soko ennél egy fokkal nehezebb volt, mert csak annyit írtak a jegyzetben, hogy ez egy nagyobb antilop, mint az előző, hosszabb szarvakkal. Mivel ez nem mondott sokat, elkezdtem utánanézni, milyen antilopfajok élnek még Angola területén. Abban sem voltam biztos, valóban antilop-e, de az eredeti névre nem találtam semmi infót; szintén kérdésessé vált, hogy a mai Angola határai között kell-e keresni, ezért megnéztem a mbaka nép által lakott területeket is. A környék antilopjait nézegetve belefutottam a vándorantilopba (Antidorcas marsupialis), akire ráillett a leírás. (Fun fact: antidorcas annyit tesz, "nem gazella". Kösz.)

Kikuambi megint rendelkezett latin névvel: Fiscus capelli. Ilyen állat viszont megint nincs - vagyis van, de már nem ezt a nevét használja. Szerencsére találtam egy hasznos oldalt, ami elirányított a mai megnevezéshez, és egy másikat is, ami megadta az angol nevet. Így lyukadtam ki a Lanius humeralis capelli nevű madárnál - ami egyáltalán nem karvaly vagy héja, hanem egy kb. 20 centis kis gébics. Ráadásul itt újabb problémával találtam szembe magam: ennek a szerencsétlen madárnak nincs magyar neve. Közeli rokona, a Lanius collaris, örvös gébics néven fut. Egyes oldalak szerint ő maga is. Végül a meseszövegben maradtam a gébicsnél.

És akkor jött Holokoko, Helotarsus ecaudatus. Róla a gugli elég gyorsan megmondta, hogy szintén nevet váltott, és ma már Teratophius ecaudatus néven fut. Cserébe egyáltalán nem keselyű, hanem... bukázósas. BUKÁZÓSAS.

A fenti mellékvágány nagyjából két órámba került, és az lett az eredménye, hogy találtam négy elég érdekes állatot. Akik mind egysoros szerepet kapnak ebben a mesében.

Első körben azt kellett eldöntenem, hogy milyen névvel hivatkozzak rájuk. Egy népmese szövegétől elég idegen tud lenni adott esetben, hogy "és akkor arra járt a pusztai bóbitásantilop." A bukázósasról nem is beszélve. Emellett szerintem izgalmas, ha az ember találkozik az eredeti nevekkel is. Így végül nagyjából az lett a kompromisszumos megoldás, hogy "arra járt Mbambi, a bóbitásantilop." A többi meg mehet a Megjegyzések rovatba, hogy ne akassza meg az esti mesét.

(Az, hogy mennyi idős gyerekek mennyit fognak röhögni a bukázósason, más kérdés. De legalább Soko megfejtése nem a dikdik lett.)

Miért érte meg mindez tulajdonképpen?

Azért, mert a négy mondat hirtelen egy összefüggő folyamattá nőtte ki magát. Hősünk először egy fürge bóbitásantilopot akar megbízni a levelével, de az antilop szól, hogy az égbe nem tud felszaladni. Ekkor megkér egy vándorantilopot, aki többek között arról híres, hogy nagyon magasra tud szökkenni - de az égig nyilván nem. Ekkor megkér egy madarat, aki tud ugyan repülni, és szeret magas helyeken ülni, de túl kicsi ahhoz, hogy magasra szálljon - végül pedig a bukázósast, aki kifejezetten ügyesen és magasra repül, de még ő is csak félútig jut az égi birodalom felé. 

És ezzel szépen összeáll a kép.

Olyan kép, ami az adott korban és helyen magától értetődő lett volna, az én közönségeim számára azonban ki kell hangosítani. Azzal sem lenne semmi baj, ha négy random állat mondana nemet a hősünknek - de a fenti információkkal szerintem gazdagabb, árnyaltabb, életszerűbb lett a történet.

Mindemellett pedig azt kell mondanom... hogy én ezt egyszerűen élvezem. Élvezem a nyomozást, a kutatómunkát, a felfedezéseket (helló, dopamin), és mivel gyerekkorom óta szeretem az állatokat, bónusz, hogy új, izgalmas és érdekes dolgokat tanulhatok fajokról, amikről még csak nem is hallottam eddig.

Most pedig haladok tovább a második bekezdéshez.

A mesemondás nagy kérdései: Európai Mesemondó Konferencia, Glasgow, 2024.

Az idei FEST konferenciának Glasgow adott helyszínt, és rendhagyó módon négy ország mesemondó szervezetei együtt szervezték meg: a skótok, írek, angolok és walesiek közös programot alkottak. A konferencia párhuzamosan zajlott a nagy múltú The Village Storytelling Festival rendezvényeivel, így a szakmai témák mellett természetesen a mesélés, mesehallgatás örömébe is belekóstolhattunk.

Fun fact: Ez volt a 10. FEST konferencia, amin részt vettem! :) 2009-ben voltam először. Ráadásul idén egy csomó magyar mesemondó jött még el rajtam kívül. Orosz Kata barátnőmmel utaztunk együtt (aki Világszép önkéntes mesélő, így igazából ketten voltunk Világszépek). A Meseszó Egyesületet Klitsie-Szabad Boglárka képviselte, a Hagyományok Házát Sándor Ildikó, a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivált Szabó Enikő, a Világszárnyát pedig Hajós Erika, Zámborszky Eszter, és Bedőházi Beáta. Hárman elő is adtunk a konferencián - Enikő, Bogi, és én. A többiek workshopjára sajnos nem jutottam el, de úgy hallottam, nagy sikerük volt.

Kedd este érkeztünk meg Glasgowba, így a köszöntőről és az első közös vacsoráról lemaradtunk, de a szállás előterében máris öleléssel és mosollyal fogadtak az ismerős mesemondók. Mindig olyan érzés megérkezni a FEST-re, mintha rég látott rokonok közé csöppenne az ember. Szerda reggel indult maga a konferencia program, további köszöntőkkel és keynote előadásokkal. Bemutatkoztak a szervező egyesületek képviselői, majd rövid beszámolót hallhattunk a szellemi kulturális örökség helyzetéről Skóciában (Steve Byrne), és új mesemondó terek születéséről Glasgowban női mesemondók részvételével (Stephe Harrop). Nagyon lelkes és barátságos köszöntőt kaptunk egy "új skót" mesemondótól, Amadu Wurie Khan-tól is, aki arról beszélt, Sierra Leone-ból Skóciába érkezve hogyan találta meg új identitását, menekültként és mesemondóként egyaránt. A konferencia már ezen a ponton jó félórás csúszásban volt, de senki sem bánta. A szünetekben sütemény, tea, kávé, és skót finomságok vártak bennünket a büfében, és mindenki kapott saját kávéspoharat is a fenntarthatóság jegyében.

A köszöntők és a szünet után nagyon érdekes beszélgetésre ültem be. Peter Chand és Aoife O'Connor "provokációt és párbeszédet" ígértek az előadásukkal, és ígéretüket be is tartották. Ledobtak néhány kemény igazságot azzal kapcsolatban, hogyan jelenik (vagy nem jelenik) meg a kulturális sokféleség a FEST konferenciákon, és a mesemondó világban egyaránt. Felvetettek érdekes lehetőségeket ahhoz, hogyan lehet a mesemondó közösséget még nyitottabbá és befogadóbbá tenni különböző hátterekből érkező (nem fehér, nem középosztály-beli, nem ciszheteró, fogyatékkal élő, stb.) fiatal mesemondók számára. Érintették a kulturális kisajátítás témáját is, onnantól kezdve, hogy ha ír mesét mesélsz, akkor tudd kiejteni az ír neveket, egészen odáig, hogy gyarmatosító országok mesélői miért és hogyan mesélik a gyarmatokról származó hagyományos történeteket. A sok érdekes, fontos, feszítő téma mellett lehetőség volt visszajelezni is, kifejezni érzéseket és gondolatokat, és végül feliratkozni egy levelezőlistára, amelynek segítségével további találkozókat szerveznek majd. Nagyon jó volt látni, hogy elindul el a párbeszéd az európai közösségben is; az amcsik már gyurmázzák egy ideje. A hangulat barátságos volt és őszinte, ami nagyban köszönhető a két előadó hozzáállásának.

