Tinédzser mesemondók

Tegnap reggel visszatértem kedvenc tinédzser drámaosztályomhoz, hogy meghallgassam, mire mentek a meséikkel. A feladat annyi volt, hogy adjanak elő egy két-három perces sztorit. Hetekig dolgoztak rajta a tanár szigorú felügyelete alatt; tegnap reggel aztán készen álltak rá, hogy én is meghallgassam az előadást.

Első megfigyelés: ha ráhagyjuk a tindézserekre a meseválasztást, számítsunk rá, hogy ahhoz a forráshoz fordulnak, amit a legjobban ismernek - ez az ő esetükben az Internet. Gyakorlatilag mindegyikük városi legendákat mesélt, ami a maga nemében érdekes is meg fura is, viszont nagyon boldog voltam, hogy egyáltalán nem láttam a választásban a tanár keze nyomát. Mindenki azt választotta, ami tényleg foglalkoztatta őket.

Ezen belül aztán volt a skálán az égvilágon minden; főleg olyan sztorik, amik amúgy is keringenek az Interneten meg tinédzser körökben, virtuális vagy valós tábortüzek körül, házibulikban, vagy általános pletykaként.
Az egyik lány egyes szám első személyben adott elő egy sztorit, ami egy rab szökéséről szólt (azzal a csattanóval a végén, hogy valaki más koporsójában csempészték ki a börtönből, csak éppen az halt meg, akinek ki kellett volna ásnia...). Egy másik csaj egy 18. századi kísértetlegendát adott elő, szintén egyes szám első személyben; nagyon komolyan mondta, de a végén elmosolyodott, és ettől végigfutott a hátamon a hideg... Volt, aki saját horror-történetet kreált, ufókról és alakváltókról; egy lány egy példázatot mesélt a szerelemről és más érzelmekről. Előkerültek megint a népszerű városi legendák a gyilkos bohócról és a sálat viselő lányról; a vörös hajú trickster pedig megismételte a nagybátyjától tanult tréfás kis példázatot a különböző vallások papjairól és lelkészeiről, amit ismét saját családi sztoriként adott el. Összességében véve remek sztorik voltak.

Egyetlen nagy bajom volt a dologgal: színház volt és nem mesemondás, és nem a gyerekek hibájából. Ha még emlékeztek rá, összeültem velük egy órán és mindenki személyes sztorikat mesélt; jókedvű, lelkes kis csapat voltak, és úgy érzem, a gyakorlás során a lelkesedés kiveszett. Látszott rajtuk, hogy próbálnak jól szerepelni, és szépen beszélni; de talán pont ezért, maga a lelkesedés nem jött át. Sanda gyanúm, hogy a tanár hibájából, aki kedves és udvarias ugyan, de szigorú, és szerintem nem egészen érti a mesemondás lényegét ("bánj velük keményen" figyelmeztetett óra előtt "mondd meg nekik, mit csinálnak rosszul". Piha.)
Sajnáltam a dolgot, mert jó csapatnak indultak, de a hűűűűűha élmény elmaradt, és nem miattuk. Persze a tinédzserek problémás korosztály; mesét lelkesen és szívesen hallgatnak, de a szereplés már egészen más dolog (gyanítom, hogy azért válogattak városi legendákat, mert az a legkevésbé ciki az ő szemükben...)

Át kell még gondolnom ezt a dolgot, és visszamenni a következő félévben.