Egy mesemondó százat csinál

Tegnap is meg ma is a negyedikesekkel voltam; kezdenek már ismerni, mint a rossz pénzt. Én is őket.

Tegnap megint zeneóránk volt; előadtuk a majom és a tigris meséjét, most már hangszerekkel. Majomból is és tigrisből is négy sikerült, és mind nagyon eleven; a többiek a zenét szolgáltatták. Színpadi instrukciókra nem volt szükség, mindenki pontosan tudta, mi a dolga. Kicsit kaotikus volt az egész, és a zenetanár agyára mentünk, de én nagyon élveztem a dolgot. A gyerekek is. A mese határozott változásokon ment keresztül, de ezt senki sem bánta. Különben is egy trickster-történetról van szó. A tricksterek szeretik a változást.
(Érdekes megjegyezni, hogy a gyerekek első hallásra tudták az egész sztorit, a tanár viszont még mindig nem tudja, így aztán néha közösen ki kell javítanunk...)

Mivel 30 percben nem lehet megváltani a világot, úgy döntöttünk, a mai könyvtári órát felhasználom arra, hogy az előadás mesemondói komponenséről beszélgessek a gyerekekkel, és akkor zeneórán csak a zenével kell foglalkozni. És lőn. Külön szeretem, hogy a gyerekek valahányszor meglátnak, mindig megkérdezik, fogok-e mesélni, és aztán a levegőbe bokszolnak, hogy yessss. Óra előtt beugrottam az ötödik osztályba is a kis leendő mesemondómhoz; holnap kikérem óráról és gyakorlok vele kettesben, az ötödik osztály zenés meséjénél ő lesz a narrátor. Ma megkérdeztem a negyedikeseket is, ki szeretne narrálni; heten iratkoztak fel... (és megint volt egy kislány, aki jelentkezett, hogy szeretne mesemondó lenni. Nála nem csodálkozom, Jonesborough-ban lakik, minden mesemondó náluk száll meg...)
Kötelességtudatból beszélgettünk egy kicsit arról, mitől jó egy jó mese, és mitől tündérmese a tündérmese (ők is most kezdik azt a témát amit a gimisek), és hogy mitől lesz valaki jó mesemondó. Miután letudtuk a kötelező oktatás-végrehajtást, ideje volt mesélni is.
A mai történet a Jégország Királya volt; nevezhetjük tündérmesének is meg népmesének is, igazából tökmindegy, a gyerekek nagyon élvezték. A Fekete Ország és Zöld Ország valamiért lenyűgözte őket, így aztán azokat sokáig részleteztem (jellemző, hogy amikor azt mondtam, még a víz is fekete volt, valaki rögtön bekiabálta, hogy az olaj miatt). Az előbbinél egy másik érdekességbe is belefutottam: mivel a Fekete Országot a főhős nem szereti, és undorodva ott is hagyja, amerikai fejjel gondolkodva azt mondtam, az emberek ruhája volt fekete, és nem a bőrük, hogy a fekete diákok ne érezzék sértve magukat. Erre persze a kicsik rögtön felbuzdultak, hogy de hát miért nem. Tanulság: a gyerekeket egyáltalán nem zavarja a dolog.
A történet továbbra is remekül működik. A jéggé fagyott katonák megint csak megfogták a gyerekek fantáziáját; a jegesmedve úgyszintén. A pálmát a koronából lett mászócipő vitte el; amikor azt mondtam, a herceg okos volt, bólogattak. Amikor azt mondtam, a herceg levette a koronáját és kettétörte, megjegyezték, hogy ez nem valami okos dolog. Amikor azt mondtam, felkötötte a lábára mászócipőnek, megegyeztek, hogy mégiscsak okos volt. Aztán azt akarták tudni, a kezére mit húzott. Belesültem. Azzal vágtam ki magam, hogy a cipőkkel már fel tudott menni elég magasra, ahol egyszerűbb lett a mászás... (kövezzetek meg)
A mese jól sikerült; tökéletes választás ennek a korosztálynak. Persze végig zsizsikeskedték az egészet, de nem bántam; a megjegyzésekből lehetett tudni, hogy azért végig a történetre figyeltek...