2007. szeptember 19., szerda

És mesemondók megint...

És megint eljött az este; megint felkészültem mesékkel és lelkesedéssel, és a connecticuti mesemondó közösség soron következő képsviselője megint körbeautózta az egész campust, mire útjaink végre keresztezték egymást...
A mai este egészen más volt, mint a tegnapi; hasonlóan fantasztikus, csak nem ugyanúgy. Kis csapatunk (6 fő) egy barátságos templomhoz tartozó kultúrházban találkozott. Kizárólag nők voltak jelen (meg a lelkész, aki a mesemondás közepe táján bedugta a fejét az ajtón és ott is ragadt egy időre). Jó humorú, kedves társaság; jóvoltukból a mesemondó élményeken felül, melyekről mindjárt beszámolok, izelitőt kaptam az igazi, izig-vérig amerikai falkaszellemből. Mindegyikük legalább tizféle körnek, szövetségnek, alapitványnak és egyletnek aktiv és oszlopos tagja, mely egyletek kivétel nélkül önkéntes és jótékonysági területen tevékenykednek. Lenyűgöző volt hallgatni ahogy szerveztek, terveztek, megbeszéltek és brainstormingoltak; hasznos információkat gyűjtöttem mesemondó fellépések szervezését és kivitelezését illetően is. És közben remekül szórakoztam.
Abban is más volt a ma esti csapat, hogy sokkal nagyobb érdeklődést mutattak a magyar kultúra iránt; érdekelték őket az ételek, az emberek, minden. Már az este elejétől fogva tűkön ültek, de úgy döntöttek, nem kérnek meg, hogy elsőként meséljek, nehogy kényelmetlenül érezzem magam; szóval Carol nyitotta meg a sort (http://www.e-zwebsites.com/Websites/carolynstearnsstoryteller/Index.cfm) egy nagyon-nagyon szép és lenyűgöző félig igaz, félig legendás navajó indián történettel. Utána sokáig beszélgettünk állatokról, és rengeteget megtudtam a helyi élővilágról (pl. hogy vannak ám itt medvék és a coyotek megették a tehenek egy részét a farmon, és a hawk igenis hawk volt, és van chipmunk is, csak még nem találkoztunk vele; viszont fogalmuk sincs, mi az a hedgehog). Sok rövidebb anekdota és történet után végül nem birták tovább a várakozást, és felszólitottak, hogy meséljek nekik valami eredeti, hagyoményos magyar népmesét.
Elmondtam nekik a Fehérlófiát. Életemben nem meséltem még angolul, szóval szimultán meséltem és forditottam fejben a következő mondatot; fárasztó volt, de az eredmény kárpótolt mindenért. Levegőt is alig vettek; mivel teljesen új volt nekik a történetnek még a tipusa is, úgy érzékelték, mint valamiféle akciófilmet, és felszisszentek minden fordulatra. A kedvenc részemnél (amikor Fehérlófia a saját húsával eteti a griffet) megszólalt egy telefon, és mindenki néma csendben várt a "reklámszünet" végéig (utólag megegyeztünk hogy ha valamikor meg kellett szólalnia a telefonnak, az volt az a pillanat). A mese hatalmas és osztatlan sikert aratott; azért volt néhány dolog ami taccsra tette őket... (Hétszünyű Kapanyányimonyók, kacsalábon forgó palota, exponenciálisan növekvő fejű sárkányok, és persze a griff), meg néhány dolog, amit nagyon aranyosan a maguk feje szerint értelmeztek (mint pl. a griff-fiókák megmentése mint figyelemfelkeltés a környezettudatos életvitelre; kötve hiszem, hogy ősapáink erre gondoltak volna, de ezt az amcsikból már senki sem fogja kinevelni...).
Utána megkértek, hogy énekeljek nekik valamit magyarul; mivel addigra már csendes beszálgetásbe merültünk, nem voltam nótás hangulatban. Elénekeltem nekik az Éjjel a Tiszán-t (igen, tudom, hogy nem népdal, és lyrics by Gárdonyi, de attól én még nagyon szeretem). Hasonlóan nagy sikere volt.
Azt hiszem, megint egy sikeres estét tudhatok magam mögött...:)

1 megjegyzés:

  1. Ez télleg szuper lehetett! Elottem most csak a Belga interpretációja van, de abban a formában nekem is egyik kedvencem! Azon gondolkozom, vajon hogy forditottam volna a griffet (talán phoenix), na de a Kapanyányi monyókot? Riszpekt, ha ezt át tudtad adni!

    VálaszTörlés