Mindenféle tényezőknek köszönhetően egy jó órával nyitás előtt érkeztem; a hátralévő időt a múzeum lépcsőin üldögélve töltöttem, miközben lassan kisebbfajta tömeg gyűlt össze a kapuk előtt. Bár a hivatalos, látványos, színes-szagos nyitó ünnepély csak vasárnap lesz, a kiállítás péntek reggeltől megtekinthető volt.
Meg is lett tekintve. Alaposan.
Mesemondó mesterem, Cathryn, és az Eposznap másik "bejáró" résztvevője, Margaret társaságában, három óra alatt sikerült végigérni az egész Rámájanán. Túlzás nélkül állíthatom, hogy az egyik legjobb kiállítás volt, amit valaha láttam. Nagyon sajnáltam, hogy nem lehetett fényképezni, mert vizuálisan lenyűgöző volt mind az öt terem, és a tárgyak is, amiket összeválogattak.
A Rámájana hosszú és komplex történet, rengeteg szereplővel és kulturális rétegek tucatjaival. Hatalmas kihívás volt a szervezők számára, hogy érthetően mutassák be, anélkül, hogy túlzottan leegyszerűsítenék - kötéltáncra hasonlító módon kellett egyensúlyozniuk, hogy meglegyen a megfelelő mennyiségű információ, ne vesszenek el a látogatók, kronologikus sorrendben haladjon a történet, és még élvezhető is legyen az egész. Sikerült.
A kiállítás első, legnagyobb részlege megismertette a látogatókat az eposz történetével. Az ajtón belépve rögtön egy 10 perces videó fogadott minket, melyben szakértők beszéltek szenvedélyes lelkesedéssel az eposz jelentőségéről, miközben részleteket láthattunk Rámájana-előadásokból Indiából, Thaiföldről, Baliról, és egyéb helyekről. A videó után kezdődtek maguk a kiállítótermek, melyeken áthaladva szépen fokozatosan bontakozott ki a történet, Ráma száműzetésétől Szíta tűzpróbájáig. Nem csak tárgyakon keresztül meséltek - volt persze rengeteg miniatúra, festmény, dombormű, sőt, mesemondó tekercsek és falikárpitok is - hanem minden sarokban voltak kézbe vehető füzetecskék is, melyek felsorolták, ki kicsoda (ha belezavarodna az ember), és jelezték, hol tartunk éppen a történetben. Ami a legjobban megfogott az egészben, azok a feliratok voltak. Általánosságban véve haknis vagyok a múzeumi feliratokra: Pont az nem szokott rajtuk lenni, ami leginkább érdekli az embert. Sokszor hiányzik vagy a lelőhely, a kultúra, az évszázad, vagy a tárgy pontos megnevezése ("szobor" - kösz :P ), és mivel felmérések szerint az átlag látogató 2-3 másodpercet (!) tölt el egy tárgy megnézésével, a legtöbb tábla nem különösebben erőlteti meg magát, ami a leírásokat illeti. A Rámájana szervezőiben azonban kellemesen csalódnom kellett. Minden tárgy mellett megjelölték a származási helyet, címet, dátumot, stb., és ráadásul részletes információt mellékeltek arról is, mit érdemes nézni rajtuk, mi az a fura kék izé a sarokban, és hogy az eposznak melyik jelenetét ábrázolják. Mivel az egyes mozzanatokat megörökítő képek és más alkotások mindig egy helyen csoportosultak, az ember egymás mellett láthatta, hogyan képzelték el az adott jelenetet a középkori Indiában, a 19. századi Burmában, vagy esetleg ötven évvel ezelőtt Thaiföldön. A táblácskák részletesen elmagyarázták, melyik figurában kit kell felismerni, miért érdekes az adott koncepció más forrásokhoz képest, és még nagyítók is lógtak a falon, amikkel közelebbről megvizsgálhatta az ember a miniatúrák apró részleteit. És ha még ez sem lett volna elég, legalább fél tucat képernyőt is elhelyeztek a kiállításban, amiken rövid videókat nézhettünk: Jeleneteket egy 1980-as indiai Rámájana TV sorozatból, a 2008-as filmből, egy 1990-es japán rajzfilm-változatból, és több színpadi előadásból, Kambodzsától Jáváig. Az első szakaszon végigérve a szervezők még egy igen csinos vázlatot is készítettek nekünk, színes vonalakkal jelölve az egyes szereplők útját a történetben:
A következő három terem három szereplőt mutatott be részletesen: Szítát (Ráma elrabolt feleségét), Hanumánt (a hűséges majom-harcost), és Ravanát (a démont, aki Szítát elrabolta). Mindegyik kiállítás tárgyak széles skáláját tartalmazta: Festményeket, szobrokat, árnybábokat, maszkokat, hímzéseket, sőt, fotókat is régebbi színpadi előadásokról. Arra törekedtek, hogy mindegyiküknek a lehető legtöbb arcát mutassák be (szó szerint); mivel Rámát, a főszereplőt, az első szakaszon alaposan megismertük, neki nem szenteltek külön termet, de nyilvánvalóan lépten-nyomon felbukkant a többi háromban. Ráma helyett az utolsó teremben videón láthattuk az eposz különböző befejezéseit (mert változattól függően többféleképpen végződik a történet), és néhány festmény és dombormű társaságban elolvashattuk, mi lett az egyes szereplők további sorsa. Ez volt a kiállítás legkisebb terme, de szépen és kereken lezárta az egész élményt.
A könyvesboltban sikerült megállnom, hogy ne vásároljam meg a kiállítás színes-szagos katalógusát csillagászati összegért (egyébként belenéztem, és az is szépnek és igényesnek tűnt). A Rámájanát sajnos már mesélték egyszer Eposznapon, pár évvel ezelőtt, különben ennek apropóján mindenképpen javasoltam volna... kedvem lett újraolvasni az egészet.
Így kell kiállítást rendezni. Csillagos ötös. Aki teheti (nyugati parti magyarok, figyelem!), mindenképpen nézze meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése