Hogy kerül a Terminátor a Hagyományok Házába?

Május 29-én, pénteken rendezték a Hagyományok Házában a Népmese(mondás) szerepe a pedagógusképzésben című konferenciát, a nemrég hivatalosan is megalakult Meseszó Egyesület szervezésében. Mivel nem egy konferenciát kihagytam év közben, és mindig sajnáltam, hogy nem tudok elmenni rájuk, kaptam az alkalmon, hogy az amerikai félév korai végével erre pont hazaértem időben. Reggel kilenckor meg is jelentem teljes harci díszben a Hagyományok Háza impozáns épületében.

A konferenciát Kovács Marianna, a Meseszó egyik alapítója nyitotta meg, kedves és lelkes köszöntővel (ha emlékeztek, ő volt az egyik mesemondónk a második Holnemvolt Fesztiválon). Utána pedig sorra következtek a tanulságos és tudományos előadások, amik mind a mesemondás és az oktatás témájához kötődtek valamilyen formában. Agócs Gergely és Raffai Judit a Hagyományok Háza mesemondó képzéséről beszéltek; Dr. Sándor Ildikó a mesemondás helyzetéről az oktatásban. Menyhárt Krisztina azt bizonyította be egy felméréssel, hogy a gyerekek szövegértése sokkal jobb, ha csak hallott szövegre koncentrálnak, mintha mozgóképet is kapnának hozzá (ez az előadás nagyon érdekes volt, és sok számot tartalmazott). 

A konferenciának része volt egy kerekasztal-beszélgetés is a pedagógusképzésről, ami élénk vitába torkollt arról, kötelező legyen-e az óvó- és tanítóképzésben egy-egy kifejezetten mesemondó kurzus. A hangsúly (és a vita) a "kötelező" szón volt, és mindenkinek volt róla karakán véleménye. Én személy szerint például úgy gondoltam, hogy ha az ELTE bölcsészkarán kötelező volt egy félév retorika és egy félév filozófia, akkor akár a mesemondás is beleférne. Hogy utána kötelező-e használni is az ismeretet, azt nem mi döntjük el; de az iskolákba meghívott mesemondók dolga sokszor sokkal egyszerűbb lenne, ha mindenkinek lenne alapvető fogalma arról, mi is az, amit mi csinálunk.

A délután előadásai főleg arról szóltak, hogy mi az, mai már ma is megvalósul az egyetemi képzésekben a mesemondás integrációjából. Hallottunk érdekes gyakorlati példákat (a debreceni egyetemről), és terveket is a jövőre nézve (a Gyermek- és ifjúsági irodalom szakirányú továbbképzési szakról a Károliról). Eétöprengtünk rajta, mi a gyerekirodalom, mit érdemes olvastatni a gyerekekkel, és hová fér bele a mese az olvasókönyvbe és az iskolai tantervekbe.

Végül sor került az én előadásomra is; utolsó lettem volna a sorban, de mivel a bedöntött másfél liter mézes tea ellenére is rohamosan fogyott a hangom (a büfés hölgy már sziával köszönt), a szervezők voltak olyan kedvesek és előzékenyek, hogy előbbre engedtek a programban. Az én előadásom címe "Mesehősök és szuperhősök: Hagyomány és popkultúra az oktatásban" volt. Arról beszéltem, hogyan lehet felhasználni a popkultúra megfigyelését (mit szeretnek mostanában a kölkök és miért) arra, hogy olyan népmeséket válogassunk a repertoárunkból, amik a leginkább telibe találnak a hangulatukkal, üzenetükkel, szimbólumaikkal; valamint arról is beszéltem, miért hasznos ez az oktatásban, mit tanulhatnak belőle a diákok, ha összekötik mondjuk a Marvel univerzumot a népmesékkel. Itt került egyébként a Terminátor Sarah Connor-ja is a PowerPoint-ba, arra utalva, hogy a mesemondók gyakran a "gépek" elleni harc élvonalának gondolják magukat, pedig a digitális világ nem feltétlenül az ellenségünk. Rajta kívül kerültek még be illusztrációk a Bosszúállókból (és a Cú Chulainn-utánérzésből, ami az új filmben szerepel), a Hős 6osból, és a Jack Frost - Elsa rajongótábor alkotásaiból is. Mert belefért, azért.

A sort Bajzáth Mária zárta a paloznaki Meseközpont munkásságáról szóló, szívhez szóló előadásával, és hozzá kapcsolódva Marianna mondott egy záró mesét. Szépen lekerekedett a történet.

Nagyjából százan fordulhattak meg a konferencián a nap leforgása alatt. Mindenki nagyon beszédes, kedves és barátságos volt, és a kisebb szakmai összezördülésektől eltekintve élvezetes, hasznos konferencia született a szervezők állhatatos erőfeszítéseiből. Ha jól tudom, a Meseszó honlapján az előadások összefoglalóit közzé is fogják majd tenni.