Mekkora egy szárnyas farkas?

A mai nap száma a 4: négy óra alvás után meséltem a negyedik osztályban, és úgy tűnt, az ő hangerejük is négyszer akkora, mint az enyém. Valamiért ma egyáltalán nem voltak hajlandóak elcsendesedni; legalábbis addig nem, amíg érdekessé nem kezdett válni a történet.
Ennek ellenére sikerült néhány fontos megfigyelést tennem a korosztályra vonatkozóan.

Először is, hogy témája legyen az órának, úgy döntöttem, mesebeli szörnyekről fogunk beszélgetni; szép hosszú listát sikerült összeírnunk a táblára jelentkezéses alapon. Ha bestiákról van szó, a tízévesek már nagyon a topon vannak. Meglepően sok volt a listán a görög mitológia - Pegazus, Medúsza, driádok, najádok, küklopszok, kentaurok... a gyerekek osztatlan lelkesedésüket fejezték ki a görögök iránt. Alaposan le voltam döbbenve, amíg le nem esett, honnan a nagy tudomány: már megint Percy Jackson működik a háttérben. Harry Potterrel kiegészülve. Mondjon mindenki, amit akar, mesemondó szemmel nézve a gyerekek tanulnak...

Miután körbejártuk a témát, és a szörnyek felsorolásának csak nem akart vége szakadni, rátértem a nap meséjére: dobpergés, dobpergés, először meséltem Szárnyas Farkast. Juhé!
Sokkal hosszabb, mint gondoltam. Még rövidítve is jó fél óra volt végigmondani. Erre persze nem számítottam. Javukra legyen mondva, a kölykök végigülték, és lelkesen végig is kommentálták az egészet. Mivel sohasem meséltem még a sztorit, nagyon örültem a kommenteknek: ez a korosztály tökéletes arra, hogy megmutassa, mi működik a mesében, és mi nem. Menet közben.

Jegyzetek a lap szélén: a táltos paripa és a mágikus kard a legkúlabb dolgok a világon (főleg, ha félálomban nem keverem össze a szavakat). Többször is emlékeztettek rá, hogy ne felejtsem el a kardot; az egyik kisfiú, akivel általában nehéz bánni, minden egyes alkalommal, amikor azt mondtam, 'kard', hozzátette, hogy "a mágikus kard!". Direkt beleraktam a parázzsal etetést is a táltos paripához, csak hogy még menőbb legyen az egész. "Milyen gyorsan repüljek, mint a szélvész vagy mint a gondolat?" osztatlan sikert aratott (kár, hogy a táltoson nincs gázpedál...) A hétfejű sárkány mindenkit levett a lábáról; amint kimondtam, a lányok kórusban kezdtek visítani, hogy "ne vágd le a fejét!!!!" (Bezony. Hydrának nézték a sárkányunkat. A görög mitológiát már túlélnék a kis okosok, büszke vagyok rájuk.) Attól a perctől kezdve, hogy megjelent a színen a szárnyas farkas, a gyerekek le voltak nyűgözve; az egész történet magával sodorta őket. Természetesen valaki azonnal megkérdezte, hogy a szárnyas farkas nagyobb-e, mint Jacob Black. Azt válaszoltam, hogy igen, a szárnyas farkas nagyobb, mint Jacob Black. Ami tény, az tény. Meh. Különben is, honnan tudják a tízévesek... na mindegy.
A kedvencem az volt, amikor a királyfi bemegy az elvarázsolt palotába, és nem lehet szerelmes; amint meglátta a királylányt, az egész csapat visítani kezdett megint, hogy "jaj basszus, ne csináld... ne legyél hülye..."

A mese végére fontos megállapítást tettem: akárki mondja is, hogy a tündérmesék nem szorulnak magyarázatra, és elemi szinten szólnak mindenkihez, ez az én tapasztalataim szerint, legalábbis ami a gyerekeket illeti, nem igaz. A gyerekek ugyanis figyelnek, és beleélik magukat a mesébe, és gondolkodnak és töprengenek rajta, és fel fognak tenni minden kérdést, ami csak az eszükbe jut. Mekkora egy szárnyas farkas? Mitől fehérek a fogai? Honnan tudta az öregember, hogy hol kell keresni a varázskardot? Miért tud a farkas tüzet okádni? Miért nem ment a két herceg a két másik úton? Miért tudta a királyfi mégis feléleszteni a fivéreit, annak ellenére, hogy szerelmes lett? Hogy bírta el a farkas a királyfit, amikor előtte nem bírta el? Hogyan ért haza időben? Mi lett a táltos paripával? És a karddal? És hogy került a kard a tündérvárba? És ki volt a királykisasszony? És miért nem volt szabad beleszeretni?
Lehet, hogy a mesék elemi szinten szólnak az ember tudatalattijához, Jung bácsi, de a gyerekeknek a tudatát is foglalkoztatja a sztori, és részlet nem marad megkérdőjelezetlenül. A kérdések nagy többségénél el kellett ismernem, hogy én sem tudom a választ. Ideje lesz elgondolkodni rajta, és méretre szabni a sztorit modern gyerekek számára. Az alapjaik nyilvánvalóan megvannak - tudják, hogy kell egy hydrát legyőzni, vagy hogy mi az a Pegazus - ellenben elvárják, hogy a történet az ő gondolkodásuk számára is értelmes legyen. Ez pedig a mesemondó feladata.