Huszonöt tízéves, hangszerekkel

El tudjátok képzelni.

Ma megint énekórán vettem részt (gimnáziumi pályafutásom óta először); a mai feladatom az volt, hogy meséljek a kis negyedikeseknek valamit, amivel dolgozni tudnak. A választásom egy afrikai mesére esett, Majom dobot lop, ez a címe, és pontosan erről is szól. Minden állatnak van egy hangszere, kivéve Majmot, aki lusta csinálni magának egyet, így inkább lop Leopárdtól. Leopárd persze kinyomozza, ki a tolvaj, és elkapja Majmot, aki aztán egy ügyes hazugsággal ép bőrrel megússza a dolgot...
A mesélés célja az volt, hogy a gyerekek maguk találhassák ki, milyen hanghatásokkal akarják kísérni a mesét. Először tehát előadtam az egész történetet, és ők csak figyeltek. Láthatóan tetszett nekik a dolog (a tricksterek mindig népszerűek). Utána csináltunk egy listát a különböző állatokról és ötleteltünk, milyen hangszereket lehetne hozzájuk használni. Ennek végeztével a tanárnő átvette az irányítást; minden hangszerhez ritmusokat társítottunk, amiket a gyerekek találtak ki, majd kiosztottuk a hangszereket, és megpróbáltuk összehangolni az előadást, ami a lehetetlennel volt határos. Nagy zűrzavar született az egészből, pár a gyerekek úgy igyekeztek, hogy a nyelvük is kilógott. Az óra hamar elrepült (ez is csak 30 perces) így aztán megegyeztünk, hogy a következő órán majd együtt előadjuk a mesét, és mindenkinek jut majd 15 másodperc hírnév. A gyerekek rendezetten távoztak.
A jó hír? Kezdenek megismerni; amikor megláttak az ajtóban, már messziről kiabáltak, hogy "mesemondás lesz?" és amikor bólogattam, nem is lehettek volna boldogabbak. Ezért érdemes volt reggel felkelni...