Az ebédszünet után további workshopok közül lehetett választani; nem volt egyszerű a döntés, sok remek téma akadt a programban. Az első fél órában én adtam elő a Mítoszok Csatájáról; egész sokan jöttek el meghallgatni, és remek kérdéseket tettek fel a végén. Utána szép csendesen kisurrantam a teremből, és átvágtattam Dougie Mackay workshopjára, aki a farkasokról tartott előadást. Egészen pontosan arról, milyen felelőssége van a mesemondóknak azzal kapcsolatban, hogyan viszonyulnak az emberek a farkasokhoz, mint valódi, a környezet számára fontos, veszélyeztetett állatokhoz. Beszélgettünk a kedvenc farkasos történeteinkről, elemeztük, hogyan bukkannak fel a farkasok a hagyományban, és összehasonlítottuk mindezt azzal, amit valójában a farkasokról tudni lehet. Nagyon fontos téma, és sok remek könyvet összeszedtünk, amit érdemes elolvasni hozzá. Dougie maga több farkasmegfigyelő projektben vett már részt, és ezekről is nagy lelkesedéssel beszélt.

Ezen a délutánon rádupláztam a környezettudatos mesemondásra: kávészünet és rágcsa után beültem Cara Silversmith workshopjára, aki az "environmental literacy" és a mesemondás kapcsolatáról beszélt. Cara környezeti nevelő is amellett, hogy mesemondó, és hatalmas lelkesedéssel fordul az élővilág (és annak történetei) felé. Hozott be leveleket, amiket megtapogathattunk, és ki kellett találni, melyik micsoda; szóba került, mennyivel könnyebben ismerünk fel márkajelzéseket, mint növényeket. Beszélgettünk róla, hogyan lehet beleszőni a természetről való tudást a meséinkbe, és miért fontos ez. (Kicsit szégyenkezve döbbentem rá, hogy egy egész tanulmányt írtam egykor a szilfákról a mitológiában, és ehhez képest nem ismertem fel a szilfalevelet.) Elsősorban nem tudományos, hanem érzelmi alapon dolgoztunk, elmerengve rajta, milyen érzelmi kapcsolatot szeretnénk kialakítani magunk, illetve közönségeink és az élővilág között, amitől aztán fontossá válik számukra a tanulás és a természetvédelem is. Nagyon jó beszélgetések alakultak ki, remek workshop volt.

Vacsora után visszatértünk a konferencia helyszínére az esti előadásokra. Mivel korán érkeztünk, egy jó órát dumáltunk a büfében egy Ronni Gurwicz nevű sráccal, aki egy izgalmas podcastot csinál mindenféle emberek személyes történeteivel, és könyvet is adott ki más mesemondókkal közösen (igen, megvettem). Az esti műsor a Queens of Albion című előadás volt Stephe Harrop mesemondótól, aki mesterien szőtt egybe személyes sztorikat Britannia eredetmítoszaival, és némi görög mitológiával. Lendületes, jó humorú mesemondó, aki csak minimális kellékeket használt az egyórás műsorban - nevezetesen egy csillogó kabátot, amit hol felvett, hol levett, hogy pólyának vagy fegyvernek használt. Felélesztette a királynőket, akik (középkori legendák szerint) elsőként léptek a szigetre, és óriásoknak adtak életet. Lenyűgöző előadás volt. A késő esti programokat már nem sikerült megvárnom; arccal zuhantam ágyba.

A konferencia második (és utolsó) napján megint sokféle téma közül lehetett választani. Én a Finding Your Voice című dupla workshopra ültem be, amit a dublini Leprechaun Museum munkatársai tartottak. Ez lett az egyik kedvenc élményem az egész konferenciából. A múzeum, egy cseh közösségi térrel együtt, Erasmus támogatásból szervezett workshop-sorozatot a két országban LMBT+ fiataloknak a mesemondásról. Ennek egy rövidített változatát hozták el nekünk. Sok szó esett a mesemondó hagyományról és az élőszavas mesélés alapjairól - a múzeum munkatársai ugyanis elsősorban folklórral foglalkoznak. Innen eljutottunk odáig, hogy milyen queer történetek jelennek meg a hagyományban (mert vannak), és milyen hősök szerepelnek bennük. Hallottunk két ír legendát (csodás előadásban), majd kisebb csoportokban játszottunk velük, újraalkottuk őket, és beszélgettünk róla, milyen témákat, szereplőket látnánk szívesen, ahogy a hagyomány a mai világban tovább alakul. Remek kis közösség gyűlt össze, klassz sztorik születtek, és élmény volt foglalkozni ezzel a témával úgy, hogy a folklórhagyománynak és a kreativitásnak is bőven jutott tér és tisztelet.

A nap második felében a konferencia résztvevői javasolhattak témákat, hogy azokat aztán kisebb kerekasztal-beszélgetéseken fejtsük ki. Én az ír kontingenshez csatlakoztam, akik felvetették a "hogyan meséljünk mítoszokat, és mennyit változtathatunk rajtuk?" kérdését. A büfében ültünk, és, ahogy az egyik belga mesemondó megfogalmazta, "agresszívan egyetértettünk egymással". Jó kis beszélgetés volt, sok érdekes gondolattal. Sajnos a csúszás miatt viszonylag kevés idő maradt rá, mert már vissza is kellett térni a nagyterembe, hogy minden csoport megossza a gondolatait, majd együtt elbúcsúztassuk az idei konferenciát. A fáklyát a szervezőktől Paola Balbi vette át - jövőre Rómában leszünk!

Énekléssel, ünnepléssel, ajándékokkal zártuk a programot - de nem a napot. Este ugyanis gálavacsorát rendeztek a tiszteletünkre a Nemzeti Skót Dudás Központban (ahol értelemszerűen egy skót dudás fogadott bennünket az ajtóban, már messziről lehetett hallani). A vacsorának része volt, hogy meséket is hallottunk ételekről a fogások között, valamint a desszert környékén váratlanul tiszteletét tette egy Mari Lwyd, egy walesi lókoponya, aki karácsony környékén szokta járni a házakat énekkel és találós kérdésekkel. Ezzel, meg a színpadon zenélő skót zenészekkel, a folklórt is sikerült becsempészni a(z egyébként nagyon ízletes) vacsora programjára. Annyira jó volt a hangulat, hogy amikor már nem tudtam tovább leküzdeni a fáradtságot, egyszerűen kisurrantam a teremből - nem volt szívem búcsúzkodásokkal megbontani a mulatságot. Néhányan azért elkaptak az ajtóban egy-ölelésre.

A hátralévő másfél napból egyet Arran szigetén töltöttünk, a tengerparton bóklászva, élvezve a napsütést, a viharos szelet, a sirályokat és kagylókat, meg a Bodick kastély botanikuskertjét. A maradék délelőttön pedig ajándékokat és könyveket vásároltam Glasgow különféle boltjaiban, valamint több másik magyar mesélővel együtt ebédeltünk egyet Maggie Mackay folkloristával. Remek megkoronázása volt ez a hét élményeinek; boldogan és kimerülten indultunk haza.

Skócia, és a skót mesemondó közösség, másodszorra is csodás élményekkel és új barátságokkal ajándékozott meg. Biztos, hogy visszatérek még. Jövőre pedig vár bennünket a római FEST!

MythOff Budapest: Csillagképek mítoszai

Április 25-én megint Mítoszok Csatája volt a Premier Kultcaféban. A témát ezúttal a közönség szavazta meg, még februárban: a Csillagképek nyertek, így erre az estére mindannyian csillagos mítoszokkal készültünk. Lelkes közönségünk volt, kis híján telt házzal, és a csillagokat is lemeséltük nekik az égről!

Az est házigazdája Nagy Enikő volt, a körök pedig az alábbiak szerint alakultak:

1. kör: Csillagokba írt szerelem

Ebben a körben Hajós Erika egy ausztrál mítoszt mesélt az Orión övének születéséről, Nagy Enikő pedig a Pásztorfiú és a Szövőlány kínai legendáját.

Szavazókérdés: Hová mennél inkább wellness hétvégére, a tóhoz ahol a Szövőlány fürdött, vagy az ausztrál termálvizes forrásokhoz?

A győztes: Kína

2. kör: Titkos tudás

Ebben a körben én meséltem Palamédész történetét, a hősét, akit kiírtak az Íliászból (és aki a Mérleg csillagképpel áll kapcsolatban). A másik mesélő Dala Dániel volt, aki a Kígyótartó csillagkép kapcsán mesélt Polüidoszról és Glaukoszról.

A szavazókérdés: Kit bíznál meg szívesebben babysitteléssel, Palamédészt vagy Polüidoszt?

A győztes: Palamédész

3. kör: Skorpiók

Ebben a körben mindkét mítoszban felbukkantak skorpiók. Stenszky Cecília mítoszában, amely Prokriszról szólt, Minósz királyt átkozta meg a felesége nagyon csúnya módon, Klitsie-Szabad Boglárka pedig Orión történetét hozta el nekünk, akit skorpió szúrt halálra.

Szavazókérdés: Ki legyen a következő vadászati világkiállítás díszvendége?

A győztes: Orión

4. kör: Tejút

A Tejút mítoszai közül először Gregus Laci mesélt nekünk egy izgalmas hawaii sztorit, majd Bumberák Maja zárta az estét Geb és Nut egyiptomi mítoszával.

Szavazókérdés: Mit ajándékoznál szívesebben a párodnak, hawaii önvédelmi tanfolyamot, vagy Geb és Nut szerelmi tanácsadást?

A győztes: Hawaii

A győztes mítoszok mesélői - és a közönség szerencsés tagjai - fluoreszkáló csillagokat vihettek haza magukkal, valamint Milky Way csokit vagy apró, csillagos fülbevalót.

A mesélés után még egy meglepetéssel is készültünk a közönségnek: amíg a szavazatok számlálása zajlott, Varga-Fogarasi Szilvia kerekasztal-beszélgetést vezetett a színpadon, ahol mesélhettünk az egyes mítoszok hátteréről, és a munkáról, amivel a fellépésekre készülünk. Remek kérdések hangzottak el, és úgy tűnt, a közönségnek is bejött az ötlet, úgyhogy megtartjuk legközelebbre is!

A fotókat köszönjük szépen Ambrus Leventének!

Népmesék nőkről, akik magukat mentik meg (Nemzetközi nőnap alkalmából)

Nemzetközi nőnap van, és ilyenkor szokásom blogolni mindenféle női témákról a népmesékben. Legtöbbször az angol nyelvű blogom vannak kinn ezek a bejegyzések (women who slay monsters, women in war, woman healers, women helping women, badass grandmas), de gondoltam idén megírom magyarul is.

Strange Craft (Josephine Wall)

Ennek többek között az az apropója, hogy ma érkezik a Netflixre a sokat reklámozott Damsel (A hercegnő és a sárkány) film, amit kifejezetten azzal akarnak eladni, hogy "ez nem tündérmese", meg hogy "ez a királylány nem vár a hercegre!" Ez pedig engem mesemondóként idegesít egy kicsit. Már megint ott tartunk, hogy a média felkapta a népmesés témát, és azt harsogja, hogy a népmesék mind elavultak és szexisták, és meg kell őket javítani. Na, ezért írtam ezt a listát, olyan népmesékről, ahol nők mentik meg saját magukat.

(Igazából sokkal hosszabb lista lett volna, csak tavaly már ellőttem egy csomót közülük a "nők, akik szörnyeket győznek le" témához, és nem akartam magam ismételni.)

Linkek forrásokhoz a címekben! :)

Vén Ringyrongy (Grimm)

Egy királylány segíteni akar egy királyfinak, hogy megmássza az üveghegyet és elnyerje a kezét, de menet közben a lány a hegy gyomrába zuhan. Ott egy Vén Ringyrongy nevű kobold évekig tartja fogságban. A királykisasszony a megmentő hercegre várva megöregszik - és mivel a herceg nem jön, végül egy furfangos tervvel megmenti önmagát.

Az "itt vagyok" gyűrű (Spanyol)

Egy "Odüsszeusz és a küklopsz" típusú sztori, női hőssel. Egy lány egyszemű óriás barlangjába téved, és a szokásos trükkel sikerül elmenekülnie. Az óriás gyűrűje azonban a lány ujjára szorul, és hangos sóval hívja a gazdáját. Hősnőnk végül levágja az ujját és gyűrűstül egy folyóba dobja, a vak óriás pedig utána ugrik és megfullad.

Az anyóka és a rizsgombóc (Japán)

Egy anyóka rizsgombócot készít, és leejti az egyiket. A gombóc egy lyukon keresztül az alvilágba zuhan, az anyóka meg utánamegy. Az alvilágban egy csapat szörnyetegbe botlik, akik kényszerítik, hogy főzzön rájuk. Végül - mókás trükkökkel - sikerül meglógnia, és nem csak visszatér az otthonába, de még varázstárgyakat is lop a szörnyektől.

A három nővér (Grúzia)

Klasszikus "aranyhajú gyermekek" mese, de az elejét szeretem: három nővér egy mély kútba zuhan, és az apjuk a sorsukra hagyja őket. A két idősebb meg akarja enni a legkisebbet. A legkisebb lány addig imádkozik, míg az egyik kezéből ásó lesz, a másikból csákány, és szó szerint kiássa magát a gödör mélyéről.

A Rosstrappe legendája (Harz-hegység)

Brünhildát, a csodaszép hercegnőt, az apja eljegyzi egy rettenetes óriással. A lány tervet eszel ki rá, hogy megmeneküljön: megtanulja megülni az óriás egyik hatalmas, vad lovát, és az esküvő előestéjén elvágtat a hegyekbe. Az óriás üldözőbe veszi, de a lány merészen átugrat egy tátongó szakadékon - az óriás pedig nem tudja megismételni a mutatványt, és a mélybe zuhan.

Róka úr és Molly Cottontail (Afrikai-Amerikai)

Molly Cottontail a nagy kópé Nyúl koma női változata. Amikor Róka úr megpróbálja tőrbe csalni azzal, hogy halottnak tetteti magát, Molly furfangos módon leplezi le a csalást, és megmenekül a csapdából.

Rübezahl (Óriás-hegység / Magyarország)

Rübezahl, a hegyek manókirálya, elrabol egy szépséges királylányt, és föld alatti birodalmába viszi. A lány először megtalálja a módját, hogy üzenetet küldjön haza a kedvesének, majd ráveszi a szerelmes manókirályt, hogy foglalja el magát egy lehetetlen feladattal, míg ő ellopja a varázspálcáját és elmenekül. Érdekes módon ez a sztori egy magyar népi mesemondó repertoárjában is megtalálható.

A teknős-férj (Olasz)

Egy titokzatos férfi három nővérnek udvarol, de a két idősebb nem megy hozzá, mert gyanús nekik, hogy mindig csak éjszaka jeleni meg a kérő. A legkisebb hozzámegy, és megtudja, hogy a férjén átok ül: napközben teknős, éjjel ember. Az átkot az törheti csak meg, ha a férj közbeutazza a világot, míg otthon a felesége hű marad hozzá. A kitartó asszony a férje távollétévben némi varázslattal és sok furfanggal veri vissza mindenféle kéretlen fickók közeledését.

Csipkelány (Miao nép)

Egy lány, aki híres a csodás csipkéiről, és még életre is tudja hívni azokat, felkelti egy kapzsi császár érdeklődését. A császár elrabolja a lányt, és arra kényszeríti, hogy mindenféle fantasztikus lényeket készítsen neki. A lány végül csipkéből készít egy sárkányt, életre kelti, és elrepül vele.

A kalóz királylány (Zsidó mese)

Egy királylányt egy kereskedő elszakít a kedvesétől és elrabol. A lány megtalálja a módját, hogy megmentse magát... újra és újra. Egy alkalommal még egy kalózhajó legénységét is legyőzi, és több megmentett lánnyal együtt ellopja a hajójukat. Végül (férfi ruhában) királlyá választják, és a kedvesét is sikerül megtalálnia.

Örök barátság (Tajvan)

Egy a sztori igazából két fiú barátságáról szól, de van benne egy mókás jelenet, ahol egy lány meg akar szökni a kedvesével, de hiába mászik ki az ablakon, a kedvese nem jön el a találkozóra. A lány ennek ellenére úgy dönt, elindul világot látni, és csatlakozik a mese egyik hőséhez az utazásain.

A ghúl (Palesztina)

Egy ghúl elhiteti egy férfival, hogy ő a nagynénje, és beköltözik a házába. Hiába figyelmezteti a fickót a felesége és a lánya, hogy baj van, ő nem hallgat rájuk. A szörny végül felfalja az apát, anya és lánya viszont megtalálja a módját, hogy megvédjék magukat, és végezzenek a ghúllal.

A három kis tojás (Eswatini)

Egy asszony a gyerekeivel együtt elszökik bántalmazó férjétől, és útnak indul új életet kezdeni. Útközben szörnyeket győz le, és végül királynővé válik.

Thabaton (India)

Egy lány egyedül marad otthon, míg hét bátyja elindul szerencsét próbálni. Egy öregasszony segít egy démonnak elrabolni a lányt, és a szörny évekig fogva tartja őt. A fivérei végül rábukkannak, de a démonnal nem mernek szembe szállni. Thabaton, a lány erre kieszel egy tervet, hogy megmentse saját magát, és bosszút álljon a démonon és az öregasszonyon.

Kanári királyfi (Olasz)

Egy királylányt toronyba zárat a mostohája, de így is sikerül szerelembe esnie egy királyfival, aki madár képében látogatja meg. Amikor a mostoha megsebzi a királyfit, a lány kimászik a toronyból, és elindul meggyógyítani a kedvesét.

A farkas és a kislány (Magyar)

A kismalac és a farkasok, csak malac helyett egy lánnyal, aki egyedül él az erdőben és nem fél semmitől. Forró vizet a kopaszra!

Az okos lány és a rablók

Ez nem egy mese, hanem egy egész mesetípus (ATU 956B). Egy lány egyedül van otthon, amikor 12 (vagy 13) rabló megpróbál betörni a házba. A lány sorra megöli mindegyiket, a vezérüket pedig megsebesíti. A vezér később visszatér, és álruhában feleségül kéri a lányt, azzal a céllal, hogy bosszút álljon. Amikor a lány rádöbben a csalásra, megtalálja a módját, hogy elmeneküljön a rablók tanyájáról, és elfogassa őket.

Rengeteg hasonló mese van még, csak egy csomóról már írtam máshol korábban. Lényeg a lényeg: a népmesék és tündérmesék igenis tele vannak nőkkel, akik saját magukat mentik meg!

MythOff Budapest: Sárkányos-szerelmes Mítoszok Csatája

Az idei első Mítoszok Csatája Valentin-napra esett: Sárkányos és szerelmes mítoszokat válogattunk az ünnep alkalmából. Úgy tűnt, az időpont és a téma is bejött a közönségnek: Több, mint 110 néző gyűlt össze a Premier Kultcaféban! 

Az est házigazdája Nagy Enikő volt, a körök pedig a következőképpen alakultak:

1. kör: Szerelmes sárkányok

A sort ezúttal én nyitottam meg, a japán Tazawa-tó szerelmes sárkányainak legendájával. A másik mítosz szintén Japánból származott: Nagy Enikő mesélte Benzaiten istennő és a megszelídített sárkány történetét.

A szavazókérdés: Ha őrző-védő vállalatot keresnél, a Tazawa-tó sárkányait fogadnád fel inkább, vagy Benzaiten sárkányát?
A győztes: Benzaiten

2. kör: Sárkányölők

Ebben a körben Hajós Erika képviselte a görög mitológiát, Perszeusz és Androméda mítoszával. A másik sarokban Stenszky Cecília mesélte Fafnir és Szigurd történetét a Völsunga sagából.

A szavazókérdés: Mit adnál inkább Valentin-napi ajándékként, Medúsza fejét vagy Fafnir szívét?

A győztes: Medúsza feje

3. kör: Ember és természet

A záró körben Klitsie-Szabad Bogi mesélt egy vietnami mítoszt két halhatatlan kozmikus küzdelméről és egy hősies sárkánylányról, majd Dala György Dániel tett pontot az est végére Enkidu és Gilgames mítoszával.

A szavazókérdés: Kire bíznád rá szívesebben a háziállataidat?

A győztes: A vietnami halhatatlan

Díjként fürdőszínezőt és Valentin-napi csokikat osztottunk ki a győztesek és a nézők között. Ezúttal a szavazócédulán még egy extra kérdés is helyet kapott: lehetett szavazni a következő MythOff (április 25) témájára. A győztes a Csillagképek témakör lett. Már nagy erőkkel készülünk rá!

A remek fényképeket Ambrus Levente készítette.

290 fülbemászó

Idén kereken ötödik éve jegyeztem fel minden egyes reggel, milyen dal(lam) van a fülembe ragadva amikor felébredek. Egyre érdekesebb visszanézni a statisztikákat.

2018: 306 reggelen ébredtem zenével, 150 különböző szám szerepelt (bejegyzés itt)

2019: 316 reggel, 137 szám (bejegyzés itt)

2020: 346 reggel, 149 szám (bejegyzés itt)

2021: 312 reggel, 124 szám (bejegyzés itt)

2022: 313 reggel, 129 szám (bejegyzés itt)

Idén azt is vizsgálhattam, milyen hatással van a gyereknevelés a dallamtapadásra :) Szerencsére sokkal kevesebb idegesítő gyerekdal ragadt be, mint amire számítottam. Cserébe kevesebb reggelen ébredtem olyan agyi állapotban, hogy 1) odafigyeljek a dallamtapadásra, 2) eszembe jusson felírni mielőtt elfejeltem. Így aztán az idei számok nem teljesen tükrözik a valóságot, de annyi baj legyen. Azt tudom mondani, hogy legalább 290 reggelen ébredtem dallamtapadással, és 140 különböző dal szerepel a listán.

Ami érdekes, az az, hogy idén sokkal kevesebb időm volt zenét hallgatni, ennek megfelelően rengeteg random zene akadt be a szokásosak helyett. Voltak olyan számok, amiket évek óta nem hallottam, vagy olyanok, amiket soha nem is szerettem; akadt, amit a plázából "vittem haza" magammal. Továbbra sincs semmi összefüggés aközött, hogy mit hallgatok gyakran, és hogy mi ragad be. Sőt, az sem egyezik, hogy napközben mit dúdolok a legtöbbször, és mivel ébredek reggel. 

Íme, az idei egyéni toplista:

Első helyen 20 (!!!) reggellel:

Ez volt az a dal, amit a gyerek a végtelenségig bírt hallgatni, és mivel alapból nagyon fülbemászó (ld. tavalyi év), nem csoda hogy a többi a listán meg sem közelítette. Eddig ez a legmagasabb egyéni reggel-szám az öt év alatt! (Az előző rekord 16 volt.)

Második helyen 13 reggellel:

A Spirited amennyire bugyuta film, annyira lendületes soundtrackkel rendelkezik, amit szívesen hallgattam és mindig jókat kuncogtam rajta. Messze nem ez a kedvenc számom egyébként, de valamiért ez volt reggelente a befutó.

Harmadik helyen 7 reggellel:

Itt tulajdonképpen holtverseny alakult ki - 7 reggelen szerepelt a Disney kategóriából a Surface pressure (Encanto) és a Let it go (Frozen) a gyerek jóvoltából, valamint a Monster High No apologies című száma, amire nincs ilyen kifogásom. :) A kedvenc harmadik helyezettem viszont az alábbi szám a Matilda musicalből. Már csak a szöveg miatt is.

Negyedik helyen 6 reggellel:

Itt található holtversenyben a Spirited másik nagy slágere, a Do a little good, valamint egy újabb idei kedvenc musical, a Six nyitó dala. Utóbbit ébren is sokat dúdoltam.

Ötödik helyen 5 reggellel:

Ismét többszörös holtverseny. Becsúszott megint a Spirited (The view from here), bekúszott Ed Sheeran (Shape of you), valamint két szám is a Monster High filmből (az alábbi, és a Here I am). Be kell vallanom, nagyon cuki film, minden bugyutasága ellenére. Kövezzetek meg.

Idén csináltam egy grafikont is. Érdekessége, hogy a dallamok többsége 7 albumból származik, 40%-a pedig teljesen random. Ahogy látjátok, a két legnagyobb szelet a Disney (érthető módon) és az & Juliet nevű musical soundtrackje; utóbbi a 90-es, 2000-es évek popslágereiből áll, szóval nem csoda ha beragadt. A toplistára azért nem került fel, mert nagyon-nagyon sok számot tartalmaz, amik egyenként egy-két alkalommal bukkantak csak fel. Meg kell jegyezni azt is, hogy az In the Heights mellett a Disney számok nagy részéért is Lin-Manuel Miranda a felelős.

Az idei WTF dal pedig (amiről nem tudom, miért, honnan, hogyan, de mulatságos volt erre ébredni):

Ti hogy álltatok idén a dallamtapadással és a zenével? :)

2023: Az év legjobb sorozatai és filmjei

Az idei év nem volt túl kiemelkedő sorozatok szempontjából - mondjuk ehhez az is hozzájárul, hogy nekem sem volt semmi agyam sorozatokat nézni. A listámon 66 sorozat szerepel, de nagyon sokat nem fejeztem be, vagy teljesen el is felejtettem azóta. De azért volt néhány, amiket mindenképp érdemes megemlíteni.

(Az "idei év" alatt azt kell érteni, hogy idén néztem meg őket. Hogy mikor készültek, az mellékes. Ez a lista teljes mértékben szubjektív. És a sorrend a véletlen műve.)

Új sorozatok

Gen V

Befutott a The Boys spinoff sorozata, és bár az eredetit is nagyon szerettem, ez valamiért még jobban tetszett. Elég sötét, morbid és véres verziója a "szuperhős iskola" toposzának, és az alkotóktól megszokott őrültségekben teljes mértékben elmegy a falig (avagy tovább). Plusz nagyon szerethető szereplők vannak benne, személyes hibáik ellenére. És a színészek is jók. Be is van rendelve a következő évad.

One Piece (Live Action)

Bevallom, anime rajongó létemre a One Piece-be beletört a bicskám, mert egyszerűen nem tudtam megbarátkozni a látványvilágával. Cserébe a live action sorozat nem csak jó lett, de végtelenül cuki és szerethető is. A szereposztás remek, minden színész szívét-lelkét beleadja a produkcióba, és a látványt is sikerült úgy átemelniük, hogy hű az eredetihez, de nem zavaró. Ez az a sorozat, amihez különösen érdemes "kulisszák mögött" cikkeket olvasgatni.

Twisted Metal

Az idei év egyik alulértékelt sorozata, ami több rajongót érdemelt volna (főleg, hogy lesz második évada is). Videojáték-feldolgozás egy teljesen őrült posztapokaliptikus világban. Anthony Mackie és Stephanie Beatriz elviszik a hátukon az egészet; nagyon nekik való szerepeket kaptak, és ki is hozzák a maximumot humorból és akcióból egyaránt. A supporting cast hasonlóan szórakoztató, a soundtracket is nagyon összerakták, és indulhat a sorozat a "legmókásabb szexjelenet" díjért is... 

Pokerface

Akárkinek jutott eszébe, hogy Natasha Lyonne remek Columbo hadnagy lenne, áldassék a neve, mert igaza volt. Teljesen testre szabott szerep, hetigyilkosság, szerethető karakterek. Meg Natasha Lyonne. Aki gyakorlatilag megint önmagát játssza, de ezt így szeretjük. Szerencsére lesz belőle második évad is. Aki szerette a Lie to me-t, az ennek is örülni fog.

The Last of Us

2023 közönségkedvence, és igazából meg is érdemli. Már marhára kezdtem unni a zombi műfajt (a Walking Dead-et 5 évaddal ezelőtt kaszáltam el), de ez most tudott egyszerre izgalmas és szerethető lenni. Főleg a színészek miatt, és mert tetszett a sok gombás special effect. Meg az az epizód, amiről mindenki beszélt. Tudjátok, melyik.

Visszatérő sorozatok

The Bear (2. évad)

Ha egyet kellene választanom az idei év sorozatai közül, valószínűleg ez lenne az. Ez a sorozat nem tud hibázni, de sztoriban, se párbeszédben, se színészi teljesítményben. Minden jelenete kincs, szívhez szóló, humoros, szerethető, teljesen zakkant. A Fishes című epizódot meg önmagában jelölni kellene minden lehetséges díjra ami létezik.

Glow Up (5. évad)

Ritkán nézek reality sorozatot, de ez határozottan a kedvencem. Órákig bírom nézni ahogy emberek művészi gonddal sminkelgetnek, lenyűgöznek a feladatok és trükkök, és mivel a sorozat brit, a bírák is jó fejek. 

Elköszönő sorozatok

Better Call Saul

Könnyes búcsút vettem az egyik legjobb sorozattól amit valaha láttam. Ők se tudtak hibázni, az utolsó képkockáig tökéletes volt az egész, és pont olyan fordulattal kötöttek masnit a végére, ami hű volt az egész történet ívéhez és a karakterekhez is. Sokkal, de sokkal jobb volt, mint a Breaking Bad, ezt bárkivel hajlandó vagyok leharcolni.

The Great

Megint egy nagyon zakkant sorozat, amit élvezet volt nézni. Ha már alternatív történelmet csinál az ember, akkor menjen el vele a végletekig... Elle Fanning és Nicholas Hoult kettőse elvitte a hátán az egészet, bármeddig néztem volna még őket. Sajnos elkaszálták a sorozatot, de legalább nem érződött befejezetlennek. 

Ted Lasso

Megint egy történet, amit eleve ilyen hosszúra terveztek, így volt idő lezárni, lekerekíteni mindent. Az utóbbi évek legszerethetőbb sorozata volt, nagyon bájos szereplőgárdával. Teljesen feel-good, nem tépte meg az ember lelkét, mégis megkönnyeztem a végét. Ha lesz spinoff, azt is nézni fogom, bár Ted karaktere kifejezetten kellett, hogy gördüljön az egész.

Filmek

Háromezer számozott darab

Végre egy magyar film, ami nem "ahhoz képest" jó, hanem tényleg jó. Ütős, szarkasztikus humor, remek szereplőgárda, és olyan történetvezetés, aminek minden jelenetében vagy röhög az ember, vagy összerándul, vagy a kettő együtt. Ráadásul az a fajta társadalomkritika, amiből sokkal több kellene.

Ballad of Songbirds and Snakes

Nem voltam soha hatalmas Hunger Games rajongó, de alapvetően szerettem az eredeti sorozatot. Ez a film viszont meglepően jóra sikerült. Mivel nem olvastam a könyvet, az egész a meglepetés erejével hatott, és a végéig nem voltam biztos benne, hova fut ki, ami üdítő. Ráadásul gyönyörűen elkerülte a "jó fiú gonosz lesz mert összetörték a szívét" klisét, amitől nagyon fáztam az előzetest látva. És a zene is jó volt.

A három testőr: D'Artagnan

A franciák megint csináltam egy Három testőrt. Ebből a sztoriból bármit bármikor megnézek, de ez most tényleg jól is sikerült. A szereposztás is remek (hellóó, Vincent Cassel és Eva Green), meg a harcjelenetek is üdítően sárosak és brutálisak; nem álltak le az elegáns kardozásnál, ráadásul a muskétások ebben a filmben lőnek is. Ugye. Annyit változtattak csak a sztorin, hogy izgalmas legyen. Várom a második részt.

Guardians of the Galaxy 3

Bevallom, az első kettőt kifejezetten nem bírtam, de ez a harmadik végre szerethető volt. Meg horrorisztikus. Sam Raimi akart a Marvelnek horrort csinálni a Doctor Strange filmmel, erre tessék, jön James Gunn becsúszó szereléssel, és olyan szívszorító kisállatos body horror tragédiát rittyent, hogy hajjaj. Nem számítottam rá, de emlékezetes marad. A soundtrack szokás szerint ütős.

Spider-Man: Across the Spiderverse

Látványvilágában ez mindent vitt az idén. Az első film is nagyon jó volt, és a folytatás fel tudott nőni hozzá. Olyan vizuális világot teremtett, amilyen nem nagyon láttunk még animációban. Minden színnek, stílusnak, vonalvezetésnek plusz jelentése volt. Ráadásul a soundtrack még mindig epic. És Spider-punk instant közönségkedvenc.

2023: Az év legjobb könyvei

Ahhoz képest, hogy nagy változásokon mentem keresztül ebben az évben, az olvasásra most is sikerült időt szakítani. Sőt, sokszor ez volt az egyetlen dolog, amivel el tudtam ringatni magam esténként, vagy ki tudtam szakadni a mindennapi felfordulásból. Ennek köszönhetően idén egy kicsit felülteljesítettem a tavalyi statisztikákat - már csak azért is, mert sok volt a listán a rövid gyerekkönyv... :)

Röviden: idén kereken 101 könyvet, majdnem 19.000 oldalt olvastam. Alább az év fénypontjai, a teljesség igénye és rangsorolás nélkül.

Fiction

Ebből a műfajból alapvetően kevés volt az idén, de pont az év végén becsúszott azért egy emlékezetes kötet.

R. F. Kuang: Yellowface

Ezt a könyvet az fogja élvezni igazán, aki író, vagy könyvkiadásban dolgozik. Esetleg ilyen körökben mozog. Egyes szám első személyben szól egy olyan szereplő fejéből, aki komoly mentális gimnasztikákat végez, hogy kimagyarázza a plágiumot, amit elkövetett. A lopást azzal tetézi, hogy kínai származásúnak tetteti magát, és egyre mélyebbre és mélyebbre ássa a gödröt maga alatt, mi pedig morbid érdeklődéssel követjük, meddig ível még felfelé a lopott bestseller pályája, és mikor fog végül menthetetlenül összeomlani. A történet ráadásul a könyvkiadásnak és a közösségi médiának is kioszt egy-két megérdemelt pofont.

Nonfiction

Továbbra is a kedvenc műfajom, és a Polihisztorképző kihívásnak köszönhetően (amire idén ráhúztam egy Polihisztor Pluszt) idén is sok új kedvencet avathattam.

Sabrina Imbler: How far the light reaches

Természettudományos könyvre számítottam némi önéletrajzzal, de valami egészen más, és sokkal jobb dolog lett belőle: költői esszék, amikben keverednek a természettudományos információk a szerző saját érzéseivel, életével, identitásával. És egyik sem ment a másik rovására. Szó esik az identitás sokféle oldaláról: a szerző queer, transznemű, félig kínai, bevándorló anya gyereke, és tagja egy helyét, jövőjét kereső generációnak. Emellett tudományos újságírással foglalkozik, és ugyanolyan részletes megfigyelőkészséggel, végtelen csodálattal és empátiával fordul a tengeri lények, mint az emberek felé. Meglátja a tükörképüket egymásban anélkül, hogy az állatokból embert csinálna.

Mike Brown: How I killed Pluto and why it had it coming

Ha laikusként te is kiakadtál, amikor a Plútót kirúgták a bolygók sorából, akkor ezt a könyvet feltétlenül olvasd el. A csillagász, akinek a munkássága véletlenül ebbe a döntésbe torkollt, pontról pontra elmagyarázza, milyen felfedezéseket tett, és miért az lett a vége, hogy rövidebbek lettünk egy bolygóval. Olvasmányos, jó humorú kötet. A legjobban azok a részek tetszettek, amik a kutatás mindennapjairól szóltak - az órákról, hetekről és hónapokról, melyeken keresztül a csillagászok apró pöttyöket keresgéltek pillanatfelvételeken, és próbálták kitalálni, új bolygót fogtak-e, vagy csak koszos lett a lencse...

Carlo Ginzburg - Bruce Lincoln: Old Thiess, a Livonian werewolf

1691-ben egy boszorkányper közben az egyik tanúra ráfogták, hogy vérfarkas. Mire az öreg vállat vont, és azt mondta, hogy ja. Az ezt követő per iratai szerencsére fennmaradtak, így pontról pontra elolvashatjuk, mit mesélt Öreg Thiess a (jó és hősies) vérfarkasok életéről és a saját küldetéséről, hogy gonosz varázslókkal szembeszállva minden évben megszabadítsa az elrabolt termést az Alvilágból. A két szerző két különböző nézőpontból elemzi a dokumentumokat, néha veszekednek is, és ettől különösen izgalmas olvasmány a könyv. Mégis Thiess karaktere nyűgözött le a legjobban: ha máglyával fenyegetnek, ne tagadd a vérfarkas-vádat, hanem állj bele...

Paulo Lemos Horta: Marvellous Thieves

Zseniálisan egyszerű az alapötlet: a szerző fejezetenként körbejárja az Ezeregyéjszaka leghíresebb francia és angol nyelvű fordítóit, és azt kutatja, az életük és a személyiségük hogyan hatott ki a nevük alatt jegyzett „fordításokra.” Mert hogy ami a kezük közül kikerült, azt csak a legnagyobb jóindulattal lehet műfordításnak nevezni. Antoine Galland, aki az 1700-as elején beröffentette az Ezeregyéjszaka-őrületet a franciáknál, például arról híres, hogy hozzátoldott egy rakat mesét a hiányos (mindössze 200 éjszakát számláló) arab kézirathoz, amiből dolgozott. Szó esik még Edward Lane-ről, aki Egyiptom-szakértőnek tartotta magát, de a helyi segítői nélkül egy lépést se tudott tenni (és kivagdosta a női karaktereket a mesékből), valamint Richard Burtonről, aki igazából nem is nyúlt az arab eredetihez, hanem korábbi angol fordításokat komponált át, és költött köréjük magáról egy jó kis orientalista mítoszt. Felvonul még John Payne pre-raffaelita költő, aki arabul ugyan szintén keveset tudott, de ő legalább vissza akarta toldogatni azokat a szexjeleneteket a mesékbe, amiket elődei gondosan kigyomláltak. Az egyetlen szimpatikus figura ebben a pompás gyarmati kompániában az Henry Whitelock Torrens, aki sajnos félbehagyta a művét, pedig ő érzett rá egyedül a mesék hangulatára és a női szereplők fontosságára is. Borzasztóan jól szórakoztam ezen a könyvön, és közben látszik, hogy nagyon alapos kutatómunka áll mögötte, és egy jó adag pszichológiai érzék is. 

Merve Emre: Személyiségbrókerek

Aki eddig nem hitte volna el, hogy a Myers-Briggs személyiségteszt gyakorlatilag a horoszkóp szakmaiságával bír, az olvassa el ezt a kötetet. Lenyűgözően komikus az egész dolog születése, és hogy milyen véletlenek tették népszerűvé annak ellenére, hogy köszönőviszonyban sincs a pszichológiával. A két alkotó nőszemély (anya-lánya) külön megér egy misét, vallási fanatizmustól rasszizmuson át döbbenetes abuzív viktoriánus nevelési elvekig. Ez a személyiségteszt az eredmény, ha viktoriánus anyu nem megy el terápiára... 

Maria Noriega Rachwal: From kitchen to Carnegie Hall

A Montreal Women's Symphony Orchestra az első teljes, teljesen nőkből álló szimfonikus zenekar volt Észak-Amerikában, amikor 1940-ben megalapították. A montreali Ethel Stark és Madge Bowen – két elképesztően különböző nő – minden társadalmi nyomás és gúny ellenére úgy döntött, igenis összehoznak egy nyolcvan fős szimfonikus zenekart csak női zenészekből. HBO sorozatba illő a sztori. Mivel sok szimfonikus hangszeren addig szinte egyáltalán nem játszhattak nők (rézfúvósok, „láb közé fogós” vonós hangszerek és társaik), az alapítók meghirdették, hogy felvesznek a zenekarba mindenkit, származásra, életkorra, bőrszínre, vallásra való tekintet nélkül, előzetes előadói gyakorlattól függetlenül; az egyetlen kikötés az volt, hogy 'egy kicsit tudjon' kottát olvasni. Ennek köszönhetően egy döbbenetesen sokszínű csapatot hoztak létre, amiben volt diáklánytól nagymamáig, gazdag örökösnőtől gyári munkásig minden; katolikus franciák, angolszászok, zsidók, feketék, stb. Ethel egyszerűen kiosztotta, ki melyik hangszeren fog tanulni. Mivel pénzük nem volt, összeszedtek egy csomó ütött-kopott, használt hangszert, és próbaterem híján részletekben, a tagok nagyszobáiban gyakoroltak. A zenekar minden ellenállás, kritika, szexizmus, rasszizmus, és kételkedés ellenére 7 évvel később már a Carnegie Hall-ban lépett fel, kanadai zenekarként először a történelemben. Majdnem 30 évig tartott a pályafutásuk, és végül azért oszlottak fel, mert elérték a céljukat: olyan sok zseniális női zenész került ki a soraikból, hogy kitárták (avagy berúgták) az észak-amerikai szimfonikus zenekarok ajtóit, amelyek addig csak férfiak számára voltak járhatók. Ethel maga 101 évig élt; megérte, hogy ő lett a világ legidősebb karmestere.

Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink / Nők a tűzvonalban

Nagyon, nagyon nehéz olvasmány mind a kettő (érzelmileg), de érdemes kézbe venni őket. Alekszijevics műfajt teremtett a sok száz interjúból szőtt oral history sorozattal, amelyben megszólal mindenféle ember, mindenféle véleménnyel, ideológiával, fájdalmakkal, emlékekkel. Történelemórához kötelezővé tenném, főleg az utóbbit. Ha többen olvasnák, kevesebben romantizálnák a háborút.

Képregény

Ebből a szempontból kifejezetten jó év volt az idei. A folytatódó sorozatok is élvezetesek voltak, és az alábbi kötetekkel új kedvenceket is avattam.

John Allison - Whitney Cogar: Giant Days

Nagyon kellemes, bájos, vicces sztori három egyetemi szobatársról, a maguk személyiségével és életbevágó problémáival. Néha átcsúszik egy kicsit mágikus realizmusba, és sok emlékezetes mondat meg kép van benne, amiket lehet idézgetni. Nagyon a szívembe zártam, minden kötete kincs, és a látványvilága is remek.

Simon Spurrier: Hellblazer

Spurrier nem tud hibázni, és felnőtt témákban minden tekintetben elmegy a falig; tökéletes ötlet volt odaadni neki John Constantine-t egy körre. Sajnálom, hogy nem folytatódott a sorozat. A két kötet mindenesetre kerek sztori, aminek a végére olyan csavarral kötött masnit az író, hogy azt tanítani kéne. Minden szál összeér, minden értelmet nyer. Az egyes epizódok önmagukban is emlékezetesek (és gyakran megrázóak) voltak. Spurrier tökéletes érzékkel nyúl a mitológiához és a mágiához. A látványvilág meg hozta a noir-horror hangulatot.

Kieron Gillen - Simon Spurrier - Al Ewing: Sins of Sinister

Az utóbbi évek során az X-men sorozat komoly fordulatot vett: az évtizedek óta üldözött mutánsok saját országot alapítottak, felfedezték a halhatatlanság titkát, és globális hatalommá nőtték ki magukat. Természetesen ha már nincs hová emelkedni, előbb-utóbb várható, hogy az egész kártyavár összeomlik - ennek az összeomlásnak az első lépése a Sins of Siniser kötet. Három remek íróval (hellóóó Spurrier), és egy teljesen eszement, mégis koherens sztorival. Látszik, hogy évek óta építkeztek már a kötetek írói ebbe az irányba, és most végül feltehették a kérdést: "mi lenne, ha a mutánsoknak nem lennének többé erkölcsi gátlásai?", és lemeccselhették a következményeket egy 1000 éves időskálán. A végén itt is masni kerül mindenre - most már csak meg kell várni a tavaszi végkifejletet.

Népmese

Most sem fogok felsorolni minden népmesegyűjteményt, amin átrágtam magam az évben, de mindenképpen érdemes kiemelni a nagy kedvenceket.

Oein DeBhairduin: Why the moon travels

Ennek a kötetnek azonnal helye van a nagy klasszikusok sorában. Eddig a traveller (nomád) mesehagyományt skót oldalról ismertem, de most bemutatkoztak az írek is, nem is akárhogyan: ezeket a meséket élőszóból, a családja hagyományából jegyezte le a szerző, részt vett a szerkesztésükben az egész közösség, és az illusztrátor szintén traveller. Nagyon megszerettem a történeteket, és a hozzájuk tartozó személyes életképeket is. Egymás után sorra rabul ejtett mindegyik mese, elsősorban azért, mert tele voltak a természet iránti szeretettel és tisztelettel. Az állatok szerethetők és segítőkészek voltak, és aki rosszul bánt velük, az elnyerte méltó büntetését. Élő, szívhez szóló történetek töltik meg a könyv lapjait, még akkor is, ha akad bennük szomorú, tragikus vagy épp félelmetes pillanat. Még a csaló embert se azért változtatják szarkává, hogy bűnhődjön, hanem hogy legyen lehetősége tanulni a hibáiból. Sok mese megragadt bennem, vissza fogok még térni hozzájuk. Mindenkinek meleg szívvel ajánlom a könyvet - főleg most, hogy az Ampersand Kiadó jóvoltából magyarul is olvasható!

Daniel Allison: Irish mythology

Volt szerencsém recenziós példányt olvasni ebből a kötetből, és nem esett nehezemre telekürtölni az internetet a dicséretével. Allison többi könyvét is nagyon szerettem, de az ír mitológia újramesélésével valami egészen epikusat alkotott. Gyönyörűen keveredik benne az aprólékos kutatómunka, a hagyományos mesemondás iránti tisztelet, és a regényírói érzék az emlékezetes jelenetek kiszínezésére. Allison az eredeti sztorikat meséli el, de mélységet ad a szereplők érzelmeinek, karakterének, és ettől életre kel a sokszor szürreális, mozaikszerű, ellentmondásokkal teli ír mitológia. A fejezeteket jegyzetek egészítik ki, amiért külön hálás voltam. Nagyívű, lebilincselő olvasmány.

Rakesh Khanna - J. Furcifer Bhairav: Ghosts, monsters, and demons of India

Ritkán olvasok enciklopédia jellegű folklór-könyveket, leginkább három okból: 1. Mert többségükben a legismertebb, alapvető lényekre/istenekre szorítkoznak 2. Mert sokszor nem tartalmaznak hivatkozásokat 3. Mert a konkrét sztorik nincsenek bennük. Ez a kötet mindhárom elvárást toronymagasan megugrotta. Majdnem 500 oldalban. Amikor már degeszre olvastam magam démonokkal, kísértetekkel és szörnyekkel, még mindig volt belőlük. És amikor már azt hittem, semmi sem tud meglepni többé, még a Z szekciónál is pislogtam hatalmasakat. Zseniális olvasmány volt, rengeteg (sőt, többségben) számomra új, ismeretlen történettel. És igen: minden szócikk végén van bibliográfiai hivatkozás, és sok lényhez teljes konkrét, visszakereshető sztorikat is leírtak. Nem csak a hindu mitológiából válogattak a szerzők, hanem India teljes, lenyűgözően sokszínű kulturális szövedékéből, himalájai népektől dzsungelekben élő őslakos törzsekig. Időben hasonlóan tágas a merítés: ősi indiai eposzoktól kezdve egészen 21. századi kísértetjárásokig szerepel a könyvben minden. Külön szerettem, amikor a szerzők modern popkultúra-vonatkozásokat is bevettek az egyes szócikkekbe – filmeket, regényeket, internetes legendákat. Igazából nem is szeretem annyira a kísértetes, démonos folklórt, de itt olvasás közben egyik ámulatból a másikba estem.

Vers

Verset sem sokat olvastam idén, bevallom őszintén, de az év végén a kezembe akadt egy kis kötet, amin nagyon jól szórakoztam.

Kaitlin Shetler: i hope they sing christmas carols in hell

A költőre a Facebookon bukkantam rá egy karácsonyi vers kapcsán, és láttam, hogy épp a kötetét reklámozza. Megtetszett a koncepció, és a vékonyka kötet nem okozott csalódást. A hölgy meggyőződéses ateista, a karácsonyi versei mégsem gyűlölettel van lenézéssel vannak tele, hanem finom humorral és sok feminizmussal. Az ünnepet szereti, a történetekben meglátja a lehetőséget. És reméli, hogy a pokolban is van karácsony, mert ha oda kerül, akkor is szeretne Jingle Bellst énekelni.

Gyerekkönyv

Ez idén egy új kategória, érthető okokból :) Gyerek közreműködésével tesztelve, de saját ízlés alapján válogatva.

Kathryn Cristaldi - Kristyna Litten: I love you till the cows come home

Toronymagasan a kedvencem. Az illusztrációk bájosak és viccesek, a szöveg pedig egyszerre ritmusos és szerethető. Elsőre meg is könnyeztem kicsit. 

Kate Allan: I like you

A szerzőt követem a közösségi médián az illusztrációi miatt, és a kötet hozza a tőle ismert élénk színvilágot, kedves formákat és pozitív üzenetet. Szeretlek, ha vidám vagy, ha szomorú vagy, ha dühös vagy, ha maszatos vagy. A gyerek imádja, olvasni kell együtt újra meg újra meg újra. Volt, hogy dühöngés után kérte is, hogy vegyük elő.

Sandra Boynton: Barnyard dance

Megint egy régi kedvenc illusztrátor, és egy nagyon mókás könyv. A szöveg a kontratáncok szövegét utánozza, állatos rímekbe szedve a mulatságot, a képek pedig tele vannak vidáman táncoló állatokkal. Aki régóta követi a blogot, tudja hogy kontratánc a szívem csücske, nyilván a könyv is befutó lett.

Béatrice Rodriguez: Chicken thief

Igazából a katalán kiadást kaptam meg, de mindegy is, mert ez egy némakönyv, itt csak a képek beszélnek. Azok viszont bájosan és sok humorral. Imádom már az alapötletét is: egy róka elrabol egy tyúkot, és a kakas elől menekülve lassan egymásba szeretnek. A könyv egy sorozat első része, és a későbbi kötetek is hasonlóan zakkantak és imádnivalóak. 

Satoe Tone: Ahol a szív dobban

Gyönyörű könyv, minden oldala csoda. A történet egyszerű de kedves, és a gyerek is szívesen lapozgatta. Imádom a szimbolikáját, a színeit, mindent. Köszönet érte a Kisgombos Kiadónak!

Rob Scotton: Splat the cat

Óvodakezdéses könyv, de önmagában is szórakoztató. Tetszettek a kicsit szürreális macskafigurák, és a vicces sztori. A gyerek igazából boldogan ment oviba, de a könyvön ennek ellenére nagyon jókat mulatott.