Mitos y cuentos del norte de Argelia
Óscar Abenójar · Ouahiba Immoune · Fátima-Zohra Menas
Editorial Verbum, 2015.
Égen-földön kerestem algériai mesegyűjteményt magyarul vagy angolul, de végül csak spanyolul találtam. A könyvet olvasva egyre jobban sajnáltam, hogy nincs más nyelvű kiadása; szívesen ajánlanám mesemondóknak. Gondosan szerkesztett, sok információt tartalmazó gyűjtemény, negyvennyolc mesével. Mindet az észak-algériai berber szájhagyományból jegyezték le, bizonyítva, hogy még a 21. század elején is lehet élő népmeséket gyűjteni. Néhányat arabról, sokat kabil nyelvről fordítottak spanyolra. A mesélés jórészt az otthonban zajlik, sötétedés után; a bevezetőben meg is jegyzik, hogy az algériai nagymamák nem mesélnek fényes nappal, mert a hiedelm szerint meghalna egy családtagjuk, vagy kihullana a hajuk, ha megtennék.
A könyvben szereplő mesetípusok önmagukban is nagyon érdekesek, és hosszas, részletes bevezető tanulmány foglalkozik a származásukkal. Több van közöttük, amelyeket eddig Európán kívül nem jegyeztek le. A szerzők arra jutottak, hogy a kabil meséknek sokkal több európai, mint afrikai rokona van, és az előzetes feltételezésekkel szemben erősen elütnek a közel-keleti és észak-afrikai arab mesehagyománytól (magyarán: az algériai mesék többnyire nem arab mesék). Cserébe több olyan mesét is találtak, amiknek nincs közeli párhuzama, és akadt egy olyan ősrégi történet is, ami csak elszigetelt kultúrákban maradt fenn, Algérián kívül Djiboutiban és Indiában. Algéria berber mesekincse tehát nem európai-arab olvasztótégely, hanem sokkal inkább sziget, telis-tele különeges történetekkel. A kötetben szerepelnek muszlim térítés előtti mítoszok, tündérmesék, és tréfás történetek is.
Fénypontok
Érdekes és izgalmas volt a mese A lányról, aki megmentette az öccsét a vadállatoktól (az anyjukkal menekültek az apjuk elől; az anyát megették a vadállatok, de a gyerekek elfutottak), amit a fiú azzal viszonzott, hogy felnőtt korában a felesége tanácsára elkergette a nővérét a háztól. Szerencsére a lány végül jó helyre került, megházasodott, gyereke lett, a sógornőjét meg elnyelte a föld. Hasonlóan rosszul járt A férfi, akit megevett egy ogre (sajnos spanyolra minden mitikus lényt ogrénak fordítottak, sejtésem szerint eredetileg ghúl lehetett), mert nem hallgatott a feleségére, aki felismerte a veszélyt a hazahozott kóbor kecskében. Az asszony a gyerekkel együtt még időben elmenekült.
Nem a hajhullással kapcsolatos hiedelem volt az egyetlen érdekes részlet a mesemondásról: Egy másik mese egy asszonyról szólt, aki egész éjjel mesélt, és minden mesével egyre öregebb lett, míg végül reggelre meghalt. A mesélő szerint ezt a történetet gyerekeknek mondták a szüleik, hogy megértsék, miért nem kérhetnek még egy esti mesét...
Kapcsolatok
Örültem neki, hogy akadt a könyvben egy verzió "az óriás kincsei" mesetípusra, A hét testvér és az ogre cím alatt. Ez az a sztori, amikor egy okos fiú (itt konkrétan egy fiú fele, aki egy alma feléből született) megmenti a testvéreit egy emberevő szörnytől, és aztán még vissza is jár hozzá ellopni a kincseit. Szintén akadt egy mese egy másik kedvenc típusomból, melyben varázslatos képességekkel rendelkező fivérek mentették meg a húgocskájukat az ogrétól. Itt sem maradt el a világszerte népszerű Mágikus Menekülés sztori; Az ogre lánya és a szultán fia címen szerepelt, és a menekülést még kalandok egész sorozata követte. A végén az elhagyott feleség megölt és megnyúzott egy szolgálólányt, és annak a bőrébe bújva szolgált az anyósánál... úgy tűnik, nem volt elég az álruha... (ilyen durva részek egyébként a legtöbb mesében bőséggel előfordultak).
Más kultúrákban is léteznek mítoszok, melyek azt magyarázzák, miért nem tudnak a újszülött gyerekek azonnal járni, az állatok kicsineitől eltérően. Az algériai pásztorok szerint azért, mert az Első Anya nem akarta tisztára nyalogatni az Első Gyereket. Ha lenyalogatta volna, mint az állatok, akkor a gyerek is azonnal megtanult volna járni. Hát, így jártunk.
Hova tovább?
Tunéziába!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése