A zene az kell

El is felejtettem említeni, hogy néhány napra egy egészen különleges vendégünk is volt: György Ádám, világhíres zongorista, aki koncertezni érkezett Washingtonba, és hozzám hasonlóan Cinnamóniéknál kapott szállást. Vidám, közvetlen, jó fej srác; a tetejébe tehetséges és sikeres is, és járja a világot, és miután találkoztunk és beszélgettünk, igen hamar elszégyelltem magam, hogy nem hallottam még róla. Mert hogy ha valakire, akkor rá nagyon büszkék lehetünk. További infókért csekkoljátok le a honlapját.
Hétfő este koncertet adott a nagykövetségen. Rengetegen eljöttek meghallgatni, és - ha magamtól nem is sejtettem volna - Béla külön felhívta rá a figyelmem, hogy ezt az alkalmat nem lehet kihagyni.
Igaza volt.
Tördelemesen bevallom, hogy utoljára a gimi alatt voltam komolyzenei koncerten, és akkor is azért, mert házhoz hozták az Aporba. Nem mintha lenne ellene kifogásom, sőt. Viszont azok a koncertek mindig teljes zenekarból álltak, és nem egyetlen emberből és egy zongorából. (Húha, kezdem azt érezni, hogy ebből én már nem jövök ki jól...) Nagy lelkesedéssel vártam hát Ádám előadását. Ahogy üdvözlő beszédében a nagykövet úr is megjegyezte, volt idő, amikor az ilyen koncertek képviselték az emberek számára a színvonalas mindennapi szórakozást. Azt hiszem, ez nem változott meg.
Ádám mindenkit elvarázsolt.
Valószínűleg többségben vannak a világban azok, akik nálam jobban tudnak zenei kritikát írni, úgyhogy fel is adom a próbálkozást mindenféle objektív véleménynyilvánításra, és csak annyit mondok, hogy az egész élmény lenyűgöző volt. Ádám olyan könnyűvé és egyszerűvé és barátságossá tette a zenét, hogy mindenki felolvadt benne; magával sodorta a hallgatóságot, és - ahogyan a régi muzsikusok a legendákban - megnevettetett, megríkatott és elringatott minket. És az a legjobb az egészben, hogy lászott rajta, hogy örömét leli benne. Jó volt nézni az arcát, miközben játszott. Mosolygott végig.
Természetesen többször visszatapsoltuk, és ennek örömére kaptunk is ráadást; a magyarok büszkék voltak, hogy lám, kicsi országunknak ilyen szülötte is van, a nem-magyarok meg minden bizonnyal irigykedtek ránk.
A koncertet fogadás követte. Kicsit még mindenki elvarázsolt volt a zenétől...